Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-12-11 / 50. szám
ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP 70. évfolyam, 50. szám - 2005. december 11. - Advent 3. vasárnapja Ára: 164 Ft „Krisztus nem rejtőzködik el sohasem az őt kereső adventi ember elől titkok rejtelmeibe, babonák sűrűjébe, templomok szertartásai közé.” „A gyülekezetek és a lelkészek sok helyütt nem ismerték még fel, hogy a misszió nemcsak megtérésre hívó szó, hanem aktivitás is...” .....először tisztáznunk kell, kik vagyunk, és mi a küldetésünk. Csak ezután lehet kiválasztani a módszert, amely a személyes pasztorá- ció útján a másikat is Jézushoz vezetheti.” » Hetven év adventjából - 6-7. oldal Iniciatíva - a munka megy tovább -11. oldal Munkatársak az igazságban - 4. oldal Betlehemi)ászol-kiállítás tizenkettedszer !► 5. oldal Világhírű tudósokat neveltek !► 4. oldal Szentföldi „morzsák” 8. oldal Petőfi hálósapkája, Júlia varróasztalkája I* 5. oldal Rorate - Fekete István elbeszélése !► 9. oldal Portaszolgálat az Üllői úti irodaházban 11. oldal IV. országos ökumenikus véradás A karácsonyi ünnepek közeledtével mindannyian azon gondolkodunk, hogy milyen ajándékokkal lephetnénk meg szeretteinket. Három esztendő óta - véradóként - bajba jutott, ismeretlen embertársainak is adhatunk egy különleges ajándékot. A rászorulók érdekében a hagyományokhoz híven az idén is összefognak egymással az Országos Vérellátó Szolgálat (ÓVSZ), a Magyar Vöröskereszt, a történelmi egyházak és a zsidó hitközség: az „Adj vért, és ments meg három életet” mottójú programsorozat keretében december 12. és 23. között „A vér ajándék” elnevezéssel országos ökumenikus véradást szerveznek. Az ÓVSZ az ünnepek előtti héten véradó állomásokon fogadja a jelentkezőket. Aki eleget tesz a felhívásnak, az nemcsak a véradók táborának bővüléséhez, hanem az ünnepekkor szükséges tartalékképzéshez is hozzájárul. Második esély Szarvason ► Megnyitotta kapuit Szarvason advent első vasárnapján a „Tessedikkel a 21. századba - Második Esély Népfőiskola”. A Tessedik Sámuel szellemiségéhez hű oktatási intézmény felnőttképzési központ, amely olyanoknak kínál újabb esélyt, akik újra munkába szeretnének állni, vagy meg akarják tartani a munkahelyüket. Ilyen típusú képzés elindítására a Magyarországi Evangélikus Egyház több mint fél évszázada nem kapott lehetőséget. Az intézmény beindítását európai uniós támogatás tette lehetővé: a Szarvas- Otemplomi Evangélikus Egyházközség négy szervezettel karöltve sikeresen indult az Európai Szociális Alap és a magyar kormány által finanszírozott Equal program keretében elnyerhető támogatásért. A társpályázók a következők voltak: a Tessedik Sámuel Főiskola Mező- gazdasági Víz- és Környezetgazdálkodási Kara, a Bihari Népfőiskolái Egyesület, a Középhalmi Evangélikus Misszió Alapítvány és a Szarvasi Ifjúságért Akció- csoport Egyesület. Az öt szervezet együttesen úgynevezett fejlesztési partnerséget alkot; pályázatukat a következő témában nyújtották be: „Az egész életen át tartó tanulás és a »befogadó« munkahelyi gyakorlatok támogatása, amelyek a munkaerő-piaci diszkrimináció és egyenlőtlenségek szempontjából érintett emberek álláshoz jutását és munkában maradását segítik.” Folytatás a 4. oldalon Az esély- egyenlőségért Különleges találkozóra került sor november 29-én a katolikus, a református és az evangélikus egyház képviselői között. A megszokott és rendszeres találkozók közül a mostani azért emelkedik ki, mert a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsa, valamint a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház püspökei találkoztak egymással. A résztvevők a hitélettel kapcsolatos ökumenikus teendőket igyekeztek ösz- szehangolni. A három egyház képviselői megtárgyalták az aktuális társadalmi és politikai problémákat is. Folytatás a 4. oldalon Beszélgető egyház ► Ismét igen sikeres volt a hagyományos év végi felügyelői konferencia. December 2-4. között gyülekezeti, egyházmegyei és egyházkerületi felügyelők töltöttek el egy intenzív hétvégét Révfülöpön, az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban. Az alaphangot - péntek este - Prőhle Gergely nagykövet előadása adta meg, melyben egyház és társadalom kapcsolatát, az egyház helyzetét, perspektíváit elemezte Európára és hazánkra tekintve. Ebben a tágabb kontextusban helyezkedtek el a szombati program blokkjai, melyek saját dolgainkkal foglalkoztak. Az első blokkban Hafenscher Károly országos irodaigazgató tartott előadást A 2001-2006-os ciklus általános tapasztalatai címen, őszintén beszélve a pozitívumokról és a negatívumokról egyaránt. Az előadáshoz csatlakozva egy egyházkerületi (Benczúr László), egy egyházmegyei (Abajfy Zoltán) és egy gyülekezeti (Leránt István) felügyelő szólt a témáról. Ezután Bárdossy Tamás, egyházunk zsinatának nem lelkészi elnöke és Muntag András zsinati gazda szóira zsinat 2001-2006 közötti munkájáról. Délután került sor a médiablokkra. Lelkészek és nem lelkészek együttműködése a médiában címmel Fabiny Tamás, az Evangélikus Hittudományi Egyetem professzora tartott előadást, nagy sikert aratva a „beszélgető egyház” modelljének ismertetésével. Ajándékot jelentettek az előadó által szerkesztett, a Duna Tv-ben vetített filmek részletei két mártírsorsú evangélikusról, Dag Hammarskjöldről és Járosi Andorról. Ezután Novotny Zoltán és T. Pintér Károly szólt saját, az egyházi médiával kapcsolatos tapasztalatairól. A délután második felét a mindig nagyon várt fórum határozta meg. Az egyházi elnökség jelen lévő tagjai - ezúttal két püspök és három felügyelő - válaszoltak a kérdésekre, észrevételekre, pontosabban beszélgettek az említett modell jegyében. Ez folytatódott a vasárnap délelőtti morzsaszedésen. A konferencia spirituális tartalmát ezúttal is püspökeink - D. Szebik Imre, Itt zés János, Gáncs Péter - igeszolgálatai adták péntek este, szombat reggel, illetve este. Ezekhez járult a vasárnapi záró úrvacsorái istentisztelet, melyen Barthel-Rúzsa Zsolt egyetemi lelkész hirdette az igét. A konferencián ezúttal is csaknem minden résztvevő hozzászólt egyik vagy másik témához; ennek elősegítésére szemlátomást törekedett a moderátor szerepét hagyományosan betöltő Frenkl Róbert országos felügyelő. Végezetül Sztrókay Attila nemescsói felügyelő A cselekvő egyház témát javasolta a jövő évi konferencia számára. N EvÉlet-infó Senki meg ne tévesszen titeket! Az adventi vasárnapok szép, békés sorából kiugrik a harmadik. Veszélyre figyelmeztet. A két advent közötti úton el lehet tévedni. Nagyon kell figyelni, hogy össze ne tévesszük a hamisat és az igazit, hogy különbséget tegyünk fontos és elhanyagolható között - e kettő ugyanis sokszor megtévesztő külsővel kerül a szemünk elé. Hogy észrevegyük az értékeset, a Krisztushoz tartozót, mert ez igen gyakran rejtetten jelenik meg az életünkben. Hogy meg ne rendüljön a bizalmunk életünk sokféle eseménye közepette abban a Krisztusban, aki hű támasz mindenféle életkörülmények között. Egyáltalán nem véletlen, hogy advent harmadik vasárnapjának központi alakja az a Keresztelő János, aki a börtönből kiált Jézushoz, kétségek és bizonytalanságok közül. Eligazítást és útmutatást vár. A megrendült bizalom helyreállítását. Újra elnyert bizonyosságot. Advent harmadik vasárnapja figyelmeztet: úton vagyunk, nem a célban. A figyelmeztetés egyénre és közösségre egyaránt vonatkozik. Tévedhetünk, és megtéveszthetőek vagyunk. A két advent közötti útnak vannak kátyúi és sötét szakaszai. Vannak veszélyei. Olyan veszélyre figyelünk most, amely reálisan jelen van ma, és a közösségünket érinti. Krisztus egyházát csak kétféle valóságban tudjuk megragadni, már amennyire egyáltalán megragadható. Egyfelől lelki, szent, és mindenestül Krisztushoz tartozik. Az ő teste, amelynek mindannyian tagjai vagyunk, és egymáshoz tartozunk. Ennek a testnek Krisztus a feje. Azért tartozunk össze szétszakíthatatlanul, mert ugyanabból a Krisztusból részesedünk. Nem tudunk leválni a testről és csak a nekünk tetszőkkel szövetkezni, mert akkor Krisztusról válunk le, és elszakadunk az élet forrásától. Amíg ő elviseli a másikat, addig nekünk sincs más lehetőségünk. Ugyanakkor Krisztus egyháza már az ősegyház idejétől fogva egy felépített institúció. Szervezet, amelynek tisztségviselői, különféle egységei vannak, szabályok tartják keretek között, és pénzzel, emberekkel, intézményekkel gazdálkodik. Valóságos veszély, hogy elfeledkezünk erről a kettősségről. Az egyháztörténet során előfordultak olyan esetek, amikor az egyensúly megbillent. Volt, hogy az egyik oldalra, volt, hogy a másikra. Ha figyelmen kívül hagyjuk az intézményt, anarchikus szektává válhatunk. Ma nem érzékelem ennek veszélyét. Annál inkább a másikat. Pedig tudnunk kell, hogy a szabályok és a strukturális rend csak keretet adnak az életünknek, ám sohasem áramoltatják az élethez szükséges tápanyagot. Ha egy egyház minden figyelme kimerül saját életének, kereteinek a rendezgetésében, a külső körülmények megteremtésében és fenntartásában, ha nem fordítja figyelmét elsődlegesen és legfőbb feladataként annak elmélyült tanulmányozására, aki az egyház feje és életet adó ereje, akkor léte értelmét veszti, és csak idő kérdése, hogy valóságosan is felmorzsolódjon. Gyors egymásutánban három gyülekezetben tapasztaltam ugyanazt; az események olyan egyformák, mintha másolták volna őket. Az érintett gyülekezetek megkezdték a felkészülést a jövő évi tisztújításokra. Mindhárom gyülekezetben pillanatok alatt szabadultak el az indulatok, és alakult ki előbb a helyhez méltatlan hangvételű vita, majd pedig élesen kirajzolódó, elmélyülő frontvonalak, táborok és ellentétek keletkeztek. Mire figyelmeztet ez a helyzet? Nem csak arra, hogy fékezzük magunkat és az indulatainkat. Arra is, hogy az egyházi szervezetnek csak akkora jelentőséget tulajdonítsunk, amekkorát valóban szükséges. Nem hiszem, hogy az egyházi közösségek életének feltétele, hogy másolják a parlamenti viszonyokat. Hogy végeláthatatlan, rossz hangulatú presbiteri üléseken benyújtsanak, előterjesszenek, részletes vitára bocsássanak, több körben szavazzanak, lobbizzanak, kiszorítsák a másik párt híveit, hangos vitába bocsátkozzanak, vagy megelégedjenek a csöndesen sistergő gyűlölködéssel, és a végén elmondják a Miatyánkot. A közelmúltban több komoly egyházi férfiú fordult a hallgatósághoz - amelynek magam is tagja voltam - ilyen tartalmú mondanivalóval: a következő év legnagyobb, a jövőt meghatározó eseménye a tisztújítás. Más egyházi férfiú arra intett, hogy szorgalmasan forgassuk az egyházi törvénykönyvet. Én bizonyára javíthatatlan álmodó vagyok. De egyáltalán nem szeretnék olyan egyházi közösség elkötelezett, aktív tagja lenni, amelynek legnagyobb eseménye egy tisztújítás, lapozgatni pedig a törvény- könyvet kell. Csak annyi struktúrát, törvényt, választást és bizottságot szeretnék megélni, amennyire feltétlenül szükség van ahhoz, hogy Krisztus evangéliuma hirdetett szóban, énekelt dallamban, véghezvitt tettekben hallható, látható, életet vidámí- tó valóságként jelen legyen közöttünk. Miért veszély, ha a szükségesnél nagyobb jelentőséget tulajdonítunk az egyház intézményes megjelenésének, szervezetének? Krisztust lehet hirdetni úgy, hogy mellékesen, az élet összefüggéseitől elválasztva, jelszóként kimondjuk a nevét. Mintha kitűznénk egy keresztet a kabátunk hajtókájára. Ehhez nem sok energia kell. Sem idő, sem tudomány. Érni pedig körülbelül ugyanannyit ér. Azután elmondhatjuk róla, amit tudunk. Mindig ugyanazt és mindig ugyanúgy. Lehet ez a legfontosabb üzenet, a kereszt evangéliuma, mégis csak úgy fog előttünk állni, mint egy információt hordozó tábla. Különösebben nem szólít meg, az a dolga, hogy ott álljon. Ahogy a papnak is az a dolga - mondják körülöttünk, és joggal -, hogy időnként elmondja: Krisztus meghalt értünk. Sok energia ehhez sem kell. Bár valamivel több, mint a hajtókára tűzött kereszthez. Krisztus azonban élő Ura az életünknek, aki képes újrarendezni mindent. Megtölteni bennünket erővel, amikor már a végét járjuk. Beláttatni, hogy tévedtünk. Megfordítani, és új úton, új irányba indítani minket. Visszahívni a halálból és a pusztulásból. Ővele azonban nem lehet maradék időben, mellékállásban foglalkozni. Nem lehet annyi energiát szentelni neki, amennyi a pártok, törvények, bizottságok, egyéni ambíciók és választások szenvedéllyel űzött gyakorlatából megmaradt. Vele elsősorban és mindenekelőtt kell foglalkozni. S ha már fordítunk rá időt és erőt, észre fogjuk venni, hogy evangéliuma több a hajtókára tűzhető keresztnél vagy az ügyeletesen elmondott lemeznél. Ehhez azonban figyelem kell, elkötelezettség és az, hogy életünket, tehetségünket, értelmünket legfőképpen az ő szolgálatába állítsuk. Egyebekkel pedig annyit foglalkozzunk, amennyi nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az evangéliumnak csatornája legyen, amelyen eljut embertől emberig. ■ Szabóné Mátrai Marianna
