Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)

2005-12-11 / 50. szám

ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP 70. évfolyam, 50. szám - 2005. december 11. - Advent 3. vasárnapja Ára: 164 Ft „Krisztus nem rejtőzködik el soha­sem az őt kereső adventi ember elől titkok rejtelmeibe, babonák sűrűjé­be, templomok szertartásai közé.” „A gyülekezetek és a lelkészek sok he­lyütt nem ismerték még fel, hogy a misszió nemcsak megtérésre hívó szó, hanem aktivitás is...” .....először tisztáznunk kell, kik vagyunk, és mi a küldetésünk. Csak ezután lehet kiválasz­tani a módszert, amely a személyes pasztorá- ció útján a másikat is Jézushoz vezetheti.” » Hetven év adventjából - 6-7. oldal Iniciatíva - a munka megy tovább -11. oldal Munkatársak az igazságban - 4. oldal Betlehemi)ászol-kiállítás tizenkettedszer !► 5. oldal Világhírű tudósokat neveltek !► 4. oldal Szentföldi „morzsák” 8. oldal Petőfi hálósapkája, Júlia varróasztalkája I* 5. oldal Rorate - Fekete István elbeszélése !► 9. oldal Portaszolgálat az Üllői úti irodaházban 11. oldal IV. országos ökumenikus véradás A karácsonyi ünnepek közeledtével mindannyian azon gondolkodunk, hogy milyen ajándékokkal lephetnénk meg szeretteinket. Három esztendő óta - véradóként - bajba jutott, ismeretlen embertársainak is adhatunk egy külön­leges ajándékot. A rászorulók érdekében a hagyományokhoz híven az idén is összefognak egymással az Országos Vérellátó Szolgálat (ÓVSZ), a Magyar Vöröskereszt, a történelmi egyházak és a zsidó hitközség: az „Adj vért, és ments meg három életet” mottójú programso­rozat keretében december 12. és 23. kö­zött „A vér ajándék” elnevezéssel orszá­gos ökumenikus véradást szerveznek. Az ÓVSZ az ünnepek előtti héten vér­adó állomásokon fogadja a jelentkező­ket. Aki eleget tesz a felhívásnak, az nem­csak a véradók táborának bővüléséhez, hanem az ünnepekkor szükséges tarta­lékképzéshez is hozzájárul. Második esély Szarvason ► Megnyitotta kapuit Szarvason ad­vent első vasárnapján a „Tessedikkel a 21. századba - Második Esély Nép­főiskola”. A Tessedik Sámuel szelle­miségéhez hű oktatási intézmény felnőttképzési központ, amely olya­noknak kínál újabb esélyt, akik újra munkába szeretnének állni, vagy meg akarják tartani a munkahelyü­ket. Ilyen típusú képzés elindításá­ra a Magyarországi Evangélikus Egyház több mint fél évszázada nem kapott lehetőséget. Az intézmény beindítását európai uniós támogatás tette lehetővé: a Szarvas- Otemplomi Evangélikus Egyházközség négy szervezettel karöltve sikeresen in­dult az Európai Szociális Alap és a ma­gyar kormány által finanszírozott Equal program keretében elnyerhető támoga­tásért. A társpályázók a következők vol­tak: a Tessedik Sámuel Főiskola Mező- gazdasági Víz- és Környezetgazdálkodá­si Kara, a Bihari Népfőiskolái Egyesület, a Középhalmi Evangélikus Misszió Ala­pítvány és a Szarvasi Ifjúságért Akció- csoport Egyesület. Az öt szervezet együttesen úgynevezett fejlesztési part­nerséget alkot; pályázatukat a követke­ző témában nyújtották be: „Az egész éle­ten át tartó tanulás és a »befogadó« mun­kahelyi gyakorlatok támogatása, ame­lyek a munkaerő-piaci diszkrimináció és egyenlőtlenségek szempontjából érin­tett emberek álláshoz jutását és munká­ban maradását segítik.” Folytatás a 4. oldalon Az esély- egyenlőségért Különleges találkozóra került sor november 29-én a katolikus, a re­formátus és az evangélikus egyház képviselői között. A megszokott és rendszeres találkozók közül a mostani azért emelkedik ki, mert a Magyar Katolikus Püspöki Konfe­rencia Állandó Tanácsa, valamint a Magyarországi Református Egy­ház és a Magyarországi Evangéli­kus Egyház püspökei találkoztak egymással. A résztvevők a hitélettel kapcsolatos ökumenikus teendőket igyekeztek ösz- szehangolni. A három egyház képvise­lői megtárgyalták az aktuális társadalmi és politikai problémákat is. Folytatás a 4. oldalon Beszélgető egyház ► Ismét igen sikeres volt a hagyomá­nyos év végi felügyelői konferen­cia. December 2-4. között gyüle­kezeti, egyházmegyei és egyház­kerületi felügyelők töltöttek el egy intenzív hétvégét Révfülöpön, az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban. Az alaphangot - péntek este - Prőhle Ger­gely nagykövet előadása adta meg, mely­ben egyház és társadalom kapcsolatát, az egyház helyzetét, perspektíváit elemezte Európára és hazánkra tekintve. Ebben a tágabb kontextusban helyezkedtek el a szombati program blokkjai, melyek saját dolgainkkal foglalkoztak. Az első blokk­ban Hafenscher Károly országos irodaigaz­gató tartott előadást A 2001-2006-os cik­lus általános tapasztalatai címen, őszintén beszélve a pozitívumokról és a negatívu­mokról egyaránt. Az előadáshoz csatla­kozva egy egyházkerületi (Benczúr László), egy egyházmegyei (Abajfy Zoltán) és egy gyülekezeti (Leránt István) felügyelő szólt a témáról. Ezután Bárdossy Tamás, egyhá­zunk zsinatának nem lelkészi elnöke és Muntag András zsinati gazda szóira zsinat 2001-2006 közötti munkájáról. Délután került sor a médiablokkra. Lelkészek és nem lelkészek együttműködése a médiában címmel Fabiny Tamás, az Evan­gélikus Hittudományi Egyetem pro­fesszora tartott előadást, nagy sikert arat­va a „beszélgető egyház” modelljének is­mertetésével. Ajándékot jelentettek az előadó által szerkesztett, a Duna Tv-ben vetített filmek részletei két mártírsorsú evangélikusról, Dag Hammarskjöldről és Járosi Andorról. Ezután Novotny Zoltán és T. Pintér Károly szólt saját, az egyházi médiá­val kapcsolatos tapasztalatairól. A délután második felét a mindig na­gyon várt fórum határozta meg. Az egy­házi elnökség jelen lévő tagjai - ezúttal két püspök és három felügyelő - vála­szoltak a kérdésekre, észrevételekre, pontosabban beszélgettek az említett modell jegyében. Ez folytatódott a va­sárnap délelőtti morzsaszedésen. A konferencia spirituális tartalmát ez­úttal is püspökeink - D. Szebik Imre, Itt zés János, Gáncs Péter - igeszolgálatai adták péntek este, szombat reggel, illetve este. Ezekhez járult a vasárnapi záró úrvacso­rái istentisztelet, melyen Barthel-Rúzsa Zsolt egyetemi lelkész hirdette az igét. A konferencián ezúttal is csaknem minden résztvevő hozzászólt egyik vagy másik témához; ennek elősegítésé­re szemlátomást törekedett a moderátor szerepét hagyományosan betöltő Frenkl Róbert országos felügyelő. Végezetül Sztrókay Attila nemescsói felügyelő A cselekvő egyház témát javasol­ta a jövő évi konferencia számára. N EvÉlet-infó Senki meg ne tévesszen titeket! Az adventi vasárnapok szép, békés sorából kiugrik a harmadik. Veszélyre figyelmez­tet. A két advent közötti úton el lehet tévedni. Nagyon kell figyelni, hogy össze ne té­vesszük a hamisat és az igazit, hogy különbséget tegyünk fontos és elhanyagolható között - e kettő ugyanis sokszor megtévesztő külsővel kerül a szemünk elé. Hogy ész­revegyük az értékeset, a Krisztushoz tartozót, mert ez igen gyakran rejtetten jelenik meg az életünkben. Hogy meg ne rendüljön a bizalmunk életünk sokféle eseménye közepette abban a Krisztusban, aki hű támasz mindenféle életkörülmények között. Egyáltalán nem véletlen, hogy advent harmadik vasárnapjának központi alakja az a Ke­resztelő János, aki a börtönből kiált Jézushoz, kétségek és bizonytalanságok közül. Eligazí­tást és útmutatást vár. A megrendült bizalom helyreállítását. Újra elnyert bizonyosságot. Advent harmadik vasárnapja figyelmeztet: úton vagyunk, nem a célban. A figyelmez­tetés egyénre és közösségre egyaránt vonatkozik. Tévedhetünk, és megtéveszthetőek va­gyunk. A két advent közötti útnak vannak kátyúi és sötét szakaszai. Vannak veszélyei. Olyan veszélyre figyelünk most, amely reálisan jelen van ma, és a közösségünket érinti. Krisztus egyházát csak kétféle valóságban tudjuk megragadni, már amennyire egy­általán megragadható. Egyfelől lelki, szent, és mindenestül Krisztushoz tartozik. Az ő teste, amelynek mindannyian tagjai vagyunk, és egymáshoz tartozunk. Ennek a testnek Krisztus a feje. Azért tartozunk össze szétszakíthatatlanul, mert ugyanabból a Krisztusból részesedünk. Nem tudunk leválni a testről és csak a nekünk tetszőkkel szövetkezni, mert akkor Krisztusról válunk le, és elszakadunk az élet forrásától. Amíg ő elviseli a másikat, addig nekünk sincs más lehetőségünk. Ugyanakkor Krisz­tus egyháza már az ősegyház idejétől fogva egy felépített institúció. Szervezet, amely­nek tisztségviselői, különféle egységei vannak, szabályok tartják keretek között, és pénzzel, emberekkel, intézményekkel gazdálkodik. Valóságos veszély, hogy elfeledkezünk erről a kettősségről. Az egyháztörténet so­rán előfordultak olyan esetek, amikor az egyensúly megbillent. Volt, hogy az egyik oldalra, volt, hogy a másikra. Ha figyelmen kívül hagyjuk az intézményt, anarchikus szektává válhatunk. Ma nem érzékelem ennek veszélyét. Annál inkább a másikat. Pe­dig tudnunk kell, hogy a szabályok és a strukturális rend csak keretet adnak az éle­tünknek, ám sohasem áramoltatják az élethez szükséges tápanyagot. Ha egy egyház minden figyelme kimerül saját életének, kereteinek a rendezgetésében, a külső körül­mények megteremtésében és fenntartásában, ha nem fordítja figyelmét elsődlegesen és legfőbb feladataként annak elmélyült tanulmányozására, aki az egyház feje és éle­tet adó ereje, akkor léte értelmét veszti, és csak idő kérdése, hogy valóságosan is fel­morzsolódjon. Gyors egymásutánban három gyülekezetben tapasztaltam ugyanazt; az események olyan egyformák, mintha másolták volna őket. Az érintett gyülekezetek megkezdték a felkészülést a jövő évi tisztújításokra. Mindhárom gyülekezetben pillanatok alatt szaba­dultak el az indulatok, és alakult ki előbb a helyhez méltatlan hangvételű vita, majd pe­dig élesen kirajzolódó, elmélyülő frontvonalak, táborok és ellentétek keletkeztek. Mire figyelmeztet ez a helyzet? Nem csak arra, hogy fékezzük magunkat és az in­dulatainkat. Arra is, hogy az egyházi szervezetnek csak akkora jelentőséget tulajdo­nítsunk, amekkorát valóban szükséges. Nem hiszem, hogy az egyházi közösségek életének feltétele, hogy másolják a parlamenti viszonyokat. Hogy végeláthatatlan, rossz hangulatú presbiteri üléseken benyújtsanak, előterjesszenek, részletes vitára bocsássanak, több körben szavazzanak, lobbizzanak, kiszorítsák a másik párt híveit, hangos vitába bocsátkozzanak, vagy megelégedjenek a csöndesen sistergő gyűlölkö­déssel, és a végén elmondják a Miatyánkot. A közelmúltban több komoly egyházi férfiú fordult a hallgatósághoz - amelynek magam is tagja voltam - ilyen tartalmú mondanivalóval: a következő év legnagyobb, a jövőt meghatározó eseménye a tisztújítás. Más egyházi férfiú arra intett, hogy szor­galmasan forgassuk az egyházi törvénykönyvet. Én bizonyára javíthatatlan álmodó vagyok. De egyáltalán nem szeretnék olyan egyházi közösség elkötelezett, aktív tag­ja lenni, amelynek legnagyobb eseménye egy tisztújítás, lapozgatni pedig a törvény- könyvet kell. Csak annyi struktúrát, törvényt, választást és bizottságot szeretnék megélni, amennyire feltétlenül szükség van ahhoz, hogy Krisztus evangéliuma hirde­tett szóban, énekelt dallamban, véghezvitt tettekben hallható, látható, életet vidámí- tó valóságként jelen legyen közöttünk. Miért veszély, ha a szükségesnél nagyobb jelentőséget tulajdonítunk az egyház intéz­ményes megjelenésének, szervezetének? Krisztust lehet hirdetni úgy, hogy mellékesen, az élet összefüggéseitől elválasztva, jelszóként kimondjuk a nevét. Mintha kitűznénk egy keresztet a kabátunk hajtókájára. Ehhez nem sok energia kell. Sem idő, sem tudo­mány. Érni pedig körülbelül ugyanannyit ér. Azután elmondhatjuk róla, amit tudunk. Mindig ugyanazt és mindig ugyanúgy. Lehet ez a legfontosabb üzenet, a kereszt evan­géliuma, mégis csak úgy fog előttünk állni, mint egy információt hordozó tábla. Külö­nösebben nem szólít meg, az a dolga, hogy ott álljon. Ahogy a papnak is az a dolga - mondják körülöttünk, és joggal -, hogy időnként elmondja: Krisztus meghalt értünk. Sok energia ehhez sem kell. Bár valamivel több, mint a hajtókára tűzött kereszthez. Krisztus azonban élő Ura az életünknek, aki képes újrarendezni mindent. Megtöl­teni bennünket erővel, amikor már a végét járjuk. Beláttatni, hogy tévedtünk. Meg­fordítani, és új úton, új irányba indítani minket. Visszahívni a halálból és a pusztulás­ból. Ővele azonban nem lehet maradék időben, mellékállásban foglalkozni. Nem le­het annyi energiát szentelni neki, amennyi a pártok, törvények, bizottságok, egyéni ambíciók és választások szenvedéllyel űzött gyakorlatából megmaradt. Vele elsősor­ban és mindenekelőtt kell foglalkozni. S ha már fordítunk rá időt és erőt, észre fog­juk venni, hogy evangéliuma több a hajtókára tűzhető keresztnél vagy az ügyeletesen elmondott lemeznél. Ehhez azonban figyelem kell, elkötelezettség és az, hogy életün­ket, tehetségünket, értelmünket legfőképpen az ő szolgálatába állítsuk. Egyebekkel pedig annyit foglalkozzunk, amennyi nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az evangélium­nak csatornája legyen, amelyen eljut embertől emberig. ■ Szabóné Mátrai Marianna

Next

/
Thumbnails
Contents