Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)

2005-11-20 / 47. szám

8

FÓKUSZ

2005. november 20.

‘Evangélikus Életi?

A médiaműhely munkáiból...

Káoszban

Néhány ezresért bárki megtudhatja, hogy „előző életében" kínai táncosnő, esetleg afrikai nőstény zebra, volt-e. Emberek tucatjai pedig meg isßzetik az árát az efféle elemzéseknek. Mások karmájuk negatív hatásaitól próbálnak apró színes kövekkel megszabadulni. Középkori elődeik forgalmát megszégyenítve osztják a sorszámot a jelentkezőknek korunk boszorkányai, hogy aztán mindenféle tűket szurkáljanak a nem kedvelt embertársat jelképező viaszfigurákba. Egy lakótelepi ablakban szerelmi bontó- és kötőszolgáltatásokat ajánl egy üzletember, emelt díjas telefonszámok felhívásával pedig ráolvasást kérhetünk fájó testrészünkre. Mindeközben Krisztus evangéliumát a rációra hivatkozva a társadalom nagy része megveti; napjainkban népszerűbb a mágia, mint évszázadokkal ezelőtt.

A minap reklámújságok között bukkantam arra a szórólapra, mely az úgynevezett „hermetikus jógát" ajánlja a varázslatot kedvelők figyelmébe. A hirdetett tanfolyamra jelentkezők hetente egyszer gyűlnek össze

egy általános iskolában, hogy elsajátítsák a módszert. A kurzus annyira komplex, hogy pontokba szedve adnak róla tájékoztatást: „Önmagunk feltárása ezen univerzális rendszeren keresztül; a mikro- és makrokoz- moszok összehangolása; kifinomultabb testeink megélése; különböző jógarendszerek gyakorlati megtapasztalása; a mágia típusainak és szintjeinek megismerése; alkímiai és hermetikus pszichológia.”

Talán a szórólap szerkesztője is sejtette, hogy kicsit bonyolultnak tűnhet mindaz, amit egy oldalra összehordott. Ezért kerülhetett a lap aljára az a mondat, mely már nem felháborítóvá, sokkal inkább komikussá teszi a reklámot: „Ha már nem találja a vezérfonalat a jelenkori spirituális káoszban, ez a Hermész Triszmegisztosz tanításain alapuló, integrált, tantrikus, analógiás rendszer biztos tájékozódási ponttá érik mindenkiben.” Azt hiszem, aki számára teljesen világos, hogy miről van szó, az megérdemli, hogy ingyen váljék a tanfolyam hallgatójává.

■ László Jenő Csaba

Racionalitásban

szenvedők

► Általános félelem blokkolja a hithez vezető utat értelmiségi körökben. Tudósok, kutatók, egyetemi oktatók és hallgatók, mérnökök, tanárok (és még sokan mások) nem mernek valamiben egyszerűen csak hinni. Félelmüket erősíti, hogy napi munkájuk helyességét kifejezetten a „racionalitás” szemszögéből ellenőrzik. Azonban, ahogyan Einstein találóan mondta: „A tudomány poharából az első korty ateizmus, de a pohár alján ott az Isten...”

Racionalitás. Észre, logikára, következtetésre, érvelésre és belátásra támaszkodás. Kísértése, hogy elég okosnak véljük magunkat ahhoz, hogy egyáltalán ne kelljen hinni vagy véleményt elfogadni.

A tetőtől talpig racionalitásba öltözött ember kamaszos lázadással elfordul teremtő Atyjától, tönkreteszi a természeti és erkölcsi rendet. Ezzel katasztrófába sodorja a teremtett világot és az emberiséget. Nem látja be Teremtőjétől kapott racionalitásának korlátáit. Azaz hogy a racionalitás önmagában nem elégséges. Sőt veszedelmes a Teremtőnk öntelt, tudományos mellőzése.

A zsoltáros döbbenetes tömörséggel foglalja össze, hogy bárminemű emberi erőfeszítésnek - így az értelmiségiek racionális szellemi munkájának is - csak akkor van értelme, ha az a Teremtő terveiben szerepel: „Ha az Úr nem építi a házat, hiábafáradoznak az építők. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáznak rá az őrök" (Zsolt 127,1)

A racionalizmus térhódítása ellenére ma is akadnak szép számmal olyan emberek (még mélyen vallásos családokban is), akik a rossz értelemben vett természetgyógyászattól kezdve a horoszkópokon keresztül a politikai ígérgetésekig minden irracionális gondolatot nagy lelkesen befogadnak. A másik véglet leginkább az értelmiség körében arat: sokuk - diagnózisom szerint - „racionalitásban szenved”.

Sokan vannak, akik a hitet a tudomány ellenpólusának gondolják. Viszont csak kevesen, akik szerint éppen hogy a Teremtőre mutat a komoly természettudományos munka.

A kialakult helyzet olyan, mint az úszáshoz ideális hőmérsékletű víz: bemár- tózáskor sokak számára hideg, kissé taszító. Aki emiatt visszafordul, és nem úszik, az pontosan tudja, hogy miért nincs kedve úszni. Akik pedig önfeledten úszkálnak, nehezen értik a távolmaradók félelmét és gyengeségét.

Ne szépítsük: a hitből kiragadott és így a hittől mentesített racionalitást az emberiség főbálványként imádja. A mellékoltárokat benépesítik a racionalitás ihlette pénz, jog és demokrácia különféle bálványai, ezek ateista nagymesterei pedig Teremtőnk hatalmára áhítoznak.

Teremtőnk azonban sosem hagy magunkra bennünket.

Ezért az ige most is a saját korunk nyelvén, azaz esetünkben a tudomány által szólít minket. A tudományos eredmények közt megjelentek a racionalitás korlátáit bemutató eredmények. így a racionalitásában felfuvalkodott embernek éppen a saját racionalitása mutatja meg saját kicsinységét és gyámoltalanságát.

Ténykérdés, hogy az eddigi tudományos eredmények egyike sem kérdőjelezi meg hittételeinket. Ugyanakkor hittételeink következménye, hogy aki hisz, az nyugodtan élhet annak biztos tudatában, hogy az Úr által teremtett világ korrekt tudományos vizsgálata a jövőben sem vezet soha a Teremtő szándékának ellentmondó eredményre.

Hit nem csak a racionalitás korlátain kívül lehetséges. Az Úr képére teremtett ember hitének igen fontos alkotórésze a következmény ismerete, az ahhoz vezető következtetés, érvelés és belátás. A racionalitás tehát nem ellentettje a hitnek, hanem része, azaz a hithez hasonlóan mennyei ajándék. ,Mert némelyik a Lélek által a bölcsesség igényé kapta, a másik az ismeret igéjét, ugyanazon Lélek által." (iKor 12,8)

Több ezer éves igazság, hogy hitet ember emberben nem ébreszthet - pláne nem racionális észérvekkel! A több ezer éves igazságot ma már meg kell toldani azzal, hogy noha ember emberben hitet nem ébreszthet, a hithez vezető útról elbonthatja a racionalizmus emelte torlaszt.

■ Dr. Prőhle Péter

Kísértések közepette

A hatodik parancsolat: „Ne paráználkodj!”

► Egyikünk sem mondhatja el, hogy legalább gondolatban ne vétkezett volna. Mégis saját élményünk lehet - ha nem is mindennap, de életünk legnagyobb részében -, hogy az istenfélők házán békesség és áldás van. Örülünk annak, ha a mi családunkról, a mi házasságunkról elmondhatjuk ezt. De sok, gondolatban, szóban, cselekedetben vagy mulasztásban elkövetett bűnnel elronthatjuk a házasságunkat - és talán másokét is. Mégis: minden megrekedt, csődbe jutott, zátonyra futott kapcsolat megújulhat! A keresztény házasságban élők reménysége: van egy olyan forrás, amely soha el nem apad, akkor sem, amikor az emberi „erőforrások”: a türelem, a békesség, a szeretet megfogyatkoznak.

A világban szerzett tapasztalataink, élményeink, meglátásaink alapján akkor is van mit mondani a hatodik parancsolatról, ha már - vagy még - nem vagyunk házasok. És igaz ez az elváltakra is.

Ezt a parancsolatot krisztusi irgalommal, szeretettel, igei világossággal kell megközelítenünk. Úgy, ahogy Jézus a házasságtörő asszonnyal beszélt, ahogy vele bánt. Ne feledjük, a nőt meg akarták kövezni! Jézus ismerte az ószövetségi törvényt, de nem mondta, hogy ne kövezzétek meg, hanem azt mondta: „Alii bűntelen közületek, az vessen rá először követ.” (Jn 8,7) Ez ott és akkor nem azt a krisztusi mércét jelentette, amely a hatodik parancsolattól függetlenül érvényben van - aki gondolatban elkövette a házasságtörést, az már vétkezett a parancsolat ellen -, hanem a konkrét házasságtörésre vonatkozott. De jól tudjuk, egy sem volt, aki követ ragadott volna. Egyenként mindenki eloldalgott. Jézus fölmentette az asszonyt: „Én sem ítéllek el téged...”

Ugyanakkor a bűnt elítéli:.....menj el, és

mostantól fogva többé ne vétkezz!” (Jn 8,11) A bűnt elítéli, de a bűnös embert - ha megbánja bűnét - föl tudja menteni még egy olyan vétek alól is, amely az Ószövetségben halálos bűnnek számított.

Hogyan viszonyul a mai világ a hatodik parancsolathoz?

Törökország számára az Európai Unióhoz való csatlakozás feltételéül azt szabták, hogy a házasságtörést mint köztörvényes bűnt töröljék az ország alkotmányából és büntető törvénykönyvéből. Ezt meg is tette a török parlament!

„Ne paráználkodj!” (2MÓZ 20,14) Ennél a parancsolatnál látjuk leginkább, hogy az ember mennyire fölrúgta Isten törvényét. Bibliai példa: Józsefre szemet vet a fáraó főemberének, Potifárnak a felesége, és többször is el akarja csábítani, Azt mondja neki: „Hálj velem!" József pedig válaszol: „Hogyan követhetném el ezt a nagy gonoszságot, vétkezve az Isten ellen?!” (iMóz 39,7.9)

Honnan tudja József, hogy ez bűn? A Tízparancsolatot több mint négyszáz évvel később kapják a zsidók! Isten az emberi szívbe, a lelkiismeretbe is beleírta ezeket a parancsolatokat. Az ember megpróbálja kitörölni magából, de nem tudja!

Később is minden társadalom törvénybe iktatta a Tízparancsolat szellemét. Csak a mai kor nem tudja megoldani a kérdést. Végletekbe esik. Törvényekkel nem tudja szabályozni. Kifordult a világ magából.

Ami a Biblia szerint bűn, az ma már erény! Ami a Biblia szerint a deformált- ság, aberráltság, lassan követendő példa vagy legalábbis megtűrt. Itt tartunk ma... A mai világ nem tartja bűnnek a parázna- ságot. Sőt lassan erényszámba megy, hogy kinek milyen kapcsolatai voltak, ki hány „skalpot” gyűjtött be.

Ha így szólítanának meg minket a prédikáció előtt: „Kedves parázna testvéreim!”, nem tudom, hogy lenne-e olyan, aki nem háborodna föl. „Nagytiszteletű úr! Azért nem kellene elvetni a sulykot!” - mondanánk. Miközben Jézus szerint ha valaki gondolatban elkövette a bűnt,

az már bűnös: aki kívánsággal tekint egy

asszonyra, már paráznaságot követett el vele szívében.” (Mt 5,27)

A legfontosabb szó: aki kívánsággal tekint az asszonyra. A görögben két szó is van a kívánságra. Az egyik jelentése: megkívánni valami olyat, ami a másiknak van, és jó lenne, ha nekem is lenne; a másiké: birtokba venni, és mindenáron megszerezni, ami megtetszik nekem. A birtokbavétel a másik ember eszközzé való lealacsonyítását jelenti, a megszerzésre irányuló kívánság pedig gonosz.

Mi a különbség a kétféle értelmezés között? Megtartható-e a parancsolat? Nem viszi-e túlzásba Jézus? Ezek megtarthatat- lan, betarthatatlan jézusi mércék?

Luther találóan mondta: „Azt nem tudom megakadályozni, hogy a madarak átrepüljenek a fejem fölött, de hogy fészket rakjanak rajta, azt igen.”

Nem tudom megakadályozni, hogy a gondolat bűnt sugalljon, de hogy befész-- kelje magát a fejembe, hogy rágjam magam, hogy gondolkodjam rajta, azt igen. Mert akkor már megvan a csíra, amelyből kihajthat. Nem mindegy, hogy az ember mire irányítja a tekintetét, a figyelmét, az érdeklődését, mire összpontosítja a fantáziáját. Mindez nem csak kamaszként jelenthet komoly problémát.

Ne paráználkodj? Szó szerint azt jelenti: ne törj házasságot! Az Ószövetség a már meglévő jegyességeket, házasságokat védte. Te zsidó férfi, ne törj ki a magad házasságából úgy se, hogy férjes asszonnyal szexuális kapcsolatot létesítesz, de akkor se, ha az illető még nem házas! Ne törj be a másik házasságába, akkor se, ha te még nem vagy nős. Mert ha megszeretsz egy férjes asszonyt, akkor házasságtörő leszel. Ne szeresd el a másik menyasszonyát! A parancsolat a már megszületett, létrejött kapcsolatokat, jegyességeket, házasságokat védte.

Azaz az eredeti parancsolat nem a szerelmi életet akarta szabályozni. Nem a házasság előtti nemi életet, hanem a már megszületett jegyességeket, házasságokat védte. Viszont ezt annyira komolyan vették, hogy a házasságtörést - jól tudjuk - halálbüntetéssel sújtották.

...és Jézus mint mond erről a parancsolatról? Hogyan értelmezi az Újszövetség? „Megmondatott ez is: Aki elbocsátja feleségét, adjon neki válólevelet. Én pedig azt mondom nektek hogy aki elbocsátja feleségét, paráznaság esetét kivéve, az házasságtörővé teszi őt, és aki elbocsátott asszonyt vesz feleségül, az házasságtörést követ el." (Mt 5,31)

Az apostoli korban két különböző szót használnak a paráznaságra és a házasságtörésre. A héberben a szó egy és ugyanaz. Márk evangéliumában így tanít a tisztaságról: „Ami az emberből előjön, az teszi tisztátalanná. Mert belülről, az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok, paráz- naságok, lopások, gyilkosságok, házasságtörések..." (Mk 7,20-22)

A paráznaságot a görögben a pomeüó szó jelöli, amely a szexuális élettel kapcsolatos mindenféle erkölcsi kihágásra vonatkozik. (Ebből ered pornográfia szavunk.) Jézus is többet értett rajta, mint a megszületett, törvényesen létrejött házasság megtörését.

Ahol a görög-hellén szabadosság jelen volt a gyülekezetben, még nagyobb problémát jelentett.

Korinthusban, ahol ma is látható Aphrodité temploma, azt írja Pál: hallatszik rólatok, hogy olyan fordul elő köztetek, ami a pogányokkal sem, tudniillik valaki a saját apjának a feleségével él. A mostohaanyjával él nemi életet. Ez volt a korinthusi jelmondat: „Minden szabad nekem...” Hozzáteszi: „...de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává.” (iKor 6,12) Leírja, hogy a test nem a paráznaságra van. „Vagy nem tudjátok, hogy aki parázna nővel egyesül, egy testté lesz vele?! (...) Aki pedig az Úrral egyesül, egy Lélek ővele. Kerüljétek a paráznaságot!”

.....testetek (...) a bennetek lévő Szentlélek temploma..." (iKor

6,16-19)

A mai világ nem különb az akkorinál. Nekünk is nagyon fontos komolyan vennünk: ne törj házasságot! Ne paráználkodj! Még ha át is fut a gondolat a fejemen, ne fészkeljen meg benne!

■ Béres L. Attila