Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)

2005-11-20 / 47. szám

‘Evangélikus Élet^ ELŐ VIZ 2005. november 20. 9 HKHSBSS Vallásos, de egyházellenes?! Felkiáltójeles kérdésfelvetésünk termé­szetesen nem vicc; sőt ennek bizony a fele se tréfa! Engem is nagyon megdöb­bentett, hogy vannak olyan (mosto- hajtestvéreink, akik a „vallásos, de egy­házellenes” irányzathoz tartoznak. Ma­gát a kifejezést már többször is hallot­tam, legutóbb egy kávéházban; egy fő­iskolás lány azonosult az egyházon kí­vüli vallásos élet újfajta „hitvallásával” (bár én inkább szimplán „vadhajtás­nak” nevezném). Mindig megfogadom, hogy vallási kérdésekben nem állok le vitatkozni sen­kivel, ugyanis ez a téma - vitán felül áll. Társaságban általában Pál apostol útmu­tatását követem: „Örüljetek az ömlőkkel, sír­jatok a sírókkal. Egymással egyetértésben legye­tek, ne legyetek nagyratörők, hanem az alázato­sakhoz tartsátok magatokat. Ne legyetek böl­csek önmagatok szerint.” (Róm 12,15-16) Úgy érzem, ennél humánusabb maga­tartás - az emberiség nagy közösségé­ben való fellépéskor - nem képzelhető el. Persze a vallásos egyházellenességgel nem lehet egyetérteni; s így Pálnak egy másik kijelentése is eszembe jutott: „... kerüld az ostoba vitatkozásokat... a fel­forgatok elől pedig „egy vagy két megintés után térj ki, tudván, hogy az ilyen ember kivet­kőzött önmagából, bűnben él, és magában hordja az ítéletet”. (Tit 3,9.10-11) Patthelyzetbe kerültem: egyetérteni nem tudtam, a megintést túl erősnek éreztem - elvégre ki vagyok én, hogy másokat kioktassak? -, kitérni viszont nem akartam. Megfutamodásnak tűnt volna. így aztán valahogy egyszerűen csak úgy voltam vele: „Hallgassatok rám, mert fontos dolgokat mondok..." (Péld 8,6) Felhívtam a lány figyelmét arra, hogy állításai - miszerint az egyház bűnöket követett s követ el, hogy pedofilok bú­vóhelye, pénzbe öltöztetett biznisz, há­borúk forrása - sajnos nem teljesen va­lótlanok. Azonban ha léteznek is efféle bűnök, ezek nem az egyház, hanem az egyházat képviselő hús-vér emberek té­velygései. Mellesleg Jézus szerint „szüksé­ges, hogy botránkozások történjenek, de jaj an­nak az embernek, aki megbotránkoztat”. (Mt 18,7) Mivel az ilyen elemek „el is veszik té­velygésük méltó jutalmát önmagukban” (Róm 1,27), hisz olyanok ők, mint a „bolygócsil­lagok, akikre az örök sötétség homálya vár” (Júd 13), nem szabad leragadni ezeknél az esetlegességeknél. Méltatlan a megváltás nagyságához, hogy az ilyen „szakadásokat támasztok” késztessenek minket radikális döntések­re. Miattuk kerülni a templomot körül­belül olyan, mintha meggyűlölnénk a szerelmet, mivel lejáratták a szappan- operák és a- giccses, romantikus mo­zik... A kereszténység közösségi „műfaj”. Amikor Krisztus testéről és tagjairól hal­lunk, amikor olvassuk, hogy „egy Lélek ál­tal mi is mindnyájan egy testé kereszteltettünk” (iKor 12,13), akkor nem sajátíthatjuk ki magunknak a hitet. Csak a különböző okkult, mágikus vallási irányzatoknál léteznek úgyneve­zett „egyszemélyes szekták”, de ezekre nem is érdemes szót vesztegetni - a ke­reszténység nem lehet ilyen. Jézus konk­rétan beszél(t) is erről tanítványainak: .....ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük” (Mt 18,20) Joggal mondhatjuk, hogy a keresz­ténység valójában akkor kezdődik, ami­kor két ember - a sok hiábavaló fecse­gés helyett - végre Krisztusról beszél. Ellenben aki csak egyszemélyes szekta­ként „angyalok iránti tiszteletben tetszeleg, látomásaival foglalkozik, saját bölcsességétől ok nélkül felfuvalkodik” (Kol 2,18), hamar elfelejti a lényeget. Vagyis azt, hogy a gyülekezeti összejövetel célja, hogy „mindenki tanuljon, és mindenki bátorítást kapjon”. (iKor 14,31) ■ Andriska János Dénes Ferenc Ha boldog akarsz lenni Ha boldog akarsz lenni, Adj az éhesnek enni! Ne halmozz kincset itt lent, Ruházd a mezítelent! Osztogass mindig csak jót, A vándornak nyiss ajtót...! Segíts özvegyet, árvát, Hordozzad mások gondját! Olvassad a szent könyvet, Törülj sok fájó könnyet! Legyen a kezed tiszta, Jótetted ne várd vissza..,! Ha megbántottak hétszer, Bocsáss meg hetvenhétszer! Higgy, remélj, s szeress bárkit, És ne kárhoztass senkit! Imádkozz buzgón, hittel... Hogy Isten veled: hidd el! Szívedben legyen béke, Amid van, azzal érd be! Elégedetlen ne légy, És senkinek kárt ne tégy! Keresd csak mások javát, Hirdessed Krisztus szavát! Dolgozz itt mennybe vágyva, Higgyed, hogy meg vagy váltva! lm ezeket kell tenni, Ha boldog akarsz lenni. Mindenáron aranyérem ► „Tízéves fiúunokám öt éve ver­senyszerűen sportol. Már több bronz- és ezüstérem birtokosa. Szülei szerint azért nem ő a legsike­resebb a korosztályában, mert túl­zottan visszahúzódó, nem eléggé kezdeményező típus, és kevés az önbizalma. Nemrégiben a gyerek szobájának a falát a saját fényképei­vel, arcképeivel díszítették ki, és szinte beleszuggerálják, hogy min­denáron aranyérmesnek kell len­nie. Szerintem ez a sajátkép-kultusz nem az önbizalmat, hanem az ego­izmust erősíti benne. És győzni sem kell mindenkinek. Mivé lett a sport öröme? Nem veszélyes ez így?” EVÉLET LELKI SEGÉLY Szókéné Bakay Beatrix Kedves nagymama! A sport nagyszerű dolog! Milyen óriási lendületet, erőt ad a hétköznapi munkánk elvégzéséhez, ha időt szakítunk a szabadban, friss levegőn végzett testedzésre! No és persze kiváló szórakozás is. A latin „disportare” ige, amelyből a „sport” szó származik, erede­tileg időtöltést, szórakozást jelent. Úgy vélem, hogy a sportnak valóban ennek kellene lennie: egészséges időtöl­tésnek, amellyel az ember ellensúlyozza mozgásszegény életmódjának káros kö­vetkezményeit. Kiváló orvosok újra meg újra figyelmeztetnek arra, hogy ne a sportpályák tribünjén vagy a képernyők előtt üldögélve élvezzük embertársaink sporttevékenységét, hanem mozogjunk többet! Pedig éppen a „passzív” sportolók, vagyis a „nézők” egy rétege veszi halálo­san komolyan a sportsikereket. Már ami a szurkolást, a sportolók ösztönzését il­leti. Ok azok, akik sportfogadásokat kötnek, rekedtre kiabálják magukat, ha vesztésre áll a csapatuk, szidják vagy ép­pen királyként tisztelik kedvenc sporto­lójukat. Félelmetesek azok a híradó-tu­dósítások, amelyekben azt láthatjuk, hogy a csalódott szurkolók trágár üvöl­téssel csapnak össze az ellentáborral vagy a sportolókkal, és végül a rendőr­ségnek kell helyreállítani a rendet, pusz­tán azért, mert a kedvencek elveszítettek egy mérkőzést. Sokszor tűnik úgy, hogy a sport fel­szabadult öröme odaveszett. Mintha élet-halál kérdésévé vált volna a teljesít­mény. És persze a korszellem - sikeres­nek kell lenni mindenáron, és a sikert a pénz, a megteremtett egzisztencia jelen­ti - által diktált kényszert a sportolók szenvedik meg leginkább. Teljesen meg­értem azt, hogyha egy családban esetleg felvetődik a kérdés valakiben: „Muszáj ennek a gyereknek mindenáron élspor­tolónak lennie?” Merthogy az élsport nemcsak a tapsvihart, a csillogó érme­ket, kupákat és az acélosan megfeszült izmok esztétikumát jelenti, hanem a ke­mény edzéseket, a hajnali felkeléseket, a versenydrukkot és a kudarcélmények feldolgozásának nehézségeit is. Kérem, ne gondolja, hogy élsportelle­nes vagyok, és az unokáját sem beszél­ném le arról, hogy tovább versenyezzen. Arról azonban lebeszélném a szülőket, hogy gyermeküket belehajtsák valami­féle egészségtelen versengésbe. Ha ered­ményeit nem becsülik, ha „csak bronz” vagy „csak ezüst” lekicsinylő jelzővel il­letik érmeit, az óhatatlanul önbizalom- vesztéssel jár. Hiszen akkor soha nem elég a sok jó eredmény, mert az az egyet­len, a „legjobb” nincs meg. Arról már nem is beszélve, hogy az is előfordulhat, hogy a gyerek nem képes a legjobb telje­sítményre, vagy a körülmények miatt egyszerűen nem nyerheti el az aranyér­met. Lehet, hogy később, talán kamasz­vagy felnőttkorában szülei vagy edzője túlzott elvárásai miatt örök vesztesnek tartja majd önmagát. És ezen az sem se­gít, ha a szülők a fiúcska előnyös, esetleg sikeres pillanatait megőrző fotóival ta­pétázzák ki a gyermekszobát. Többet érnének el ezen a területen ak­kor, ha gyermeküket gyakrabban dicsér­nék, ha jobban odafigyelnének a lelke rez­düléseire, és ha a gyermek a saját fényké­peit esetleg az apa dolgozószobájában vagy az anya fésülködőasztalán fedezné fel. És utolsóként említve a nyomaték ked­véért: hála Istennek sok gyakorló keresz­tény van a világon az élsportolók között. Néhányan közülük lenyűgöző bizonyság- tétellel szolgálnak arról, hogy bár most is győzni akarnak, mint megtérésük előtt, de már nem a saját népszerűségükért, hanem azért, hogy ezzel is Krisztus nevének sze­rezzenek dicsőséget. Amikor felállnak a dobogó első, második vagy harmadik fo­kára, annak örülnek, hogy ezt az ered­ményt nem saját erejükből érték el. És ezt büszkén el is mondják a sportriportere­ken keresztül az egész világnak. Kérem, mesélje ezt el az unokájának! Erőt és hitet meríthet belőle, amikor edz és versenyez. „.. .mert a test sanyargatásának kevés a haszna, a kegyesség pedig mindenre hasznos, mert megvan benne a jelen és a jöven­dő élet ígérete.” (iTim 4,8) Ezért soha ne kerüljön a sport vagy bármi más a fő dolog, azaz az Isten or­szága elé. Hiszen a legragyogóbban fénylő aranyérem a győztes nyakában az örök élet. ■ Szókéné Bakay Beatrix Leveleiket „Lelki segély” jeligével várjuk szer­kesztőségünk címére. Kérjük, jelezzék, hozzájá­rulnak-e ahhoz, hogy a levelükre adott válasz lapunkban is megjelenjen. IX0YC HETI UTRAVALO Legyen derekatok felövezve, és lámpásotok meggyújtva. (Lk 12,35) Szentháromság ünnepe után az utolsó héten, örök élet hetében az Útmutató reg­geli igéi az Úr Krisztust visszaváró gyű­____ le kezet hétköznapi feladatairól, vala­mint az örökkévalóságról adnak tanítást: „Mert én új eget és új földet teremtek... Ezért ör­vendjetek és vigadjatok mindörökké...” (Ézs.65,17.18) - üzeni az élők Istene. Jézus eljön övéiért, hogy a menyegző örök örömében együtt legyen mindazokkal, akik szívük­ben a hit lámpását - benne a Szentlélek olajával - nem hagyták kialudni. „Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!” (Mt 25,13) „Aki nincs még eléggé fel­övezve, kiáltson csak bűnbánattal Istenhez; s ő bűnbocsátó kegyelméből maga öve­zi fel.” (Luther) János apostol látta az új eget és új földet, és hallotta a trónuson ülő Úr­isten szavait: „íme, újjáteremtek mindent. Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek an­nak. .. ” (Jel 21,5.7) Mózes, az Úr szolgája földi életében nem mehetett be az ígéret föld­jére; meghalt „az Úr akarata szerint. Es eltemette őt a völgyben...” (5MÓZ 34,5-6) S Illéssel dicsőségben megjelenve Jézus élete végéről szólották a megdicsőülés hegyén (1. Lk 9,30.31). A szemtanú Péter a felkészülésre biztat:.....szentek legyetek egész magatartáso­to kban, (...) és teljes bizonyossággal reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor kaptok” (iPt 1,15.13) Pál arra figyelmeztet, hogy „tűzálló” anyagokat hasz­náljunk életünk házának építése során, amely az ítélet tüzében is megmarad, mert „Isten épülete” vagyunk, amelynek egyedüli alapja „a Jézus Krisztus" (iKor 3,9.11). A gyü­lekezet felövezett derékkal és égő lámpással, nem tétlenül várja Urát; az imádkozás, az igehirdetés és a misszió az utolsó percig nem szűnhet meg. „...legyetek éberek: ne szűnjetek meg hálát adni. (...) ...a kedvező alkalmakat jól használjátok fel.” (Kol 4,2.5) Jézus halála megnyitotta a szentek szentjét, a sírokat, a pogány százados és katonái szívét: „Bizony, Isten Fia volt ez!" (Mt 27,54) ~ és számunkra a menny kapuját! Urunk feltáma­dásával kezdetté lett a vég; az örökkévalóság elkezdődött! Ezért „várom a holtak fel­támadását és az eljövendő örök életet" (Niceai hitvallás). „A keresztyén ember számá­ra nincs kedvesebb gondolat, mint hogy Istenben éljen. Ezzel van elfoglalva egész életében. így aztán jöhet a nagy nap bármikor, tudja, hogy Ura jön, s megváltást hoz” - így bátorít reformátorunk. Az örökkévalóság színterének a leírása meghaladja az emberi lehetőségeket: „»Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett«, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek” (iKor 2,9) Az új Jeruzsálem kocka alakú, mint a szentek szentje a sátorban, s a tizenkettes szám az ő ó- és újszövetségi népét jelenti. „...tisztátalanok pedig nem jutnak be oda, (...) hanem csak azok akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe.’’ (Jel 21,27) „O, Jézus, (...) / Igédben nem kételkedem, / írd élet könyvébe nevem, / Vígy teljességre, ámen." (EÉ 502,5) ■ Garai András // Őszi Stég „Van, aki örül neki. Van, aki észre sem veszi. Van, aki észreveszi, de nem tud örülni neki. Van, aki nem is tudja, hogy van, aki keresi, de képtelen meglátni. Meglátni a tényt: a jó dolgok léteznek, itt van­nak körülöttünk bennünk Egyet épp a kezedben tartasz.” Ezzel az idézettel - amely korábban egy egyetemi újság utolsó, búcsúzó lapszá­mában jelent meg - köszönti olvasóit a Steg evangélikus ifjúsági magazin őszi száma. És az idézet valóban találó a lapra. A Stéget a tavalyi Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozó előtt hoz­tuk létre azzal a céllal, hogy a keresztény diák újságíróknak publikálási lehetősé­get biztosítsunk. Kiadványunk tehát di­ákújság, amelyet keresztény középisko­lások és fiatal egyetemisták írnak kortár­saiknak. Nagy örömmel tölt el bennün­ket, hogy szerzőink kezdeti lelkesedése töretlen, így negyedévente eddig mindig meg tudtuk jelentetni lapunkat. Azonban egy lap valójában akkor „kel életre”, amikor lezárul az újságkészítés folyamata. Nem dőlhetünk hátra a nyomdából kilépve azzal, hogy „ezzel is megvolnánk”. Egy újság semmit sem ér, ha nincsen publicitása, ha nem jut el azokhoz, akiknek szánták. Most ezen a területen, a terjesztésen kell - és igyekszünk is - változtatni. Je­lenleg a Stég negyedévente, kétezer pél­dányban jelenik meg, ebből száz-száz példány jut el az evangélikus középisko­lákba, és ötven-ötven példány az espere- si hivatalokba. Reményeink szerint jö­vőre - pályázatok segítségével - emelni tudjuk a példányszámunkat. Ezáltal olyan emberek is megismerhetnék ma­gazinunkat, akiknek eddig még nem le­hetett a kezében. És ha a terjesztésnél tartunk, nagyon hálásak vagyunk az evangélikus gimná­ziumok vezetőinek, tanárainak, amiért lapunkat eddig is eljuttatták az iskolá­SZOSZORO ... _______v 0 I ts ___S, Art 7 ,K Ifj úságirovat-gazda: Balog Eszter jukban tanuló fiatalokhoz! Hiszem, hogy újságunk nemcsak szórakoztat, hanem közelebb hozza a más-más isko­lában tanuló embereket egymáshoz és Krisztushoz is. A cikk végén arra szeretném biztatni a kedves olvasót, hogy bátran használja ki az újságunk adta lehetőségeket! Biz­tosra veszem, hogy Önök is ismernek olyan fiatalokat, akik kedvet éreznek az újságíráshoz, és szívesen kipróbálnák, hogy milyen egy országos ifjúsági diák­lapban publikálni. Ezért kérem, hívják föl a diákok figyelmét arra, hogy várjuk a színvonalas cikkeket; akik szeretnének a szerzőink közé tartozni, vegyék föl a kapcsolatot e sorok írójával a steg@lu- theran.hu e-mail címen! A szerkesztőbizottság nevében: ■ Győré Balázs főszerkesztő A Budapest-Angyalföldi Református Egyházközség szociális diakónus munka­társat keres. Lakás megoldható. A jelentkezéshez csatolandó: rövid önéletrajz, szakmai elképzelések, lelkészi ajánlás. A jelentkezés határideje: november 27. Az alkalmazás kezdete: december 1. A pályázat az egyházközség lelkészi hivatalának a címére (1139 Budapest, Frangepán u. 43.) küldendő el.

Next

/
Thumbnails
Contents