Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-10-30 / 44. szám
‘Evangélikus Életi? EVANGÉLIKUS ÉLET 2005. október 30. 3 Az alulmaradás képessége ► Hatalmas tömeg, közöttük a Luther-kabátot viselő szolgatársak meglepetésszerűen nagy serege kísérte utolsó útjára 2000. október 23-án, az 1956-os forradalom évfordulóján a hévízgyörki evangélikus lelkészt, a Zürichi Egyetem díszdoktorát, Dóka Zoltánt... Akik ismerték és közel álltak hozzá, tudják: kemény kőből faragták. Szókimondó, őszinte egyéniség volt. Nem mintha neki nem lettek volna álmai, vágyai. A „szent teológia” szolgálatának szenvedélyes szeretete fűtötte fiatal kora óta. A lelkipásztori szolgálat lelkiismeretes ellátása mellett írt egy olyan újszövetségi kommentárt Márk evangéliumáról, amelyet Magyarországon a szakemberek a legjobbnak tartanak. Kompromisszumokat, mint minden ember, ő is kötött. Ám ő tudta, hol van a határ. Tudta, hogy hite mikor parancsolt megálljt. Vályi Nagy Ervin, a hozzá majdnem hasonló sorsú református professzor egyik írásában az „alulmaradás képességéről" beszélt. Arról, hogy nagy lelki erő kell egy tehetséges teológusnak ahhoz, hogy vállalja az alulmaradást, amikor az elvi- lágiasodott egyházban mindenki felülre akar kerülni, akár így, akár úgy fúj a szél. Dóka Zoltán 1984-es Nyílt levelével szándéka ellenére is beírta nevét nemcsak egyházunk, hanem a világkereszténység történetébe. E bátor, sokak által vitatott tett példát adott: 1986-ban a Testvéri szó, 1989-ben a Kiáltó szó mozgalmát indította el. Az utóbbi mögé felsorakozott az 1988-ban alakult Ordass Lajos Baráti Kör és a Keresztyén Igazság című folyóirat. 2005. október 23-án a hévízgyörki gyülekezet nagyszabású megemlékezést szervezett. Nemcsak a család, a gyülekezet tagjai jöttek el ismét nagy létszámban, hanem mindazok, akik szerették és tisztelték Dóka Zoltánt. A temetőben a síremléknél Ittzés Gábor nyugalmazott lelkész a 139. zsoltár szavaival imádkozott. dós teológus innen folytatta küzdelmét az Ordass Lajos Baráti Kör alapító tagjaként egyházunk megújulásáért.”A püspök igehirdetése az „egyház himnuszáról” szólt: „Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak. ..” (2Kor 4,8-10) A megemlékezés harmadik állomása a templomi istentisztelet volt, ahol Lindák- né János Zsuzsa lelkésznő szolgálata mellett Dóka Zoltán egykori tanítványa, Isó Dorottya veszprémi lelkésznő hirdette az igét Mk 8,31-33 alapján. Dóka Zoltán szolgálata összefoglalható három szóban: „Elég a kereszt!” Az igehirdetésben egybemosódott a Pétert megdorgáló Jézus, a keresztet hirdető Pál, az egyházatyák, Luther, Dóka Zoltán és az igehirdető lelkésznő hangja. Ki is beszélt? A Szentlélek által az evangélium élő hangja szólt a kereszt tanúságtévői szájából. Átélhettük mindnyájan, hogy minden látszat és kudarc ellenére: él az egyház! „Jézus szava (»Eredj mögém, kövess engem!«) Dóka Zoltánnak is szólt. S ő beállt Jézus mögé, felvette a keresztet. Lehetett volna dicsőséges..., sokan szorongatták volna szolgalelkűen a kezét - csak be kellett volna állnia a párt által diktált rendbe -, de... Ordass Lajossal együtt maradt inkább kereszthordozó... Lehetett volna teológiai tanár..., de amikor választania kellett Krisztus vagy a pozíció között, ő a keresztet választotta. Megemlékezésünk akkor lesz méltó - fejezte be igehirdetését a lelkésznő -, ha mi is beállunk a kereszt mögé, így biztatna ma mindannyiunkat Zoli bácsi, a tisztelendő úr, Dóka Zoltán.” ■ Nybor Ittzés János püspök leleplezi az emléktáblát A templom melletti parókia épületén Ittzés János püspök emléktáblát avatott fel. Az emléktáblán ez olvasható: „E parókiáról indult gyülekezeti szolgálatra a kereszt evangéliumával Dr. h. c. Dóka Zoltán evangélikus lelkész, és mint tuEsperesi „vizitáció” Bajorországban ► A Magyarországi Evangélikus Egyház törvényei szerint az esperesek joga és kötelessége, hogy az egyházközségekben legalább háromévenként „vizitá- ciót”, azaz általános vizsgálatot tartsanák. Nos, a bajor-magyar testvérkapcsolat jegyében az elmúlt héten D. Szebik Imre és Ittzés János püspök vezetésével Bajorországba indult a teljes magyar esperesi kar, hogy egy baráti eszmecsere keretében „megvizitálják” bajor kollégáikat, és megvitassák velük, hogy mi az esperesek szerepe az egyházban, illetve hogy miképpen tudnak a lelkészi kar lelki vezetői lenni. A találkozón számos bajor esperesen kívül részt vett dr. Karl-Heinz Röhl in tartományi püspök és Michael Bammessel nürnbergi esperes is. A találkozó kezdeményezője és szorgalmazója D. Szebik Imre volt, aki a következőképpen indokolta az utazás szükségességét.- Tizenöt éve él a bajor-magyar partnerkapcsolat, és ez alatt a másfél évtized alatt még nem volt példa arra, hogy evangélikus egyházunk középvezetői ilyen összetételben elutazzanak németországi partnertartományunkba. Néhány esperes még nem járt Bajorországban, és fontosnak éreztem, hogy a bajorokhoz fűződő partnerkapcsolatunkról ne csak azt tudják, hogy szerepe volt a balatonszárszói és révfülöpi intézményünk felújításában, hanem testközelből is megfigyelhessék, miként is „működik” a viszony. Bajorországban hat egyházi körzet létezik, területe szerint a nürnbergi a legkisebb. Bár a minősítés csalóka, hiszen még ebben a „legkisebb" egyházi körzetben - egyébként a „legevangélikusabb” tartományban - is nyolcvannégy egyházmegyét alakítottak ki, amelyben összesen hatszázezer evangélikus él. A legkisebb egyházmegye a maga száz négyzetkilométeres nagyságával kilenc egyházközséget foglal magába hatezer evangélikussal, míg a legnagyobb területe nyolcvanezer négyzetkilométer, és ötven egyházközségből áll, amelyben nyolcvanezer evangélikus él. A Bajor Evangélikus Egyházban nyolcvannégy esperes szolgál. A tartományi egyház központja Nürnberg, melyhez tíz egyházmegye tartozik. A város egyharmada evangélikus. A látogatás első napján a szakmai programot bonyolították le. Először bajor részről dr. Gerhard Hausmann Bad Ne- ustadt-i, magyar részről pedig Krähling Dániel bonyhádi esperes szólt röviden arról, hogy mi az espereseknek az egyházmegyében betöltött szerepe. Ezután Lelki vezetés az egyházmegyében címmel dr. Günther Breitenbach würzburgi esperes tartott előadást, utána pedig Káposzta Lajos soltvadkerti esperes referátuma következett ugyanebben a témakörben. Az előadásokat megbeszélés követte. A látogatás második napján a legszebb bajor városnak tartott Nümberget ismerhették meg egyházunk esperesei; mindenekelőtt a városközpontban található két legnagyobb evangélikus templomot, a háborúban szinte teljesen lerombolt és tizenöt év alatt újjáépített St. Sebald- és St. Lor- enz-templomot. Ez utóbbiban a gyülekezet lelkésznőjével élénk beszélgetés alakult ki a templomlátogató turisták lelkigondozásáról. A vendéglátók megmutatták a tornyokkal és várfallal körülölelt patinás óvárost, valamint a római Colosseum mintájára megépített monumentális stadiont és épületegyüttest, ahol a második világháború előtt a nemzetiszocialista párt évenkénti pártnapjait tartották Hitler jelenlétében, több százezer ember részvételével. Megrendítő volt szembesülni azzal, hogyan nyilvánult meg egykor a birodalmi hatalmi mámor. Az épületkomplexumban, amelyet dokumentációs központnak neveznek, a budapesti Terror Házához hasonló múzeumot alakítottak ki. Ittzés János püspök a találkozó lényegét a hazautazáskor a következőkben látta.- Alkalmas volt ez az utazás mindenekelőtt arra, hogy a két egyház kapcsolatának már meglévő csatornái mellett új találkozási és kapcsolódási pontokat keressünk. Hasznos volt felfedezni, hogy a méretükben és lehetőségeikben meglévő különbözőségek ellenére milyen sok a közös teher a két egyházban. Nem elhanyagolható haszna volt ennek az útnak, hogy az ilyen összetételben először együtt utazó esperesi kar tagjai a feszítettebb szakmai tanácskozás mellett, a testvéri együvé tartozást erősítve, kötetlenebb formában és hangulatban tudtak együtt eltölteni néhány napot. Nem utolsósorban pedig impulzusokat kaphattak arra nézve, hogy saját egyházmegyéjük gyülekezeteiben szorgalmazzák partnerkapcsolatok kialakítását. Miként vélekedtek az útról egyházunk középvezetői? íme néhány rövid vélemény egy csokorba kötve: „Lenyűgöző volt látni, hogy bajor testvéreink a maguk német precizitásával minden egyházkormányzati szinten mindent milyen pontosan átgondolnak.” „A jól szervezett egyházi élethez, a szolgálat jó elvégzéséhez a Bajorországban is érzékelhető gazdasági hanyatlás ellenére is megvannak a szükséges személyi feltételek és eszközök.” „Tanulságul szolgált számomra ez az utazás abból a szempontból, hogy Isten reánk bízott gyülekezetének helyzetét ne mindig a saját lehetőségeinkhez mérjük, hanem jusson eszünkbe, hogy mi Isten akarata abban a helyzetben, amelyben mi élünk és szolgálunk.” „Számomra a testvéri együttlét volt fontos, hiszen nálunk a nagyobb földrajzi távolságok miatt távolabb vannak egymástól az esperesek. Jó kezdeményezés volt ez, amelyet érdemes lenne folytatni.” ■ Kiss Miklós Reformáció és ökumenizmus Már érzékelhető közelségben van a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulója. Ezt jelzi, hogy alakulnak a bizottságok - egyházunkban és nemzetközi szinten is - a ritka jubileum méltó megünneplésére. Miért nevezem ritkának? Hiszen korunkban sok történelmi évfordulót tart számon az emlékezet! - Ez igaz, de a reformáció egyediségét nemzetközisége és ma is (nem csak az érintettek által) pozitívnak minősített üzenete, tartalma, következménye adja. A reformáció ünnepe ma is élő - és bizonyára így lesz ez 2017-ben is. Elsősorban természetesen az egyházak ügye, de jogos a feltételezés, a várakozás arra nézve, hogy a reformáció világtörténelmi jelentősége alapján számos egyéb területen is meg fognak emlékezni a félezer éves jubileumról. Különböző tudományokban (például a filozófiában, a történet- és a nyelvtudományban), illetve művészeti ágakban (a költészet, a zene, a képzőművészet területén) is igen izgalmas vitákat eredményezhet annak vizsgálata, hogyan hatott a reformáció a világpolitikára, illetve ennek változásaira. Egyfelől a reformációhoz nyúlik vissza a modern, a mai világ kialakulása - főleg ami a mai Európát illeti -, másfelől a politológiának nevezett, a korszerű kommunikációt is magába foglaló szakma (?), tudomány (?) gyökerei is Luther Márton és az őt követő reformátorok, illetve köreik tevékenységétől származtathatók. Van, lesz mit feldolgozni a folyamatban; a reformáció öröksége gazdag, minden nemzedék számára tartalmaz rejtett kincseket. Szeretném most az ünnepnek egy további aspektusára irányítani a figyelmet, amely első megközelítésben ugyancsak egyértelműen vallási kérdésnek látszik, mélyebbre hatolva azonban kiderül, hogy másról is, többről is szó van. Szép lenne, ha a reformáció érfordulója kapcsán megvalósulna a kettős cél: elsősorban a kiteljesedő ökumenizmus a keresztény felekezetek között, másodsorban a valódi megbékélés, együttélés a világvallásokat illetően. Jól tudom, ahhoz, hogy a keresztények egységét - ami a struktúrát, az egyetlen egyetemes anyaszentegyházat, a világegyházat illeti - célul tűzhessük ki, feltehetőleg még évszázadokra van szükség. Bizonyára elérkezik majd ennek is az ideje, megérlelik a világnak a ma még csak csírájában érzékelhető változásai. De az ökumenizmus, a funkcionális egység, annak erősítése, ami összeköt, már ma is égetően időszerű. És mi lenne alkalmasabb pillanat ennek demonstrálására, mint az az időpont, amikor a szakadásra emlékezünk? Az augsburgi nyilatkozat és az Ökumenikus Charta után már nem feltétlenül illúzió ez az elképzelés. Az előbbi teológiai, az utóbbi pedig egyházpolitikai ösvényt teremtett a valódi ökumenizmusnak. Igen lényeges, hogy mindez igen kedvező visszhangra talált minden oldalon az aktív egyháztagok körében. Azok között - legyenek katolikusok, evangélikusok, reformátusok, unitáriusok, baptisták, metodisták és így tovább -, akik hiszik és vallják, hogy Krisztus személyes megváltójuk, életük meghatározója. Érdekesen és erőteljesen mutatott példát számunkra a valódi megbékélésből a világ, a politika. A normandiai partraszállás hatvanadik évfordulóján megtartott ünnepségen együtt voltak a korábbi ellenfelek. A második világháborút végleg eldöntő eseményre való megemlékezésen - de más hasonlón is - ott voltak mindkét oldal veteránjai, és egymás mellett láthattuk az amerikai, a német, az angol, a francia, az orosz, a japán nemzet képviselőit. Nem lehetett könnyű a számukra. Korábban, bár voltak megemlékezések, volt ötvenedik évforduló is, nem volt erre példa. A saját igazságunkhoz való ragaszkodás és a saját veszteségeink miatt érzett fájdalom feldolgozásával el kell jutnunk mások igazságának a megértéséhez, mások fájdalmának a megéléséhez. Csak ez a garancia arra, hogy ezután másképp lesz. Szép alkalom - ez is erősíti gondolataimat - az ökumenikus imahét, de ez azt üzeni, hogy az úton tovább kell menni. A hétköznapokban a különállás, különélés a jellemző, csak állami vagy egyházi ünnepeken, lényegében protokollárisán láthatók együtt a különböző felekezetek vezetői, tagjai. Meglehetősen formális ilyenkor az ökumenikus jelző használata, akkor is, ha elhangzik néhány imádság és áldás. Közben minden egyház ugyanazokkal a gondokkal küzd. A lelkészutánpótlás kérdésével, a gyülekezetek öregedésével, a kazuális szolgálatok terheivel, illetve a megújítás igényével. Nagy kérdésként vetődik fel a lelkigondozás iránti, drámaian növekvő igény, amely bizonyosan csak ökumenikusán elégíthető ki. Hasonló a helyzet az intézmény- rendszerek - oktatás, egészségügyi és szociális szféra - esetében is: a kérdés itt az, hogyan lehet megóvni a minőséget, miközben az intézmények igyekeznek eleget tenni a mennyiségi elvárásoknak. Nem könnyű az eltérő tradíciókat közelíteni egymáshoz, ezt látjuk saját országunkban is; olykor úgy látszik, a szabadság visszanyerése után inkább a különbségek erősödnek, ami nem mindig a pozitív hagyományokat jelenti. Régebben, ha arról kérdeztek, miben látom a római és a protestáns kegyesség közötti fő választóvonalat - hiszen a reformáció korabeli gondok mára meghaladottá váltak -, úgy feleltem, hogy ott az engedelmesség, nálunk az autonómia a meghatározó fogalom. Ma úgy látom, hogy a 19. és főleg a 20. század tanulságai nyomán a kettő igen közel került egymáshoz, együtt igazítanak el. Mai aktív keresztény identitással érzelmileg szép lehet, ha az Európai Unió alkotmányának preambulumában megjelennek a keresztény gyökerek, de egzisztenciálisan az a lényeges, hogy Európa és a világ mindennapjaiban érvényesüljön az egyedüli keresztény érték, a felebarátaink iránti szeretet. Az „ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!" ()n 13,34) parancsa. Csak egy megújuló, valóban ökumenikus kereszténység lehet hiteles a harmadik évezredben. Az egyházak választhatnak: szeparáltan védhetik meglévő erejüket, öregedő, fogyatkozó, kevésbé nyitott, kevésbé toleráns és - valljuk be - olykor kevésbé keresztény populációjukat, fontosabbnak tartva a vallási identitást a Krisztus-követésnél; vagy megpróbálhatnak megfelelni a kor kihívásainak. Erre kínál jó alkalmat az ötszázadik évforduló. Különbözőségeinkben való egységünk demonstrálására, a ma is élő és ható evangélium együttes hirdetésére szavakban és tettekben, folytatva közben a zsidó-keresztény dialógust és keresve az élő kapcsolatokat a világvallásokkal. A reformáció sok tekintetben hidat is épített. Ma is élő ez a funkció. ■ Frenkl Róbert jl&PEIÉS ________________________________________________________________ Az Evangélikus Hittudományi Egyetem a magyar tudomány ünnepe alkalmából november 8-án, kedden 10.30-tól díszdoktoravató ünnepi ülés keretében díszdoktorrá avatja dr. Bölcskei Gusztáv református püspököt és Keveházi László nyugalmazott evangélikus lelkészt. Az ünnepi ülés programja: Megnyitó és díszdoktoravatás • Dr. Bölcskei Gusztáv székfoglaló előadása A reformátort teológia aktualitása a 21. században címmel • Keveházi László székfoglaló előadása Egyházépítés egykor és ma: reformáció és misszió címmel • Délután: Hangverseny és előadások a himnológia területéről. Közreműködik Finta Gergely orgonaművész, valamint az EHE énekkara Csorba István vezényletével. Előadók: H. Hubert Gabriella, Dávid István, W. Kinczler Zsuzsanna és Johann Gyula. Az ünnepi alkalomra szeretettel meghívjuk. Ebédet csak előzetes bejelentés alapján tudunk biztosítani. A részvételi szándékot az alábbi címen kérjük jelezni: Evangélikus Hittudományi Egyetem, 1141 Budapest, Rózsavölgyi köz 3. Tel.: 1/469-1051, fax: 1/363-7454, e-mail: teolo- gia@lutheran.hu.
