Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)

2005-10-16 / 42. szám

I

ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS

70. évfolyam, 42. szám - 2005. október 16. - Szentháromság ünnepe után 21. vasárnap

Ára: 164 Ft

.....az 1858-ban elkészült

ma

gyarbólyi templomot »mérsékelten veszélyeztetettnek« nyilvánították.” Ünnep közösségben - személyesen - 4. oldal

„A templomszenteléshez meg kellett várnunk, hogy véget érjen a háború, de micsoda ünnep volt! Én is ez alkalommal, 1946. szeptember 15-én lettem beiktatva a hivatalomba.”

► 95 éves lelkészi karunk doyenje - 4. oldal

.....csak arra kérek minden„Ninc

s szánalmasabb

ProChrist - újra ► 3. oldal

kit, hogy nézze meg a filmet,

és félelmetesebb emÜnnepnapra pontosan... ► 3. oldal

és ha tud még, mondjon el

bér annál, akit istene

A szenvedés értelméről !► 4. és 9. oldal

egy imát - most az egyszer

gyűlöletre kényszerít."

Csaó, Darwin! Viszlát, jó ízlés! 5. oldal

nem önmagáért.”

► Eszelős lojalitás

Zsinati hírmondó ► 6-7. oldal

!► Vasárnapi sajnálat - 5. oldal-11. oldal

Haß ► 8. oldal

Továbbított jézusi „üzenetek”

Országos evangélizáció a Deák téren

► „Minek evangélizálni azokat, akik úgyis ott vannak vasárnaponként az istentiszteleten?” - kérdezte valaki a Deák téri templomban tartott országos evangélizáció előtt néhány nappal, de a közel ezerkétszáz ember jelenléte október 8-án rácáfolt a kritikusokra, és azt mutatta, hogy egyházunk hitbuzgó tagjai igenis igénylik az ilyen alkalmakat. A téma ezúttal jézus Heró- desnek szóló üzenete volt Lk

13,31-33 alapján: „íme, ma és holnap ördögöket űzök ki, és gyógyítok, de harmadnap bevégzem küldetésemet."

„A Szentírás első és utolsó két fejezete a gonosz nélküli állapotot mutatja be, a közöttük lévő részekben és az emberi világban viszont végig jelen van a sátán. Ezért jó - egy evangélizáció keretében - figyelni a talán kellemetlennek érzett kérdésre, de nem szabad átcsúszni a másik végletbe sem” - kezdte értelmezni Győri Gábor esperes az „ördögöket űzök ki” kijelentést. Kifejtette, hogy Krisztus azért lehet példa, mert „önmagán kezdte” az ördögűzést, amikor szolgálata elején távozásra szólította fel a kísértőt. A gonosz ma már több száz csatornán keresztül áramlik be az otthonokba és az egyházba. Amikor kisgyerekek szájából hangzik a káromkodás, mosolyognak a felnőttek; amikor ökölbe szorul egy piciny kéz, sokan legyintenek, pedig a kisördög együtt növekszik az emberrel, s később már szinte lehetetlennek tűnik a tőle való szabadulás. Egy lehetőség mégis van: Jézus nyomában járva rontani a gonosz munkáját, és Krisztus nevében letenni a nyomasztó árnyakat a kereszt tövéhez.

Szeverényi János országos missziói lelkész azt hangsúlyozta, hogy „veszélyes” dolog kézbe venni Isten igéjét, és evan- gélizációt meghirdetni, mert a résztvevő talán más emberként megy haza, mint ahogy érkezett - remélhetőleg nem megkeményedve, hanem megújulva. A gyógyítás igéjét hirdetve először a bajok forrásáról szólt: arról, hogy az ember távol került az élettől, az egészségtől, Istentől, s ennek testi, lelki, szellemi következményei vannak. Szeverényi János kifejtette, hogy az igazi bűn az istennélküliségünk, és legnagyobb nyomorúságunk, hogy még a hívő ember sem nevezi nevén a dolgokat, amikor a nyilvánvaló vétkeket is legfeljebb betegségként diagnosztizálja, és agyonhallgatja a gonoszt. Jézus azért szól hozzánk, mert ebből akar kigyógyítani bennünket, és meg szeretné értetni velünk: nem az a fontos, hogy az embernek hiánytalanul meglegyen mind a harminckét foga, hanem hogy megszabaduljon, és örök életet nyerjen. Gyógyszer tehát van, de kérdés, hogy eljut-e a betegségben szenvedőhöz...

A miskolci bizonyságtévő csoport énekkel, verssel és személyes beszámolókkal készült. Sándor Frigyes lelkész Mt 5,3 alapján úgy mutatta be társait, mint akik egykor ínségben voltak, és keresték a boldogságot, de csak akkor találták meg, amikor megértették, hogy az igazi boldogság és az áldás összetartozik. A tizenkét részből álló Alfa-sorozat egyike az új missziós módszereknek, amelyek révén Isten eléri a keresőt. A háromórás alkalmak vacsorával, asztalközösséggel kezdődnek; az élet nagy kérdései csak később kerülnek elő.

Mária beszámolt élete nagy mélységeiről - arról, ahogy harmincéves védőnői munka után testileg-lelkileg végképp kimerülve az alkoholizmusba menekült, de Isten kegyelme által gyógyulást nyert. Azóta bizonyságtételekkel szolgál; a jelenlévőket - az egykor nagymamájától hallott - űtravalóval látta el: „Menjetek Isten hírével, azaz vigyétek magatok is a jó hírt!” Ilike, a „másfél éves Alfa-bébi” könnyezve beszélt arról, hogyan változott meg az élete, mióta Jézus kezébe kapaszkodik, aki csodát tett vele: a pajzsmirigye állapota a legutóbbi vizsgálat eredménye szerint már a daganat diagnosztizálása előttire hasonlít. Barbara és Sándor nemcsak az Úr Jézust találta meg az Alfa-tanfolyamon, hanem egymást is. Szorongva érkeztek ugyan a közösségbe, de hamar feloldódtak a baráti közegben, és azután már Isten igéjére is oda tudtak figyelni. Margó az első benyomásait elevenítette fel, és annak az örömének adott hangot, hogy a következő kurzuson már maga is szolgálattevőként vesz részt, mert tovább kell adnia valamit abból, amit néhány éve megtapasztalt. A nyolcvanadik életévéhez közeledő Zoltán pedig úgy sorolta fel saját és felesége betegségeinek egy részét, hogy mindent az Úr kezébe tettek le, és az ő akaratában megnyugodva merik vállalni vagy elhagyni a földi életet.

A záró igehirdetésben Ittzés István lelkész Jézus küldetésére irányította a figyelmet, és megfogalmazta, hogy Isten

csodálatos terve a megváltás, amelyre azért van szükség, mert az ember semmire sem ment a saját hatalmával, vallásoskodásával, és nem tudta megoldani az istennélküliség problémáját. Jézus küldetése ezért Isten országának a megvalósítása volt, azaz az emberi szívekben való hatalomátvétel - az indulatok, a képzeletvilág és a cselekvés felett. A kereszt pedig Isten szerelmi vallomása, mert az Úr a Golgotára szegezte fel az istengyilkos emberért dobogó, meghasadt szívét, s ezzel teljesítette küldetését. Ezáltal elnyertük az örök életet, a bűnbocsánatot és a kegyelmet; az ember útja ezért tehát nem a világmegváltás, hanem a megváltottak seregébe való tartozás. Akik már megértették ezt, azok kinyújtják a kezüket Isten felé.

Az úrvacsorái közösség után zárszóként Ittzés János püspök fejezte ki afelett érzett örömét, hogy a kegyelmet nyert bűnösök közösségében együtt lehet a kis konfirmandus és az egyházvezető. Végezetül „harci indulóként” az „Erős vár a mi Istenünk" kezdetű énekkel bocsátotta el a gyülekezetét.

Egy evangélizáció akkor van a helyén, ha nemcsak egy napig hangzik az ébresztő szó, és nemcsak egyszer fogalmazódik meg az igei útravaló, hanem eljut a gyülekezetekbe, a családokhoz, az egyes emberek életébe, és látható következményei vannak. A krónikás két, erről tanúskodó budapesti példának lehetett fültanúja: az evangélizáció előtti estén az egyik előadó gyülekezeti fiataljaival együtt készült a prédikációra, mert fontosnak tartotta, hogy a szószékre indulás előtt eljussanak hozzá azok a kérdések, amelyeket az adott ige vethet fel hallgatóiban, s ezáltal olyanokat is megmozgatott, akik másnap nem voltak ott a Deák téri alkalmon. Szombat este pedig egy másik lelkész - visszatérve gyülekezetébe - egy keresztény koncertre érkezett, ahol a meghívott zenekart köszöntve örömmel számolt be aznapi evangélizációs tapasztalatairól és arról, hogy a kapott üzenet mennyire összhangban van a vendégek zenei bizonyságtételével. Jézus üzenete bizonyára az ország más tájain is eljutott a szívekhez.

■ Hulej Enikő

(A résztvevőkkel készített miniinterjúkat a Híd magazin decemberi számában olvashatják.)

Közös felelősséggel az életért

A Magyarországi Evangélikus Egyház nyilatkozata az emberi élet védelmében az abortusztabletta bevezetésének tervezésekor

Vállalva a teremtő Isten által ránk ruházott kötelezettséget és felelősséget, amely történelmi egyházként hárul ránk az abortusztabletta tervezett magyarországi bevezetése idején, egyházunk minden tagjának és rajtuk keresztül a magyar társadalomnak a megkülönböztetett figyelmébe ajánljuk az ezzel kapcsolatos etikai szempontok széles körű megfontolását.

Súlyos, meghatározó történelmi tapasztalatok birtokában és megfelelni igyekezve az életről való gondoskodás teremtésben kapott útmutatásának, az abortusztabletta bevezetésének jelenlegi, kezdeti szakaszában emlékeztetünk arra, hogy az abortusz egy mind vallási, mind genetikai értelemben vett, fejlődő emberi élet kioltását jelenti. E tekintetben a hormonkészítményekkel kivitelezett eljárás megítélése nem különbözhet a hagyományos módon végzett abortuszétól.

Tény, hogy pillanatnyilag sem jogrendünk, sem az ezen tájékozódó közvélemény nem következetes a méhen belüli élet emberi életként való elismerése és az őt megillető jogok kérdésében. Ez egyrészt köztudomásúlag paradox értelmezési helyzeteket szül, másrészt eltereli a figyelmet arról a nagyobb feladatról, hogy miként felelhetne meg a magyar társadalom a jelen és jövő számára egyaránt ígéretes családmodellek kialakítását ösztönző feladatának.

Megfeledkezünk erről a stratégiai jelentőségű társadalmi feladatról akkor is, amikor a tabletta bevezetésének megítélésénél csak a klinikai tesztek eredményét, a hagyományos beavatkozás elkerülésének előnyeit vagy az anya gyermeke fölötti rendelkezési jogát vesszük számításba.

Még ha külföldi statisztikák nem is igazolják a tablettával végzett abortuszok számának drasztikus emelkedését, a „könnyű abortusz” lehetősége nem segíti a tudatos, preventív családtervezés gyakorlatának kialakulását, hanem újabb indokot kínál a kérdés újragondolásának és következetes kezelésének halogatására. Az abortusztabletta alkalmazása látszólagos vonzó egyszerűségével tovább redukálja, technicizálja az élet és életadás mindennapos csodáját. Az élet tiszteletének szellemiségét, az élet továbbadásával járó felelősség elmélyülését és az emberi méltóság elismerését ismét alárendeli annak a technikai szemléletnek, amelynek leváltását utódaink iránt viselt felelősségérzetünk megkövetelné.

A Magyarországi Evangélikus Egyház az abortusztabletta magyarországi bevezetése helyett örömmel üdvözölne egy olyan hatékony és széles körű társadalmi programot, amely az élet feltétlen tiszteletben tartásával a 21. század valódi gondjaira keres megfelelőbb válaszokat, helyes családmodelleket.

Budapest, 2005. október 6.

Gáncs Péter püspök

D. Szebik Imre elnök-püspök

Ittzés János püspök

Jubileumi ünnepség a Károli Gáspár Református Egyetemen

Evangélikus teológus a kitüntetettek között

► Fennállásának százötvenedik évfordulóját ünnepelte a napokban a protestáns egyetemi képzés egyik magyarországi fellegvára, a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem (KRE), melynek elődjét, a pesti Református Theologiai Akadémiát 1855-ben alapították. Az intézményben az első tíz évben közös evangélikus-református lelkészképzés folyt. Az október 8. és u. között rendezett jubileumi egyetemi napokon a résztvevők rendezvények sokaságából válogathattak: bemutatkozott a felsőoktatási intézmény egy-egy kara, két kötet bemutatójára és ünnepi közgyűlésre is sor került, intézménytörténeti kiállítás nyílt - és még sorolhatnánk. Tudósításunkban - talán méltányolható elfogultsággal - az ünnepségsorozat harmadik napjának eseményeiről számolunk be, mivel közöttük egy evangélikus vonatkozású is volt: dr. Hafenscher Károly nyugalmazott címzetes teológiai tanárt az egyetem díszdoktorává avatták.

► Folytatás a 7. oldalon

SEMPER REFORMANDA

.....ahol nagyobb a baj, ott nagyobb Isten oltalma és segítsége is. így a szenvedések súlyosságában való eltérés inkább látszat, mint valóság.”

M L

uther Márton: Tizennégy vigasztaló kép megfáradtaknak és meg- terhelteknek (Virág Jenő fordítása)

é