Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-01-30 / 5. szám
‘Evangélikus Élei!; EVANGÉLIKUS ÉLET 2 005. január 30. 3 Krisztushoz és egymáshoz tartozunk Az ökumenikus imahét zárása a Magyar Szentek templomában ► Élettel telt meg Budapesten a Magyar tudósok körútja január 23-án délután. Sokan - testben fiatalok és lélekben ifjak egyaránt - igyekeztek a Magyar Szentek temploma felé. Aki belépett a kivilágított istenházába, egy darab színes szalagot és egy programfüzetet kapott. Az eló'bbi arra szolgált, hogy a keresztény egységet és összetartozást szimbolizálja, az utóbbi segítségével pedig ki-ki nyomon követhette az ökumenikus ifjúsági istentiszteletnek - amely egyben az ökumenikus imahét hivatalos záróalkalma is volt - a történéseit. Fények, fiatalok, ének. E három szóban lehetne talán összegezni a templomba lépő első benyomásait. A Gavel Testvérek zenekar vezetője lelkesen buzdított minden érkezőt a közös éneklésre: „Nem magunk miatt vagyunk itt, hanem Jézus miatt, ennek öröme töltsön el benneteket!” - hangzott a biztatás. Szintén a feleke- zettől független, mindenki számára azonos Megváltóra irányította a figyelmet a szolgálattevők - köztük evangélikusként Balog Eszter és Barthel-Rúzsa Zsolt lelkészek - bevonulása után a gyülekezetei köszöntő Várnai Péter. A római katolikus egyetemi lelkész rövid bevezetőjében kiemelte: az egység az Úr kezében van, de mi is sokat tehetünk érte, elsősorban azzal, ha együtt imádkozunk ahhoz a Jézushoz, aki mind személyes életünk, mind pedig az egyetemes egyház középpontja. „Krisztus a fundamentum. Mindenekelőtt rá van szükségünk, a benne való hit köt össze bennünket. Ez a keresztény egység alapja" - ugyancsak ezt hangsúlyozta az Elsőkorinthusi levél (3,21-23) alapján tartott prédikációja kezdetén Szuhánszky T. Gábor metodista lelkész, megemlítve azt is, hogy ennek fényében kisebb a jelentősége annak, ami elválaszt bennünket. A többségében az ifjabb korosztályhoz tartozó közösség előtt az igehirdető a továbbiakban az „Akié az ifjúság, azé a jövő!” mondat értelmezési lehetőségeire hívta fel hallgatói figyelmét. „Amikor valaki fiatal - mondotta -, úgy hiszi, övé a jövő, még előtte az élet. „Ne feledjétek - szólította meg a gyülekezetei a lelkész - a teljes élet távlatában szemlélni a dolgokat! Úgy dolgozzatok, mint akiknek örök életük van, mint akiknek van örök életük.” Az igei elmélkedés kapcsán Szu- hánszky T. Gábor arra is emlékeztette a jelenlévőket, hogy gyakran mondják, akkor van jövőnk, ha meg tudjuk nyerni az ifjúságot. „Ti azonban ne legyetek »csak eszközök« - emelte ki -, hanem menjetek Krisztushoz, és hívogassatok hozzá másokat is!” ■ Gazdag Zsuzsanna Klerikális reakció és sekrestyekereszténység ■41 Folytatás az 1. oldalról „No, de ébredjünk fel - halljuk az elemző hangját -, a hajléktalanok összepiszkolnák a templomokat, farigcsálnák a padokat, és büdösek.” Természetesen demagógia volna visszakérdezni, hogy vajon hány politikai párt vagy multinacionális vállalat nyitotta meg székháza ajtaját a hajléktalanok előtt. Helyette csak azt szeretném megjegyezni: a szerző bizonyára nem járt azokban az egyházi, gyülekezeti közösségekben, amelyek igenis befogadják a hajléktalanokat, meleg étellel és jó szóval, tanáccsal látják el őket. Ezen a ponton önkritikusnak kell lennünk. Ezeket a kereszténység eredeti küldetését hitelesen betöltő törekvéseket talán azért nem ismerte meg a kívülálló, mert az egyház túlságosan sokszor egy másik, szerintem nem igazi arcát láttatta. Ezen az arcon az uralkodási vágy, a pompára valló hajlam, sőt sokszor a szeretetlenség vonásai éktelenkedtek. A megújuló antiklerikális buzgalomnak további okai is lehetnek. Tagadhatatlanul láttunk és látunk kísérleteket arra, hogy politikai pártok szavazatszerzési vágyukban az egyházakat a maguk szolgálatába próbálják állítani. A rendszerváltozás óta sok politikus hiteltelenített számos keresztény jelképet azzal, hogy politikai gyűlések kulisszáivá és neofita szónoklatok részévé tette őket. Persze mindig kettőn áll a vásár. Alighanem az egyházak is kapva kaptak azon, hogy - évtizedek elszigeteltsége után - ilyen áron kerüljenek vissza a közéletbe. Egy sajtgyár vagy sertéshizlalda „ökumenikus” megáldása - amelyre bizony akadt példa - blaszfémikus cselekedet volt. A kísértés mindig nagy, hiszen a sokáig elnyomott egyházak ilyenkor úgy érzik, végre észreveszik őket, s az árnyékos és huzatos területről végre a napos oldalra kerülhetnek. Mégis, bizonyos önmérséklet tanúsítása jézu- sibb volna. Ellen kellene állni annak a csábításnak, amelyet Luther Márton „a dicsőség teológiájának" nevez, és amellyel ő a kereszt teológiáját állítja szembe, illetve „kereszt formájú egyházról” beszél. Kisebb és nagyobb egyházak egyaránt kísértésbe eshetnek. Számos jel utal arra, hogy a baloldali pártok a Hit Gyülekezetével fognak össze, a jobboldaliak pedig a történelmi egyházakat tekintik „természetes szövetségesüknek”. Kapi Béla dunántúli püspök - a közelmúltban megjelent önéletírása szerint - már 1920-ban felhívta a figyelmet az általa „világnézeti vallásosságnak” nevezett magatartás veszélyeire. Elsősorban az értelmiséget vádolta azzal, hogy „a maga kiépítetlenül maradt, hitbelileg hiányos vallásosságát bizonytalan világnézeti vallásossággal igyekszik pótolni”. Mindezek azt mutatják, hogy a közbeszéd alig burkoltan egyházellenes utalásainak egy része elsősorban nem a kereszténység, még csak nem is a papság, hanem az egyházban szövetséget kereső politikusok ellen irányul. Van azonban ennek az anti- klerikalizmusnak egy másik indítéka is. Ez véleményem szerint azzal a tévhittel függ össze, hogy az egyháznak csakis a lelkekkel szabad törődnie, minden mást pedig engedjen csak át a társadalomnak, így például a politikai pártoknak. Más szóval: az egyház ne foglalkozzon társadalmi kérdésekkel, ne formáljon véleményt - például a munkanélküliséggel, a migrációval, az emberi jogokkal vagy a politika etikájával kapcsolatban. A Heti hetes című televíziós műsor sztárjai jól elélcelődtek azon, hogy az evangélikus püspök-elnök karácsonyi prédikációjában érinteni merte az abortusz kérdését. Ezt a szemléletet „sekrestyekereszténységnek” nevezem, hiszen ennek képviselője nem tudja elképzelni, hogy az egyháznak szava és mozgástere lehet a templom falain kívül is. E miatt a téves egyházkép miatt lepődtek, sőt döbbentek meg sokan azon, hogy az egyház állást foglalt a decemberi kettős népszavazás ügyében. Pedig az igazán nem pártpolitikai kérdés volt! A vallásszabadság többet jelent, mint a szertartások végzésének jogát. Ha elfogadnánk a „sekrestyekereszténység" elvét, akkor viszsza kellene hívni Közép-Kelet-Azsiá- ból az egyházi segélyszervezetek munkatársait, és kizárólag imádságra kellene őket buzdítani. Ugyanezzel a logikával meg kellene tagadni a közéleti kérdésekkel oly szenvedélyesen foglalkozó bibliai próféták hagyományát, valamint Albert Schweitzer, Maximilian Kolbe vagy Dietrich Bonhoeffer örökségét. Az utóbbi szemléletes példával érzékeltette, hogy miért vett részt lelkész létére a Hitler elleni merényletkísérletben: „Ha látom, hogy egy részeg sofőr a Kurfürstendammon száz kilométeres sebességgel rohan, akkor mint keresztény és lelkipásztor nemcsak abban látom a feladatomat, hogy az őrült áldozatainak családtagjait vigasztaljam, hanem be kell ugranom az autóba, mindent meg kell tennem, hogy megakadályozzam sokak életének kioltását." Két kéréssel zárom mondandómat. Az elsőt a politikusokhoz és az újságírókhoz intézem: ne hozzák vissza a „klerikális reakció” ásatag és rossz emlékű kifejezését, továbbá próbálják elfelejteni a „sekrestyekereszténység” képzetét! A második kéréssel önmagunkhoz, keresztényekhez fordulok. Lépjünk ki bátran a magunk sekrestyéjének szűk keretei közül! Lehet, hogy eleinte azt tapasztaljuk, hogy odabent biztonságosabb, urambocsá, kényelmesebb volt. Ám a prófétáktól és a Názá- retitől kapott mandátumunk - minden ellenkező híreszteléssel szemben - a közéletben való szerepvállalásra is vonatkozik. Létezik azonban egy korlát, amelyet úgy hívnak: pártpolitika. Egyéni preferenciája természetesen mindenkinek lehet. A keresztények is élnek választójogukkal. Ám egyetlen egyház sem válhat valamely politikai erő szolgálóleányává. Ma is érvényes üzenetet hordoz Babits Mihály Jobb és bal című verse: Láng, láng, meddig ciháinak badar szelek jobbra és balra? Hajlik a láng jobbra, hajlik balra de mit neki jobb és bal: ki csak fölfelé tör?(...) Ki állíthat jobbra vagy balra engem? Labdázzatok, mindenkié vagyok! Csak majd az Isten ha az ítélet trombitája szól, állítaná jobbra vagy balra, A többi: játék. (Noha sírnom kell rajta.) ■ Fabiny Tamás ■ Ifj. Káposzta Lajos A Kiskunságon elhelyezkedő kisvárosban már az első világháborút követően van adat arra, hogy közösen rendeztek egyházi eseményt a különböző felekezetek. A Tanácsköztársaság (1919) idején ugyanis a kommunista kézen lévő Kiskunhalasról a nyár derekán százhúsz főnyi vörös őrség érkezett „rendcsináImahét Soltvadkerten lás” céljából Soltvadkertre. Ennek a különítménynek a tagjai minden kérdés és kihallgatás nélkül lelőtték azokat, akik útjukba kerültek, és a „forradalom ellenségének” minősültek. A kilenc áldozat emlékére augusztus 31-én - tehát már Kun Béla lemondása után - közös gyászistentiszteletet tartottak a protestáns temetőben, melyen a baptista énekkar is szerepelt. * A felekezeti egyetértés - amely az imaheti alkalmak látogatottságában szépen megnyilvánul - azóta is megvan a településen. Az idén második esztendeje, hogy a katolikus, evangélikus, református és baptista lelkészek mellett a pünkösdi gyülekezet igehirdetője is szolgált az egyik este. Tanulságos volt összevetni a prédikációk gondolatait, melyek nyolc alkalommal és négy templomban hangzottak fel. Az alábbiakban négy igehirdetésből olvashatók részletek. Sípos Ajtony Levente református lelkész Én vajon igazi keresztyén vagyok, vagy csak annak mondom magamat? Mi a próbája a sziklára vagy a homokra épült háznak, amikor látszatra ugyanúgy néznek ki? A próba. Minket, embereket is naponta tesz próbára az Úr Jézus. Az első, hogy amikor kimész a templomból, és nem tudod, miről volt szó. Akkor bolond vagy. Éppúgy, mint amikor kiadod a pénzed, és végig se gondolod, hogy tu- lajdönkéj|pen mire is költöttéi. ^*#3' ■ Káposzta Lajos evangélikus esperes A legnagyobb boldogság a családban a gyerek. Vannak azonban, akik nem gyereket nevelnek az apró emberből, hanem „díszcserjét". Mutogatják, felléptetik, büszkélkednek vele. Aztán felnőve lesz belőle egy szép, dekoratív, hibátlan felnőtt, aki azonban semmire se való. És ebből a fajtából mára egyre több van. Mezei Ferenc katolikus káplán Vajon emberi módon megérthetők-e a jézusi példabeszédek? Nem. Ezek csak az isteni logika alapján és hittel foghatók fel. A szebb világot az önzetlenek építik. Ugyanis a leglázasabb munka is céltalan ténfergés, ha nem áll más ember, illetve a közösség szolgálatában. Dr. Fazekas László baptista lelkipásztor Egység nincs, feszültség annál inkább. Érdekes lehet az égiek felől ez a földi megosztottság. A Jézustól kapott egységnek nagyobbnak és erősebbnek kell ■ lennie minden múltbeli és jelenlegi különbözőségnél. Ezen az imahéten erről történt bizonyságtétel. Az imahét szolgálataiból kivették részüket a fiatal lelkészek is: a katolikus egyházközség részéről Mezei Ferenc, míg az evangélikusoktól a hatodévét itt töltő Kopf András lépett a szószékre. A versek és énekkari számok mellett a szólóének is helyet kapott: Makkai László népdalénekes 18. századi vallásos népénekeket adott elő nagy átéléssel.
