Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-01-30 / 5. szám
2 2005- Januar so. FORRÁS "Evangélikus Életi? ÉLŐ VÍZ Tényleg jó? Tízéves koromban, apám halála után gyakran szorongva vártam anyámat az ablakban. Mikor jön? Mi lesz, ha csak sokára jön, vagy ha nem is jön?! Addig nem is ettem, nem játszottam, nem is beszéltem, amíg meg nem láttam őt. A gyerekkor után aztán mindannyiunk életében jönnek más várakozások. Mikor jön már a busz? Mikor nyílik az orvosi szoba ajtaja? Mikor érkezik meg egy nagyon várt levél? Mikor szólal meg végre a telefon, mikor jön a várva várt fontos hívás? Sok szorongás, idegesség, kellemetlen percek, órák, napok jutnak eszünkbe arról, hogy várni. De Jeremiás siralmaiban az ige valami mást, újat, szokatlant, érthetetlent mond a várakozásról. A próféta nagy nyomorúságban tesz bizonyságot arról, hogy „jó csendben várni az Úr szabadítására” (JSir 3,26). Flogy ezt elfogadjuk, ahhoz bizony sok mindent meg kell tanulnunk, értenünk. Azt, hogy Isten nevelő, formáló munkájába beletartozik ez is. Továbbá újra kell értelmezni a „jó” fogalmát. Jó nem mindig az, ami abban a percben kellemes; lehet olyasmi is, ami akkor talán nagyon is nehéz. A jó szó görög megfelelője azt is jelenti; „hasznos”. Mire hasznos? Hitünk növelésére. Önismeretre. Arra, hogy türelmet tanuljunk. Hogy testi vágyainkat fékezzük, hogy énünket háttérbe tudjuk szorítani. Mi a jó? Ami közelebb visz Istenhez. Ami nyitogatja szemeinket, hogy meglássuk: ő kegyelmes, a javunkat akarja. Ahogy a zsoltá- ros mondja: „Erezzétek, és lássátok, hogy jó az Úr!” (Zsolt 34,9) A természetes ember csak Isten ajándékait akarja, sőt igényli. Egészség, siker, pénz... Ha ezek hiányoznak, zúgolódik. Ha a beteg gyógyultan megy haza a kórházból, örül. Érzi, hogy jó újra járni, dolgozni, élni. De Isten ennél többet akar. Azért adja ajándékait, hogy észrevegyük az ő jóságát. Ne csak az apró vagy nagyobb ajándékokért szeressük és keressük, hanem ismerjük meg a szíve szándékát, azt, hogy teljes életet akar adni. Olyan megelégedettséget, amely független a körülményektől, olyan boldogságot, amelynek az alapja az a szilárd, rendíthetetlen meggyőződés, hogy minden jól van az életemben. Nem azért, mert én „jónak” látom, hanem azért, mert Isten, az én mennyei Atyám jól tudja, hogy mire van szükségem (Mt 6,8). Persze ahhoz, hogy Isten Atyám lehessen, nekem gyermekként kell hozzákapcsolódnom. El kell fogadnom az alárendeltséget. Nem parancsolgathatok, nem „rendelhetek”, nem nyújthatok be kívánságlistákat. A hála és a köszönet kell, hogy hozzákössön, és a feltétlen bizalom. Amikor Jézust Isten a keresztre küldte, hogy az ő áldozatáért én élhessek a bűnbocsánat ajándékából, megmutatta, milyen értékes vagyok számára. Ezek után kételkedhetünk-e abban, hogy Isten akkor is jó, ha megvárakoztat? ■ Gáncs Aladár Felhívás A Julianna Református Általános Iskola felvételt hirdet a 2005/2006-os tanév leendő első osztályába. Iskolánk a több száz éves református hagyományokat követi, de más feleke- zetűek számára is nyitott, így heti két órában minden évfolyamon felekezeti hitoktatást biztosít. Jelentkezési lap az iskola portáján kapható munkanapokon 8 és 17 óra között (1071 Budapest, Városligeti fasor 5.). Bővebb információ az 1/342-6142- es és az 1/351-7995-ös telefonszámon kérhető. Jelentkezési határidő: február 28. HATVANAD VASÁRNAPJA - Mt 13,10-17 Máté-effektus - vagy Isten titka? A VASARNAP IGEJE Ha a vetőmag kifogástalan, ha az éghajlat megfelelő, akkor az eredményes magvetésnek csak egy feltétele marad: a jól előkészített termőtalaj. Isten országának magja az Isten igéje - tehát kifogástalan. A magvetés az Isten által meghatározott helyen és időben történik, tehát a „klíma” is megfelel. Kérdéses viszont a talaj. A különböző talajfajtákat Jézus a kijelölt rész előtt és után, a példázatban, majd a példázat magyarázatában taglalja. Közben - a mai szakaszban - látszólag másról beszél. Valójában a felelősség kérdését veti fel: miért rossz talaj az ige számára Isten választott népe, amelyhez küldetése elsősorban szól? Ki tehet arról, hogy ennek a népnek a szíve éppen akkor keményedik meg, éppen akkor válik a magvetést befogadni képtelen talajjá, amikor Jézus az Isten országának magját veti közöttük? Jézus felelete többdimenziós. Először a „Máté-effektus” néven elhíresült kijelentés hangzik el: „Mert akinek van, annak adatik, és bővelkedik, akinek pedig nincs, attól az is elvétetik, amije van.” A népet hibáztatja, amiért nincs meg benne az a készség, amelynek annak alapján - Mózes törvényére, az ószövetségi írásra utal - amije van, meg kellene lenni. De ők Jézus ellen fordítják a Törvényt és az írást, így ez is elvétetik tőlük. Másodszor Jézus az írásra, azon belül is Ézsaiás prófétára hivatkozik. „Beteljesedik rajtuk Ézsaiás jövendölése: »Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek! Mert megkövéredett e nép szíve, fülükkel nehezen hallanak szemüket behunyták, hogy szemükkel ne lássanak fülükkel ne halljanak szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek és meg ne gyógyítsam őket.«" Lám, már a próféta is megjövendölte, hogy így lesz! Kérdés, hogy Ézsaiás csupán a jövőbe látott, vagy többről van szó? Talán Isten akaratát hirdette? Lehetséges, hogy Isten az előre eltervezett időben, az idők teljességében elküldi népéhez a várva várt Messiást, de közben megkeményíti népe szívét, hogy ne ismerje fel, ne fogadja be, és ne higgyen benne? Rémítő kép ez a szeretet Istenéről! Harmadszor Jézus arról szól, hogy a megkeményedés, a süketség és a vakság mégsem teljes. Mert vannak, akiknek Isten megadta a látást, a hallást, a befogadást. Ezek Jézus tanítványai, akiket maga választott ki és hívott el. Nekik megadatott, hogy megértsék Isten országának titkát. Ok azok, akik még kapnak ahhoz, amijük már van, és bővelkednek. Ők megértik, hogy Mózes és a próféták Jézusról tanúskodtak. Ők nem Jézus ellen fordítják az ószövetségi írást, hanem a Jézusba vetett hitük igazolását látják benne. így életükben az ige magvetése bőséges termést hoz. De ez nem az ő érdemük: ez Isten választása, Jézus elhívása, a Szentlélek ajándéka. A kör itt bezárul: mint mindennek, az ige magvetését befogadó talajnak, az emberi szívnek is Isten az Ura. Ugyanakkor mégis hibáztatja a mag befogadására alkalmatlan, rossz talajt. Hibáztatja a kemény szívet, noha a megkeményedés már az ő ítélete rajta. Miként lehet ez igazságos? Megértem és osztom Luther kifakadá- sát a De servo arbitrióban: Kicsoda az ember, hogy Istent el akarja számoltatni, mint valami szatócsot? Milyen jogon várjuk el, hogy Isten ítéletei a mi igazságérzetünk szerint bizonyuljanak igaznak? Miért nem tudjuk elfogadni, hogy Isten gondolataiban, cselekedeteiben és ítéleteiben egy másfajta - isteni - igazság érvényesül, amely földi értelmünk számára fölfoghatatlan? Ne feledjük, hogy a mai ige is a tanítványok elszámoltató jellegű kérdésével kezdődik: „Miért beszélsz nekik példázatokban?" A kicsit rejtélyes, kicsit talányos válasz arra hívja föl a figyelmet, hogy miként Istent, úgy Jézust sem lehet elszámoltatni! A tanítvány dolga nem a Mester elszámoltatása! Vagy ha mégis elszámoltatni akarunk, akkor ne feledjük, hogy a kérdést meg lehet fordítani: igazságos-e, hogy Isten éppen a mi szívünket nyitja meg az ige magvetése előtt? Mivel érdemeltük ki? Jobbak, igazabbak vagyunk-e azoknál, akiknek szívét az ige előtt bezárta? Emberileg ítélve nincse- nek-e nálunk igazabb - más szóval irgal- masabb - emberek azok között, akik mégsem képesek Jézusban hinni, akiknek a szíve nem tud megnyílni igéje előtt? De bizony hogy vannak! Ne akarjuk hát elszámoltatni Istent, ne is a titkait fürkésszük, hanem irántunk való jóságának tükrébe nézve mindenekelőtt a magunk méltatlanságát és érdemtelenségét lássuk meg! Hitünket ne tekintsük kiválóságunk jelének, másoknál jobb voltunk bizonyítékának, hanem valljuk meg alázattal: hitünk ajándék, amelyet érdemtelenül kaptunk. ■ Véghelyi Antal Imádkozzunk! „Átölelt Isten nagy kegyelme / Méltatlanul, érdemtelen. / Csodák csodáját látom benne, / És hála tölti el szívem. Boldogan / ujjong énekem, Ha kegyelmét dicsérhetem. / Haragot, átkot érdemeltem, / Es Isten megkegyelmezett. / Szent Fia vérzett énhelyettem, / Hogy eltörölje vétkemet. I Mért történt, fel nem foghatom! / Csak kegyelem, csak irgalom!" (EÉ 327,1-2) Oratio oecumenica Mennyei Atyánk! Jó Istenünk! Szent Fiad a testté lett Ige. Azt mondtad, hogy benne gyönyörködsz, és hogy őt hallgassuk. Megvalljuk neked, hogy bár gyakran hallgatjuk Jézusunk igéjét, nincs foganatja az életünkben. Ha bűnbánatra hív, mentséget keresünk. Ha szolgálatba küld, más elfoglaltságra hivatkozunk. Ha adakozásra indít, csak a feleslegünkből vetünk oda valamit. Ha megbocsátásra int, megkeményítjük a szívünket. Ha alázatra és kereszthordozásra tanít, megtagadjuk az engedelmességet. Tekints ránk, és könyörülj rajtunk! Tudjuk, hogy elutasított igéd ítéletté lesz rajtunk. Nem akarunk a kárhozatban meghalni. Küldd el Szent- lelkedet, hogy igéd magja számára feltörje szívünk kemény talaját! Győzd le igéd erejével ellenállásunkat! Nincs mivel mentenünk magunkat. Egyedül a te kegyelmedre hivatkozhatunk. Arra a kegyelemre, amelyet Jézusunk hozott el, és amiért ő az életét adta. Könyörgünk igéddel szolgáló testvéreinkért: lelkészekért, tanárokért, bizonyságtevőkért, a misszióban fáradozókért, a sajtó és a könyvkiadás területén dolgozókért. Add, hogy világosan, érthetően, szelídséggel, de szeretetteljes határozottsággal szóljanak! Munkájuk nyomán adj megtérést! Szaporítsd a gyülekezeteket! Tudjuk, hogy a rohanó élet zajában nehéz elcsendesedni és meghallani szavadat. Ezért kérünk azokért, akik ritkán vagy sohasem hallgatnak igehirdetést, és nem ismerik a Bibliát. Különösen fontosnak érezzük a gyerekek és a fiatalok közötti igeszolgálatot. Kérünk, hogy teremtsd meg ennek a lehetőségét a mi korunkban is! Nyiss meg szívet, elmét! Add, hogy a családi otthonokban ne a könyvespolcon porosodjon a Biblia, hanem forgassák, tanulják, szeressék, és ismerjék meg belőle a Jó Pásztor hangját! Reformátor eleinkkel együtt valljuk, hogy csak igéd által kaphatunk bűnbocsánatot, és lehet örök életünk. Tedd újra legfőbb kincsünkké igédet! Tedd vigasztalássá a betegek számára! Tedd reménységgé a halállal vívódók és a gyászolók számára! Tedd útmutatássá a kisiklott életűek számára! Tedd szabadítássá a megköt ö- zöttek, a függőségben élők számára! Tedd örömmé és a dicséret forrásává mindannyiunk számára! Jézusért kérünk! Ámen. Kinek, minek a háza? LUTHER ES AZ ISTENTISZTELET 13. ► Sorozatunkban volt már szó egy-egy Luther-iratról éppúgy, mint arról, hogy összességében mit tartott és tanított a reformátor a legfontosabbakról: az igehirdetésről, az úrvacsoráról és a lelki szolgálatról. Egyházújító atyánk nem volt rendszeres, sokkal inkább biblikus és gyakorlati teológus. Nem írt összefoglaló műveket, annál inkább bibliatanulmányokat, igehirdetéseket és gyülekezetépítő munkákat. Nem írt tudományos értekezést a megújuló egyház templomépítési kötelezettségeiről sem, de fennmaradt tanításaiban találunk utálást arra, hogy milyen elképzelései voltak ezzel kapcsolatban. Kinek és minek a háza az istentisztelet helye? Van-e szent hely, és milyen legyen az? Mi a feladatuk a templomot építőknek, és mi a fenntartó gyülekezetnek? A reformáció nyomán kell-e valamit változtatni az evangélikussá vált templomokon? Ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztathatták azt, aki Luther környezetében elgondolkodott a hitújítás templomaival kapcsolatos ügyeken. Természetes, hogy a Luthert faggató ember e témában is előkeresi a torgaui várkápolna felszentelésekor mondott igehirdetést, amely az összegyűjtött művek között jelent meg. Ez a prédikáció meghökkentően puritán, már-már zavaróan szigorú álláspontot képvisel. Jó néhány más irat egy-egy mondata, gondolatsora is idézhető témánkban (igehirdetések, bibliamagyarázatok, A német mise, hitvallások stb.), amelyek sokkal nyitot- tabbak, megengedőbbek. Ha sikerült felcsigáznom az olvasó érdeklődését, akkor ezek után le is írom, hogy valóban kétféle lutheri véleményt vélek felfedezni. Mielőtt azonban azt gondolnák, dönteni kell arról, hogy melyik az igazi, a mérvadó, rögtön hozzáfűzöm: a más-más helyzetben megszólaló reformátori hangok kiegészítik, gazdagítják egymást. A harcos, keményen fogalmazó Luther olykor - hitvédelmi okokból - leszűkíti a templom fogalmát. Azt mondja, hogy az csak a tanítványi közösség helye, amelyet igehirdetésre és imádságra használnak. Ha már nem használják, le kell rombolni, el kell takarítani, mint ahogyan minden használaton kívüli, szerepét vesztett épületnek ez a sorsa. Nem kell díszíteni, nem kell cicomázni. (És „ne kerüljön nagy költségbe”.) A templom adjon helyet a találkozásra és az igehirdetésre. A reformátor három feladatot fogalmaz meg: a keresztények összegyülekezése, Isten igéjének hallgatása, és hogy a gyülekezet válaszként „erős imádságokat küldjön az ég felé”. Ebben a prédikációban nem is említi az úrvacsorát, nem tér ki az gyülekezet hajlékának semmiféle más funkciójára. A megengedőbb Luther beszél az igehirdetések, az egyéb tanítások fennmaradt lapjairól. A posztillás kötetben újra meg újra együtt találjuk az igehallgatás és a szentségek vételének helyét. Nem a hely önmagában szent, hanem az ige és a szentség - bennük Krisztus jelenléte - szenteli meg a gyülekezés helyét. Miért így, és miért úgy? - kérdezhetjük. Bizonyára azért, mert más és más a feladat harci helyzetben és az építés idején. Amikor a torgaui várkápolna szentelésekor egyoldalúnak tűnő módon fogalmaz, akkor a középkor mágikus helyértelmezését támadja, és az azzal szemben álló, helyes keresztény gondolkodásmódra tanít. Ahhoz, hogy a diák LITURGIKUS SAROK komolyan vegye a leckét, minden félreértést kizáróan kell fogalmazni. Ha a szentnek vélt dolgok elszakadnak attól, aki a szent, ha a tárgyaknak mágikus erőt tulajdonítanak, ha az élettelen dolgok fontosabbá válnak, mint az élő gyülekezet és a megelevenítő Szentlélek, akkor tévúton jár az egyház. És mivel az hosszú időn keresztül veszélyes tévutak- ra tévedt, Luther tűzzel-vassal irtja a tév- tanítás mételyét. Egyértelművé válik, hogy Luther a templomok és a szertartások szerepének félremagyarázását és helytelen használatát kifogásolja, és fél attól, hogy a gyülekezet mágikus erőt tulajdonítson az egyiknek vagy a másiknak. A hely, a tér abban ■ különbözik az igétől és a szentségektől, hogy azok nem eszközei az üdvösségnek. A hely önmagában semleges. De az ige hirdetésekor, a szentségek kiosztásakor a gyülekezet jelenlétében megszenteltté válik. Természetesen az evangélikus teológiában is továbbfejlődött a tér és a hely értelmezése. Korábbi sorozatunkban erről már írtunk, később pedig még visszatérünk rá. Luther tanítása azonban kijelölte a medret, amelyben evangélikus gondolkodásunk zajlik. ■ Hafenscher Károly (ifj.) Káté a határon túlra - adományozóvonal 06-81-330-220 Egy hívás - és valakit megajándékozott! A hívás díja 400 Ft + áfa. SEMPER REFORMANDA „Látjátok tehát, hogy az egész egyház bűnbocsánattal van tele, de kevesen vannak, akik valóban befogadják és elnyerik, mert nem hisznek, hanem cselekedeteikkel akarják magukat biztosítani.” M Luther Márton: A bűnbánat szentségéről (Kozma Éva Mária fordítása)
