Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-10-02 / 40. szám
TANULMÁNY 2005. szeptember 24. 5 ‘Evangélikus ÉletS mmümimmmmmm ma $ m ^ MPM |$g$ggg$§ggg§ggg|g|$|gg M$ WSSMSSIMMMSMSSSMMMk Ml=:?:j>í: §g gg gggMMi sí* % IMM M álltak, nem látván a szörnyű végkifejletet. Marcsek János ózdi esperes a Zsidók áttérésé című írásában bírálta azokat a törekvéseket, amelyek átmenetileg megkönnyítik a betérést. „Helytelenül ítéli meg a keresztyénséget az a zsidó, aki a sújtó rendelkezések elől az egyház védelme alá igyekszik menekülni, mert reméli - nem tudom, milyen alapon hogy mentesül a bántó megkülönböztetés, az anyagi hátrányok hatása alól.”40 Gaudy László Kikeresz- telkedési láz címmel arról írt, hogy a zsidóságot elhagyók a protestantizmus felé hajolnak.41 Ezt támasztja alá A zsidószármazású keresztyénekről című cikk is, amely statisztikai adatokat is közöl: e szerint 1941-ben 725 ezer izraelita vallású zsidó élt hazánkban, és 61548 keresztény vallású zsidó (ahol az egyik nagyszülő zsidó). A zsidó származásúak aránya a legnagyobb az unitárius (1,23%) és az evangélikus egyházban (0,92%, Budapesten 7,9%!). A római katolikus egyházban ez az arány 0,49%, a reformátusoknál 0,45%. Az embertelenséggel szemben többen is felemelték a szavukat. Kuthy Dezső dunáninneni püspök közgyűlési jelentésében a következőképpen fogalmazott: „Az egyház minden esetben - a református egyházzal teljes összhangban - részben az egyházegyetem, részben a püspöki kar útján a zsidókérdésnek a kormány részéről foganatba tett megoldása egyes szakaszaiban felemelte szavát általában a zsidók és különösen a keresztyén zsidók esetében minden olyan eljárással szemben, amely- lyel szemben arra magát, mint a nemzet élő lelkiismerete és Isten örökérvényű törvényének őre, kötelezve érezte.”42 Gondolkoztam, hogy ki szabad-e, ki kell-e térni Dezséry 1944-es írásaira. Úgy látom, talán nem érdektelen, hiszen egyrészt tükrözik ezt a zavaros, végítéletes kort, másrészt előrevetítik az 1945 utáni világ „mindig korszerűen” gondolkodó típusát. És talán azért sem szabad kihagyni őket, mert mások írásaival összevetve kitűnik belőlük, hogy Dezséry - más szerzőkkel ellentétben - a válságos helyzetben elvesztette tisztánlátását. A mi szocializmusunk címmel több részben tárt a nyilvánosság elé az Evangélikus Elet hasábjain egy erősen vitatható és nem egészen összefüggő ideológiai elképzelést: „Ma már mást mondani, mint szocializmust - nem lehet. Ezt azok is tudják, akik nem akarják. [...] a zsidóság fél- reállításában a legkisebb ellenállás irányába megindult szociális forradalom kezdődött el, s a zsidóság kikapcsolásán keresztül a magyarországi kapitalista életrenden olyan rést ütöttek, amit többé nem lehet betömni [...] A zsidókérdés magyar vonatkozásában csaknem égy a kapitalizmus kérdésével...” „A szocializmus hívei vagyunk” - jelenti ki, de nem német és nem is szovjet módon, hanem sajátos magyar és szociális alapon. „A szocializmustól sokan azért is félnek, mert rögtön a végletekre gondolnak. Különösen a »polgár« kész minálunk, hogy »lebolsevis- tázza« azt, aki szocializmust mond. A bolsevizmust az emberiség ki fogja magából vetni, mert az ember sok mindent nem fog elviselni, amit abban kívánnak tőle. Az ember nem lesz hajlandó Isten nélkül élni (mert nem is képes erre), nem fogja mindenestül elfelejteni a magántulajdont, nem fogja tűrni a korlátlan terrort az élete felett, s nem fogja tűrni egy kisebbségnek (a szovjetbolsevizmus esetében a zsidóságnak) a túlhatalmát tőle idegenvérű tömegeken. A szocializmus nem ezeket jelenti.” „Korunk vezető eszméje a szociálizmus, de ez nem fogja elhalványítani a nemzeti eszme valóságát. [...] Mindig egyet felejtettünk el száz esztendőn keresztül. Azt, hogy nemzeteszménket a szocializmus fundamentumára építsük" - fejtette ki. Gaudy László július 15-én az Evangélikus Élet előző tíz kötetét lapozgatva ekképpen elmélkedett: „[...] egyházunk tíz esztendeje van benne. Magunk mellé ültetünk másokat is: nézzétek Ti is ezeket az írásokat. Mind azt állapítják meg: egyházunk felemelt fővel nézhet nemzetünk minden közössége között a nagy bírálat elé [...]. Mi a tíz évvel ezelőtt írott cikkeket ma is nyugodt lélekkel aláírjuk. Világi laptársaink munkatársai közül ezt kevés tehetné meg.” Vladár Gábor Ne féljünk keresztyénnek lenni című írása pedig így biztatta az olvasókat: „A mai próbás időkben forduljunk teljes odaadással evangélikus egyházunk felé, amely Krisztus tanítását tisztán hirdeti s a szentségeket teljesen [sic!] szolgáltatja ki. Ne féljünk evangélikusnak lenni. Fogjuk szorosabbra kapcsolatunkat 'evangélikus egyházunkkal, mind lelkiekben, mind az egyházi szolgálatban.”43 Az utolsó számban, 1944. október 21-én jelent meg Raffay Sándor felhívása, A lelkészek a helyükön maradnak címmel. Ebben a püspök a következőket írja: „Senki helyét el ne hagyja, mert a hűtlenek és gyávák árulók. Az evangéliumi lelkészi karban pedig vértanúk lehetnek, de árulók soha. Mindenkinek ki kell tartani azon a helyen, ahova őt az Isten gondviselő akarata és megtartó kegyelme állította.” A lap Imádkozzunk, mint egy család címmel a 3. zsoltárból idéz: „Uram, mennyire megsokasodtak ellenségeim! Sokan vannak a reám támadók. Sokan mondják az én lelkem felől, nincs számára segítség Istennél...” Ezt követően az ostrom alatt szünetelt a lap, s csak négy év múlva, 1948-ban jelent meg újra. De az már egy más kor és egy másik Evangélikus Élet volt. nem a győzelem, hanem a szenvedés, a bizonytalanság és a kiútkeresés kezdett hangot kapni. Eljutottak Magyarországra a Nyugaton és a semleges országokban élő keresztényeknek a háborúról és a békéről vallott nézetei.26 27 Gaudy László nyílt levélben vitatta Barth Károly svájci protestáns teológusnak a magyarokról tett kijelentését, miszerint a német szövetség miatt az antibolsevizmus elragadta volna őket. Gaudy szerint az Angliában és a Svájcban élőknek könnyű kritizálni az itt élők magatartását. Úgy vélte: az egyházak minden tőlük telhetőt megtesznek a zsidók érdekében. A bolseviz- mussal kapcsolatban pedig megjegyezte, hogy „a magyar keresztyénségnek vannak tapasztalatai a bolsevizmusról. Sőt nemcsak tapasztalatai vannak, hanem mártírjai is...”.22 Gaudy ekkor még nem tudhatta, hogy a bolsevizmussal kapcsolatos igazi tapasztalatok csak ezután következnek. 1943 végén így írt: „Nem szeretnénk a bolsevizmus szomszédai lenni s nem gondolunk arra szívesen, hogy ilyen politikai forma a maga akaratát valamikor, valamilyen formában is reánk szeretné kényszeríteni, de azt kívánjuk, hogy tőlük szellemi és erkölcsi függetlenségben tudjunk, mint magyar keresztények élni.”28 Az 1944-es esztendő bizony nem sok jóval kecsegtetett. Raffay püspök őszi püspöki jelentésében látnoki módon szólt az országra és a hívőkre váró megpróbáltatásról: „A Krisztus egyháza azonban e nehéz helyzetben is megszívleli az Úrnak szavát: nem fél, hanem vigyáz. Vigyáz önmagára és a rábízott lelkekre."29 A megmaradás parancsa A háborús válság idején a korábban perlekedő keresztény felekezetek közeledni kezdtek egymáshoz. Kelemen Krizosztom pannonhalmi apát 1942 karácsonyán közzétett felhívásában kifejtette, hogy szükség van a lelki közeledésre: „Sokan azt vallják, hogy a katolicizmus és protestantizmus a katakombákban fog találkozni.” Az Evangélikus Élet cikkírója szerint ez azonban már késő: „Ott kell találkoznunk, ahol az emberek élnek és dolgoznak egymás mellett.” Mórocz Sándor a katolikus-protestáns közeledésről abból az alkalomból írt, hogy a ferencesek egy új lapot indítottak Az Egység Útja címmel. Cikkében arra figyelmeztetett, hogy ezek az egységmozgalmak mindig a nehéz, próbás időkben jelentkeztek (például az első világháború alatt), ám a békében szépen elenyésztek.30 Raffay Sándor püspök Keresztyén egység, evangélikus hűség? című nagy hatású írásában mondta el a keresztény felekezetek közeledéséről vallott gondolatait.31 (Raffay a politikában az 1920-as években maga is sokat tett azért, hogy a keresztények a közügyekben összefogjanak. Nemzetközi egyházi szervezetek találkozóin vett részt, ahol az egymás Raffay Sándor püspök a kőbánya-tisztviselőtelepi templom avatásán felé közeledés volt a cél.) Úgy vélte: az egymás iránti nyitottságnak a gyakorlatban is meg kell mutatkoznia - például a vegyes házasság kérdésében, abban, hogy mit tanítunk egymásról a tankönyvekben, illetve hogy részt tudunk-e venni kölcsönös tisztelettel egymás istentiszteleti alkalmain. A nagy társadalmi kérdések és a megoldásukra indított reformmozgalmak nem hagyták érintetlenül az egyházat sem. Az Evangélikus Elet cikkei is tükrözik ezt a tematikát: A magyar földkérdés és az evangélikus lelkész, Magyar lélekért és magyar kultúráért, A nemzetnevelő egyház, Az imádság tartja a világot, Köszöntünk, búzatermő Bácska. Sokakat foglalkoztatott a társadalom elvilágiasodása, az egyháztól való elfordulása is. Eközben észak-európai mintára, finn támogatással megindult az egyházban a népfőiskolái mozgalom, amely a belmisszióval is összekapcsolódott. Az Evangélikus Élet rendszeresen beszámolt a nagytarcsai evangélikus népfőiskola működéséről. A képzés célja a hit és a tudás erősítése volt, de sajnos csak keveseket mozgatott meg, és a végzettek többsége értet- len családi és lakóközösségbe került vissza. Az evangélikusok számára a másik nagy problémát a szórványosodás jelentette. Kovács László a lap letve hogy egy evangélikus órásmester vagy egy hangszerkészítő árengedményt ad nekik. Egy korszak lezárul Az Evangélikus Élet első korszakának utolsó évfolyama, az 1944-ben megjelent 12. évfolyam csonka ma26 EvElet 1943. szeptember 4., 4-6. 0.: a svájci Neue Zürcher Zeitung Adolf Keller református teológus cikkét ismerteti a nemzetközi és ökumenikus (katolikus-protestáns) békeelképzelések összeegyeztethetőségéről, a nagyhatalmak előtti képviseletről. 27 EvElet 1943. május 1. 28 EvElet 1943. november 13. 29 EvElet 1943. október 23. 30 EvElet 1943. január 30. 31 EvElet 1943. május 15. 32 EvElet 1943. november 27. 33 EvElet 1943. december rí. 34 EvElet 1943. október 30. 35 EvElet 1943. február 13.; 1943. február 20.; 1943. február 27. 36 EvElet 1943. március 6. 37 EvElet 1943. november 20. 38 EvElet 1943. október 16. 39 EvElet 1944. május 13. 40 EvElet 1944. május 27. 41 EvElet 1944. július 29. 42 EvElet 1944. szeptember 16. 43 EvÉlet 1944. július 8. Kemény Lajos budapesti esperes Kapi Béla és Raffay Sándor püspökök a MELE 1934. évi békéscsabai gyűlésén egyik számában pontos és megrázó adatokat közölt az erdélyi magyarok - azon belül is a magyar evangélikusok - szórványsorsáról: „A magyarországi evangélikusság kb. 25%-a él szórványban, pusztulófélben.”32 Koren Emil a kárpátaljai evangélikusok helyzetéről festett hasonlóan szomorú képet: „Mint csepp a tengerben, úgy tűntek el az evangélikusok az Erdőskárpátok falvaiban.”33 Mindezeken túl a nemzetiségi feszültségek is gondot okoztak: a pángermán propaganda hatására a visszatért délvidéki németek körében egy saját evangélikus egyház alapításának ötlete merült fel, s ez a magyar- országi németekre is hatást gyakorolt.”34 Kultúra és önismeret Az Evangélikus Élet egyházföldrajzi cikksorozatot jelentetett meg az egyházkerületek és egyes egyházmegyék bemutatására. A tanulmányokhoz mellékelt térképeket Pósfay György és Leskó Béla teológusok készítették.35 „Ötödik egyházkerületként” az akkori Magyarország határain kívül élő magyar evangélikusokról is készült összefoglaló.36 Pósfay György Hol élnek evangélikusok című sorozatában a Budapesten és környékén élő evangélikusokat mutatta be. (Budapesten ekkor 1 millió 421 ezer ember lakott, ebből 75 ezer fő volt lutheránus.) Kevesen tudják című egyháztörténeti rovatában Pásztor Pál gyülekezettörténeti érdekességekkel ismertette meg az olvasókat.37 1943-ban ünnepélyes keretek között emlékeztek meg a soproni hittudományi kar megalapításának húszéves évfordulójáról. Húsz év alatt 390-en végeztek a soproni teológián: a lelkészek fele itt tanult, sőt még külföldről is érkeztek ide hallgatók.38 Az Evangélikus Életben rendszeresen közölték a budapesti gyülekezetek istentiszteleti rendjeit: hol, mikor melyik lelkész hirdeti az igét. A lapot úgy szerkesztették, hogy a nagy- és apró betűs részt 2/3-1/3 arányban egymás mellett futtatták úgy, hogy a páros oldalon az apró betűs rész balra, a páratlanon jobbra került. Az apró betűs hírekben az egyházi eseményekről adtak hírt, meghívókat közöltek, vagy személyi változásokról és családi eseményekről számoltak be az olvasóknak. Hirdetések is helyet kaptak a lapban: például hogy az olvasók evangélikus lakásba vegyenek evangélikus képet, ilradt. Az ország és az egyház történetének drámai fordulata meghatározta a lap sorsát is. Az embereket a közelgő front, a bombázások és az egyre elkerülhetetlenebb vereség kérdése foglalkoztatta. A sokszínű témák így háttérbe szorultak, és az alapkérdések kerültek a középpontba: mi lesz a családdal, az egyházzal, a hazával. Az egyház, bár megpróbálta, már nem tudta megszokott életét élni: az istentiszteleteket félbeszakította egy-egy légiriadó, az egyházi gyűléseket a veszélyes háborús viszonyok miatt sokszor nem lehetett megtartani. Már érződött: a régi világ és vele a régi egyház fordulóponthoz érkezett, és rettegve várja a közelgő istenítéletet. Mi most ennek az esztendőnek csak az utolsó fél évével foglalkozunk: 1944. áprilistól októberig, a korszak utolsó lapszámáig. A május 13-ai számban az egyetemes felügyelő és a püspökök felhívást tettek közzé: arra szólították fel az egyházközségeket, hogy segítsenek az egyre növekvő háborús menekültáradat gondjain.39 Ugyanebben a számban Gaudy László A rádió az egyház szolgálatában címmel arról elmélkedett, hogy a külföldi rádiók hallgatását a hatóság megtiltotta. Ezzel burkoltan arra utalt, hogy már létezik a sajtó szabadságát sértő cenzúra. Próbás idők Szeptember 30-án a vezércikk az esténkénti légi veszéllyel foglalkozott. Október 7-én Kapi püspöki jelentésében a háborús károk és a bombatámadás áldozatai számára való gyűjtésre szólította fel az olvasókat. Sokan ez idő tájt a menekülést fontolgatták. Erre reagált Kemény Lajosnak az október 14-i számban megjelent Hová futnék? című írása is. A közvéleményt egyre jobban kezdte foglalkoztatatni az is, hogy milyen a „felszabadítók” rendszere, a szocializmus, és hogy milyen az egyházi élet a Szovjetunióban. A zsidó áttéréssel kapcsolatban sokan értetlenül
