Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-10-02 / 40. szám
6 2005- szeptember 24. TANULMÁNY "Evangélikus Élet!? „Kegyes vereskedés”: Dezséry kora „Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van [...] a nyüzsgő égi sátor: egyetlen munkatábor; mert zsarnokság szól lázból, harangozásból, a papból, kinek gyónói, a prédikációkból, templom, parlament, kínpad: megannyi színpad." (Illyés Gyula) A szocialista időszak bemutatásánál igyekeztünk megőrizni a korszak jellegzetes szófordulatait, hiszen ezek a ma már igencsak furcsának ható kifejezések hűen tükrözik az egyházi sajtó akkori helyzetét. Bár ítélkezni nem állt szándékunkban, a tényekkel mégis kénytelenek voltunk szembenézni. Tisztában vagyunk vele, hogy elemzésünk csak töredékes lehet: mindössze néhány arcéi és pillanat felvillantására vállalkozhatunk. A diktatúra sajtótermékeiben ráadásul legtöbbször a sorok között rejlik a lényeges információ, s ennek megtalálásához a korszak alapos ismeretére van szükség. „A sajtó, a könyvkiadás, a dokumentumfilmek tömegével hozták nyilvánosságra azt, amit a megdőlt hatalomnak már nem volt módja némaságra kényszeríteni, bizalmasnak megőrizni. Ilyenkor fölsejlik, hogy mi minden rejlik a nyilvánosság mögött.”44 „Szisztematikus feltárás és a múltunkkal való őszinte szembenézés természetesen még egyházunkban sem volt” - állapította meg teljes joggal nemrég az evangélikus közelmúlt egyik kutatója.45 A rendszerváltás óta eltelt másfél évtized alatt az egyházon belüli közmegegyezés hiánya, az óvatosság, a téma egyházpolitikai aktualitásai mind akadályozták egy alapos feltáró munka elkezdését. Ezért a kor szereplőinek értékelése, az események feltérképezése még csak részben történt meg; alig támaszkodhatunk korszerű, a szocializmus korát ábrázoló és tisztázó művekre. A szocialista időszak történeti forrásai is szükségszerűen hiányosak: sok minden csak szóban hangzott el, nem volt dokumentálva, illetőleg a keletkezett írásos anyagot eltüntették, megrostálták.46 Éppen ezért nagy szerepük van a személyes emlékeknek (a naplófeljegyzéseknek, emlékiratoknak, interjúknak), bár ezek értékelésénél mindig figyelembe kell venni a szubjektivitás, a szelektív em44 Simonyi Gyula: Ha egyházi, akkor szamizdat (http://bocs. hu/e/93-1. htm) 45 Iß. Zászkaliczky Pál, 2005. február 18., Fratemet 46 A korszak főszereplőinek, Káldy Zoltánnak és Grün- valszky Károlynak az iratait az utódok csak részben vagy kiválogatva adták be a levéltárba. Koren Emil naplójának második része még zárolva van. Gaudy László naplója az Országos Széchényi Könyvtárba van letéve (id. Hafenscher Károly közlése). Egy sor, jelentős egyházi tisztséget betöltő személynek egyáltalán nincs irathagyatéka: vagy a család őrzi, vagy elkallódott, jelentős iratanyagot adott be Benczúr László és Nagy Gyula. 47 Fazakas Sándor: Emlékezés és megbékélés. A múlttal való szembesülés egyházi és teológiai kritériumai. Budapest: Kálvin Kiadó, 2004 48 Szépfalusi István válaszai, in: Üzenet 1944-1994, Budapest: Evangélikus Sajtóosztály, 1994, 50. 0. 49 Benczúr László, Böröcz Enikő, Tóth-Szöllős Mihály, Zsigmondy Árpád evangélikus lelkészek és mások 50 Sartori, Giovanni: Dittatura (A diktatúra fogalma), in: Elementi di teória politica, Az eredeti kiadás: Bologna: II Mulino, 1987 (http://wvnv.boIcsweb.hu/dox/difetflt- urai.pdß 51 Ladányi Sándor: Vázlatos történelmi áttekintés a Magyarországi Református Egyház közelebbi múltjának alakulásáról, in: A Magyarországi Református Egyház története 1918-1990. Tanulmányok. Sárospatak: Sárospataki Református Theológiai Akadémia, 1999, 105-106. 0. 52 Fehérváry István: Börtönvilág Magyarországon 1945-1956. Budapest: Magyar Politikai Foglyok Országos Szövetsége, 1990 53 Tóth Gy. László: Előszó, in: III/III-as történelmi olvasókönyv. Adalékok az emberi jogok magyarországi helyzetéhez az 1960-as években. A „vallásszabadság". Budapest: Kairosz, 2001, 6. 0. 54 EOL, Ordass-gyűjtemény fond, 1945 utáni anyagok 55 Fabiny Tibor: Az evangélikus egyház, in: A magyar protestantizmus 1918-1948 között. Budapest: Evangélikus Sajtóosztály, 1987,158-161. 0.; Veöreös Imre: A harmadik egyházi út 1948-1950. Budapest: Evangélikus Sajtóosztály, 1990 56 Terray László: Nem tehetett mást. Budapest: Ordass Lajos Baráti Kör, 1990,101-108. 0. 57 Czenthe Miklós: Az Ordass-per sajtóvisszhangja, in: Evangélikus naptár 1998, Budapest: Luther Kiadó, 47-51- 0. Dezséry a Fasorban prédikál 1955-ben ■ lékezet, az utólagos önigazolás jelenségét. Annak tehát, aki az egyházi közelmúlt tanulmányozásába fog, szembe kell néznie azzal, hogy az egyháztörténet és az egyházpolitika határmezsgyéjén jár.47 Szépfalusi István Ordass rehabilitációjával kapcsolatban így nyilatkozott a rejtett és burkolt személyi ellentétekről, feszültségekről: „Meggyőződésem' szerint az Ordass-pernek Kulcsár Kálmán igazságügy-miniszternek a családot és az egyházat másodszor is megkövető levelével nem lett vége, s nem is lesz vége soha, amíg szem- és fültanúk, közvetlen családtagok, nemzedékünk képviselői még élnek. A sebek olyan mélyek, aligha gyógyulhatnak be.”48 jobbról balra: Pálfy Miklós, Vető Lajos és Dezséry László A fenti nehézségek miatt nagy segítséget jelentett számunkra, hogy többen mégis megosztották velünk emlékeiket, benyomásaikat.49 Tájékoztatás vagy befolyásolás? A sajtó szerepéről előrebocsátandó, hogy a polgári és a diktatúra alatti sajtó két teljesen külön világ: szinte csak a neve ugyanaz. A diktatúrakutatás egyik olasz szakértője így fogalmaz: „A totalitárius diktatúrában a szokásos kényszerítő eszközök monopóliumához és a tömegek félrevezetéséhez hozzáadódik még a nevelés, az összes kommunikációs csatorna (sajtó, rádió, televízió) ellenőrzése, valamint - éppen a »totális« ellenőrzés biztosítása érdekében - eseti kényszerítő technikák működtetése.”50 A 20. század tömegtársadalmainak és szélsőséges eszméinek talaján kinövő mindenféle diktatúra sajtója csak a nevében az, hiszen az emberi jogok egyik legfontosabbikát, a tájékozódáshoz való jogot korlátozza és vonja meg. Feladata nem a kommunikáció, hanem a manipuláció; nem a tájékoztatás, hanem a félretájékoztatás. Célja, hogy gondolatközvetítés helyett egyenirányított ideológiák mentén a társadalomból engedelmes nyájszellemet csiholjon ki. A diktatúra sajtója tehát valójában a kormányzat egyszerű propagandaeszköze, így az uralkodó csoport szoros irányítása alatt működik, magának az uralkodásnak, az elnyomásnak egyik fontos eszközévé válik. A baloldali fordulat A kommunista diktatúra alapját, a megfélemlítés és a terror légkörét már az ún. „felszabadítás” megalapozta. Az országot elözönlő orosz csapatok a társadalom nagy részét rettegéssel töltötték el. A polgári áldozatok egyébként is magas számát a háború végén és az után a lakosság tömeges, Szovjetunióba való elhurcolása is növelte. Az egyházakat és egyházi személyeket sem kímélte a megszállók és pártfo- goltjaik terrorja. Révész Imre debreceni református püspök 1945. július 7-én levélben fordult a kormányhoz a rendőri vagy népbírósági eljárás alá vont lelkészek érdekében, akiknek a száma csak a Tiszántúlon 30 körül volt. Ravasz László református püspök az 1945. november 21-ei püspöki jelentésében ezt írta: „Sokszor az a benyomásunk, mintha a jobboldali fasizmust baloldali fasizmus váltotta volna fel.. ,”51 Az evangélikus egyház is megszenvedte ezeket az időket. A veszteségek és áldozatok még ma sem teljesen ismertek, róluk az ún. rendszerváltás után is csak hangfogóval beszélünk. Túróczy Zoltán 1945. január 22-én írt levelében három lelkészt említ név szerint, akiket a Tiszai Egyházkerületből Oroszországba vittek, járni Andor kolozsvári lelkipásztort, a teológia tudós tanárát, a zsidómentés egyik kiemelkedő alakját 1944 októberében hurcolták el. O útközben megbetegedett, és 1944. december 26-án meghalt Magnyitogorszkban. Közvetlenül a háború után Csaba Gyula péteri evangélikus lelkészt kommunista érzelmű, túlkapásokra hajlamos egyének az ún. gyömrői gyilkosságok során bestiális módon megölték. Magát Túróczy Zoltán tiszai egyházkerületi püspököt 1945. május 22-én letartóztatták háborús bűntett vádjával; a népbíróság koncepciós perben hosszú börtönbüntetésre ítélte őt. Böröcz Sándor lelkészt szibériai büntetőtáborba hurcolták. Az egyházat és tagjait a kommunista diktatúra kiépítésekor további megfélemlítés, elnyomás és atrocitás érte. A magát „demokratikusnak” nevező hatalomról 1948-ban, a „fordulat évében” végleg lehullott az álarc. A Rákosi vezette párt a szovjet megszállókat maga mögött tudva, a rettegett államvédelmet felhasználva, az eszközökben nem válogatva látott neki a korlátlan hatalom megszerzésének.52 „Az ÁVO uralta országban azonban nemcsak az egyéni életeket törte derékba az általános pusztítás, hanem a nemzet hagyományos értékrendje is szétzilálódott. A »bűnös nemzet« stigmatizálásnak igen határozott célja volt: a társadalom szétzilálása és megfélemlítése az MKP irányításával.”53 A kommunisták egyik fő terve a többpártrendszer és a sajtószabadság felszámolása mellett az egyházak társadalmi befolyásának visszaszorítása volt. A növekvő nyomásgyakorlás ellenére 1948 tavaszán az egyházak „hivatalosan még reménykedtek”. Ezt tükrözte az evangélikus egyház azon nyilatkozata is. amelyet az 1848-as szabadságharc 100. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen fogalmaztak meg: „Evangélikus egyházunk örömmel állapítja meg, hogy mind a mai napig háborítatlanul végezheti egyházi szolgálatát. Meggyőződésünk szerint erre a szolgálatra népünknek a jövőben is szüksége lesz.”541948 tavaszán az egyházon belül egy fiatal, ún. haladó lelkészcsoport (Veöreös Imre, Benczúr László, Dezséry László, Groó Gyula, Gyöngyösi Vilmos, Scholz László) kifejtette azon véleményét, hogy a megváltozott politikai körülményeket az evangélikus egyháznak is figyelembe kellene vennie. „Politikai reakciótól mentes, hitvallásos magatartásra van szükség” - hangoztatták 1948. március 20-án azegyetemes felügyelőnek írt levelükben és 1948. április i-jén a püspöki értekezlet előtt.55 Az iskolák erőszakos államosítása után Rákosiék elhatározták az evangélikus egyház megtörését. Az egyház autonómiájáért kiálló vezetőket, Ordass Lajos püspököt, Radvánszky Albert egyetemes felügyelőt és Vargha Sándor egyetemes főtitkárt 1948. szeptember 8-án letartóztatták, majd hamis vádak alapján koncepciós perben elítélték.56 A kommunista hatalomátvétel egyik legfontosabb eszköze a sajtóval való visszaélés volt. 1948. augusztus-szeptemberben a rendőri intézkedések „megindokolására" példátlanul erős és durva sajtótámadás indult az egyház „reakciós vezetői” ellen.57 A egymást túllicitáló hazug vádaskodóknak az volt a céljuk, hogy megfélemlítsék az ellenszegülőket. A „sajtóhadjárat” másik fele az ellenvélemény elhallgattatására irányult. Így került sor az evangélikus egyházban legnépszerűbbnek számító lap, a mérsékelt hangú Új Harangszó betiltására is, melyet az állam közvetlenül Ordass püspök szeptember 8-ai letartóztatása után rendelt el. Az Új Harangszó csak 1948. október 31-én indulhatott újra. Ennek feltétele az volt, hogy szerkesztőbizottságot kellett létreMartin Niemöller, Pálfy Miklós, Dezséry László - árulkodó gesztusok
