Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-09-25 / 39. szám
2 2005. október 2. FORRÁS ‘Evangélikus Élet_!> SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 19. VASÁRNAP - Mt 12,9-14 Rend a lelke mindennek? ÉLŐ VÍZ Mihály-napi gondolatok Szép szokás, hogy névnapokon felkö- szöntjük egymást. Olyan barátom is van, akivel ez az egyetlen kapcsolatom. A világban a névadás mindig is divat kérdése volt; ma különösen az. Tudjuk, hogy a Bibliában a névnek is súlya van. Mihály-nap kapcsán - melyet szeptember 29-én ünnepiünk - erről a névről kell beszélnünk. Mihály neve héberül azt jelenti: „Kicsoda olyan, mint az Úr?” - tehát arról szóló bizonyságtevés, hogy egyedül Isten az Úr, és nincs hozzá hasonló. Ez Isten népének örök és állandó üzenete ebben a világban. - A világ nótája azonban valami egészen más. Ezt legélesebben 2MÓZ 5-ben olvashatjuk Miről is van itt szó? Mózes a fáraóhoz megy azzal a kéréssel, hogy bocsássa el Izrael népét. A fáraó nyersen, durván, kérlelhetetlenül így válaszol: „Kicsoda az az Úr, hogy hallgassak a szavára és elbocsássam Izáelt? Nem ismerem az Urat, és nem bocsátom el Izraelt." (2. vers) Mihály nevével ellentétben ez egy „negatív bizonyságtétel”. Nem ismerem az Urat. Nem tudom, hogy kicsoda. Szavai mögött ott van a megvető szellem, a tagadás szelleme. Ez a világ örök refrénje! Ez a megvetés azonban nemcsak Isten iránt nyilvánul meg, hanem a szülőkkel, a tanárokkal szemben használt tiszteletlen, engedetlen hangban is, és ugyanúgy jelen van az egyházban, a lelkészek iránt: „Mit akar tőlem? Hagyjon békén, ne szóljon bele az életembe!” Ennek az az oka, hogy az ember a maga útján akar járni (1. Ézs 53), és zavarja, hogy bárki meg akarja akadályozni ebben. - „Ez az én életem, ne szólj bele. Az én testem, az én pénzem, azt teszek vele, amit akarok.” Vegyünk egy példát! Temetést jelentenek be. A lelkésszel folytatott beszélgetés során kiderül, hogy az özvegy azt sem tudja, milyen vallású volt a férje. Mert Istenről, hitről sohasem beszéltek. Nem ismerem az Urat, nem engedek néki. Vagyis: Isten parancsa, törvénye, rendje engem nem érdekel. Vasárnap van, de nem megyek templomba. A tilalmak sem érdekelnek Megyek a testi vágyaim után. Nem ismerem az Urat! A te életed mit sugároz? Nem ezt a rettenetes, „fáraóféle” tagadó mondatot? Nem ezt érzi, látja, tapasztalja férjed, feleséged, gyermeked, unokád, munkatársad? De mennyire más Mihály bizonyság- tétele: „Kicsoda olyan, mint az Úr?” O nemcsak ismeri Istent, hanem tele van Isten iránt csodálattal és hálával. Tudja, hogy méltatlan rá, de Isten mégis szereti és őrzi őt. Ezért kiált fel a zsoltáríró is: „.. .micsoda a halandó - mondom -, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá?" (Zsolt 8,5) Hogy Isten, aki az eget és földet, ezt a csodálatos világot teremtette és fenntartja, táplálja, még engem is számon tart, aki por és hamu vagyok csupán! Mihály neve önmagában is prédikáció. És milyen jó, hogy mindenki eljuthat egyszer eddig a boldog vallomásig! Még az is, aki azelőtt megvetette, elutasította az Urat. Azt a nagy változást, amelyet Jézus munkálni akar bennünk, a Biblia így fejezi ki: új nevet adok néked (1. Jel 2,17). Ez az új név nem valami külső dolog. Teljesen független attól, amelyet csecsemőkorunkban a szüléink adtak nekünk. Az új név azt jelenti: Jézus új tartalmat, új irányt, új célt akar adni az életünknek. A kiábrándult világ számára minden olyan keresztény élet sokat jelent, amely Isten békességét és erejét sugározza! ■ Gáncs Aladár SEMPER REFORMANDA „Ezzel a hittel eszem, iszom, alszom, ébredek, uralkodom, szolgálok, dolgozom - teszek s tűrök mindent, s tudom, hogy mindez Istennek tetsző jó gyümölcs.” H Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó József fordítása) Olykor adódnak élethelyzetek, amelyekben ösztönösen cselekszünk. Nem mérlegelünk, nem állítunk föl semmiféle tervet, stratégiát, mert nincs rá idő. Azonnal cselekedni kell, különben visszafordíthatatlan és jóvátehetetlen baj származik a késlekedésből. Aki fuldokló embert lát a vízpartról, rögtön ugrik és ment. Nincs idő méricskélni a víz sodrásának erejét, netán hőmérsékletét. Nincs idő annak rendje és módja szerint fürdőruhát húzni - ugrani és cselekedni kell. Ilyenkor mindennél előrébb való az élet megmentése. A „Fürdeni tilos!” feliratú tábla aligha tartja, tarthatja vissza az életmentőt. Vészhelyzet van - s ilyenkor minden addig megtanult mozdulat, elsajátított ismeret hirtelen sűrűsödve az életmentés szolgálatába áll. A sikeres mentés örömét nem keseríti a tilosban való fürdésért kirótt bírság, melyet az életmentőnek kézbesítenek. - így látunk, érzünk, gondolkodunk mi, emberek. Mennyivel inkább így lát, érez és cselekszik a mi mennyei Atyánk, ha életveszélyről, vészhelyzetről van szó! Izrael népének életében mindig központi szerepet játszott a hetedik nap, a szombat megszentelése. A mi szombat szavunk egyébként a héber seba számnévből származik, melynek jelentése: hét. A ► Istentisztelet és misszió kapcsolatáról írtunk és olvastunk jó néhány héten keresztül. Sorra vettük a liturgia egyes komponenseit, és foglalkoztunk különleges eseményekkel, speciális helyzetekkel is. Az alapvető kérdés - talán kimondatlanul - végig ott motoszkált a sorok között: mitől lesz misszióivá az istentisztelet? Mikor missziónál a templomban tartott megszokott vagy formabontó liturgia? Mikor mondhatjuk el, hogy „küldetése” volt addig meg nem érintett emberek körében, és hogy misszionált perifériára került keresztényeket? A misszió fogalmának a meghatározása is célunk volt. Érezhettük is, hogy milyen nehéz megalkotni a definíciót: mi is valójában a misszió? Ugyanolyan nehéz, mint jól megfogalmazni azt, hogy mi is az istentisztelet. Az eddigieket ismételve, összefoglalva tesszük fel most a kérdést: mi a titka az istentisztelet és a misszió kapcsolatának? Az elmúlt hetek gondolkodásfolyamata elvezethette az embert arra a felismerésre, hogy a misszió és az istentisztelet szorosan összetartozhat. Nem biztos, hogy a misszió helye első renden az istentisztelet, de a misszió nagyszerű és áldott eszközévé válhat. A formák, a különböző műfajok lehetőséget adnak a missziói szolgálatra. A misszió pedig lehetőséget kínál a megelevenedésre a megcsontosodásra hajlamos szertartásokban, rítusokban (értsük jól ezeket a fogalmakat!). szombati munkavégzés tilalma nem öncélú volt, hanem ezt a napot „szent gyülekezésre”, az Örökkévaló igéjének figyelmes hallgatására kellett szánni. Minden más elfoglaltság tiltott volt. A szigorúan szabályozott rendet csak egy esetben lehetett átlépni: életveszély esetén. Igen ám, de a sorvadt kezű meggyó- gyítása nem életveszély elhárítása - gondoljuk mi. A gyakran igazságtalanul szidott farizeusok azonban tudták azt, amit mi gyakran elfelejtünk: az ember legnagyobb betegsége nem a látható testi nyomorúságokban nyilvánul meg, hanem épphogy nem látható. A mi legnagyobb betegségünk a bűn: Istentől, életünk és örök életünk forrásától való elszakadásunk. A farizeusok gondolkodása szerint minden beteg, nyomorult, szegény ember a maga vagy szülei bűne miatt Isten jól megérdemelt büntetését hordozza már e földi életben. Jól látták ők, hogy a sorvadt kezű meggyógyítása valójában jele annak, ami a nem látható háttérben történt. A betegség meggyógyítása azt jelezte, hogy annak oka szűnt meg. Jézus tehát bűnt bocsátott meg, így mentett igazán életet. S hogy mennyire így látták ezt a farizeusok, azt mutatja az az indulat, amellyel elhatározták Jézus A harangok megszólalása az isten- tisztelet kezdetén missziói karakterű, hiszen hangjelzést, méghozzá messze ható hangjelzést küld az emberek felé, hogy azzal érdeklődést keltsen, hívogasson, emlékeztessen, elgondolkodtasson. A világ zajában a harangszó még kont- rasztosabban szólal meg, hogy az élőket hívogassa, a holtakat búcsúztassa. A falu csendjében és a nagyváros zajában egyaránt fontos eszköz. Mégis lehet csupán „zengő érc”, üresen csengő hang. Az énekek közösségformáló szerepe páratlan; a bennük rejlő erőt a világi zene is felismerte. A kijelentés fokozottan igaz az egyházi zenére, és kiemelten érvényes az evangélikus egyházzenére, éneklésre. Lényege szerint a misszió eszköze: hívogat, megszólít, kimozdít, megérint, közösségbe von. Igaz ez a fülbemászó, angolszász dallamú énekeinkre is, bár sokkal inkább a klasszikus evangélikus koráira, amely nem a köny- nyebb dallamokkal, mutatós, direkt szövegezéssel, hanem tanításával, biblikus gondolataival, kiforrottságával tudja mélyen megérinteni az embert. Mégis, az éneklés is lehet csupán megszokott program, nem tudatos tevékenység, sőt kiüresedett dalolás is. A liturgikus szövegek hatása - ha a megszólaltatáskor is szívből jönnek, és megfelelő belső töltéssel rendelkeznek - felbecsülhetetlen. A summás gondolat, a letisztultán szép és tartalmas akklamá- ció, a biblikus utalások sorát hordozó, emberi élményeinkre és bibliai tanításokra építő mondatok mind-mind a megszólítás, a megérintés eszközei lehetnek. Pszichológiai elemzések szerint a liturgia szövegeiben meglévő sok ismétlés jól bevési az ember szívébe-lelké- be az adott mondat súlyát. „Begyakorolmegölését. Bűnt ugyanis kizárólag Isten bocsáthat meg, és ha Jézus ezt tette, akkor Istennel azonosította magát. Ez pedig a farizeusok hite szerint egyenlő az istenkáromlással. Visszatérve a bevezető gondolatokhoz: vészhelyzet esetén nincs idő és mód józan helyzetfelmérést készíteni. Életet kell menteni - ezt diktálja emberségünk. És ezt diktálja Isten istensége is, ahogyan Krisztusban közénk érkezett és érkezik ma is. O azért jött, hogy megmentse életünket a bűn és halál rabságából. Azért jött, hogy erővel és hatalommal oldozzon föl, oldozzon el mások és önmaguk miatt gúzsba kötött életeket. Ezt teszi ma is, ahol és amikor valóban ő szólal meg a hangzó igében, és lép velünk valóságos közösségre testének és vérének vételében. Fontosak és kedvesek a hagyományok, szokások, de az egyház igazi küldetése mindig a vészhelyzetben lévő embertárs felé indít. Valójában egyedül az életünket mentő, váltságunk árát vérével megfizető Krisztusra van szükségünk. Ez a fő sodrása keresztény hitünknek, életünknek! Egyházunk és benne a magunk életét ennek kell alárendelnünk, s ezt szem előtt tartva újra meg újra átgondolnunk. tatja” az isteni igazságokat, elmélyíti a már meglevő ismeretet, átjárja az embert. így mozgathat meg „mozdulatlan" embereket. Mi más ez, mint misszió? Mégis, ha a liturgus „darálja” a szöveget, ha a környezet (például akusztikusán) nem segíti a megértést, azt, hogy a mondanivaló a füleken át a szívekbe jusson, ha hiányzik a megszólalás belső tüze, akkor az csak üres, időt kitöltő mor- molássá válik. Az istentisztelet egyik pillérét jelentő bibliai olvasmányok szerepét tekintve döntően fontos, hogy miként olvassák fel őket. Isten igéjének „hatásmechanizmusa” nem ismert (Isten szuverén joga, hogy mikor keményít meg vagy nyit meg fület-szívet), „eredményessége" nem tőlünk függ. Az igét nem birtokoljuk, hanem élvezzük és továbbadjuk. Az igeolvasóknak (lelkész, liturgus, lektor stb.) mégis nagy a felelősségük: úgy olvasni az igét - s ez jelent szóformálást, hanghordozást, érthetőséget, természetességet és ünnepélyességet egyaránt -, hogy az ne nehezítse a befogadást, hanem éppen ellenkezőleg: segítője legyen a minél teljesebb megértésnek. Isten emberek ajkára adta a szavát, az élő evangélium mellett az olvasott és felolvasott igét. A holt betűk szárnyalhatnak, ha mögöttük ott van az a bizonyos szenvedélyes tűz... Mégis lehet a Szentírás felolvasása üres, hiteltelen, érdektelen szövegmondás, ha nincs meg az alázat és az a lelkűiét, hogy én méltatlanságom ellenére számra vehetem a mindenható Isten teremtő igéjét. Az evangéliumot hirdető prédikáció a misszió csodálatos lehetősége. Nem véletlen, hogy a korai kereszténység az istentisztelet első részét használta missziói célra, ide hívta meg a „külsősöket”, s csak ezen vehettek részt a még meg nem keA VASÁRNAP IGÉJE Rend a lelke mindennek! Szükséges a rend, a rendszeresség a vasárnapi istentiszteleten és a hétköznapok istentiszteletében egyaránt. A szombatnap megtartása is jó rend volt - egészen addig, amíg segítő eszköz helyett céllá nem vált. Megannyi szép szokásunk, hagyományunk, liturgiánk az életünket mentő Krisztusra való figyelésben segít - vagy olykor inkább akadályoz benne? Az egyházban nem a rend ad lelket mindennek, hanem a Szentlélek ad új rendet szívünkbe, értelmünkbe. Olyan rendet, amelyben egyetlen döntő szempont létezik: az (örök) életre mentés szolgálata. Ennek rendeljünk alá mindent, megszokott jó rendünket is! ■ Kovács László Imádkozzunk! Mennyei Atyánk, te azért küld- ted egyszülött Fiadat, hogy megmentse életünket a bűn és a halál hatalmából. Jézus Krisztus, Urunk, köszönjük, hogy örök életre mentő szolgálatod ma is folytatódik közöttünk igéd teremtő ereje és valóságos testeddel, véreddel való közösségünk által. Szentlélek Isten, kérünk, hogy az emberi rend lelke helyett a te rended lelkesítse életünket! Szentháromság egy igaz Isten, könyörülj vészhelyzetben lévő'egyházadon! Ámen. LITURGIKUS SAROK Teszteltek. Nem mindegy, hogyan megy fel az igehirdető a szószékre, milyen lel- külettel, elképzeléssel és céllal készül, szólal meg. A hátborzongató, mégis fenséges élményt jelentő jézusi mondat - „Aki titeket hallgat, engem hallgat...” (Lk 10,16) - igényes, átgondolt és átélt szolgálatra, nagy önfegyelemre, egyértelmű alapállásra készteti a prédikátort. Itt nincs helye az „én azt gondolom”, „az a véleményem” stílusnak és szófordulatoknak. Itt magas a feszültség, Isten szól, az embert el kell takarni (ez a Luther-ka- bát egyik értelme). Az Úristen rendelkezésére kell bocsátani minden tehetséget, tudást, képességet; használja ő, ahogyan akarja. Mégis, a legragyogóbb szónok, a nagy felkészültségű igehirdető, a leghitelesebbnek látszó prédikátor sza-va is lehet hatástalan, embereket meg nem érintő, csupán emberek és angyalok nyelvén szóló (s tudjuk, hogy az még kevés). A felelős imádság is missziói eszköz. Amikor a jelenlévő tudja, hogy róla van szó, érte hangzik a könyörgés. A hálaadás, hogy tudniillik ebben a világban még van ilyen, a dicsőítés, hogy lehet valakinek felszabadultan örülni, a könyörgés, hogy van, akihez lehet érdemben fordulni, és akitől tényleges segítséget várhatunk. Mégis, a legmélyebbről fakadó imádság is hidegen hagyhatja a kívülről érkezőket. Mi hát a titok nyitja? Mitől oldódik a minden bekezdésben jelzett „mégis"? Mitől válhat az istentisztelet (bármely formája) misszióvá? A válasz „csupán" ennyi: a Szentlélek jelenlététől. Nélküle minden üres, ám vele még a nagyon emberi is gazdaggá, áldást hozóvá válhat. „O jöjj, teremtő Szentlélek, / Látogasd meg a te néped...!” (EÉ 231,1) ■ Hafenscher Károly (ifj.) Oratio cecumenica [Gyülekezet] Urunk, hallgass meg minket! Könyörgünk a betegekért, a nincstelenekért, azokért, akiknek a lelkét a gyász, az elhagyatottság fájdalma keseríti. Te adj vigasztalást, erősítést, reménységet mindenkinek, aki összetört az élet terhei alatt, aki legyőzhetetlen betegséggel küzd. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet] Urunk, hallgass meg minket! Mennyei Atyánk, könyörgünk végül eljövendő országodért, ahol színről színre láthatunk téged, ahova mindannyiunkat vársz, hogy nálad legyen otthonunk. Ámen. ISTENTISZTELET ÉS MISSZIÓ 9. Végül is mi a titka? Mennyei Atyánk! Köszönjük neked, hogy Jézus Krisztusban eltörölhetetlenül kijelentetted nekünk üdvözítő akaratodat. Köszönjük, hogy létünk teljességéért a Golgotáig menően szerettél bennünket. Köszönjük, hogy könyörgésünket is annak tudatában mondhatjuk el neked, hogy te mindenben üdvösségünket munkálod, és a kiteljesedést akarod ajándékozni nekünk. Könyörgünk minden ember üdvösségéért. Azokért, akik vallásukat szeretetlenül gyakorolják; azokért, akik keresnek téged; azokért, akik eddig még nem hallották meg kereső szavadat; azokért, akik az átélt fájdalmak miatt nem tudnak bízni benned. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet] Urunk, hallgass meg minket! Kérünk, add meg nekünk azt a bölcsességet, hogy tudjuk, mikor kell szólnunk, és mikor kell hallgatnunk, mikor kell cselekednünk, és mikor kell várakoznunk. Add nekünk a Szentlélek egyesítő erejét, hogy a közöttünk meglévő különbségek gazdagítsák közösségeink életét, ne pedig szétválasszanak bennünket. Jézus Krisztusért kérünk... j
