Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-09-11 / 37. szám
‘Evangélikus Élet5 EVANGÉLIKUS ÉLET 2005. szeptember 18. 3 Szeptember n-én egy új toronyról A kecskeméti gyülekezet hálaadó ünnepe „A mi tornyunk is összedőlt volna, de nem repülők miatt; a beázások azonban még időben figyelmeztettek, hogy nagy a baj” - mondta Kis János lelkész a szeptember 11-én tartott ünnepi istentiszteleten, amelyen a kecskeméti gyülekezet a templomtorony megújulásáért adott hálát. Véletlen az időpontválasztás, mégis üzenetet hordoz, hogy az emlékezés szomorú napján is lehet a megújulásról beszélni, s az egykori elkorhadt gerendák lelki renoválásra is buzdíthatnak. A hálaadó alkalom ünnepi jellegét a toronyra irányuló megkülönböztetett figyelem jelezte, az istentisztelet azonban - a megszokott módon - ezúttal is keresztelővel kezdődött. A két csöppség újra arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy valamennyi korosztály otthon érezheti magát a gyülekezet közösségében. Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke iMóz 11,1-5-t választotta igehirdetési alapigének, amely a felhőkarcolók prototípusát, az emberi dicsőséget jelképező bábeli tornyot mutatja be. Az evangélikus templom tornya ezzel szemben szerényen mutat felfelé - olyan irányba, ahová korunk embere ritkán tekint; az újonnan domborított Luther-ró- zsákkal pedig azt hirdeti, hogy Isten teljes gazdagságát kínálja a négy égtáj felől érkezőknek. Szemerei Zoltán egyházkerületi felügyelő afölötti örömének adott hangot, hogy Kecskeméten mindig tervszerűen történik valami, és hogy jó olyan gyülekezetét látni, amely nem országos egyházi segítséggel, hanem önerőből végez el egy ilyen nagy horderejű munkát. Káposzta Lajos esperes szerint boldog az a gyülekezet, amelynek lelkésze örömét leli a szolgálatban, és boldog az a lelkész, akinek a munkatársai az összefogásban lelik örömüket. Somogyi Péter református lelkipásztor maga is hálás szívvel tekint a szomszédos testvérgyülekezet fizikai és lelki fejlődésére, különösen is úgy, hogy a toronyrenoválás kivitelezője a református építőbrigád lehetett. A zene is a hálaadás érzését erősítette. A gyülekezet énekkari szolgálata a közöttünk lévő győzelmes Krisztust dicsérte, míg Pusker Éva hegedűjátéka Ger- hát László presbiter orgonakíséretével a szív rezdüléseit ragadta meg. A több hónapos munka emlékezetes pillanatait bizonyára sokáig emlegetik majd a helybeliek; a presbiterek talán azt a gyűlést, amelyen a templom iránti felelős szeretet egyetértésre indította őket a renoválás feltételeinek megteremtésében. Az a nap is emlékezetes maradhat a számukra, amikor - kézbe fogva egy szétmállott gerendadarabot - megerősítést nyertek döntésük helyességéről. A bátrabb hittanosok talán azt emlegetik majd, amikor János bácsi után felkapaszkodtak a létrákon, és a bádogpadlón körbesétálva gyönyörködtek a város szépségében. A gondnokok esetleg azt idézik majd fel, amikor a toronyból leemelt keresztet a földre állították, és meglepődve tapasztalták, milyen nagy és nehéz... A lelkészi hivatal munkatársai talán az utókor számára készített üzenetcsokor összeállítását és a szervezés olykor sok türelmet igénylő feladatait hozzák majd szóba egymás között. A pünkösdi gyülekezeti csendesnap résztvevőit pedig talán az alagsorban megtekinthető kivetített képek erősítetf ték meg újra abban, hogy a látható munkát láthatatlan imádságos támogatással is lehet segíteni. A kecskeméti Ybl-templom megújult tornya'tehát hívogatja az Úr háza után vágyódókat, a gyülekezet pedig folytatja a munkát: a következő nagy feladatként a templomburkolat cseréjét tervezik. ■ Hulej Enikő Őszi pünkösd ► Szeptember tizediké eső áztatta szombatján békéscsabai lelkészek érkeztek a kaposvári evangélikus templomba, hogy együtt ünnepeljenek városuk és gyülekezetük „gyermekével”. Zsíros Andrással lelkésszé avatása alkalmából. Az ünnepi istentiszteleten Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke, ár. Cserháti Sándor professzor, az Evangélikus Hittudományi Egyetem képviselője és Szemerei János, a kaposvári gyülekezet lelkésze szolgált. Nem véletlenül választotta András az alkalomra hívogató igét: .....ami mögötte m van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé..." (Fii 3,14), hiszen hosszú küzdelem, őszinte tusakodás után ezek az apostoli szavak is hozzájárultak a döntés meghozatalához: a lelkészi pályát választja. „Isten elhívott egy fiatalembert; Krisztus megragadta őt; beérett a gyümölcs - elmondhatjuk, hogy ma, ezen az őszi napon is pünkösdöt ünnepelhetünk, hiszen a Szentlélek munkált itt is, ahogyan munkálkodik mindig, minden időben” - mondotta a püspök igehirdetésében. A lelki érés már a békéscsabai iskolaévek alatt elkezdődött. Rendhagyó történettel támasztotta ezt alá köszöntésében Németh Mihály igazgató lelkész: „A gimnáziumi hittanórán arról esett szó, hogy a lelkészek abból élnek, amit a hívek befizetnek járulékként. Másnap megjelent a tizenhat éves Zsíros András a hivatalban: »Hoztam 500 forintot, mert én is szeretnék hozzájárulni a fenntartáshoz!« - mondotta. így lett ő a legfiatalabb egyházfenntartó a gyülekezetben.” A teológia VI. évfolyamának szolgálatát András a kaposvári gyülekezetben végezte, ahol további lelki töltést, segítséget kapott; ezután mégis egyesztendei várakozás következett. „Jeremiási félelem volt bennem” - mondja a fiatal lelkész. De éppen ez a háttér, a kompromisszumra kész szeretet, a társak adtak erőt a szolgálat vállalásához. Lesz hol továbbadnia, kamatoztatnia a kapottakat. Zsíros Andrásnak a lelkészi oklevél mellett kiküldőlevelet is átadott Gáncs Péter: a csikóstöttösi gyülekezetbe szólítja a munka, a szolgálat, amelyben nem lesz egyedül. Vele tart felesége, Pécz Lilla, aki nemcsak a házas-, hanem lelki és szolgatársa is. Már ezen az ünnepen is adódott lelkészi feladat, hiszen az istentisztelet Zsíros András megható és meghatott úrvacsorái szolgálatával fejeződött be. ■ WiszKiDENSZKY András Ünnep útközben ► Ünnepi istentiszteletre gyűlt ösz- sze szeptember 9-én Szergényben az evangélikus gyülekezet. Azért adtak hálát, mert befejeződtek a templom tetőszerkezetének felújítási munkálatai. Mint az alkalmon a gyülekezet lelkipásztora elmondta, a mintegy négyszáz fős falu lakosai között az evangélikusok aránya a reformáció időszakától kezdve mindmáig körülbelül kilencven százalék. A Veszprémi Evangélikus Egyházmegyéhez tartozó Szergény község a közigazgatási Vas megye legkeletibb csücskében, a Marcal folyó mellett fekszik. A hálaadó istentisztelet utáni közgyűlésen Bokányi Imre, a szergényi iskola tanára elmondta, hogy a reformáció idején ez a vidék a sárvári Nádasdy család birtokához tartozott, ezért - a földesúr vallását követve - szinte az egész falu evangélikus hitre tért át. Hitük gyakorlására az akkori Szent Mi- hály-templomot kapták meg, amely ma már csak egy omladozó épület. Az ellenreformáció évtizedeiben a katolikus Erdó'di család visszavásárolta ke- menesaljai birtokait, így az evangélikusoktól is elvette a templomot, és plébánost hívott oda. Az egykor virágzó anyagyülekezet Gergelyi filiája lett. A türelmi rendelet kiadása után, 1783-ban a gyülekezet újra erőre kapott, és templomot emelt. Ezt építették át 1824-ben és 1876-ban, 1949-ben pedig kibővítették. 1926-ban tornyot kapott az istenháza, majd 1979-ben is átépítették. Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület lelkészi vezetője iPt 2,4-5 alapján tartott igehirdetésében hangsúlyozta, hogy ne a püspök látogatása miatt teljen meg a templom. „A világ nem tiszteli Jézus szavát, de közöttünk, hívők között is terjed ez a hozzáállás” - folytatta prédikációját a püspök. „Tudjuk jól, hogy senki sem pótolhatatlan, de mégis van, amit csak mi végezhetünk el Jézus követeként a családunkban, a munkahelyünkön, a lakóhelyünkön - mindenhol, ahová csak elvihetjük a vele való találkozás örömét. A bizonyságtevő szolgálatnak ez az útja egészen a halálunkig tart; ennek az útnak az egyik cső-' dálatos állomása a mai ünnepnap” - fejezte be igehirdetését Ittzés János. Szabó Ferenc, a gyülekezet lelkésze elmondta, hogy a most elvégzett tetőfelújítás munkálataihoz több mint félmillió forintot gyűjtöttek össze a hívek és az elszármazottak. Kiadásaikhoz a Veszprémi Egyházmegye 940 000 forinttal járult hozzá. ■ Menyes Gyula Évnyitó köszöntés Köszöntjük az Evangélikus Hittudományi Egyetemet az új tanév megnyitásakor. Minden közoktatási és felsőoktatási intézmény életében évről évre az egyik legjelentősebb esemény az évnyitó alkalom: többek között azt is jelzi, hogy változatlan az érdeklődés az adott pálya iránt. Egy egyetem addig él, amíg vannak hallgatói. A közoktatásban - a kötelező iskoláztatás céljára fenntartott intézményekben, az általános és középiskolákban - a gyerekszám csökkenése jelenti a gondot, a felsőoktatási intézmények létének jogosultságát viszont igazolja egyfelől a társadalom részéről megmutatkozó igény, másfelől az ifjúság érdeklődése. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy gyorsan változó világunkban mind a kettő realitás. Tanúi vagyunk a felsőoktatás jelentős változásainak is; számos új szak indul, folyamatos az átrendeződés. Korábban divatos szakok elnéptelenednek, vannak viszont olyanok, amelyekre többször annyian jelentkeznek, mint ahány hallgatót fel lehet venni. Máig sem csituló vihart kavart a társadalomban az új felvételi rendszerre való áttérés, mert sérült az esélyegyenlőség alapelve. Mindezen jelentős mozgások között a lelkészi pálya megőrizte a vonzerejét. Általánosítva, azaz együtt szemlélve a teljes egyházi szférát még mindig lelkészhiányról szólhatunk; ez erőteljesen mutatja a társadalomban a lelkészek munkája iránt meglévő igényt. A hiány azonban nem egyenletesen jelentkezik a különböző felekezeteknél. Nálunk érthetően gyorsabb ütemben szűnt, illetve szűnik meg, mint a nagyobb történelmi egyházaknál. A katolikus egyházhoz viszonyítva a női lelkészek teljes egyenjogúsítása is szerepet játszik abban, hogy a protestáns felekezetek e téren gyorsabban felszámolták a négy évtizedes egyházkorlátozás következményeit. így az évnyitó alkalmából is hangsúlyozható, hogy a lelkészképzésben a mennyiségi igények további kielégítése mellett a fő feladat a képzés minőségének növelése. Örvendetes, hogy ez a tendencia már évek óta erőteljesen megnyilvánul. Állami oldalról megkaptuk a kereteket, a lelkészképzés a felsőoktatásnak a többivel egyenrangú, elismert területe lett. De ezeket a kereteket nekünk kellett tartalommal megtöltenünk. Az elmúlt másfél évtizedben ez volt az Evangélikus Hittudományi Egyetem egyik feladata. Istennek legyen hála, amiért a diktatúrában is elhívott a lelkészi pályára a teológia tudományának a művelésére is alkalmas fiatalokat, akik a szükségszerű nemzedékváltáskor a korábbi professzorok helyére léphettek. Amikor megállapítjuk, hogy most már a rendszerváltozás után kinevezett professzorok tanítják a jövő lelkészeit, akkor ez semmiképpen nem jelenti elődeik kritikáját. Ellenkezőleg, köszönet illeti az elődöket azért is, mert a nyugdíjkorhatár betöltése után is hosszabb ideig vállalták a munkát, hogy meglegyen a folyamatosság; segítették az utódokat, hogy az új nemzedék felkészülhessen a nem könnyű szolgálatra. Ha kapott is bizonyos türelmi időt az egyházi felsőoktatás, természetesen itt is érvényesülnek a követelmények: a teológia oktatói számára is szükséges a tudományos fokozat megszerzése, illetve a magas szintű oktató-kutató munkára való alkalmasságot bizonyító habilitáció. Köszöntjük egyetemünket, amely teljes mértékben felzárkózott egyrészt általában a hazai felsőoktatáshoz, másrészt különösen ennek egyházi szegmenséhez. A tudományos kutatásban elmélyülő lelkészeink doktori fokozatot szerezhetnek az egyetem doktori iskolájában, a fokozattal már rendelkezők pedig habilitálhatnak nálunk vagy egy testvéregyház egyetemén. Etikai okokból is ez utóbbi vált inkább gyakorlattá; örvendetes, hogy református és katolikus teológusok habilitáltak már egyetemünkön. Ez a természetes tudományos ökumenikus kapcsolatrendszer sajátos érték, reményt keltő a jövőt illető együttműködésre nézve is. A felsőoktatástól távolabb élők érthetően kevesebbet tudnak arról, milyen jelentős erőfeszítéseket igényel az úgynevezett akkreditációs követelményeknek való megfelelés. Nos, az akkreditáció többek között annak vizsgálatát jelenti, hogy fel tudják-e mutatni a tanárok a megkívánt tudományos teljesítményt. Eötvös Loránd híres, ma is érvényes tanítása volt annak idején: „Egy egyetem színvonalát elsősorban professzorai határozzák meg. Minden egyéb ebből következik.” Lényeges a lelkészképzéssel együtt folytatott, illetve újrakezdett, az ország több pontján - kihelyezett tagozatokon is - működő hitoktatóképzés. Önálló elemzést igényelne az immár szervezett formában zajló lelkésztovábbképzés, amelyben természetesen részt vesz az egyetem is. Az egyetemi tanulmányokat követő gyakorlati év bevezetése sokat segített a lelkészképzést is elérő dilemmán: tudósokat vagy gyakorlati szakembereket képezzen az egyetem? Az elméleti követelményekből sem tehető engedmény, de jogos igény a kreatív gyakorlatorientáltság is. Ennek realitását az is jelzi, hogy számos fiatal lelkész tanul tovább posztgraduális mentálhigiénés, illetve lelkigondozó szakon. Mindent nem vállalhat fel az alapképzés, de jó dolog, hogy motiválja a lelkészeket a további tanulásra. Az egyháznak az egyeteme iránti felelőssége az anyagiakban is megnyilvánul. Mivel az állami normatívához - amely itt sem elegendő a működéshez - nem járul kiegészítés, mint a közoktatásban, szükség van az egyház tehervállalására. Úgy vélem, ez olyan befektetés, amelyet egyértelmű egyetértés kísér. Az egyetem szellemi központ jellege abban is kifejezésre jut, hogy számos fontos esemény színhelye. Csak az idén többek között itt került sor az értelmiségi konferenciára, a soakonferenciára, és itt lesz az Evangélikus Elet 70. „születésnapja” alkalmából megrendezendő találkozó is. Több felsőoktatási intézményben vettem már részt évnyitó ünnepségeken; a maga módján valamennyi felemelő élmény. Mégis, itt érzékelhető leginkább az a többlet, mellyel a hittudományi egyetemek rendelkeznek: az isteni üzenet többlete. Az istentisztelet, az Isten igéjére való figyelés az alkalom meghatározó része. Nem ünneprontás - ellenkezőleg, a tárgyhoz tartozik, hiszen a lelkészképzésben is helyet kap -, ha az évnyitó kapcsán a nem lelkészek szolgálatának a fontosságát is megemlítjük. Annál is inkább, mert a korábbi időszakhoz képest mintha nem közvetlenül a klerikalizálódás, hanem a nem lelkészek szolgálatának az erőtlenebbé válása, háttérbe szorulása lenne észlelhető. Pedig minden humán területen - oktatás, kultúra, egészségügy stb. - van igény a laikusok aktivitása iránt, az egyházban pedig ősi, meghatározó jelentőségű az egyetemes papság elve. Nem elméleti probléma ez: egyházunk jövőképében a központi funkciót betöltő lelkészi karral együtt jelenik meg a kiterjedt nem lelkészi aktivitás. Fontos, hogy az egyetemi tanulmányaikat megkezdő lelkészjelöltek ezzel az erőteljes jövőképpel is rendelkezzenek. Isten áldása kísérje az Evangélikus Hittudományi Egyetem új tanévét! ■ Frenkl Róbert Egy éve kezdte meg szolgálatát Nepp Éva lelkésznő Baján. Szeptember 10-én közel százfős gyülekezet adott hálát az egy esztendő alatt beért gyümölcsökért. A templom teljesen megújult belülről: elkészült a falak szigetelése, a padlófűtés, a festés. Az évtizedes némaság után újra hívogat a templom három harangja! Az ünnepi alkalmon Gáncs Péter püspök a 84. zsoltár bátorító üzenetét szólaltatta meg: „Boldogok, akik házadban laknak, szüntelenül dicsérhetnek téged! Boldog az az ember, akinek te vagy ereje... ” (5-6. vers)
