Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)

2005-09-04 / 36. szám

IO 2005- szeptember ii. KRÓNIKA ‘Evangélikus Élet^ Pro Deo et libertate Háromszáz éve halt meg Thököly Imre Az alkotmányosság helyreállításáén és a magyar protestantizmus vallásszabadságáén elévülhetet­len érdemeket szerzett, ám máig ellentmondásos történelmi személyiségnek tartott hadvezér emlé­ke előtt hajtanak fejet az általa átmeneti szabad­ságukat visszanyert, sokat szenvedett evangéliku­sok utódai. A bárói, majd grófi rangot szerzett felvidé­ki bor- és marhakereskedő, Thököly Sebes­tyén fia, (I.) István már Késmárk várának uraként Thurzó György nádor leányát vette feleségül. Azonos nevű fia - aki ezáltal már Árva várának is ura lett - a Habsburg-ház elnyomó politikája ellen szervezkedő összeesküvésnek is részesévé vált. Thököly Istvánt szoros barátság fűzte Wittnyédy Ist­vánhoz, Zrínyi Miklós bizalmasához, és báró Petrőczy Istvánhoz, Kasza vár urához. Amikor Báthory Zsófia 1661 után meg­vonta támogatását a sárospataki reformá­tus főiskolától, Wittnyédy javaslatára egy eperjesi evangélikus főiskola létrehozását határozták el és segítették nagy adomá­nyaikkal az evangélikus főurak. Thököly Istvánnak és az erdélyi nagy- birtokos Gyulafjy Máriának a házasságából 1657. szeptember 24-én született Imrét a korán megözvegyült apa 1668. január 22- én az előző évben ünnepélyesen felavatott Eperjesi Evangélikus Kollégiumba küldte. Az intézmény egyik alapítójának tizenegy éves fiát, aki Wittnyédy István, Keczer And­rás és a késmárki várparancsnok kíséreté­ben érkezett, a tanári kar nagy tisztelettel és örömmel fogadta, a Magdeburgból meghívott tudós, Pomarius Sámuel főigaz­gató pedig ünnepi beszéddel köszöntötte. Pomarius ezután újabb beszéd, az Oratio praesentatoria keretében rábízta az új nö­vendéket a grammatikai osztály tanárára, Szánthó Andrásra. Az ifjú gróf ebédre hívta osztálytársait és az egész tanári kart szállá­sára, nagybátyja, Thököly Zsigmond eperjesi palotájába. A magyar király szerepében Az Eperjesi Evangélikus Kollégiumban töl­tött két év európai kitekintést adott Thö­köly Imrének, sokrétű tudással és számos élménnyel gazdagította életét. Egy érdekes epizód is fűződik ehhez a korszakhoz. Fi­lozófiaprofesszora, Ladivér Illés a tanévzáró keretében évente iskoladrámát adatott elő tanítványaival. Ezeken a város értelmisé­gének széles köre szokott részt venni. Az 1669. október 4-i előadásra a professzor át­dolgozta Andreas Gryphius sziléziai írónak egy császárkorban játszódó drámáját, amely egy bizonyos Papinianusnak, a ró­mai alkotmányt védő hősnek a sorsáról szól. A darab új színhelye azonban Pannó­nia lett, hősének szerepét pedig Ladivér a tizenhárom éves Thököly Imrére bízta. A haza alkotmányáért küzdő „Imre, magyar király” az iskoladrámában nem engedte be országába a császárt... Az eperjesi diák szerepe mintegy előképe lett a későbbi „kuruc király" fél Európát lázba hozó bá­torságának. A Wesselényi-féle összeesküvés hullá­mai gyorsan elérték Sopront, Kasza és Ár­va várát, Késmárkot és Eperjest. Wittnyédy hirtelen halála és Petrőczy menekülése in­tő jel volt: Thököly István hazahozatta a fi­át. A két kollégiumi év azonban egy életre sorsközösséggé formálta az iskolatársakat és az iskoladráma szereplőit, a Petrőczy és Wittnyédy fiúkat, a Keczereket, Sárosyakat és Zimmermannokat. Közülük, akik együtt játszottak a színpadon, többen alig egy évtized után az eperjesi vérpadon fe­jezték be életüket. A császári hadak árvái ostromát alig túl­élő édesapa még 1670-ben rábízta Imre fiát Absolon Dánielre és Boczkó Istvánra, akikkel parasztruhában Likaván és Huszton ke­resztül anyai hazájába, Erdélybe menekült. Bethlen Gábor fitestvérének dédunokáját ez­után a nagyenyedi kollégium vértezte fel a haza szabadságáért vívott küzdelemre. A bujdosók „új Józsuája” A magyar történetírás a protestantizmus gyászévtizedeként tartja számon az 1671 és 1681 közötti időszakot. Nemcsak a pozso­nyi vésztörvényszék elé idézett prédikáto­rokat és tanítókat sújtotta a kíméletlen ön­kény, hanem a királyi Magyarország akkor még többségben lévő protestáns nemessé­gét és városi polgárságát is. Császári kato­nák segítségével, erőszakkal vették el az evangélikusok templomait és iskoláit. Az egyre nagyobb számú „elégedetlenek” zö­me bujdosásra kényszerült, de fővezér hí­ján sokszor csatát vesztett a császári túl­erővel szemben. Wittnyédy és Thököly István váratlan halála után kezdetben az idős Petrőczy Ist­ván állt a bujdosók élére. Merész terveket szőtt, Erdélyen át a konstantinápolyi por­tára is eljutott. Abban reménykedett, hogy egy török athnamé (ünnepélyes oklevél) majd fejedelemséget is biztosít majd a szá­mára. A féltékeny Apafi Mihály azonban el­fogatta és börtönbe juttatta, s ezzel remé­nyei is szertefoszlottak; csak fiai folytat­hatták tovább a harcot. A többnyire pártoskodó elégedetlenek élére 1674-ben az erdélyi ágból származó fiatal Wesselényi Pált választották meg. A helyi harcok kiterjedésével párhuzamosan - főként a nádor emigráns fiának, Wesselé­nyi Lászlónak a lengyelországi diplomáciai közvetítésével - XIV. Lajos francia király is érdeklődést kezdett mutatni az egyre fe­szültebbé váló magyarországi és erdélyi mozgalmak iránt. Az időközben nagykorúvá vált Thö­köly - akit az államkincstár minden atyai vagyonától megfosztott - mind politikai, mind vallási meggyőződésből késznek mutatkozott a tettek mezejére lépni. Ket­tős cél vezérelte: megtorolni a császári ön­kényt, és visszaszerezni hitsorsosainak a szabad vallásgyakorlás jogát. Evangélikus meggyőződését is erősíthette, amikor hírét vette annak, hogy mindkét nővére és nagybátyja - kényszer hatása alatt - kato- lizált. Becsvágyát is sarkallhatta udvari lel­készének biztató mondása: „Mindenkor támasztott Isten az ő anyaszentegyházá- nak szabadulására háborúság idején Mó­zeseket és Józsuákat!” Gusztáv Adolf példája és a németalföldi szabadságharc célja, a spanyol koronától való elszakadás vágya is erősíthette elhatározásában. Tudatában volt annak, hogy a német uralmat csak török segítséggel lehet majd megtömi. A cél érdekében állandó kap­csolatot épített ki azokkal, akik a bujdosók követeiként a konstantinápolyi portán folytattak tárgyalásokat. Elhatározását tett követte. 1677 őszén Apafi Mihály fejede­lemhez írt levelében felajánlotta szolgála­tait az ország különböző pontjain harcoló bujdosók hadainak egyesítése céljából. Egyelőre Wesselényi Pállal és Teleki Mi­hállyal együtt vezérelte a kuruc csapatokat. Amikor azonban Wesselényinek és Tele­kinek nem kedvezett a hadiszerencse, a bujdosók minden reménye benne össz­pontosult:; az alig huszonegy éves Thö- kölyt 1678-ban fővezérükké választották. Az „elégedetlenek” élén Thököly seregei csakhamar győzedelme­sen haladtak előre, mindenütt visszaszorí­tották a császári csapatokat. A fővezér el­foglalta Kassát, visszaadta Eperjes lefoglalt templomait és iskoláit. Sároson át a Sze- pességbe tört, visszafoglalta ősi birtokait és késmárki várkastélyát. Felszabadította Liptót, majd a bányavárosokat. Körmöc­bányán arcképével és „Pro Deo et libertate” felirattal pénzt veretett, ezzel is kifejezésre juttatva politikai hitvallását, amelyért a küzdőtérre lépett. A kuruc seregek száma ekkorra már meghaladta a tízezret. Eljutottak az ország határáig, sőt egyes előcsapatok már Mor­vaországba és Sziléziába is betörtek Thö­köly sikerei egyszerre híressé tették őt, és rémületbe ejtették a bécsi udvart, amely al­kudozásokra kényszerült. A fegyverszü­net idején Thökölynek sikerült kieszkö­zölnie I. Lipót engedélyét, hogy feleségül vehesse I. Rákóczi Ferenc özvegyét, Zrínyi Ilo­nát. Lakodalmukra 1682. június 15-én ke­rült sor a munkácsi várban. Eközben a császár 1681 tavaszán ország- gyűlést hívott össze Sopronba. Azt remél­te, hogy a gyűlésen Thököly is megjelenik, ő azonban az ország másik részén folytat­ta harcait. Sikerei révén az udvar rákény­szerült ugyan az alkotmányos élet részbe­ni helyreállítására - gondoljunk az artiku- láris gyülekezetek létrehozására -, de a bé­csi és linzi békére hivatkozó, vallásszabad­ságukért küzdő protestánsok nem voltak hajlandók kibékülni a királlyal, és idő előtt elhagyták az országgyűlést. Miután 1682 őszén Thököly hatalmába kerítette Kassával együtt a Felvidék legna­gyobb részét, a fényes sikerek után a török nagyvezér kikiáltotta őt Magyarország ki­rályának, és átnyújtotta neki a királyi jelvé­nyeket. Thökölyt azonban nem kábította el a korona fénye: a királyi címet nem fo­gadta el, csak a fejedelmit, s a magyaror­szági részek urának tekintette magát. A felkelés sikereit élénk figyelemmel kí­sérte Sobieski János lengyel király is, akinek a diplomáciai fáradozása hozzájárult ah­hoz, hogy a lengyel fennhatóságú szepesi evangélikusság számára Lipót diplomája szabad vallásgyakorlatot biztosítson. Thö­köly Imre történelmi jelentősége abban mutatkozik meg, hogy felkelésével új, türel­mesebb valláspolitikára szorította ellenségeit, és megtörte azt a vallási terrort, amelyet hazánk evangélikusai felett addig gyakoroltak A fejedelem bukása és az eszme győzelme Thököly szerencsecsillaga azonban leha­nyatlott, amikor Kara Musztafa nagyvezér Bécs ostrománál 1683 őszén vereséget szenvedett. A fejedelem tévedett, amikor a török birodalmat erősnek hitte. Nem sej­tette, hogy az arra mért egyetlen csapás megrázkódtatja majd az ő fejedelemségét is. Számolnia kellett azzal, hogy az idegen hatalmak érdekeinek találkozása és össze­ütközése nem fogja biztosítani vállalko­zásának sikerét. A bécsi kudarc megpecsételte sorsát. Várai újra a császáriak kezére kerültek, Eperjesen és Iglón is csatát vesztett. Buká­sát maga a török siettette, amikor 1685 ok­tóberében Nagyváradon váratlanul elfo­gatta. Bár visszakapta szabadságát, az elfo­gatóparancs mégis fordulópontot jelentett pályafutásában. Hívei a szultán álnoksága láttán nagy számban álltak át a császáriak­hoz. Buda 1686. szeptember 2-i győzelmes visszafoglalásával az oszmán birodalom nagyhatalmi állása is megdőlt. Utoljára, 1690-ben egy rövid időre mégis rámosolygott a szerencse. A császá­riak feletti újabb győzelmével Thököly el­nyerte az erdélyi fejedelmi címet, de pün­kösdi királysága hamar véget ért: kényte­len volt kivonulni Erdélyből. Ha ezzel meg is szűnt az önálló Erdélyi Fejedelemség, a Diploma Leopoldinum révén a magyar, szé­kely és szász lakosság mindegyik bevett fe- lekezete vallásszabadságot kapott. Ha elbu­kott is a kuruc fejedelem, az az elv, amelyet képvi­selt, győzelmet aratott. A száműzött szabadságharcos Az 1699-es karlócai béke kimondta, hogy a bujdosókat a török kormány a határtól tá­vol eső, belső részeken telepíti le. Thököly és felesége Isztambulban, a Portától kapott galatai városrészben kapott elhelyezést. A török kormány segélyéből éltek, még Zrí­nyi Ilona ékszereit és ezüst étkészletét is pénzzé kellett tenniük. 1701 őszén a Porta elrendelte, hogy ud­vartartásukkal együtt a kis-ázsiai Nikomé- diába költözzenek. A Márvány-tenger partján fekvő város, Izmit volt utolsó ott­honuk. A fejedelemasszony - Munkács egykori hős védője - 1703-ban bekövetke­zett halála után Thökölyt a magány és fáj­dalmas ízületi betegség kínozta. Az isz­tambuli jezsuita misszió térítési tervét visszautasítva, végrendeletében azt kérte, hogy testét „egy lutheránus kerített kul­csos város templomában” helyezzék örök nyugalomra. 1705. szeptember 13-án érte a halál. Utolsó óráiban betegágya mellett igét ol­vasott és imát mondott bizalmas embere, Komáromy János. O gondoskodott arról, hogy Thökölyt az izmiti örmény keresz­tény temetőbe temessék, ahol síremléket is rendelt a számára. A magyar nemzet kegyelete kétszáz év után hazahozatta Thököly Imre, Zrínyi Ilona és a Rodostóban 1735-ben elhunyt II. Rákóczi Ferenc fejedelem földi maradvá­nyait. Az utóbbiak hamvait útban Kassa felé, Budapesten a bazilikában, a „kuruc ki­rály” hamvait pedig útban Késmárk felé, a Deák téri templomban ravatalozták fel. ■ Dr. Fabiny Tibor ISTENTISZTELETI REND / 2005. szeptember n. Szentháromság ünnepe után 16. vasárnap. Liturgikus szín: zöld. Lekció: Lk 7,11-17. Alapige: Kol 3,1-7. Énekek 355., 322. Negyven esztendeje hunyt el Albert Schweitzer I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Balicza Iván; de. 10. (német) Andreas Wellmer: de. 11. (úrv.) D. Szebik Imre: du. 6. Balicza Iván; II., Hűvösvölgyi út 193., Fébé de. 10. Veperdi Zoltán; II., Modori u. 6. de. 3/4 ii. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv.) Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. (összegyülekezés napja) Donáth László; du. 4. (vecsemye) Frenkl Róbert: Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vilma: Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Tamás; Káposztásmegyer, IV. Tóth Aladár út 2-4. de. 9. Solymár Péter Tamás; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Cselovszky Ferenc; de. 11. (úrv.) Smidéliusz Gábor; du. 6. Gerőfi Gyuláné; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Kézdy Péter: VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/a de. 10. (szlovák) Szpisák Attila; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. (úrv.) Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. (úrv.) Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Smidéliusz András; Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamás; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Blázy Árpádné; de. 11. (úrv.) Blázy Árpádné; du. 6. Blázy Árpád; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Blázy Árpád; XI., Magyar tu­dósok krt. 3. (Egyetemi Lelkészség) du. 6. Barthel-Rúzsa Zsolt: Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) Horváth-Hegyi Olivér; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (úrv.) Zsugyel Koméi; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Kendeh György; XIII., Frangepán u. 41. de. fél 9. Kendeh György; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv., tanévnyitó) Tamásy Tamás; XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. (úrv.) Tamásy Tamás; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. (úrv., tanévnyitó) Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV., Régi Fóti út 75. (nagytemplom) de. 10. Bátovszky Gábor; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 11. de. 10. Zászkaliczky Pál; Cinkota, XVI. , Batthyány I. u. de. fél n. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János: Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Marschalkó Gyula; Rákoskeresztúr, XVII. , Pesti út 111. de. fél 11. (tanévnyitó, családi) Eszlényi Ákos; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Wiszkidenszky András; Rákosliget, XVII., Gőzön Gy. u. de. n. Wiszkidenszky And­rás; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákó­czi út 83. (református templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. (családi) Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák térde, fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. Endreffy Géza. ■ Összeállította: Boda Zsuzsa Albert Schweitzer (1875-1965) lelkészcsaládban, a Felsó-Rajna megyei Kaysersberg városában született 1875. január 14-én. 1893. június 18- án érettségizett, majd beiratkozott a strasbourgi egyetem teológiai és filozófiai szakára, és ezzel párhuzamosan elmélyedt a zenei ta­nulmányokban is. Államvizsgáját 1898-ban tette le, nem sokkal ké­sőbb Párizsba utazott, hogy ott folytassa filozófiai és zenei tanul­mányait. A strasbourgi egyetemen írt doktori értekezésének témá­ja Kant vallásbölcselete volt. 1899 végén segédlelkésszé nevezték ki. 1902-tól a strasbourgi egyetem teológiai fakultásán tanított. 1896-ban arra az elhatározásra jutott, hogy legföljebb harminc éves koráig szenteli magát a tudománynak és a művészetnek, ez­után pedig olyan tevékenységet végez, amely közvetlenebb mó­don szolgálja az emberiség javát. Orvosi tanulmányait 1905 őszén kezdte meg. Egyidejűleg teoló­giai előadásait is megtartotta, orgonahangversenyeket adott, vala­mint tanulmányokat írt Pál apostol misztikájáról és Bach orgona­műveiről. Időközben házasságot kötött Helene Bresslauval. Lányuk, Rhena 1919-ben született. A házaspár 1913-ban utazott Gabonba, közelebbről Lambaréné- be. Az afrikai nyomor láttán és az első világháború eseményeinek hatására fogalmazódott meg benne - mintegy életének vezérfona­laként - az élet tiszteletének gondolata. 1953-ban vehette át a No- bel-békedíjat. Kilencvenévesen, 1965. szeptember 4-én hunyt el Lambarénében. Fejfáját saját kezűleg ácsolta, leendő sírjának he­lyét is maga jelölte ki. Utolsó földi útján munkatársai és betegei kí­sérték el. A gaboni kormány képviselője így búcsúzott tőle: „Meg­halt a tiszteletre legméltóbb és a világ legtiszteltebb polgára... A legöregebb és leghíresebb gaboni.”

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents