Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-09-04 / 36. szám
‘Evangélikus Élet^ MOZAIK 2005. szeptember n. 11 Temetni jöttem az e-mailt, nem dicsérni ► Bell találmányának megjelenésével a mindennapok kommunikációja alapvetően változott meg: a hagyományos levelezéssel ellentétben a telefonálás elhanyagolható tényezővé tette az információ átvitelének idejét. Mintegy száz évvel később az internet világában is hasonló folyamat játszódik le. A világhálón a több ezer kilométer távolságra eső szervereken lévő honlapokhoz is szinte azonnal hozzáférünk, az elektronikus levelek kézbesítési ideje pedig másodpercekre csökkent. Ezt a kommunikációs formát mégis lassúvá teszi az, hogy az e-mail címzettje általában csak kis idő elteltével - a levelező- program beállításától függően legalább egy perc múlva - tölti le és olvassa el az üzenetet. Noha az interneten már kezdettől fogva megszűnt a távolság, az időbeli elhatárolódás csak a pár éve berobbanó technológiáknak köszönhetően fog semmivé válni. Egy friss felmérés szerint az amerikai fiatalok már csupán a hivatalos szervekkel, az iskolával és az idősebb generáció tagjaival tartják a kapcsolatot e-mailben, egymással jórészt csak chatelnek (ejtsd: „eseteinek”); ez az azonnali üzenetküldő szolgáltatás keretében folytatott csevegést jelenti. A megkérdezettek háromnegyede mindennap használja ezt a kommunikációs módot, és nem ritka, hogy napi két óránál is többet eltölt vele. A chatelés - vagy más néven az azonnali üzenetküldés (instant messaging) - lényege, hogy a kapcsolat felépítése után az egyik fél által bevitt információ rögtön megjelenik a másik számítógépén. Mivel a hálózat nem tesz különbséget az adatcsomagokban található információ fajtája - szöveg, kép, hang - között, a széles sávú hozzáférések elterjedésével Rovatgazda: Babies Csaba és Bogdányi Gábor párhuzamosan a chatelés is alapvető változáson ment át. A pusztán szöveges párbeszéd helyett most már akár mozgóképek és animációk küldésére is van lehetőség, valamint a VoIP-technológia révén valódi - és ingyenes - telefonként is használhatjuk a számítógépet. Az azonnali üzenetküldés szöveges változatának alapvetően két fajtáját kell megkülönböztetni. Az IRC (Internet Relay Chat) esetében egy szerverre kell bejelentkezni, amelyen az általunk megadott csatornába belépve látjuk’folyamatosan az összes jelen lévő felhasználó által beírt szöveget. A unixos világban kedvelt talk mintájára hozták létre 1996-ban. a Win- dowson elérhető ICQ-rendszert (a tréfás rövidítés az angol „I seek you”, vagyis „megkereslek” kifejezést takarja); ez már nem szerveralapú, hanem felhasználóközpontú megoldás. Működésének lényege, hogy a kliensprogram a futtatásakor regisztrálja magát egy központi számítógépen, amelynek hatására az összes felvett partner látja, hogy a felhasználó bejelentkezett (ez természetesen fordítva is igaz), és az ezek után megindított párbeszéd már csak a két gép között zajlik. Az ICQ-hoz hasonló rendszerek mára már elszaporodtak, a legnagyobb felhasználói táborral rendelkező hálózatokat olyan nagy nevű cégek hozták létre, mint a Microsoft (kliensprogramja az MSN Messenger), az America Online (AIM) vagy a Yahoo (Yahoo Messenger). Legutóbb arról érkezett hír, hogy a keresője révén óriáscéggé nőtt Google is a területre lépett, Talk nevű szolgáltatása pedig egyből internetes telefonálást is lehetővé tesz. Mi az azonnali üzenetküldés előnye? Valódi interaktív kommunikáció jön létre, mely kérdések és válaszok gyors egymásutánját teszi lehetővé. „Bent találkozzunk, ha esik az eső?” „Ha nincs elég kakaó a süteményhez, akkor reszeljek bele csokit, vagy használjak inkább barna cukrot?" „Ha javítottam a programhibát, akkor az egész forráskódot töltsem fel?” „Az olvasószerkesztő visszaküldi a cikket ellenőrzésre?” Köszönjük szépen, e-mail! Isten hozott, chat! ■ Nagy Bence [2-44]: girob <9 brown.f.-eeriorfe.net / ^ftudal'A-arg.hu (-f tpX-Chat IRC Server Sgttmgs window (jHP xjijabb verzió; 0.3pre2 || Utf8-as ékezeteket, kérjük, ne használj! || Dokumentáció > /msg zOrp doc 1 ops, 21 total ; (15:01) VKiklÖS síin: 000 kell neki -2es gd is A. zOrp t. :[15:041 sít n fennvan aThom ](15:04) geoip csinál vmi látványosát? !(15:04) valklos )» citty : (15:05) V Tri í0 3 country szennt tud csinálni ilyen kordiagramc t Down * j (15:05) ja ! [15:05] Síin lato» zsír gimb [15:05] sün ráengedte* bugsra : [15:05] btw [15:85] Síin van logrotatenk? ||a' [15:85] vaikíos ja :[15:06] es rotateolja is az apache logot? £ janny i [15:06] sün btw killah s ci n bugs/webstat/ :(15:06) v is i klos by default ne» knoppix [15:06] síi n p-f kry_ ;[15:06] sün nemlenne rossz i[15:06] vilii k'Los de /etc/logrotate.d M űrrel 1 Fejlesztők párbeszéde a Frugalware Linux magyar csatornáján, jobboldalt a bejelentkezett felhasználók azonosítói. Ékezet nélküli, rövid megfogalmazások - chatmagyar nyelvjárás született? A Pest Megyei Közgyűlés csapatzászlót adományozott a Váci Fegyház és Börtön részére. Az ünnepélyes átadáson a dunakeszi evangélikus templomba járó, evangélikus felekezetű Vatai Gyula büntetés-végrehajtási ezredes, intézményparancsnok meghívásának tettek eleget a történelmi egyházak képviselői szeptember 2-án. A római katolikus egyházat Beer Miklós, a váci egyházmegye megyéspüspöke, a református egyházat Csuka Tamás nyugalmazott protestáns tábori püspök, az evangélikus egyházat pedig D. Szebik Imre elnök-püspök képviselte. A váci székesegyház előtti téren rövid igemagyarázat és imádság kíséretében áldották meg, illetve szentelték fel a csapatzászlót. K BERES Az egészséges emberért Az ízületi porcok egészségéért Az idei nyáron számtalan front jött-ment hazánk felett. Bizony sokan vagyunk olyanok, fiatalok és idősek egyaránt, akiknek ilyenkor az ízületei — a front biztos előjeleként — elkezdenek fájni. Aztán később már nemcsak a frontok ideje alatt, hanem egy-egy hirtelen, rossz mozdulat következtében, majd pedig — rosszabb esetben — az idő múlásával már folyamatosan fáj egy-egy ízületünk. Kinek a térde, kinek a válla, a csuklója vagy a bokája. Vannak dolgok, amelyeket természetesnek veszünk. Ilyen az egészség is. Sokat emlegetett mondás, hogy csak akkor jut eszünkbe, milyen fontos is az egészségünk, amikor valamilyen baj van. így van ez ízületeink esetében is. Nem is gondolunk rá, hogy egész életünkben mekkora megterhelésnek vannak kitéve. Minden egyes apró mozdulatunknál egyszerre több ízületünket is használjuk..Van, amikor egy-egy ízületünket akaratlanul is nagyobb megterhelésnek tesszük ki, így például ha csak egy kis túlsúlyunk van, akkor a térd- és bokaízületünknek máris nagyobb megterhelést kell elviselnie, mint normális esetben. Természetesen azt sem szabad elfelejteni, hogy ahogy idősödünk, az ízületeink is velünk „korosodnak". A porcszövet anyagcseréje az életkor előrehaladtával lelassul, a porcállomány megvékonyodik, és csökken a rugalmassága. Az ízületi porcok kopását késleltethetjük, illetve regenerálódásukat elősegíthetjük olyan hatóanyagokkal, mint a glükózamin-szulfát és a kondroitin-szulfát. Szerencsére azonban már létezik olyan készítmény, amely segítséget nyújthat a problémák enyhítésében. A Béres Egészségtár Porcerő tabletta egy komplex étrendkiegészítő készítmény glükózaminnal és kondroitinnal. Hatóanyagai hozzájárulnak a porc fő szerkezeti elemeinek felépítéséhez és fenntartásához, így fontos szerepet játszanak az ízületi porcok épségének megőrzésében és regenerálódásában. A glükózaminpótlás során az ízületi porc pusztulása lassul, és ezzel egyidejűleg megkezdődik az addig pusztuló szövetek regenerálódása. A kondroitin-szulfát a porc egyik fő alkotóeleme, amelyet kiváló vízmegkötő képesség jellemez; ezáltal biztosítja a porc mechanikus-elasztikus tulajdonságait. Alkalmazásával helyreállítódik az ízületi porc anyagcsere-egyensúlya. A Porcerő tabletta alkalmazása javasolt idősebb komáknak, az ízületek egészséges működéséhez és a normális porcképződéshez; a nehéz fizikai munkát végzőknek az ízületek túlterheltsége miatt, valamint sportolóknak, akiknek az ízületei szintén fokozott igénybevételnek vannak kitéve. Vagy igen, vagy nem Életünk tele van kisebb-nagyobb döntésekkel. Mostanában sokszor kérdeznek is minket - olyasmiről is, amihez nem értünk. A megkérdezettek között vannak olyanok, akik maguk előtt szégyellik, hogy ilyesmi még csak eszükbe sem jutott, és pontos ismeretek hiányában esetleg helytelen választ adnak. Az egészségügyi törvény kötelezi az orvosokat arra, hogy a beavatkozások előtt őszinte, igaz felvilágosítást adjanak a páciensnek, és csak ezután kérjék a beleegyező nyilatkozatot például egy műtét elvégzéséhez. Ennek szellemében én most - orvosként - két aktuális kérdésben szeretném tájékoztatni a kedves olvasót. Az első kérdés: „Jónak tartaná-e, ha a szülők megválaszthatnák a harmadik gyermek nemét?” A kérdést felvetők nem közlik, hogy itt a manipuláltan szétválogatott hímivarsejtekkel való mesterséges megtermékenyítésről van szó. Azzal kecsegtetnek, hogy különböző eljárásokkal (centrifugálással, bizonyos csövecskéken való átáramoltatással stb.) szét lehet választani a leány nemzéséhez szükséges X-kromoszómát hordozó férfi ivarsejteket az Y-t hordozóktól (utóbbiak könnyebbek), és mesterséges úton a kívánt nemnek megfelelővel lehet megtermékenyíteni az anyai petesejtet. Gondoljuk végig az egészségügyi kockázatokat és a megalázó helyzeteket! „Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek?” (iMóz 3,3) A kígyó kérdésére Évának elég lett volna azt válaszolnia, hogy „Nem”, ehelyett a kígyó további csűrés-csavarásának áldozatává vált. Gondviselő édes Atyánk fogantatásunk előtt már megtervezett bennünket. Jó terve szerint szerető szülők védett környezetébe helyezte fogantatásunkat, csodálatosan gondoskodik a férfiak és a nők számának egyensúlyáról a világban. Mi, emberek ezt csak elrontani tudjuk háborúkkal, a nemek válogatásával. Elrettentő példa lehet számunkra Kína, ahol az egygyermekes családmodell bevezetése óta - mivel a legtöbb család elsősorban fiút szeretne - negyvennégymillió nő „hiányzik”. Ezt azáltal érték el, hogy a leánygyermekeket még méhen belül vagy születés után megölték. Egy-egy ember - akár férfi, akár nő - élete nagyon fontos a nemzedékek láncolatában; gondoljunk csak a bibliai nemzetségtáblázatokra. A Teremtő jobban tudja, hogyan lesz boldogabb az egyén, hogyan töltheti be hivatását az ember és családja. Ha az igen ritkán előforduló, nem kezelhető, nemhez kötötten öröklődő betegségről van szó, előfordulhat, hogy létjogosultsága van a nemek kiválasztását célzó, kockázatos, természetellenes eljárásnak. De hány olyan elváltozástól óv meg bennünket Isten, ha rábízzuk magunkat, amelyről ma még nem is tudhat a tudomány! Nem tudhatjuk, hogy Isten miért bíz meg egy-egy családot azonos nemű gyermekek nevelésével. Előfordulhat, hogy a következő generációban a nagyszülőket a másik nemű unokákkal kárpótolja. Szerintem balgaság valamelyik nemet akár erőszakos imádsággal is követelni Istentől. A nemek diszkriminációjára nemmel kell válaszolni. Következzék a második kérdéskör! A sajtóból, a rádióból értesülhettünk arról, hogy Magyarországon is engedélyezni akarják az abortusztabletta bevezetését. Isten, aki az embert saját képmására teremtette, „férfivá és nővé teremtette őket" (iMóz 1,27). Megáldotta őket, és ezt mondta: „Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet." (iMóz 1,28) Istennek ez a parancsolata számunkra - időben - messze megelőzte a Mózesen keresztül adott tíz rendelkezést. Isten parancsolata ez: „Szaporodjatok. a sátán akarata pedig az ember és a Föld elpusztítása. Tegnap gyülekezetünkben egy féléves babát kereszteltünk. Mennyei békesség, bölcsesség sugárzott szemecskéiből, és én újra átéltem: valóban Isten ajándéka a gyermek. Ne engedjük, hogy becsapjon minket a gonosz! A gyermek ellen nem kell védekezni! A gyermek nem ellenség. Isten segítségével és lehetőleg úgy kell nevelni, hogy addig ne éljen nemi életet, amíg meg nem találja a Teremtő által neki szánt párt, akiről a nyilvánosság előtt kijelenti, hogy igen, szeretem, holtomiglan-holtáiglan hűséges leszek hozzá. Az ezt az elvet követő fiatalok kevesebb olyan helytelen útra tévednek, ahol azután méltatlan kérdésekkel találkozhatnak. A tablettás abortusz propagálása helytelen. A magzatirtás anyára sem veszélytelen formáját kívánatosnak, bevezetendőnek tünteti fel. Miért kellene egy elindult emberi életet kioltani? Ha fiatal és felelőtlen az anya, segítsük a jövőben jobb belátásra jutni, és van rá lehetőség, hogy akár titokban világra hozott gyermekéről gondoskodjunk. Jó, ha tudjuk, hogy az abortusztabletták közül az első, az RU-486 (Mifepristone vagy Mifeprex) meggátolja a megfogant emberi élet táplálásához szükséges hormon, a progeszteron termelődését, az esetek hatvan-nyolcvan százalékában a magzatot elpusztítja (történik mindez többnyire akkor, amikor az anya észleli, hogy várandós, úgy háromhetes kor körül, amikor is a magzat szíve már dobog!). Két nappal később kell bevenni a második tablettát, a prostaglandint, mely görcsös méhösszehúzódá- sokkal hajtja ki a magzatot. Ez a kombináció 95%-ban okoz abortuszt. A többi esetben (vagy ha szövődmények lépnek föl) sebészi úton fejezik be az eljárást. Ezek az anyára nézve sem közömbös szerek csak szigorú feltételekkel, a terhesség nyolcadik hetéig, legalább háromszori kórházi jelentkezéssel használhatók. Az anya életét veszélyeztető körülményeket ki kell szűrni. A szakma szabályai szerinti pontos egyéni, családi anamnézis felvételével, laboratóriumi vizsgálatokkal kiegészített előzetes és utólagos ultrahangvizsgálat szükséges ahhoz, hogy a magzat korát, elhelyezkedését, majd a méhből való távozását megállapíthassák. A szer okozhat genetikai ártalmat, mely az esetleg mégis életben maradó gyermekben vagy későbbi testvéreiben fejlődési zavarként jelentkezhet. Az anya abortusz utáni tünetegyüttese néhány pszichiáter szerint még súlyosabb lehet, mint a sebészi terhességmegszakításnál, hisz itt maga az anya veszi be a magzatára gyilkos szert, és ellenőrzi elhalt magzatának távozását. Az emlőrák esélyének növekedése ennél a terhességmegszakítási formánál is várható. A súlyos vérzés és vérmérgezés veszélye is fennáll. Magam nyolc olyan anyáról olvastam, akik emiatt haltak meg. És végül: az abortusztabletta bevezetése során várhatóan nőne a fiataloknak a nemi élet terén való felelőtlensége és ezzel a nemi betegségek száma is. Tehát az abortusztabletták magyarországi általános bevezetésére is mondjunk nemet! ■ Győriné dr. Drenyovszky Irén HÍREK. ESEMÉNYEK Farkasréti ökumenikus esték. A XI. kerület, Németvölgyi út 138. szám alatti evangélikus-református te mplomban szeptember 12-én, hétfőn 18.30-kor „Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok" (Mt 6,14) alapján tart előadást dr. Thorday Attila római katolikus teológus A megbocsátás csodája - esély az életre címmel. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. A Rákosszentmihályi-Sashalmi Evangélikus Egyházközség szeptember 18-án, vasárnap 10 órakor istentisztelet keretében találkozik a hürthi evangélikus testvérgyülekezettel. Igét hirdet Hennig Thomas lelkész. Vendég szolgálattevők: Glatz József lelkész és a Kék Madár kórus Balogh Gabriella vezetésével. Az alkalom szeretetvendégséggel zárul. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk. FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA!