Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)

2005-08-28 / 35. szám

IO

2005. szeptember 4.

KRÓNIKA

‘Evangélikus Élet5

Big Daddy Wilson személyében amerikai sztárvendége is volt augusztus utolsó szombatján Solymáron az V. országos ökumenikus gospel zenei fesztiválnak. A fekete bőrű énekest magyar származású muzsikusokból álló együttes kísérte, de a közel hatórás jubileumi gálán a műfaj külföldi és honi kiválóságai angolul és magyarul egyaránt ugyanazt az Urat - az egy élő Istent - dicsérték.

Pásztorok a tűz körül

► Ennyi papot egy rakáson! - elevenítette fel első gondolatát egy lelkésznő a Déli Egyházkerület lelkészeinek munkaévkezdő konferenciáján, mosolyra fakasztva ezzel a jelenlévőket. A pozitív élmények, jó beszélgetések és a tartalmas program eredményeképpen közös kívánságként fogalmazódott meg, hogy az augusztus 22-24. között Balatonszárszón megrendezett alkalomnak a jövőben is legyen folytatása.

A Marcinak keresztelt kedves kis figura először a bevezető előadás diaképei között bukkant fel, de gyorsan a konferencia szimbólumává vált, mert arra hívja fel a figyelmet, hogy a prédikációnak eseménnyé kell válnia. Dr. Szabó Lajos gyakorlati teológiai professzor és dr. Szabóné Mátrai Marianna ennek a rendkívül aktuális témának a tanulságaival indította útnak a lelkészeket - azzal a reménységgel, hogy a „kreatív utak az igehirdetés megújításához” vezetnek. Útjelző táblát jelenthetett Martin Nicol Dramatizált homiletika című könyve, az éjszakára kapott házi feladatok, valamint azok a kis csoportok, amelyekben a különböző egyházmegyéhez és korosztályhoz tartozó lelkészek egymásra figyelve próbálták például a tanévnyitó istentisztelet textusának eseményszerűségét megragadni.

Az evangélizációs sorozatban Gémes István stuttgarti lelkész a különböző személyekre, illetve dolgokra irányuló szeretetet úgy állította fókuszba, hogy a bibliai alapok és a valós helyzet felvázolása után tovább is mutatott. Zsid 13 alapján a testvérszeretet kapcsán a szolgatárs megbecsüléséről, az idegenszeretet kapcsán a másság jézusi megközelítéséről, a pénzszeretet kapcsán pedig az anyagiakhoz való helyes viszonyulásról beszélt.

A baráti beszélgetésekre mindig akadt idő, akár szervezetten is, amikor - az ifjúsági ének után szabadon - „a tűz körül ültek a (lelki)pásztorok". Elismerően nyilatkoztak a csabai kolbászról, énekelték a népdalokat, de pásztori kérdéseket is felvetettek a jelen lévő kollégáknak és egyházvezetőknek egyaránt.

A záró úrvacsorái istentisztelet - melynek sajátos liturgiáját néhány önkéntes állította össze - valóban esemény volt, hiszen a levetett cipő az Isten előtt való megállás különlegességét, a körbeadott szőlőfürtről szakított egy-egy szem pedig az egy tőhöz tartozást erősítette. Az utolsó vacsora hangulatát idézte, ahogy kézről kézre járt a ko- vásztalan kenyér és a kehely. S talán az ily módon is megmozdított lelkészek gyülekezeteiben ezután még inkább eseménnyé válik az Isten igéje.

■ Hulej Enikő

ISTENTISZTELETI REND / 2005. szeptember 4.

Szentháromság ünnepe után 15. vasárnap. Liturgikus szín: zöld. Lekció: Mt 6,24-34.

Alapige: 1 Tim 6,6-11. Énekek: 372., 33;.

1., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) Bence Imre; du. 6. Bence Imre; II., Hűvösvölgyi út 193., Fébé de. 10. (úrv.) Herzog Csaba;

11., Modori u. 6. de. 3/411. (úrv.) Sztójanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv.) Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. (úrv.) Fülöp Attila; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. (úrv.) Hokker Zsolt; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. (úrv.) Solymár Péter Tamás; Káposztásmegyer, IV. Tóth Aladár út 2-4. de. 9. (úrv.) Solymár Péter Tamás; V., Deák tér 4. de. 9. (tanévnyitó, úrv.) Smidéliusz Gábor; de. 11. (úrv.) Gerőfi Gyuláné; du. 6. Cselovszky Ferenc; VII., Városligeti fasort/, de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; VIII., Üllői út 24. de. fél ii. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/a de. 10. (szlovák) Szpisák Attila; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. (úrv.) Smidéliusz András; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. (úrv.) Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. (úrv.) Smidéliusz András; Kerepesi út 69. de. 8. (úrv.) Tamásy Tamásné; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Blázy Árpád; de. fél 10. (családi, tanévnyitó, úrv.) Joób Máté; de. 11. (úrv.) Blázy Árpád; du. 6. Blázy Árpádné; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Blázy Arpádné; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) Balicza Iván; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (családi, úrv.) Bácskai Károly; de. fél 12. (úrv.) Zsugyel Koméi; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. (úrv.) dr. Kamer Ágoston: XIII., Frangepán u. 41. de. fél 9. Szloboda József; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamásné; XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamásné; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. (úrv.) Pósfay György; Rákospalota, XV., Régi Fóti út 75. (nagytemplom) de. 10. (úrv.) Bátovszky Gábor; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 11. de. 10. (tanévnyitó, úrv.) Börönte Márta; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. (úrv.) Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. (úrv.) Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. (úrv.) Kosa László: Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. (úrv.) Kosa László; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. (úrv.) Eszlényi Ákos; Rákosliget, XVII., Gőzön Gy. u. de. 11. (úrv.) Eszlényi Ákos; Pestszentlőrinc, XVIIL, Kossuth tér 3. de. 10. (úrv.) Hulej Enikő; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (református templom) de. 8. (úrv.) Hulej Enikő: Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. (úrv.) id. Pintér Károly; XIX., Hungária út 37. de. 8. (úrv.) id. Pintér Károly; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. (úrv.) Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. (úrv.) Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. (úrv.) Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. (úrv.) Endreffy Géza; Budakeszi (református templom) de. fél 9. Bácskai Károly.

■ Összeállította: Boda Zsuzsa

Istentől kapott szépség és tehetség

Kétszáztíz éve született Dukai Takách Judit

► Vas megye egyetlen elismert költőnó'jéről, Dukai Takách Juditról irodalomtörténészek és kritikusok sokféleképpen írtak. 1795. szeptember 4-én született tekintetes Takách István evangélikus földbirtokos és Múzsái Vitt- nyédi Terézia gyermekeként Dukán. Születésének időpontját az anyakönyvből vett adatok alapján pontosítottam, mivel nem egyezik a lexikális adatokkal. Ez év augusztusában az ódon kripta előtt állva nem korának vágyott nőideálja elevenedett meg előttem, hanem az az evangélikus keresztény teremtés, akit kora gyermekkorától fogva imádságos életre neveltek szülei. Az a szép arcú leány, aki ékszerként keresztet hordott a nyakában, s akiről kimondottan szolid, komoly tekintetű arcképet is festettek egykoron.

Gazdag szülei se pénzt, se fáradságot nem kíméltek, hogy egyetlen gyermeküknek megadják mindazt, ami által művelt, illedelmes, szorgalmas felnőtté cseperedhet. Édesanyja mindennap imádkozott vele; együtt olvasták a Szentírást és az imakönyvet is. Gyermekkorában írt, reánk maradt első verse szomorú körülmények között született. Judit édesanyja sokat betegeskedett, s a leányt az ő betegágya mellett állva érintette meg először a halál szele. Ennek az élménynek a hatása alatt írta a következőket: „Ellankadok, elhervadok, nem tudom, mi talál; / Tán végemhez közel vagyok, leszakaszt a halál. / Mindegy, úgyis meg kell lenni, mit akar az Istenség, / Oh mi határt nem szabhatunk, gyenge az emberiség.”

Dukai Takách Judit a soproni evangélikus líceum falai között szívta magába a tudást és a műveltséget, elsajátította a német nyelvet, és zongorázni is megtanult. Édesapja nagy örömére és komoly biztatására tovább folytatta a versírást.

A fiatal költőnő igen produktív volt, s hetente több verssel is megörvendeztette lelkes édesapját. Az első költeményeket a család barátai terjesztették; ezekben a természet és a vidéki életforma képei, az erdő-mező, a csillagos ég vagy a lágy esti harangszó témái jelentek meg. Néhányat közülük meg is zenésítettek,

és énekelgették őket. Versei rövidesen egész Kemenesalján ismertté lettek. Később már nemcsak a falusi élet idillje adott ihletet az íráshoz a költőnőnek, hanem a szomorúság, a melankólia, a fájdalom érzése, valamint a honszeretet és a társadalmi élet mindennapos tapasztalatai is. Komoly hatással volt rá Berzsenyi Dániel barátsága és a Helikon ünnepségsorozat, melynek meghívott vendégként rendszeres résztvevője volt.

1815-ben Berzsenyi Dániel ódát írt Dukai Takách Judithoz, melyben a szépnem hivatásáról és méltatlan helyzetéről elmélkedett. Kifejtette, hogy a nő nem csupán „ösztöninknek szenvedő edénye /

S nyers kényeinknek játszó eszköze.” (...) „Oh, nagy s dicső cél van nekik feladva, / s rendeltetésök szebb, mint a miénk!” - vallotta a haza „remetéje”.

Dukai Takách Judit költeményei kéziratban terjedtek el. Megbecsült és ünnepelt költőnő volt, egyenrangú szellemi társként tekintettek rá a 19. századi férfi- társadalomban. Elvitathatatlan, hogy Istentől kapott szépsége sok költőt ihletett írásra, még jóval halála után is.

Nem tartom feladatomnak, hogy irodalomkritikus módjára méltassam írásait, inkább hálát adok a Teremtőnek egy poétalelkű magyar leányért, aki később mint édesanya, feleség és jó gazd- asszony is példaképe lehetett kora leányainak, asszonyainak. Verseit olvasván kiderül, hogy házasságkötése után egyszerre tusakodott benne a „karriervágy”, a világi dicsőség után való sóvárgás, szépségének ünneplése, a beteljesületlen szerelem és az asszonyi kötelességtudat. Úgy érzem, sokat térdelhetett lelki békességért és megnyugvásért imádkozva.

Utolsó verseiben már a közelgő elmúlás fájdalmas hangjai szólalnak meg: „Majd ha egyszer bús síromba letétettem örökre, / Elváltozott alakomban repülöm kömyéktekre. (...) Ti akkor, óh hív barátim, jöjjetek a szent helyre, / Ahol minden kívánságim érnek boldog léteire. / Barátnétok hűlt hamvára hullassatok könnyeket, / Ültessetek sírhalmára rózsát, s nefelejcseket.” (Esti fantázia)

1836. április 15-én, negyvenegy éves korában rövid tüdőbetegség után az élet és halál Ura magához hívta Dukai Takách Juditot. Tisztelettel hajtom meg fejem a kétszáztíz évvel ezelőtt született költőnő előtt, Isten iránti hálával emlékezve arra a testvérünkre, aki azóta - reménységünk szerint - Jézus Krisztus érdeméért az angyali karban pengeti hárfáját, magasztalva a Teremtőt.

■ Cserági István

Egy elfelejtett tudós tanár: Szelényi Ödön

► Méltatlanul mellőzte egyházunk. A konzervatívok féltékenysége elutasította liberalizmusát, pedig azt vallotta: „A teológiai tanár három fő kelléke: a tudás, a pedagógiai képesség és az erős, élő hit.”

Az utókor megkésett tiszteletadása áz Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum ajándéka. A „Tudós tanárok - tanár tudósok” sorozatszerkesztőjének, Jáki Lászlónak a jóvoltából a minap jelent meg Vincze Tamás és Ugrai János száznegyven oldalas könyve, a sokoldalú Szelényi objektív, szakavatott méltatása. A tetszetős, könnyen kézben tartható könyvecske három témakört ölel fel: ismerteti Szelényi Ödön életét és pályafutását, pedagógiai és közéleti tevékenységét, valamint Szelé- nyit, a tudóst.

Szelényi Ödön 1877-ben született Késmárkon. A nemesi rangra emelt patrícius família (a szepesremetei Schneider család) sarja nem kevesebb, mint hat közép-, illetve felsőfokú intézmény katedráján tanított. Mezőtúr, Lőcse, Késmárk, Pozsony, Budapest és Debrecen protestáns intézményei voltak zaklatott életének állomásai. Széles látóköréből adódó kritikai állásfoglalásai mindig visszhangra, olykor visszautasításra találtak. A trianoni békediktátum után ideiglenesen egyesített pozsonyi-eperjesi teológiai akadémia kötelékéből nem vette át a pécsi Erzsébet Tudományegyetem soproni teológiai fakultása: a nagy tudós, több száz filozófiai, történeti, pedagógiai és irodalmi tanulmány szerzője soha nem lehetett egyetemi professzorrá, csupán - végül is több akadályt legyőzve - egyetemi magántanárrá Debrecenben.

Ha megismerjük munkásságát és műveinek e könyvben közreadott gazdag bibliográfiáját, akkor értjük meg igazán, hogy a neveléstörténeti, az irodalomtudományi és a vallásfilozófiai módszertan terén is milyen fontos alkotások születtek tollából. Egyik legmaradandóbb alkotása, A magyar evangélikus nevelés története a reformációtól napjainkig (Pozsony, 1917) a reformáció 400. évfordulójának akart emléket állítani. (A ma nemzedéke követi-e 2017-ben Szelényi Ödön példáját?)

Modern, újító szellemű, kora teológiai gondolkodását több vonatkozásban is megelőző tudósunk volt. Egész pályája során a pedagógiai újítások és ezek létrehozói, például a reformer típusú személyiségek érdekelték. Az egyház és a társadalom visszás jelenségeire már a 20. század első évtizedében felfigyelt, és pontos fogalmakkal le is írta őket.

Az írói arcképek (Mezőtúr, 1909) bevezetőjében ezt olvashatjuk: „A régi fogalmak elhalványulnak, az újak még nem bontakoztak ki határozottan. A szellemi élet három tényezője közül (a tudomány, művészet és vallás) az első vezet és halad előre törhetetlenül és győzelemittasan, noha itt is megvan az ellentétes vélemények heves tusája. A másik kettő komoly vajúdásban leledzik: a művészet léha szórakozássá, élvezeti cikké látszik süllyedni. A vallás egyrészt a létjogosultságért küzd, másrészt üres, tartalom nélküli formalizmussá készül válni. E ráz- kódtatástól nem ment a család, az iskola sem: ezek is az új eszmék sodrába kerülnek, és megérzik átalakító hatásukat...” Egész élete során arra törekedett, hogy megcsontosodott tételektől mentes, kritikára és önvizsgálatra mindig kész tanulmányokkal ismertesse meg olvasóit és hallgatóit. Szelényi Ödön egész életét a tudományos vizsgálat szabadsága iránti feltétlen tisztelet vezérelte. 1931-ben Budapesten hunyt el.

m Dr. Fabiny Tibor (id.)

*