Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-08-21 / 34. szám
‘Evangélikus Életi FÓKUSZ 2005. augusztus 21-28. 7 AUGUSZTUS 20. ÉS AZ EGYHÁZAK Szent István, az alkotmány, az új kenyér, az aratás ünnepe - történelmünk egyes korszakaiban különbözőképpen neveztük és más-más módon ünnepeltük augusztus 20-át. Az ünnep megítélése és külsőségei koronként változtak ugyan, de az tény, hogy több szempontból is fontos szerepet töltött és tölt be mind az állam, mind pedig az egyházak életében. Mit jelent e nemzeti ünnepünk az egyház hagyományában? Miért fontos számukra ez a nap? Lapunk ezeket a kérdéseket tette föl a hazai római katolikus, református, evangélikus, baptista és metodista egyház, illetve a zsidó hitközségek szövetsége egy-egy vezető tisztségviselőjének. A magyar katolikus hagyományban augusztus 20-a Szent István király ünnepe, ugyanis 1083. augusztus 20-án avatták őt szentté. Ezen a napon Szent István királyra, az államférfira és a szentre emlékezünk. A hívő magyar ember számára ez a nap nemzeti öntudatunk kifejezésének és keresztény elköteleződésünknek az ünnepe. Nagyon nagy szükségünk van mindkettőre. Amikor azt tapasztaljuk, hogy sok honfitársunk nemzeti öntudata gyenge, a hazához való kötődése labilis, akkor különösen fontos, hogy magyar önazonosságukban és hazafiságukban megerősítsük őket. Egységesülő világunkban is nagy szükség van a nemzeti identitás értékére! Nélküle gyökértelenekké válnánk. Hiszen a haza több, mint pusztán egy határokkal körülrajzolható terület. Nem lehet valaki úgy européer és világpolgár, hogy ne tartozzék egy konkrét nemzeti közösséghez, annak kultúrájához és lelkületéhez. Erre is vonatkozik a költő figyelmeztetése: „Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába: / Egész világ nem a mi birtokunk; / Amennyit a szív felfoghat magába, / Sajátunknak csak annyit mondhatunk.” (Vörösmarty Mihály: A merengőhöz) Szent István király hitéből élő, bölcs uralkodó volt. Minden erejével azért küzdött, hogy egész népében elmélyítse a krisztusi hitet és az e hit szerinti erkölcsöt. Ezt tekintette nemzete számára az evangéliumi sziklaalapnak, amelyre felelősséggel lehet építeni. A keresztény hitben élen járt családja, az ország vezetői és népe számára egyaránt. A fiához írt Intelmekből az is kiderül, hogy igen magasra tette az uralkodásra való alkalmasság mércéjét, amikor azt az erények mértékéhez kötötte. Erkölcsileg meggyengült és elbizonytalanodott korunkban erre különösen érdemes felfigyelni! Népünk jelenéért és jövőjéért felelősséget érezve imádkozzunk együtt a mai ünnepen: „Támadj fel újra bennünk, Krisztusunk, / Kinek országát százszor megtagadták. / És lesz még ünnep, százezerszer ünnep / És boldog nép, mely ünnepelni tud, / Ha veled küzdünk és veled maradunk.” (Csanád Béla: Hol vagy, István király?) ■ Dr. Veres András római katolikus püspök Augusztus 20-át mi, magyar baptisták is nagy tiszteletben tartjuk. Nemes hagyománnyá vált, hogy a Duna-kanyarban, Tahiban lévő táborunkban ezekben a napokban országos konferenciát tartunk több ezer résztvevővel. Ennek keretében, a bibliai tárgyú előadásokon túl, méltóképp emlékezünk magyar történelmünk e kimagasló eseményére is. Többek között a következőkről emlékezünk meg. Kétezeréves a világkereszténység. A föld hatmilliárd lakosának több mint egyharmada kereszténynek vallja magát. Amíg napjainkban Afrikában, Ázsiában és Dél- Amerikában emberek ezrei találnak Istenhez, addig sajnos Európa nyugati felén az elvallástala- nodás a jellemző. Isten terve az egyházzal kezdettől fogva az volt, hogy a tudatlanságból és sötétségből kiemelje az emberiséget. „Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket." (iPt 2,9; Károli- fordítás) Krisztus missziói parancsa évszázadokon keresztül bátorította a hívőket a nyílt vallástételre, hitük megosztására. A Szentlélek erejét megtapasztalva, így adta át egyik nép a másiknak a reménység üzenetét... Ezeréves a magyar állam. Országalapító királyunk, Szent István, hátat fordítva a magyarok ősi vallásának, már fiatal korában kereszténnyé lett. Államalapító, országszervező munkájának legfőbb támaszát a keresztény vallásban és egyházban látta. Államalapító eszmeiségével ezer év után is azonosulhatunk. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy úgy tűnik, mintha manapság ismét divatossá kezdene válni az István királyra, az akkori Európához csatlakozó országára való hivatkozás. Pedig sem az Európai Unióba való beintegrá- lódás, sem az évezredes egyházi struktúrába vetett bizalom nem mentheti meg hazánkat, kizárólag az egyéni meggyőződésen alapuló, Istenbe vetett hit, amely rendíthetetlen alapja lehet egyéni életünknek, államoknak és népeknek. Ezeréves a magyar kereszténység. A világ kereszténységének részeként sok megpróbáltatás és győzelmes felvirágzás jellemezte az elmúlt évszázadokat. Természetesen ezeréves magyar történelmünknek voltak dicső fejezetei, de küzdelmes, sőt szégyenletesen sötét időszakai is, amikor hatalmi érdekek, emberi ambíciók, a kereszténység eszmeiségéhez méltatlan erők hálójába került az egyház. Isten ezen fájdalmas események által készített elő sok esetben lelki ébredést, megújulást a magyar nép számára is. így emlékezünk örömmel a reformáció nemzetet ébresztő korszakára, az evangéliumi ébredési mozgalmak, köztük a baptisták határokon átívelő, más nemzeteket is elérő missziójára. Ezen az ünnepen e nemzet részeként mi is együtt mondunk hálaadást a teremtő Istennek a mögöttünk lévő ezer esztendőért, az énekíró szavaival: „Dús földön adtál népünknek hazát, / Hűséged őrzött sok száz éven át: / Méltó, hogy áldjunk, pajzsunk támaszunk, / S élő Igédre jobban hallgassunk” ■ Mészáros Kálmán baptista egyházelnök „Az életet élni csak előre-, megérteni csak visszatekintve lehetséges.” (Kierkegaard) Az államalapító István királyra emlékezünk augusztus 20-án, aki tudatos döntésével a nyugati kereszténység formáját választotta, amelynek két meghatározó ága, a római katolikus és a protestáns ugyanabból a lelki, szellemi gyökérből fakad. A reformáció célja soha nem a valamiféle partikuláris, az átlagember számára könnyebben elfogadható, dísztelenebb katolicizA kérdésre - tudniillik hogy egyházunk hagyományában mit jelent augusztus 20-a, és miért fontos számunkra ez az ünnep - csak azt válaszolhatjuk, hogy Szent István király napjáról egyházunk közvéleménye hoszszú időn keresztül elég tartózkodóan gondolkodott. Ez mind a mai napig megfigyelhető. A tartózkodás oka is világos. A római katolikus egyházban és különösképpen is a katolikus népkegyesség- • ben meghatározó az 1083. augusztus 20-án szentté avatott István király és - a hagyomány szerint neki köszönhetően - a Boldogasszony, Mária tisztelete. így a reformáció egyházaiban a szentek és Mária tiszteletével szembeni kritika magával hozott egyfajta távolságtartást a Szent István királyról való gondolkodásban is. Ebből következően a legtöbb gyülekezetünkben nincs élő hagyománya augusztus 20-a megünneplésének. A rendszer- váltás utáni másfél évtized folyamus propagálása volt, hanem a Krisztus-eredet igényének egyetemes érvényesítése egyházon belül és azon kívül egyaránt. Nem hagyható figyelmen kívül az a tény sem, hogy István saját korának reformkereszténységét fogadta el s használta államalkotó műve szövetségeseként. Nem olcsó hivatkozási alap ez a számunkra, hanem annak az igénynek a komolyan vétele, hogy ha ma a kereszténység társadalmat formáló, jövőt segítő hatásáról akarunk szólni, akkor ezt nem tehetjük a tegnapi módon és a tegnapi módszerekkel. A hagyományok ugyanis csak addig tiszteletre méltóak, ameddig nem válnak ideológiává. István hagyományt teremtett, s eközben hagyományokkal szakított. A valóságra reagált. 1938-ban megkérdezték Ravasz László református püspököt, miért ünnepük a reformátusok is István király napját. így válaszolt: mán azonban elkezdődött némi változás, és különösképpen a 2001-es millenniumi ünnepségek idején vettek részt lelkészeink és gyülekezeteink az egész nemzet ünnepi alkalmain. Az utóbbi években több helyen tartanak ökumenikus istentiszteleteket is augusztus 20-hoz kapcsolódóan. Mi nem tudjuk Szent István királyt vallásos tiszteletben részesíteni. De ez nem akadályozhat meg minket abban, hogy történelmi nagyságát meglássuk. Az államalapító nagy király .....evangéliumi hitünkhöz híven Ist ván király napján istentiszteletet tartunk, énekeljük szép zsoltárainkat, meghallgatjuk Isten igéjének bizonyságtételét. Egyedül Istennek adunk hálát azért, hogy magyarnak születtünk, s könyör- günk azért, hogy szegény magyar nemzetünk Isten félelmében s az evangélium világosságában történelmi hivatását minél teljesebben betöltse. Ha ezt nem tennők, rossz magyarok volnánk; ha más felekezet tanítása szerint ünnepelnénk, rossz reformátusok volnánk; ha megsértenők más atyafiak hitét, s azt el akamók nyomni, rossz keresztyének volnánk, s ha a magunk hitének a jogát nem követelnők meg: dibdáb emberek volnánk. Márpedig jó magyarok, igaz reformátusok, hívő keresztyének és emberséges emberek akarunk maradni.” Mást nem akarhatunk ma sem. ■ Dr. Bölcskei Gusztáv református püspök elévülhetetlen érdeme, hogy felismerte: a magyar nép számára a megmaradást csak az egységes királyság megszervezése, a kereszténység felvétele és a földművelésre való áttérés biztosítja. A mostanában sokat emlegetett tétel Magyarország Európához tartozásáról is Szent István királytól kapott történelmi örökségünk. Sólyom Jenő egyháztörte- nész-professzor szerint „a neve elé tett »Szent« jelzőt mi is használhatjuk; ezzel arra emlékeztetünk, hogy az egyház történetében is a nagyok közé tartozik. (...) arra törekedett, hogy rendelkezéseivel is meggyökereztesse a keresztyénséget a magyar nép közt.” Szent István királyunkra akkor emlékezünk jól, ha őt a történelmet formáló Isten eszközeként tartjuk számon, és mindazért, amit nemzetünk általa kapott, Istennek adunk hálát. ■ Ittzés JÁNOS evangélikus püspök Augusztus 20-i nemzeti ünnepünkkel kapcsolatban nem alakult ki a metodista egyház magyarországi történetének csaknem száztíz éve alatt olyan hagyomány, amely speciális lenne a magyarországi egyházak közösségében. Azonban természetesen helyileg és központilag is bekapcsolódunk az állami és ökumenikus ünneplések sorába. Részvételünkkel, több helyen szolgálatunkkal fejezzük ki a számunkra is nagy jelentőségű ünnep iránti elkötelezettségünket. A speciális metodista ünneplés hiánya abból következik, hogy kisegyházként a rendszer- váltás előtti zárt és marginális helyzetünkben kevésbé foglalkoztattak bennünket történelmi és nemzeti kérdések. Inkább a kisember problémái voltak szemünk előtt. Ettől távolabb ritkán tekintettünk. Az utóbbi tíztizenöt évben kezdtünk el nagyobb figyelmet fordítani a történelmi és nemzeti kérdésekre is, ezáltal nyitottabbak lenni a társadalmi problémák iránt. István királyt halála után néhány évtizeddel, 1083-ban szentté avatták, ettől kezdve Szent István napján, augusztus 20-án az akkori királyi székhelyen, Székesfehérváron a magyar királyok törvénynapot tartottak. Ott minden eléjük járuló alattvalójuk panaszát meghallgatva, személyesen intézkedtek és bíráskodtak. Az évszázadok múltán e törvénynap elvesztette közjogi jelentőségét, a király személyes bíráskodását a királyi kúrián való ítélkezés rendszere váltotta fel. A törvénynapi országos gyülekezet helyébe a rendi országgyűlés lépett, s az ország központja Székesfehérvár helyett Buda, majd 1873-tól Budapest lett. A zsidó vallás nem ismeri a szentté avatás fogalmát. A bibliai történet nagy zsidó királyait, mint Dávidot vagy Salamont Augusztus 20-án több helyen közösségi programokat tartanak gyülekezeteink, környékbeli gyülekezeteket csendesnapon'vendégül látva vagy falunapi ünnepségekbe bekapcsolódva. A csendesnapok tartalmi részét egyre inkább meghatározza az elődeinkre való odafigyelés és a nemzethez tartozás hívő állásfoglalásának keresése. Ilyenkor és a környező vasárnapokon különösen jelen van az igehirdetésekben a magyarságért való felelősségünk kérdése, a népünkért való könyörgés fontossága. Nemzeti ünnepünkön hálásak vagyunk országépítő elődeI érdemeiket elismerve - történelmi és vallási hagyományunk szellemében emberi hibáik miatt szigorúan bírálja. A szentség fogalmát még a jeruzsálemi főpap esetében sem alkalmazza vallásunk. Szent számunkra egyedül az Örökkévaló. A zsidó ember küldetése a törekvés a hozzá való hasonulásra, amelyet tökéletesen soha el nem érhetünk. Az ünnep régebbi - más szóval eredeti - üzenete és gyakorlata azonban számunkra ma is aktuális, anélkül hogy megpróbálnánk a változó politikai irányzatok és a gyorsan elszálló pillanat igényei szerint értelmezni. Bevett történelmi felekezetként imádkozunk azért, hogy Magyarország a törvényesség, a felekezeti szabadság és a vallási türelem otthona maradjon. A keresztény egyház ünnepeként emlékezik meg e napinkért. Leginkább Szent István királyunkat emlegetjük, akinek történelmi tette volt a keresztény Magyarország megalapítása. Ez egyrészt a korhoz illő, szükséges és hasznos politikai államfői látásmódra utal, de ugyanakkor az emberi élet minőségét emelő lehetőség és a stabil keresztény erkölcsiség megalapozása is volt. István király maga is mélyen hívő vallásos ember volt. Ezt példázzák számunkra Imre fiának írt intelmei, amelyben megmutatkozott kiemelkedő keresztény jelleme. Tudott távlatokban gondolkodni. Látta, hogy népének szüksége van az élő Istenre. A népünkhöz való tartozás állandó erkölcsi feladatot jelent minden metodista ember számára. Saját népünk élete az első számú terület, ahol az egyház szolgálni tartozik azzal, amit kapott. Augusztus 20. tehát számunkra leginkább a hazánkért és népünkért való szolgálatot jelenti. ■ Csernák István metodista szuperintendens ról, és ha ezt ebben a szellemben teszi, az nem áll ellentmondásban a mi hitünkkel sem. A nemzet augusztus 20-át Szent István napjaként nemzeti ünnepként tartja számon. E napon mi, zsidók, a nemzet polgárai saját értelmezésünk szerint ugyan, de ugyanúgy ünnepelünk, és kívánunk a nemzet minden polgárának békét, erőt és egészséget. ■ Polnauer Sándor főrabbi
