Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)

2005-08-21 / 34. szám

‘Evangélikus Élet5

EVANGÉLIKUS ÉLET

2005. augusztus 21-28.

3

Püspökválasztás

előkészítése az Északi Evangélikus Egyházkerületben

D. Szebik Imre püspök 2006. február 28- án nyugalomba vonul.

A nyugdíjba vonulás szükségessé teszi a püspökválasztás előkészítését. Egyházi törvényeink értelmében a püspökválasztás előtt széles körben tájékozódni kell arra vonatkozólag, hogy egyházunk és elsősorban az Északi Evangélikus Egyházkerület hívei mely személyekről gondolkoznak a püspöki tisztet illetően.

Az Északi Evangélikus Egyházkerület presbitériumát a kerület elnöksége ez év június 16-ára hívta össze. Az ülés témája a püspökválasztás előkészítése volt. Az alábbiakban közlöm D. Szebik Imre püspök előterjesztését, amelyben tizenöt éves egyházkormányzói tapasztalata alapján összefoglalta azokat a szempontokat, amelyeket mérlegelni kell egy püspök alkalmasságát illetően.

„Milyen legyen a jó püspök?

1. Legyen jó igehirdető, aki helyesen és vonzóan közvetíti Isten igéjének üzenetét;

2. pásztorok pásztora;

3. teológiailag jól képzett;

4. rendelkezzen tárgyalási szintű angol- és németnyelv-tudással;

5. közösségépítő, illetve különböző nézeteket valló híveket egy közösségbe terelő (integratív személyiség);

6. jó szervező;

7. egyházi és világi személyiségekkel szót érteni tudó (egyházdiplomata);

8. ökumenikusán nyitott;

9. olyan, akinek vannak álmai, de mindig reális szemlélettel mérlegel;

10. nyugodt, higgadt természetű;

11. jó emberismerő;

12. simul iustus et peccator (egyszerre igaz és bűnös); az alázatosság az egyik legfőbb püspöki erény.

Maradéktalanul senki sem tud minden elvárásnak megfelelni, de a püspöknek a szolgálat minden területén mindig törekednie kell arra, hogy minél inkább meglegyenek benne a felsorolt tulajdonságok.”

A jelölőbizottság összeült, és megtárgyalta a jelölés módozatait. A legszélesebb körű, minden gyülekezetre kiterjedő felmérést az egyházközségek presbiteri ülésein tett jelölések figyelembevételével végezzük.

A jelölőbizottság a beérkezett jelöltek névsorából állít jelölteket (akár az összes jelöltet is alkalmasnak minősítheti). Az általa javasolt személyekből összeállítva az egyházkerület közgyűlése véglegesíti a választásra jelöltek névsorát. Ezzel a törvényi rendelkezéssel biztosítja egyházunk, hogy ne csak az információgyűjtés legyen széles körű, hanem a megfelelő biztosítékok is be legyenek építve az alkalmasság meghatározására és a szabály- szerű választás lebonyolítására.

A püspökválasztással kapcsolatos beszélgetést egy e-mailes levelezőlista segíti, amelynek a gazdája Koczor Tamás esperes. A levelezőlistára a fraternet-valasz- tas-subscribe@lutheran.hu címen lehet bejelentkezni. A püspökválasztás honlapja (http://valasztas.lutheran.hu) pedig a választási dokumentumokat és információkat teszi elérhetővé.

A püspökválasztás menetrendjének tervezetét ugyancsak az Északi Egyház- kerület presbiteri ülésén javasoltak szerint közlöm.

1. Az egyházközségek elnökségeinek felszólítása jelölésre: 2005. augusztus 31.

2. A jelölések beérkezési határideje: 2005. szeptember 30.

3. A beérkezett jelölések és a jelölőbizottsági tagok javaslata alapján összeállított névsorban szereplőktől írásbeli nyilatkozat kérése arról, hogy vállalják-e a jelölést: 2005. október 15.

4. A válaszok alapján jelöltek állítása: 2005. október 26.

5. A jelöltek névsorát a közgyűlés véglegesíti: 2005. október 26.

6. A közgyűlés által véglegesített névsor megküldése a szavazásra jogosult egyházközségek elnökségeinek, egyidejűleg meghatározva azt a hétvégét, amelyen a választó közgyűléseket meg kell tartani; szavazás: 2005. november 20.

7. A szavazatok VII. törv. 52. § (3) pont szerinti beérkezési határideje (az előző körlevélben megírni a gyülekezeteknek): 2005. november 28.

8. A választás érvényességének megállapítása a VII. törv. 52. § (4) pont szerint, a szavazatbontó bizottság által: 2005. december 5.

Kérjük egyházunk minden tagját, hogy hordozzák imádságban egyházunk sorsát és a püspökválasztás ügyét.

A jelölőbizottság nevében:

■ Bozorády Zoltán püspökhelyettes, esperes

„Földrészeket átfogó énekesek”

A Continental Singers angol elnevezést közelítő pontossággal a címben olvasható módon lehetne magyarra fordítani. Lapunk korábbi számában már hírt adtunk a nemzetközi oldalról - azaz az Európából és a tengerentúlról szerveződött kórusról. Ők csupán egy alkalommal szolgáltak hazánkban, viszont a „nyomukban járó” Magyar Continental Singers végigkoncertezte a júliust Mis- kolctól a déli végekig, Kisszállásig, no meg a dunántúli Bolytól a Tisza-parti Ti- szaroffig. A fiatalok célja az, hogy Istent a modern zene és egyéni hitvallások segítségével magyar nyelven hozza közel az utca emberéhez. Az ország minden részéről jött énekes-táncosok nemcsak a templomba járókat, hanem a késő délutáni korzózókat is meg akarták szólítani, hogy a hit kérdéseivel forduljanak feléjük. Műsoruk címe Igen volt - mint ahogy Isten igent mondott mindannyiunkra. Ezért van az, hogy bárhová megyünk, nem vagyunk egyedül...

A huszonhat főből álló kórus tagjai Miskolcon készültek föl júliusi, huszonöt állomást érintő turnéjukra. Költségeiket támogatásból és a hívek adományaiból fedezték. Egy-egy fellépésnek csak az útiköltsége hatvan-hetvenezer forintot tett ki. A szállást és az ellátást a mindenkori vendéglátó gyülekezet biztosította.

Az augusztus már a Kölyök Continental és a Continental Színház jegyében zajlik. Mindkét csoport szolgál evangélikus helyszínen is. A nagytarcsai evangélikus templomban augusztus 22-én, hétfőn 18 órától a színház, 23-án, kedden a templom előtti téren ugyanebben az időpontban pedig a gyerekek csengő hangja várja az érdeklődőket.

■ K.L.

Az élet vize Nógrádban

Vegyétek az élet vizét ingyen címmel augusztus 7-én a galgagutai evangélikus gyülekezet adott helyet a Nógrádi Evangélikus Egyházmegye evangelizációs együttlétének. A zsúfolásig megtelt templomban Győri János Sámuel pesterzsébeti lelkész hirdette Isten igéjét.

Menczer PÉTERfelvétele

A lélek igazi tápláléka

► Keresztények milliói mondják ki hétről hétre, napról napra, minden alkalommal, amikor az Úrtól tanult imádságot, a Miatyánkot imádkozzák; sokuk számára monoton gépszerűséggel hangozhatnak a jól ismert szavak: „...mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma...” De amikor a meny- nyei Atyához intézett imájukban a kenyér szót kiejtik, vajon mennyire vannak tudatában e rendkívül mély értelmű bibliai szimbólum jelentés- tartalmának?

Mire gondolunk mi, keresztények, amikor imádságos lelkiállapotban merül fel bennünk a mindennapi kenyér képe? Örömmel olvastam az Evangélikus Elet július 24-i számában Szántó Vilmosné gondolatait a mindennapi kenyér szimbólumának értelmezéséről. A Jn 6,23-tól kezdődő rész, a mennyei kenyérről szóló jé- zusi tanítás említése kapcsán felteszi a kérdést, hogy szembesültünk-e már életünk során azzal, hogy Jézus a negyedik kérésben nem pusztán a test fizikai szükségleteire gondolt, és vajon gondolunk-e arra, tudatosodik-e bennünk, hogy valójában mire is vonatkozik a Miatyánk negyedik kérése. A krisztusi szimbólumok tanulmányozása az Újszövetség szélesebb kontextusában egyértelművé teszi, hogy azt, ami testi életünk fenntartásához naponta szükséges, ki kell egészítenünk hittudatunkban mindazzal, ami e naponta kért kenyér magasabb, spirituális szintjeit jelenti számunkra. A negyedik kérésben az élet kenyerét, Krisztust kérjük és hívjuk, hogy lépjen be az életünkbe, szívünk központjába, hogy átformálja egész személyiségünket, és hozzásegítsen életünk beteljesítéséhez.

Kétségtelen, hogy az igehirdetés módszertana szempontjából fontos és teljesen helyénvaló kiindulópontnak tekinthető, amikor az igehirdető a legkézenfekvőbb jelentésből és a valóság leginkább kézzelfogható szintjéből kiindulva bontja ki mondanivalóját. A mindennapi kenyér esetében ez természetesen a búzából készült földi kenyér, mely testünket táplálja. Ez a legközvetlenebb asszociáció, amely a testi-fizikai élet egészére vonatkoztatva kiszélesíthető minden olyan anyagi szükségletnek az ösz- szefoglaló nevévé, amely testi életünk fenntartásához elengedhetetlen.

De vajon valóban irányult-e arra is Krisztus imájának eredeti szándéka, hogy benne testi táplálékot vagy általában anyagi javakat kérjünk? Helyesnek és szükségesnek tekinthető-e az az imádkozói attitűd, hogy először az anyagiakra gondoljunk? Úgy vélem, az elmélyült teológiai vizsgálódás annak a belátására vezet, hogy ennél a kérdésnél (és kérésnél) az igehirdetés módszertana és a mélyteológiai jelentés elválnak egymástól. A döntő felismerés ugyanis az, hogy a Miatyánk kulcsfontosságú szavai - így a kenyér is - roppant összetett, spirituális jelentéstartalmú szimbólumok. Ha pedig arra irányítjuk figyelmünket, hogy a kenyér ebben a kérésben pusztán az ehető kenyeret vagy az anyagi szükségleteket jelenti, akkor a kenyér számunkra egyszerűen nem jelképez semmit, mert nem mutat túl önmagán, és nem részesül valami magasabb rendű valóság átformáló erejéből.

„Ekkor odament hozzá a kísértő, és ezt mondta: »Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré.« O így válaszolt: »Meg van írva: Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.«’’ (Mt 4,3-4) Jézus viszonya a kenyérhez és az anyagiakhoz már megváltói fellépésének kezdetén megjelenik, és nem kérdéses, hogy ő, „az élet kenyere” (Jn 6,35) melyik szintre helyezi a hangsúlyt.

„Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? - vagy: Mit igyunk? - vagy: Mit oltsunk magunkra? Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek" (Mt 6,31-33) Az anyagiakhoz való helyes viszonyulást és azok jelentőségét Jézus a Hegyi beszédben is megvilágítja hallgatóinak. Semmiképpen nem az anyagiak kérése kerül az első helyre; sőt ezt az aggodalmaskodó hozzáállást Jézus kifejezetten elveti, és a kérés, a keresés, a figyelem fókuszát a menyek országára és Isten igéjének végső értelemben megmentő igazságára helyezi. A többi, azaz minden, ami anyagi - melyekért oly gyakran és sokszor hitetlenül aggódunk - sorsunk alakulása során kisebb vagy nagyobb mértékben megadatik azért, hogy földi létezésünk során töretlenül haladhassunk igazi célunk: Isten országa és szívünk központja felé.

„»...az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az Isten kenyere a mennyből száll le, és életet ad a világnak.« Erre ezt mondták neki: »Uram, add nekünk mindig ezt a kenyeret!« Jézus azt mondta nekik: »En vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha.«” (Jn 6,32-35) A mélyebb összefüggések egyre világosabbá válnak előttünk: az élet mennyei kenyere Isten igéjében nyilvánul meg a hívő ember számára, s azáltal, azon keresztül válik befogadhatóvá, emészthetővé és táplálóvá. Isten Igéjéről, a logoszról pedig tudjuk, hogy testté lett (Jn 1,1—18), és egy ideig köztünk lakozott: ő Jézus Krisztus, aki mennyei kenyérként közvetlenül, földi emberként és hallható szavakon keresztül megnyilvánuló isteni energiával táplálta tanítványainak valódi, magasabb rendű, spirituális lényét, más szóval: az emberek lelkét. És az ő szavainak spirituális hatása az olvasható íráson és a hallható igehirdetésen keresztül azóta is táplál bennünket, lelkünket és szellemünket; minket, akik őbenne hiszünk, és őhozzá igyekszünk.

„...azúr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, és hálát adva megtörte, és ezt mondotta: »Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.«” (iKor 11,23-24) Az úrvacsorában pontosan azt a szimbólumot vehetjük a kezünkbe, amelyet a Miatyánkban kérünk. Fontos tudni, hogy a szimbólum, a jelkép a valóság sokkal mélyebb szintjeit jeleníti meg, mint a jel. A jelek és az általuk hordozott jelentések kapcsolata közmegegyezésen alapul, ezért a jelek tetszőlegesen cserélhetők. A szimbólumok azonban nem változtathatók meg önkényesen, mert a jelkép anyagi hordozója - jelen esetben a kenyér - nemcsak önmagát jelenti, hanem részesül a fizikai világon túl lévő, transzcendens valóságból, és annak erejét közvetíti az anyagi hordozón, a szimbólumon keresztül. Minden jelkép egy-egy kapu tehát, mely a létezés isteni szférájára nyílik.

Az úrvacsora szentségében egészen közvetlenül vehetjük magunkhoz a mennyei kenyeret: a földi kenyér szimbólumán keresztül, hitünk által részesülünk Krisztus valóságos, azaz spirituális testéből, amely mindenütt jelen van, e pillanatban is körülfog bennünket, múlhatatlan energiája oltalmaz, életet ad és táplál.

Mit kérünk hát valójában a Miatyánk negyedik kérésében? Nem testi ennivalót és nem anyagi javakat. Az „imák imájának” legmagasabbra irányuló, lelkünket felemelő céljait és az ember igazi rendeltetésének spirituális természetét megsejtve egyre inkább tudatosulhat minden keresztényben, hogy a kenyér szimbólumának kérésével Isten Igéjének örök életre megtartó táplálékát akarjuk lelkűnkbe, szellemünkbe és szívünkbe fogadni. Isten Igéjének, Jézus Krisztusnak a személyiségünket átformáló és fejlesztő erejét, szívünket és tudatunkat bevilágító fényét, az isteni gondolat valóságteremtő hatását kérjük és fogadjuk magunkba. Végső soron azt a felfoghatatlan minőségű, az egész világot fenntartó isteni szeretetet kérjük e lelki táplálékban, amelynek örök világosságát továbbadni embertársainknak minden keresztény ember kötelessége.

■ Petri Gábor