Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-08-21 / 34. szám
2 2005- augusztus 21-28. FORRÁS ‘Evangélikus Elet5 SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 13. VASÁRNAP - Jel 3,1-6 Történet a mint(h)a-halászokról ÉLŐ VÍZ Mi a kincsed? Mi a kincs? Valami vagy valaki, amit vagy akit mindennél fontosabbnak tartunk. Amivel vagy akivel tele van a szívünk, amihez vagy akihez mindig visszatérnek a gondolataink. Értelmet, tartalmat, tartást, célt ad életünknek. Ne gondoljunk csupán pénzre, vagyonra, értékes ékszerekre - a szegény embernek is lehet „kincse”, olyasmije, amiről semmi árért nem mondana le... Vessük fel a kérdést: mi a gyülekezet kincse? Talán a templom: egy helyütt azért, mert régi vagy különlegesen szép; másutt azért, mert nagy, s a lelkész egy-egy ünnepi alkalommal büszkén nézhet végig a zsúfolt padokon. Lehet kincs egy híres oltárkép, egy gyönyörű oltárterítő vagy a műemlék orgona... A Biblia szerint azonban csak egy igazi kincse van a gyülekezetnek és benne minden egyes hívőnek: hogy Je'zus az ajtó előtt áll és zörget (vö. Jel 3,20). Miért kincs ez? Mert azt jelenti, hogy még van lehetőség a szabadulásra, van mód felkészülni az utolsó napra, a számadásra, amikor mindenkinek Jézus elé kell állnia. Jézus zörget, akit most sokan észre sem vesznek; ő, aki ma még csendesen áll ajtónk előtt, várva, hogy megnyissuk számára. Mert egyszer majd egyetlen fontos kérdést kapunk: beengedtük-e az életünkbe Jézust? Ha nem - akkor fenyeget a végzetes mondat: . .nem ismerlek titeket.” (Mt 25,12) Az evangélium nem valami elvont igazság, nem valami tanítás, amelyet meg lehet tanulni, mint az egyszeregyet. Az evangélium nem betűk és mondatok egy könyvben, a Bibliában. Hanem Valaki, aki ma még szívünk ajtaja előtt zörget. Zörgető kezein ott vannak a sebhelyek. Egykor vérét ontotta mindenkiért, a bűnben.vergődő, elveszett emberekért, értünk, akik a világ zajában alig halljuk, vagy nem akarjuk hallani az ő szelíd zör- getését. „Imé az ajtó eló'tt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat, és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, és ő én velem.” (Jel 3,20; Károli-fordítás) A vacsora akkor nem csupán közös étkezést jelentett, hanem teljes közösséget egymással. Jézus úgy ült le a vámszedőkkel, mint a bűnösök barátja. Felvette, magára vette bűnüket, és magára vette helyettük az ítéletet, a büntetést is. Erről beszél Ezsaiás: „Mindnyájan mint juhok el- tévelyedtünk (...); de az Úr mindnyájunk vétkét 0 reá vétó.” (Ezs 53,6; Károli-fordítás) A te sorsod, örök életed is ezért van az ő kezében. Zörget. Ezért zörget. Kincseidet egykor itt kell hagynod, de ő akkor melletted akar állni. O, a Megváltó, a Szószóló, a bűnösök barátja, ő a gyülekezet igazi kincse! ■ Gáncs Aladár SEMPER REFORMANDA „Milyen sokan vannak, akik imádkoznak, böjtölnek, alapítványokat tesznek, az emberek szemében tisztességes életet élnek, de ha megkérdezed őket, hogy bizonyosak-e afelől, hogy amit cselekszenek, az az Isten tetszésére van, nemmel felelnek, nem tudják, vagy legalábbis kételkednek benne. [...] íme, ezek a cselekedetek hit nélkül mennek végbe, azért holtak és teljességgel értéktelenek, mert amilyen a lelkiismeretük, az Istenbe vetett hitük, olyanok a cselekedeteik is, amelyek abból fakadnak. Mivel pedig tiszta lelkiismeretük nincs, azért cselekedeteik is holtak és rosszak. Innen van az, hogy amikor én nyomatékosan hangsúlyozom a hitet, és elvetem a hit nélküli cselekedeteket, azzal vádolnak, hogy tiltom a jó cselekedeteket, pedig én csak a hitből fakadó, igazi jó cselekedeteket akarom tanítani.” M Luther Marton: A jó cselekedetekről (Takács János fordítása) Olvastam egy halászokról szóló történetet. Ezek az emberek a hivatásuknak tekintették a halászatot. Évente tanácskozásra gyűltek össze, ahol megfogalmazták a halászat jelentőségét, beszéltek a halfogás módszertanáról, a halállomány kezeléséről. Tapasztalatot cseréltek, filmet vetítettek, és rengeteg szakirodalmat olvastak. Továbbképzéseken is részt vettek, nagy oktatóközpontokat létesítettek, és szinte mindent tudtak már a halak biológiájáról, a halfogás legújabb módozatairól, a tökéletes hálókról; táblázatokat és térképeket is készítettek a legjobb halászóhelyekről. Büszkén vallották: a halász elsődleges dolga, sőt hivatása a halfogás. Mintahalászoknak vélték egymást és önmagukat is... Nos, e derék halászemberek ezernyi tennivalójuk közepette egyetlen dolgot mulasztottak el: a halfogást. Nem fogtak halat, még csak a közelébe sem mentek soha a „kifogásra váró” halakkal teli tónak! Egyszer egy társuk, egy kíváncsi fiatalember mégis kiment a tóra, és sikerült is kifognia két halat. Eredményéért kitüntették, és meghívták az összes hazai és nemzetközi konferenciára, hogy előadást tartson. így is tett - következésképp többször nem is volt ideje kimenni halászni. Majd egy napon jött valaki, és azt vágta a fejükhöz: „Szép, szép, amiről beszéltek, tanácskoztok, de ti még sosem Misszió Ahogy célját csak a vonzó alkalom, hivatását is csak a „sugárzó” istentisztelet töltheti be. Ez a hivatás és ez a cél nem kevesebb, mint hogy létrejöjjön a nagy találkozás Isten és népe között, és megtapasztalható legyen a koinónia, a közösség élménye, amellyel Isten megajándékozza gyülekezetét, hiszen enélkül nem létezik istentisztelet. Ez bizony misztérium, azaz titok a szó teljes és igazi értelmében. Adatik, ha Isten úgy akarja - de csak betöltetlen vágy és hiányérzet marad, ha ő nem adja áldását. Ezért így is, ekkor is érvényes az ünnepi alkalmainkon, az édesanyák megáldásakor és életünk sok más fontos eseménye kapcsán gyakran idézett zsoltárvers: „Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáznak rá az őrök.” (Zsolt 127,1) Ez alázatra kell, hogy indítson mindnyájunkat: lelkészt és gyülekezetét, igehirdetőt és igehallgatót egyaránt. Ezért mondták reformátor atyáink, hogy a Szentlélek Úristen teszi hatékonnyá az igehirdetést és a szentségkiosztás szolgálatát, „ahol és amikor Istennek tetszik” (ubi et quando visum est Deo fogtatok egy halat sem. Nem is vagytok halászok!” Döbbent csend, majd sértődött zúgolódás kísérte a szavait... Micsoda ellentmondás! Pont a lényeg hiányzik! Olyan, „mintha”, de nem az! Vajon milyenek vagyunk mi, hívek, lelkipásztorok, és milyenek gyülekezeti közösségeink annak a szemével nézve, aki keresztüllát a külsőségeken, mert a szívet, a lelket vizsgálja, és velejéig ismeri az embert? Aki tudja, hogy hiába nevezzük magunkat halászoknak, ha sosem fogtunk halat, és azt is, ha életünket valóban az örömteli, aktív, „cselekvő halászás" tölti ki?! Igénk, a kis-ázsiai Szárdisz gyülekezetének példája felrázó kell, hogy legyen ezer sebből vérző világunkban. Először is vegyük szívünkre a szárdi- sziakhoz szóló leleplező, intő szót: Jézus tud cselekedeteinkről. A jóról és a rosszról, a mulasztásról is. Látja hitünk mélységét, látja megtorpanásainkat, lázadásainkat. Urunkat nem csaphatjuk be. Lehet egy gyülekezetnek egész évre teleírt eseménynaptára. Lehetnek színvonalas, szép körlevelei, amelyeket sok száz címre postáz ki. Építkezhet, felújíthat, nyáron táboroztathat, mutathatja a pezsgés, az élet ezernyi jelét, és mégis - halott lehet. Halott, ha a Szentlélek hiányzik belőle. Ha nem a naponkénti megtérésből nyert lendület, a kapott kegyelem öröme árad, lüktet benne, amely Ágostai hitvallás V.). Mi szervezhetünk jókedvű alkalmakat, formálhatjuk derűssé együttléteinket, törekedhetünk arra, hogy színesek és hangulatosak legyenek istentiszteleteink, de azok a legjobb esetben is csupán emberileg vonzó, érdekes események maradnak, és nem lesznek „sugárzóvá”, a szó igazi és teljes értelmében istentiszteletté, ha az a felülről való ajándék nem adatik meg. Enélkül „csak jóigyekezetű emberek vagyunk (...), akiknek látszatkeresztyén- ségén mosolyog a világ” (Agenda 275. o., 39. sz. imádság). Nem tagadhatjuk, hogy Isten akaratának és hatalmának alávetettek vagyunk, önmagunkban tehetetlenek és erőtlenek, de mégsem reménység nélküliek. Hiszen Isten igéje, Jézus Urunk ígéretei és reformátori hitvallásaink is megvigasztalnak és eligazítanak bennünket. Belőlük azt is tudhatjuk, hogy misszióivá, sugárzóvá, „igazivá” a tiszta igehirdetés teszi istentiszteleteinket, „mert az igén és a szentségeken mint közvetítő eszközökön keresztül kapjuk a Szentlélek ajándékát” (Ágostai hitvallás V.). A VII. cikkben pedig ezt olvassuk: „Az egyház a kívülről érkezőket is lenyűgözi. Ha elszakadt a szál, amely az élő Jézushoz köt, ha már nem abból merítünk, amit tőle kaptunk, és nem úgy, ahogy kaptuk és hallottuk, akkor mozoghatnak ugyan a végtagjaink, de lényegi értelemben nem élünk, „...az a neved, hogy élsz...” (1. vers) - kérdezzük meg Krisztust, hogy ő, akinek létünket, minden egyes napunkat köszönhetjük, kinek, minek nevez minket! Kérjük Szentlelkét - nélküle hogyan is tudnánk Istennek tetszőén cselekedni? A magunk erejéből erre futja: csak a neved az, hogy élsz. Krisztusban azonban van erő: „Emlékezzél tehát vissza (...), tartsd meg azt..." (3. vers) Merítsünk erőt a jézusi biztatásból is! „Ébredj fel, és erősítsd meg a többieket..." (2. vers) - szól az ige. Nem mi, hanem Jézus az, aki képes a vesztésre álló helyzetből is jót, újat, áldást kihozni! De lusta, kényelmes, szendergő, „halófélben” lévő állapotunkból először is fel kell ébrednünk. Jézus szeretete soha nem szűnik meg, ő nem tett le rólunk! Még akkor is bízik bennünk, amikor napnál világosabb gyengeségünk, méltatlanságunk! Azt mondja Jézus: erősítsd! Hogyan? Én? Másokat? Igen, mert az erőt idejében megkapod tőle. Ne a kifogás keresésében legyünk kreatívak, találékonyak, hanem a szolgálatvégzésben, a ránk bízott feladat megvalósításában. Váratlanul fog eljönni a nap, mint a tolvaj, amikor a szentek gyülekezete, amelyben az evangéliumot tisztán tanítják, és a szentségeket helyesen szolgáltatják ki.” S itt bezárul a kör. Mert az igén és a szentségeken keresztül kapjuk a Szendéiket, de csak a Szentlélek újíthatja meg igehirdetésünket, és csak ő elevenítheti meg hitünket és istentiszteleti életünket. Ezért az egyház legfontosabb és legidőszerűbb imádsága mindenkor a Szentlélekért való könyörgés, hiszen ígéretünk is van Jézus Krisztustól: .....ad mennyei At yátok Szentleiket azoknak, akik kérik tőle..." (Lk 11,13b) Szívesen idézem itt a nemrég elhunyt Profik Károly professzor szép szavait is jelenleg használatos Agendánk 15. oldaláról: „Ahol Isten igéjét olvassák és hirdetik, hallgatják és tanulják, ahol a szentségeket adják és elfogadják Jézus Krisztus nevében, és ahol az Úr nevét segítségül J hívják egyedül vagy közösségben, ott Krisztus egyháza jelen van, és az egy egyház istentisztelete folyik, mert ott jelen van a feltámadt és élő Úr, és végzi hitet ébresztő és szeretetre indító munkáját, azon ígérete szerint, hogy ahol ketten vagy hárman egybegyülekeznek az ő A VASÁRNAP IGÉJE minden és mindenki lelepleződik. De ne a félelem mozgósítson bennünket, hanem Isten irántunk való kegyelme mozdítsa meg tagjainkat! Szárdisz rommá lett; feltételezik, hogy Timur mongol fejedelem pusztította el. Aki megveti az intő szót, aki nevet az eljövendő ítéleten, aki - noha van füle (1. a 6. verset) - bedugja azt Isten szólító szava előtt, az a felkínált életet és kegyelmet, magát Istent veti meg. Mégis, ki győzhet? (5. vers) Aki mindenestül Urára bízza magát. Aki hozzá fordul eligazításért, vele osztja meg kétségeit, hozzá fohászkodik erőért. És nemcsak beszél a „halászat szépségéről”, de „ki is megy a tóra halászni”. ■ Kőháti Dorottya Imádkozzunk! Úr Jézus, áldalak téged, hogy bár tudsz cselekedeteimről, mégsem fordulsz el tőlem, hanem mentő szeretettel ébresztesz szüntelen. Uram, kérlek, add Szentlelkedet, hogy ne csak szóval, hanem cselekvő szolgálattal tegyek bizonyságot rólad, életem igaz őrzőjéről és pásztoráról. Ámen. LITURGIKUS SAROK nevében, ott van közöttük, és övéivel marad minden napon a világ végezetéig (Mt 18,20; 28,20).” Nem kétséges, hogy kortársaink sokféle elvárása, igénye olykor kísértést is jelenthet az egyház számára. Nem lenne jó, ha az elvárásoknak úgy akarnánk megfelelni, hogy közben az igazi kincs elvész, a sugárzó igazgyöngy megfakul. A szolgálatból soha nem lehet szolgáltatás! Velünk is megtörténhet, ami Péter és János apostollal megesett, amikor a sánta alamizsnát remélt tőlük. Szavuk ma is eligazíthat bennünket: „Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel, és járj!” (Ap- Csel 3,6) És tudjuk: felkelt, és járt... Jézus Urunk Lelke tegye áldottá, gyógyítóvá és sugárzóvá istentiszteleteinket! ■ Ittzés János LAPUNK OLVASHATÓ A VILÁGHÁLÓN IS A WWW.EVELET.HU CÍMEN %|S~Oratio oecumenica Mennyei Atyánk, hozzád fordulunk a mai napon is, amikor államunk alapítására emlékezünk, és kereszténységünk kezdeteire gondolunk vissza. Köszönjük neked, hogy igéd fényében lehetőségünk nyílt arra, hogy jobban megvizsgálhassuk szívünket. A Biblia szava nyomán önvizsgálatot tarthattunk, hogy kiderüljön: valóban élő, hiteles hittel bírunk-e? Urunk, segíts bennünket abban, hogy engedelmes szolgáid legyünk! Emlékeztess bennünket keresztsé- günkre! Adjon erőt az a tudat, hogy meg vagyunk keresztelve, és ezáltal Krisztushoz tartozunk. Adj erőt és akaratot, hogy életünket minden reggel a te kezedbe helyezzük, és este is neked adjunk hálát minden ajándékodért. Köszönjük, hogy még tart a kegyelem ideje. Veled akár ma, akár most is mindent elölről lehet kezdeni, mert te nem taszítod el a segítségért hozzád fordulót, hanem magadhoz öleled. Mindenkinek, aki őszintén kéri, megadod a Szentlélek életadó, megújító erejét. A már annyiszor megtapasztalt kegyelemre és szeretetre gondolva most is hozzád fordulunk imádságban. Fiadért, Jézus Krisztusért kérünk, hallgass meg minket, hiszen a magunk erejéből nem tudunk téged teljes szívvel, teljes erővel szeretni. Egyedül nem vagyunk képesek arra sem, hogy őszintén, valódi szeretettel forduljunk felebarátaink, hozzánk közel álló családtagjaink, barátaink, munkatársaink felé. Pedig a te akaratod az, hogy maradjunk meg a hitben, és teljesítsük küldetésünket: adjuk tovább az evangéliumot. Igéd, Szentlelked és a gyülekezet közössége azért adatott számunkra, hogy megmaradhassunk a hitben és a szeretetben mindaddig, amíg el nem érkezik az utolsó ítélet ideje. Addig is, amíg az a nap el nem jön, amikor minden teremtményednek meg kell állnia ítélőszéked előtt, hogy számot adjon neked szavairól és cselekedeteiről, kérünk, áldj meg minket, Urunk, és tégy Krisztus valódi követeivé bennünket! Hiszen napról napra egyre jobban látjuk és érezzük, hogy a te kegyelmedre, szeretetedre van szüksége a természeti katasztrófáktól sújtott, terrortámadásoktól rettegő világnak. Áldd meg, Istenünk, egyházadat, gyülekezeteinket, lelkészeinket. Te adj tanácsot országunk vezetőinek is, és segítsd őket abban, hogy bölcs döntéseket tudjanak hozni. Krisztusért kérünk, hallgasd meg könyörgésünket! Ámen. ISTENTISZTELET ÉS MISSZIÓ 5.- sugárzó istentisztelettel r f
