Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-08-14 / 33. szám
IO 2005. augusztus 14. KRÓNIKA ‘Evangélikus Életi? Barlangok a Bibliában ► Mint turista szenvedélyesen járom a hegyeket és - ha lehetőségem adódik rá - a barlangokat is. Mint keresztény rendszeresen olvasom a Bibliát. Miként túrázni, a Bibliát olvasni is többféleképpen lehet. Ha az ember a Bibliát mint „keresztény turista” vagy „turista keresztény” olvassa, megdöbbenve tapasztalja, hogy milyen gyakran - több mint hat- százszor - fordulnak elő benne hegyek mint egy-egy történés színhelyei. Barlangok lényegesen ritkábban említtetnek. Az alábbiakban ezekről lesz szó. A barlang szó a Bibliában negyvenhá- romszor fordul elő, harmincnégyszer az Ószövetségben és kilencszer az Újszövetségben. Hogy mit nevezünk barlangnak, azon még ma is vitatkoznak a nyelvészek és a barlangászok. A soksok meghatározásból kettőt említek példaként. A Magyar értelmező kéziszótár - amelyet először 1972-ben adtak ki, és a ’90-es évekig többször is megjelent az Akadémiai Kiadónál - szerint barlang: 1. a földkéregben levő nagyobb - a felszín felől rendszerint nyitott - (természetes) üreg, illetve állatok földbe vájt vagy szikla- üregben levő lakóhelye; 2. rosszalló, elítélő értelemben bűnözők állandó rejtekhelye. Egy másik, tömörebb meghatározás szerint barlangon minden, a földkéregben található természetes üreget értünk. A Bibliában eléggé tág értelmezését találjuk a barlang szónak. Négy esetben mint emberi lakóhelyről van róla szó. Például Lót és lányai, Sámson, illetve Illés próféta laktak hosszabb-rövidebb ideig barlangban. Szolgált a barlang sírhelyül is (hat említés); ilyen például a makpélai barlang, ahol Ábrahám, Sára, Izsák, Izmáéi, Rebeka és Lea lelt végső nyugalmat. Huszonegy esetben említte- tik a barlang rejtekhelyként. A legtöbbször Dávid bujkált barlangokban, egy barlangban egyszerre a legtöbben pedig ötvenen voltak. Állatok barlangjáról hét esetben esik szó: négyszer oroszlánok, kétszer rókák és egyszer galambok barlangjáról. Rablók barlangjáról négy esetben történik említés. Egyszer amolyan „nyilvános illemhely” szerepet is kap egy barlang, amikor is „Saul bement oda, hogy a szükségét végezze" (iSám 24,4). Érdekes módon - ellentétben a hegyekkel - a barlangok nem játszanak szerepet az emberek Istennel való kapcsolatában, imádkozni sem vonul vissza senki barlangba. Egyetlen kivétel, amikor Jézus a sírbarlangnál hálát ad az Atyának, és feltámasztja Lázárt (Jn 11,41-42). Még egy összehasonlítás a hegyekkel: míg a Bibliában említett hegyek közül néhány nagy biztonsággal azonosítható (Sínai-hegy, a Hermón hegység, Edém vidéke, Tábor hegye, az Olajfák hegye stb.), addig ez a barlangokról nem mondható el. Csak három barlang van név szerint említve: az Adullám-, a makpélai, valamint a makkédai barlang. Az Adullám-barlang egyike lehetett az antik Adullám város környékén található számos barlangnak. A makpélai barlang Hebron környékére tehető. A hagyomány szerint a sírhely a hebroni Harem el-Chalilnál található, Heródes óta fallal körülvett sírhely, ahova számtalan zsidó, keresztény és mohamedán zarándokol. (Mindhárom vallás ősapjának tekinti Ábrahámot.) A makkédai barlang a Makkéda nevű városállam közelében volt. A város és a barlang fekvéséről csak feltevések vannak. Bár a Biblia nem említi név szerint azt a barlangot, ahol Jézus feltámasztotta Lázárt, ez a barlang mégis ismeretes: az egykori Betániában van, ma arabul El Azaryia a neve - egyértelmű a kapcsolat a mai helységnév és Lázár neve között. A Szentföldön, de másutt is sok olyan barlang található, amelyeket ugyan nem említ a Biblia, de amelyeknek a hagyomány szerint közük van az újszövetségi történésekhez. Ilyenek például az angyali üdvözlet barlangja - a Benedictus-bar- lang -, a születés barlangja vagy János barlangja Patmosz szigetén. ■ Schneider Alfréd ISTENTISZTELETI REND / 2005. augusztus 14. - Budapest Szentháromság ünnepe után 12. vasárnap. Liturgikus szín: zöld. Lekció: Mk 7,31-37. Alapige: Róm 9,15-16. Énekek: 45., 261. I„ Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Balicza Iván: de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) Johann Gyula; du. 6. Balicza Iván; II., Hűvösvölgyi út 193., Fébé de. 10. Tóth-Szöllős Mihály; II„ Modori u. 6. de. 3/4 n. Gyekiczky János; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv.) Gyekiczky János; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. Donáth László; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vilma; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Tamás; Káposztásmegyer, IV. Tóth Aladár út 2-4. de. 9. Solymár Péter Tamás; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Cselovszky Ferenc; de. 11. (úrv.) id. Pintér Károly; du. 6. Gáncs Péter; VII., Városligeti fasor 17. de. n. (úrv.) Szirmai Zoltán; VIII., Üllői út 24. de. fél n. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/a de. 10. (szlovák) Szpisák Attila; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. (úrv.) Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Wiszkidenszky András; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. (úrv.) Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Wiszkidenszky András; Kelenföld, XL, Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Schulek Mátyás; de. 11. (úrv.) Schulek Mátyás; du. 6. Győri Tamás; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Győri Tamás; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) Johann Gyula; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (úrv.) Bácskai Károly; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Kendeh György; XIII., Frangepán u. 41. de. fél 9. Kendeh György; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Verasztó Teodóra (teológushallgató); XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Verasztó Teodóra (teológushallgató); Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. (úrv.) Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV., Régi Fóti út 75. (nagytemplom) de. 10. Bátovszky Gábor: Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 11. de. 10. Börönte Márta; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Magyari Márton (teológushallgató); Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Magyari Márton (teológushallgató); Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. (úrv.) Kosa László; Rákosliget, XVII., Gózon Gy. u. de. 11. (úrv.) Kosa László; Pestszentlőrinc, XVIIL, Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér t. de. 10. Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. Endreffy Géza. ISTENTISZTELETI REND / 2005. augusztus 14. - Balaton Alsódörgicse de. n.; Balatonakali du. 2.: Balatonaliga (Club Aliga területén levő ref. templom) du. 6.; Balatonalmádi du. 4.; Balatonboglár de. n.; Balatonfenyves (református templom) du. 6.; Balatonföldvár (városháza) du. 2.; Balatonfured de. 9.; Balatonszárszó (evangélikus templom) du. 3.; Balatonszárszó (evangélikus üdülő) de. 9.; Balatonszemes du. 2.; Hévíz du. fél 5.; Keszthely de. fél 11.; Kötcse de. 10.; Kővágóörs de. fél 12.; Mencshely de. 11.; Nagyvázsony du. 2.; Révfülöp de. 10.; Siófok de. 10.; Sümeg du. fél 3.; Szentantalfa de.háromnegyed 10.; Tapolca de. fél 9.; Veszprém de. 10.; Zánka de. fél 9. NÉMET NYELVŰ ISTENTISZTELETEK Balatonboglár de. fél 10.; Hévíz de. fél 10.; Siófok (kápolna) de. fél 10. Országos fúvóstábor Kismányokon A Tolna megyei Kismányokon álló evangélikus ifjúsági ház minden nyáron több tábornak is helyet ad, így immár tizennegyedik alkalommal rendezték itt meg az evangélikusok országos fúvóstáborát. A tíznapos programon közel negyvenen vettek részt, a szakmai munkát Johann Attila irányította, a tábor lelkésze Kertész Géza volt. A táborban a fiatalok belekóstoltak a közös zenélésbe; egyházi muzsika tanulásával mélyítették el tudásukat. A napi áhítatok és fűvós- próbák mellett természetesen sportolni és kirándulni is maradt idejük. Az országos fúvóstábor résztvevői a környék több településén (Mucsfán, Kismányokon és Bonyhád-Majoson) is közreműködtek az istentiszteleteken. A majosi evangélikus templomban - Makán Hargita lelkész meghívására másfél órás koncertet adtak a fiatalok, mellettük pedig fellépett a Creative Tuba Quartet, melynek tagjai az idén is részt vettek a táborban. A kvartett az augusztus 10-i gyenesdiási koncertre készülvén örömmel vette a lehetőséget. A majosi esten a gyülekezet tagjai saját készítésű szendvicsekkel és süteményekkel kínálták a fellépőket és a vendégeket egyaránt, miközben a közösségi teremben megtekinthették az e sorok írójának a Kárpátalján készült felvételeiből rendezett fotókiállítást. A majosi programon részt vettek a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban táborozó mozgássérültek is Cserháti Péter vezetésével. A fúvószene mindenkit jókedvre derített a remek akusztikájú majosi templomban. ■ Máté Réka Egy hatodéves lelkészjelölt ► Rendezgetem a dolgaimat - könyveim dobozban várják a költözést; egy kép felidéz bennem egy élet- utat; egy plüssállatka eszembe juttatja azokat, akiktől kaptam, és azt a napot, amikor először fogtam a kezembe. A naplómat lapozgatva megelevenedik az elmúlt év soksok emléke és néhány állomás egy hatodéves lelkészjelölt útján. Ötödéves teológusként jártam először a kecskeméti templomban. Családom kérésére egy hozzátartozóm esküvőjén szolgálhattam a helyi lelkésszel, aki lelkesen újságolta, hogy néhány hét múlva hozzájuk is megérkezik egy hatodéves lelkészjelölt. S bár biztos voltam benne, hogy én egy évvel később máshová kerülök majd, azért odasúgtam édesanyámnak: e lelkész mellé szívesen mennék hatodévesnek. Egy évvel később már biztosan tudtam, hogy utamon ide vezet engem az Isten. Izgatott voltam, s félelmet keltettek bennem a „jóakaratú” emberek, akik szerint az előző teológushoz ragaszkodnak ám, és különben sem szívlelnek ott női lelkészt! Ennek ellenére nagyon kedvesen fogadtak. Mikor egy hónappal a költözés előtt szüleimmel részt vettem a vasárnapi istentiszteleten, a lelkész a hirdetés során néhány kedves szóval köszöntött, miközben a gyülekezet tagjai lelkesen keresték, vajon melyik padban ülhet az új hatodéves. Augusztus végén már „hasznomat” is látták: pásztoruk távollétében a szomszéd város református lelkésznője hirdette az igét, én pedig az oltári szolgálattal gondoskodtam arról, hogy az istentisztelet evangélikus liturgia szerint történjen. Ma is őrzöm azt a kedves mondatot, amelyet valaki a kézfogás után súgott a fülembe, s ezzel félelmeimet egy csapásra eltörölte: „Nagyon sajnáltuk ám Csaba távozását, de Isten hozott köztünk, Enikő!” Mentorom igazi tanítómester volt. Sajnáltam is őt az első hetekben, amikor számos teendője mellett még idegenvenaplójából zetői feladat is hárult rá, ő mégis fáradhatatlanul magyarázta a helyi szokásokat, és mutatta be azokat az embereket, akikkel a lelkészi munka során találkozunk, együttműködünk. Alapállása ez volt: „Mutatok neked egy modellt, ami működik, de te úgy csinálod, ahogy akarod!” Sokat tanultam tőle, és mindeközben rájöttem arra is, mi áll hozzám a legközelebb, hogyan szolgálhatok úgy, hogy képes legyek leginkább önmagamat adni; a szolgálatra való felkészülés során a tapasztalatok által folyamatosan formálódtam. Ha tudomást szereztünk arról, hogy valaki kórházba került, azonnal meglátogattuk, nehogy örökre késő legyen. Szeptember elején, legelső kórházas élményeim egyikét a pszichiátrián éltem meg. Betegünkhöz - rossz állapota miatt- nem engedtek be, hanem a folyosón várakoztattak. Közben váratlanul odajött hozzám egy ismeretlen, fiatal, szemlátomást nagyon zavart nő, és boldogan- ismerősként - üdvözölt. Mentoromra pillantottam, akiről az idegen nem vett tudomást, ezért ő várakozó álláspontra helyezkedett, és belementem a beszélgetésbe. A nő - fél tucat nevet felsorolva - érdeklődött barátairól, s miután megnyugtattam, hogy mindenki jól van, és gondol rá, ragyogó arccal megköszönte a látogatást, és elment. Fellélegeztem, mikor kiléptünk az osztályról... Rendszeresen jártunk két idősek otthonába is, amelyekben nem tudtam, ki melyik felekezethez tartozik, mégis olyan jó volt találkozni a félórás igei alkalmakon! Az Oszikék Otthon mozgékonyabb lakói gyülekezetünk időseivel is szívesen szerveztek közös programokat, s így tavasszal egy egész napot töltöttünk együtt Tőserdőn, az evangélikus Glória-házban. A gyülekezeti csoportok közül az időseket azonnal szívembe zártam. A Napközi Otthon ajtaja minden hétköznap nyitva áll, de a legkedveltebb a két bibliakör és az irodalmi délelőtt. A szerdai nap különlegessége, hogy egy testvérnő vezeti, aki - bár nem hiszi el, mégis - ügyesen ötvözi a lelki útravalót a jelenlévők aktuális kérdéseivel. Ez az alkalom arra is megtanított, milyen nagy felelőssége van az igehirdetőnek és az újságírónak; a vasárnap igéjére ugyanis már szerdán elkezdik a közös készülést, az Evangélikus Elet aktuális számának hitmélyítő írásai pedig a felolvasás és közös megbeszélés által még a látási problémákkal küszkö- dőkhöz is eljutnak. A vasárnapi gyerekórákat mindig izgatottan vártam, hiszen a gyerekek tüneményesek voltak. Persze néha megiz- zasztott az a feladat, amikor igyekeztem lekötni az örökmozgó fiúcskát, aki azért szereti a nagymamát, mert az úgysem tudja elcsípni, ha rosszalkodik; de el is érzékenyültem, amikor például egy ötéves kislány magyarázata szerint azért jó, hogy meg vagyunk keresztelve, mert most már Isten vigyáz ránk. A református gimnázium evangélikus diákjai kötelező hittanórára jöttek több csoportban. Nem ugyanazt a társaságot tanítottam az egész tanév során, hanem mindhárom hitoktató munkájába belepillanthattam. A helyettesítéseket különösen is élveztem. A „focisták” azért tették mindig izgalmassá az óra első néhány percét, mert agyafúrt érvekkel igyekeztek meggyőzni, hogy nekik most miért nem kellene tanulniuk vagy dolgozatot írniuk. A vizsgatanításomon viszont úgy figyeltek, mint a kisangyalok, s előre biztosítottak arról, hogy ha ők ott lesznek, nincs ok az izgalomra. A felnőtt ifisekkel gyakran házi bibliaórán találkoztunk, s ilyenkor éjszakába nyúltak a beszélgetések, hiszen az áhítatot követően legtöbbször spontán jött egy kérdés, amely valamelyikünket foglalkoztatott. S örömünket vagy bánatunkat énekben vittük az Úr elé, amikor kottatartóvá vált a vasalódeszka is. „Biztos vagyok abban, hogy sem térbeli távolság, sem halál vagy távoliét szét nem választhatja azokat, akiket egy Lélek éltet, egy szeretet fűz össze” - írta valaki - Szent Bemát szavait idézve - a számomra készített emlékkönyvbe. Én is így érzem, és ezért sokat jelent, hogy a kecskeméti testvérek támogató szerete- tével (is) indulhatok a segédlelkészi szolgálatba. ■ Hulej Enikő „Csak” János bácsi Az alábbi írás a nemrégiben zajlott Művészetek Völgye fesztivál Völgyfutár című lapjának július 31-i számában volt olvasható; Kiss János néhai evangélikus lelkésznek állít emléket. A csontokig hatoló januári szél bontogatta az előző napi hófúvásokat. A kettes fától, a két falu határától még vagy három kilométer Dörögdig. Rádőlt a szélre, görnyedve törte a félméteres havat, nehezen véve a levegőt a metsző, hideg szélben. Ruhájára, szakállára ráfagyott a hó. Mintha a vállán vinné haza az elcsatangolt bárányt vagy a láthatatlan keresztet, mint a Mester a Golgota felé... Bennem ez a kép villan fel a legtöbbször vele kapcsolatban. Mesélték Dörög- dön, hogy sokszor akár két-három gyerek miatt is eljött gyalog Kapolcsról a téli förgetegben hittanórát tartani. Amikor én találkoztam vele, már öreg volt. Szeretettel fogadott. A közös szolgálat, a néhány hosszabb beszélgetés gondolatai mély nyomot hagytak bennem. Mindig csodáltam azokat az embereket, akik a nagy igazságokat néhány közérthető szóval meg tudták fogalmazni. Majd húsz évvel ezelőtt, amikor én - még viszonylag fiatalon - rohangásztam az építkezések összeszervezése ügyében, csendesen hallgatta gondjaimat. Többet tudott. Jobban látta, mi a fontos. Ahogy Pista mondta a temetésén, nagyon kellett nekünk az ittléte. Nem csak az emlékeinkben él... Szerettem volna a temetésén megköszönni a katolikusok nevében is mindent. De csak álltam a sírjánál, és az a téli kép volt előttem. Nekem nagyon hiányzik ez a hiteles ember. Kiss János evangélikus lelkész. „Csak” János bácsi. ■ Sanyipap i 4 4