Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-08-14 / 33. szám
2 2005- augusztus 14. FORRÁS ‘Evangélikus Élet3 SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 12. VASÁRNAP - Róm 9,15-16 Igazságunk Istenben van! ÉLŐ VÍZ A sátán jós(ágos) arca „Hogyan segíthetik a bűnügyek felderítését a jóslatok?” - erre a kérdésre kereste a választ egy televíziós ismeretterjesztő műsor a minap. A kérdés attól válik hihetetlenül érdekfeszítővé, hogy már a témafelvetés alapján oly színben tűnhet fel a jóslás „tudománya”, mintha az a társadalom javát szolgálná. A társadalom java pedig ugyebár - szent. Mielőtt azonban bárki elromantikáz- na azon, hogy a cél (a társadalom szent java) miképpen szentesíti az eszközt (mágia), tegyük hozzá: az ördögnek tényleg nagyon kevés ideje lehet, ha ilyen eszközökhöz folyamodik (vö. Jel 12,12). Az ősi kígyó bizony gyakran a társadalom építésének a nagy jelszavai mögé rejtőzik, hogy megtévessze az egész földkerekséget. A jóslatok jóságáról szóló műsornak már a címe is igencsak baljós: „Is it real?” Az angol kérdés jelentése: „Ez reális?”, értelme pedig innentől kezdve a néző fantáziájára és műveltségére van bízva, mivel a latin eredetű reális szónak számos jelentése létezik (valóságos, kézzelfogható, tapasztalati, ésszerű, józan, hiteles stb.). A jóslatok hitelességét a filmben egy Bibliából vett párhuzammal próbálták nyomatékosítani: a narrátor hűvös józansággal közölte, hogy Saul maga is jóshoz fordult, amikor apja szamarait kereste. Nos, a szerkesztők nyilván csak vicceltek, hiszen egyáltalán nem ésszerű Sámuelt, aki „az Úr, szolgája volt” (iSám 3,1), lefokozni holmi boszorkánymesterré. Tartsuk tiszteletben a tényeket: Saul valóban egy látó segítségét vette igénybe (lásd 2Sám 9,11), de ez a látó Sámuel, vagyis Isten embere (lásd iSám 9,7). Amikor Saul tényleg jóshoz - az éndóri halottidézőhöz - ment, akkor már kegy- vesztett volt, hiszen Isten eltávozott tőle (lásd iSám 28,7.15). Ennyit a tényekről. A jóslatok hasznosságáról szóló „ismeretterjesztő” film ezután még baljósabbá vált: a sztorit egy kisgyerek eltűnésén, majd csodálatos megtalálásán keresztül próbálták még kézzelfoghatóbbá tenni. A keresés sikeressége természetesen egy jós közbelépésén múlott, aki játszi köny- nyedséggel találta meg az elveszettet az erdő sűrűjében. Miután hipp-hopp elvégezte mindazt, amit a rendőrök tizenkét óra alatt sem tudtak, egy templomablak színes üvegtáblája előtt megható monológot adott elő angyali képességeiről. A kérdés nem is az, hogy valóságos vagy nem valóságos a jóslatok ereje; ez mellékes. A lényeg, hogy a varázslóknak „meglesz az osztályrésze a tűzzel és kénnel égő tóban", a hitetlenekkel és a gyilkosokkal együtt (Jel 21,8). Hókuszpókusz ide, csi- ribí-csiribá oda: a keresztény vallásban nincs helyük a társadalom építéséről zengő fals szólamoknak! Hiszen tudjuk: „Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van.” (íjn 2,15-16) Nem hiszem, hogy az ember dolga lenne az ilyen kétes módszerekkel való közbeavatkozás Isten nagy tervébe (opus magnum). Ha a jóslat valóban jóságos, akkor a kegyelmi ajándékok sokfélesége között miért nem találjuk? Ha tényleg oly nagy segítőerő a mágia, akkor a varázslók az utolsó ítéletnél miért jutnak majd a gyilkosok sorsára? Persze erre mondhatná bárki, hogy a kegyelmi ajándékok sokfélesége közül „az isteni erők munkái” akár jelenthetik a jóslás képességét is... (lásd iKor 12,10) Csakhogy túl nagy a veszélye, túl nagy a kockázata annak, hogy az ilyen képességeket hajkurászók „álapostolok, csaló munkások, akik Krisztus apostolainak adják ki magukat. Nem is csoda, mert maga a sátán is a világosság angyalának adja ki magát. Nem meglepő tehát, hogy szolgái is az igazság szolgáinak adják ki magukat; de a végük cselekedeteikhez méltó lesz." (2Kör 11,13-15) ■ Andriska János * Korunk embere hajlamos úgy gondolni Istenre, mint aki statikus Mindenható, aki a hétköznapi ügyek felett áll, aki trónusán ülve szemléli a lenti világot, akinek mennyei országa teljes mértékben különbözik földi életterünktől. O fent, mi lent. Ebből pedig arra a következtetésre jutunk, hogy valami „teljesítményre” kell törekednünk, amelynek gyümölcseként átléphetjük a két világ határát, és kapcsolatba kerülhetünk Istennel. „Nincs szükség papokra, könyvünkből Ön is megtalálja Istent” - olvasom egy újság hirdetésében. „Ha a mi gyülekezetünkbe jársz, megtanulod mindenben meglátni a Teremtőt” - hirdeti egy prospektus. Valóban lehetséges autodidakta módon átlépni a mennyek országába? Valóban vannak olyan direktívák, amelyek mentén haladva biztos az utunk? A zsidóknak, akik abban bíztak, hogy származásuk alapján az Örökkévaló gyermekeivé fogadja őket, Pál apostol arról beszél, hogy nem a testi származás a fontos, hanem az ígéret megértése, elfogadása. Az ígéret pedig az, hogy Isten visszatér, és velünk van minden napon a világ végezetéig. Azt gondolom, hogy szükség van mindenkire, aki életével felhívja a figyelmet erre az ígéretre - nemcsak szóval, hanem példaadással is. Gyülekezeti szeretetotthonunkban ismertem egy idős férfit, aki már évek óta Szentháromság egy igaz Isten, köszönjük, hogy bizalommal vihetjük eléd könyörgésünket abban a hitben, hogy meghallgatod. Könyörgünk az egész világért. Adj minden népnek emberhez méltó életet, hogy ne kelljen senkinek kiszolgáltatottságban, félelemben, létbizonytalanságban, üldöztetésben élnie! Azok mindennapi kenyeréért könyörgünk, akik sohasem kérik tőled. Adj a vezetőknek bölcsességet, hogy mindent a rájuk bízottak javára tegyenek, és felelősen döntsenek a környezet megóvása érdekében! Könyörgünk minden vallásos emberért. Adj egymás iránti türelmet a külön► A misszió „szakembere” és az istentisztelet tudományának lelkes művelője Pásztor János református lelkész és teológiai tanár. Az isten- tisztelet és a misszió összefiigéseit taglaló sorozatunk elképzelhetetlen az ő írása nélkül. (H. K.) A tradicionális misszióértelmezés szerint a misszió lényege az, hogy egy-egy elhívott ember elutazik országa határain belül valahová vagy külföldre azért, hogy hírül vigye Krisztus üzenetét, az evangéliumot. A Szentírásban azonban arról van szó, hogy Isten eldöntötte a lázadása miatt kárhozatba zuhant emberiség megmentését, és emberek felhasználásával végzi a szabadítást. Ennek dialektikáját fejezi ki a Bír 2,17-18: az Úr bírákat támasztott a szabadítás végrehajtására, de ő maga volt a szabadító. Az Ószövetség a misszió végzésére vonatkozóan is megmutatja a lényeget (2MÓZ 19,3-6). Isten kihozott a fogságból, és saját népévé tett embereket, akiknek küldetést, missziót adott. Ők az Úr „kincsei", akik létükkel Istenről tanúskodnak a többi nép között, akik ugyancsak az Úr tulajdonai (Ezs 49,6). Ennek a ne?„jjpdott beszé^L^eküdt, vagy ha felültették, üldögélt az agyában, másra képtelen volt. Kezdő segédlelkészként úrvacsorát vittem neki. Tudva, hogy a gyónó kérdésekre válasz nem várható, talán csak főbólintás, zavarban is voltam a szokatlan helyzet miatt. Bizonytalanságom azonban gyorsan feloldódott, amikor a bácsi a „Jer, dicsérjük Istent...” kezdetű éneket velem énekelte - végig, fejből. Létrejött a kapcsolat ember és ember között, Isten és ember között. A szakemberek biztosan meg tudják magyarázni, hogy a gyermekkorban megtanult énekszöveg a beszédképtelenség ellenére hogyan tud felszínre tömi az emberi tudatban. Számomra ez az élmény elsősorban azt jelentette, hogy Isten és ember között valami nagyon mély, elszakíthatatlan kapcsolat áll fenn. Megtapasztaltam Isten jelenlétét a világban és az emberek között egy olyan helyzetben, amelyben az emberi szavak felszínes szintjénél sokkal mélyebbről nyilvánulnak meg ennek a kapcsolatnak a tartalmai. Életre szóló élmény, amikor rádöbbenünk, hogy az élő Isten jelen van az életünkben, amikor megérezzük, hogy életünket Isten színe előtt éljük. Ám nagy a veszélye, hogy ezt az élményt átélve (megtérve) figyelmünket többé nem Urunk felé, hanem az emberek felé fordítjuk: ki él méltón, kinek miként kell az életén változtatnia, hogy tanítványként böző vallások gyakorlóinak! Őrizz meg bennünket a szélsőséges tanításoktól! Könyörgünk a keresztényekért szerte a világon. Bocsásd meg részekre szakado- zottságunkat. Láttasd meg velünk, hogy csak úgy tudunk egymáshoz közeledni, ha te vagy az út. Vezess el arra a felismerésre, hogy nem juthatunk soha közelebb hozzád, ha egymástól idegenkedünk, távolodunk, ha előítéleteink elvakítanak. Könyörgünk a Magyarországi Evangélikus Egyházért. Adj békességet, rendet és elkötelezettséget, hogy igéd tisztán hangozzék mindenhol, akár magyarul, akár szlovákul vagy németül hirdetik, s hogy azt örömmel hallgassuk és megtartsuk! tanúskodásnak a fő elemei: a) Isten hívó szavára komolyan odafigyelni, és életüket Isten akarata szerint berendezni; b) tudomásul venni, hogy a hívással küldés jár együtt: mint Isten papjainak a népe, egész lényükkel, életükkel, megszabadított egzisztenciájukkal tudatosan a többi népért kell élniük, hogy így váljanak az Úr tanúivá. Az inkamáció, az örök Fiú emberré létele azért történt, hogy tökéletességre vigye, és minden népre kiterjessze azt, ami már az Ószövetségben elkezdődött, íme, az Isten-ember lett a szabadító. Megszólítja a népeket, hogy hozzá jöjjenek, nyerjenek üdvösséget, és vállalják a küldetést: a teremtő és megváltó Ige egész egzisztenciájukkal történő hirdetését és továbbadását. Az egész Újszövetség erről szól. Az Apostolok cselekedetei summázzák a misz- szió lényegét. A Szentlélek ereje által a Krisztus-hirdető gyülekezet tagjai a ke- resztségben kettős halálélményt élnek át: Krisztus kereszthalálát és halált érdemlő bűnös voltukat tapasztalják meg, meghalnak, és fel is támadnak Krisztussal együtt (Róm 6,3 kk.), hogy őbenne, testeként egybetartozva éljenek a többi ember között. ApCsel 2,37-47 szerint itt a misszió népét azok alkotják, akik: a) az hű legyen a Teremtőhöz... Jézus szava továbbvezet ebben a helyzetben is. Arról beszél, hogy ne a másik szeméből próbáljuk kivenni a szálkát, miközben a saját szemünkben gerenda éktelenkedik, amelynek eltávolítására csak úgy van esélyünk, ha minden nap Urunk szerete- tében, az ő parancsolatai szerint élünk, aki hit által, ingyen kegyelemből igazít meg bennünket. Nem a Krisztushoz méltókat kell keresnünk, nem bölcs tanácsokat kell osztogatnunk. Minket nem az tart össze, hogy a világ értetlenül nézi „együgyűsé- günket”, és az sem, hogy mi már milyen régóta járunk a templomba, vagy élünk a gyülekezetben. Egyedül Krisztus szere- tetén tájékozódhatunk, aki kiválasztott minket az ő követésére, Isten szereteté- nek hirdetésére. El kell jutnunk Krisztus követésében a megtérés-hittől a kegyelem-hitig ahhoz, hogy átéljük: ő valóban előbb szeretett minket. Hozzá tartozásunk nem tőlünk függ, hanem tőle. Az isteni kegyelemből élőkre nagy szüksége van a világnak. Ők azok, akiket nem hajt a „teljesítmény” kényszere, akik nem akarják mások életét beosztani, megszabni. Nem akarnak valami nagyon maradandót alkotni a világban, mert meggyőződésük szerint életük a valóban örök érvényű igazságok szolgálatában áll. Sokszor gondolkodom azon, hogy Könyörgünk megkeresztelt gyermekeinkért. Szüleiknek adj felelősséget, hogy előtted kijelentett vállalásukat megtarthassák! Könyörgünk a serdülőkért, a fiatalokért. Őrizd meg őket a sokféle kísértésben attól, hogy már fiatalon tönkretegyék az életüket! Könyörgünk a házastársakért, akik a te színed előtt fogadtak egymásnak egy életre szóló hűséget. Tartsd meg őket kölcsönösen szeretetben, megbecsülésben, szelídségben, megbocsátásban! Könyörgünk az özvegyekért, az egyedül élőkért. Vedd körül őket irgalmas szere- teteddel, hogy soha ne éljék meg azt, hogy nincs senkijük! Könyörgünk az öregekért, akik már nagyon sok mindent elveszítettek. Segítsd őket, hogy ne azon keseregjenek, amit elveszítettek, hanem erősítsd reménységüket, növeld hitüket, hogy békességgel kéapostoli tanításra figyelnek, és azt továbbadják; b) imádságban válaszolnak; c) az úrvacsorában „megcselekszik” az igét (iKor n,24b.25b). Az úrvacsora az imádságot is magában foglalja, mert az eukharisztia hálaadás; d) mindez folytatódik a hétköznapokban, a diakóniában; e) egész lényükkel, egyéni és közösségi életükkel hirdetik Krisztust. Antiókhi- ában öt nép fiai békés együttélésükkel is hirdetik: az üdvösség és a küldetés minden népé (Ef 3,4-6). Ennek következménye, hogy a gyülekezet folyamatosan növekszik (ApCsel 2,41-28,30). Akárcsak az Ószövetségben, a misszió népe itt is a többi nép között él. A missziói szituáció alapja, az egyház és a világ közti feszültség megmarad a mennyei Jeruzsálem megvalósulásáig. A történelem viszont arról beszél, hogy világi hatalmasságok gyakran erőszakkal kötelezték népüket (vagy a le- igázott népeket) a kereszténység felvételére. Ezekben az esetekben a misszió fő eszköze a diplomácia és a fegyver volt. így lett a középkorban Európa minden állampolgárával együtt keresztény. Ez korrumpálta az egyházad és eltorzította a missziót. Ezért volt szükség ébredési mozgalmakra. A más népek között végzett misszió mindig szorosan kapcsolóOratio oecumenica ISTENTISZTELET ÉS MISSZIÓ 4. Misszió tradicionális formákkal és „lelkes”, új tartalommal A VASÁRNAP IGÉJE mekkora felelősség Krisztust hirdetni, hiszen sokan az örömhír hirdetőitől tájékozódnak Urunkat illetően. Ráadásul mi is hajlamosak vagyunk önmagunkra irányítani hallgatóink figyelmét, mintha olyasmiről tanúskodnánk, amit - meggyőződésünk szerint - már birtokolunk. A Krisztusról tanúskodó tanítvány számára egyértelmű, hogy Isten világának része a mi kis földi, hétköznapi világunk is. Isten jelen van életünk minden eseményében, ez azonban nem csökkenti feladatunk, küldetésünk felelősségét. Ugyanakkor megdöbbentő erejű, erőnket megújító tapasztalatokkal gazdagodhatunk az ő nyomait felismerve. Üdvösségre tehát nem a mi választásunk, hűségünk, tettrekészségünk, aktivitásunk alapján jutunk, hanem egyedül a könyörülő Isten kegyelméből. Éljünk mindennap ebben a kegyelemben - mint az ígéret gyermekei. ■ Johann Gyula Imádkozzunk! „Átölelt Isten nagy kegyelme / Méltatlanul, érdemtelen. / Csodák csodáját látom benne, / És hála tölti el szívem. / Boldogan ujjong énekem, / Ha kegyelmét dicsérhetem. / Míg egykor véget ér itt az út, / Kegyelmed védjen, Istenem! / Szent Fiad vére tárjon kaput, / Ha én szegény, megérkezem. / Befogad ott az irgalom, / S örök örömmel áldhatom.” (EÉ 327,1.4) Ámen. szüljenek az e világtól való búcsúra és a veled való boldog találkozásra! Könyörgünk a betegekért, a kórházban levőkért, a testi, szellemi fogyatékosokért. Szánd meg őket, és győzd meg őket arról, hogy irántuk való szereteted töretlen! Állíts melléjük segítőket, hogy soha ne kelljen arra gondolniuk: „Nincs emberem...” Könyörgünk azokért is, akiknek a szívében gyász van, akár nagyon friss, akár már évek óta hordozzák a bánat terhét. Te vigasztald, gyógyítsd őket, és teremts bennük húsvéti hitet. Végül könyörgünk hozzád önmagunkért. Könyörülj rajtunk a te tetszésed szerint, és munkálkodj szívünkön továbbra is, hogy hallott igéd jó gyümölcsöket teremjen a hétköznapokban is a te dicsőségedre és felebarátaink javára. Szentháromság egy igaz Isten, hallgasd meg könyörgésünket! Ámen. LITURGIKUS SAROK dott az ébredésekhez. A missziói területeken - egyes kivételektől eltekintve - visszaállt a bibliai alaphelyzet. Afrikában a 20. század második felében többen lettek az igére adott személyes válasszal keresztények, mint bármikor a történelem folyamán. A „hagyományos szemlélet” még él közöttünk. Sokan hiszik azt, hogy a misszió egyes misszionáriusok és evan- gélizátorok feladata. A Szentlélek ereje megeleveníti az igét, hogy megértsük, a misszióért valamennyien felelősek vagyunk, közös kiváltságunk és szent kötelességünk, hogy egész valónkkal Krisztust hirdessük. Ebben benne van az evangélizáció is. Napjaink posztmodern világában elszabadult az erkölcstelenség, az igazi értékek sokak szemében devalválódnak, minden viszonylagossá lett. Ha szavaink nem járnak együtt életünk és tetteink bizonyságtételével, mi is hozzájárulunk a sötétség terjedéséhez. Az evangélium hiteles hirdetéséhez szükséges, hogy az egyház ne a pénzsó- várságáról, egyenetlenségeiről, faji gyűlölködésről, e világ hatalmasai kegyének a kereséséről legyen ismert, hanem az élő ige zendüljön ki közülünk (1. iThessz 1,8; Károli-fordítás). Vannak ígéretes jelek: ez a folyamat zajlik több gyülekezetben. Ennek kell megerősödnie és terjednie hazánkban és az egész világon. ■ PÁSZTOR JÁNOS
