Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-08-14 / 33. szám
ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP 70. évfolyam, 33. szány/^Bos. augifgkis 14. - Szentháromság ünnepe után 12. vasárnap Ara: 164 Ft „A fiatalok ebben a sátorban meg„S bár biztos voltam benne, hogy én egy évvel ,A fiú elment dolgozni, a lány elment a kicsikkel SItcIm» jírji íiiji „Az egész táborban a párnatapasztalhatták, hogy a kérészkésőbb máshová kerülök majd, azért odasúgsétálni (akkoriban ez így volt). A fiú munka közSiSeKS?.*» csaták voltak a legjobbak, 1 tény hit nem elszigetel a más tam édesanyámnak: e lelkész mellé szívesen ben hallotta meg az éles szirénát. Egy kicsit meg™ csak az volt a baj. hogy a felí szemléletű, más világképben gonmennék hatodévesnek.” rettent, de elhessegette a baljós gondolatokat. ' SK itP' t nőttek mindig tiltották dolkodó emberektől...” Nem szabad félni. Kár félni.” iÉ őket.” !► Újra Közös Pont - 4. oldal ► Egy hatodéves lelkészjelölt naplójából -10. oldal ► Kérdések között - 8. oldal !► Napos oldalak - 6-7. oldal Dr. Bölcskei Gusztáv püspök, a zsinat lelkészi elnöke Magyarországi Református Egyház D. Szebik Imre elnök-püspök Magyarországi Evangélikus Egyház Tisztelettel és szeretettel meghívjuk augusztus 19-én 18 órára r a budapesti Szilágyi Dezső téri református templomba a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház által közösen tartandó ünnepi istentiszteletre. Beiktatták az új elnököt Az új köztársasági elnök, dr. Sólyom László augusztus 5-én foglalta el hivatalát. Az Országgyűlés még júniusban választotta meg őt dr. Mádl Ferenc utódjául, száznyolcvanöt szavazattal. A televízió által is közvetített beiktatási ünnepséget a Sándor-palotában tartották. Az öt évre megválasztott új államfő beszédében egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy szeretné, ha elnöksége alatt vissza lehetne állítani a „haza”, a „tisztesség” és a „hűség” fogalmak becsületét. „Györkönyben most ért véget a II. világháború” Tudósítás a 3. oldalon SEMPER REFORMANDA „Nem apostoli tanítás az, amelyik Krisztusról nem ejt szót, még ha Szent Péter vagy Szent Pál tanítaná is. Ellenben mindaz, ami Krisztust hirdeti, apostoli tanítás, még ha Júdás, Annás, Pilátus vagy Heródes szájából származnék is.” H Luther Márton: Előszó Szent Jakab és Júdás leveleihez (Szita Szilviafordítása) Szeptember 24. - az Evangélikus Élet olvasóinak országos találkozója Budapesten! (Helyszíne: a zuglói evangélikus templom, illetve a hittudományi egyetem.) Szellemi karbantartás és egyházi megújulás Újszövetség-kutatók nemzetközi kongresszusa Halléban ► Augusztusban sajátos képet mutatnak az iskolák. A legtöbb helyen festőállványok, vödrök és letakart bútorok között lehet csak bejutni az épületbe. Ilyenkor kerülhet ugyanis sor az évi karbantartásra: festésre, mázolásra, kisebb-nagyobb javításokra. De nemcsak az épületek legszükségesebb felújítására van szükség, hanem az oktatók szellemi karbantartására is. Ennek jegyében szerveznek nyáridőben sok szakmai konferenciát és továbbképzést, az óvodáktól az egyetemekig. Az újszövetséget kutató szakemberek egész világot behálózó szakmai szervezete a Studiorum Novi Testament Societas (SNTS) - magyarul az Újszövetségi Tanulmányok Társasága - immár hat évtizede minden nyáron nagyszabású kongresszust rendez. A jubileumi 60. tanácskozásra a reformáció egyik jelentős városában, a németországi Halléban került sor. Az SNTS-nek hosszú évtizedeken keresztül szinte kizárólag nyugat-európai és észak-amerikai tagjai voltak. Sokak részvételét az utazási szabadság hiánya vagy a nagy távolság akadályozta. A tagsági feltételek is szigorúak: a jelölteknek legalább két megjelent könyv mellett a szakmában elismert személyiségek ajánlásait is fel kell mutatniuk. Amikor id. Cserháti Sándor professzor mintegy két évtizede először vehetett részt SNTS- kongresszuson, akkor még fehér hollónak számított magyar résztvevőként. A hallei tanácskozáson viszont már népes küldöttség lehetett jelen hazánkból: evangélikus részről az immár emeritus Cserháti professzor és felesége mellett dr. Cserháti Márta egyetemi oktató (a hit- tudományi egyetem Nyíregyházára kihelyezett tagozatáról) és e sorok írója is ott volt a 60. kongresszuson. (A hivatalos SNTS-tagsággal nem rendelkezők részvételét ezúttal egy német kutatási alapítvány biztosította.) A társaság ökumenikus jellegét az is bizonyította, hogy négy magyar református kutató is ott volt Halléban. Az utazás módja pedig jól jellemzi a magyarság határokon átívelő Kárpát-medencei jelenlétét: Geréb Zsolt kolozsvári professzor előbb Budapestre utazott, onnan Bolyki János kollégájával Pozsonyba mentek, hogy Peres Imre komáromi professzor (Selye János Egyetem) autójával közösen utazzanak Haliéba. A nyolcadik magyar résztvevő Balia Péter budapesti professzor volt. Benyik György szegedi római katolikus bibliakutató pedig most szerzett SNTS-tagságot. A kongresszus a halle-wittenbergi Luther Márton Egyetem épületeiben zajlott. Udo Schnelle, a teológiai fakultás dékánja - maga is elismert szaktekintély - és stábja kitűnő előkészítő munkát végzett. A mintegy négyszáz résztvevő nagyon jó körülmények között tanácskozhatott. Az auditorium maximumban, az intézmény legnagyobb előadótermében folyamatosan hangzottak el az angol, német és. francia nyelvű előadások, az egyetem kisebb termeiben pedig napról napra tanácskoztak az összesen tizenöt szemináriumi csoport tagjai. A nyitóelőadást az újszövetségi kutatás egy emblematikus alakja - a szervezet jelenlegi elnöke -, Barbara Aland tartotta. O - immár elhunyt férjével együtt - az Újtestamentum görög nyelvű kritikai kiadásának, a Nestle-Alandnak egyik névadója. A teológiai hallgatók tanulmányaik kezdetén világszerte kézbe kapják ezt a nélkülözhetetlen segédeszközt. A puszta névből így hús-vér alakot öltő előadónő a bibliai szövegkritika és szövegtörténet legújabb eredményeit foglalta össze.-Egy ilyen kongresszus egyik leglelke- sítőbb élménye mindig az, hogy a szakmában jól ismert nevek „megelevenednek”. Az ember személyesen elbeszélgethet Máté evangéliumának - két lábon járó - négykötetes kommentárjával. Együtt fagylaltozhat a legrangosabb szakmai folyóirat főszerkesztőjével. Részt vehet a pezsgő vitában - hogy aztán a fogadáson pezsgővel koccintson annak résztvevőivel. Az előadások és a szemináriumok felölelték az újszövetségi kutatás legfontosabb területeit a görög szöveg vizsgálatától kezdve a Jézus- és Pál-kutatáson keresztül a legfontosabb és legaktuálisabb hermeneutikai kérdésekig. ► Folytatás a 4. oldalon Esküvő- mennyibe kerül? Esküvői csúcsszezonban a frekventál- tabb helyeken épült budapesti templomokban talán alig akad olyan szombat, amelynek délutánján ne állna az oltár elé egy-két pár. Tavaly összesen 1085 esküvő volt evangélikus gyülekezeteinkben. Ha csak átlagosan százfős esküvői „gyülekezettel” számolunk, akkor is legalább százezer embert „csaltunk be” a párok segítségével templomainkba (egy-egy vasárnapon 2004-ben átlagosan 27 ezren vettek részt istentiszteleteinken). Százezer ember, akiknek legalább a fele - pontos kutatásokat nem végeztem ezen a területen, ezért vagyok ilyen óvatos - sem evangélikus gyülekezethez, sem más felekezethez nem tartozik, nagy részük meg sincs keresztelve (beleértve magukat a házasulandókat is). A mostanában örök hűséget esküdő fiatalok szülei is már az „átkosban” nevelkedtek fel, esetleg „zughittanórákon” kaphattak némi „vallásos előképzettséget”. A ’70-es, ’80-as években született fiatalok számára pedig már leginkább csak a nagyszülőktől örökölt hagyományok tehetnék érthetővé egy egyházi szertartás fontosságát, nyelvezetét, üzenetét, de hát tudjuk, az elmúlt évtizedekben a generációk közötti értő kapcsolat is jelentősen meglazult és silányodott. Az egyházról talán csak annyit tudnak, amennyit a vele korántsem szimpatizáló közvéleményből leszűrhetnek. De tudják, a templomban megkerülhetetlen az egyház. Rengeteg kérdést vet fel ez a helyzet. Szabad-e meg nem keresztelt feleket „összeadnunk”? Hogyan mondathatjuk el velük a Szentháromság egy igaz Istenre tett esküjük szövegét, ha mindez nyilvánvalóan semmit nem jelent a számukra? Minden bizonnyal érdemes lenne ezeket a kérdéseket is behatóbban körbejárnunk. Most mégis csak egy látszólag jelentéktelennek tűnő részletkérdéssel foglalkozom. Jelesül azzal, hogy mennyibe kerül a templomi esküvő, és azzal, hogy egyáltalán ára van. A legtöbb esetben talán úgy érezheti magát a lelkész, mint egy ceremóniamester vagy rendezvényszervező, akinek az a feladata, hogy még ünnepélyesebbé tegye a család, a fiatalok nagy örömét. Meghitt a templom légköre, az oltár, a padok virágban úsznak, ünnepélyes a lelkész ruhája, archaikusak a mondatok, szépen szól az orgona. Tökéletes rendezés, amelynek persze ára van. Néhol konkrét - ha nem is írott - tarifarendszer áll a párok rendelkezésére, amelyből pontosan megtudhatják, miért mennyit kell fizetniük. Templomhasználat: 15000 Ft, díszítés: (igénytől függően) 5000-15000 Ft, a kántor tiszteletdíja: 3000 Ft, az egyházfi tiszteletdíja: 2000 Ft, esetleges templomkerthasználat 10000 Ft. Másutt csak egyértelművé tesszük, hogy „elfogadunk adományokat a gyülekezet céljaira”. Húsz-, harminc-, negyvenezer forint a körülbelül harminc-negyven perces „teremhasználatért”, a lelkészért, a kántorért, az egyházfiért, a virágért és persze az esküvőt megelőző jegyesoktatásért, illetve a minden helyzetben makulátlanul személyesen megszólító igehirdetésért. Igen, a világi rendezvényszervezők áraihoz képest még mindig olcsók vagyunk. Hozzájuk képest olcsóvá tettük az esküvőt. Saját példámon nem tudtam felháborodni: jó apám nem kért pénzt tőlünk a templomhasználatért, a bennünket ösz- szeadó lelkész barátaim is minden bizonnyal megsértődtek volna, ha a zsebükbe csempészek egy-egy borítékot. De hát aki ingyen akar templomban esküdni, legyen legalább lelkészgyerek és lelkész, így templomra, igehirdetőre, Isten áldásáért könyörgő lelkészre nem kell költenie. A többiek pedig fizessenek. Fizessenek? Tudom, a házasulandó fiatalok nagy többsége nem az egyházfenntartói járulékot vagy hétről hétre of- fertóriumot fizető egyháztagokból kerül ki. Tudom, az egyetlen lelkészi szabad délután feláldozása megfizethetetlen, minden másnak pedig ára van: virágnak, időnek, világításnak. De mégis bánt. Lehet, hogy a fiatalok nagy többségének teljesen természetes, hogy fizetniük kell, hiszen életük eddigi legnagyobb eseményéért úgyis sokat kell áldozniuk. Tudják: a torta azért, mert esküvői, legalább a duplájába kerül. Elfogadják, hogy a bérelt ruha árából majdnem újat is varrathatnának, a menyasszonyi csokor áráért pedig két-három születésnapi csokrot is vehetnének. De ha már ilyen boldogok, fizessenek - a templomban is. Lehet, hogy nekik egy pillanatra sem lesz keserű a szájízük emiatt, nekem mégis az. Mert beálltunk a sorba, és saját magunkat, a templomot, az igehirdetést, az Isten áldásáért való könyörgésünket bocsátottuk áruba - még ha olcsón is. És beszélhetünk a legigazabban, mosolyoghatunk a legkedvesebben, rendezvényszervezői mivoltunktól nem nagyon szabadulhatunk. Pedig mekkora lehetőség az ismeretlenül, ráadásul boldogan bennünket megkereső emberekkel találkozni! Ha azt - és csak azt - érezhetnék rajtunk, hogy idegenül is együtt örülünk velük! Ha az anyagias egyház képét azzal - és csak azzal - akarnánk lerombolni bennük, hogy valóban érdeklődünk irántuk - kik ők, hogyan ismerkedtek meg, milyen buktatókat éltek át -, és hogy érezhetően őszintén könyörgünk a boldogságukért, egymás számára való megmaradásukért, Isten áldásáért! Meggyőződésem szerint a pénz ebbe csak belerondítani tud - mert más a természete, másra való. Mekkora lehetőség volt tavaly azzal a százezer emberrel találkozni, akik közül a nagy többséggel - ha nincs éppen az az 1085 pár - soha nem találkozhattunk volna. Mekkora lehetőség, ha a fiatalok barátai a szertartás után csak annyit mondanak: „Tök jó fej volt a pap” - mert érthető volt, amit mondott, mert nem azokat a frázisokat pufogtatta, amelyeket az anyakönyvvezető, vagy amelyek úgyis előre sejthetőek voltak. Mekkora lehetőség százezer ember örömének részévé lenni! És még a fiatalok fizessenek érte? Időszerű lenne átgondolnunk esketési gyakorlatunk anyagi oldalát. Lehet, hogy fájó lenne, ha kiesne az a tíz-húszmillió forint, amely - becslésem szerint- a tavalyi esküvőkből befolyt gyülekezeteink pénztárába (bár biztos vagyok abban, hogy nagyvonalúságunk ellenére- vagy éppen azért - semmivel sem csökkenne ebbéli bevételünk). És nem is elsősorban a kötelezően vállalt „ingyenesség” lenne a megoldás, hanem a felismert lehetőségből adódó mentalitásváltás. Ebben a kérdéskörben csak ez megfizethetetlen, minden másra ott a pénz. ■ Kendeh K. Péter 4 j
