Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)

2005-07-31 / 31. szám

IO 2005. július 31. KRÓNIKA ‘Evangélikus Életi Gondolatok nagyapám temetésén Nagyobbik fiam immáron hatéves, és egyre többet kérdez mindenféléről. Én pedig riad­tan hallom a hangjában, látom a mozdulataiban saját kérdéseimet, kéréseimet; valaha volt önmagam mozdulatait tükrözik vissza a fiaméi. S ami a legdöbbenetesebb: egyre gyakrabban veszem észre magamon őseim, apám és anyám hanghordozását, mozdula­tait, tetteik logikáját. Nem csak ő tükrözi vissza az én egykori önmagamat, én is tükrö­zök valamit: őseimet s mindazt, amit valaha tőlük kaptam. A mozdulatok, gondolatok, remények és fájdalmak, amelyek a maguk természetességében voltak eddig jelen, most kiválnak a háttérből, sajátos jelleget kapnak - amit megszoktam, ezért magától értetődő­nek hittem, most hirtelen üzenetté kezd válni. Olyan üzenetté, amelyből magam is élek, s amelyet félig tudatosan, félig ösztönösen adok tovább a fiamnak. Mindezek a gondolatok még élesebbekké váltak most nagyapám, idősebb Péterfia Zoltán halálával kapcsolatban. Kis híján kilencvenhat éve, 1909 novemberében született Tótkom­lóson, így szemtanúja volt mindennek, ami fontos volt a 20. században. Hogy miként ala­pította meg egy barátjával együtt a mai orosházi evangélikus gimnázium jogelődjét fiatal magyar-német-latin szakos tanárként, arról ma is élő diákjai többet tudnának mesélni. Hogy 1951 után milyen volt mint pécsi egyetemi oktató, nyelvi lektor, azt a volt diákok és kollégák mondhatnák el. A pécsi gyülekezetben végzett „őrálló” szolgálatát, vasasi, „laikus­ként” elmondott prédikációit a helyi gyülekezeti tagok idézhetnék fel. A pécsi TIT meg­szervezéséről a hajdani kollégák számolhatnának be. A népesedés kérdéséről, a magyarság fogyásáról éles logikával megírt okfejtéseiről, az élete végén létrehozott Magyar Fészek Alapítványról sem én vagyok a legméltóbb megemlékezni. Nekem mint unokának az a koszorú jelent sokat, amelyet gyermekei fűzettek teme­tésére: koncentrikus körökben voltak elhelyezve a különböző színű, szimbolikus virá­gok: középen kettő (nagypapa és nagymama), körülöttük tíz másik (tíz gyermekük), egy újabb körben huszonhét (mi, az unokák), majd a legkülső körben harminckettő (a már megszületett dédunokák, köztük a fiaim is). Hatalmas koszorú, olyan, mint egy ön­álló világegyetem, és az én számomra kicsit az is. Olyan univerzum, amelyben otthon lehetek, de amelynek szokatlan nagysága még engem, a bennlévőt'is csodálattal tölt el. Ráadásul a koszorú nem jelzi a menyek és vők, unokamenyek és -vők hadát... Ez az az univerzum, amelynek anyagából és rendjéből átadok valamit a fiaimnak. Mert bizony minden világ csak attól működik, hogy rend van benne. De hogy milyen ennek a világnak a rendje, azt csak most kezdem tudatosan is felfogni. Mi mozgatja ezt az univerzumot? Egyrészt a kultúra ápolása, az önművelés. Akár­melyik nagynénihez-nagybácsihoz megyek, természetes, hogy sok ott a könyv. To­vább keresgélve újabb ponton áll meg a tekintetem: nem tudunk meglenni derű, mo­soly nélkül. Nem emlékszem olyan családi alkalomra - lehetett akármilyen tragikus az apropója -, amely után ne tudtunk volna egymást ugratva, mosolyogva beszélget­ni. Nem mintha nem éreznénk át a tragédia súlyát - sokkal inkább azért, mert tudjuk, hogy mindig van, ami erősebb, nagyobb a halálnál. Talán ebből származik a rend következő alaptétele: a jövőre tekintés ereje. Mert ta­nítani, gyermeket nevelni csak az tud, aki nem képes nem hinni a jövőben. Márpedig ez egy tízgyermekes tanárcsaládban már nem elv: a génekbe van írva, még csak be­szélni sem kell róla. A jövőbe vetett hit jelen van, mint a levegő. Végül itt van a legsúlyosabb, mindent megtámasztó pillér: a tudat, hogy csak a sze­retet képes összetartani a világot. Csak az a kapcsolat fontos, amelyet a szeretet tesz tartóssá. És mindezek mögött, olykor „elásva”, olykor kimondva ott a felismerés, hogy a teremtő és megváltó Isten kezében vagyunk mindannyian. A hit nagyapám számára sziklaszilárd, olykor vehemensen képviselt valóság volt - ha nem is mindig ilyen mó­don, így kimondva, de minden gyermekét körüllengi az Istenhez való tartozás tudata. Ez az univerzum közel sem tökéletes: teli van görccsel, élhetetlenséggel, olykor a nevetségességet súroló naivitással, a kétségbeesés és az öröm harcaival. Mégis, amikor a fiam kérdez, csak ezt tudom neki továbbadni - azt, amit én is kaptam. A koszorú közepéről most, huszonhat évvel nagymamám halála után a második vi­rág, nagyapám is kihullott. Ettől azonban az egész világegyetem nem esett szét. Kit tud­ja, talán nem is ők ketten álltak a középpontjában, hanem Valaki más, aki tegnap és ma és mindörökre ugyanaz... ■ Hegedűs Attila ISTENTISZTELETI REND / 2003. július31. - Budapest Szentháromság ünnepe után io. vasárnap. Liturgikus szín: zöld. Lekció: Lk 19,41-48. Alapige: Rám 4,1-8. Énekek: 460., 323. I. , Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) Bence Imre; du. 6. dr. Széchey Béla; II., Hűvösvölgyi út 193., Fébé de. 10. Herzog Csaba; II., Modori u. 6. de. 3/4 n. Gyekiczky János; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv.) Gyekiczky János; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. Fülöp Attila; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Hokker Zsolt; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Tamás; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Smidéliusz Gábor: de. 11. (úrv.) Zászkaliczky Péter; du. 6. (zenés istentisztelet) Smidélíusz Gábor; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Kézdy Péter; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/a de. 10. (szlovák, úrv.) Szpisák Attila; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Gát utcai római katolikus templom de. II. (úrv.) Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Smidéliusz András; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Gerlai Pál; de. 11. (úrv.) Gerlai Pál; du. 6. Győri Tamás; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Győri Tamás; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) Bence Imre; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (úrv.) Brebovszkyné Pintér Márta; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Kendeh György; XIII., Frangepán u. 41. de. fél 9. Kendeh György; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamásné; XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamásné; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. (úrv.) Gazdag Zsuzsanna; Rákospalota, XV., Régi Fóti út 75. (nagytemplom) de. 10. Bátovszky Gábor; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 11. de. 10. Szabados Regina; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Eszlényi Ákos; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél n. Eszlényi Ákos; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Magyari Márton: Rákosliget, XVII., Gőzön Gy. u. de. 11. Magyart Márton; Pestszentlőrinc, XVIIL, Kossuth tér 3. de. 10. dr. Korányi András; Pestszentimre, XVIIL, Rákóczi út 83. (református templom) de. 8. dr. Korányi András: Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás: Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. Endreffy Géza. ISTENTISZTELETI REND / 2005. július 31. - Balaton Alsódörgicse de. n.; Balatonalmádi du. 4.; Balatonboglár de. 11.: Balatonfenyves (református templom) du. 6.: Balatonfúred de. 9.: Balatonszárszó (evangélikus üdülő) de. 9.; Hévíz du. fél 5.; Keszthely de. fél 11.; Kötcse de. 10.; Kővágóörs de. fél 12.; Mencshely de. 11.; Nagyvázsony du. 2.; Révfülöp de. 10.; Siófok de. 10.; Sümeg du. fél 3.; Szentantalfa de.háromnegyed 10.; Veszprém de. 10.: Zánka de. fél 9. NÉMET NYELVŰ ISTENTISZTELETEK Balatonboglár de. fél 10.; Hévíz de. fél 10.; Siófok (kápolna) de. fél 10. Antennaszolgálat Adnak-e többletet az egyházi iskolák? Az elmúlt másfél évtized folyamán - amikor számos egyházi oktatási intézményt újra­indítottak - sokan és sokszor tették fel ezt a kérdést. Azokban az iskolákban, ame­lyekben képesek voltak eredményeket felmutatni, megemelkedett a növendékek száma. Erre különféle magyarázatokat adtak: beszéltek az oktatás magas színvo­naláról, kiemelkedő tudású és képzettsé­gű tanárokról, munkájukat életükkel, magatartásukkal hitelesítő nevelőkről, a „nemzet napszámosairól”, akik mindent feláldoznak az iskoláért... Lehetne folytatni a sort lélektani magyarázatokkal, például azzal, hogy a jó pedagógus beleéli magát az ifjúság helyzetébe (empátia), és nemcsak isko­laidőben osztja meg a napjait velük, ha­nem részt vesz a fiatalok szórakozásai­ban, otthoni életében, adott esetben átve­szi a szülő, a testvér, a barát szerepét is. Úgy mondják, hogy az elhivatott peda­gógus nem hagyja magára tanítványát életének egyetlen nehéz, netán válságos helyzetében sem. Ez lenne az egyházi iskolák alapvoná­sa, az a többlet, amelyet kiváló személyi­ség, felkészült tanárok egyéni erőfeszíté­sük árán nyújtanak, s amellyel maguk­hoz láncolnak fiatalokat? Nem hiszem, hogy csupán erről van szó! A többletnek felfelé mutató és felülről táplálkozó an­tennája van! Csak egy példa erre a dolgozók gimná­ziumának érettségi vizsgájáról, .mely a soproni evangélikus líceumban folyt. Ott áll a vizsgabizottság előtt a tizenöt fiatal - köztük családosok, édesapák, édes­anyák, akik a munkahelyükről, a gyer­meknevelés gondjai közepette jártak több éven át hétről hétre az estébe nyúló órákra. Most derül ki, hogy sikerült-e el­sajátítaniuk a tananyagot. Az igazgató felkéri az evangélikus hittanból érettsé­giztető tanárt, hogy mondjon el egy imádságot. „Minden gondotokat ó'reá vessé­tek, mert neki gondja van rátok” (iPt 5,7) - hangzik az apostoli ige biztatása, majd egy rövid fohász következik. Úgy jut el a kérés az imádság antennáján keresztül az égi adótoronyhoz, mint ahogyan a ha- rangkondulás kergeti szét a viharfelhőket a falu felett. Az ima a kérdezőkért is szól, hogy bölcsen és segítőkészen tudjanak az érettségizőkhöz fordulni, mint a szülő a gyermekhez, vagy mint Jézus a viharos tengeren vízbe süllyedő tanítványához - kezét nyújtva. Ez az a bizonyos többlet: a lelki anten­na, amelyet úgy „hangolhatunk” az imád­ságban, hogy az egyházi iskoláinkban ta­nuló fiatalok lelkében szétoszoljon a féle­lem felhője, és az értelem, a megtanult is­meretek tiszta fénye világítson elméjük­ben. Hogy a vizsgáztatók a fiatalok iránt érzett szeretetből és együttérzésből se­gítsenek a hálóba juttatni akár a viharzó tengerből is a „szellemi táplálékot”, ame­lyért talán éjjeleken át fáradoztak. Talán felvetődik a kérdés: megbecsü- lik-e ezt a többletet? Lehet, hogy iskoláink az anyagiak terén néha munkájuk akadá­lyoztatását érzékelik azok részéről, akik­nek feladatuk lenne és lehetőségük van ar­ra, hogy segítsenek. Az egyház ugyanis a többletért, a spiritualitásért, az „antenna­szolgálatért” nem kér többet; annyit vár el, mint az állami iskolák. A lelki többlet értékét megtapasztalva az érettségi után többen úgy nyilatkoz­tak, hogy a vizsga előtt nagy erőt jelentett számukra a fent idézett bibliai ige és az elhangzott imádság. Azzal biztatta őket, hogy most is gondviselő Atyánk van, aki nem hagyja el gyermekeit. És ez a döntő: a többlet értékének meg­becsülése azokban formálódik, akik egy­házi iskoláinkban a szellemi színvonal ér­vényesítése, illetőleg elsajátítása mellett Istennek tudnak hálát adni, miközben a kapott értékeket szétosztják családjuk­ban és más közösségekben... ■ Szimon JÁNOS Déli harangszó Vönöckróí Július 31-től augusztus 7-ig minden délben a vönöcki evangélikus temp­lom harangja szól a Kossuth rádióban. Vönöck Vas megyei kisközség Cell- dömölktől tíz kilométerre északra. A település nevét egy 1262-es oklevél őr­zi. A szláv eredetű szó a nyelvészek vé­leménye szerint a szilfa főnév szárma­zéka. A Kemenesalja az Árpád-kor­ban a karakói várispánsághoz tarto­zott, amely a tatárjáráskor szűnt meg. A 16. században a törökök pusztítot­ták, rabolták a táj falvait. Közülük több újjá sem épült, csak a dűlőnevek őrzik emléküket. A Rákóczi-szabad- ságharc idején Bercsényi Miklós generá­lis hívó szavára fegyvert fogtak a vö- nöckiek is. A kemenesaljai falvak többsége a Vióos, Ostjfy, Weöres és Berzsenyi család­nak köszönheti evangélikus hitét. A mai Magyarország határain belül ez az egyetlen magyar gyökerű és erede­tű evangélikus gyülekezet. Templo­ma 1786-ban épült föl, tornya 1903- ban készült el. Vönöckön született Boda Dezső, a későbbi székesfővárosi rendőrfőkapi­tány, Haller Frigyes Gábor, a hazai fotó- technika és -esztétika megteremtője és Tóke László, a kémiai tudományok dok­tora, akadémikus. A vönöcki evangélikus templom huszonkilenc méter magas tornyában két harang lakik. A délidőben meg­szólaló ötszáz kilós harangot Selten- hofer Frigyes soproni műhelyében ön­tötték 1903-ban. M (Forrós: R7Y Részletes) 415 éves a vizsolyi Biblia ► Négyszáztizenöt éve, 1590. július 20-án fejezték be a Borsod-Abaúj- Zemplén megyei Vizsolyban a Karo­lt Gáspár és munkatársai által fordí­tott Bibliának, a 16. századi magyar nyelv páratlan dokumentumának a nyomtatását. Wittenbergi és svájci tanulmányok után 1563-ban fogadta el a gönci gyülekezet meghívását Károlyi (Károli) Gáspár tu­dós reformátor, és vezetése alatt virágzó egyházi élet bontakozott ki a környéken. A gönci lelkész, a Kassa-völgyi egyház­megye szuperintendense 1586-ban, miu­tán feleségét és gyermekeit a pestisjárvány idején elvesztette, nekikezdett a Biblia - apokrif leveleket is tartalmazó - teljes for­dításának. A Bibliát először a 15. század­ban, a huszita felkelés idején fordították magyarra, de nyomtatásban nem jelent meg, és csak korai másolatai maradtak fenn. Az első nyomdába került fordítás Komjáthy Benedek Az Szent Pál levelei magyar nyelvei^ című munkája volt 1533-ban, ezt követte Sylvester János Új Testamentuma 1541-ben, majd Heltai Gáspár kísérelte meg 1551 és 1565 között a teljes kiadást. Károli Gáspár a munkájához jelentős anyagi segítséget kapott Rákóczi Zsigmond egri kapitánytól és Ecsedi Báthory István or­szágbírótól. Munkatársai ismeretlenek; az eltérő nyelvezetből arra következtet­hetünk, hogy hárman lehettek, és az Ószövetség fordításában segítették Ká- rolit. Az Újszövetséget maga Károli for­dította; elsősorban a latin Vulgatából dol­gozott, de vélhetőleg felhasználta a ko­rábban készült részleges magyar biblia- fordításokat is. Károli egy személyben gondozója, szer­kesztője, sajtó alá rendezője és kiadója is volt a könyvnek. Lapszéli jegyzeteket írt a szövegekhez, és a fejezetek elé tartalmi összefoglalót is készített. Miként ő maga írta bibliafordítása Elöljáró beszédében: .....Istennek nevét segítségül híván, minek utá­na hozzá kezdettem volna egynéhány jámbor tudós atyafiakkal, kik nékem a fordításban se­gítségül voltak, meg nem szűntem addig, míg­nem véghöz vittem a Bibliának egészben való megfordítását.. A nagy feladathoz Mantskovit Bálint e célból Vizsolyba telepített nyomdája Né­metalföldről új betűket kapott, a papírt Lengyelországból hozták. A nyomtatást 1589. február 18-án kezdték, és másfél év múlva, 1590. július 20-án fejezték be. A szedőknek négy és fél millió betűt kellett a papíron elhelyezniük. A nyomtatás már a fordítás alatt megkezdődött, a fris­sen elkészült részeket szinte laponként vitte a futár Göncről Vizsolyba. A 2412 oldalas, mintegy hat kilogramm súlyú könyv két kötetben, nyolcszáz pél­dányban jelent meg Károli Gáspár 1590. Szent Jakab havában kelt ajánlásával. A fő­címlapon a megjelenés idejeként 1590. ja­nuár 10. olvasható. Károli a nagy mű meg­jelenése után egy évvel Nagykárolyban meghalt. Az eredeti kiadásból 52 példány maradt fenn, közülük 24 külföldön van. Három példány az Országos Széchényi Könyvtár­ban található, egyet Sárospatakon, egyet a vizsolyi templomban őriznek. Ez a példány sokáig kézbe vehető volt, miután azonban egyre több lap hiányzott belőle, üvegtárló­ba került. A művet 1981-ben megjelentették külön e célra készített papíron, hasonmás kiadásban. Huszonnyolcezer példány a borsos ár ellenére rövid idő alatt elfogyott, és - ilyen típusú kiadványoknál szokatlan módon - a fakszimilét is újra kellett nyom­ni. Az eredeti példányok eszmei értéke fel­becsülhetetlen; 2003 novemberében a vi­zsolyi Biblia egy szinte teljesen sértetlenül fennmaradt kötete 12 millió forintért kelt el egy könyvárverésen. A mű sajnálatos módon a lapok bűn­ügyi rovatában is szerepelt az elmúlt évek­ben: 2002. február 10-én a vizsolyi refor­mátus templomból ellopták az ott őrzött eredeti példányt. Az eltulajdonított kin­cset 2003 szeptemberében Komáromban, egy elhanyagolt épületben egy tartály alatt, fóliába csomagolva megtalálták. A tolvajok börtönbüntetést kaptak, a könyv pedig visszakerült eredeti helyére. A vizsolyi Biblia nemcsak a magyar reformáció megerősödését és a könyv- nyomtatás meghonosodását, hanem a magyar irodalmi nyelv tökéletesedését is jelentette. Károli fordítását kisebb vál­toztatásokkal közel háromszáz kiadás­ban nyomtatták újra. A magyar irodalmi nyelv alakulására gyakorolt hatása szin­te felmérhetetlen. Ma is a legnépszerűbb bibliafordítás magyar területen, javított kiadásaival együtt ez a legtöbbször meg­jelent magyar könyv. Három évtizeddel később, 1626-ban napvilágot látott a katolikus fordítás is, amely Kólói György munkája. A könyvek könyvét egyébként világszerte több mint 2200 nyelven lehet olvasni; mindazonál­tal rendszerint csupán egyes kiválasztott bibliai könyvek lefordításáról van szó. A teljes Ó- és Újszövetség több mint 350 nyelven áll rendelkezésre. A bibliatársu­latokat tömörítő United Bible Societies adatai alapján a legtöbb fordítást Afriká­ban lehet megtalálni, ezt követi Ázsia, Ausztrália és a Csendes-óceán térsége, La- tin-Amerika és a karibi térség, majd Euró­pa - közel 200 nyelvvel -, végül Észak- Amerika. M MTI t 4 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents