Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-07-17 / 29. szám
6 2005- július 17. PANORÁMA ‘Evangélikus Élet5 1+5 ordináció, avagy a 1< A hálaadás és a találkozás ünnepe Benkóczy Péter András avatása a Deák téren ► A jókívánságok mellett kézzelfogható püspöki ajándékkal is gazdagodott avatása után Benkóczy Péter András. Egyházunk július 9-én ordinált fiatal lelkésze a Deák téren zajlott ünnepi istentisztelet után Gáncs Pétertől egy Luther-kabátot vehetett át. A talárt a püspök előtt az avatott lelkipásztor édesapja, néhai Benkóczy Dániel viselte.- Nem törvényszerű, hogy valaki lelkész legyen pusztán azért, mert van egy pap a családjában. Tizenhárom-tizennégy éves korom körül azonban egy olyan erős elhívásélményem volt, amely meghatározó volt a számomra - mondotta Benkóczy Péter András az avatását követő fogadáson. - Ezt szem előtt tartva - folytatta - választottam gimnáziumot, majd mentem a teológiára. Felkészültem arra is, hogy esetleg nem sikerül a felvételi, elvégeztem egy fotósiskolát is. Választásom oka az volt, hogy közel áll hozzám a képek, szimbólumok világa. Azt hiszem, hasonló okból tanultam meg a siketek jelnyelvét is. A pszicho- és bibliod- rámával pedig egy hospice-, azaz haldoklókkal foglalkozó képzés végén találkozhattam először hét évvel ezelőtt. Örülök, hogy a tanultakat a jövőben is kamatoztathatom majd, hiszen augusztus 15-től a szarvasi Tessedik Sámuel Második Esély Népfőiskolán fogok szolgálni a feleségemmel, Benkóczy-Tóth Tímeával együtt. Ő matematika-ábrázoló geometria szakos tanárként szerzett diplomát, most pedig hittanszakot végez. Szolgálatom kezdetén köszönetét mondok nemcsak neki, hanem édesanyámnak is. Ő édesapám halála után egyedül nevelt fel minket két idősebb bátyámmal együtt. A barátok és ismerősök mellett nagyon hálás vagyok még egyházközségemért, a Deák téri gyülekezetért, valamint a maglóéi evangélikus közösségért is, ahol a hatodévet töltöttem - tekintett vissza múltjára, valamint pillantott előre az előtte álló közeli jövőre a megható ünnepi istentisztelet végeztével az a fiatal pásztor, aki röviddel azelőtt tette le a lel- készi esküt lelki otthonában, a Deák téri templomban. Az ünnepi istentisztelet kezdetén az avatandó lelkészjelölt Gáncs Péter püspök, Smidéliusz Gábor, a helyi közösség lelkésze, a hittudományi egyetemünket képviselő ár. Reuss András professzor és az alkalomra érkezett lelkészkollégák kíséretében lépett be a belvárosi evangélikus istenházába, ahol rokonok, barátok, ismerősök töltötték meg a padsorokat. A hálaadás és találkozás alkalma ez - hangsúlyozta igehirdetésében a Déli Egyházkerület lelkészi vezetője. Benkóczy Péter András Isten színe előtt leborulva kér áldást most kezdődő szolgálatára azzal az igével, amely már születése napján szerepelt az Útmutatóban, és keresztelőjén, valamint konfirmációján is elhangzott. Ez a bibliai idézet a 119. zsoltár 35. verse: „Vezessparancsolataid útján, mert abban gyönyörködöm." Ma arra a Mest'erre nézünk föl - emelte ki a püspök -, aki életünk vezére, aki végigkísér a parancsolatokkal szegélyezett, tehát korlátokkal ellátott úton. Egyházunk új lelkészét is ez a Mester vezeti majd egy olyan szolgálatban, amelyet ugyan még nem ismer, de amelyben kamatoztathatja tudását. Élete és szolgálata példát adhat arra, hogy az egyház nemcsak templomokat épít, hanem jelen van az emberek között, és segít a rászorulóknak. A jövőben erősítse őt és feleségét ebben a munkában az Útmutató mai igéje, amely egyben az idei év igéje is: „Könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited.” (Lk 22,32) ■ Gazdag Zsuzsanna Isten, a gyülekezel Ötös lel] ► Nem mindennapi eseménynek adott helyet július 10-én az aszódi evangélikus gyülekezet temploma. A közszolgálati televízió jóvoltából tízezrek vehettek részt a délelőtt 11 órakor kezdődött istentiszteleten, melynek keretében öt fiatal tett fogadalmat a lelkészi szolgálatra. Blázy Arpádné (Budapest-Kelenföld), Gerlai Pál (Aszód), László Milán (Csurgó), Valentínyi Erzsébet (Domony), Zsugyel Kornél (Miskolc, Diósgyőr-Vas- gyár) teológusként egyaránt a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületének valamely gyülekezetében töltötte hatodévét. Or- dinálásukat azonban - az egyházkerület kórházi kezelésre szorult püspöke, D. Szebik Imre akadályoztatása miatt - Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke végezte. ► Hogy a mögöttünk álló hétvégén felszentelt fiatal lelkészeket olvasóink közelebbről is megismerhessék, Horváth-Hegyi Olivér püspöki tikár egy közös kérdéssel kereste meg őket: Milyen események, találkozások kövezték ki eddigi útjukat, és mi az, ami lendületet adott és lelkesítette őket a lelkészi szolgálatra való felkészülésükben? Benkóczy Péter „Találkozás. Ha ezt a szót ízlelgetem, elsőnek az ötlik fel bennem, amikor édesanyám először mosolygott rám harminc évvel ezelőtt, amikor családom tagjai körbevettek szeretetükkel. Minden bizonnyal ez adta meg az alapfogékonyságomat az emberekkel való találkozásokra. Ha a lelkészi pályára való felkészülésre gondolok, kihagyhatatlan szempont ennek a közegnek a szerető gondoskodása, amelyben felnövekedtem. Be kell vallanom, nem hiszek a véletlenekben. Nem véletlenek az életutak vargabetűi, a kudarcok, az örömök és a sikerek sem. Meghatározó számomra, hogy Nyíregyházán kezdtem az általános iskolát, de Budapesten kellett folytatnom. Korán veszítettem el édesapámat, nagyszüleimet, nagybátyámat. Életem korai szakaszában így nemcsak a találkozások, hanem a búcsúzás is jelentős szerephez jutott. Budapestre is családi okok miatt költöztünk fel, édesanyámmal és fiatalabbik bátyámmal. Nyolcéves voltam, amikor bekapcsolódtam a Deák téri gyülekezet életébe, a vasárnapi bibliaórákba. Sosem felejtem el azt a gondoskodó látogatást, amikor Zelma néni (Takácsné Kovácsházi Zelma) eljött hozzánk és hívogatott, lelkesített, hogy bátran menjek csak az alkalmakra. Sokat köszönhetek neki és azoknak a lelkészeknek, akiket szintén név szerint szeretnék megemlíteni: Pintér Károlynak, id. dr. Hafenscher Károlynak és Zászkaliczky Péternek Konfirmációm során történt bennem valami, ami döntő jelentőséggel bírt. Komoly elhívásélményem volt: valódi találkozás az Úr élő és hívó szavával. Ezt a nyiladozó apró hajtást a gyenesi, majd a balatonszárszói konferenciák tovább érlelték. Rengeteg meghatározó név és találkozás kapcsolódik ezekhez az alkalmakhoz; életre szóló barátságok is köttettek itt. A gimnáziumi évek alatt kaptam Istenünktől egy igaz barátot. Olyan barátot, akinek jelenléte igen nagy hatással van életemre és gondolkodásomra. Együtt kezdtük, majd fejeztük be a középiskolát, és az érettségi után a fotósiskola padját is együtt koptattuk. Teológiai tanulmányaimat 1997-ben kezdtem. Az egyetemi stúdiumok mellett két területen is folytattam tanulmányokat. Elsajátítottam a siketek által beszélt jelnyelvet, jelnyelvi tolmács lettem, egy későbbi nagy találkozásnak köszönhetően pedig elmélyültem a bibliodráma és a pszichodráma műfajában. Ezek jelentősen átformálták az életről kialakított felfogásomat. A pszichodráma nemcsak játék, nemcsak önismeretet elmélyítő módszer. A pszichodráma a bennünk rejlő, sokszor tudattalan szimbólumok segítségével legmélyebb lelki konfliktusaink tudatos feldolgozását eredményezi a drámai megjelenítés folyamatán keresztül, olyan módon, amely egy teljesen új és átformáló élet- szemléletet képes biztosítani. Az a meghatározó személy, aki ezen a téren segítségemre volt, mesterem, dr. Potz- ner Irén, akinek kezei alatt mára a bib- liodrámavezető-képzés utolsó fázisába érkeztem. Az Evangélikus Hittudományi Egyetemen sok benyomás és komoly formáló erő ért. Felsorolni sem tudom azoknak az embereknek, tanároknak és professzoroknak a számát, akikért hálát kell adnom. Nélkülük nem lehetnék most evangélikus lelkész. Ez a lelkészi szolgálatra készülésnek a tudomány felőli megalapozását jelenti. A lelki, a spirituális oldalt viszont azoknak a megtartó imádsága alapozta meg, akik engem imáikban hordoztak. Azoknak a jelenléte, akik kitartottak mellettem, szeretetükkel körbevettek és körbevesznek Istennek legyen értük hála.” Blázy Árpádné „Gyermekkori álmom volt, hogy egyszer lelkész legyek. Erdélyben, református családban születtem, a ’80-as években érettségiztem, de a kolozsvári teológia csak minden második évben fogadott női hallgatókat, akkor is csak egyet vagy kettőt. Ezért úgy döntöttem, hogy Magyarországra jövök, és itt kezdem meg tanulmányaimat. A budapesti református teológián hitoktatóként szereztem diplomát. A gödöllői szeretetotthonban dolgoztam, amikor megismerkedtem férjemmel, Blázy Árpáddal, aki jelenleg a budapest-kelenföldi gyülekezet lelkésze. Ezt követően felvételiztem a Evangélikus Hittudományi Egyetemre. Most már Isten iránti hálával elmondhatom, hogy bár református múlttal rendelkezem, de felszentelt evangélikus lelkész vagyok. Az otthoni református lelkész, Szóke Zoltán és feleségének személye meghatározó volt számomra. A lelkész házaspár a 80-as évekbeli Ceausescu-korszakban is kitartott a szolgálatban, s nem adta fel az evangélium hirdetését. Ok mindig példaként fognak állni előttem. Amikor elkezdtem a teológiát, voltak, akik azt gondolták, hogy soha nem fogom elvégezni. Aztán azt vettem észre, hogy a kelenföldi gyülekezetben is egyre inkább elfogadták ezt a helyzetet. Bár sokféle feladatom van, mégis törekszem arra, hogy a férjem mellett házastárs, a gyülekezetben papné, gyermekeimnek pedig édesanyja legyek. Mind a szüleim, mind pedig a családom tagjai minden segítséget megadtak ahhoz, hogy befejezzem a teológiát. Tanulmányaim folyamán alatt a lelkészi szolgálatra való felkészülésben elsősorban az erősített, hogy vannak a lelkész munkájában olyan területek, melyeken egy nő alkatánál fogva jobban helytáll, melyek testhezállóbbak számára, mint egy férfi lelkésznek. A következőkben ezért tartom magam számára is fontos munkának a látogatást, a lelkigondozói beszélgetést és a hitoktatást.” Gerlai Pál „Szüleim már gyermekkorom óta evangélikus szellemben neveltek. Édesapám evangélikus családból származott, aszódi presbiter, kórustag volt. Édesanyám szintén énekelt a kórusban, és a mai napig az aszódi gyülekezet aktív tagja. Detre János esperes vasárnapi iskolájába, hittanórájára, később istentiszteletekre jártam, ahol rengeteget tanultam, ezért sokat köszönhetek az esperes úrnak és a gyülekezetnek. Az aszódi evangélikus énekkarban énekeltem. Hálával tartozom Tarr Gábor karnagy úrnak, aki hatéves koromtól énekórákat tartott nekem az általános iskolában. 1990-től 2001-ig, tizenegy éven keresztül minden augusztusban három hetet a fóti Evangélikus Kántorképző Intézet falai közt töltöttem, ahol megtanultam orgonáink énekelni, és ahol minden nap reggeli és esti áhítatokon vehettem részt. Itt rengeteg evangélikus fiatallal ismerkedtem meg, az ország minden szegletéből. Balás István tanfolyamvezetővel, aki egyben a Mandák Kórus vezetője is, 1997-től járhattam az országot, így rengeteg evangélikus gyülekezetbe éljutottam; szerte az országban mindenütt nagy szeretettel fogadtak minket. A fóti kántorképzőnek és az aszódi Pod- maniczky Emil Zeneiskolának köszönhetően sokszor besegítettem az aszódi templomban a vasárnapi istentiszteletek és bibliaórák orgonajátékába. 1999-ben kezdtem meg egyetemi tanulmányaimat Budapesten az Evangélikus
