Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-07-17 / 29. szám
„...valójában mi megyünk messzire, mi távolodunk el Istentől, és jézus segítsége nélkül könnyen el is veszíthetjük tájékozódási képességünket.” !► Missziói konferenciák Piliscsabán - 4. oldal Hívására indultunk 3. oldal Tényleg... miért hiszek? 5. oldal Zsoltárok: itt és most >► 5. oldal Szinglisors 9. oldal A csodálatos orgona 11. oldal Terror Londonban !► 11. oldal „Fő művében, Az egyházról című röpiratban az egyház fejéül csak Krisztust ismerte el, vitatva az egyházi hierarchia és a pápaság létjogosultságát.” !► Húsz János emlékezete -10. oldal „Egy másik fontos terület, ahol az amerikai protestáns lelkészképzés a világ élvonalába tartozik, a jellegzetesen amerikai társadalmi jelenségegyüttessel, a multikulturalizmussal és a vallási pluralizmussal kapcsolatos. ” !► Mire jó egy amerikai ösztöndíj? - 8. oldal Isten, a gyülekezet és a televíziónézők színe előtt Aszódon... ►A lelkészavatások hétvégéjéről összeállításunk a 6-7. oldalon Templom - falak nélkül „Sátorszentelés” a Béthelben ► Szokatlan szakrális térrel bővült Piliscsabán a Béthel Missziói Otthon. Az utca felől zárt, de három oldalról nyitott építményt június 6-án szentelte fel fttzés János püspök. Az ünnepi eseményen - Taschner Erzsébet főnök asszony vezetésével - jelen voltak a Fébé Diakonissza Egyesület képviselői is. Az idősebb diakonisszák emlékeztek és emlékeztettek arra, hogy 1926-ban állt az otthon területén egy hasonló, sátornak nevezett építmény, amelynek tartóoszlopait bibliai igék díszítették. Elegáns példa Evangélikus pedagógusok országos találkozója ► Bizonytalan tanévkezdés, nem sok jóval kecsegtető őszi költségvetési tárgyalások, demonstráció Budapesten, szaporodó adminisztrációs terhek, érettségibotrány - az egyházi iskolák pedagógusai számára minden bizonnyal ezek voltak az elmúlt tanév legemlékezetesebb, bár korántsem szívderítő eseményei. Ezért is volt jó látni, hogy július 4-6. között Sopronban, az evangélikus pedagógusok országos találkozójának programjai során kisimultak az arcok, és a jóízű beszélgetések, találkozások oldották a tanév során felgyülemlett feszültségeket. Tizenharmadik alkalommal, egy nagyon nehéz tanév befejeztével gyűltek össze az evangélikus iskolák pedagógusai a nagy múltú iskolavárosban. Eddig ezen a találkozón vettek részt a legtöbben - mintegy 250-270-en - a különböző alkalmakon. Hétfőn délután istentisztelettel - Gab- nai Sándor helyi lelkész szolgálatával-vette kezdetét a konferencia a soproni evangélikus templomban. Ezután a résztvevők négy csoportban ismerkedtek a soproni evangélikus gyülekezet történetével a gyülekezet levéltárában, majd meglátogatták a Berzsenyi- és az Eötvös-gimnázi- umot, és tájékoztatást kaptak az intézmények életéről. Este a Hunyadi János Evangélikus Általános iskola tantestülete látta vendégül a vendégeket. Kedden délelőtt Jankovits Bélának, a Győr-Soproni Egyházmegye esperesének Jn 6,6-9 alapján tartott áhítata után két előadás hangzott el az evangélikus gyökerek és az oktatás témakörében. Folytatás a 3. oldalon A Pintér Győző tervezte mintegy száz négyzetméteres új „sátor” funkcióját tekintve istentiszteleti alkalmakra, kis- és nagycsoportos beszélgetések lebonyolítására egyaránt használható. Egyetlen oldalfala előtt ki lehet alakítani oltárrészt, miként szentelésén is történt. (A nagyjából száz fő befogadására képes cseréptetős előadótérhez egy sekrestye, egy székraktár és két, mozgáskorlátozottak által is használható mellékhelyiség is tartozik.) A sátor különösen nyári kánikulák idején lehet alternatívája a közelében álló fatemplomnak. Ahogyan valaki megfogalmazta: „Jó időben Isten közelsége itt a szabad levegőn még inkább átélhető.” Igehirdetésében Ittzés János egyébként arra hívta fel a figyelmet, hogy egyszer eljön majd az az óra, amikor már nem lesz szükség sem „sátrakra”, sem diakóniai szolgálatra, addig azonban adjunk hálát a vigasztalás eme szentélyeiért. Így tett Nyári Erzsébet diakonissza nővér is, aki a Fébé volt főnök asszonya - Túrmezei Erzsébet - egyik versével mondott köszönetét, míg Taschner Erzsébet a kezdetekről emlékezett. Arról, hogy a Fébé Diakonissza Egyesület megalapítója, Pauer Irma áldozatos munkájának köszönhetően miként jött létre a mai Béthel Missziói Otthon, s hogy az első, klotildligeti kis épületből hogyan nőtt ki a mai épület- együttes: a bajban lévő vagy épp pihenni, töltekezni vágyó emberek „evangélikus menedéke”. Régi tapasztalat, régi igazság: van, aki súlyt ad a hatalomnak, és van, akinek csak a hatalom ad súlyt. A rendszerváltozás utáni politikai élet alapvető gondja, hogy az új politikai elit tagjainak jó része a második kategóriába tartozik. Valamennyire érthető - mégis nehezen elviselhető - ez a megelőző negyven év után, amikor csak kivételesen láthattunk a hatalomnak súlyt adó, valódi politikai teljesítményt. Ennél azért az elmúlt tizenöt évben jobban álltunk. Többek között a köztársasági elnökök tevékenysége, megbecsülése is jelzi ezt. Mádl Ferenc, a hivatalából augusztus elején távozó köztársasági elnök bizonyította, hogy a magyar alkotmányos rend szerint úgymond „gyenge” köztársasági elnök lehet kristályosodási pont, lehet jelentős tényező a megosztott társadalomban, közéletben. A hazai és a határokon túli egyházi vezetők számára adott fogadáson, ahol elbúcsúzott az egyházi személyiségektől, megköszönve együttműködésüket, szerényen inkább azokra az eseményekre tért ki, amelyeken a különböző egyházi közösségekkel együtt ünnepelhette egy-egy templom felépülését vagy megszépülé- sét, avagy éppen a millenniumi ünnepségek felejthetetlen alkalmait. Amint mosolyogva mondotta, eredeti elképzelését feladva nem sorolja fel mindazokat az egyházi eseményeket, melyeket feljegyzett, melyeknek részese volt. (Ráadásul előfordult, hogy felesége, Dalma asszony tett eleget a meghívásnak; a köztársasági elnök némi derűvel állapította meg, hogy hitvesét ilyenkor úgy fogadták, mintha valóban ő lenne az elnök.) így azután az elnöki beszédre válaszoló, az elnök működését a jelenlévők nevében megköszönő Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek emelte ki, hogy bizony több alkalommal, amikor konfliktus adódott a végrehajtó hatalom és az egyházak között, a köz- társasági elnök államférfiúi bölcsességgel segített a legjobb megoldás kimunkálásában. Öt évvel ezelőtt egyházi körökben érthetően örömmel fogadták Mádl Ferenc köztársasági elnökké való megválasztását. Jól emlékeztünk arra, hogy a kilencvenes évek elején kultuszminiszterként ő teremtett rendet a közoktatásban, ő írta alá az egyházakkal a közoktatási megállapodásokat, megalapozva az egyházi iskolák működésének hosszú távú stabilitását. Emlékezetes számomra, ahogy a miniszter ebben az időszakban átvágta a gordiuszi csomót: felismerte, hogy reménytelen törekvés a helyüket, szakértőiket, stílusukat még kereső önkormányzatoktól várni az egyházi iskolák támogatását - bármennyire is ez lenne az életszerű, hiszen az egyházi iskolák is az önkormányzatok területén működnek -, így helyesebb, ha még egy bizonyos ideig a tárca oldja ezt meg. Felismerte a helyzetet, és ennek megfelelően lépett. A rendszerváltozás után az állam és az egyházak közötti alacsonyabb szintű, rutinszerű kapcsolattartást - amelynek során az oktatás- és egészségügy, a szociális és a kulturális szféra időszerű kérdései kerültek napirendre - rendszeresen kiegészíti a miniszter- elnökkel való konzultáció. A végrehajtó hatalom mindenkori első embere időről időre (többnyire évente) fogadja a történelmi egyházak - olykor nagyobb egyházi kör - lelkész és nem lelkész vezetőit, közvetlenül tájékozódva a kapcsolatok állásáról, az örömökről és a gondokról. Ilyen találkozóra minden korábbi miniszterelnökkel sor került. Néhány évvel ezelőtt, még az Orbán-kormány ciklusában egy alkalommal a köztársasági elnökvolta meghívó fél. Olyan j ól sikerült az együttlét, hogy ezt követően rendszeressé vált, többnyire karácsony előtt. A miniszterelnökök pedig áttértek a kétoldalú kapcsolattartásra, azaz esetenként fogadták vagy éppenséggel meglátogatták a különböző egyházak vezetőit. Mádl Ferenc már a 2004 karácsonya előtti fogadáson megjegyezte, hogy feltehetőleg ez az utolsó ilyen alkalom, de az illendő búcsúzás érdekében kilátásba helyezett egy, a távozása előtti meghívást. Volt egyházi vezető, aki a július 5-i búcsúlátogatáson, a Sándor-palotában meg is jegyezte, hogy lám, az elnök úr ennyire szavatartó ember, az események sűrűjében sem feledkezett meg rólunk, meghívásunkról. Ez igaz, de azt hiszem, többről van szó. A leköszönő köztársasági elnök személyes hitbeli meggyőződésén túl politikusként, államférfiként is jelentősnek, fontosnak ítélte meg az egyházak szolgálatát a mai és a holnapi Magyar- országon. Nem a múlt, nem a hagyományok jegyében - bár ezek is értékesek -, hanem a jelen és a jövő igényei miatt. Az egyházi szolgálat nagy hangsúlyt kap a határainkon túl, a szomszédos országokban élő magyarság megmaradásában. Még csak az elején járunk annak az útnak, melyet az Európai Unió adta lehetőségek kiaknázása jelent e téren. Itthon, az atomizált, kórosan megosztott társadalomban talán egyedül az egyházi közösségek jelentik azt a kohéziót, amely reményt ad arra, hogy a különböző politikai felfogású emberek szót értsenek egymással. Hogy ne ellenséget lássanak a másikban, hanem fogadják el, lássák be, hogy minden tisztességes politikai erő - ha netán más-más úton és hangsúlyokkal is - a haza javát, a nemzet boldogulását akarja. Alkalmam volt elmondani az elnök úrnak - és hangsúlyoztam, hogy ezt a véleményt megosztom az Evangélikus Elet olvasóival -, hogy sok értéket hordozó működésén kívül értéket képvisel távozásának a módja is. Ismeretes, hogy meghatározó politikai erők szerették volna, ha Mádl Ferenc - elődjéhez, a szintén nagy elismertséget szerzett Göncz Árpádhoz hasonlóan - még egy ciklust vállal. Utólag nyilvánvaló, hogy erre minden esélye meg is lett volna. De nem vállalta. Hűséges maradt eredeti álláspontjához: visszatér a szakmai, a tudományos életbe és természetesen a közéletbe. Ma, amikor a hatalom irreálisan felértékelődött nálunk, amikor egyesek - szerény teljesítménnyel - politikai pártok farvizén próbálnak jelentős hatalomra szert tenni, akadt egy személyiség, aki nem a hatalmat választotta. Pedig bizonyította, hogy - ellentétben sokakkal - képes jól, a haza javára élni vele, képes megfelelni a köztársasági elnöki eszménynek, kifejezni a nemzet egységét, felülemelkedve a napi politikai csatározásokon. További értékes munkálkodást, megérdemelt pihenést, sok erőt, jó egészséget kívánunk a köztársasági elnöki tevékenységét példaértékűen végző és befejező Mádl Ferencnek! ■ Frenkl Róbert
