Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)

2005-07-10 / 28. szám

IO KRÓNIKA ‘Evangélikus Élet!; 2005. július 10. mmm „Gyurátz-híradó” Tudom, furcsa és első olvasásra talán érthetetlen a cím. Ha nem is ilyen címmel, de ezzel a tartalommal jelent már meg írásunk, és továbbra is szeretnénk időn­ként hírt adni magunkról. Ez a cím valójában „iskolánkra”, a kőszegi Evangélikus Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Informatikai Szakközépiskolára, a régi, több mint száz évvel ezelőtt Gyurátz Ferenc püspök által elindított Kőszegi Leányneve­lő Intézetre vonatkozik. Intézményünk - amely 2000 óta gondokkal küszködve ugyan, de működik, fejlődik és erősödik -, hála Istennek, megállja a helyét egyházi iskoláink között. Ma már elmondhatjuk, hogy a „kezdeti félelmeken” túljutottunk, és a tanulók lét­száma évről évre emelkedő tendenciát mutat. Ami pedig ennél is több: az iskolá­ban jó légkör uralkodik, és egységes tanári kar dolgozik azon, hogy tanulóinkat megérintse a „Gyurátz-szellem”, sőt az evangélium ereje, valamint hogy átlagon felüli tanulmányi eredményt érjenek el a magas szintű nevelésnek és képzésnek köszönhetően. A régi „Gyurátz-növendékek" igazi lelki hátteret adva ma is összetartva imád­kozó közösségként, mindenben segítő szándékkal állnak munkánk mögött. Ők hozták létre a Gyurátz-alapítványt, amely az elismerésben részesülő tanulókat kívánja megjutalmazni. Ebben ismét csak az iskolai „összmunka” segít, hiszen az értékelésben az osztályfőnökök és a hitoktatók munkaközössége egyaránt részt vesz. Ez azt jelenti, hogy az ösztöndíjra ajánlottak mind tanulmányi eredménye­ik, mind pedig a hitbeli és a közösségi magatartás szempontjából „mérlegre ke­rülnek”. Hála a kedves támogatóknak - elsősorban a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerü­letnek -, az idén (kicsit eltérve az alapszabálytól) két tanulót is megjutalmazhat­tunk. Kutschi Péter és Nőszek Katalin egyenként huszonöt-huszonötezer forintos ösztöndíjat kapott. Előbbi a természettudományok terén ért el kiváló eredményt, utóbbi pedig az irodalom és a versmondás területén nyújtott kiemelkedő teljesít­ményt. Mindketten buzgó hittanosok, és gyülekezetük életében is aktívan részt vesznek. Mivel egyikük evangélikus, a másik pedig katolikus, „ökumenikus” irányban is léphettünk. Ezzel a „híradóval” örömünket és előrelépésünket szerettük volna jelezni. Emellett arra kérjük testvéreinket, hogy támogassák a Gyurátz-alapítványt a to­vábbiakban is. Sőt az is reménységünk, hogy talán újabb csatlakozókat is sikerül „toborozni” ezzel a néhány sorral. Számlaszámúnk: 11747051-20103246; az ada­kozni vágyóknak csekket is tudunk küldeni, ha a következő címen kérik: Evan­gélikus Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Informatikai Szakközépiskola, 9730 Kő­szeg, Árpád tér 1. Kérjük, gondoljanak ránk szeretettel és imádságos szívvel, hogy iskolánk és alapítványunk egyre gyümölcsözőbben, Isten áldásával végezhesse nehéz, de szép munkáját a jövő és fiatalok érdekében. ■ Keveházi László HIRDETÉS____________________________________________________________________________________________________ Egyedülálló édesanyák és gyermekeik konferenciája A Női Missziói Szolgálat szeretettel várja a jelentkezéseket az egyedülálló édes­anyák és gyermekeik konferenciájára, amelyet Örvendjetek! címmel tart augusztus 6-13. között a révfülöpi Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban. A részvételi díj felnőtteknek 15 000 Ft. Jelentkezni július 19-ig lehet a 20/824- 2791-es telefonszámon, illetve levélben a következő címen: MEE Női Missziói Szolgálat, 1450 Budapest, Pf. 21. ISTENTISZTELETI REND / 2005. július 10. - Budapest Szentháromság ünnepe után 7. vasárnap. Liturgikus szín: zöld. Lekció: Róm 6,19-23. Alapige: Jn 12,44-50. Értekek: 327., 459. L, Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Balicza Iván; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) Balicza Iván; du. 6. Bence Imre; II., Hűvösvölgyi út 193., Fébé de. 10. Gyekiczky János; II., Modori u. 6. de. 3/4 ii. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv.) Sztojanovics András; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. Fülöp Attila; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vilma; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Tamás; Káposztásmegyer, IV. Tóth Aladár út 2-4. de. 9. Solymár Péter Ta­más; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Smidéliusz Gábor; de. 11. (úrv.) Takácsné Kovácsházi Zelma; du. 6. Smidéliusz Gábor; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; VIII., Üllői út 24. de. fél ii. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/a de. 10. (szlovák) Szpisák Attila; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. (úrv.) Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Gát ut­cai római katolikus templom de. 11. (úrv.) Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Smidéliusz András; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Győri Tamás; de. 11. (úrv.) Győ­ri Tamás; du. 6. (vespera) Joób Máté; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Joób Máté; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) Madocsai Miklós; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (úrv.) Veperdi Zoltán; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Tóth-Szöllős Mihály; XIII., Frangepán u. 41. de. fél 9. Szloboda József; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamásné; XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. (úrv.) Tamásy Tamásné; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. (úrv.) Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV., Régi Fóti út 75. (nagytemplom) de. 10. Bátovszky Gábor; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 11. de. 10. Lukáts Miklós; Cinkota, XVI. , Batthyány I. u. de. fél H, Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Marschalkó Gyula; Rákoskeresztúr, XVII. , Pesti út 111. de. fél 11. Marschalkó Gyula; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. (úrv.) Eszlényi Ákos; Rákosliget, XVII., Gózon Gy. u. de. 11. (úrv.) Eszlényi Ákos; Pestszentlőrinc, XVIII. , Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (reformá­tus templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámu­el; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Soly­már Gábor; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. Endrefíy Géza. ISTENTISZTELETI REND / 2005. július 10. - Balaton Alsódörgicse de. n.; Balatonakali du. 2.; Balatonaliga (a Club Aliga területén levő református templom) du. 6.: Balatonalmádi du. 4.: Balatonboglár de. 11.; Balatonfenyves (református templom) du. 6.; Balatonföldvár (városháza) du. 2.: Balatonfured de. 9.; Balatonszárszó (evangélikus templom) du. 3.; Balatonszárszó (evangélikus üdülő) de. 9.; Balatonszemes du. 2.; Balatonszepezd de. 9.; Hévíz du. fél 5.; Keszthely de. fél 11.: Kötcse de. 10.; Kővágóörs de. fél 12.; Mencshely de. 11.; Nagyvázsony du. 2.; Révfülöp de. 10.; Siófok de. 10.; Szentantalfa de. háromnegyed 10.; Tapolca de. fél 9.; Veszprém de. 10.; Zánka de. fél 9. NÉMET NYELVŰ ISTENTISZTELETEK Balatonboglár de. fél 10.; Hévíz de. fél 10.; Siófok (kápolna) de. fél 10. ■ Összeállította: Boda Zsuzsa „Isten építőmestere” Johannes Bugenhagen emlékezete ► „Könnyű kiszámolni: ha Luther Márton 480 évvel ezelőtt fogadott örök hűséget Bóra Katalinnak ak­kor eskető papjuk éppen 520 éve született.” Akár így is kezdődhet­ne - egy kevésbé „komoly” lapban - a Johannes Bugenhagenre való em­lékezés, mivel a reformáció kezde­tének e méltatlanul kevéssé ismert alakja állítólag (Lutherhez hasonló­an) maga is kiváló humorérzékkel bírt. De természetesen nem ez in­dokolja, hogy portréját megrajzol­juk e hasábokon... Johannes Bugenhagen 1485. június 24- én Wollinban látta meg a napvilágot. Nevelői csodagyereknek tartották őt. Ti­zenöt évesen felvételt nyert a greifswaldi egyetemre, ahol a kor legnagyobb né­met humanista tanárai ismertették meg vele az ókori klasszikusokat. Ebben az időszakban szentelték pappá. 1504-ben - mindössze tizenkilenc éve­sen - a treptowi városi iskola rektora lett. 1517-től a belbucki kolostori iskolában patrológiát és biblikumot tanított. He­tente bejárt az iskola melletti kolostorba is, ahol - az apát megbízásából - a szer­zeteseket bibliaismeretre oktatta. Előadá­sai olyan népszerűek voltak, hogy a vá­rosi papok és polgárok is gyakorta láto­gatták. Számtalan esetben a környékbeli templomokba is meghívták őt igét hir­detni, ezáltal még nagyobb népszerűség­re tett szert. Tanártársai egyszerűen csak dr. Pomeranusnak, dr. Pommemek nevezték, mert rendkívül sokat tudott szűkebb ha­zájáról. Ennél jobban talán csak a Szent­írást, illetve Szent Jeromos és Szent Ágoston munkáit ismerte. Életében a nagy változást Luthernek Az egyház babiloni fogságáról című munkája hozta el; ennek hatására Bugenhagen is csatlakozott a reformációhoz, majd ké­sőbb annak befolyásos személyisége és harcosa lett. Tanártársaival egyébként már 1518-tól szorgalmasan olvasgatta Lu­ther műveit, de a fordulat csupán a már említett irat, valamint a Lutherral való le­velezés hatására következett be az életé­ben. 1521-ben Wittenbergbe költözött, és harminchat évesen, tudósként beiratko­zott az egyetemre Luthert hallgatni. Persze hamar kitűnt az ifjú egyetemis­ták közül, úgyhogy 1523-ban Luther ta­nácsára a wittenbergiek meghívják váro­si lelkésznek. Harmincöt éven át végezte hűségesen ezt a szolgálatot. (Több világi tanulmány vártemplomi lelkészként mutatja be őt, de ez tévedés: a vártemp­lom papja akkoriban Justus Jonas volt, Bu­genhagen városi lelkészként működött.) Nagy papi erénye volt, hogy minden gyülekezeti tagot ismert, s hogy minden betegét meglátogatta. Egy alkalommal például egy beteg péket látogatott meg, aki azt mondta neki halálos ágyán: „Ha meggyógyulok, igen finom kalácsot sü­tök a doktor úrnak!” Ezt az esetet szám­talan alkalommal emlegette műveiben. Később már nemcsak „paposkodott”, de tanított is a wittenbergi egyetemen, méghozzá főképpen zsoltármagyaráza­tokat. Hallgatói nagyon szerették, mert ebben a korszakában a száraz tananya­got és a dogmákat őszinte bölcsességgel, egyszerű világossággal és gyakorlati je­lentőségük kiemelésével oktatta. Spalatin megbízásából útmutatást is írt többek között a tapasztalatlan papok számára, amelyben egy perikóparendhez hasonló igehirdetési rendszert is szerkesztett. Kitűnő kapcsolat, szoros barátság fűzte őt Lutherhez: azon kevesek közé tartozott, akikkel a nagy reformátor még Wartburgból, száműzetéséből is le­velezett. így nem véletlen, hogy - mint városi pap és barát - ő eskette meg 1525. június 13-án Luthert és Bóra Katalint. Mellesleg a reformátorok első generáci­ójából ő volt a legelső, aki - mintegy pél­dát és bátorságot adva a többieknek - megnősült. A nagy teológiai vitákból is kivette a részét, bár - ma úgy mondanánk - ez nem az ő műfaja volt. Ezekből a vitákból ugyanis - igazsága ellenére - szinte so­hasem került ki győztesen. 1525-ben pél­dául Zwingli ellen fogalmazott meg egy tanulmányt az úrvacsoráról, Zwingli azonban meglehetősen durván megcá­folta a munkáját. Ezután magának Lu­thernek kellett beszállnia az írásos vitá­ba, hogy helyére tegye az összekuszált és kiforgatott dolgokat, s hogy - barátja vé­delmében - 1527-28-ban „pengeváltást eszközöljön ki” a „valóságos jelenlét” ta­nítása kapcsán Zwinglivel. Bugenhagent e kudarcok ellenére is rendkívüli közmegbecsülés övezte. Kü­lönösen akkor lett a nép elismert és sze­retett pásztora, amikor a wittenbergi nagy pestis idején nem menekült el a vá­rosból, hanem a rábízottakkal maradt. (Egyébként csak Luther és ő maradt ek­kor a városban, a többi reformátor meg­futamodott.) Ezek után Bugenhagennek a talán leg­nagyobb érdeméről kell szólnunk: egy­ház- és gyülekezetszervezői munkájá­ról. Luther épp e vezetői és szervezői ké­pességei miatt nevezte őt „Isten építő­mesterének”. Saját gyülekezeti munkája mellett hatalmas szervező utakat tett bel- és külhonban egyaránt. Egyházi ügyeket rendezve járt Kurlandban és Braunschweigben; itt írta a Kirchenord­nung für die Stadt Braunschweig című mű­vét, kialakítva ezzel az ottani rendet. A következő állomás 1529-ben Hamburg volt; itt szintén megszervezett egy kö­zösséget, és máig élő egyházrendet ha­gyott hátra maga után. Hamburg után Lübeck, Pomeránia, Schleswig, Hildes­heim, Hannover és Wolfenbüttel követ­kezett. Látható tehát, hogy az egyházi meg­újulást szervező, befolyásos ember volt; ahol csak járt, egyházi és iskolai rendtartásokat készített az északnémet * és alsó-szászországi városok részére. O volt az, aki 1525-ben átültette újalnémet („plattdeutsch”) nyelvjárásra Luther bibliafordításának jó részét, és közre­működött a lutheri szöveg revíziójában is. Ezenkívül Luther és Melanchthon szá­mos latin nyelvű művét is lefordította németre. Munkássága elismeréseként két ízben is felkérték püspöknek, de ő mindkétszer alázatosan nemet mon­dott. A schmalkaldeni háború alatt a melanchthoniánus teológusok táborá­hoz tartozott, akik a hitújítás túlélését még komoly kompromisszumok árán is biztosítani igyekeztek. Életének legkülönlegesebb szervező- útja Dániába vezetett. Itt több évet töl­tött el, hogy sikerre vigye a reformáció ügyét, kialakítsa a rendtartásokat, és hogy átformálja az egyetemet. Az egy­házi birtokokat átadatta a koronának, a püspököket menesztette, és helyettük szuperintendenseket nevezett ki. Lénye­gében a reformáció dániai meggyökere- sedésének nagy alakja volt Hans Tausen­nel együtt; mi több, Bugenhagen volt az, aki 1537-ben megkoronázta az első olyan dán királyt - III. Keresztélyt -, aki mindvégig megmaradt lutheránusnak. Megszervezett gyülekezeteivel távolról is - levelezés útján - kapcsolatban ma­radt. Hosszú szervezőútjai alatt otthoni, wittenbergi gyülekezetében maga Lu­ther volt a helyettese. Hogy miben állt a titka? Talán kitűnő szervezőmunkájának három lépcsőfoka lehetett az oka annak, hogy „sikeres” és hosszú életű, el nem sorvadó gyülekeze­teket alapított. Mindenekelőtt azon volt, hogy jól képzett, hűséges lelkész kerül­jön minden helyre. A következő lépés az iskolák megszervezése volt - tisztessé­gesen megfizetett iskolamesterekkel -, így biztosította, hogy tanult ifjakból áll­jon a gyülekezet utánpótlása. Végül pe­dig a gyülekezeti közpénztárak megala­pításával a létbiztonságot teremtette meg, így nemcsak a közösséget lehetett fenn­tartani, hanem a diakóniai munkát is le­hetett finanszírozni; illetve a rászoruló­kat támogatni. Bugenhagen „építmé­nyei” kiállták az idő próbáját. Nagyon megérintette őt Luther Már­ton halála. Fájdalomtól elcsukló hangon temette jó barátját. A ravatalánál mon­dott gyászbeszédében idézte Húsz János máglyán elhangzott szavait: „Most süti­tek a libát - csehül a „liba” jelentésű szó husinak hangzik -, de száz év múlva küld az Isten nektek egy hattyút, akit nem fogtok tudni megégetni.” Bugenhagen neve olvasható a pesti Evangélikus Or­szágos Múzeumban őrzött lutheri vég­rendeleten, e testamentumnak ugyanis ő volt az egyik hitelesítője. Az 1550-es évek kevés okot adtak Bu­genhagen számára a derűre. Nemcsak azért, mert háborúk és viszályok, szaka­dások és ellentétek jellemezték korát, hanem azért is, mert barátai vagy meg­haltak, vagy cserbenhagyták; öreg tanár­ként a „modem” egyetemi ifjúság sem szívesen hallgatta már őt. Életének utol­só éveit teljes visszavonultságban töltöt­te. Hetvenhárom esztendősen - az első reformátorok közül a leghosszabb kort megérve - halt meg 1558. április 20-án Wittenbergben. Legjelentősebb művének a Pomeránia címűt tartják. Ezt 1518-ban írta, de csak jóval a halála után jelenhetett meg. A mű megírását hosszas kutatómunka előzte meg: végigjárta a kolostorokat és az is­kolákat, hogy összegyűjtse a levéltáraik­ban fellelhető információkat; oklevele­ket és krónikákat tanulmányozott. Virág Jenő' professzor figyelt fel rá, hogy „Cranach Lukács Bugenhagenről készített képeiről a nyugodt bölcsesség, a krisztusi szeretet és a tántoríthatatlan hűség sugárzik felénk. Valóban Isten építőmestere volt.” ■ Gabnai Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents