Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-07-10 / 28. szám
2 2005- július 10. FORRÁS ‘Evangélikus ÉleLi> SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 7. VASÁRNAP-Jn 12,44-50 Az Atya parancsolata: örök élet ÉLŐ VÍZ Isten tulajdonai vagyunk „Mivel pedig megsokasodik a gonoszság, a szeretet sokakban meghidegül” - ez lesz a jele a nagy megpróbáltatás idejének (Mt 24,12). A 20. század viharait megélt ember joggal mondhatja: ez az idő már eljött. Fejlődésünk látszólagos csúcsán eljutottunk a gyilkolás iparosításáig, majd a 21. századra a társadalom önálló, magányos szigetekre szakadt szét. Mindenki saját magát keresi, s egyre kevésbé találja meg a hangot másokkal. Nagy megpróbáltatás ez is. Ezért hatott gyógyírként a Szentháromság ünnepe utáni hatodik vasárnap igéje: „így szól az Úr, a te teremtőd: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!" (Ézs 43,1) Nem kell többé lehajtott fejjel, magányosan bolyonganunk. Nem kell többé szívünkben hordozni a félelmem nyomasztó érzését. Szorongásunkat felváltja a derűs megnyugvás: Isten gondviselése. „Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkod- jatok.” (Mt 6,25) Rohanó világunkban úgy vágyik az ember a biztonságra és a nyugalomra, mint a tiszta levegőre. Jézus tudja ezt, ezért figyelmeztet: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek én- bennem.” (Jn 14,1) Higgyetek, mert van Teremtőnk, aki újjáteremt mindent (vö. Jel 21,5). Isten nem néma, nem hagyta magára az embert, hiszen a Szentírás által így szól: .....megváltottalak, neveden szólítottalak, en yém vagy!” De vajon mit jelent Isten tulajdonának lenni? Mit jelent, ha Isten a nevünkön szólít bennünket? S vajon miért jó ez nekünk? A válasz Péter vallástételében rejlik. Simon Péter felismerte Jézusban az élő Isten fiát, ő pedig ezért a nevén szólította: „Boldog vagy, Simon, jóna fia...” (Mt 16,17) Boldog az az ember, akit Isten a nevén szólít! Mert akit Isten a nevén szólít, az nem idegen a számára; s akiket a Megváltó ismer, azok ott lesznek vele a Paradicsomban (vö. Jn 17,24). Jézus főpapi imádságában is szól a választottakról, akiket „sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el” az Isten sze- retetétől (Róm 8,38-39). Választott Péter is, akit Jézus meg is jutalmaz: neki adja a mennyek országának kulcsait. Pétert így szólította nevén: „Te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta.” (Mt 16,18) Péterhez hasonlóan nekünk is fel kell ismernünk a Messiást. így aztán különösen aktuális a kérdés: „.. .miután megismertétek Istent, vagy még inkább: Isten ismert meg titeket, hogyan térhettetek vissza ismét az erőtlen és szegény elemekhez, és hogyan akartok újból a szolgájukká lenni?” (Gál 4,9) ■ Andriska János SEMPER REFORMANDA „Hogyan végezhet a víz ilyen nagy dolgokat? Nem a víz végzi, hanem Isten igéje, mely a vízzel együtt van, és a hit, mely bízik a vízzel egyesített igében. Mert a víz Isten igéje nélkül csak víz, és nem keresztség. Isten igéjével együtt azonban keresztség, vagyis az életnek kegyelemben gazdag vize és a »Szentiélekben való újjászületés fürdője«...” H Luther Márton: Kis káté (Prőhle Károly fordítása) A mai evangélium Jézus azon beszédének a részlete, amelyet Jeruzsálembe való bevonulása után mondott a húsvéti ünnepre gyülekező sokaságnak. Hallgatói többségükben vallásos zsidó emberek voltak, akik Isten parancsolatán a mózesi törvényt értették, amely a Sínai-hegy- nél kötött szövetség szimbóluma is volt. A szövetséghez Kánaán birtoklásának ígérete fűződött, így a hallgatóságot bizonyára meghökkentette Jézus kijelentése: „.. .maga az Atya parancsolta meg nekem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek En pedig tudom, hogy az őparancsolata örök élet.” Ez merőben új perspektíváját tárja fel Isten szövetségi hűségének: az Úr nemcsak az ideig való földi világban gondoskodik népe lakóhelyéről, hanem az örökkévalóságban is, ahol övéinek örök életet ad. Isten országának eljövetelét Jézus korában minden vallásos zsidó várta. Várakozásuknak azonban nem volt része az örök élet reménysége. Olyan földi birodalmat vártak, ahol Isten népe szabadon és békességben, a többi nép tiszteletétől övezve él; ahol nem lesz többé betegség és szenvedés; ahol általános jólétben mindenki igen magas kort ér meg, és végül „az élettel betelve” távozik, mint azt a régi pátriárkákról jegyezte fel az írás. Jézus kijelentése egyrészt porrá zúzza ezt a reménységet, másrészt ennél sokHa majd visszatérünk az egyetemes liturgikus hagyományhoz, az egyház ősi, szent kincséhez. Ha csak a tiszta, máshol nem hallható isteni üzenetet hirdetjük Ha művészi alkotás lesz a prédikáció. Ha lerázunk magunkról mindent, ami hétköznapi, és még inkább ünneppé tesszük az ünnepet... Ha majd teljesen elhagyjuk az életidegen liturgikus formulákat. Ha kilépünk a feszengést keltő templomterekből, ahol annyi tiltás fogadja a betérőket és a betévedteket. Ha lemondunk a hamis biztonságot nyújtó, érthetetlen kánaá- ni nyelvezetről. Ha legalább a töredékét elsajátítjuk a hivatásos színészek arcjátékának és mozgásának... A két csokorba összegyűjtött vélemények némelyike az elmúlt évek istentiszteleti rendekkel kapcsolatos polémiáinak köszönhetően ismerősen csenghet a fülünkben. Az első csokor kulcsszavai az igényteremtés és az ősi kincsek ismételt felfedezése, az utóbbié pedig az alkalmazkodás - a kor igényeihez és kihívásaihoz. Annak ellenére, hogy az egyes vélemények egészen drasztikusan eltérnek egymástól, vagy egymáshoz képest ellentétes utat jelölnek ki a liturgikus vizsgálódás területén, valami mégis összeköti őket. Ez pedig nem más, mint kai szélesebb távlatot nyit: eloszlatja a földi paradicsom délibábját, ugyanakkor feltárja, hogy Isten örök életet szán népének, sőt mindenkinek, aki őbenne - Isten Fiában — hisz. Ez új szövetség, de nem a régi alternatívája, hanem kiteljesedése. Új, mert a sínai szövetség megkötésekor Isten örök életre vonatkozó szándékát még „lepel” borítja; Jézus halálában és föltámadásában azonban elvétetik ez a lepel. Nyilvánvaló lesz, hogy Isten nemcsak a halálig hű övéihez, hanem az örökkévalóságban is hűséges, amit azzal bizonyít, hogy örök életet ad. Ezért Isten nem vár tőlünk mást, csak annyit, hogy a földi életben higgyünk abban, akit ő küldött: higgyünk Jézus Krisztusban, és minden szavát úgy fogadjuk, mint Isten beszédét; úgy engedelmeskedjünk neki, mint Istennek. Akkor Jézus halála kioltja a mi halálunkat. Jézus példája ezt mutatja meg: halál áll szemben halállal! Kétféle halál van. Az egyiket úgy is lehet nevezni, hogy bűn-halál, a másikat úgy, hogy szeretet- halál. Ádámot és „Ádám nemzetségét” a bűn vitte és viszi halálba. Ez a halál kár- hozatos. Jézust viszont a bűnösök iránti szeretet vitte halálba, ezért az ő halálából örök élet fakad. De mindazokéból is, akik a benne való hitben az ő „nemzetségéhez” csatlakoznak, azaz szeretetben az az igény és cél, hogy az istentisztelet maradjon meg, illetve váljon minél inkább olyan eseménnyé, amely a gyülekezetek épülését szolgálja. Mielőtt rátérnénk az istentisztelet és a gyülekezetépítés kapcsolatára, érdemes röviden tisztázni, hogy az alábbiakban hogyan értelmezzük a címben megadott fogalmakat. A (liturgikus) istentisztelet - ahogyan a sorozat első részében Percze Sándor meghatározta - az egész gyülekezet liturgikus cselekménye, ünnepe, amelyben a közös éneklés, az imádság, az igehallgatás és az úrvacsorái közösség által kifejezésre jut az adott felekezet hite. E meghatározást folytatva talán érdemes azt is megemlítenünk, hogy az istentiszteleten nemcsak az adott közösség hite jut kifejezésre, hanem a szabadító Úr bizalma és emberszeretete is, amikor felhangzik az evangélium vigasztaló és reményt adó üzenete, és amikor a kenyér megtörésében a Feltámadott titokzatos módon újra közösséget vállal övéivel. Ugyanakkor az istentisztelet - egy egészen más megközelítésből - számos gyülekezet számára az egyetlen olyan közös alkalom, amely lehetőséget ad a gyülekezetépítésre. adják oda az életüket. Mert itt a földön a halál elkerülhetetlen. Nemcsak a bűnbe, az önzésbe lehet belehalni, hanem a szeretet önkéntes áldozatába is. Jézus halála és föltámadása azonban leleplezi a végső titkot: aki szeretetben odaadja az életét, az végül valóban megtalálja! Olyan életet talál, amelyet többé sem halál, sem semmi más nem fenyeget. Aki viszont csak a földi élettel számol, és ezért a földi paradicsom délibábját hajszolva, bűnös önzésébe hal bele, örökre elveszíti életét. Az örök élet kérdése itt, a földi életben dől el, és ez a szó legigazibb értelmében hitkérdés! Mert a földi paradicsom délibábjának hajszolása és a szeretet önkéntes áldozata két, egymást teljességgel kizáró életvitelt jelent. A földi jólétre való önző törekvésről, a múló javak gyűjtéséről mint életcélról csak az tud lemondani, aki hisz Jézusban, és nem kételkedik igéjében, hanem úgy tartja magát hozzá, mint isteni kinyilatkoztatáshoz: tudva, hogy a szeretet áldozatában elvesztegetett életből örök élet fakad. Örök sorsunk itt, a földön dől el: a hit döntésével itt és most kell - a sportolók kifejezésével élve - átigazolnunk „Ádám nemzetségéből” „Krisztus nemzetségébe”. Más szóval: bűn-halál helyett szere- tet-halállal kell ebből az életből távozMielőtt meghatározzuk a gyülekezetépítés fogalmát, három kikerülhetetlen tényezőt kell figyelembe vennünk. 1. Az egyház a gyülekezeteiben él. Az egyházon belül végbemenő minden esemény a gyülekezetért van. 2. A gyülekezetét folyamatosan építeni kell, mért a gyülekezet nem statikus szervezet, hanem élő, állandó mozgásban lévő organizmus. Nem lehet kész gyülekezetről beszélni. A gyülekezet vagy épül, vagy sorvad. 3. A változó idők és az egymástól egészen eltérő gyülekezeti típusok miatt nincsenek örök érvényű és minden közösségi forma számára megoldást kínáló „praktikák”. Szabó Lajos az Alapozó ismeretek a gyakorlati teológiában című összefoglaló munkájában külön hangsúlyozza, hogy a gyülekezetépítés emberi cselekvés, benne mégis az a döntő, hogy Isten cselekszik. Bár a kettő együtt is megvalósulhat, mégis külön kell választani a gyülekezetépítésen belül a látható és a láthatatlan elemet. A látható elem az, amikor a gyülekezet létszámában - vagy éppen anyagi javakban - növekszik, a láthatatlan elem pedig maga a lelki épülés, egyéni és közösségi szinten egyaránt. Ez A VASÁRNAP IGÉJE nunk, ezért idejében kell a bűn-halálhoz vezető útról a szeretet-halálhoz vezető útra (meg)témünk. Mert ez az a szűk és keskeny ösvény, amely - Jézus ígérete szerint - az életre vezet. Kérjük Isten Lelkét, hogy azon „kevesek” között lehessünk, akik rátalálnak erre az útra. ■ Véghelyi Antal Imádkozzunk! Urunk, tudjuk, hogy nincs mentségünk, és igéd menthetetlenül ítéletté lesz rajtunk, ha nem bízunk benned, és nem a szerint az igazság szerint élünk, amelyet feltártál előttünk Ne engedd, hogy miután felismertük az életre vivő, keskeny utat, továbbra is a kárhozat széles útján járjunk Segíts, hogy ne csak elhiggyük hogy te vagy a Megváltónk hanem a bűnös önzés útját elhagyva életünk minden napján a te utadra térjünk, s egész életünket átadjuk neked, hogy mentó'szereteted általunk is sokak életében érje el célját! Hiszen te nem azért jöttél, hogy elítéld a bűnös világot, hanem hogy megmentsd. Teljesítsd szent akaratodat rajtunk és minden emberen. Amen. LITURGIKUS SAROK utóbbi mérése nyilvánvalóan nem emberi feladat. A gyülekezetépítés látható elemének térnyerése nem szoríthatja háttérbe a lelki épülés szükségességét. Ez különösen azoknak a gyülekezeteknek az esetében jelent kísértést, amelyek az elmúlt években a kárpótlás eredményeként korábban elvett javakat kaptak vissza. Ugyanakkor bátran beszélhetünk gyülekezetépítésről akkor is, ha az adott közösségnek - külső okok miatt - már nincsen módja létszámában és anyagiakban növekedni. Számos fogyó, szórványhelyzetben élő gyülekezetünk válláról vehetjük le a gyülekezetépítés nyomasztó terhét, ha a látható elem mellett ugyanolyan hangsúlyt helyezünk a láthatatlan elemre, azaz a lelki növekedésre. Ketten-hárman is gyülekezetté épülhetnek az igében és a szentségekben jelen lévő Feltámadott által. (Folytatjuk...) m Joób Máté Káté a határon túlra - adományozóvonal Egy hívás - És valakit megajándékozott! A HÍVÁS DÍJA 400 Ft + ÁFA. 06-81-330-220 Oratio oecumenica Mennyei Atyánk! Könyörgünk hozzád, hogy ragyogó napfényed világosságában képesek legyünk észrevenni erőtlenségünket, gyengeségünket, törékenységünket. Add, Urunk, hogy felismerjük: az életben maradáshoz feltétlenül szükségünk van rád. Kérünk, így áldj meg minket jelenléteddel és a jelenlétedből kisugárzó erővel. Erre az erőre mindennél inkább szükségünk van ahhoz, hogy a te utadon járhassunk. Atyánk, te őrizz meg bennünket, hogy gyengeségünk kétségbeesésében nehogy hazug utakra tévedjünk. Őrizz meg minket az alkohol, a drogok csábításától, amelyek a problémák elől való menekülés lehetőségével kecsegtetnek. Óvj meg minket attól, hogy vakon, gondolkodás nélkül kövessünk önjelölt vezetőket, őrizz meg a befolyásolás és a manipuláció szövevényes csapdáitól. Ragyogó napfényed leplezze le a hazugságokat, az életünket behálózó játszmákat, és mutassa meg egyértelműen a feléd vezető utat. Add, hogy mindig szeretettel forduljunk szeretteink, barátaink, kollégáink, alkalmazottaink és mindazok felé, akik iránt felelősséggel tartozunk, és minden körülmények között segítsük őket, figyeljünk rájuk. Atyánk, te add, hogy mindig örömmel vallhassuk: egyedül te vagy az Úr, tiéd a hatalom és az erő. Mégis könyörgünk hozzád, hogy ne jogos büntetéssel, hanem végtelen, életadó kegyelmeddel látogass meg minket. Atyánk, te fogd kézen mindazokat, akik számára csak a benned bízó reménység marad: őrizd meg a magányosokat, az elhagyottakat, az önmagukba fordultakat, a depresszióval küzdőket - mindazokat, akik nem látják meg életük értelmét és értékét. Te állj ott a betegek mellett; te őrizd meg törékeny és esendő testünkben az erős lelket, hogy még utolsó óránk is a benned bízó hit megnyilvánulása lehessen. Értünk szenvedő Urunkért, Jézus Krisztusért kérünk. Ámen. ISTENTISZTELET ES ... 9. Istentisztelet és gyülekezetépítés