Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-07-10 / 28. szám
ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP 70. évfolyam, 28. szám - 2005. július 10. - Szentháromság ünnepe után 7. vasárnap Ára: 164 Ft .....nemcsak esztétikai élményt nyújt a s zemlélőnek, hanem a lelkek, a hívők otthona; azoké, akik Isten és embertársaik közelében kívánnak lenni.” ► Százéves az aradi vörös templom -3. oldal „A püspök szívpanaszok miatt került a klinikára.” ► Pizsamás interjú - ár. Frenkl Róbert rendhagyó „tudósítása” D. Szebik Imre kórházi ágya mellót - 8. oldal „E sorok írójának június 19. és 22. között 1 lehetősége volt a pápai államtitkárság munkáját tanulmányozni, különös tekintettel a Vatikánnak az államok közötti konfliktuskezelő képességére." Kis állam - nagy befolyás - 4. oldal Tíz felnőtt született ► 3. oldal ). Bugenhagen, „Isten építőmestere” ► 9. oldal Harangtörténeti ankét ► 5. oldal Bronzba zárt imák ► 5. oldal Evangélikus népszokások ► 6-7. oldal Lapzárta után... A magyarországi és a határon túli magyar egyházak vezetőit fogadta búcsúlátogatáson július 5-én Mád! Ferenc köztársasági elnök. Az államfő meghívására a Magyarországi Evangélikus Egyház képviseletében dr. Frenkl Róbert országos felügyelő vett részt a Sándor-palotában megrendezett fogadáson. LELKI ÉPÍTKEZÉS A VOLT FŐPOLGÁRMESTERI VILLÁBAN Sóvárogj a Sóvár után! ► A Magyarországi Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIÉ) a Sóvár fesztivál keretében tartott hálaadó ünnepséget július 2-án Balatongyörökön abból az alkalomból, hogy az Úristen erőt és eszközöket adott ahhoz a nagy munkához, amely lassan a végéhez közeledik. Az egyesületnek pályázat útján sikerült megszereznie egy volt állami szakszervezeti üdülőt, amelyet - a felújítás befejezése után - a fiatalok között végzett misszió szolgálatába kívánnak állítani. Eredetileg e napon már a házavatást ünnepelték volna, de a munkálatok egyelőre csak mintegy kilencven százalékban fejeződtek be. Az ünnepség házigazdája Lupták György evangélikus lelkész volt. A KIÉ elnöke több vendéget is köszönthetett a majdnem kész ifjúsági házban, többek között Font Sándor országgyűlési képviselőt, Ja- akko Koikkalainent, a finnországi KIÉ szervezet főtitkárát, valamint egy nagy létszámú német ifjúsági delegációt, amelynek tagjai több gyülekezetből érkeztek a Balaton partjára. Lupták György nyitóáhítatában arról beszélt, hogy van okuk köszönetét mondani Istennek. Egyrészt mindazért, amit a munkálatok során eddig kaptak tőle, másrészt pedig azért, amit majd ennek az épületnek köszönhetően kaphatnak. Hiszen ha készen lesz a ház, akkor általa az Úr a legfontosabbat biztosítja az ideérkezőknek: „...ezen a helyen békességet adok!" (Hág 2,9) A nyitóáhítat után D. Kovács Bálint nyugalmazott református lelkipásztor, a KIÉ volt nemzeti titkára emlékezett meg az államosítás előtti KIE-táborok áldott szolgálatáról. Font Sándor országgyűlési képviselőként és a soltvadkerti gyülekezet presbitereként is köszöntötte a résztvevőket. Hangsúlyozta, hogy néhány elkötelezett KIE-tagnak köszönhetően sikerült újjáéleszteni azt, ami valamikor jól működött, ezért ott kell folytatni a munkát, ahol az államosításkor kényszerűségből abbamaradt. A hálaadó ünnepség hangulatos színfoltja volt a kiskőrösi Gospel Sasok énekegyüttes fellépése, majd este a szintén kiskőrösi Szürke Verebek jazz- bandájának koncertje. Font Sándor a kezdetek óta figyelemmel kísérte az ifjúsági szervezet munkáját, és a balatongyöröki ingatlan megszerzésében is hatékonyan a segítségükre volt. „Hamar kapcsolatba kerültem az ifjúsági egyesülettel. Lupták György személyében a Soltvadkerttel szomszédos Kiskőrös gyülekezetének lelkésze lett a KIÉ elnöke, aki a szervezet megalakulásának első pillanatától fogva sok programot szervezett Kiskőrösön. A fizikai közelségből adódóan Soltvadkertre is eljutott ezeknek az alkalmaknak a híre” - magyarázta a képviselő, majd így folytatta: „2001-ben aztán az Orbán-kormány kiírt egy ingatlanpályázatot. Ezemégy- száz volt állami ingatlanra pályázhattak az egyesületek és a civil szervezetek. A KIÉ a Balaton mellett meghirdetett hat ingatlanból négyre nyújtott be pályázatot. Hála Istennek, a döntésben illetékes bizottság - amelyben többek között tag volt Szászfalvi László képviselőtársam, református lelkész is - úgy határozott, hogy a balatongyöröki ingatlan a KIÉ tulajdonába kerüljön. Később, a munkák megkezdése után is figyelemmel kísértem az építkezés menetét, és amikor szükséges volt, lehetőségeimhez mérten segítettem. Reménységgel tölt el, hogy a Balaton mellett létesült ez az ifjúsági központ. A vízpart közelsége és a nyári programbőség lehet a biztosítéka annak, hogy a fiatalok szívesen jönnek majd ide, és a pihenés, a fürdés, a szórakozás mellett meg lehet szólítani őket az ige üzenetével is” - fejtette ki Font Sándor. Lupták György a birtokukba került ingatlanról elmondta, hogy tudomásuk szerint a ’30-as években épült, és az akkori budapesti főpolgármester villája volt. Az államosítás után szakszervezeti üdülőként működött tovább, ezért amikor az épület a KIÉ birtokába került, elég leromlott állapotban volt már. „2001 őszén kezdtük el az építkezést, és a rendelkezésünkre álló anyagiak függvényében haladtunk előre a felújítással” - emlékezett vissza a kezdetekre Lupták György. „Komoly segítséget kaptunk a német- országi KIÉ szervezettől és az öreg KIE- tagok világszervezetétől. Három éve az evangélikus egyház is hozzájárul a renoválás költségeihez, az idén pedig a református egyháztól is kaptunk pénzbeli támogatást” - fejtette ki az egyesület elnöke, majd hozzátette: „Úgy tervezzük, hogy egész évben használni fogjuk a házat, ezért téliesítjük. Nyáron a fiatalok és a gyermekek számára szeretnénk üdülésszerű alkalmakat hirdetni, télen és tavasszal pedig a felnőttek részére tartunk csendesheteket. Nyitottak vagyunk más felekezetek felé is, egy kikötéssel: csak keresztény egyházaknak adjuk oda ezt a centrumot. A házért Marton Tamás titkár lesz felelős, aki már felvette a kapcsolatot olyan szervezetekkel, amelyek a miénkhez hasonló központokat tartanak fenn, így méltán remélhetjük, hogy mindig megfelelő lesz a ház kihasználtsága.” ■ Kiss Miklós Lupták György KIE-elnök mikrofonja előtt D. Kovács Bálint, a KIÉ volt nemzetközi titkára Nyári kérdés ► Amikor beköszönt a nyár, gyülekezeteink megszokott élete alaposan megváltozik: az iskolai szünidő, a kertben vagy a gyümölcsösben végzett munka és a családi nyaralás miatt igencsak leapad azoknak a száma, akikkel rendszeresen szoktunk találkozni. Mások viszont éppen csak a szép időre vártak, hogy előkerüljenek: a hideg templomtól eddig visszarettenő családok most bejelentkeznek keresztelésre, és azok a párok is felkeresik a lelkipásztort, akik templomi áldást kérnek házasságukra. A gyülekezet persze érthető örömmel hallja vasárnap a hirdetéskor, hogy „történik valami a héten”, de a lelkész szívében a jó érzés mellett olykor nem kevés nyugtalanság is marad... Nagy öröm, ha a szolgálatot a templomi alkalmakon és a gyülekezeti életben is részt vevő családok, fiatalok kérik tőlünk. Ismerjük őket, együtt örülünk velük. Személyesen meg tudjuk őket szólítani, és nem a megelőző beszélgetés során gondolják először végig, hogy mit is jelent a keresztelési fogadalom vagy a házassági eskü. Gyakrabban jelentkeznek azonban olyanok, akikkel korábban nem találkoztunk. Világos elvárásokkal rendelkeznek azzal kapcsolatosan, hogy mit is akarnak tőlünk, de csupán homályos elképzeléseik vannak arról, hogy mindez valójában mit is jelent. Szerencsés a lelkész, ha megértéssel fogadják javaslatát, hogy a templomi esemény előtt beszélgessenek közösen mindarról, ami majd történni fog. Néhány évvel ezelőtt megrökönyödve hallgattam egy tévéműsorban az egyik ismert magyar színésznőt, amint tajtékozva kérte ki magának, hogy egy katolikus pap beszélgetésre hívta őket a keresztelés előtt... Nekünk, lelkészeknek sokszor ezért nyugtalan a szívünk: hol húzzuk meg a határt? Hol ér véget a missziói célú elfogadás, és hol kezdődik a tartalmat eláruló, megtagadó, méltatlan kufárkodás? Gyülekezeteink ennek a komoly kérdésnek ma még többnyire csupán külső szemlélői - holott a legmélyebben kell, hogy érintsen mindannyiunkat. A felületes kereszteléssel, házasságkötéssel nemhogy nyerne a gyülekezet, inkább elveszíti azokat, akiket nem hívott együtt gondolkodásra, felkészülésre. Sőt sokszor előfordul az is, hogy a közösségünkhöz kötődő fiatal leendő házastársa kedvéért egyre távolabb sodródik tőlünk. Reális, mindennapos a veszély, hogy - mert ragaszkodik házastársához - nemcsak apját és anyját hagyja el, hanem a gyülekezetét is... A gyülekezet tagjai lelkészükkel együtt felelősek azért, hogy saját hozzátartozóik, gyermekeik felkészültek legyenek. Ez pedig egy újabb fájó pontot érint: ritka eset, hogy valaki az egész családját el akarja vagy el tudja hozni magával az istentiszteletre és a hétközi alkalmakra. Miképpen lehetne segíteni azon, hogy ne szétesett családokkal üljünk egymás mellett a padokban vasárnap? Miképpen lehetne hatékonyabban végezni a minden generációnak szóló feladatot: az evangélium, a szabadítás történetének szeretteink között való továbbadását? Hiszen éppen ez alapozhatná meg azt, hogy tudatosan vállalt tartalommal állhassanak majd az oltár elé házastársukkal vagy megkeresztelendő gyermekükkel! Bizony nyugtalankodhat a lelkészek szíve ilyenkor, az „eseménytelen” nyáron is; vajon mellénk áll-e a gyülekezet az imádságban, a válaszkeresésben? A nagy nyilvánosságot kapó, sokat vitatott egyházi gondok mellett - gazdálkodás, struktúra, törvények - nem sikkadnak-e el ezek a húsba vágó kérdések? Akarunk-e egyszer beszélgetni egymással a megmaradásunkat ilyen mélyen és személyesen is érintő témákról? Hiszen ha mi magunk sem akarunk beszélgetni róluk, hogyan hívhatjuk erre jó lelkiismerettel azokat, akik a nyári kánikula idején a templom hűvösében áldásért jönnek hozzánk? ■ Korányi András »A HÁLAADÁS MŰVÉSZETE NEHÉZ TUDOMÁNY« Kántorára vár a felújított orgona Kertán ► A Kisalföld déli lankáin fekszik a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye egyik kis települése, Kerta. Az itt élő evangélikusság 1794 és 1798 között építette fel templomát, amelybe 1936-ban egy Rieger típusú pneumatikus orgonát vásároltak. A hangszer állapota az elmúlt években igencsak leromlott, ezért az egyházközség tagjai tavaly ősszel úgy döntöttek, hogy renoválják a hangszerek királynőjét. A megújult orgonát július első szombatjának délutánján - hálaadó istentisztelet keretében - szentelte fel Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület lelkészi vezetője. A gyülekezet lelkészei - Nagy Zoltán és felesége, Dom Réka - a közelmúltban kezdték meg szolgálatukat Nagyalá- sonyban; egyben a kertai gyülekezet gondozása is a feladatukká vált. Itt kántor hiányában a lelkipásztor vezeti az éneket az orgona mellől. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy Nagy Zoltán szívügyének tekintette az egymanuálos, hatregiszteres pedálrendszerrel megépített orgona állapotának helyreállítását, hogy minél hamarabb visszanyerje eredeti hangzását. Folytatás a 3. oldalon
