Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-06-26 / 26. szám
‘Evangélikus Életi? PANORÁMA 2005. június 26. 7 mrnmrnimmim D. Terray László norvég királyi kitüntetése D. Terray László norvégiai magyar lelkészt a norvég király a közelmúltban a királyi érdemérem arany fokozatával tüntette ki. A kitüntetést a király megbízottja Rá- déban nyújtotta át mintegy százhatvan egyháztag jelenlétében. A király egy későbbi időpontban kihallgatáson fogadja majd a kitüntetettet. Terray László 1924-ben született Miskolcon. A soproni evangélikus teológiai kar elvégzése után Ordass Lajos püspök 1946-ban avatta lelkésszé. 1948-ban az Egyházak Világtanácsa és a Lutheránus Világszövetség ösztöndíjával Svájcban, illetve Norvégiában folytatta tanulmányait; egészségi okokból itt le is telepedett. Elvégezte a teológiai kart, és lapp nyelvből is államvizsgát tett, mivel 1953- tól a lapp misszióban vállalt szolgálatot. 1954-ben az oslói missziótudományi intézethez került a nemzetközi hírű Myklebust professzor mellé. 1956-ban norvég egyházi felkérésre - munkáját félbeszakítva - az ausztriai és jugoszláviai menekülttáborokban tartózkodó magyarok között végzett szolgálatot, majd részt vett ezerötszáz magyar menekült Norvégiába történő áttelepítésében. Öt éven át mint a Kirkens Nardh- jelp segélyszervezet titkára működött. Ugyancsak öt évig végzett lelkészi szolgálatot a messzi északon, Smöla szigetén. Tíz évig a Norvég Evangélikus Missziói Tanács elnöke volt, négy évig a Norvég Egyházi Tanulmányi Tanácsot vezette; tagja a borgi egyházkerület presbitériumának, majd két hónapig „megbízott püspökként” az egyházkerület ügyeit is intézte. Kezdettől fogva részt vett a Külföldön Elő Magyar Evangélikus Lelkigondozók Munkaközösségének munkájában, tizenkét évig mint ügyvezető elnök, illetve éveken át mint az Útitárs és a Koinonia című folyóirat szerkesztője és kiadója. 1963-ban elindította a Trans World Radio magyar nyelvű adását, amely huszonhárom évig nyújtott támaszt a magyarprotestánsoknak. 1967-től a Norvég Egyházi Misszió főtitkára. Ebben a minőségében számtalanszor járt Izraelben és Erdélyben is, ahol sok magyar gyülekezet igazi támaszra talált benne. 1992- ben a kolozsvári protestáns teológia díszdoktorává avatta. 1981-től 1991-ig - nyugdíjba vonulásáig - az Oslo közelében levő Ráde lelkésze volt. Tudományos munkássága széles körű. Zwingli egyházfogalmáról írt tanulmánya már norvég nyelven jelent meg - a Fritz Blanke professzornál végzett kutatások eredményeként - a Tidskriftfor Teo- logi og Kirke című folyóiratban. Megírta Ordass hiteles életrajzát; ez a püspök halála után nem sokkal jelent meg norvégül. Magyarul Nem tehetett mást címmel látott napvilágot, majd kiadták németül, illetve angolul is. A magyar könyveim Terrayra is illik, hiszen egész életében az evangélium igazságának tántoríthatatlan hirdetője volt. Missziói vonatkozású könyvei közül a Küldetésben, valamint az Izrael és az evangélium című érdemel figyelmet. Nyugdíjas évei alatt jelent meg a Gis- le Johnsson missziói lelkészről - aki 1922- től haláláig nálunk végzett igen széleskörű szolgálatot - szóló nagyszerű munkája. Munkatársa volt több nemzetközi teológiai lexikonnak, folyóiratnak, cikkei a magyaron kívül norvég, angol, izlandi és finn nyelven is megjelentek. Külön figyelmet érdemel az, hogy 1985-ben megszervezte a Nemzetközi Ordass Alapítványt kiváló tudósok és egyházi személyiségek részvételével. Bár az alapítvány elsősorban az Ordass-ku- tatásokat volt hivatva felkarolni, a magyar egyháztörténeti stúdiumok támogatása is a feladatai közé tartozott. Terray László számos nemzetközi konferenciát szervezett. Az ő érdeme az is, hogy Vajta Vilmos könyvei áz Evangélikus Hittudományi Egyetem könyvtárába kerültek; a hazaszállításukat ő szervezte meg fáradságot nem kímélve. A Történeti Hivatalban található egy dokumentum, amely szerint „az egyházi emigráció egyik vezető alakja [Terray László - B. L.j az ellenforradalom 30. évfordulójára könyvet akart megjelentetni, melyben bizonyítani akarja, hogy ár. Káldy Zoltán jogtalanul lett a magyar evangélikus egyház püspöke". Terray László széles körű egyháztörténeti, egyházismereti és missziótudományi munkásságáért részesült már kitüntetésben: 2001-ben a nemzeti kulturális örökség minisztere Károli Gáspár- díjat adományozott számára. Ennek az elismerésnek ad most nyomatékot a norvég király, aki magáévá tette a Norvég Egyházi Misszió előterjesztését. Amicus certus, in re incerta cernitur, azaz a bajban mutatkozik meg a jó barát - tartja a latin közmondás. Terray László egész életművével bizonyította, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyháznak igazi jó barátja: az elnyomatás nehéz éveiben - az evangélium igazságát hirdetve - írásaival és a rádió hullámhosszán keresztül is rendíthetetlenül mellettünk állt, és erősített bennünket. Terray László testvérünket szeretettel köszöntjük, életére és további tevékenységére Isten áldását kérjük. ■ Boleratzky Lóránd Isten felmondatos csodája ► A múlt vasárnapi istentisztelet egészen másképpen kezdődött Szolnokon, mint a gyülekezet mintegy nyolcvanéves múltjában eddig bármikor: most először szólt hívó szavával harang a toronyban. Története csodálatos - mint ahogyan Isten útjai általában azok. Az elmúlt évben, böjt első vasárnapján a nyolcvanezres város piciny, alig százfős gyülekezetéből hangzott az istentisztelet a rádióban. Sokak szíve rezdült együtt az énekek, az imádságok és az ige szavával. Akadt azonban valaki, akit a gyülekezetét bemutató műsorvezető egyik „mellékesen” elhangzott mondata is megérintett: „Bár a wittenbergi vártemplom kicsinyített másával büszkélkedő fiatal közösség úgy építette meg az istenházát - reménykedve a gyarapodásban -, hogy orgona és harang is kényelmesen elhelyezhető legyen benne, a gyülekezetnek mindeddig nem volt rá lehetősége, hogy álmát valóra váltsa. így aztán évtizedek óta néma mementóként meredezett a később magas házakkal körülvett hajlék.” A közvetített igei üzenet mellett ez a néhány szó sem maradt visszhang nélkül. Dr. Buray Kovács jánosné rögtön felemelte a telefont, és felajánlott egy akkora összeget, amely elegendőnek bimény, mely szerint a környék legkisebb keresztény közössége a leghangosabb és a legaktívabb, most érces hangú megerősítést nyert. A harangot egyházunk jelképe, a Lu- ther-rózsa díszíti; ezenkívül három felirattal látták el. Az egyik a gyülekezet számára hitvallássá lett ige: „Mindeddig megsegített bennünket az Úr!” A második egyházunk köszöntése (Erős vár a mi Istenünk!), a harmadik pedig az utókor számára őriz meg néhány adatot: „Készíttette a Szolnoki Evangélikus Gyüzonyult a harang elkészítéséhez. Az ő szívességét aztán még számtalan adomány követte, így a 220 kilogrammos, D hangolású harang a napokban méltó lakásába, a templomtoronyba költözhetett, hogy ezentúl nap mint nap hívogasson Isten közelébe. A városszerte megfogalmazódó vélelekezet Isten dicsőségére dr. Buray Kovács Jánosné és más hívek adományából anno Domini 2005.” Most már az evangélikus templom sem néma, ha Szolnokon szólnak a harangok. Már csak az orgona hiányzik... ■ GyPB „Mind jó, amit Isten tészen” Szubjektív vallomás pályámról Sokszor énekeltem ezt az éneket, játszottam előtte istentiszteleten a korálfeldolgozást. Életemben többször is megtapasztaltam, hogy tényleg így van. Csak sok esetben az időt kell kivárni, hogy rálátásunk legyen a történtekre. Egy ilyen megtapasztalásláncolatról szedem össze a gondolataimat. Amikor mind nyilvánvalóbbá vált, hogy újraindulhat az egyházi oktatás, titkos vágyam az volt, hogy evangélikus gimnáziumban taníthassak, bár'igazán nem hittem, hogy egyáltalán szóba jöhet a személyem. Annál nagyobb volt az örömöm, amikor egészen váratlanul megtudtam, hogy az induló Fasor egyik tanára lehetek. Úgy éreztem, hogy húszéves gimnáziumi tanítási tapasztalatom és különböző egyházi tevékenységeim alapján helyt tudnék állni. De ez az álom pillanatokon belül szertefoszlott. Aztán az ígéret úgy szólt, hogy a következő tanévben mindenképpen iskolát válthatok. így az egész tanévben abban a tudatban tanítottam iskolámban, ahol már húsz éve dolgoztam, hogy az lesz az utolsó. Lélekben búcsúztam. De akkor sem valósult meg az iskolaváltás. Úgy éreztem, hogy végleg becsukódott a kapu, nem taníthatok evangélikus oktatási intézményben. Nagyon nem értettem, hogy mi történt, és főleg hogy miért történt így. En csak azt érzékeltem, ami velem történt. A hátteret nem ismertem. Visszatekintve világosan látom, hogy nem is lett volna jó, ha többet tudok. Azt azonban éreztem, hogy ennek így kellett lennie. Továbbra is végeztem sokrétű iskolai és egyházi munkámat. Örömmel láttam, hogy egyre több evangélikus, katolikus és református iskola nyílik országszerte. Kezdtem megérteni, hogy bár valami nagyon vágyott és remélt dolog nem válhatott valóra, de éppen így kaptam sokkal több lehetőséget, hogy egyházi vonatkozású munkát végezzek. Néhányat felsorolok, amelyről úgy érzem, hogy azért tudtam (jobban) elvégezni, mivel nem egyházi intézményben tanítottam, de szoros kapcsolatom volt az (evangélikus) egyházzal. Továbbra ismémet szaktanácsadó voltam a Fővárosi Pedagógiai Intézetben. A szakmai munkát, a szakmai tanácsadást mindig nagyon szívesen végeztem. Az is lényeges volt, hogy számos olyan idegen nyelvi szaktanácsadó kollégával dolgoztam együtt, akikkel szakmai téren és emberileg nagyon sok közös pontot találtam. Melyik (nagy) iskolában van arra lehetőség, hogy az ember szinte minden kollégájával jóban legyen? Az akkori vezető szaktanácsadó, Ábrahám Károlyné vezetésével a kilencvenes évek elején sok olyan egyházi vonatkozású programot is csináltunk, amely előtte és utána is elképzelhetetlen volt. Ó biztatott, hogy külföldi pedagógiai tapasztalataimról az egyházi sajtóban is publikáljak. Idővel magam is megismerkedhettem - általában és konkrétan is - az egyházi iskolák helyzetével és munkájával. Hivatalosan csak egy egyházi fenntartású gimnáziumban, a Budapesti Piarista Gimnáziumban voltam (1987-ben). Azóta is nagyon szép emlékem a látogatás két napja. Különösen pedig a hivatalos rész, a jegyzőkönyv aláírása után kialakult spontán beszélgetés, miután elmondtam egyházi kötődésemet. Szaktanácsadóként nem hivatalosan is, de szakmai igényességgel voltam egyházi és ökumenikus iskolákban. Tudom, hogy segíteni tudtam pedagógiai munkájukat is. Két alkalommal továbbképzést tartottam a református iskolákban tanító német szakos kollégáknak. Nagy élményem volt, amikor a Fővárosi Pedagógiai Intézet egyik (német nyelvű) egyházi vonatkozású előadás-sorozatának (Bibel - Literatur - Kunst, azaz Biblia - irodalom - művészet) keretében egy megbetegedett osztrák előadó Karácsony és a művészetek című előadása helyett budapesti némettanároknak karácsonyi orgonamuzsikát játszottam a Deák téri evangélikus templomban 1992. december 10-én. Bevezetőként Trajtler Gábor német nyelven mutatta be a templomot, a gyülekezetei és az egyházzenei életet. A műsor darabjait németül ismertettük a tanároknak. Egyértelmű, hogy éppen fővárosi szaktanácsadóként lehettem részese annak a csaknem tíz évig tartó pedagógiai munkának, amelynek során Kárpátalján magyar iskolákban tanító idegen nyelv szakos kollégák továbbképzésében segítettünk. Sosem felejtem el, amikor német szaktanács- adóként német szakos kollégákat tanítottam 1994-ben Kárpátalján. és szembesültem az ottani sanyarú viszonyokkal. (Az utolsó két napon pedig magánemberként megismerhettem az éledő' református egyház mindennapjait, és - pünkösd lévén - több istentiszteleten orgonálhattam is.) A kollégák Kárpátaljáról mindig december első hetében jöttek Budapestre a továbbképzésre. így alakult ki, hogy a Deák téri esti istentiszteletre eljöttek, és utána ők is meghallgatták a karácsonyi orgonazenét, amelyet játszottam. Volt köztük olyan kolléga is, aki életében akkor hallott először templomban orgonát. Egyetlen hosszú (féléves) külföldi ösztöndíjamat fővárosi szaktanácsadóként kaptam. Amikor 1990-1991 fordulóján kint voltam Németországban, már nagyon biztosan éreztem, hogy nem fogok egyházi iskolában tanítani. Kint tartózkodásom ideje alatt nagyon tudatosan igyekeztem mindent megfigyelni, amelyről úgy éreztem, hogy itthon is lehet hasznosítani. így került látókörömbe az iskolarendszer, a napi tanítási gyakorlat, a hitoktatás, az érettségi rendszer, a tanárképzés és -továbbképzés. Kinyílt a látóköröm, és hazatérve a hazait is más szemmel láttam. Ezért mertem ottani tapasztalataimról és azok tükrében hazai vonatkozású pedagógiai témákról írni. Szinte még ma sem tudom elhinni, hogy olyan sok pedagógiai cikkem jelenhetett meg éppen a Lelkipásztorban. Más szempontból érzem fontosnak, hogy az utóbbi években nyolc alkalommal voltam különböző felekezetű (evangélikus, református, katolikus és zsidó) középiskolákban érettségi elnök. Hihetetlenül sok szépet és jót láttam. Úgy érzem és remélem, hogy az egyházi iskolák jövőjét jól átgondolt nevelő- és oktatómunkájuk biztosítja. Egyházi kötődésemnek köszönhetem, hogy óraadóként taníthattam német nyelvet a Károli Gáspár Református Egyetem bölcsészkarán 1997-1999-ben és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán 2000-2003 között. 2002 szeptembere óta teljes állásban vagyok a református egyetem idegen nyelvi lektorátusán. Minden karról vannak tanítványaim, természetesen a hittudományi karról is. Felelősségteljes munka. Igyekszem nevelni és oktatni. A lektorátuson belül bekapcsolódtam más egyházi vonatkozású szakmai munkákba is. Ilyen például az egyházi iskolák számára (több nyelven) készített kiegészítő anyag írása és kipróbálása német nyelven. Isten útjai kifürkészhetetlenek. Türelmesnek kell lenni, bízni kell. Nem biztos, hogy választ kapunk kételyeinkre, miértjeinkre, de idővel megérthetjük, hogy mi miért történt az életünkben. Harmincnégy évig tanítottam egyfolytában ugyanabban a fővárosi gimnáziumban, budapesti német szaktanácsadó voltam 1985-tól csaknem húsz évig. Nagy volt a felelősségem. Rengeteg tapasztalatot szereztem, és munkakörömnél fogva ebből nagyon sokat át tudtam adni, többek között egyházi iskolákban tanító kollégáknak is. Az egyházi iskolák munkáját kívülről, sokszor észrevétlenül tudtam segíteni. Mindent egybevetve: sokkal többet kaptam, sokkal többre volt lehetőségem, de nem akkor, nem ott és nem úgy, mint ahogyan azt én gondoltam. ■ Thiering Etelka » )
