Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-06-26 / 26. szám
6 2005. június 26. PANORAMA "Evangélikus Élet5 Kilencvenéves Soltvadkert polihisztora Soltvadkert talán legismertebb polgára, a helyi evangélikus közösség meghatározó alakja, Szakács László tanár úr - aki nem mellesleg évtizedek óta az Evangélikus Élet előfizetője - a jövő héten ünnepli a 90. születésnapját. Mint a róla megrajzolt portréból kiderül, a tanár úr az oktató-nevelő munka mellett - ugyancsak jó néhány évtizede - igen eredményes ismeretterjesztő tevékenységet is végez a csillagászat és más természettudományok területén. Szakács László 1915. június 28-án szüleT tett Pápán. Az elemi és a polgári iskola elvégzése után szülővárosában járt tanítóképzőbe, ahol 1935-ben jeles eredménnyel végzett. Ezt követően az ottani gyakorlóiskolában dolgozott két éven át - díjazás nélkül - tanítóként. 1938-ban került Soitvadkertre, ahol a helyi gyülekezet az evangélikus elemi iskola segédtanítójává választotta. A második világháború alatt honvédként szolgált. 1948-ban Budapesten részt vett az egyházi intézmények államosítása elleni felvonuláson. Ordass Lajos püspökkel személyesen is találkozhatott: a kommunista hatalomátvétel előestéjén a püspök visszaadta a tanár úr lutheránus szellemiségű ábécéskönyvének kéziratát, érezve, hogy a püspöki hivatalban nincs biztonságban, illetve hogy kiadása esetleg a szerző üldöztetését vonná maga után. Szerencsés módon Szakács az iskolában az államosítás után is tovább dolgozhatott, illetve népművelési gondnokként is működött - belterületen és három tanyaközpontban tartott előadásokat -, valamint Budapesten egy szaktanítói tanfolyamot is elvégzett. Negyvenhét éven át tanított. Sokoldalúságára jellemző, hogy gyülekezetében kántori és énekkarvezetői feladatokat is ellátott. Nős, két fia van: egyikőjük biokémikus, Soltvadkerten él, másikuk Budapesten dolgozik tanárként. A csillagászattal egy távcső révén került kapcsolatba, amelyet sikeres különbözeti vizsgája után elismerésként kapott polgári iskolai tanítójától. A tanítóképzőben pedig - egyik, a természettudományok iránt elkötelezett tanára hatására - már a csillagászati szakirodalmat is rendszeresen forgatta. A Magyar Csillagászati Egyesület 1099-es sorszámú tagsági igazolványát 1947-ben kapta meg. Mérföldkőnek számító tette az volt, hogy hozzálátott az egyesület solt- vadkerti helyi csoportjának a megszervezéséhez. A tanár úr személyesen is találkozott a 20. századi magyar csillagászat legnagyobb alakjával, Kulin Györggyel, amikor az iskola fennállása századik évfordulójának az alkalmából szervezett és általa vezetett háromnapos kirándulás részeként - csaknem kétszáz főnyi gyereksereggel - meglátogatta a Sánc utcai Uránia Csillagvizsgálót. Szakács népművelési gondnokként gyakran tartott csillagászati előadásokat Soltvadkerten. Jól haladt a csoport szervezése, a politika azonban közbeszólt, és a többi helyi csoportot érő zaklatások itt sem maradtak el. A szervezőt egy közterületen elhelyezett plakáton próbálták nevetségessé tenni és kigúnyolni, utalva „egy csillagnézőre” és magára az egyesületre is. A tanár úr később is szervezett iskolai szakköröket, amelyeken nagy szerepet kapott az égitestek bemutatása. Távcsövei mellett fontos demonstrációs eszköz volt a Naprendszert bemutató, közel negyven fogaskerék hajtotta mechanikus planetárium. Utóbb az újjáalakult Magyar Csillagászati Egyesületben is folytatta ismeretterjesztő munkáját, 1996-ban pedig csatlakozott az egyesülethez. 1999- ben előadásával főszerepet vállalt a teljes napfogyatkozásnak a Vadkerti-tónál megtartott bemutatásában. Előadásaival, tanácsaival folyamatosan támogatta-tá- mogatja a térségben ma is működő csillagászatbarátok munkáját, gyakran publikál a témakörben, illetve ad interjúkat a kiskunsági térség lapjainak. Szakács László más természettudományok terén is értékes munkát végzett. Évtizedeken keresztül működött az Országos Meteorológiai Szolgálat megfi- gyelőjeként. Az 1901-ben megkezdett rendszeres csapadékméréseket 1938-ban vette át Soltvadkerten - Kruttschnitt Antal evangélikus esperest, majd Siktér András evangélikus lelkészt követően 1940- től már hőmérsékletet is mért, feljegyezte a barométerállást és a felhőzetet, a szélirányt és -erősséget. 1946-ban a katolikus egyház által működtetett kalocsai Haynald Obszervatóriummal is kapcsolatba került, ahol az asztronómia mellett meteorológiával is foglalkoztak: a második világháborús front miatt hiányzó adatokat innen pótolta. Számos esetben tartott meteorológiai témájú előadásokat. A megfigyeléseket a 2000. esztendő végéig, az automata megfigyelőállomás beüzemeléséig végezte. Az általa alapított, gazdag fajtaválasztékban pompázó általános iskolai gyakorló- és botanikus kertet manapság is a település nevezetességei között említik - bár már csak kis része működik. A kert először a Székely-villa kertjében, majd a tanácsháza udvarában kapott helyet. A diákok itt a gyakorlatban ismerkedhettek meg a növényekkel és gondozásukkal; a felső tagozatosoknak saját parcellájuk is volt, illetve a megtermelt gyümölcs- és zöldségféléket maguk értékesíthették a helyi piacon. A Kossuth Lajos Általános Iskolánál 1969-ben egy akváriumokkal. szökőkúttal, pálmákkal és más növényekkel benépesített melegházat is létrehozott - ez sajnos már nem létezik. Szintén közismert a diákjai és egyik kollégája segítségével két éven át készített, de nyugdíjazása után eltávolított és megcsonkított földtörténeti kép. A különböző korokat időrendben, égőkkel megvilágított eredeti fosszíliákkal és ásványokkal bemutató hatalmas falikép egy óra számlapját formázta; felhúzható óraműve segítségével egy mutató járt rajta körbe. Szakács László jelenleg Soltvadkert életét és földrajzát bemutató könyvének sajtó alá rendezésén dolgozik. Élete során munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el. 1989-ben ő lett a Soltvadker- tért kitüntetés első díjazottja. 2000-ben vasdiplomás tanító. Meteorológiai munkásságáról a 2001-es meteorológiai világnapon emlékeztek meg. A Magyar Csillagászati Egyesületért és a térségbeli csillagászati ismeretterjesztésért végzett munkájáért a Neptunusz Amatőrcsillagász Kör tiszteletbeli tagnak (1999-ben), az MCSE Kiskun Helyi Csoportja pedig tiszteletbeli vezetőnek választotta meg (2000-ben). 2004-ben az Oktatási Minisztérium emlékezetprogramjának részeként a Kossuth Lajos Általános és Művészeti Alapiskola biológiatermét Szakács Lászlóról nevezték el. A Magyar Csillagászati Egyesület 2005-ben tiszteletbeli tagjainak sorába fogadta. ■ Rezsabek Nándor Egyetem Akinek a zene: imádság ► Kerek ötven esztendóVel ezelőtt egy húszéves fiatalember - elsőéves zene- akadémiai hallgató - kórusvezetői feladatot kapott a Budavárban, a Bécsi kapu téri evangélikus templomban. Nem kis izgalommal látott neki a munkának. A ma Schütz kórus néven ismert énekkar az évtizedek alatt megszámlálhatatlanul sokszor szolgált istentiszteleteken, koncerteken, kórus- találkozókon, szeretetvendégségeken, esküvőkön. Vezetője, Csorba István karnagy szíwel-lélekkel végzi hivatását, legyen az zenetanítás, zeneszerzés, kántorizálás, a kóruspróbák vezetése vagy teológusok oktatása. Szenvedélyesen és tűzzel beszél pályájáról: látszik rajta, hogy fiatalon megtalálta a neki szánt hivatást, azt, amelyet boldogan gyakorol azóta is. Június elsején ünnepelte hetvenedik születésnapját. Jelenleg négy gyereknél és hat unokánál „tart”...- Karnagy úr, hogyan emlékszik vissza az első budavári kóruspróbára?-Tíz-tizenöt lelkes fiatallal kezdődött a munka 1955 szeptemberében. Abban az évben kezdtem el a Zeneakadémiát, és - mondanom se kell - nagy lelkesedéssel és izgalommal vágtam bele a kórusszervezésbe. Zenei pályán való elindulásomban egyébként nagy szerepet játszott kedves egykori tanárom, Sulyok Imre, korábban pedig Vikár László a gödöllői premontreieknél, akinek a kórusában kamasz fiúként altot énekeltem... - mondja nevetve (hiszen az női szólam). - Szintén meghatározó élmény volt a konfirmációm ’49-ben Kelenföl- dön. Már akkor voltak kántori feladataim is a gyülekezetben. Elgondolkodtam azon is, hogy a lelkészi pályát választom, de végül „győzött” a zene! A Zene- akadémián kiváló tanárok tanítottak: Bárdos Lajos, Adám Jenő, Járdányi Pál, Gárdonyi Zoltán, Vásárhelyi Zoltán... Kelenföldtől nem szakadtam el soha, baráti körre is találtam, és feleségemet is ott ismertem meg.- Emellett igen sokfelé járt leül- és belföldön az énekkaraival... Van-e valamilyen „zenészi munkanaplója", amelyben megörökítette ezeket az utakat, vagy egy kis statisztikája?- Több mint hatvan templomban énekeltünk, és kétszázötven különböző művet adtunk elő a Schütz kórussal! Egyházmegyei útjaimra is szívesen emlékszem vissza: a Cantate-vasárnapok egyházzenei sorozat Peskó Zoltán orgonaművész és Várady Lajos esperes kezdeményezésére indult; a Budai Egyházmegye gyülekezeteit látogattuk végig. Harminc éve én szervezem ezeket az alkalmakat, így jutottunk el Budafokra, Csepelre, Szentendrére - olyan gyülekezetekbe, ahol nincs vagy éppen nem volt énekkar. Az a cél vezetett, hogy adjunk valamit a gyülekezeteknek. Érden legutóbb öt énekkar énekelt együtt! „Világi” kórusokkal pedig szinte egész Közép- Kelet-Európát bejártam.- Milyen megfontolásból vette fel a várbeli kórus Schütz nevét? Gondolom, a névválasztással is üzenni akartak a lutheránus zenehallgató híveknek...- Valóban. Halálának háromszázadik évfordulóján, 1972-ben vettük fel Heinrich Schütz zeneszerző nevét tiszteletünk jeléül. O volt az első híres evangélikus barokk zeneszerző, bizonyos értelemben Bach elődje. Repertoárunkon természetesen az ő művei és más gyönyörű barokk darabok szerepelnek. Missziónak tekintem megismertetni őt; magyarul először apósom, Schulek Tibor fordításában csendült fel Schütz János-passiója. Letisztult, egyszerű, szép harmóniákat írt. Nagyon biblikus szerző, olyan, aki szó szerint vette a Bibliát. Művei ennek köszönhetően liturgikusán is nagyon jól beilleszthetőek az istentiszteletbe. Kodály, Gárdonyi, Bárdos, Weltler Jenő, Fa- sang Árpád művei vannak még rendszeresen műsoron.- Ön kiadványok szerkesztőjeként is jól ismert...- A Karénekeskönyv I. a múlt rendszerben jelent meg először. Addig nem volt olyan karénekeskönyv, amelyet a kis énekkarok használhattak volna; 2-4 szólamú énekeket gyűjtöttünk össze a számukra. Az Új ének fiatalok számára készült, pontos kottaleírással, akkordokkal. Vallom, hogy a zenében megfér minden, ami épít, evangélizál, missziónál, ha betölti a maga szerepét. Nem csak Bach vagy Kodály létezik... Sok olyan muzsika van, amely érték, amely prédikál, amely Istenhez vezet.- A teológián „kettős szerepben" vállal - vállalt - feladatot... Nem tévedek, ha azt mondom, hogy mindkettőben otthon érezte és érzi magát?- ’94-ben Reuss dékán úr egy oktatási bizottsági ülés után megkérdezte, hogy nincs-e kedvem főtitkárként dolgozni. A teológia légköre nagyon imponált. Három évig voltam főtitkár, majd nyugdíjba mentem, de közben egy másik feladat is elért. Felkértek, hogy szervezzek, vezessek énekkart. A kérésnek nagy örömmel tettem eleget. Immár tíz éve csinálom! A zenei tanszéken munkatárs vagyok, harmóniumot tanítok, az énekléssel hadilábon álló hallgatóknak felzárkóztatást tartok, a tehetséges hallgatókkal pedig külön is foglalkozom. Szeretem a tanítványaimat: munkatársaknak tekintem őket. Az egyéni oktatás során sokszor lelkileg is elkel a segítség. A hit ehhez ad türelmet, erőt.- Ejtsünk szót a komponálásról is, hiszen Ön igazi alkotó ember! Egy-egy Csorba-mű szinte mindigfelcsendül a teológiai ünnepségeken, évzárókon...- Alkalmi műveket szoktam írni például a kollégák ünnepeire, születésnapokra; ezt én úgy fogalmazom meg, hogy hálaadás értük, a szolgálatukért, így lehet imádságok formájában, zenében Isten elé vinni az aktualitásokat. Október 31-ére, a reformáció ünnepére például egy Erős vár-parafrázist írtam. Elárulom, hogy a családomnak is komponálok: fiaim esküvőjére, az unokák keresztelőjére... Ez mindig nagy öröm! Verseket is írok, körülbelül tíz éve. Az utolsó két Szélrózsa találkozó dalát én komponáltam (Hívásod van; A világ világossága). A legmegrázóbb alkalom Andort« Esztus temetése volt...- Az egyházban töltött évtizedek mellett nem „mellékesen” Ön főállásban ének-zene tanárként világi hivatási is betöltött. A kettő jól kiegészítette egymást? Sosem ütköztek, nem kellett választania közülük?- Onnantól kezdve, hogy a Zene- akadémiára kerültem, főállású egyházzenész szerettem volna lenni. De a múlt rendszerben ennek semmi realitása nem volt. Ajándékul kaptam Istentől, hogy bár világi iskolákban tanítottam, soha nem rótták fel azt, hogy egyházi kötődéseim vannak. A Jóisten a tenyerén hordott. Általános iskolában, gimnáziumban is tanítottam. A KISZ Központi Művészegyüttesének gyerekkórusát vezettem, és máig arra a szólista csoportra vagyok a legbüszkébb, amelyet ott elindítottam. A kulturális szemléken aranyérmet nyert tehetséges gyermekeket képeztem tovább. Három nevet hadd említsek: „kis tanítványom” volt Sebestyén Márta, Fe- rencz Éva (népdalénekes) és Oszwald Marika (egykori operettprimadonna). A Pénzügyi és Számviteli Főiskola női kórusával is dolgoztam - a különböző munkahelyeknek köszönhetően a világi és az egyházi közegben sem mozogtam idegenül. Van egy kedves történetem ezzel kapcsolatban. Egy alkalommal mint kórusvezetőt felhívtak a filmgyárból, hogy „valami egyházi éneket kellene szinkronizálni egy filmben”. Csak annyit tudtam róla, hogy a szóban forgó ének angolul van. Kiderült, hogy az Erős vár a mi Istenünk az... A filmgyári stúdióban vettük fel, de az iskolában is próbáltunk. Egyszer benyitott a - kommunista - igazgatóm: „Mi ez a szent ének itt?!” „Kérem, megrendelésre gyakorolunk...” Schütz életének vezérgondolata volt a 119. zsoltár 54. verse: „Ének volt rám nézve minden parancsolatod.Ezt vallom én is, és ezzel a gondolattal szeretnék szolgálni, amíg az Úr engedi. ■ Kőháti Dorottya
