Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-06-19 / 25. szám
6 2005. Junius 19. PANORÁMA "Evangélikus Életi A reménység jelei A 30. német protestáns napok bibliai mottója - „Ha a gyermeked holnap megkérdez téged...” (5MÓZ 6,20; német biblia- fordítás) - több volt, mint kötelező lózung. Nem ugródeszka, amelyet gyorsan magunk mögött hagyhatunk, hanem olyan igei intonáció, amely nemcsak a Kirchentag napjait határozta meg Hannoverben, hanem azóta is visszhangzik bennem. Egyrészt egzisztenciálisan sokunkat érintő kérdéseket indukált, másrészt érzékennyé tett arra, hogy válaszokat halljak meg, halljak ki a grandiózus „hitünnep” vásári forgatagából. Ezekből a kérdésekből és válaszokból szeretnék néhányat megosztani Olvasóinkkal - továbbgondolásra, vitára provokáló nyílt szándékkal. Kezdjük a kérdőjelekkel. A mózesi mottó nemcsak a fogyó, öregedő német társadalmat - benne a protestáns egyházakat - szorítja sarokba, érinti egyik legfájóbb pontján, hanem ébreszthet, jó értelemben véve szinte sokkolhat minket, magyar evangélikusokat és nem evangélikusokat is. Vajon megszületnek-e egyáltalán gyermekeink?! Vajon hiszünk-e még egy szebb holnapban?! Van-e, lesz-e, aki megkérdez minket? Aki mégis megkérdez, remélhet-e tőlünk hiteles, használható, élhető választ? Van-e még egészséges dialógus, kommunikáció a generációk között a családokban, az egyházban és a társadalomban? Milyen egyházat álmodunk, építünk és adunk majd tovább az utánunk jövőknek? A le nem rázható kérdésekre - hála Istennek - bőven kaphattunk választ az öt nap alatt. Rögtön a megnyitó istentiszteleten házigazdánk, Margót Kössmann hannoveri püspök így summázta a bibliai mottóból fakadó küldetésünk célját: ,A hitet tovább kell adni a következő nemzedéknek hogy leküzdjük hazánkban a spirituális kiszáradást és a depressziót. .. ” A Kirchentag olyan evangélikus egyház képét villantotta fel, amelyben éppúgy helye van a gyermekeknek és az ifjaknak, mint az időseknek. Nem kínosan elszeparálva, mint sajnos sok hazai gyülekezetünkben és konferenciánkon, hanem együtt, egymás mellett, sőt egymásra figyelve, egymásért élve. Olyan egyház körvonalai rajzolódtak ki, amely képes hallgatni és figyelni a másikra. - Többek között ezek voltak Jürgen Fliege televíziós lelkész némi vihart kavaró referátumának is a kulcsszavai a Spiritualitás és misszió című egyik főelőadásban. Látása szerint a holnap egyházának nem annyira prédikáló, hanem inkább vigasztaló egyházzá kell formálódnia. A vigasztaló egyház sokszínű, derűt és örömöt sugárzó közösség. Ez tükröződött a több mint háromezer rendezvény zenei körítéséből is. A 150. zsoltár szellemében, minden elképzelhető hangszerrel és módon áradt az Istent magasztaló ének és zene. Az afrikai dobkoncerttől a dél-amerikai ritmusokon át egészen a záró istentisztelet 4000 (!), azaz négyezer fős rézfúvós csapatáig, amely - többek között - a korálokat kísérte... Öröm volt olvasni minderről már hazafelé a repülőgépen a világi sajtó (Die Welt, 2005. május 30.) tudósításának címét: Signale der Hoffnung - A reménységjelei. Valóban, a 30. Kirchentag a de-. preszszióra, pesszimizmusra hajlamos társadalmi és egyházi légkörben sikerrel próbálta visszaadni a reményt: érdemes újra kérdezni, mert a kérdésekre van válasz. Erre „utalt a monumentális fesztivál 608 (!) oldalas „programfüzetének” szellemes címlapja. A kedves fiatal hölgy angyalszárnyainak üzenete válasz a mottóra: „Jó, ha van válaszod - ha a gyermeked holnap megkérdez téged..." Jó, hogy Hannover nemcsak súlyos kérdésekkel szembesített, de válaszokat is kínált, és reménységet adott: a Lélek munkája nyomán mozgásba lendülő, sokszínű, fiatalos, dinamikus egyház a föld sója, a világ világossága lehet a 21. században is. Ebben bízva kezdünk hozzá a „magyar Kirchentag”, az 5. országos evangélikus találkozó előkészítéséhez. Van miért imádkozni! ■ Gáncs Péter KIRCHENTAG-D Szemben a depi ► „Szemben a depresszióval” - ezzel a címmel közöltek beszámolót a csütörtöki újságok a hannoveri egyházi napok szerda esti nyitórendezvényeiről. A cím alatt légi felvételen a 370 ezres tömeg, a színpadok, a zászlók, a színek láthatók: valami az est hangulatából. A Kirchentag atmoszférájának lényegét ragadták meg az újságírók a fent idézett címmel. Az egész rendezvény tudatosan szembehelyezkedett azzal a depresszív életérzéssel, amely a német protestáns egyházak tagjait fenyegeti az évek óta tartó válsághelyzet miatt. Mi is tudjuk, hogy nagyszámú gyülekezeti tag hagyta el a német egyházakat, s ahogyan itthon szokták jellemezni helyzetüket: „üresek a templomok", vagyis láthatóan csökken az istentiszteletet látogatók száma. Kétféle krízisről beszélnek a német egyházban: financiális és relevanciakrízisről. Anyagi elerőtlenedésről és arról a folyamatról, amelynek során érzékelhetően csökken az egyház súlya és szerepe a német társadalomban. A krízis depresszív életérzést sugároz, a Kirchentag pedig ezzel a depresszióval szállt szembe. Maga a mottó a holnapról szól: „Ha a gyermeked holnap megkérdez téged...” - kiben hiszel, mit hiszel, hogyan élsz, mit teszel, mi fontos számodra, mi az életed értelme, mit tudsz továbbadni gyermekeidnek -, jó, ha van válaszod. Kérdez, és kérdezni tanít a mottó. Kérdéseket föltenni a hittel, az élettel kapcsolatban nem bűn, még csak nem is kínos dolog vagy gyengeség. A kérdezés hozzátartozik a keresztény hithez. Aki nem kérdez, nagy lépést tett hitének begyö- pösödése, majd kiüresedése felé. Biztos vagyok benne, hogy az az egyház, amely megéri a holnapot, nem a régi válaszokat ismételgetők engedelmes nyája lesz, hanem olyan emberek közössége, akik felteszik a saját kérdéseiket, és keresik a számukra elfogadható választ. Kérdezni pedig csak szabad és bátorító légkörű egyházban lehet. Kérdések A mottó a holnapról szól: egyéni felelősséget ébreszt. Téged kérdeznek, és neked kell válaszolnod. Vagyis az egyház nem szervezetekkel, bizottságokkal és vezetőkkel azonos, akik majd eldöntik, akik majd megfogalmazzák, akik majd válaszolnak. Nem, az egyház mi vagyunk, minket kérdeznek gyermekeink, és senki sem válaszolhat helyettünk. Tehetjük olyanná, hogy súlyát veszti, mert nem érdemes rá figyelnie a környezetének. Tehetjük olyanná, hogy múzeumi levegőjéből hanyatt-homlok menekülnek gyermekeink. Válhat néhány fanatikus szánalmasan belterjes klubjává, amelynek létét a kívülállók észre sem veszik, és marakodhatnak benne néhányan jelentéktelen nézetkülönbségeken, amíg el nem üldözik a többit. Ám történhet ez egész másként is. Ha azonban gyermekeink majd megkérdezik: „Milyenné tettétek az egyházat?” - nekünk kell válaszolnunk. Válaszok Milyen választ közvetített a hannoveri Kirchentag? Mindenekelőtt emberi hangot. Érthető, érzékeny, szolidáris, emberi hangot. Az egyház hangja, szava érthető, nemcsak az előképzettséggel rendelkező beavatottak, hanem mindenki számára. Olyan témákkal szembesül, amelyek ma a világot, az embereket foglalkoztatják, és ezeket próbálja feldolgozni, végiggondolni keresztény szemmel és keresztény észjárással. Tehát nem arról van szó, hogy a templomkapu előtt tegyük le mindazt, ami kívül foglalkoztatott minket, mert az „nem illik” a templomba, hanem arról, hogy mindazt, ami foglalkoztat, a mi sajátos szemszögünkből, a keresztény ember szemszögéből nézzük, gondoljuk, kérdezzük vagy küszködjük végig - együtt mindazokkal, akik hasonlóan kérdeznek, hasonlóan élnek és gondolkodnak. Tudatosan a jövő felé mozdult a hannoveri Kirchentag. Sok fiatalt vonzott. A százötezer ember között, akik mindvégig jelen voltak, feltűnően sok volt a fiatal. Az átlagéletkort harminchat évre becsülték. Ugyancsak feltűnő volt a gyermekek részvétele. Babakocsisoktól a tinédzserekig minden gyermekkorosztály képviselve volt, és ami most történt először: erre készültek is a szervezők. Gyermekprogramokat is kínáltak - volt bibliatanulmányozás, amelyet háromezer gyerek hallgatott és tevékenykedett végig -, és nekik címzett programmal megszólították a fiatal szülők rétegét, a családokat is. Szintén most először nyitották egészen szélesre a kaput a külföldi vendégek előtt. Négyezer vendég kilencven országból - ez volt az eredmény. Hogy a mozgássérültek és a szellemi fogyatékosok is megtalálták a helyüket - mert készítettek számukra -, az már, hála Istennek, nem is újság. Még egy szempont kívánkozik ide: az előkészítő munka oroszlánrészét önkéntesek - köztük sok fiatal - végezték. Mit mutat ez a kép a jövőorientált egyházról? A sokszínűséget és az önkéntességet. Egészen biztos vagyok abban, hogy azt az egyházat, amely megéri a holnapot, nem fizetett munkatársak egyre szaporodó tömege szervezi és mozgatja, hanem aktív és felelősségteljes önkéntesek. Azonban csak az olyan egyház tagjai aktivizálódnak, amely érezhetően befogadó közösség. Vagyis otthont és az otthoniét érzetét kínálja sokféle embernek, és azt üzeni: mindenkire szüksége van. Hangsúlyok Rendkívül gazdag programot kínáltak a hannoveri egyházi napok. Több mint hatszáz oldalas füzetet tanulmányozott át az a résztvevő, aki nem bízta a véletlenre, hogy mely témákból részesedik. A rendezvények iránt általában élénk volt az érdeklődés, néhány téma esetében azonban tapintható volt a fokozott igény. Az alábbiakban a hangsúlyossá vált területek közül emelek ki kettőt. Politika Izgalmassá, mondhatni pikánssá tette a politika és a politikusok jelenlétét a pár nappal korábban kirobbant belpolitikai válság, az előrehozott választások híre. Állíthatjuk, hogy a német politika vezető személyiségei kivétel nélkül jelen voltak a Kirchentagon. Nem a forróvá vált helyzet hozta őket az egyházi rendezvényre, hiszen vezető politikusok hagyományosan részt vesznek és előadnak az egyházi napokon. Most is így történt, a program hónapokkal korábban le volt kötve. A helyzetnek azonban egész más aktualitást adott az időközben bizonytalanná vált belpolitikai szituáció. Mi az, ami mindebből számunkra figyelemre méltó? Mindenekelőtt az, hogy egy ilyen egyházi rendezvényen aktívan jelen van az államelnök, a kancellár, a parlament elnöke, a külügyminiszter, a tartományi miniszterelnök, a pártelnökök - hogy csak a legfelsőbb réteget nevezzük meg. Az említett politikusok személyes beállítottságuktól függően különféle feladatokat vállaltak: nem kevesen tartottak bibliatanulmányt, de előadásokat, pódiumbeszélgetéseket mindenki. A kancellár például két -teljes napot töltött el munkával a Kirchentagon. Az államelnök pedig - miután kedves testvéreknek szólította a nyitó istentisztelet résztvevőit - elmondta, hogy neki és a feleségének lelki otthona a Kirchentag. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a politikusok megszólalásai nem direkt pártpolitikai jellegűek voltak, még akkor sem, ha a fent vázolt helyzet közelebb sodorta a témákat és a megnyilvánulásokat a pártpolitikához. A másik figyelemre méltó jelenség, hogy mindkét fő politikai irány képviselői jelen voltak a rendezvényen, és azonos súlyú, időtartamú lehetőséget kaptak a megszólalásra. Ez nem véletlen, hiszen a résztvevők között is egyaránt voltak szociáldemokrata és konzervatív gondolkodású emberek. Ez azért hangsúlyos számomra, mert megtestesíti az egyház esszenciális, elidegeníthetetlen tulajdonságát: az egyetemességet. Vagyis azt a vonását, hogy átível mindazokon a tér- és időbeli korlátokon, amelyek hagyományosan elválasztják az embereket, és olyan csoportokat egyesít Krisztus szeretetében, amelyek egyébként az élet más területein különböző rétegekhez vagy oldalakhoz tartoznak. Az egyházat nem sajátíthatja ki egyetlen társadalmi réteg, egyetlen korszak vagy egyetlen politikai oldal sem. Az egyház univerzális. Átível a különbözőségeken. És mivel Krisztus teste, képes magába ölelni olyan embereket, akiknek különben semmi közük nem lenne egymáshoz, vagy akik egymás ellenfelei lennének. Olyan korban élünk, amely ezerféle törésvonal mentén élesen, időnként fájdalmasan megosztja az emberiséget. Az egyház univerzális, egyesítő volta olyan érték, amely egyedülálló, amely érzékeny és amely veszélyes sebeket gyógyíthat, emiatt híveinek kiváltsága és kötelessége, hogy róla - az egyház befogadó, egyetemes voltáról - jól láthatóan és jól hallhatóan tanúskodjanak. Spiritualitás Korunk keresztény embere érzékelhető módon keresi azt a spirituális nyelvet, amelyen meg tudja hallani és ki tudja fejezni hitét, áhítatát, Isten-dicsőítését.
