Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-06-19 / 25. szám
‘Evangélikus Élet^ EVANGÉLIKUS ÉLET 2005. június 19. 3 Alulról építkeztek Elnökválasztás után 41 Folytatás az 1. oldalról Tubán József kérte, hogy vegyék tételesen jegyzőkönyvbe a vadosfaiak és a fa- rádiak iránti hálájukat, akik felkarolták a csornaiak egykori kezdeményezését, valamint örökítsék meg azon elődök neveit, akik bármilyen módon szolgáltak a gyülekezetben. Ezenkívül indítványozta, hogy a lendvai gyülekezettel való lelki közösség ápolásának igényét is foglalják írásba, valamint rögzítsék, hogy június második vasárnapja minden esztendőben legyen templomszentelési emlékünnep. Tubán József külön hangsúlyozta, hogy ez a közösség missziói gyülekezetként indult, és ma sem élhet másként. A közgyűlés után A lelkész megnyitott egy kiállítást (képünkön), amely az egyház- község tárgyi emlékeit mutatja be. Ma Csornán 470, Kapuváron, a város fiókgyülekezetében pedig 170 evangélikus él. A városban példaértékű az ökumenikus nyitottság is. Ezt bizonyítja, hogy az ünnepi istentisztelet záróimádságában a premontrei rendet képviselő Horváth Lóránt Ödön apát, valamint Mészáros Sándor református lelkész is szolgájatot vállalt. Református templom nincsen a városban, ám az evangélikusok szinte a kezdetektől befogadták a reformáció testvéregyházának tagjait, akik mind a mai napig itt tartják alkalmaikat. Végezetül Tubán József közelgő születésnapja alkalmából külön is köszöntötte Ittzés János püspököt, aki e városban született, és akit a csornai templomban kereszteltek meg. Az egyházkerület vezetője elmondta, hogy néhány gyülekezetünket megmenthetné az olyan egyháztagok szolgálata, mint akik egykor Csornán éltek. Ma már szabad a vallást gyakorolni, miközben a templomban is fogyasztókká váltunk - fejtette ki a püspök. „Vajon a külső ellenség vagy a belső tétlenség rombolja-e jobban közösségeinket?” - tette föl a kérdést Ittzés János. Mindenesetre öröm volt találkozni egy olyan gyülekezettel, amely nem fogyott, hanem létszámában gyarapodott az elmúlt évtizedekben. ■ Menyes Gyula Isten Lelke munkálkodik Új evangélikus egyházközség született ► Amikor egy gyermek világra jön, hosszú ideig szülei segítségére szorul. Aztán egyszer csak talpra áll, és elindul, hogy egyedül fedezze fel a világot. így volt ezzel egy „lelki gyermek”, a csillaghegy-békásmegyeri egyházközség leányegyháza, Piliscsaba is. A helyi evangélikus közösség vezetői és tagjai nemrég az önállósodás mellett döntöttek. A presbitériumot és a megválasztott tisztségviselőket június 10-én iktatta be hivatalukba Bence Imre esperes. Bence Imre esperes beiktatja a gyülekezet tisztségviselőit A fővároshoz közeli településen kilencven fő döntött úgy, hogy önálló evangélikus gyülekezetei hoz létre. A közösség presbitériumának és tisztségviselőinek iktatása után Mocsary Dezső felügyelő a döntést elsődlegesen a széles szolgálati területtel indokolta. A szoros értelemben vett gyülekezeti lelkészi munka mellett igény van az itt élő mozgássérültek lelkigondozására, az egyetemisták pásztorolására, továbbá konferenciák szervezésére is. Ezenkívül az egyházközség gyarapodó gyermeklétszáma és az ide költöző evangélikusok elérése igényel időt és energiát. - Távirati stílusban talán így lehetne a legtömörebben összefoglalni a közelmúlt evangélikus vonatkozású piliscsabai történéseit. Az evangélikusság csabai régmúltja egyébiránt nyolcvanegy esztendőt tesz ki. Pauer Irma főnök asszony ugyanis 1924. október i-jén alapította meg itt a Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesületet. Ennek működése és szolgálata vonzotta a környező települések evan- gélikusságát is. Több telket vásároltak, és kialakult a mai terület, amely alapvetően két részből áll: a mai Béthel Missziói Otthonból és a Siló Társas Lakóotthon és Önálló Elet Központból. Ez volt tehát a múlt. A jelenről Thumay Béla ad bővebb felvilágosítást, aki június 10-től kezdve gyülekezeti munkatársként folytatja eddigi szolgálatát. A korábbi évekhez hasonlóan a továbbiakban is ő végzi a lelkészi munkát mindaddig, amíg a megválasztandó lelkipásztor át nem veszi. Mint megtudhattuk tőle, egyházszervezeti szempontból a piliscsabai gyülekezet először az óbudai egyházközséghez tartozott, később a csillaghegy-békásmegyeri gyülekezet szórványa volt, majd 2003. január i-jétől annak leányegyházává vált. Ez év május 10. óta pedig önálló. Thumay Béla még hozzátette, hogy a 2001-es népszámlálási adatok szerint a településen százötven evangélikus él. A gyülekezetnek ma kilencven tagja van, közülük több mint negyven gyermek. Ennek oka, hogy egyre több, főként kisgyermekes család választja lakóhelyéül ezt a fővároshoz közeli települést. „Én is »kiköltöző« vagyok” - kapcsolódik be a beszélgetésbe Szigeti Zita hitoktató. „Korábban a kelenföldi gyülekezet tagja voltam - folytatja -, ezért természetes volt számomra, hogy új lakóhelyemen is bekapcsolódjam a gyülekezeti munkába. Az istentiszteletek alatt zajlik a gyermek-bibliaóra. Ezenkívül, ha van konfirmandus korú diák, magától értődőén tartunk konfirmációi oktatást is. 2001 óta évente szervezünk gyülekezeti táborokat és kirándulásokat a gyerekeknek, ezeket nagyon szeretik. A gyermekmunkát 2000 és 2004 ősze között végeztem. Mikor édesanya lettem, a stafétabotot Nagy Zsuzsának és Csizmazia Sándornak adtam át. A teendők elvégzésében nagy segítségünkre van Thumay Béláné, Vilma néni is.” Mintegy zárszóként még hozzáfűzi: „Munka akad bőven, több is, mint amit egykori anyagyülekezetünk - kijárással - támogatni tudott volna. Bízunk benne, hogy a kiírt pályázat nyomán hamarosan lesz lelkészünk, aki összefogja, tanítja ezt a közösséget.” ■ Gazdag Zsuzsanna ,Az egyháznak tehát egész Júdeábán, Galileában és Samáriában békessége volt: eközben épült, az Úr félelmében járt, és a Szentlélek segítségével számban is gyarapodott. ” Az Apostolok cselekedeteinek e szakasza (9,31) alapján tartotta igehirdetését az iktatást végző lelkész, Bence Imre. Prédikációjában egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy „az egyháznak ott van békessége, ahol Krisztust hirdetik, és az Úr félelmében járnak. Ha ez megtörténik, átélhetik a növekedés ajándékát, amely nem egyszerűen emberi munkával, hanem a Szentlélek segítségével történik.” A piliscsabai evangélikus közösség növekedésének „emberi oldaláról” pedig az ünnepi istentiszteletet követően lapunknak a következőket mondotta:- Mielőtt esperes lettem volna, az egyházmegye missziói lelkésze voltam. Örültem ennek a megbízatásnak, mert a misszió mindig is fontos volt a számomra. Az elmúlt tizenöt esztendőben nagy összegeket áldoztunk intézmények alapítására, különféle épületekre. Eljött az az idő, hogy anyagi forrásainkkal ezentúl a gyülekezetek szellemi, lelki gyarapodását támogassuk. Ennek gyakorlati megvalósulása történik most Piliscsabán. A gyülekezet - amint Borszék Tünde gondnoknak az istentiszteleten elhangzott beszámolójából kiderült - ez év december 31-ig 1 millió 354 ezer forintos bevétellel számol. Ennek jelentős részét - kilencszázezer forintot - a Budai Egyházmegye biztosítja a lelkésztartás költségeire a 2005. évi missziói keretből. A fennmaradó összeg a piliscsabaiak egyházfenntartói járulékából és perselypénzéből származik. A gyülekezet élő, aktív közösségének további növekedéséhez lelkipásztorra van szükség. A pénz azonban egyelőre csak egy félállás finanszírozására elegendő. A hí- ványlevelet - az ünnepi istentiszteletet megelőző közgyűlésen - már el is fogadták. Az egyházmegyei missziói alap még öt évig tudja támogatni a gyülekezetei. Ennyi idő adatik a jövendő lelkipásztornak arra, hogy összefogja, megerősítse a most létrejött új evangélikus közösséget. A lelkészi munka „fokmérőjének” bizonyulhat közvetve az is, hogy a gyülekezet képes lesz-e öt év elteltével teljes állásban foglalkoztatni leendő pásztorát. Akár büszkék is lehetnénk arra, hogy nálunk milyen fejlett már a demokrácia: ellenzéki politikusból, pontosabban az ellenzék által támogatott személyiségből is lehet köztársasági elnök. Az is a demokratikus látszatot erősíti, hogy mindössze három szavazat különbség döntött arról, ki lesz a harmadik Magyar Köztársaság harmadik elnöke. Az első köztársaság az őszirózsás forradalmat követően Károlyi Mihály elnökletével alakult meg 1918-ban, a világháború végén. A másodikat 1946. február i-jén kiáltották ki, Tildy Zoltán elnökletével. A harmadik - reméljük, hosszú távon is tartós - köztársaság kikiáltása a rendszerváltozás fontos eseménye volt 1989. október 23-án. Első választott elnöke, Göncz Árpád két ciklusra is bizalmat kapott (1990-2000), őt Mádl Ferenc követte (2000-2005). Mindketten súlyt adtak az úgymond „gyenge” elnöki intézménynek. (A „gyengeség” azt jelenti, hogy az alkotmány szerint a nemzet egységét kifejező elnöki intézmény szerény hatalommal rendelkezik, inkább a reprezentáció, a képviselet a feladata.) Talán ezért is engedték meg maguknak a pártok - a politikai paletta mindkét oldalán -, hogy nemigen törődve a tisztség erkölcsi tartalmával, az elsőszámú közjogi méltóság státussal, bizony az elnökválasztás két napját politikai zsibvásárrá degradálják. Mint mindig, a nagyobb felelősség ezúttal is a kormányoldalt terheli. Egyszerűen azért, mert nagyobb a mozgástere, ő képes a folyamat vezénylésére. A kormánypártok „elfelejtették” a koalíciós megállapodásban rögzíteni a köztársasági elnök választásakor tanúsítandó magatartást. Már ez is a tisztség egyfajta lebecsülése volt, miután nálunk az Országgyűlés választja az elnököt, és ennek időpontja is tudható volt. Mindezért elsősorban a nagyobbik kormánypártot terheli a felelősség. A csaknem patthelyzetet és egyben a konfliktust viszont a kisebbik kormánypárt idézte elő, amely ezt az ügyet vélte alkalmasnak arra, hogy önálló voltát bizonyítsa. A jövő évi parlamenti választásokon derül majd csak ki, bevált-e az elképzelésük, vagy kontraproduktiv volt. Persze ez alapjában valamennyi politikai erőre igaz. Az ellenzék, főként a nagyobbik párt hosszú ideig nem hitte el, hogy a másik oldal önsorsrontó álláspontja őszinte. Majd azt a logikus nézetet képviselte, hogy ha a kormányoldal nem tud egységre jutni, és így az ellenzék is szóhoz juthat, maradjon Mádl Ferenc az elnök még egy ciklusra. O viszont ezt a megtisztelő ajánlatot visszautasította. Ezután került a képbe Sólyom László, az Alkotmánybíróság egykori elnöke. Ami pozitívum: csak a valamelyik oldalon leginkább elfogultak állíthatják, hogy Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, illetve Sólyom László jogászprofesszor ne lett volna egyaránt alkalmas jelölt a tisztségre. Nem is a jelöltekkel, nem is az eredménnyel van baj, hanem a folyamattal, az egymásról kölcsönösen minden rosszat feltételező képviselőkkel, a titkos szavazást ellenőrizni kívánó vezető pártpolitikusokkal. Ezt csak Sólyom László fellépése akadályozta meg. Előre tudható volt, hogy ha a kisebbik koalíciós párt valóban távol marad a voksolástól, mert egyik jelöltre sem kíván szavazni, akkor néhány szavazat dönt majd, és ha mindenki a várható módon voksol, akkor az ellenzék jelöltje győz. Végül így is történt - de a három választási forduló eseményei nem kapnak helyet a magyar politikatörténet fényes lapjain; bizony a cél nem szentesíti az eszközt. Szomorú dolog ez. A nemzet egységét kifejező közjogi méltóság megválasztása minden eddiginél élesebben megmutatta a nemzet megosztottságát. Ez szinte kísérteties. Hasonló a helyzet a társadalomban. Mégis, az események megerősítették, hogy jobb lenne - sokan vélik így -, ha ötévenként közvetlenül a nép választaná a köztársasági elnököt. Emlékezetes, hogy annak idején éppen a kisebbik koalíciós párt által kezdeményezett népszavazás révén érték el, hogy a Parlament válassza meg az elnököt. Ez is súlyosbítja a távolmaradást. Valamennyi pártra vonatkozóan megfogalmazhatjuk: nem jól értelmezték a feladatukat; befolyásolta őket a mai hektikus légkör. Az alkotmány nem a parlamenti pártokra, hanem a képviselőkre bízza a köztársasági elnök megválasztását. A pártok megfosztották ettől a joguktól a képviselőket - pedig milyen felemelő lett volna, ha szabaddá teszik a döntést! Úgy vélem, hasonló lett volna az eredmény - talán a szavazati arány is -, de valóban kifejezésre jutott volna az egység és a sokszínűség is, a megosztottság helyett. A nehezen megemészthető események közé tartozik, hogy a siker ellenére az ellenzéki pártok között nagyon megromlott a viszony. Az ellentmondásos folyamatnak ez az egyik legrosszabb mozzanata. Erre valóban nehéz magyarázatot találni. Ebből derül ki leginkább, hogy messze vagyunk a rendszerváltozáskor példának tekintett és választott német politikai kultúrától. Magyarországon még nem fejlődött ki sem a kereszténydemokrata CDU-nak, sem a szociáldemokrata SPD-nek valóban megfelelő párt. Ebből is következik, hogy nálunk a hatalom még fontosabb, mint a szolgálat. Pedig a hatalom teljesítmény nélkül mit sem ér. A teljesítmény pedig önmagában is tiszteletre méltó, ellenzéki pozícióban is. Éppen az lenne a kívánatos, hogy az alapvető nemzeti sorskérdésekben konszenzus legyen a pártok, a politikai erők között. Sólyom László a nemzet egysége mellett a politikai sokszínűség igényét is megfogalmazta. Jó lenne, ha ez megvalósulna. Amennyire negatív megítélést kapott a választás, annyira pozitiven kell értékelnünk, hogy minden politikai erő üdvözölte és támogatásáról biztosította Sólyom Lászlót. Belátták; fontos, hogy legalább a választás után ismerjék be tévedésüket - hiszen a korábbi negatív jelenségek azzal is összefüggtek, hogy a pártok számára nem volt igazán fontos kérdés az elsősorban morális és nem hatalmi súllyal bíró pozíció. Mert a köztársasági elnöki intézmény igen fontos, így érzik ezt a polgárok; a korábbi elnökök nem véletlenül álltak mindig a politikusi népszerűségi listák élén. Bizonyára így lesz ez - joggal várjuk - Sólyom László esetében is. A morál a társadalmi kohézió, a kulturált együttélés lényege. Ha a választás a demokrácia csapdáira irányította a figyelmet, az eredmény a demokrácia szépségét jelzi. A royalisták nálunk kisszámú tábora azért bizonyára rámutat majd a királyság előnyeire. Nagy-Britannia, Svédország vagy Spanyolország polgárai élvezik a nemzet egységét, történelmét kifejező királyság előnyeit. Sőt: Spanyolországban kiderült, hogy János Károly politikai konfliktusok megoldásában is hatékonyan részt tud venni. Nem a rendszereken: elsősorban az embereken múlnak a dolgok. Nálunk voltak, akik eddigi politikai teljesítménye alapján Habsburg Ottót is el tudták volna képzelni köztársasági elnöki szerepben. Jó lenne, ha általánossá válna, hogy a teljesítmény és nem elsősorban a párthoz tartozás minősít. Sólyom Lászlót elnökjelöltként először egy civil szervezet - a Védegylet - ajánlotta a pártok figyelmébe. Szép lenne, ha a civil szféra erősödne, és nemcsak pártpolitika, hanem igazi közélet is lenne hazánkban; ha szóhoz jutna az alkotó értelmiség, és szóhoz jutnának a politikai-közéleti értelemben a civil szférához tartozó egyházak is, ha a nemzet ügyeiben - a pártpolitikától való kellő távolságtartással - hallatnák a hangjukat. A jövőben még nagyobb hangsúlyt kap a civil szféra, az egyházak felelőssége. Üdvözöljük, köszöntjük az új köztársasági elnököt. Személye arra is garancia, hogy az egyházak élete is az alkotmányos keretek között folyhat a holnap társadalmában is, teljes szabadsággal, illetve az állam és az egyház következetes szétválasztásának a szellemében. Meg kell indulnunk egy fejlettebb politikai kultúra kialakításának az útján. Ebben is segíthet a pártkötöttségektől független köztársasági elnök. Tartalmat, befogadó tartalmat kell, hogy kapjon a nemzet egységének és a sokszínűségnek az igénye. ü Frenkl Róbert
