Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)

2005-05-15 / 20. szám

2005. május 15. FORRÁS "Evangélikus Élet3 PÜNKÖSD ÜNNEPE -4Móz 11,24-29 A VASARNAP IGEJE Félünk vagy élünk? A régi időkben sok templomtoronyban tűzőrség működött. Az őrök éjjel-nap­pal figyeltek, és ha tüzet észleltek, félre­verték a harangot. A félelem indokolt volt, hiszen akkoriban városok és falvak váltak - gyakran órák alatt - a pusztító tűzvész martalékává. Nem véletlenül lett a tűz a végítélet egyik jelképévé... De a láng nem csak pusztító erő. Nélküle nyers maradna táplálékunk, sületlen mindennapi kenyerünk. Nélküle télen megfagynánk, éjjel eltévednénk. Az sem véletlen, hogy a tűz az élet, sőt a Lélek, a Szentlélek egyik szimbóluma; gondol­junk csak az első pünkösd tüzes láng­nyelveire... (ApCsel 2) De milyen mértékben számolunk templomainkban, gyülekezeteinkben az égi szent láng fellobbanásával, meglepe­téseivel, éltető erejével? Nem inkább az „önkéntes tűzoltókra” számítunk? Azok­ra, akik szerint gyanús, veszélyes, sőt egyházromboló minden új, minden, ami nem megszokott... Az „önkéntes tűzol­tók” ott voltak már az első pünkösdkor is, amikor igencsak a „megszok.ott litur­giától” eltérően alakultak az események. Hamar kész volt a fanyalgó, summás íté­let: a feltámadott Krisztusról ismeretlen erővel és tűzzel tanúskodó apostolok „édes bortól részegedtek meg" (ApCsel 2,13). A mindenkori - lelketlenül lelkes - ön­kéntes tűzoltóknak szól Jézus döbbene­tes figyelmeztetése: ....ha valaki a Szem­lé iket káromolja, az nem nyer bocsánatot...” (Mk 3,29) Kísért a veszély, hogy langyosan temperált templomainkban pünkösd­kor hűvös, lélek- és életszegény, erőtlen igehirdetések és álmos, örömtelen gyü­lekezetek emlékezzenek az egykori tűzre, a néhai Lélekre. Alapigénk segít­het elkerülni, hogy pünkösd nosztalgi­kus „lélekemlékünnepé” sorvadjon, amelyen az öregedő, fogyó és gyengülő egyház elmereng születése szép napja­in, amikor szavának még vonzása, tüze és ereje volt... A „Félünk vagy élünk?" dilemmája, a tűz képének paradox kettőssége jól ér­zékelhető a textusunkat magába foglaló bibliai fejezetben is. Az elején arról olva­sunk, hogy az egyiptomi rabszolgaság­ból szabadult nép siránkozása miatt az Úr „haragra gerjedt. Fölgyulladt ellenük az Úr tüze, és belekapott a tábor szélébe." (4M0Z 11,1) A folytatásban megenyhül Isten ha­ragja. Bőségesen gondoskodik népe testi táplálékáról: a manna mellé fürjhús ke­rül a mennyei étlapra. Ezt követi a pün­kösd ószövetségi evangéliuma: az Úr a nép hetven elöljárójának is ad Leikéből, aki a táborban eddig csak Mózes által működött. A Úr tüze nem a nép ellen, hanem értük lobban lángra, és prófétálás- ra indítja a véneket. A Szentlélek olyan láng, aki világít, de nem vakít el, megtisztít, de nem éget el, meleget áraszt, de nem perzsel meg. A Lélek sohasem arrogáns, hanem in­kább toleráns. Ezt jól illusztrálja Eldád és Médád epizódja, akik a Lélektől pro­vokálva, de Mózestől függetlenül kez­denek prófétálni. Józsué - az „önkén­tes tűzoltó” - megpróbálja betiltatni Mózessel az „alternatív istentisztele­tet”. De Mózes tudja, hogy Isten Lelkét nem lehet kisajátítani, privatizálni, bir­tokolni és tetszés szerint osztogatni, mert Isten szuverén joga, hogy kinek, mikor, hol és hogyan ajándékozza oda! Jézus költői képével: „A szél arra fúj, amerre akar..." (Jn 3,8) Józsuét ugyanaz a szűkkeblű, félté­keny indulat keríti hatalmába, amely később az újszövetségi tanítványokat is, amikor el akarják némítani a Jézijs ne­vében gyógyító ördögűzőt, mert nem őket követi, majd pedig mennyei tűzzel kívánják felégetni a barátságtalan samá- riai falut. A Mester kemény szavakkal próbálja kiűzni tanítványaiból a féle­lem, a szűkkeblűség, a kicsinyes bosszú­állás lelkületét. Jézus, akinek lelkülete egy a Szentlélekkel, „nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse, hanem hogy meg­mentse” (Lk 9,56). A Lélek kiszabadít szo­rongó, önző kis világomból, újra össze­kapcsol a Teremtővel, akit általa „mi Atyánk’-nak szólíthatok. A Lélek juttat­ja eszembe mindazt, amire Jézus taní­tott, ami nem csupán az enyém, amivel tartozom a világnak, amiről mások előtt tanúskodhatom a tőle kapott erő­vel (lásd ApCsel 1,8). A prófétaság lelke nem a jóslás lelke. A próféta „előadó”, aki Isten akaratát szólaltatja meg, hirdeti, közvetíti. Any­nyiban „látnok” és jövőbe mutató, amennyiben Isten igéje mindig élő és ha­tó, az ember igazi jövőjét munkáló erő. Textusunk végén Mózes fantasztikus távlatokat nyitó, közbenjáró imádsága esélyt, bátorítást kínál, hogy 2005 pün­kösdje ne csupán emlékünnep legyen: „Bárcsak az Úr egész népe próféta volna, és ne­kik is adná lelkét az Úr!" Évi igénk szerint Jézus Krisztus is a Lélek ajándékát, új pünkösdöt kér övéinek: „...könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited" (Lk 22,32a). Hála Istennek és az ő Fiának: újra „tűzveszélyes” hellyé, közösséggé válhat egyházunk! ■ Gáncs Péter Imádkozzunk! Urunk, bocsásd meg, hogy sok­szor félve, ridegen, csak múlt időben beszélünk Lelked ajándékairól. Tedd számunkra élővaló­sággá a pünkösdi csodát! Ébreszd fel, újítsd meg.forrósítsd át egyházadat! Tűzoltókbólfor- málj égi szent lángod továbbajándékozóivá bennünket! „Tüzed, Uram, Jézus / Szítsd a szí­vemben..." Ámen. Oratio oecumenica Urunk, köszönjük, hogy kiárasztod Szentlelked! A megígért ajándékért kö- nyörgünk pünkösd ünnepén. Adassák a Lélek a nyugtalan és békétlen, összeza­varodott világ számára! Mennyei Atyánk! Ma is sötét fellegek vonulnak át felettünk, és borúlátóak va­gyunk, ha magunkra, a családokra, ma­gyar nemzetünkre, hazánkra, egyhá­zunkra gondolunk. Elborít a káosz, a nyugtalanság örvényként húz és sodor bennünket egyre mélyebbre. Vedd észre kiáltásunkat! Ajándékozz meg renddel, nyugalommal, átgondoltsággal, meg­újult és neked szentelt élettel! Adassák a Lélek, hogy megtaláljuk és áldjuk meg nem szűnő békességed! Atyánk, mutass az élő forrásra, hogy tiszta levegőt lélegezve gyönyörködhes­sünk a teremtettség szépségében! Adas­sák a Lélek, hogy észrevegyük és csodál­juk teremtő Lelked munkáját! Könyörgünk egyházunkért, gyüleke­zetünkért. Hadd hirdessük tisztán a feltá­madott Krisztus szabadító erejét, bűnbo­csátó szeretetét! Adassák a Lélek, hogy növekedjen azok száma, akik magasztal­ják megváltó Krisztus Urunkat! Könyör­günk püspökeink, espereseink, a felügye­lők, a presbiterek, a hitoktatók szolgálatá­ért: segítsd őket hivatásuk gyakorlásában. Krisztus Lelke adassák egyházunk fia­taljainak! Könyörülj rajtuk, hogy hitval­ló, elégedett életet élhessenek! Könyör­günk értük, hogy legyen mellettük hit­testvér, akivel megélik az imádságos, hí­vő életet, amikor halványul hitük ereje. Imádkozunk azért, hogy az édes­anyák és az édesapák példamutató, sze­líd életet éljenek. Urunk, a felnőtt nem­zedék tagjait tedd késszé arra, hogy ne­héz harcaikban a tisztesség, a becsüle­tesség, a tisztaság, a türelem javára dönt­senek. Vedd pártfogásodba közössége­inket, add, hogy megtalálják helyüket, feladataikat és céljaikat. Pünkösd ünnepén szembesülünk az­zal, hogy gyakorta magányos, magára ha­gyott, szomorú, megfáradt lelkű ember­ként élünk a világban. A Lélek tüzét add a szürkeségben, egyformaságban élőknek! A lelki betegségben szenvedőknek, a de­presszióval küszködőknek add a vigasz­taló Lélek gyógyító erejét! Védd meg azo­kat, akik félnek! Töröld le azok könnyét, akik gyászukban az elmúlás, a veszteség nehéz terheit hordozzák, és az élet győ­zelmének hírével enyhítsd a lelki sebeket! Hallgass meg minket! Urunk, és küldd el Szentlelkedet! Ajándékozz meg, hogy örvendező életünk lehessen benned, egyházadban! Jézusért kérünk, akié a di­csőség és a hatalom örökké. Ámen. PÜNKÖSDHÉTFŐ - Zsolt 51,12-15 A VASARNAP IGEJE Zsoltár a Szentlélek dallamára Meghökkentő párosítás: pünkösd és bűnbánat. Elgondolkodtató, hogy ebben az évben egy bűnbánati zsoltár igéit kaptuk alapigéül az ünnep második napjára. Pedig a munkálkodó Szentlélek és a bűnei mélységéből Istenhez kiált® ember mindig közel van egymáshoz. Luther a Kis káté harmadik hitágazatá­nak magyarázatában a következőket mondja: „Hiszem, hogy saját eszemmel és erőmmel nem tudnék Jézus Krisztus­ban, az én Uramban hinni, sem őhozzá eljutni, hanem a Szentlélek hívott el en­gem az evangélium által, ő világosított meg ajándékaival.” A Szentlélek munká­ja már akkor elkezdődik az emberben, amikor még nem is keresi Istent, amikor még nem döbbent rá bűnei súlyára, amelyek elválasztják Istentől. így volt ez Dávid esetében is: az 51. zsoltár hátteré­ben a királynak a házasságtörése és egy ember halálba küldésében játszott szere­pe áll. Isten figyelmeztette őt Nátán pró­féta által, és Dávid elfogadta az ítéletet, megalázkodott. Ekkor fakadt föl benső­jéből ez a csodálatos imádság, amely az­óta oly sok istenkereső, lelkileg össze­tört ember imája lett. Mai igénk tehát egy bűnbánati zsoltár. Gyakran használjuk szavait mi is imád­ságban és bűnvalláskor. A bűnei miatt megszomorodott Dávid Istenbe vetett mély bizalommal könyörög tiszta szí­vért és erős lélekért. Kínlódásai közepet­te arra a felismerésre jut, hogy egyedül az Úr adhat új kezdetet. Csak Isten te­remthet tiszta szívet - itt ugyanaz a hé­ber ige, a „bárá" (teremt) található, mint a Biblia első mondatában, Mózes első könyvének 1. fejezetében, a teremtéstörté­net elején: „Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet." Nem mi „javulunk meg", hisz saját jó szándékunk és min­den igyekezetünk is kevés ahhoz, hogy megváltozzunk. Isten cselekszi ezt ve­lünk. Ő teremt bennünk tiszta szívet. Az Ószövetség embere számára mindez a reménység szintjén jelentke­zett csupán: „Hátha megbocsát Isten, ta­lán meghallgat!” Mi, Jézus népe már ab­ban a boldog tudatban élhetünk, hogy ez a reménység nem maradt puszta vá­rakozás: Isten Jézus Krisztusban tiszta lapot, új életet ad minden bűnösnek. Pünkösd ajándéka éppen ez! Jó hír az önmagával, bűneivel küszködő ember­nek. „Tudod, hogy nincs bocsánat” - írta nagy költőnk, József Attila, aki valóban úgy érezte, hogy az emberek nem fogad­ják be őt. Pünkösd, a Szentlélek kiáradá­sa éppen azt zengi ezer nyelven: van bo­csánat, Isten képes tiszta szívet teremteni, új kezdetet adni még akkor is, amikor az emberek már rég lemondtak valakiről, vagy elkönyvelték valamilyennek: „Ilyen vagy, és ilyen is maradsz!” A Szentlélek új énekének ajándéka az, hogy a múlt nagy eseményeit és ünnepeit most, a je­lenben egészen személyesen élhetjük át. Pünkösd így válhat személyes megújulá­sunk, újjászületésünk kezdetévé. A Szentlélek győz meg bennünket arról, hogy Isten szeret minket. A lélek derűje, az öröm a bűnbocsánat elfogadásából fakad. Rudolf Bohren így fogalmaz: „A ke­resztények kapják az életüket; abból él­nek, hogy elfogadtatnak.” Pünkösd másnapjára azért kaptuk ezt az ősi zsoltárt, hogy átéljük beteljesedé­sét. Adja Isten, hogy bennünket is átjár­jon a Lélek öröme, és másokat is tudjunk lelkesíteni, másoknak is tudjunk megbo­csátani. H Gerőfiné Brebovszky Éva Imádkozzunk! Szentlélek Isten! Te jól látod: minden erőfeszítésünk kevés, hogy bűneink terhétől megszabadulva, boldogan élhessünk. Hiába próbáljuk feledni vagy tagadni vétke­inket, nyomunkban maradnak. Köszönjük, hogy új szívet, megtisztult életet, új kezdetet kínálsz nekünk pünkösd ünnepén. Áraszd ránk erődet, hogy felszabadultan, boldogan dicsérhessünk téged, az Atyának és Fiúnak Lelkét! Ámen. ISTENTISZTELET ES UJ SOROZATUNK ELE LITURGIKUS SAROK ► Idei harmadik sorozatunkat kezd­jük el a Liturgikus sarokban. A több mint négy éve működő rovat két­száznál is több írása jelzi, hogy az istentisztelet kimeríthetetlen téma. Új sorozatunkban megvizsgáljuk azt a közeget, amelyben az isten- tisztelet eseménye zajlik, és rávilá­gítunk azokra az összefüggésekre, amelyek meghatározzák azt, hogy miként végezzük a liturgiát. Isten- tisztelet és ... - a három pont helyé­re két hónapon át minden héten más kifejezés kerül majd. Az örök és egyetemes evangéliumi tarta­lom a világ egy pontjához és egy kultú­rájához kötődött, amikor az Ige testté lett. Bárhol és bármikor hangzik is fel új­ra az evangélium, egy adott kulturális közegben szólal meg. Az inkulturáció ezért nem csupán mellékes kérdés, ha­nem az evangélium hirdetésének feltéte­le. Istentisztelet és kultúra - erről olvasha­tunk a jövő héten. A világ kereszténységének, azon belül evangélikusságának liturgiái sokszínűsé­ge abból is adódik, hogy sokféle kegyes­ség fér meg egymás mellett az egyház ha­jójában. Többféle módon éljük meg Krisztushoz való tartozásunkat, de szám­talan formája van annak is, hogy milyen módon „fogjuk az adást”, azaz hogyan ér el minket Isten szeretete. Minden liturgiái forma tükröz valamilyen kegyességet; néha többet is, a maguk egymást kiegé­szítő harmóniájában. Istentisztelet és kegyes­ség - izgalmas témának ígérkezik. Az istentisztelet alkalma része a gyü­lekezetépítés folyamatának. Az élő kö­vek úgy épülnek rendben egymásra, ha a megbízott szakemberek arra is figyel­nek, mi és hogyan illeszkedik össze. Ugyanakkor nem lehet ezerféle techno­lógiát alkalmazni az építkezés során. Az istentisztelet és a gyülekezetépítés összefüg­gése olyan kérdéssort rejt magában, amellyel folyamatosan foglalkozni kell. Sorozatunkban kitérünk erre is. A liturgia nem csak lelki-érzelmi „hú­rokat penget”. A bibliai szövegek egy­másutánja, kiválogatása, ismétlődése egyben tanítja is a gyülekezetét. Hány és hány igét tanultunk úgy meg, hogy évti­zedekig hallottuk őket az istentisztele­ten? Bizonyos imádságok úgy ágyazód­tak be a szívünk mélyére, hogy vasár­napról vasárnapra gyakoroltuk őket. Az egyházi esztendő visszatérő és spirál módjára mégis előrehaladó körforgásá­ban megismerhettünk és átélhettünk egy nagy drámát: azt az életbe vezető fo­lyamatot, amely mindannyiunk számá­ra fontos. Tanítványként tanulunk min­den alkalmon a Mestertől és tanúitól. Li­turgia és valláspedagógia összefüggenek. Ha lelkigondozásról beszélünk, nem csak egy négyszemközti beszélgetés jut­hat az eszünkbe. Lelkünket gondozza az ének, a testvéri közösség, az együtt végzett szent mozdulatok, a régi, jól is­mert és az elemi erővel ható, új szöve­gek, a szívet érintő prédikáció, a testvéri szó a hirdetésben és még sorolhatnám. Istentisztelet és lelkigondozás elválasztha­tatlanok egymástól - a Liturgikus sarok­ban is. Az istentisztelet állandóságával és változatosságával egyaránt megfelelő al­kalom az evangélizációra. Az egyház­történelem során nemegyszer indult el ebben a keretben megújulási, ébredési mozgalom. Mindazok, akiknek az írásai évek óta megjelennek az újság második oldalának jobb alsó sarkában, azt szeret­nék, ha az istentisztelet nem csupán tra­díciókat őrizne, és a vallásosság parazsát tartaná életben, hanem az evangélizáció alkalmaként lángra lobbantana emberi szíveket, égő hittel ajándékozna meg embereket, közösségeket. Ugyanis isten- tisztelet és evangélizáció nem a végtelenben találkozó párhuzamosok... Az istentisztelet a szeretet cselekede­te. Isten irántunk való szeretetének ép­pen úgy befogadó edénye, mint az egy­más iránti szeretet gyakorlásának helye. Sorozatunkban ezért esik majd szó az is­tentisztelet és a diakónia kapcsolatáról. S végül: istentisztelet és nyilvánosság. Nem légüres térben, s nem is csak „ma­gunkban”, zártkörű összejövetelen talál­kozunk vasárnapról vasárnapra, ünnep­ről ünnepre. A templom kapuja nyitva áll. S az, hogy aki ott belép, felhagy-e minden reménnyel, vagy éppen hogy megtalálja az igazi reménységet, attól is függ, hogy élünk-e azokkal a lehetősé­gekkel, amelyeket az istentisztelet nyil­vánossága jelent. Áldást kívánok a sorozatra, az olva­sókra és az egyre bővülő szerzői gárdára! A pünkösdi Lélek újítsa egyházunkat! ■ Hafenscher Károly (ifj.) 1 ­♦ Sok minden összefügg!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents