Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)

2005-05-08 / 19. szám

"Evangélikus ÉletS EVANGÉLIKUS ÉLET 2005. május 8. 3 „Kommunikációs egyház” A Luther-kabát története hazánkban A legutóbbi médiaműhely egyik szak­előadója fogalmazta meg, hogy kom­munikációs egyházra van szükség a 21. században - olyan egyházra, amely kész, valamint alkalmas is a vertikális és horizontális kommunikációra, közös­ségépítésre. Ezt az aktuális célt szolgál­hatja az idén pünkösdkor induló „Ta- más-mise-akció”, amely - reménység szerint - akár mozgalommá is nőhet. Nem véletlen, hogy éppen pünkösdre hirdetjük meg az első budapesti Tamás­misét, melyet a Deák téri evangélikus templomban tartunk meg, hiszen pün­kösd - többek között - a Lélek által szü­lető kommunikáció és kommunió ün­nepe. Esélyt kínál arra, hogy az embert kereső Isten és az Istent kereső ember új­ra egymásra találjon.- Kiket szólít meg, kiket akar elérni, egyál­talán, mit rejt az elnevezés: „Tamás-mise’?- A mise „alcímének" ezt választot­tuk: a keresők istentisztelete. Ez rögtön elárul két fontos dolgot. Egyrészt azt, hogy istentiszteletről van szó; a „mise” elnevezést azért tartottuk meg, mert a forma, amelyet használunk, ilyen néven ismeretes egész Európában. Az evangé­likus többségű Finnországban ugyanis semmilyen felhangja nincs a „mise” kife­jezésnek, azt az evangélikus istentiszte­letre is alkalmazzák. Szintén fontos azonban az alcímben a „keresők” szó. Azokra gondolunk, akik­kel évekig együtt jártunk mondjuk ifjúsá­gi órára, aztán eltűntek. Azokra a bará­tokra, ismerősökre, kedvesekre gondo­lunk, akik tudják rólunk, hogy mi ma­gunk templomba járunk, de elhozni már nem merjük őket, mert „biztos nem fog­ják értékelni”. Aztán gondolunk azokra is, akik néha-néha eljönnek az istentiszte­letre, de nem találják a helyüket. És gon­dolunk azért magunkra is. Mert néha sze­retnénk valóban ünnepelni vasárnap, és a puszta befogadáson túl valóban részt is venni ebben az ünneplésben. Óriási szük­ség volna arra is, hogy a budapesti gyüle­kezetek, amelyek egymástól két metró- megállónyira élik egymástól teljesen füg­getlen életüket, valahol találkozzanak. Jó lenne esetenként kilépni a gyülekezeti ke­retekből, hogy ne csak a kétévente meg­rendezett egyházi találkozókon döbben­jünk rá arra, hogy az ötven-száz jól ismert arcon kívül vannak más evangélikusok is... És jó lenne megtapasztalni, hogy együtt meg tudunk valósítani valamit, amihez egy-egy gyülekezet ereje önma­gában kevésnek bizonyulhat. Éppen ezért része az alapkoncepciónak, hogy a Ta­más-mise minden egyes alkalmát más budapesti gyülekezetben tartjuk „vándor­mise” jelleggel, és ezt segítik elő az isten- tisztelet utáni kötetlen együttlétek is.- Kedves Klára, te hol találkoztál először ez­zel az istentiszteleti formával, és milyen hatás­sal volt rád?- Tavaly közel tíz hónapot töltöttem Finnországban, Helsinkiben. Rendszere­sen részt vettem a Tamás-miséken hall­gatóként, és nagyon nagy hatást gyako­rolt rám mindaz, amit ott tapasztaltam. Mondhatnánk, hogy a személyesség ér­zése miatt, hiszen lehetőségem volt sze­Kiről másról lehetne elnevezni ezt az istentisztelet-újító kísérletet, mint éppen Tamás apostolról? Ő az, aki már nevé­ben is (Tamás = iker) hordozza életünk egyik alapvető kettősségét: hit és kétség, az őszinte bizalom és az őszinte keresés feszültségét. Tamás nem éri be szép jel­szavakkal: „Uram, nem tudjuk, hova mégy: honnan tudnánk akkor az utat?” (Jn 14,5) Őt nem lehet „kifizetni” felszínes lelkese­déssel, mások élményeivel 0n 20,25)... Tamás Jézust akarja, a megfeszített és fel­támadott, élő Urat! Jézus Krisztus - aki személyében hor­dozza a hihetetlen, de mégis minden élő hit forrását jelentő kettősség titkát: való­ságos Isten és valóságos ember - elfogad­ja tanítványa őszinte provokációját, S. O. S.-jelzését. Megkeresi, megszólítja mélyes gyónásra és áldásra, vagy imádsá­got írni, amiért hét közben egy imakö­zösség imádkozott. Mondhatnánk, hogy a teli templom miatt. Mondhatnánk, hogy a körülbelül ötven fehér ruhás szol­gálattevő bevonulása miatt. Vagy mond­hatnánk, hogy a zene miatt, amely mo­dem hangszereléssel, nagyon színvona­las módon tette még inkább átélhetővé a bűnbánatot és a dicsőítést. Ugyanakkor az az igazság, hogy azóta sem tudom pontosan, mi fogott meg, mert amikor elkezdek az élményen töprengeni, kide­rül, hogy tulajdonképpen nem is történt semmi különös. De az biztos, hogy hoz­zám hasonlóan mások is - közel ezren - nagyon szerettek oda járni. Ez talán elég is; talán nincs is szükség arra, hogy pon­tosan megmagyarázzuk, elemezzük.- Ami Finnországban sokak számára újra a közösség felfedezésének élményét hozta, vajon „receptszerűen” működik majd közöttünk is? Nincs veszélye annak, hogy a „másolat" nem lesz olyan erőteljes, mint az eredeti?- A veszély természetesen fennáll, kü­lönösen akkor, ha recepteket keresünk, és Az illusztrációkat a Tamás-mise finn honlap­járól (www.tuomasmessu.fi) kölcsönöztük és meggyőzi kétségekkel küszködő tanít­ványát (Jn 20,27). A találkozás gyümöl­cseként születő hit lendülete - a hagyo­mány szerint - egészen Indiáig viszi az apostolt az evangélium világosságával. Imádkozzunk, hogy ez a találkozás minél több mai keresőnek is megadas­sák - talán éppen az induló Tamás-mi­sék segítségével is. Könyörgéseinket in- tonálhatja egy kései, 20. századi Tamás, a költő József Attila döbbenetes fohásza: Fogj össze, formáló alak, s amire kényszerítnek engem, hogy valljalak, tagadjalak, segíts meg mindkét szükségemben. (Nem emel föl) másolatokat akarunk készíteni. Nem va­gyok azonban meggyőződve arról, hogy ezt kell tennünk. Eleve nem készíthetünk másolatot, hiszen mások vagyunk mi is, mások a körülmények és nem utolsósor­ban az emberek, akiket várunk. A Tamás­mise csak keretet szolgáltat. Felhasznál­juk az ötleteket: a gyónás lehetőségét, a bevonulást, az „imádságjárást”, a szemé­lyes áldás lehetőségét, a perselypénz konkrét, jól meghatározott célra való gyűjtését. Példának tekintjük a közvetlen­séget, az interaktivitást, az igényességet. De az istentisztelet szerintem azért ízig- vérig magyarországi. Ráadásul ahogyan máig nem tudom, mitől volt különleges a helsinki alkalom, a mi készülésünkben is van egy adag bizonytalanság, tapogató­zás és tamáskodás. És ez nem feltétlenül baj. Már az elejétől imádkozunk azért, hogy maradjon hely annak, aki hitünk szerint a kezdeményezés mögött áll. A fe­lelősséget nem akarjuk áthárítani, de hogy a dolog működik-e, az végső soron nem rajtunk, hanem a Szentleiken múlik.- Kikkel és hogyan készültök az első alka­lomra, amely pünkösd vasárnapján 18 órakor lesz a Deák téri templomban?- Van egy lelkes csapatunk, amelyben a különböző gyülekezetekből vagyunk együtt páran. A csapat összerázódása na­gyon érdekes: úgy tűnik, hogy többek­ben egymástól függetlenül fogalmazó­dott meg egy Tamás-mise-szerű isten- tisztelet gondolata, így amikor megke­restük egymást, rögtön egy hullám­hosszon voltunk. Ennek a kis magnak a feladata, hogy minél többeket bevonjon a pünkösdi istentisztelet előkészítésébe, egy-egy részfeladatába. Pontos számokat nehéz mondani, de jelenleg körülbelül huszonöt-harminc ember foglalkozik aktívan az istentisztelettel. A mi csapa­tunk általában kéthetente találkozik, a közte lévő időben pedig mindenki erejé­hez, idejéhez mérten tevékenykedik. Összeállítottunk egy liturgiát, próbál a zenekar, készül a plakát, és persze gyűl­nek az emberek. A legfontosabb, hogy mindenki ott lelkesítsen, ahol csak tud.- Fíogyan tervezitek a folytatást, lehet-e még kapcsolódni a kezdeményezéshez?- A folytatás reményében láttunk ne­ki a szervezésnek. Rendszeres alkalmat szeretnénk teremteni, a .célunk előbb- utóbb a havonta megtartott istentiszte­let. És nagyon várunk mindenkit, aki csatlakozni szeretne. Várjuk azoknak a gyülekezeteknek a jelentkezését, ame­lyek szeretnének a vándormise egyik ál­lomásává válni, és várjuk azokat is, akik csoportosan vagy egyénileg segítené­nek. A dolog akkor lenne az igazi, ha minden alkalmat szinte teljesen új gárda készítene elő, feladat pedig sok van: szükség van plakátolókra, fénymásolás­ra, zenészekre, felolvasókra, imaközös­ségre, lelkigondozókra, segítőkre, ren­geteg telefonálásra. Én most beszámol­tam a tervekről, de remélem, hogy egy év múlva már olyan sokan leszünk, hogy nálam sokkal alkalmasabbakkal le­het majd interjút készíteni... ■ Smidéliusz Gábor ► 1524. október 24-e döntő nap volt Luther reformációs szolgálatában is. Most nincs helyünk arra, hogy a kérdést részletezzük, csak a tényt rögzítjük: délelőtt még szerzetesi ruhában hirdette az igét, délután pedig már doktori talárban. Az öl­tözékváltás jelzés volt. A kiátko- zottság „feldolgozásának”, a szer­zetesi élettel való szakításnak és egy új szolgálati lehetőség felé való lépésnek a jelzése. Most az egyszer azonban ne a lényeget, hanem a formát nézzük! Ez a doktori talár egy bokáig érő, a mell­részen és a háton ráncokba szedett, bő fekete köntös volt, a doktorok, tudósok, bírók díszruhája, mondhatni „szolgálati öltönye”. Valamiféle barett (lapos, kerek, ellenző nélküli sapka) is tartozott az öl­tözékhez. A lutheri tanok prédikátorai a reformátorról véve mintát kezdték ezt hordani - egyetemi végzettségük is fel­jogosította őket erre. Volt persze a reformációnak egy radi­kális iránya, amelynek követői tudatosan civil ruhában prédikáltak Mások viszont karinget is felvettek a talár fölé a szolgá­lathoz. Luther nem tett így, ő az egyszerű­séget hirdette, azonban ezzel az „átöltö­zéssel” érzékeltette, hogy ők mások, mint a katolikus papok. Ezzel kezdetét vette egy „albaháború”. Egyesek szerint a fehér miseing viselése hozzátartozott az isten- tiszteleti szolgálathoz, mások szerint el­lenben „aki az albát felveszi, megtagadja Krisztus tanát”. A viselet azonban - albá- val vagy anélkül - terjedni kezdett. Lu­therről még csak annyit, hogy az említett dátumtól doktori talárban prédikált, de az általa bevezetett „Deutsche Messe” al­kalmával egészen haláláig miseruhát öl­tött. A vitába pedig nem ment bele, mert számára ez a téma „adiaforon” volt, vagy­is a lényeget nem érintő, teológiailag kö­zömbös kérdésnek tekintette. Magyarországon a német nyelvet be­szélő kereskedő- és bányavárosokban je­lentek meg először a (német) lelkészek Luther-talárban. Akik ebben a „elnéme- tesítés” veszélyét látták, azok ellenezték a viselését. Ezzel nálunk is elindult a vita a szolgálati öltözékről. Először az Ötvárosi, majd a Fiétvárosi hitvallásokban került elő „a szolgák speciális öltözékének” („vestes specialis ministrorum”) a kérdése, de konkrét rendelkezések helyett mindket­tő csupán az egyszerűség mellett foglalt állást. 1557-ből olvashatunk egy érdekes rendeletet, pontosabban ajánlatot: „áb­ráktól tisztított fehér ruhákban” lenne jó végezni a szolgálatot. Az idézetből kitű­nik, hogy nálunk is vita tárgyává vált az alba hordása, illetőleg elhagyása. A baranyai kánonok „tisztességes öl­tözékről, köntösről” beszélnek, s arról, hogy a prédikátor ne utánozzon senkit. Ugyanígy szólnak az 1595-ös meszleni kánonok is. Ehhez hozzátartozik, hogy mivel a prédikátorok szegények voltak, és sok helyen megmaradtak a régi kato­likus öltözékek, akadtak, akik azt is használták. Ez a 16. században fordult elő gyakrabban; a 17. században már csak „megmaradtakként” említik a „korsze­rűtlen” katolikus ruhadarabokat. „Pap öltöző kettő volt, mind a kettő bársony és a kámzsa fehér bíbor volt, földig való, sűrű, ráncos...” (Nemeskér, 1611) Hasonló feljegyzések több helyről is maradtak ránk, már ahol nem váltak - a miseruhákkal egyetemben - a tűz mar­talékává... 1628-ban Samarjai János írja a Magyar Fiarmóniában: .....magyar lutherá­nu s lelkész nem visel miseruhákat.” Per­sze volt más irány is: Gerengel Simon (1565-1571) soproni lelkész fehér karing­ben végezte szolgálatait. De erre más né­met helyeken is akadt példa, főként az erdélyi szászoknál. Magyar vidéken idegenkedtek a „külföl­di viselettől”, ezért a Luther-köntös is kü­lönféle változatokban jelent meg. A 17. század második felében gályarabságot szenvedett Lányi György önéletrajzi köny­vében három evangélikus gályarab lel­készt ábrázol egy rézmetszeten Luther-ka- bátban; kettőt spanyolgallérral, egyet pe­dig Mózes-táblával. A Luther-talár (akkor még általában így nevezték) vagy -kabát szolgálati öltözékként való viselése tehát egyre inkább elterjedt ebben az időben. A Mózes-táblának is külön története van. Létezett a Luther-köntöshöz való kes­keny vászongallér, fodros spanyolgallér, a németeknél pedig „malomkő gallér” is. Mi­ként arra gúnyneve is utal, ez utóbbi vise­lése elég terhes volt. Mindenesetre ezekből „fejlődött ki” lassanként az áll alatt fehérlő gallér, amely idővel kétfelé ágazott, majd - immár tudatosan - a két kőtáblát volt hi­vatott szimbolizálni. Németországban - többek között - Nicolai I. Fülöp és Gerhardt Pál viselte először. Itthon egy Sutorius Bálint nevű pozsonyi lelkészen láttak ilyet, már 1659-ben. Payr Sándor szerint a „Mózes-táb- la” kifejezés először Ballagi szótárában je­lent meg, aki a „Bumläffchen” szót fordí­totta Mózes-táblának. (Csak érdekesség­képpen említem meg, hogy még az 1920- as években is tiltakozott az elnevezés ellen Strdner Vilmos professzor, mondván, hogy az evangélium hirdetője ne viselje a tör­vényre emlékeztető Mózes-táblát... Las­san mégis elterjedt ez is.) De térjünk vissza a Luther-kabáthoz! Az 1707. évi rózsahegyi zsinat még az al­ba mellett voksolt (ez jelölte volna a fel­avatott lelkészeket), azonban nem tette kötelezővé a viselését. így azután hiába létezett háromfodros alba a püspökök, kétfodros az esperesek és egyfodros a lelkészek részére, az alba lassacskán „ki­ment a divatból”, s csupán a nemzetiségi lelkészek ruhatárában maradt meg. Bél Mátyást például Luther-kabátban látjuk az ismert metszeten - Mózes-táblákkal. A hazai egyház története során - or­szágos érvénnyel - első ízben az 1791. évi pesti zsinat rendelkezett a „palástról” és a „táblákról”. így lett lassan nálunk is Rietschl Liturgikája szerint „Luther dokto­ri talárjából evangélikus talár”. Érdekes­ség, hogy a Luther-kabátot már e század vége felé elkezdték magyarosítani: zsi­nórral és a megfelelő gombokkal látták el a mellrészen vagy egészen az aljáig. A „magyaros Luther-kabát” azután már vi­szonylag gyorsan hódított. Kisebb-na- gyobb eltérések persze mindig is voltak a liturgikus „egyenruhán” - egyesek bár­sonygallérral készíttették, mások a mell- és a hátrészt is bársonyból csináltatták. 1891-re datálható a barett ajánlása. Elad­dig ugyanis az evangélikus lelkészek a leg­különfélébb sapkákat, kalapokat hordták fejfedőként. Természetesen a Mózes-táb- lák is változatosságot mutattak: voltak csipkézettek, szegélyezettek is. Ugyancsak Stráner Vilmos javasolta, hogy legyen raj­tuk a kereszt vagy a kehely. Végül is az 1929-es közgyűlés felkérte Payr Sándort, hogy készítsen egy tanul­mányt (ennek az összefoglalónak a meg­írásakor elsődlegesen magam is Payr A magyar protestáns papi öltöny története című, Sopronban 1935-ben megjelent dolgoza­tára hagyatkoztam), és ugyancsak ez a közgyűlés mondta ki, hogy az evangéli­kus lelkészek szolgálati öltözéke egysé­gesen a fekete Luther-köntös legyen, a táblákkal és a barettel együtt. Mi több, a közgyűlés ezt az előírást szinte a lelkész felavatásának feltételéül szabta. És innen találj már ismerős a történet... ■ Keveházi László (Forrás: Csipetnyi Só) A Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület közgyűlésének tagjait ebben az esztendőben április utolsó szombatjára hívta össze a kerület vezetősége az évi rendes közgyűlésre, melynek helyszíne ezúttal Székesfehérvár volt. A közgyűlés a gyülekezetektől kért támogatások megítélésén túl határozatot hozott a Győr- Soproni Egyházmegye kettéválásának kérdésében, valamint a Győrújbaráthoz tartozó ménfőcsanakí egyházközség önállósulásának ügyében. ■ Menyes Gyula ■ Gáncs Péter Tamás-mise - a keresők istentisztelete. ► Pünkösd vasárnapján sokak által régen várt, a szervezők reményei szerint komoly érdeklődésre számot tartó kezdeményezés indul útjára több budai és pesti gyülekezet összefogásával, az Északi és Déli Egyházkerület támoga­tásával. A Tamás-mise Finnországban született istentiszteleti forma; hazai gyülekezetekben - Balassagyarmaton és Bakonycsernyén - is ünnepeltek már hasonló alkalmakat. A budapesti szervezők közül Balicza Klárát kérdez­tük arról, hogy a város sokszínű kínálatában miként lehet különleges lelki élmény, találkozási lehetőség egy „importált” istentiszteleti forma.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents