Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-05-01 / 18. szám
Meghívó „De még most is így szól az Úr: Térjetek meg hozzám teljes szívvel, böjtölve, sírva és gyászolva!" (Jóéi 2,12) Ima- és böjtnapot tart a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) az egyházak, felekezetek, kegyességi irányzatok megbékéléséért, a közös misszióért. Soha nem tapasztalt „szökőárként” zúdul népünkre a szennyáradat, a bűn, az istentelenség. Krisztus követőinek Isten akarata szerinti egységre kell jutniuk a szolgálatban, hogy betöltsék e nehéz időkben az Úrtól kapott küldetést. A látható gyümölcsök mellett szomorúan tapasztaljuk, hogy mennyi félelem, bizalmatlanság, kegyes gőg, felsőbbrendűségi tudat, meg nem vallott, egymás ellen elkövetett bűn, mulasztás terheli közösségeinket. Fel nem tárt gócok gyengítik Krisztus földi testét. Ezért pünkösd ünnepe előtt egy héttel, május 7-én, szombaton 10-15 óra között ima- és böjti alkalmat tartunk az Úr vezetését és akaratát keresve, megvallva saját közösségünk hibáit, vétkeit, mulasztásait, bocsánatot kérve Istentől és egymástól. Megköszönjük ugyanakkor azt is, amivel Isten a felekezeteken keresztül megajándékozta Krisztus testét. Ennek az alkalomnak az ajándékait, gyümölcseit megosztjuk egyházaink vezetőivel, tagjaival is. Hívjuk erre az alkalomra mindazokat a testvéreinket, akik velünk együtt akarnak az Úr elé lépni ezen a napon! Helyszín: a metodista egyház központi épülete (1032 Budapest, Kiscelli u. 73.). Szolgálattevők: Dr. Szabó Tamás katolikus tábori püspök, ár. Nagy Antal Mihály református teológiai tanár, D. Szabó Dániel, az Aliansz elnöke, Szeverényi János evangélikus missziós lelkész, dr. Fabiny Tibor evangélikus teológiai tanár, Győri János Sámuel evangélikus lelkész, dr. Kovács Géza, az Aliansz főtitkára, Kovács Géza baptista lelkipásztor, Csemák István metodista szuperintendens, dr. Hecker Frigyes metodista lelkész és Simonfalvi Lajos pünkösdi teológiai tanár. ‘Evangélikus Életit PANORAMA 2005. május i. Kerényi Grácia Dicsőség a nagyanyáknak A kendó'seknek, akik minden tőkét személy szerint ismernek a hegyen, és locsolják a sírján a virágot, ha az emberük elmegyen, kik kötőjükkel megtörlik a széket, amire a vendég leül, s a meglepetést a kredencbe zárják a gyerekek elől, a gömyedteknek, de az egyenes hátúaknak is, akik kötögetnek, és olykor, ha a tévé nem üvölt, mesélnek, dalolnak a kicsinyeknek: akik a téren ülnek a pádon kendó'tlenül- ezüstös, ondolált haj -, a jövevényt Istennel éltetik, s magyarul beszélnek az unokákkal. Szent Mihály templománál, Kolozsvárott meg Torontóban, Zürichben és Nyitrán, kik fejből tanítják az imádságot, s törik fejük a modem matek nyitján; és dicsőség a festett hajúnknak, kik nyugdíjasán is munkába járnak, de ha a gyerek bármiről mesél, vagy enni kér: a nagyi sose fáradt, kik kereszttel jelölik, mielőtt megszegnék, késükkel a kenyér alját, ételt nem dobnak szemétbe soha, s kifényesítve nyújtják át az almát: nagyanyák ők? Vagy inkább dédanyák már? Kifigyel rájuk, nyomukba ki lép? Az utolsók-e, akik őrzik-védik ezeréves kultúránk gyökerét? Levél Drága Mama! Mikor ezt a levelet írom, te éppen a napi infií- zióadagod utolsó cseppjeit kapod, a nővér a lázadat méri, vagy csak benéz a kórterembe, hogy nyugodtan alszol-e. Én pedig tollat ragadok, hogy megköszönjek neked és persze a Teremtőnek mindent, amit rajtad keresztül tőle kaptam huszonkét éven át. Soha nem volt könnyű az életed. Szegénységben eltöltött gyermekévek után háborúba vezetett utad. Amint Isten áldását kértétek házasságotokra a nagypapával, máris búcsúznotok kellett, és csak hat esztendő hadifogság után kezdhettetek új életet. A nászajándékból is csak néhány csészét sikerült megmenteni. Mégsem panaszkodtál, hanem imádkoztál és dolgoztál. így építettetek családot és otthont. Négy gyermeket vállaltatok anélkül, hogy - mai szóhasználattal élve - biztos egzisztenciát tudtatok volna teremteni. (Mennyit gondolok erre, amikor szülők életekről mondanak le azért, mert kevés még a lóerő a családi autóban!) Mindezt azért tetted, mert bíztál Isten szeretetében, gondoskodásában. Hitedet soha nem rejtetted véka alá, hanem világítottál vele a 20. század legsötétebb évtizedeiben is. Gyermekeidnek nemcsak Csipkerózsikáról meséltél, hanem beszéltél nekik Abrahámról, Dávidról és a betlehemi gyermekről is. Délutánokat harcoltál az iskolai agitátorokkal, míg azok hajlandóak voltak felírni a diákokat a hittanosok listájára. Aztán ahogy gyarapodott a család, úgy bővült a saját kezűleg épített otthon is, melynek minden tégláját magatok raktátok fallá. így lett végül több unokádnak is fészke a ház. Naponta megízlelted az ige üzenetét, rácsodálkoztál a Mindenható szeretettre. Akkor is, amikor már nem jutottál el a messzi templomba. Mi, unokák gyakran megmosolyogtuk a polcon talált rongyos Szentírást. Nem értettük, hogy miért nem vásárolsz már egy újat. Aztán elszégyell- tük magunkat, mert rájöttünk, hogy nekünk talán soha nem lesz ennyire elhasznált Bibliánk... Családi elbeszélésekből tudom, hogy régen is sokat énekeltél. Az otthoni teendők, mosás vagy főzés közben dúdolgattad: „Az Úr csodásán működik...’’És ezt a csodát naponta megtapasztalhattad. Többek között pont azzal, hogy mindig volt mit tenni az ütött-kopottfa- zékba. Karácsonykor mindig volt hajas baba és társasjáték a fa alatt, és mind a négy gyermeked konfirmációján a nyakukba akasztottál egy-egy kis aranykeresztet, melyről tőled megtanulták, hogy az nem egy egyszerű medál, hanem sokkal több, sokkal drágább annál... Mindig csodáltam nagylelkű szereteteket. Amikor még sokat tudtál dolgozni, akkor voltál boldog, ha összegyűlt a család, és mindenkit a kedvenc ételével kínálhattál: rakott krumplival, töltött káposztával vagy valamilyen süteménnyel Az unokák pedig sorba állhatták a csokoládéért Mikor meg éppen üres volt a szekrényed, szégyenkezve jártad körbe többször is a lakást, és azt kérdezgetted, hogy vajon mit is adhatnál nekünk Mi pedig nyugtattunk hogy nincs szükségünk semmire. Tudtuk hogy óriási szere tetet kaptunk tőled - és még valamit. Egy-egy értünk fohászkodó mondatot az esti imádban... Legutoljára a feltámadás ünnepén láttalak egészségesen. Akkor is, ahogy minden alkalommal, így áldottál meg minket búcsúzáskor a kiskapuban: „Őrizőangyalka legyen veletek!" Utána már csak a kórteremben láttalak Bár a Biblia otthon maradt, kórházi éjjeliszekrényeden ott volt az Útmutató, ha te már nem is tudtad kezedbe venni. Én olvastam fel a kijelölt zsoltárverset: ,Megáldja azokat, akik félik az Urat, a kicsinyeket a nagyokkal együtt." (Zsolt 115,13) Később megtudtam, hogy te ezt már nem hallhattad, mert rosszulléted óta nem vagy képes gondolkodni. De talán nem is neked volt szükséged abban az órában bátorításra, hanem nekem. Az orvosok szerint már nem fogsz magadhoz térni. Mégis biztos vagyok benne, hogy ezzel is célja van a Teremtőnek Mert bár te biztosan felkészültél az útra, nekünk még szükségünk van egy kis időre, hogy elfogadjuk az ő akaratát, és ágyad mellett tőle kérjünk erőt a folytatáshoz. Most, az édesanyák és az imádság vasárnapján (milyen csodálatos, hogy idén egyszerre ünnepeljük a kettőt!) hálát adok Istennek hogy rajtad keresztül is szeretett mindannyiunkat. Megköszönöm neki, hogy téged nekünk adott. Köszönök minden nagymamát, azt a szeretetet és hitet, melyre ők képesek Küldjön Isten a világra még sok ilyen asszonyt: borúban is hittel értékelőket, asztalukhoz kicsiket és nagyokat összegyűjtőket Adja Isten, hogy legyen, aki tovább olvassa, és továbbra is megéli a Szentírás szavait! Isten éltessen! Mindaddig, amíg velünk maradsz, utána pedig hited szerint örök életre! Az őriző angyalka legyen veled! Sokszor puszil unokád, Penci I LAPUNK A VILÁGHÁLÓN: www.evelet.hu Mint oldott kéve, széthull - s elfogy nemzetünk ► És hol vannak a gyermekek? Merthogy a magyarságot drámai demográfiai válság sújtja, s a jelek szerint ezt éppen mi, magyarok nem kezeljük a súlyának megfelelően. Éppen ezért az Európai Unió statisztikai hivatalának most közzétett, hosszú távú demográfiai előrejelzésén végre mindenkinek el kellene gondolkodnia. A dokumentum ugyanis kimondja, hogy Magyarország lakossága 2050-ben az addig várható bevándorlások ellenére is már csak 8,9 millió lélek lesz - nem sokkal több, mint az első világháború után volt! Hogy jutottunk el idáig? A trianoni tragédia után éppen csak magához térő Magyarországon 1921-ben 255 243 csecsemő született. Ez a számadat enyhe csökkenés mellett egészen a ’30-as évek elejéig jellemző volt; 1933- ban esett a kétszázezres határ alá. Akkor 193 ni újszülött jött a világra. De még a világháború alatt is jóval több gyermek született, mint most: 1940-ben például 185 562, 1941-ben 177 047, 1944-ben pedig 195 868. Igazán nagymértékű csökkenést csak az 1945. esztendő hozott, amikor 169 091 élveszületés volt, de hát ez érthető is, hiszen a front akkor vonult át hazánkon. Aztán a mutatók újra emelkedtek: 1954-ben például 223 347 csecsemőről tud a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A statisztika 1956 után kezdett romlani, amikor Kádár meghirdette ultraliberális abortuszpolitikáját. A csökkenés ettől kezdve - kisebb hullámhegyektől eltekintve - folyamatosnak mondható. A rendszerváltás évében, 1990-ben például már csak 125 679 gyermek született. Eddig az 1999-es esztendő jelentette a mélypontot, amikor 94 645 csecsemőt regisztráltak. Eszerint akkor egy szülőképes nőre 1,29 élveszülés jutott, ami eleve kizárja, hogy a mai magyar népesség reprodukálja önmagát. Aztán az ezredfordulón enyhe javulás mutatkozott, majd a jelenlegi kormány alatt újra zuhantak a mutatók: 2003-ra gyakorlatilag visszatértünk az 1999-es szintre, amelyet aztán tavaly újra megismételtünk. Azonban akkorra már csak 1,28 baba jutott egy asszonyra. Ha nem ús vagyunk „világelsők” ezekkel a negatív demográfiai mutatókkal, de mindenképpen az élbolyba tartozunk. A legrosszabb mutatókat ugyanis az egykori NDK területén mérték 1996-ban, ahol 0,77 baba jutott egy szülőkorú nőre. De maradjunk csak Magyarországnál. Hazánkban évről évre egy kisvárosnyi lakosság „tűnik el” a drámai demográfiai helyzet miatt. Természetesen a Budapesten élők száma is fogy. Fővárosunk már rég nem kétmilliós metropolis: a KSH legfrissebb jelentése szerint úgy léptünk az idei esztendőbe, hogy már csak 1,695 millióan élnek Budapesten. Összehasonlításképpen: a ’80-as évek végén még 2,1 millióan laktak a városban. A kétmilliós szint alá 1993-ban estek a demográfiai mutatók, amelyek azóta is évről évre mind kevesebb budapesti polgárról számolnak be. A KSH munkatársai tavaly mintegy húszezres fogyást regisztráltak, amely jóval meghaladja a halálozási mutatókat. Tény ugyanakkor az is, hogy a rendszerváltás óta folyamatosan, évről évre tízezrek költöznek ki a főváros környéki településekre. Ennek köszönhetően Pest megye az ország egyetlen megyéje, amelyiknek nem csökken, hanem növekszik a lakossága, noha a születési és halálozási mutatói éppen olyan rosszak, mint az ország többi területén mért adatok. A KSH jelentése szerint tavaly az első tíz hónapban 109 500 ember halt meg Magyarországon: ez 3800-al kevesebb, mint volt a 2003. év ugyanezen időszakában. A halálozások számának csökkenése mellett a bevándorlás is mérsékli a népességfogyás ütemét. Ez utóbbi túlnyomó részben az erdélyi, délvidéki és kárpátaljai magyarságnak az anyaországba költözését jelenti, amely révén tovább romlik az ősei földjén maradt határon kívüli magyarok demográfiai helyzete. 2003-ban például a halálozások száma 41 ezerrel múlta felül a születésekét, de a pozitív bevándorlási egyenleg 25,5 ezerre mérsékelte ezt a veszteséget. Ha mindegyik adatot figyelembe vesszük, akkor a KSH szerint most nagyjából 10 millió 80 ezren élhetünk Magyarországon. ■ Jezsó Ákos ...és Győrött Ötödik alkalommal rendezték meg a hagyományos Cantate vasárnapi kórustalálkozót a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerületben. Ezúttal a győri Öregtemplom adott helyet az együttlétnek. Ebben az esztendőben a csákvári, a répcelaki, az oroszlányi, a kaposvári, valamint a győr-nádorvárosi kórus adott számot felkészültségéről. A Weltler Jenő-emlékplakettet idén a csákvári gyülekezet énekesei vehették át. » ■ Menyes GYULA/elvétele
