Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-05-01 / 18. szám
6 2005- május i. PANORÁMA "Evangélikus Élet!; Árvíz - tegnap és ma ► Ökumenikus istentisztelet keretében emlékeztek meg Répcelakon április 22-én este az árvízről, amely éppen negyven esztendővel ezelőtt pusztított a településen. A közeli Répce folyó a medréből kilépve komoly károkat okozott. Az egykori árvíz egyik szimbólumává vált épületben, a harangjait a veszélyre figyelmeztetve megkongató evangélikus templomban adtak hálát megmaradásukért a kisváros lakói. Ezen az alkalmon Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke szolgált igehirdetéssel. A liturgiában részt vett Verasztó János, a gyülekezet lelkésze, valamint Görbe László római katolikus plébános. Másnap délben emléktáblát is avattak a település régi kultúrházának falán. Az alábbiakban az 1965-ös répcelaki árvíz egyik tanújának emlékezését közöljük. „Zúgva, bőgve törte át a gátot... ” Április 22-én, csütörtökön kora este érkeztem Répcelakra, édesanyám a vasútállomáson várt. A vonaton már hallottam, hogy a gyors hóolvadás és eső következtében Vas és Sopron megye területén sok helyen a folyók és a patakok kiléptek medrükből Édesanyám kerékpárral hazament, én pedig közelítő' úton kimentem a temetőbe, meglátogattam apám sírját; kíváncsi voltam arra is, hogy ott meddig jött fel a Répce vize. Megdöbbenve láttam, hogy a rétet az árterület végéig elöntötte, és a temetőnél már csak egy méter hiányzott ahhoz, hogy az úton hömpölyögjön a víz. Érdekes módon a faluban teljes csend volt, hazafelé a templomig egyetlen lélekkel sem találkoztam. Gyorsan megvacsoráztam, lehoztam a bőröndöket a padlásról, és csomagoltunk. (Itt kell megemlítenem, hogy édesapám, G. István 1920-tól itt lakott Répcelakon; kántortanító és igazgató volt haláláig, 1956. október 4-ig, és a család az iskola területén, egy szolgálati házban lakott.) Ezt a Jókai utca 6. szám alatti, vályogból épült házat édesanyám 1957 végén vette meg, és felújította a tetőszerkezetet. Éreztem, hogy nagy baj lesz, ha feljön idáig a víz - körülbelül másfél kilométerre a medertől -, mert az egész soron csak ez a ház épült vályogból. Lefeküdtünk, és hajnali négykor félrevert harangszóra ébredtünk. Gyorsan felöltöztem, és kértem anyámat, hogy szedje össze az iratait, és álljon indulásra készen. Kerékpáron gyorsan elmentem a temetői úton a vasúti átjárókig, ahol a helybeliek már rakták a homokzsákokat. A GYSEV-sínek- nél már átszivárgóit a víz, át ellenben pedig az út mentén, a szénsavgyár végénél levő'két ház víz alatt volt. Beálltam dolgozni, raktuk a zsákokat, építettük a nyúlgátat. Már nem esett az eső, de az emberek elmondták, hogy éjjel háromig zuhogott. Még nem volt hat óra, amikor észrevettem, hogy egy hullám átcsapott a homokzsákokon. Megijedtem, kerékpárra pattantam, és mondtam anyámnak, hogy mentsük, ami menthető'. Édesanyám két bőrönddel bement a templomba, én pedig a kerékpárral a papiak udvarába hordtam a holmikat. A néhai Smidéliusz Ernő tiszteletes úr kijelölt egy tárolóhelyet, közben megkereste édesanyámat a templomban, és behívta a lakásukba. Az utolsót fordultam, amikor észrevettem, hogy már a házfalát is elérte a víz, és szivárog rajta keresztül. A templom előterében is már a gumicsizmám közepéig ért a víz; ott, a templom lépcsőjénél figyeltem tovább a fejleményeket. Közben több kétéltű járművel megjöttek a katonák, beszéltek velem, és elmentek a lakásig, majd közölték, hogy a falat elöl és hátul két helyen kimosta a víz, és ne menjen be senki sem, mert életveszélyes. Itt ismertem meg az idevezényelt műszaki alakulat parancsnokát, az egykori csörötneki tanítófiát, Horváth József főhadnagyot. Gabriella, a feleségem Csörötneken járt elemibe. Miután a főhadnagy megtudta, hogy ki vagyok, és azt is, hogy műszaki alakulatnál szolgáltam, felkért, hogy a következő időszakban legyek a segítségére, miután jól ismerem a terepet. A szállásuk az iskola egyik tantermében volt, és a tanácsnál lévő'hangosbemondón közöltette, hogy az iskola tantermei azok rendelkezésére állnak, akiknek ki kellett költözniük a lakásukból. Édesanyámat vitéz Kovács Istvánná fogadta be. Arra is emlékszem, hogy még a reggeli órákban a templom előtt, a vízből szedtem össze a családifényképeket és egynéhány más tárgyat. Tíz órakor elmentem a postára, a postamesterrel telefonáltattam Budapestre, az indiai nagykövetségre, ahol akkor a feleségem dolgozott, és megüzentem, hogy azonnal jöjjön el Répcelakra. Délutánra lehúzódott a víz, és a katonák kihordtdk a bútorokat édesanyám házából. A nagybátyám, Szabó Lajos lovas kocsira rakta az utcában levó'Sza- nyi Árpád segítségével, majd elszállították őket nagybátyám pajtájába. Másnap a Rába vize árasztotta el a községet, feljött a víz az egykori Újhídi utca végéig, a kul- túrházig. Csánig alsó része a Metszésnél ismét víz alá került. A sajtgyár mögötti sertéstelepen mentettük az állatokat, majd ismét esni kezdett az eső, és a katonáknak dönteniük kellett, hogy hol robbantják át a gátat. Hosszú idő után anyám háza is felépült a kormánybiztos segítségével. A megyei oktatási osztály dolgozói - édesapám iránti tiszteletből - saját kezűleg napokig ásták az alapokat. Édesapám karikagyűrűjét fiatalok találták meg a ház lebontásakor. 1965-ben az év végéig - a statisztikai adatok szerint - Répcelakon száztizennyolc házat bontottak le, majd kölcsönből, segélyből újjáépítették őket. Gőcze Tibor Újabb, hatszázezer forint értékű segélyszállítmányt vitt a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet a mátrakeresztesi károsultaknak április 23-án, szombaton. Az adományok átadásakor jelen volt dr. Lévai Anikó is, a segélyszervezet jószolgálati nagykövete. Mint emlékezetes, az elmúlt héten - keddtől kezdődően összesen egymillió forint értékben azonnali élelmiszer- és ruhaszállítmányokat, valamint tisztálkodó- és fertőtlenítőszereket adtak át az ökumenikus segélyszervezet munkatársai a felhőszakadás okozta árvíz miatt közvetlenül károsult családoknak. A segélyszervezet továbbra is várja a pénzadományokat a 11705008- 20464565-ös számlaszámon, valamint az interneten a www.segelyszervezet.hu webcímen. A jövőben is együtt A bajor evangélikus zsinati küldöttség látogatása hazánkban ► Összeköt bennünket a kétezer éves kereszténység, a Bajorország és Magyarország között fennálló ezeréves kapcsolat, illetve a bajor és a magyar evangélikus egyház közötti, csaknem másfél évtizedes múltra visszatekintő összefogás. A ma is eleven bajor-magyar együttműködés legutóbbi állomása a bajor evangélikus zsinat küldöttségének múlt heti magyarországi látogatása volt. A delegáció április 25- én az Országos Egyházi Elnökség tagjaival, valamint a MEE zsinatának és egyes munkaágainak vezetőivel találkozott egyházunk budapesti központjában. A bajor és a magyar evangélikus egyház képviselői 1992-ben írták alá a két fél együttgondolkodását és a kölcsönös segítségnyújtást szorgalmazó szerződést. Ettől kezdve egyházaink számos területen partnerekké váltak, időről időre megerősítve ezt a szándékot. Legközelebb ez év őszén Weißenburgban hosszabbítják meg újabb öt esztendővel a fennálló partnerségi szerződést. A közelgő dátum miatt - és azért is, mert egy kétoldalú kapcsolatban természetes, hogy a felek hosszabb-rövidebb időközönként személyesen is találkozzanak egymással - egy négytagú bajor küldöttség látogatott hazánkba. A Magyarországi Evangélikus Egyház Üllői úti központjában rendezett tanácskozáson elsőként az együttműködés jelentősebb állomásaira tekintett vissza D. Szebik Imre. Külön hangsúlyozta a rendszerváltoztatás óta nyújtott lelki-szellemi támogatás fontosságát, és megköszönte a bajor fél értékes segítségét. A múlt után a jelen és a jövő került előtérbe. Magyarország mostani gazdasági, társadalmi és politikai helyzetét röviden Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület lelkészi vezetője vázolta a bajor vendégek előtt. A déli kerület püspöke, Gáncs Péter a jövőbe tekintve a személyes találkozások örömét hangsúlyozta, valamint a kölcsönös partneri viszony fontosságát emelte ki. A bajor zsinati küldöttség a továbbiakban érdeklődéssel hallgatta „magyar párjának”, az itteni zsinatnak a működésével kapcsolatos beszámolót, amelyet dr. Csepregi Zoltán, a Zsinat Bírósági Bizottságának elnöke és Muntag András zsinati gazda tartott. Az összejövetel zárásaként a bajor fél „mutatkozott be”. A Bajor Evangélikus Egyház zsinatának elnöke, Heidi Schülke röviden vázolta a németországi szociális és gazdasági helyzetet általában, valamint beszámolt az ottani evangélikus egyházban felmerülő problémákról, aktuális kérdésekről. Utolsó mondatai egybecsengtek a magyar résztvevők óhajával, akik szintén a kölcsönösséget hangsúlyozva kívánják mélyíteni a valóban testvéri kapcsolatot. ■ G. Zs. Beszélgetés Heidi Schülkével Cantate Dabason... ► Kedves, mosolygós szőke hölgy, komoly feladatokkal - röviden így lehetne jellemezni Heidi Schülkét, aki a Bajor Evangélikus Egyház zsinatának elnökeként 2002-től dönt egyházi kérdésekben. A magyarországi látogatás apropójából az egykori pedagógust elsőként a csaknem másfél évtizedes múltra visszatekintő bajor-magyar kapcsolatok jelenlegi helyzetéről kérdeztük.- Harmonikusan működtünk és működünk együtt számos feladatkörben, így például a misszió, a diakónia vagy éppen a női munkaág területén. Mivel azonban a változások az élet mindennapi részét képezik, természetes, hogy bizonyos időközönként megvizsgáljuk, hol lehetne vagy kellene módosítanunk. Szerencsére az egyházaink közti viszony nagyon eleven, jól ismerjük egymás életét, örömeit és gondjait. Épp ezért úgy érzem, hogy nincs semmi akadálya annak, hogy ősszel meghosszabbítsuk a bajor és a magyar evangélikus egyház között 1992-ben kötött együttműködési szerződést.- A megváltozott körülmények - gondolok itt például a világszerte tapasztalható gazdaA gyóni evangélikus templomban Cantate vasárnapján a Dél-Pest Megyei Egyházmegye számtalan gyülekezeti kórusának és alkalmi zenei társulásának a tagjai gyűltek össze. A házigazda kisegyüttes fellépése után a bényeiek evangéliumi énekeit hallgathatták a jelenlévők, majd a pilisi gyülekezet három kórusa - Jansik Ildikó vezetésével - bűvölte el a hallgatóságot. Őket az alberti gyülekezet kórusai követték Hepp Éva vezényletével. A kóruséneklést színesítendő, kicsinyek és nagyok közös örömére fellépett az egyházmegyei papi „Big Band" is. A különböző — könnyű- és komolyzenei - énekszámok között kamarazenét adott elő Ba- szun Klári és Koczor Ildikó, illetve Bárdossy Andrea és Holub Márta. Nemcsak énekkari számokkal, hanem egy szép verssel is szolgált az irsai gyülekezet kórusa Bárdossy Tibomé vezényletével, majd saját bizonyságtételük megszólaltatásaként énekelt a mendei gyülekezet felnőtt ifjúsága. Rezesekben sem volt hiány, a szolnokiak mellett az idén már Bényéről is érkezett egy ifjú trombitás Demeter Bence személyében. Számos gyülekezet több, tagjainak életkora alapján szerveződött kórussal is képviseltette magát: az idősebbekével, a fiatal felnőttekével, illetve az egészen if- jakéval. A műfaji paletta is rendkívül színes volt: Pachelbeltől Kodályon át egészen az afrikai zenéig igen sokféle jóban volt részük a hallgatóknak. A sok zenét a Szentírás üzenete foglalta keretbe: az igével Kustra Csaba és Bárdossy Tibor lelkészek szolgáltak. A mintegy két és fél órás együttlét után a gyóni gyülekezet vendégül látta az egybegyűlteket. „Ez nagyon jó volt!” - mondta egy pilisi óvodás, az Izsópka együttes tagja, de szavai mindnyájunk szívéből szóltak. ■ Buday Zsolt - Kustra Csaba sági nehézségekre vagy hazánk még friss uniós tagságára - miként hatnak egyházainkra?- Tagadhatatlan, hogy a német társadalmat sújtó anyagi természetű problémák a német, közelebbről a bajor evangélikus egyházat is kedvezőtlenül érintik. Megszorító intézkedésekre kényszerültünk, ezért a külföldi testvéregyházakat sem tudjuk olyan mértékben támogatni anyagilag, mint szeretnénk. A személyes kapcsolatok azonban mindig is nagy súllyal estek a latba. Nagyon örültem, amikor az egyházuk vezetőivel folytatott megbeszélésen ugyanazt hangsúlyozták, amit mi, bajorok is fontosnak tartunk: azt a fajta érdeklődést egymás iránt, amely - ha kell - a kritikát sem nélkülözi.- Az Önök által felkínált partnerkapcsolat nyomán - amelyért nem tudunk elég hálásak lenni - számos területen együttműködés indult meg, illetve létezik még most is. Ön személy szerint melyik egyházi munkaágat tartja a legfontosabbnak?- Úgy gondolom, hogy a gyermekek, valamint az ifjúság körében végzett szolgálat, az egyházi iskolák tevékenysége az, ami a jelen pillanatban a figyelem középpontjában kell, hogy álljon. Ennek két oka van. Először is - és amint hallottam, ez országainkban közös probléma - egyre kevesebb gyermek születik. Másodszor pedig akik a világra jönnek, azokról elmondhatjuk: amit Jancsi nem tanult meg, azt János sem tudja. Nem hangsúlyozhatjuk eléggé a család és az iskola meghatározó szerepét. A vallásos neveltetés ma már korántsem olyan magától értetődő, mint korábban, ezért nagyon fontos, hogy a gyermekek már az óvodában és az iskolában találkozzanak az egyház által képviselt értékekkel. ■ GaZsu
