Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)

2005-04-10 / 15. szám

2005- április io. PANORAMA ‘Evangélikus ÉletJ^ Február 1.: A pápát influenzával és heveny gégehuruttal beszállítják a római Gemel­li klinikára. Az első vatikáni közlések szerint óvintézkedésről van szó, később lég­zési nehézségekkel indokolják a kórházba szállítást. Február 6.: Az egyházfő megjelenik kórházi szobája ablakában, és rövid áldást mond. A hangja gyenge. Február 7.: Olasz lapok kételkednek abban, hogy II. János Pál valóban beszélt-e kór­házi ablakában előző nap, felvetik, hogy esetleg magnófelvételt játszottak le. Február 10.: A pápa elhagyja a kórházat. Több ezren üdvözlik ujjongva útján, amint a pápamobilon visszatér a Vatikánba. Február 13.: A szentatya ismét beszél a nyilvánosság előtt, röviden áldást oszt vatiká­ni lakosztálya ablakából a Szent Péter téren összegyűlteknek, a hagyományos őr­angyala imádságot azonban már egy segítője mondja el. Február 24.: Ismét kórházba szállítják II. János Pált. A Vatikán az egyházfő állapotának súlyosbodásáról számol be. Az este folyamán gégemetszést hajtanak végre rajta. Február 25.: A műtét utáni reggelen segítség nélkül reggelizett II. János Pál, kekszet és joghurtot evett - közli Joaquin Navarro-Valls vatikáni szóvivő. Február 27.: A pápa néhány percre megjelenik kórházi szobája csukott ablakában. Március 1.: Joseph Ratzinger bíboros meglátogatja az egyházfőt a klinikán. Beszámol róla, hogy a látogatás során a pápa németül és olaszul is szólt hozzá. Március 13.: II. János Pál visszatér a Vatikánba, és ismét szól a hívekhez: „Kedves fivé­reim és nővéreim, köszönöm látogatásotokat.” Ezek voltak a pápa nagy nyilvános­ság előtt elhangzott utolsó szavai. Március 20.: Virágvasámapon az egyházfő üdvözli a Szent Péter téren összegyűlt hí­veket. Gyengének látszik, s némán integet egy pálmaággal dolgozószobája ablakában. Március 27.: Húsvétvasámap a pápa egy megható jelenet során megpróbál szólni a hí­vőkhöz. Ez azonban nem sikerül neki. Az emberek a téren könnyekben törnek ki. Március 30.: Az egyházfő újból sikertelenül próbálkozik szólni a hívőkhöz. A Vati­kán hivatalosan közli, hogy gyomorszonda segítségével, mesterségesen táplálják a pápát. Március 31.: Drámai romlás áll be az egyházfő állapotában: vérkeringése összeomlik, hirtelen vérmérgezés lép fel nála, láza felszökik. Megosztott az olasz közvélemény - katolikusok és világiak egyaránt - a pápa szenvedéseinek nyil­vános bemutatása kapcsán. A La Stampa csütörtöki száma szerint az egyik oldal felfogása értel­mében a pápa a beteg ember méltóságát bizonyítja megjelenéseivel, mások szerint viszont a szent­atya „kálváriája", egyfajta „fájdalomshow" jellegű közszereplése éppen a krisztusi üzenetet homá­lyosba el. A torinói lap az egyre élesedő'viták kapcsán Ersilio Tonini bíborost idézi, aki szerint a pápa elszánt arra, hogy az általa választott utat nyilvánosan végigjárja, félelmek nélkül erkölcsi példát mutasson mint szenvedő és beteg ember. Másrészt viszont Franco Ferrarotti olasz szocio­lógus arra figyelmeztet: nagy körültekintés kell ahhoz, hogy a szenvedés ne váljon színpadi látvá­nyossággá, hisz ilyenkor a hit üzenete háttérbe szorul a szenvedőpápa látványa miatt. Sokan erőt látnak a pápa szenvedéseiben s abban, hogy ezt nyilvánosan is vállalja, mások sze­rint viszont az élő tévéközvetítések már átlépték a tűrésküszöböt - hívja fel a figyelmet az olasz napilap. A La Stampa egyúttal Vincenzo Marras atya felhívását is idézi, aki szerint „megálljt kell pa­rancsolni II. János Pál fájdalmai mutogatásának, mert nem a pápa, hanem Krisztus szenvedései váltanak meg bennünket”. Marras felszólította az egyházfő legközelebbi munkatársait, hogy ne csináljanak a világ közvéleménye számára szánt látványosságot a pápából és betegségéből. A ka­tolikus pap szerint „igazi erőszakcselekmény” volt a húsvéti nagyhéten a pápát a közvélemény előtt megmutatni ilyen egészségi állapotban. Április i., péntek Felfüggesztették választási kampányukat az olasz politikai pártok II. János Pál pápa válságos egészségi állapota miatt - közölték pénteken a szervezetek vezetői. Joaquin Navarro-Valls közép-európai idő szerint 12.30-kor állt ki a vatikáni sajtóközpontban, s lát­hatóan rendkívül megindultan számolt be a nagybeteg II. János Pál péntek délelőttjének eseményei­ről. Valis emlékeztetett arra, hogy a pápa reggel hatkor munkatársaival misézett, majd negyed nyolc­kor - péntek lévén - a keresztúti ájtatosság (via cruds) tizennégy stációjának felolvasását kérte. A katolikus egyházfő péntek délelőtt külön-külön találkozott szinte valamennyi közeli munka­társával, a kúria vezetőivel, köztük Angelo Sodano bíboros államtitkárral, Leonardo Sandri érsekkel, helyettes államtitkárral, Giovanni Lajolo vatikáni „külügyminiszterrel", Camillo Ru- ini bíborossal, római vikáriusával, Joseph Ratzingerrel, a bíborosi testület dékánjával és másokkal. A pápa a találkozót követően, röviddel péntek dél előtt arra kérte munkatársait, hogy a Szent­írásból olvassanakfel számára részleteket - mondta Navarro-Valls, aki újólag megerősítette: a pá­pa döntött úgy, hogy ne szállítsák ismét kórházba. A világ minden tájáról összesereglett hívők imádkoznak péntek délelőtt a Szent Pé­ter téren a haldokló pápáért. Néhány órával korábban több olasz médium - az Apcom olasz hírügynökség, a RAI közszolgála­ti televízió és a TV Skyltalia tévéállomás - arról számolt be, hogy II. János Pál kómába esett, ezt azonban vatikáni tisztségviselők csaknem azonnal cáfolták A RAI a pápa állapotára való tekin­tettel mindhárom csatornáján felfüggesztette a reklámklipek sugárzását. A Vatikán internetes ol­dala csaknem elérhetetlenné vált a rendkívüli túlterheltség miatt. Kína és a Vatikán feszült viszonya ellenére a kínai kormány egy illetékese aggodalmát fejezte ki pénteken II. János Pál pápa súlyosbodó egészségi állapota miatt. Április 2., szombat - a pápa utolsó üzenete A halál küszöbére érkezett II. János Pál pápa nagy erőfeszítések árán, magántitkára segítségével hátrahagyta utolsó üzenetét - jelentette a Corriere della Sera című milánói napilap szombati számában. Az üzenetben arra kérte a lengyel nővéreket, akik pápasága hosszú évei alatt segédkez­tek mellette, hogy ne ontsanak könnyeket. „Derűs vagyok, legyetek azok ti is” - írta a szentatya. 2005. április 2., szombat, 21 óra 37 perc - Vatikánváros Meghalt II. János Pál. A halálhírt Joaquin Navarro-Valls vatikáni szóvivő jelentette be röviddel este tíz előtt, amikor a Szent Péter téren csaknem félszázezer ember virrasztóit és imádkozott a pápáért. Az apostoli palota pápai lakosztályában előzőleg minden ablakban kigyúl- tak a fények, mintegy előre sejtetve a gyászhírt. A szombat esti szóvivői közlés szerint „a Szentatya elhunyt ezen az estén 21 óra 37 perckor magánlakosztályában. A katolikus egyház camerlengója (kamarása), Eduardo Martinez Somalo spanyol bíboros győződött meg a pápa elhunytáról, a halottban hi­vatalosan azonosítva II. János Pál pápát.” A kiszenvedett Karol Wojtyla ujjáról lehúz­ták a pápai gyűrűt. Ez az elhunyt pápa uralkodásának végét hivatott jelezni. H Forrás: MTI Elhunyt II. János Pál, a sze 2005. április 2-án 21.35-kor a Vatikán szóvivője hivatalosan bejelentette: meghalt a pápa. A méltatások áradata következett ezután: egymással verse­nyezve államfők, politikusok, a média képviselői újabb és újabb jelzőkkel il­lették a 26 évi szolgálat után elhunyt pápát. Ám a keresztényeknek ebben az időben is, II. János Pál halálával kapcsolatban is a Krisztus ajánlotta keskeny úton kell járniuk: hiszen nem felejthetjük, hogy milyen ajándékokat kapott a pápa a teremtő Istentől és az egyház Urától, de nem eshetünk az emberma- gasztalás kísértésébe sem. Mi merjük vállalni, hogy a hosszú haláltusát az agónia szóval jelöljük, mert tudjuk, hogy Lukács evangéliumának 22. fejezete (a 44. vers) Jézus halálos gyötrődését is agóniának nevezi; mind a görög, mind a latin szövegben ez a szó olvasható. Nem szégyelljük, hogy Jézus nem úgy halt meg, mint a filozófus Szókratész, aki félelmetes nyugalommal itta ki a méregpoharat: Jézus Krisztus, a fájdalmak férfia a kereszten is gyötrőd­ve, hangosan imádkozva és jajgatva távozott. Ugyanakkor nem felejtjük el, amit II. János Pál utolsó üzenetében mondott: „Derűs vagyok, legyetek ti is derűsek.” Nem az optimizmus, hanem a keresztény reménység hangja ez. Ezért úgy döntöttem, hogy halála után nem új méltatást írok róla, hanem - megtoldva néhány mondattal - azt az összefoglalást adom közre, amelyet március első napjaiban írtam az Evangélikus Élet számára. E mondatok a pá­pa üdvözlőbeszédében hangzottak el 1999. október 31-én, a Közös nyilatkozat aláírásakor Augsburgban: „Mérföldkőről van szó ma a keresztények közöt­ti egység visszaállításának nem könnyű útján... Ez az út köves, rögös, de örömben is gazdag... Mindenkit meghívok, hogy imádságban és cselekvés­ben hagyatkozzék a Szentiélekre, aki képes eltávolítani minket a múlt rém­képeitől, a szakadás fájdalmas emlékeitől, hogy a szükséges lépéseket meg­tegyük, és így Krisztustól kapott mandátumunk hitelesebb legyen.” Kívá­nom, hogy ez a mondat útravaló legyen a jövőben is az ökumené útján. A protestánsok nem tartják a pápát Krisztus földi helytartójának, vicarius Christinek, ahogyan régen nevezték. E titulus nem is szerepel már a II. vati­káni zsinat dokumentumaiban sem; helyette az episcopus servus servorum Dei, vagyis püspök, Isten szolgáinak szol­gája cím használatos. Mint ahogyan az úgynevezett zsinati püspökök - XXIII. János és VI. Pál - is így írták alá a dokumentumokat: „Róma püspöke”. Tíz év óta tudtuk, hogy a pápa beteg. Az utóbbi hetekben azonban sűrűsödtek az erről szóló hírek: nem volt nap, hogy a média ne közölt volna hírt a római kato­likus egyház fejének egészségi állapotá­ról. Az egyik neves francia újság, a Paris Match vezércikkben írt arról, hogy ez az érdeklődés már-már több mint kíváncsi­ság; szeretik ezt az embert, látható gyöngesége, előrehaladott betegsége el­lenére is, sőt talán éppen ezért: a nagybe­teg pápa türelme, bátorsága, amellyel a szenvedést viseli, példát ad. Mi a titka ennek az öreg, beteg, testi­leg és lelkileg láthatóan szenvedő em­bernek? - tették fel sokan a kérdést. Ta­lán az, hogy nem csupán empatikus, együtt érez a szenvedőkkel, hanem a szó eredeti értelmében szimpatikus, vagy­is együtt szenvedő (a szimpatikus szó a gö­rög szüm-patheo, azaz „együtt szenved valakivel” jelentésű szóösszetételből ered). O valóban megérti, hogy mit je­lent a betegség, mit jelent az, amikor az embert elhagyja az ereje, mint ahogyan Pál is megértette. Az apostol vallomá­sában így ír: „Legszívesebben tehát az erőt­lenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem. Ezért a Krisztusért örömöm telik erőtlenségekben, bántalmazá­sokban, nyomorúságokban (...); mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.” (2Kor 12,9-10) Az éppen leköszönő párizsi bíboros, J. M. Lustiger a Paris Match február 16-i szá­mában így nyilatkozott egy riporternek. P. M.: „Mit gondol II. János Pálról, a mostani pápáról, aki új »pápaimázst« honosított meg korunkban?” J. M. L.: „Ez a szenvedő ember Péter utódjaként eljutott ereje végéhez. Őszin­tesége, hitelessége valamennyiünk szá­mára feltűnő. Csodálom, ahogyan a tö­megek fogadják a pápa gyengeségét. Még nem keresztény emberek is együtt éreznek vele, az emberszeretet, az embe­ri méltóság tanúját látják benne." A hatalom mai gyakorlói természete­sen nem nagyon értik meg az ilyesfajta vezetőképet, mivel szerintük a hatalom gyakorlójának kötelessége, hogy ereje teljében mutatkozzék. A pápa azonban nem is titkolja gyengeségét, inkább azt mutatja meg, hogy ő most már Krisztus passiójának állomásait járja. II. János Pál azt mutatja meg nekünk, ami valójában az egyház: Krisztus szenvedő testét. Ez eltér minden más társadalmi jelenségtől. Inkább arra emlékeztet bennünket, hogy mik vagyunk valójában: szegény szolgák, megkeresztelt keresztények, mindig reményt hordozók. Élete végén a pápa, az elismerten karizmatikus sze­mélyiség, az egykori sportember így éli meg Krisztus passióját, és ezzel vala­mennyiünket térdre kényszerít, mintha ezt mondaná: „Sem intézményeitek, sem vagyonotok, harcosaitok vagy épü­K arol Wojtyla 1920. május 18-án született a krakkói vajdaság Wa- dowice nevű kisvárosában egy vasutas fiaként. Édesanyját kilencéves korában vesztette el, tizenkét éves volt, amikor orvos bátyja egy kórházban ka­pott fertőzés következtében elhunyt, ap­ja Lengyelország német megszállása alatt halt meg. 1938-ban végezte el a gimnáziumot, majd Krakkóba költözött, ahol a Jagelló Egyetemen lengyel nyelvet és irodal­mat, valamint filozófiát tanult. Lengyel- ország 1939-es lerohanása után a néme­tek bezárták az egyetemet, így kényte­len volt félbeszakítani tanulmányait. Előbb egy kőfejtőben, majd a krakkói szódagyárban dolgozott fizikai mun­kásként. Egyszer munkába menet el­ütötte egy villamos. Életveszélyes álla­potban került kórházba. Felgyógyulása után az orvosok eltiltották a nehéz fizi­kai munkától. 1941-ben színházat szer­vezett, amelyben szerepelt is, rendezett, sőt darabokat is írt. 1942-ben fordult végleg a papi hivatás felé, jelentkezett Sapieha krakkói érsek szemináriumába, amely a német meg­szállás miatt illegálisan működött. Az érsek felfigyelt kiváló tanulmányi ered­ményeire, s elhatározta, hogy Rómába küldi. 1946. november i-jén pappá szen­telte, s Wojtyla néhány nap múlva eluta­zott Rómába, ahol 1948-ig az Angelicu- mon, a domonkos rendiek által fenntar­tott pápai egyetemen tanult. Hazatérése után Krakkóban teológiá­ból doktorált. Ezután Niegowic faluba került segédlelkésznek, majd 1949-ben az érsek kinevezte a krakkói Szent Flóri- án-templom káplánjává. Lelkipásztorként új módszerekkel igyekezett egyházi közösségét meg­szervezni: maga köré gyűjtötte a fiata­lokat, és kirándulásokra, gyalogtúrákra vitte őket, nyáron evezőstúrákat, télen síelést szervezett számukra. 1951-ben főhivatású tudományos kutatómunká­ba kezdett, a Jagelló Egyetemen elvé­gezte a teológiai kar etika szakát, és kandidátusi fokozatot szerzett. 1953-tól a krakkói papi szemináriumban, majd a Jagelló Egyetem teológiai karán, 1954- től pedig a Lublini Katolikus Egyetem etika szakán tanított. 1958. július 4-én XII. Pius pápa címzetes püspökké ne­vezte ki, szeptember 28-án szentelték fel a Wawelben lévő érseki főszékes­egyházban. 1962 októbere és 1965 decembere kö­zött aktívan részt vett a II. vatikáni zsi­nat ülésszakain. 1964. január 18-án Ví. Pál pápa Krakkó érsekévé és metropoli- tájává nevezte ki, tisztségébe március 18- án iktatták be. A vatikáni zsinaton bebi­zonyította, hogy tisztában van az új egy­házképpel, amely szerint a tekintélyelv helyébe a szolgálat, a kioktatás helyébe az igehirdetés lépett. 1967. július 25-én a bíborosokkal tar­tott titkos konzisztóriumon VI. Pál pápa bíborossá nevezte ki, másnap felszentel­ték a Sixtus-kápolnában - Wojtyla ezzel belépett a pápaválasztó és pápává vá­lasztható kardinálisok sorába. A krakkói főegyházmegye bíboros érsekeként a lengyel püspöki konferencia elnökhe­lyettese lett, és ő vezette a püspöki kar kulturális és tudományos bizottságát is. VI. Pál pápa halála után I. János Pál néven Albino Luciani velencei pátriárka lépett a pápai trónra, az új pápa azonban megválasztása után 33 nappal elhunyt. Utódjává - általános meglepetésre - 1978. október 16-án a viszonylag isme­retlen Karol Wojtylát választották. Leg­erősebb támogatói a hírek szerint a né­met és az osztrák bíborosok voltak, s nyolc választási forduló után a in bíbo­rosból 104 szavazott a krakkói érsekre a konklávén. A pápaság kétezer éves történetében először fordult elő, hogy egy kelet-euró­pai pap ült Szent Péter székébe. Pápa­ként a II. János Pál nevet választotta, ün­nepélyes beiktatására 1978. október 22- én került sor. Programjában egyértelmű­en arra törekedett, hogy helyreállítsa a tanbeli egységet, megrendszabályozza a túlzókat, a tanítóhivataltól eltérőket. A katolikus egyház kormányzásában is új rendszert vezetett be. II. János Pál „az emberiség morális lel­kiismereteként” gyakran hallatta szavát a minden embert érintő nemzetközi kérdésekben. A pápa sohasem tagadta meg gyökereit: lengyel hazája iránti sze- retetét, a népi hagyományokban gyöke­■■

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents