Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)

2004-06-20 / 25. szám

8. oldal - 2004. JÚNIUS 20. Újra a népfőiskolák szolgálatáról Az Evangélikus Élet április 18-ai számá­ban a népfőiskolákról szóló mellékletnek örülhettek az olvasók. Gáncs Péter püs­pök és Szeverényi János országos misz- sziói lelkész az ügy iránt elkötelezetten szólt erről a képzési formáról. Mégsem fölösleges újra írni róla, hiszen az újabb nemzedékeknek is meg kell ismerniük azt az Istentől kapott ajándékot, amely reménységünk szerint alkalmas lesz a megújulásra. A népfőiskolái mozgalom múltjának megismeréséhez igen értékes segítséget jelentenek az irattárakban rendelkezé­sünkre álló dokumentumok, illetve az előttünk járó, a népfőiskolát létrehozó nemzedék tagjainak a személyes vissza­emlékezései. E hűséges munkások egyi­kének, Tekus Ottó nyugalmazott lelkész­nek az emlékezését olvashatjuk például a Dunántúli Harangszó 2002. október 10-i számában. Mi is a népfőiskola? Olyan hely, ahol az ifjú élet mozdonyát sok váltón keresz­tül a helyes sínpárra igyekeznek rávezet­ni, azután az ifjú kezébe adják a forgalmi szabályzatot: Isten Igéjét, és mindenki a saját mozdonyán indul el. Sok karambol után az egyedüli biztos út Jézus Krisztus. Az 1940-ben megalakult Népfőiskola Tanács szerint „a népfőiskola célja a fel­nőttkor határán levő ifjúság vallási, nem­zeti és hivatásbeli szolgálatra való neve­lése. Csak az nevezhető népfőiskolának, amelyik bentlakásos, legalább két és fél hónapig tart. Az ennél rövidebb népfőis­kolái tanfolyamnak nevezhető. Szüksé­ges, hogy minden népfőiskolának legyen az ifjakkal együtt élő nevelője.” A külföldön járt fiatal lelkésznemze­dék hosszú és alapos előkészítő munká­ja után hazánkban először Nagytarcsán alakult meg evangélikus népfőiskola, amely Tessedik Sámuel nevét viselte. Ennek szervezése, megindítása, műkö­dése elválaszthatatlan Sztehlo Gábor lel­kész személyétől. Nem feledhető el Zászkaliczky Pál föesperes, illetve Blas- kovics Oszkár és Hernád Sándor kiváló tanító munkája sem. Nagytarcsán kiala­kult a népfőiskola iránti elhivatottság, a falusi népért vállalt felelősség. A nagy- tarcsai „úttörők” a külföldi tapasztalatok nyomán - amelyek a lelkűk mélyéig megindították őket - cselekedtek. Az egyházközségtől kapott régi temető he­lyén adományokból felépült két épület­ben tizenkét hallgatóval indult meg ha­zánk első népfőiskolája. Tanárai és elő­adói egyházunk értelmiségijei voltak, akik fizetség nélkül látták el nevelői munkájukat, még az útiköltséget is saját maguk viselték. A hét alkalommal megtartott népfőis­kola munkáját és gyülekezeti szolgálatát e rövid emlékezésben nincs mód részletez­ni. De hiszem, hogy Isten segítségével er­re - és az összes ilyen intézmény szolgá­latának a bemutatására - is sor kerülhet. Gyekiczky János A DÉLI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKERÜLET KÉRÉSE A VOLT NÉPFŐISKOLÁSOKHOZ Szeretnénk összeállítani egy megemlékezést „A népfőiskolák szolgálata a Ma­gyarországi Evangélikus Egyházban” címmel. Ezért szeretettel kérjük, ha valaki­nek birtokában van népfőiskoláról szóló írás vagy fényképes emlék, augusztus közepéig szíveskedjen elküldeni a püspöki hivatalba. Örömmel fogadjuk a szemé­lyes visszaemlékezéseket is. Cím: 1088 Budapest, Puskin u. 12. A borítékra kér­jük ráírni: Népfőiskola. Meghívó Diakóniai evangélizációs konferenciát tartunk 2004. augusztus 23-tól 27-ig Gyenesdiás-Kapernaumban. A konferencia 23-án, hétfőn 18 órakor vacsorával kezdődik, és 27-én ebéddel ér vé­get. Együttlétünkre hívjuk a gyülekezetekben szolgáló testvéreket, valamint intéz­ményeink munkatársait. A bibliatanulmány témája lKor 15. fejezete lesz. A konferencia költsége: 6000 Ft/íő + ágynemű-használati díj. Jelentkezni lehet július 31-ig Kendeh György diakóniai ügyvivő lelkésznél: 1134 Budapest, Kassák u. 22. A jelentkezés után részletes programot küldünk! AZ ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS IFJÚSÁGI KONFERENCIÁK HELYSZÍNEI ÉS IDŐPONTJAI Gyenesdiáson július 4-10. július 11-17. augusztus 1-7. augusztus 16-21. Révfülöpön július 11-17. augusztus 12-18. augusztus 19-25. Piliscsabán július 11-17. augusztus 1-7. Rihay Szabolcs vezetésével középiskolások részére Novotny Dániel vezetésével középiskolások részére Balog Eszter vezetésével vezetőképző középiskolások és idősebbek részére Varga Gyöngyi vezetésével „öregedő ifjak” részére (30 év felettieknek) Kendeh K. Péter vezetésével a konfirmandus korosztály részére Réz-Nagy Zoltán vezetésével felnőtt ifjúsági konferencia Rozs-Nagy Szilvia vezetésével felnőtt ifjúsági konferencia Honthegyi Zsolt vezetésével középiskolások részére Joób Réka vezetésével gyermektábor A Mátrában június 27-július 3. Simon Eszter vezetésével természetismereti ifjúsági tábor középiskolások részére Kunbaracson augusztus 18-25. Győré Balázs vezetésével médiaismereti tábor középiskolások részére RÉSZVÉTELI DIJAK Gyenesdiás 12 000 Ft, Révfülöp 12 000 Ft, Piliscsaba 9000 Ft, piliscsabai gyermektábor 6000 Ft, Mátra 10 000 Ft, Kunbaracs 15 000 Ft. Szociális támogatás igényelhető, a kérelmet a jelentkezési lappal együtt írásban kérjük beküldeni. Jelentkezni a gyülekezetekbe kiküldött jelentkezési lapokon lehet, a meghosszabbított határidő 2004. június 25. Jelentkezési lap kérhető az Ifjúsági Osztálytól levélben: 1085 Budapest, Üllői út 24., telefonon: 1/429-2037, e-mailben: ifjusag@lutheran.hu, illetve letölthető az www.evifportal.hu címről. Király Attila ifjúsági referens Evangélikus Élet A kévésén is hű... A jelek szerint több olvasónk érdek­lődését is felkeltette a lapunk április 18-ai számában megjelent népfőis­kolái melléklet. A mozgalomban egykor részt vevő evangélikusok közül többen is ígérték, hogy papír­ra vetik emlékeiket, mások viszont nehezményezték, hogy a melléklet kevés érdemi információt közölt egyházunk Sárszentlőrincen újjá­élesztett népfőiskolájáról. Ezért Ko­csis István vállalkozott egy kiegészí­tő összefoglalóra. I dén lesz tízéves a sárszentlőrinci Zsi- vora György Népfőiskolái Alapít­vány, melyet a helyi evangélikus gyüle­kezet hozott létre, hogy a cselekvő sze­retet kinyújtott karjaként a településen élők gondjain, nehéz helyzetén segítsen. Több egymást erősítő hatás ösztönöz­te az alapítvány létrehozását. Egyrészt hosszú évekig Sárszentlőrincen szolgált Csepregi Béla missziói lelkész, az oros­házi népfőiskola egyik alapítója. Meg­kezdett munkáját most leánya, Kari Já- nosné Csepregi Erzsébet folytatja, aki szintén elkötelezett híve a népfőiskolái mozgalomnak. Másrészt a sárszentlő­rinci származású volt igazságügyi mi­niszter, dr. Pesthy Pál örökösei felaján­lottak háromszázezer forintot a gyüle­kezetnek. Harmadrészt Hüffner Györgyi végzett teológus egy nagy sikerű, ház­tartási ismereteket adó tanfolyamot szervezett a községben élő roma lányok részére. Az alapítvány kuratóriumának tagjai a gyülekezet presbiterei, illetve aktív tagjai. A kuratórium elnöke Kari János- né Csepregi Erzsébet. A szervezet foglalkoztatási programjá­val sikeresen pályázott az Országos Fog­lalkoztatási Közalapítványhoz, melynek segítségével szövőtanfolyamot hirdethe­tett, valamint szöyőműhelyt rendezhe­tett be. A műhely két évig működött. (Sajnos az alapítvány humán és pénz­ügyi erőforrásai nem voltak elegendőek a fenntartásra, ezért egy Luxin Kft. nevű cég vette át az embereket. Ma is tíz-ti­zenöt embert foglalkoztatnak.) 1997- ben pedig - két fiatal segítségével - a mezőgazdaság területén biztosított ta­pasztalatszerzési lehetőséget a pályakez­dő munkanélkülieknek. Hasznos ismeretek A lelkésznő meghívására 1999-ben köl­töztünk a településre a feleségemmel, Először társadalmi munkában dolgoz­tam az alapítványnál, 2000-től pedig (az országos egyház támogatásával) főállás­ban viszem az ügyeit. Alapvetően a romák felé irányuló misszió, illetve a gyülekezeti diakóniai szolgálat beindítása volt a célom, de ez a munkaterület azóta kibővült, átrendező­dött. Az alapítvány még 1997-ben vásárolt egy parasztházat (a mai közösségi há­zat), amelynek a felújítása 1999-ben fe­jeződött be. Ebben az épületben - a Tol­na Megyei Munkaügyi Központ támoga­tásával - 2001-ben teleházat nyitottunk a számítástechnikai, informatikai kultúra elterjesztésének szándékával. A teleház egyrészt informatikai szol­gáltatásokat (iroda- és számítástechnika biztosítása, intemetelérés stb.) nyújt a településen élőknek, másrészt különbö­ző szabadidős programoknak (kézmű­vesklub, gyermekklub, „kortalanok klubja”, közéleti klub stb.) ad otthont. Fontosnak tartjuk azt, hogy használ­ható, érdekes ismereteket adó tanfolya­mokat szervezzünk. Ebben az esztendő­ben több, szakmát adó képzést is szerve­zünk. Cselekvő szeretet Az alapítvány az egyházközség által ala­pított szervezetként igyekszik a gyüleke­zeti munkában is részt venni. A kezdeti KÉPZÉSEINK Számítástechnika: Kétéves tanfo­lyam, amelyen kb. negyven ember vehet részt (a gyermekektől a nyugdíjasokig, magyarok és romák vegyesen). Cél: az alapvető számí­tástechnikai ismeretek átadása. Biogazdálkodás: Öt előadásból álló tanfolyam a biogazdálkodás alap- 1 jairól. Harmonium: Gyermekek részére szolfézs- és harmóniumjáték-okta- tás. Pályázatírási ismeretek: A falu köz­szereplőinek, illetve az érdeklő­dőknek szervezzük ezt a kurzust, melynek során a különféle pályá­zati lehetőségekről tájékoztatjuk őket, valamint megismertetjük ve­lük a pályázatírás rejtelmeit. Szakmát adó képzések: A csuhé-, gyékényfonó, szalmatárgykészítő, seprű- és kefekötő, fatömegcikk­készítő tanfolyamokon 27 megvál­tozott munkaképességű embertár­sunk vesz részt. (Ezeket a tanfo­lyamokat a Pécsi Regionális Mun­kaerőfejlesztő és -képző Központ közreműködésével bonyolítjuk le.) Másik fontos munkaterületünk a fog­lalkoztatást elősegítő, illetve foglal­koztatási programok szervezése. Munkanélkülieket segítő teleház: információs segítség munkanélkü­liek részére (2000-2001-ben); tartósan munkanélküliek foglal­koztatása: négy tartósan munka- nélküli nő foglalkoztatása infor­mációs és szociális szolgáltatások­ban (2002-ben); roma mezőgazdasági fejlesztő program: öt roma család segítése a háztáji gazdaság beindításában, vetőmag-, gyümölcsfa-, nyúl-, ba­romfi-, kecskevásárlásban, képzés biztosításával (2002-2003-ban). JELENLEG IS FUTÓ PROJEKTJEINK Helyi igényekre válaszoló foglal­koztatás: négy tartósan munkanél­küli foglalkoztatása szociális és mezőgazdasági tevékenységekben; a teleház épületének bővítése: egy 50 m2-es rész - ebédlő, melegítő- konyha, vizesblokk - kialakítása (2003-2005); Rehabilitációs Foglalkoztatást Se­gítő Szolgálat: megváltozott mun­kaképességűek munkaerő-piaci se­gítése, információs, képzési, mun­kavállalási tanácsadás (2002 óta); falumentor-szolgálat: szociális, te­lepülésfej lesztési, pályázatírási szolgáltatás, a település lakói, az önkormányzat, a civil szervezetek és a gazdálkodók számára (2004 márciusától). szándék, a romamisszió beindítása kibő­vült. A lelki, szellemi táplálék biztosítása mellett szociális téren is igyekszünk segí­teni: a rászorulóknak ruhaosztást szerve­zünk (ezúton is szeretnénk ezért köszöne­tét mondani az adományozóknak), illetve időnként élelmiszersegélyt adunk nekik. Évek óta mi szervezzük a gyülekezeti hittantáborokat is, melyek segítségével harminc-harmincöt gyermek nyaralhat rendezett körülmények között. Az alapítvány az országos egyház tá­mogatása mellett folyamatosan pályázik. Igyekszünk kihasználni a lehetőségeket, így tavaly a közösségi házat egy 60 négyzetméteres ebédlőt, tálalókonyhát, vizesblokkot magába foglaló résszel tud­tuk bővíteni. (Ez a részleg a júniusban beindítandó idősek klubját szolgálja ki.) Jelenleg hét főállású és egy részmun­kaidős foglalkoztatottunk van, akik ad­minisztratív, szociális és mezőgazdasági munkakörökben dolgoznak. Ehhez a Tolna Megyei Munkaügyi Központtól, az OFA-tól és az országos egyháztól ka­punk támogatást. Sajnos a pályázati rendszerből fakadó sajátosságok, az utólagos finanszírozás, az önerő biztosításának szükségessége, illetve az alapítvány tőkehiánya miatt nem mindig tudjuk a szükséges fejlesz­téseket, felújításokat, beszerzéseket idő­ben elvégezni. Programjaink egymásra épülnek, így próbáljuk meg a finanszíro­zási nehézségeket áthidalni, valamint ál­lami normatívával támogatott szolgálta­tásokat igyekszünk nyújtani, hogy hosz- szú távon működőképesek lehessünk. Bővülő lehetőségek Szeretnénk folytatni a megkezdett fej­lesztéseket. Elsősorban a szociális szol­gáltatások terén látunk előrelépési lehe­tőséget. Szeretnénk egy idősotthont, il­letve családok átmeneti otthonát építeni, mellyel egyrészt enyhíthetnénk a gondo­kat, másrészt újabb munkahelyeket te­remthetnénk. Szívesen beindítanánk egy bentlaká­sos népfőiskolát is, ahol bibliai, egyház­ismereti és szociális ismeretek, illetve a kézművesszakmák oktatására, valamint - a lelkészek és a gyülekezeti munkatár­sak számára - a nonprofit projektterve­zési, pályázatírási ismeretek átadására lenne lehetőség. Foglalkoztatási programjainkat is bő­vítjük - elsősorban a kézműves (szövés, varrás, csuhéfonás) bedolgozói munka irányában -, sőt pályáztunk egy „kéz­művesház” létesítésére is, amelyben a rászorulók szövő-, seprűkötő- vagy asz­talosműhelyben tudnának dolgozni. Az alapítvány tízéves működése so­rán számtalanszor megtapasztaltuk: Is­ten akarata volt, hogy létrejöjjön, mű­ködjön, fejlődjön ez a munkaág. A sok áldás átélése hálára és kitartásra ösztö­nöz valamennyiünket, akik részt vehet­tünk ebben a munkában. Köszönjük Atyánknak, valamint az egyházi és vilá­gi személyeknek, szervezeteknek a tá­mogatást, azt, hogy az álmok testet ölt- hettek, megvalósulhattak, gyümölcsöt, áldást hozhattak sokak életében. Ősszel a tízéves évfordulón megem­lékezést szervezünk, amelyen a hála­adás, a visszatekintés mellett a további tervek, tennivalók megvitatására is lehe­tőség lesz. Kocsis István A sárszentlőrinci Zsivora György Népfőiskolái Alapítványnak szánt adományokat az MTB Rt. Siómenti Takarékszövetkezet 71400046-1 OOOl 167-es számlaszámára lehet eljuttatni. Szívesen fogadunk az idős­klub beindításához konyhai felszereléseket, edényeket, textíliákat, bútorokat is. Segítségüket előre is köszönjük.

Next

/
Thumbnails
Contents