Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-02-15 / 7. szám
2004. FEBRUÁR 15.-5. oldal Erdélyi és székelyföldi festmények a Vármegye Galériában Maszelka János-emlékkiállítás...... .—Evangélikus Elet „Hanyat t feküdt a fíízfaág a langy vízen. A gyom mélán ringatta önmagát a mállatag agyagfalon. Forrott a nap, precskelt a szellő, meglúdbőrözött a Nagyküküllő - ez volt gyermekkorom. Sűrűn, lustán, akár a méz folyt a füvön a fény, és megcsillant a sárgaréz kereszt egy torony tetején...” (Szemlér Ferenc) A költő mintha csak a festőművész képeihez írta volna a fenti sorokat. Hiszen az is áhítattal torpan meg Maszelka János egy-egy szép tájképe előtt, aki csupán egyszer járt Erdélyben... A Küküllő mente, a Hargita, a Téli reggel vagy éppen a Fohász láttán sokan sóhajtanak fel emlékeiket idézve, és bizony akadnak olyanok is, akik azt mondják magukban: ez volt a gyermekkorom... Maszelka Jánosnak nem ez az első kiállítása a Vármegye Galériában. Fájdalmas, hogy „a legújabb alkotásainak még vele tervezett bemutatásából emlékkiállítás lett” - amint Kulcsár Edit, a galéria vezetője mondta szép megnyitójában. A művész 2003. december 20-án hunyt el Székelyudvarhelyen, 74 esztendős korában. Máramarossziget szülötte volt, de 1935-től Székelyudvarhelyen élt, ide tért vissza a diploma megszerzése után is Kolozsvárról. Nevelőként, tanárként dolgozott, komoly szerepet vállalva a város kulturális életében, a művészutánpótlás nevelésében. Helybeli festő-, grafikus- és szobrásztársaival megszervezte a második világháború utáni első hazai művésztelepet. Értékes, gazdag műgyűjteménnyel segítette az udvarhelyi képtár létrejöttét (1979). A magyar irodalom nagyjait szénrajzportré-sorozatában örökítette meg. Valójában a székelyföldi tájak festője volt, a pasztell mestere. Képei számos külföldi és hazai magángyűjteményben megtalálhatók. 2002-ben a Hargita Megyei Önkormányzat, majd a Csíkszeredái Visual Art Galéria életműdíjjal jutalmazta. „Bajnál, gondnál, nehézségnél erősebb a festő vitalitása, optimizmusa. Maszelka a szűkebben értelmezett Székelyföld legidősebb mai képzőművésze. Alapállásában, magatartásában, kedélyében az egyik legfiatalabb. Ahogy Bajor Andor mondaná: »Mögötte jó szándék, előtte szeretet.«” - írta a kiállítást tartalmas emlékezéssel megnyitó Nagy Miklós Kund a művész életpályájáról készült szép képes albumában röviddel a mester halála előtt. Őszinte szavai után öröm volt hallani Dévai Nagy Kamilla maga kísérte, Erdélyt idéző dalait. Szép gondolat volt, mikor Erdély, a Székelyföld városait említő dalánál arra kérte a jelenlévőket, hogy vele együtt és hangosan idézzék fel minden város nevét, hiszen a festményeken ezek láthatók. (Kár, hogy kevés hangot lehetett hallani. Vajon miért?) Az emlékkiállítás és a könyvbemutató március 10-ig látogatható, keddtől péntekig 10 és 18 óra között az V., Vármegye u. 11. szám alatt. Telefon: 318-8148. Schelken Pálma Akarsz-e játszani? „A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni, akarsz-e mindig, mindig játszani...” - Kosztolányi gyönyörű verse jutott eszembe, amikor a budai Várban meglátogattuk a Történeti Múzeum Játszani jó! Barangolás a játékok birodalmában című kiállítását. Öröm volt nézni az apákat, amint karon ülő gyermekeiknek magyarázták, hogy mit látnak, az izgatottan futkosó nagyobbakat, amint érdekes tárgyakat fedeztek fel maguknak, vagy az idősebbeket, amint ráeszméltek, hogy a vitrinben látható, a gyermekkorukat idéző játékok ma már bizony muzeális darabok. A barangolás a messzi múltban kezdődik: láthatunk „játékszereket” Kr. e. 6000-ből is... A négy terem tárgyai nem kronologikus sorrendben, hanem játékfajták szerint oszlanak meg, így az ókori - egyiptomi, görög, római - játékokkal és a későbbi korok alkotásaival újra és újra találkozunk. Különböző múzeumoktól (Magyar Nemzeti Múzeum, Iparművészeti Múzeum, Aquincum, Visegrád, Göcsej, Zalaegerszeg, Szentes, Szolnok, Szeged, Szé- csény, Csongrád, Makó múzeumai) kölcsönzött régészeti leletek, illetve a Nemzeti Galéria és a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből származó olajfestmények (köztük Csók István, Glatz Oszkár, Szőnyi István, Fényes Adolf képei), színezett nyomatok, litográfiák, fa- és rézmetszetek, ceruzarajzok, fényképek hozzák közel hozzánk a különféle korok játékait. A kiállított tárgyak egy része eredetileg a kairói Egyiptomi Múzeum kiállításain, a londoni British Museum, a National Gallery, a milánói Scala, a bécsi Kunsthistorische Museum termeiben, a párizsi Louvre-ban és Európa más múzeumaiban látható. Kezdjük a görög-római dobáló, célzó játékokkal. Kiderül, hogy a biliárdot kezdetben a földön, elkerített területen játszották, csak a 15-16. században került be a szobába. Labda- és golyójátékok - ki emlékszik a diabolóra, kuglira, búgócsigára? Nekem bizony voltak ilyen játékaim... Picike hangszerek, hegedű, csörgő, kereplő, citera, balalajka, zongora - ilyenen tanultam meg magamtól a Boci-boci tarkát... Katonásdi! Fa- és ólomkatonák, középkori lovagi tornát mintázó játékok figurái. Mozgó és mozgatható játékok. Havazás! Egy nagy kirakatban téli játékok, szánkó, benne babával. Az első korcsolyák... Hinta, libikóka, ugrókötél, vesszőparipa, fakard, gólyaláb. Ez utóbbi nem csak játék: a sáros falu utcáin száraz lábbal segítette iskolába a gyerekeket. Egy fal méretű kirakatban karácsonyfa alatt játékok, köztük teljes tűzoltó-felszerelés, vonat, hintaló, gőzgép a 19. századból, amerikai gyermekírógép 1902-ből és kirakós társasjátékok. Állatok, fából készült Noé bárkája. Őskori állatszobrocskák, miniatűr őskori edények Kr. e. 6000-ből, az aquincumi múzeum gyűjteményéből. Egy újabb kirakatban konyhai berendezések (már használható méretben) babaedényekkel, pirinyó, lakkozott babaétkészlet, háztartási eszközök, neoreneszánsz stílusú üveg és ón boroskészlet, népi edények. Megérkezünk a babaházak babalakások, a berendezett baba bolt Egy másik képen senet-játékasztal látható Tuthenhamon fáraó sírjából. De számomra a kiállítás csúcsa az a körömnyi méretű senet-játékfigura, amely egy fél méter magas üvegszekrényben, fekete bársonnyal bevont piramis tetején ül, belülről kivilágítva... Ezt követően a különféle társasjátékokkal (malomjáték, ostromjáték) ismerkedhetünk meg. A kutatók már az őskőkori barlangok falába vésve is találkoztak malomábrával. Ezek a játékok valójában a középkorban terjedtek el, és a mai napig közkedveltek. A kiállítás igazi meglepetéssel zárul: a gyerekek megérkezhetnek saját birodalmukba, a játékszobába, ahol építőkockák, képkirakó mozaikrejtvények, babakonyha várják őket. A földön párnák, az asztalon pedig használati utasítások, amelyek útbaigazítják a játszani vágyó látogatókat. „Az ősi babáknak kultikus szerepe volt - tudjuk meg az ismertetőből -, bajelhárító talizmánok, fogadalmi tárgyak, termékenységi idolok voltak.” Először Egyiptomban tűntek fel játékszerként, tőlük vették át őket a görögök és rómaiak. Aranyosak a csutkából, csuhából, kukoricaszárból készült babák is. Legvégül hatalmas, négyszintes babaház fogad bennünket, fölül erkéllyel, tizenegy helyiséggel, teljesen berendezve (még olajfestmények is vannak a falakon), mely a 19-20. század fordulójának nagypolgári világába kalauzol. Gyerekszoba, háló, ebédlő, szalon, konyha, kamra, minden van benne. Nehéz megválni tőle... Ezután a felnőttek hazárdjátékainak világába lépünk, de itt is az őskortól látunk kiállítási tárgyakat. A későbbi korokat idézi a gyönyörű, barokk stílusú, barna diófából készült játékszekrény, mely tíz különböző méretű, kihúzható fiókkal készült; benne tarokk-kártyák, zsetonok bújnak meg... Majd a sakk birodalma következik. A nagyszerű tárlat február végéig látogatható. * * * Amíg a gyerekek játszanak, átsétálhatunk a szomszéd termekbe, melyek a dunai hidak - elsősorban is az Erzsébet híd - háború utáni újjáépítésének történetét mutatják be részletesen. Megnézhetünk egy filmet a háborúban lerombolt Mária Valéria hídról, Magyarország második leghosszabb hídjáról, mely 1995-ben lett volna százéves. A film bemutatja azt a több mint fél évszázados, hosszú harcot, amely 1945-től az újjáépítéséig tartott. Tárgyalások tucatjai fulladtak kudarcba. Aztán 1999-ben megindult a munka, és a hidat 2001 októberében végre felavatta „a magyar miniszterelnök”. Csak így, név nélkül. Jó az, ha újabb fél évszázad után az „átlagpolgár” már nem fogja tudni, ki volt az?! A kiállítás szépséges is volt, izgalmas is volt. Ki is pihentük magunkat. De valami rossz szájíz mégis maradt bennünk... Kovács Mária József és testvérei Jeles András filmjének margójára A prédikátor könyve szerint „ nincs semmi új a nap alatt" (1,9). Ha azonban a gyanútlan mozilátogató a 35. Magyar Filmszemle idején engedett egy bibliai tartalmat sejtető cím csábításának, kétségbe kellett, hogy vonja ezt az állítást. Jeles András rendező József és testvérei című munkája ugyanis több meglepetést is tartogatott a nézők számára. A hazai filmek szokásos év eleji mustrája szinte mindig tartalmaz egyházi vagy vallási témákat érintő műveket is. Idén január 27. és február 3. között a Jeles András készítette József és testvérei volt az, amely felkelthette az érdeklődők figyelmét. A Jelenetek egy parasztbibliából alcímet viselő alkotás érdekessége az új, szokatlan megközelítés: a Bibliából jól ismert történetet árnyjátékszerűen mutatja be. A korábban még nem alkalmazott képi megjelenítés a kritikusok tetszését is elnyerte. Jeles András a film irodalmi és képi megformálásának eredetiségéért és igényességéért rendezői látványdíjban részesült. A rendező és munkatársai jóvoltából a néző egy időre a némafilmek világába csöppen, hiszen ennél a megoldásnál nincsenek valódi dialógusok. Két narrátor - a Parasztbiblia stílusában írt szöveggel - kommentálja a bemutatott történéseket. Ebben a furcsa moziban a bibliai ősatya mellett felbukkan még Ádám és Éva, Ábrahám és Izsák, Jákob és Lábán, ' Júda és Támár is. A film riportszerű jelenettel kezdődik, melyben egy színésznő)!) arról mesél, hogyan választották ki őt József szerepére. Majd egy furcsa, zöldes színű, szemszerű képződményt - amely talán Istent vagy Isten szemét hivatott szimbolizálni)?) - nézhetünk hosszú pillanatokig. Ezt követően egy keretként, mai párhuzamként szolgáló sztorit láthatunk. A katonai infrakamera monokróm zöld képsorain egy-egy arc, egy-egy sors villan fel. Közülük egy fiatal nő emelkedik ki. Az ámyjáték módjára előadott történeteket időnként megszakítva az ő sorsát követhetjük nyomon. Önkéntelenül is felmerül a kérdés: Mi köti össze egymással Józsefet és ezt az emberi és női mivoltában megalázott asszonyt? Az egyik kritikus a következő párhuzamot vonja: „A testvérei által lecsupaszított és verembe vetett, három napig ott senyvedő József nemcsak a megfeszített és sziklasírba temetett Krisztus, hanem a mában játszódó jelenetek lemeztelenített és megalázott szexrabszolgája is egyben.” Személyes véleményalkotásra a film tanúságát, illetve utolsó harmadát illetően e sorok írójának már nem nyílt módja. Jeles András bántóan naturális és durva ábrázolásmódja hatására ugyanis többekkel együtt a „művészi szabadság élvezete” helyett inkább a friss levegőt választotta. GaZsu Vár a gumivár Adrian Plass negyedszerre - „kegyes kétbalkezeseként írt két naplója és a Növekedésein kínjai című önéletrajza után - is épp olyan, mint harmadszor, ugyanakkor mégis más. Sikerének titka egyszerű: tehetsége van a saját műfajához. Tényleg nincs ebben semmi különös, kibogozhatatlan természetfeletti tünemény. Plass fegyvere és adu ásza a lazaság. Mondhatjuk úgy is, ő egy hivatásos lazuló. Amikor elfeledkezik magáról és a kereszténység sokszor dogmává kövült illemkódexéről, olyan hangnemben tud alkotni, amely garantálja könyve sikerét. Szinte látom, ahogy leül a számítógép mögé egy pohár hideg narancslével és egy zacskó gumimacival, aztán csak ír és ír, míg kékre nem fagy a szövegszerkesztője. Az Irány a Gumivár! minden jel szerint e folyamat terméke, s ezzel ismét jól jár az olvasó. A szerző nem keres nagy, szívszorító történeteket, nem akarja megalkotni az évezred tanítását, csupán történetek és meglátások tömegén keresztül óhajtja megmutatni, Istent ott találhatjuk meg leginkább, ahol vagyunk: a mindennapjaink természetességében. Nem nyúl a felhők fölé, hogy lehozza őt nekünk, hiszen ő itt van lent, velünk és bennünk. Talán ez okozhatja a legnagyobb nehézséget az olyan keresztény olvasók számára, akik a Mindenhatót csak természetfeletti jelekben és csodákban tudják észlelni. Ilyen szempontból ez a negyvennégy karcolat tanításnak is felfogható, mert azt mutatja meg nekünk: nem kell jelenésekre és falrengető pillanatokra várni ahhoz, hogy Istennel találkozhassunk. Adrian Plass a hétköznapok művésze, akivel pontosan az történik meg, mint bármelyik magyar halandóval. Dolgozik, kirándul, utazik, takarít, bosszankodik, sír, nevet, majd pedig beszámol minderről. Könyve ettől jó, ettől kap lendületet, hiszen senkinek nem kell megmagyarázni, milyen az élet. A leírt esetek éppúgy megtörténhetnek egy londoni emeletes buszon, mint a pesti metrón. A rá jellemző olvasmányos hangvétel és humor ezúttal sem maradt el, noha ennek a műnek a stílusa semmi esetre sem azonos a Kegyes kétbalkezesével. Ezúttal más volt a cél. Az Irány a Gumivár! nem titkolt szándéka, hogy szabadságra neveljen, perspektívát adjon egy teljesebb keresztény élethez. Cipőimtől megszabadulva keresnék is egy helyet, ahol ugrálni lehet. Hiszen miért ne ültetnénk át a gyakorlatba az olvasottakat? Vár a gumivár! Sytka (A könyv a Harmat Kiadó gondozásában jelent meg, Lente István rajzaival. Ára: 1400forint.) Kétbalkezes pályázat humoros keresztény írásokra 2004 őszén Magyarországra jön Adrian Plass! Ebből az alkalomból könyveinek magyar kiadója, a Harmat Kiadó pályázatot ír ki. Olyan rövid, humoros, elsősorban önironikus műveket várunk, amelyeknek valamilyen köze van a keresztény hithez. Maximális terjedelem: 6000 karakter. A legjobb pályaműveket díjazzuk. A díjakat magától Adriantől vehetik át a nyertesek. Az arra érdemes alkotásokat egy kötetben megjelentetjük. A jeligés kéziratokat kérjük a kiadó címére eljuttatni (a jelige tulajdonosának nevét lezárt borítékban csatolják a pályaműhöz): Harmat Kiadó, „2balkezes pályázat” 1114 Budapest, Bukarest u. 3. Beküldési határidő: 2004. május 1.
