Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)

2004-02-15 / 7. szám

I

6. oldal - 2004. FEBRUAR 15.

Evangélikus Élet.

Agnus Dei (Isten Báránya)

A Jézus megkeresztelésekor elhangzott mondat arra utal, hogy Jézus az egyetlen és tökéletes áldozat az emberekért, ő az úrvacsorában testét és vérét kínálja gyülekezete számára. Az ének szövege az énekeskönyv 78. oldalán olvasható.

Communio

(Krisztus testének és vérének vétele)

A fogalom közösséget jelent. Ez a kifejezés a liturgiában a legszentebb közösségre utal: arra, hogy az úrvacsorában Krisztussal kerülünk közösségbe a kenyér és a bor színe alatt. Ez a közösség egyúttal a gyülekezet tagjait és az egész kereszténységet is összeköti egymással.

C'OSiirr.OR. VERBUM GRATIAE, ABSOLUTIO (bűnvallás, kegyelemhirdetés, feloldozás) Luther kátéi szerint a gyónás szorosan egymáshoz tartozó részei, melyekben a bűnök felett való töredelem és megbánás, majd a bocsánat komolyan vétele fejeződik ki.

■

>

Credo (hitvallás)

A gyülekezet nyilvános vallástétele az egyetemes kereszténységgel együtt a Szentháromság Istenről. A jelenleg elterjedt, eredetileg keresztelési vallástételként mondott Apostoli hitvallás mellett ajánlott a Niceai hitvallás használatbavétele is.

Gloria in excllsis (nagy glória)

Lukács evangéliumának tanúsága szerint az első karácsonykor elhangzott angyali ének („Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat!”), melyben az Isten dicsőítése és az ember megszentelése jut kifejezésre. Ehhez szervesen kapcsolódik a Szentháromságot dicsőítő 3. századi himnusz, a „Laudamus te”, melynek szövege énekeskönyvünk 72. és 73. oldalán olvasható. Ennek alapján született N. Decius éneke is (EÉ 43).

Gloria Patri (kis glória)

Rövid, Szentháromságot dicsőítő mondat, mely így hangzik: „Dicsőség az Atyának és a Fiúnak és a Szentiéleknek, miképpen volt kezdetben, most és mindenkor és mindörökkön-örökké.” A zsoltározás különböző formáihoz kapcsolódik, jelezve, hogy az ószövetségi énekeket az Újszövetség értelmében mondjuk.

Introitus (bevezető zsoltár)

Az istentisztelet elején elhangzó, az ünnep jellegét kifejező zsoltárrészlet. Formája: keretvers, zsoltárrészlet, glória Patri (kis glória), keretvers. Az introitus megszólalhat olvasott vagy - liturgikus dallamon - énekelt formában.

Invokáció

(Isten nevének segítségül hívása)

Az istentisztelet kezdetén elhangzó mondat („Az Atya, Fiú, Szentlélek nevében”), mely azt fejezi ki, hogy az isten- tisztelet nem egyszerűen emberi ügy, hanem Isten igében és szentségekben nyújtott ajándékainak elfogadása, az ő hatalmának erőterébe való kerülés.

Kollekta (a nap imádsága)

Az adott ünnep tartalmának tömör imádságban való összefoglalása. Formája: megszólítás, Isten tetteire való utalás, egyetlen kérés, szentháromsági dicsőítő zárás.

Az Agendaszerkesztő és Liturgiái

Bizottság közleménye

A félreértések tisztázása, a főbb hibák javítása

Az új istentiszteleti rend 2005 adventjében történő bevezetése olyan határidő, amelyet a Liturgiái Bizottság önmaga számára tűzött ki. Ez módosulhat a munka készültségi fokától, a gyülekezetek felkészítésének sikerétől és a visszajelzésekben felvetett, előre nem látható tennivalók mennyiségétől függően.

Döntést hoztunk arról, hogy az első próbafázis után körülbelül fél év múlva lehetőséget adunk az önként jelentkező gyülekezeteknek a tapasztalatok alapján kijavított próbarend használatára. Csak ezen második lépcső után - szintén körülbelül egy év múlva - készülhet el a hivatalos Agenda.

A bizottság döntött arról is, hogy néhány „vagylagosság” - szögletes zárójellel jelzett kihagyható rész, rubrikában megjelölt rövidítési vagy betoldási lehetőség - teszi rugalmasabbá majd a rendeket, így azok könnyebben igazíthatok majd a különböző adottságú gyülekezetek igényeihez. (Bence Gábor szövegezése)

Egyházunk püspökeinek állásfoglalása az új liturgiát gyakorló „próbagyülekezetek " felé

1. A bizottság - látva jelenlegi Agendánk istentiszteleti rendtartásbeli hiányait (például iskola- és óvodaszentelés, zászlómegáldás, keresztény és nem keresztény közötti esküvő, elváltak esketése) - arra vállalkozott, hogy a kor igényeit szolgáló liturgikus rendeket pótolja. Közben nyilvánvalóvá vált imádságos kincsünk gazdagításának szükségessége is.

2. A liturgikus munka nyomán felmerült annak lehetősége és időszerű kívánalma, hogy általános istentiszteleti rendünket kettős vonatkozásban felülvizsgáljuk.

a) Legyen a Magyarországi Evangélikus Egyház istentiszteleti rendje a világ evangélikusságának liturgiájához s ezzel egyidejűleg az eredeti lutheri istentisztelethez illeszkedő (igazodó).

b) Legyen a Magyarországi Evangélikus Egyház istentiszteleti rendje ökumenikus liturgikai hagyományokat magába gyűjtő, gyülekezeteink számára gazdagabb liturgikus tradíciót felkínáló.

c) Ezek a szempontok a biblicitás, az igeszerűség és az egyházunk tanításához való hűség igényeinek figyelembevételével nyertek megfogalmazást.

A „nyers” próbaszövegek és rendek több mint tíz gyülekezetben kerültek kísérletképpen bemutatásra, abban a reményben, hogy visszhangot keltenek, és a további együttgondolkodás jegyében segítik munkánkat.

3. Meggyőződésünk, hogy csak azt a liturgiát szabad bevezetni és használni a Magyarországi Evangélikus Egyházban, amellyel a lelkész, a kántor, sőt a gyülekezetek is „Lélek szerint” azonosulni tudnak. Természetes, hogy az új istentiszteleti liturgia bevezetésének kettős feltételétől nem szabad eltekinteni:

a) Jól meg kell ismerni az új rend változatait, az indokokat, amelyek a változás alapját szolgálják, s magát a rendet - lehetőleg mind a négyet - ki kell próbálni.

b) Az istentiszteleti rendek és változások ismeretének birtokában szükséges a gyülekezettel, a presbitériummal megbeszélni azok jövőbeli használatát és a bevezetés időbeli lehetőségeit.

4. Az istentiszteleti rend fontos teológiai és liturgikai elemeket hordoz, amelyek a keresztény liturgia elmaradhatatlan részei. Mégis igaz, hogy ezt kényszerzubbonyként senkire sem adhatjuk rá, és az istentisztelet rendje nem cél önmagában, hanem eszköz Isten országának építésében és a gyülekezet lelki életének erősítésében.

5. A fentieket a próbaszövegek ismerete alapján kívántuk hangsúlyossá tenni. Kérjük a lelkészeket, kántorokat és gyülekezeteket, kísérjék imádságos szeretettel az Agendaszerkesztő és Liturgiái Bizottság nehéz és olykor hálátlannak tűnő munkáját.

Minden további lépésünkről szeretnénk időben tájékoztatást adni.

2004.január Testvéri szeretettel:

Gáncs Péter

püspök

D. Szebik Imre

elnök-püspök

Ittzés János

püspök

Kyrie (Krisztus imádása)

Az ókori gyakorlatban az uralkodónak kijáró köszöntés, mellyel az Újszövetségben is találkozhatunk (például Barti- meus meggyógyításánál). Az „Uram, ir- galmazz!” megszólításban az fejeződik ki, hogy Istent olyan Úrnak ismerjük el, akinek hatalma van felettünk, és akitől minden jót várunk.

Lekció (olvasmány)

A Bibliának egy adott ünnepre kijelölt ószövetségi, levélbeli és/vagy evangéliumi szakasza.

Liturgia

A kifejezés a köznapi értelmezéssel szemben a teljes istentiszteletre vonatkozik. A köz javáért végzett szolgálatra utal (az eredeti szó „közhasznú munkát” jelent). Ez tükrözi Isten értünk való szolgálatát és azt, hogy a gyülekezetnek ezt kell továbbsugároznia a világ felé.

Oratio oecumenica (általános könyörgő imádság) Többszakaszos imádság, melyben a gyülekezet saját életének eseményei mellett az egyházra, a.mindennapi életre és az egész teremtett világra vonatkozó hálaadását és kéréseit is Isten elé viszi. Tartalmából fakadóan helyes, ha az egyes szakaszokat a lelkész mellett a gyülekezet tagjai mondják.

Ordinárium

Az istentisztelet állandó részei, melyek ■ alkalomról alkalomra ugyanazzal a szöveggel hangzanak el.

Praefatio (nagy hálaadó imádság)

Az istentisztelet úrvacsorái részének az óegyházi időkre visszanyúló bevezető imádsága.

Proprium

Az istentisztelet változó részei, melyek ünnepenként más szöveggel hangzanak el.

Responsum (válasz)

A keresztény élet válasz Isten szereteté- re. Számos bibliai könyv (például a Zsoltárok vagy a Jelenések könyve) olyan formában íródott, amely lehetőséget ad a párbeszédes megszólaltatásra. A dialogikus forma a keresztény istentisztelet kezdettől fogva gyakorolt és a reformációban is megtartott kincse. Ezért felel a gyülekezet egy-egy rövid mondattal a különböző szolgálók által mondott egyes istentiszteleti részekre. Legelterjedtebb formája az „Ámen”.

Salutatio (üdvözlés)

A köszönésnek a keresztény istentiszteleten gyakorolt formája, melyben a legtöbbet kívánja egymásnak a szolgálattevő és a gyülekezet: a Jézus Krisztussal való közösséget. (Ilyen értelemben az üdvözlés egyben áldóformula is.)

Sanctus-Benedictus (Szent, szent, szent...)

Ezsaiás elhívási történetének tanúsága szerint a mennyei liturgia része a háromszor szent Isten dicsőítése. Ehhez kapcsolódik a Jézus jeruzsálemi bevonulásakor elhangzott zsoltárrészlet: „Áldott, aki az Úr nevében jön!” Az ének, melynek teljes szövege az énekeskönyv 77. oldalán található, azt fejezi ki, hogy a földi istentisztelet a mennyekben szüntelenül zajló istenimádat előíze.

AGENDARE

,, Számomra mint magyarországi evangélikus számára ez a liturgia egy idegen gondolkodásmód, egy idegen kegyesség rám (ránk) kényszerítését jelentené, amit képtelen lennék valaha is elfogadni, és bevezetése esetén csak azt tudnám érezni, hogy kirekesztettek egyházamból. ” (H. J.)

„Evek óta részt veszek olyan beszélgetéseken, amelyek témája az egyház megújulása. Sok helyen, sok fontos gondolat merült fel. Egyről Soha nem esett szó: az istentisztelet liturgiájának megújításáról. Nem véletlen, hogy erre senki sem gondolt. Lehetséges, hogy azért, mert senki nem érezte ezt valós igénynek! Marad tehát a kérdés: hogyan bizonyítható, hogy az istentisztelet menetének új formájára szükség lenne? Azok, akikre irányul, a befogadók, a hívek jeleztek valaha ilyen igényt? ” (Sz. P. G.)

„Nekem az új liturgia nem tűnik egyszerűbbnek, nem érzem mainak a nyelvezetét, nem találom benne a mai fiataloknak is énekelhető dallamokat, csak a középkoriakat stb... Olyan ez, mintha Luther a latin Bibliát nem a beszélt német nyelvre fordította volna, hanem a még kevésbé érthető hébert vette volna elő, és adta volna az emberek kezébe, mondván, hogy az eredetibb, hitelesebb és szentebb... ” (Sz. J.)

„ ...félünk minden olyantól, amely a hússzor nagyobb katolikus egyház sajátja, itt ebben a Németországgal, Skandináviával, de még Erdéllyel sem (ahol az ellenreformáció nem pusztított úgy, mint a Királyhágótól nyugatra) összehasonlítható megcsonkult ország megcsonkult evangélikus egyházában! ” (G. P.)

A fenti mondatok az elmúlt két hónap során kaptak nyilvánosságot egyházunk internetes fórumán. Már e néhány kiragadott idézet is jelzi, milyen indulatokat gerjesztett az a liturgiatervezet, amelynek kipróbálására advent első vasárnapjától, illetőleg az új esztendő kezdetétől kapott lehetőséget 14 felkért gyülekezet. Érdekes módon az Agendaszerkesztő és Liturgiái Bizottság által összeállított istentiszteleti rendről legnyersebben nem az érintett gyülekezetek tagjai fejezték ki nemtetszésüket a Fratemeten - igaz, a próbarendről természetesen a „kísérletben” részt vevők körében is megoszlanak a vélemények. Ezt tükrözte az a fórum is, amelyen a bizottság tagjai idén első ízben találkoztak a „próbagyülekezetek” képviselőivel.

A révfülöpi oktatási központban január 30-án lezajlott eszmecsere ugyanakkor arra is bizonyságul szolgált, hogy a reformtervezettel kapcsolatos fenntartások és ellenérzések alapvetően információ-, illetve ismerethiányból fakadnak. Az Agendánk korszerűsítésével megbízott grémium minden jó szándéka ellenére sem tudta széles körben megismertetni és megértetni a tervezett liturgikus „újítások” elemeit. Noha ennek a kommunikációs hiánynak a pótlását önerőből hetilapunk sem tudja felvállalni, talán e dupla oldallal is sikerül némi muníciót szolgáltatnunk ahhoz, hogy indulatok helyett érvek domináljanak a vitában. Afelől ugyanis semmi kétségünk, hogy a liturgiatervezet tartósan vitatéma marad egyházunkban, és szeretnénk hinni, hogy az érdemi bírálatra, kritikai észrevételekre maga a bizottság is igényt tart.

Ha pusztán elvont teológiai kérdésről volna szó, az Evangélikus Élet akár ki is vonhatná magát e disputa alól, meghagyván a témát kitűnő szakfolyóiratunk, a Lelkipásztor számára, amelynek legutóbbi számában máris látványosan ütköztek a vélemények. Csak hát a liturgia a legteljesebb mértékben „közügy”, egyházunk valamennyi - istentiszteletet látogató - tagját érintő rend. Ellentétben azonban a Lelki- pásztor, illetőleg az internetes levelezőfórum „célközönségével”, tudomásul kell vennünk, hogy hetilapunk olvasótáborában ma (még?) nagy valószínűséggel azok vannak többségben, akik mindeddig nem tulajdonítottak jelentőséget az agendareform irányába tett lépéseknek, talán nem is tudnak a „liturgikus próbafuzet” fogadtatásáról. (Jelzi ezt az is, hogy e tárgyban mindeddig csupán egyetlen olvasói levelet kaptunk, az is egy másutt már megjelentetett pamflet volt.)

Meglehet, sokan remélték, hogy jelen összeállításunk nagyobb teret szentel a liturgiareformmal kapcsolatos kritikai észrevételeknek. Egyesek talán „felsőbb nyomásra” gyanakszanak majd, pedig „csupán” annak a kérdésnek az eldöntése nehezedett a szerkesztőre, hogy kreáljon-e vitát a lap hasábjain, avagy mindenekelőtt hiányzó ismereteinek részbeni pótlásával segítse az olvasót - a vélemény- alkotásban.

Azt ugyan nem gondoljuk, hogy hirtelenjében elárasztanak bennünket a „liturgikus vitacikkek”, de hetilapunk onlineplatformján külön rovatot nyitunk e témának, és - miként azt korábban jeleztük - szintén az új istentiszteleti rend tervezetének kívánjuk szentelni az EvÉlet-fórum tavaszi alkalmát, amelyre az Agendaszerkesztő és Liturgiái Bizottság már - testületileg - elfogadta a meghívást. Szerkesztőségünk fórumbeszélgetéseinek hagyományos helyszíne az Evangélikus Hittudományi Egyetem, soron következő alkalmunk időpontja pedig március 12.

T. Pintér Károly

A liturgiái reform kapcsán sokféle kérdés reflektorfénybe kerül. Ilyenkor többnyire az egyház életével, szolgálatával kapcsolatos alapkérdések vetődnek fel, így a lelkészi tisztség, lelkipásztori szolgálat ügye is szóba kerül. Jóllehet hitvallási irataink a Szentírás nyomán egyértelmű állásfoglalást adnak ezekről, az utóbbi időben mégis többféle vélemény fogalmazódott meg. A Liturgiái Bizottság nevében Gregersen-Labossa György foglalta össze az istentiszteleti szolgálattal összefüggésben a lelkészi szolgálat lényegét.

Az evangélikus próba-istentiszteleti renddel kapcsolatban a lelkész szerepe és a lelkészi szolgálat kérdése is tisztázásra szorul.

Az evangélikus lelkész ordinált, tehát sajátos egyházi szolgálatra felszentelt (felavatott) személy.

A lelkész sajátos hivatallal bír, és az apostoli autoritás felelősségét hordozza.

Az ordinációt vocatio (elhívás) előzi meg, és a lelkész teológiai képzésben részesül. Az ordinált személy szolgálatát és az egyetemes papságból következő keresztény hivatást, valamint a lutheri

hivatásetika tanítását nem lehet ösz- szekeverni vagy egymás ellen kijátszani.

Az evangélikus lelkész nem a gyülekezet többi tagja fölött helyezkedik el, hanem annak részeként a gyülekezet előtt áll, és a laikus szolgatársakkal együtt vezeti, felügyeli az istentisztelet és az egyházközség életét.

Krisztus akarata alapján, emberi esen- dőségeivel együtt folytatja - az evangélikus egyház törvényi keretein belül - az apostoli kortól áthagyományozott szent szolgálatot.

GLGY

4