Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-02-15 / 7. szám
Képünk illusztráció 4. oldal -2004. FEBRUÁR 15. ÉLETJELEK Evangélikusok a Hajléktalanokért Baráti Kör Beszámoló egy kezdeményezés utóéletéről „Indul egy új nap! Vajon mit hoz? Folytatja a régit Vagy hoz valami újat? Kérdésre válasz: Te válassz!...” Margó: Reggel (Fedél Nélkül, X. évf. 247. szám) Fletilapunk január 18-ai számában jelent meg az Evangélikusok a hajléktalanokért című írásom. A cikkben egy olyan baráti kör létrehozására tettem javaslatot, mely szellemi tőkéjét, elvi támogatását adja a hajléktalanok teljes társadalmi rehabilitációjának lehetőségét felvető elképzelésekhez. Gáncs Péter püspök az elsők között biztosított támogatásáról. Hamarosan Győri Gábor esperes is segítő szándékát fejezte ki, és megismertetett az erzsébeti evangélikus gyülekezet hajléktalanokat segítő tevékenységével. Kendeh György angyalföldi lelkész is örömmel fogadta a kezdeményezést, és felajánlotta, hogy szívesen átadja diakó- niai szolgálata során szerzett tapasztalatait. Az elmúlt hetekben számos levelet, e-mailt kaptam evangélikus testvéreinktől is, melyekre nagy örömmel válaszoltam. Az alábbiakban ezek közül idéznék néhányat. „Férjemmel együtt nyugdíjas pedagógusok vagyunk. Egészségünk már nem a régi, de mivel hitünket gyakorló és imádkozó evangélikusok vagyunk, segíteni szeretnénk, ahogy tudunk... Ez (mármint a program) fontos lenne a hajléktalanok önbecsülésének visszaszerzéséhez, hogy tehetségük szerint munkát végezzenek, és eltartsák magukat. Azok pedig, akik idős koruk vagy állapotuk miatt gondozásra szorulnak, a hajlékta- lan-szociálisotthonban ezt is megkaphatnák.” (R. Lajosné Nógrád megyéből) „Örömmel olvastam elgondolását arról, hogy szükség lenne egy Evangélikusok a Hajléktalanokért Baráti Körre. Nagyon egyetértek Önnel. Szívesen részt vennék ebben a szolgálatban idős korom ellenére is, amennyiben Isten erre lehetőséget adna.” (B. Mátyás, Budapest) Megköszönöm említett vezetőink, az ismerősök és ismeretlenek biztatását, de szeretném kiemelni: fontos, hogy testvéreink még nagyobb számmal csatlakozzanak a rehabilitációs programhoz. Ez azt mutatná, hogy él az egyházunk, hogy érző lelkek vagyunk, akikben a segíteni akarás munkál. Ahogyan Gáncs Péter fogalmazott Mozdulunk vagy megfagyunk című írásában: „Meggyőződésem, hogy nem csak a hajléktalanoknak kerülhet az életébe, ha nem mozdulnak a kemény télben... Egyházunknak is egyik létkérdése: végre mozdulunk-e a ránk szorulók felé? Különben élettelen, fagyos kövületté dermedünk!” Továbbra is várom leveleiket, észrevételeiket a 1131 Budapest, Gyöngyösi u. 25. IX/29. vagy a gaaljani@freemail.hu címre. Gaál János r „Almaimban ágyban alszom...” Helyszín: XIII. kerület, a Babér utcai katolikus templom kertje, egy bérbe adott épület hátsó lépcsője mint éjszakai „hajlék”. A lépcső alján kis dobozokban jó szándékú emberek által odakészített ételek, alufóliába csomagolt szendvicsek.- Mióta hajléktalan? - szólítom meg az egyik férfit.- Nyolc éve.- Hogyan lett azzá?- Édesanyám meghalt, vele laktam a Szekszárdi úton, de a nővérem hirtelen eladta a fejem fölül a lakást. Néhány hónapig még volt munkám, addig munkásszállón laktam. Amikor megszűnt a szálló, albérletbe költöztem. Ez után nem sokkal megszűnt a munkahelyem is, és nem tudtam fizetni az albérletet. Kezdetben azt hittem, hogy rövidesen találok munkát. Eleinte több alkalmi munkát is kaptam, aztán ahogy fokozatosan leépültem, ezek is elmaradtak.- Mi a foglalkozása?- ívhegesztő vagyok, de bármit elvégeznék. Most 800 Ft-ot kapok, ha eltakarítom a gyógyszertár körül a havat, s itt a templom körüli hó eltakarításáért is fizet a plébános. Csak sok essen!- A hóval a hideg is együtt jár. Nem fél. hogy megfagy?- Látja, sok takaróm van. Már megszoktam a kint alvást, de álmaimban sokszor alszom rendes szobában, ágyban... Evangélikus Élet KÉSZÜLÜNK A KERESZTÉNY NŐK VILÁGIMANAPJÁRA 3. PANAMA A MÁBAN Bár Panama kivívta függetlenségét (először Spanyolországgal, majd Kolumbiával kellett szembeszállnia), és világgazdasági helyzete is rendkívül kedvező, mégis számos nehézséggel kell megküzdenie. Az ország ugyanis nem tudott egészségesen fejlődni, mivel az Egyesült Államok mind a kül-, mind a belpolitikába többször beleavatkozott. Harc az önállóságért A 80-as évek végére mély belpolitikai válság alakult ki Panamában. Az előkelő civil réteg, az oligarchák és a katonai hatalom egymással rivalizáltak. Mindehhez az Egyesült Államokkal való feszült viszony is hozzájárult. Bár az államforma alkotmányos demokrácia volt, az ország valódi irányítása egyre inkább a hadsereg kezébe került. A hadsereg parancsnoka, Noriega újra és újra beleavatkozott a választások menetébe, és megakadályozta azok demokratikus lefolytatását. A diktátor nemcsak az USA, pontosabban a CIA beépített embere volt, de kiderült, hogy a kubai titkosszolgálatnak is dolgozott. A belső elégedetlenség egyre fokozódott, sok ezer ember tüntetett a törvénytelenségek ellen a fővárosban. Amikor pedig fény derült arra, hogy Noriega drogkereskedelemmel és pénzmosással is foglalkozik, az USA is közbelépett: 1992-ben a diktátort eltávolította a hatalomból, és negyvenévi börtönre ítélte. 1994-ben végre megtartották az első szabad választásokat, Ernesto Perez Balladares lett az elnök. Mandátuma lejártával, 1999-ben egy korábbi jelölt, Arnulfo Arias özvegye, Mireya Moscoso követte őt az elnöki székben. Több árnyék, mint fény Az elnöknö határozott kormányprogramot fogalmazott meg az elkövetkezendő időszakra, amelyben a politikai stabilitás, a gazdaság hatékonyságának növelése és szociális fejlesztések szerepeltek. Az ország legfőbb problémái a szegénység, az egyenlőtlen jövedelmi viszonyok, az egészségügy és az oktatásügy hiányosságai. Mindez csak vázlatosan jelzi azt, hogy az újjáépülő demokratikus rendben egyelőre több az árnyék, mint a fény. Elsősorban szociális fejlődésre van szükség. A panamai társadalom két rétegből áll: vannak a gazdagok, akik a csatornát építő és használó USA fejlett iparának, kereskedelmének, infrastruktúrájának az áldásaiból részesültek. A másik réteget a szegények, a munkanélküliek alkotják. Ok a csatornától távolabb eső vidékeken élnek nagyon szegényes körülmények között. Panama Közép-Amerikában a második olyan ország, ahol a legnagyobb a különbség a gazdagok és szegények között. A fővárosban és Co- lonban is élesen elválik egymástól a belvárosi fényűző környezet és a külvárosok elhanyagolt, többemeletes házakból álló szegénynegyede. Még inkább észrevehető ez, ha a csatomazónán kívülre megyünk, ahol - néhány kilométerre a fővárostól - már nem találunk szilárd burkolatú utakat, elektromos és csatornahálózatot, ivóvizet. Sok a munkanélküli vagy a földtulajdonnal nem rendelkező szegény ember, akik jobb esetben az ültetvényeken dolgoznak rendkívül alacsony bérért. Hatalmas a különbség a fehérek és a feketék, a meszticek és a mulattok, a betelepültek és az őslakosok között. Az őslakosok földműveléssel foglalkoznak, rizst, kukoricát, babot és banánt termelnek, de ez többnyire csak saját szükségleteik kielégítésére elegendő. A lakosság 37%-a munkanélküli. Az emberek 71%-a szegénységi küszöb alatt él, főként vidéken. A panamai nép 10%- a élvezi az ország jövedelmének 42%-át. Az egészségügyi ellátás sem kielégítő, magas a csecsemőhalandóság. Ezer emberre 1,7 orvos, a fővárosban ezer főre 7,5 kórházi ágy jut (vidéken mindössze 1,4). A legszegényebbeknek, akik a legnagyobb veszélyeknek vannak kitéve, egyáltalán nincs egészségügyi biztosításuk. A felemelkedés útja: a turizmus Már sorozatom első részében említettem, hogy Panama páratlan természeti szépségű ország. Erre utal maga az országnév is. Madárvilága 940 fajtából áll. így is hívják: madárparadicsom. Ezt az egyedülálló szépséget a külvilág csak mostanában kezdi felfedezni. Érdekes módon ez is a csatornaépítéssel hozható kapcsolatba. A térség az USA-hoz tartozott, és katonai felügyelet alatt állt, ezért a helyi lakosság nagy része kiszorult onnan. Ez az elkülönítettség jótékony hatást gyakorolt a természetre, a növény- és állatvilágra. Amíg országszerte az őserdők nagy részét kiirtották, a csatornaövezet természetvédelmi területté vált. Amikor 1999-ben az Egyesült Államok* kivonta csapatait az országból, és átadta az területet, akkor egy mindeddig rejtett, elképzelhetetlenül gazdag, paradicsomi világ tárult az utazók szeme elé. A hatalmas hegyvonulatok 3000 métert is elérő magasságából egészen Costa Ricáig lehetett ellátni. A pálmafákkal övezett, hosszú tengerpart szépsége lenyűgözi és életre szóló élményekkel ajándékozza meg az arra járókat. Panama szegény ország. Földje nem rejt természeti kincseket, ásványi anyagokat, olajat. Egyedül kávéból és banánból termelnek kivitelre is elegendő mennyiséget. Ezért napjainkban a fő törekvés az, hogy az ország a turizmusból jusson több bevételhez. Mégpedig úgy, hogy a lakosság életszínvonala emelkedhessen, és a munkanélküliek kereseti lehetőséghez jussanak. Ennek érdekében a többi közép-amerikai országgal szövetkezve egy tervet dolgoztak ki, amelyet röviden PPP (Plan Pueblo Panama) programnak neveznek. Az egyik fő törekvésük az, hogy a még meglévő, gyarmati korban épült klasszikus belvárosi épületeket, templomokat felújítsák. Közülük, nem egy része az UNESCO világörökségének is. A másik cél az ökoturizmus környezetbe simuló, emberi léptékű feltételeinek a kiépítése. Nem gazdag hoteleket, hanem szerény szállásokat biztosítanak a látogatóknak, akik gyönyörködhetnek a gazdag növény- és állatvilágban, vagy pihenhetnek a tengerparton. Ebbe a programba tudatosan vonják be az ott élő lakosságot, megélhetést biztosítva számukra. Például a kuna indiánok élnek is felkínált lehetőséggel. E törzsnek körülbelül negyvenezer tagja van, akik részben az Atlanti-óceán 40 szigetén, valamint a tengerpart menti falvakban élnek. Az asszonyok még mindig hagyományos öltözetüket viselik, a híres, gazdagon hímzett „molát”, gyöngyökkel díszített karkötőkkel és fejdíszekkel. Az ideérkező turistákat tradicionális ételeikkel kínálják, és egyszerű szállást nyújtanak számukra, valamint ruháikat, ékszereiket, használati tárgyaikat és agyagedényeiket adják el nekik. A falvak lakói így szinte teljes egészében az idegenforgalomból és a kereskedelemből származó bevételekből élnek. Reménység szerint a jövőben ez a fellendülés országszerte jellemzővé válik. Keveháziné Czégényi Klára « \
