Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)

2004-12-19 / 51-52. szám

2004. DECEMBER 19-26. - 11. oldal

Evangélikus Élet

Adventi beszélgetés D. Szebik Imrével,

a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspökével- Néhány nappal december ötödiké után álságos volna nem a népszavazás eredményéről, pontosabban eredménytelenségéről kérdeznem elsőként Püspök úr véleményét. Annál is inkább, mert a kettős állampolgársággal kapcsolatban püspökeink közösen aláírt körlevélben fordultak egyházunk népéhez...- Azt gondolom, hogy a szavazás eredményének tükrében még nagyobb szeretettel kell magunkhoz ölelnünk határon túli magyar testvéreinket, és bocsánatot is kell kémünk azoktól, akik megbántva érzik magukat. A kapcsolatokat tehát még szorosabbra kell fűzni. Ez az egyik feladatunk. Egyház- vezetőként a másik feladatunk annak előmozdítása lehet, hogy a törvényhozás mielőbb, minél kedvezőbb feltételekkel parafáljon törvényt a határon túli magyarok jogállásáról. Az egyházaknak nincs hatalmuk ennek kodifikálására, de az a lehetőségünk fennáll, hogy mindazokkal, akikkel kapcsolatunk van bármelyik párt képviselői közül - hiszen a frakciók ebben nem voltak egységesek -, azokat biztassuk egy jó törvény megalkotására, illetőleg elfogadására.- Azt a protestáns egyházak vezetői már a nem hivatalos végeredmény ismeretében siettek leszögezni, hogy még szorosabbra kívánják fűzni kapcsolataikat a határon túli testvéregyházakkal. Evangélikus viszonylatban mely területeken indokolt különösképpen is erősíteni a szálakat?- Eddig is meghívtuk minden jelentős országos eseményre, konferenciára az erdélyi magyar evan- gélikusság képviselőit, a jövőben még szélesebb kört igyekszünk elérni. Ugyanakkor nem szeretnénk azt hinni, hogy egyedül csak a mi konferenciáink segíthetik őket megerősödni hitükben, magyarságtudatukban. Mi magunk is szívesen megyünk hozzájuk, szívesen tanulunk tőlük. Több nemzetközi konferencia színhelye volt már Erdély, és 2007-ben szintén ők lesznek házigazdái az Európai Egyházak Konferenciájának, amely talán az első igazán nagy európai konferencia lesz Romániában a rendszerváltás óta.

Egy másik területe a segítségnyújtásnak a szociális támogatás. Betegségek esetén, orvosi beavatkozások szükségessége láttán eddig is igyekeztünk segítséget nyújtani; ha kellett, magyarországi gyógykezelésekre is lehetőséget teremtettünk.- Ha már a határon túli testvéreinkkel kapcsolatban szóba hozta Püspök úr az egészségügyet, beszéljünk a december 5-i referendum másik - jóllehet sokak szerint kevésbé jelentős - kérdéséről. Ismert, hogy a szavazást megelőzően vezető minisztériumi tisztségviselők is példálóztak az evangélikus egészségügyi központtal, amelynek tervét - szerintük - meghiúsíthatja a privatizációs kormányzati

szándék megtorpedózása. Ön szerint a népszavazás ilyetén kimenetele veszélyezteti-e a terv megvalósulását?- Én úgy vélem, hogy a népszavazás eredménye nem befolyásolja a kormány azon szándékát, hogy egyházunk rendelkezésére bocsásson egy evangélikus kórházcentrum kiépítésére alkalmas épületkomplexumot. A tárgyalások folynak, és én azt remélem, hogy 2005 elején megnyugtató módon le is zárulnak.- Gondolom, ettől azért még nem leszünk teljesen nyugodtak, hiszen a projektben jelentős szerepet vállalt bajor testvéregyház is anyagi nehézségekkel küszködik...- Mi azt reméljük, hogy 2007-től jelentős pénzügyi forrásokat nyithat meg az uniós országok közös együttműködésében megvalósuló egészségügyi program. Az igazság az, hogy bajor testvéreink arra számítottak, hogy ehhez a programhoz nem 2007-től, hanem az európai közösségbe történt felvételünk időpontjától csatlakozhatunk. Nem így történt.- Mindeközben ráadásul „ belföldi "forrásaink is apadni látszanak...- Ami az állam által - törvényben szabályozott módon nyújtandó - egyházi támogatások mértékét illeti, a kormánnyal elsörenden az iskolák támogatásával kapcsolatban bontakozott ki vitánk, amely ebben a pillanatban még nem ért véget, hiszen a költségvetést még nem szavazták meg. Pontosan tehát még nem tudjuk, hogy az iskolafenntartással összefüggésben mik lesznek a bennünket érintő sarokszámok. Ez idő szerint mintegy százmillió forint kisesés látszik valószínűnek. Ezt pótolni valamilyen egyéb forrásból kellene.

Miközben azonban az illetékes állami testületektől pénzügyekben is elvárjuk a méltányos intézkedéseket, nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy az anyagi áldozatvállalás legkevésbé terhes lehetőségével korántsem él maradéktalanul a hazai evangélikus- ság. Arra a bizonyos 1%-ra gondolok, amelyet minden adófizető hívünk adójából írhat jóvá a Magyar- országi Evangélikus Egyház javára. Attól tartok, hogy még a közösségi hitéletüket gyakorlók között is szép számmal akadnak, akik - talán egyszerűen feledékenységből - elmulasztják kitölteni az erre szolgáló nyilatkozatot. Tartalékainkat elsősorban természetesen azok az egyházzal szoros kapcsolatot nem ápoló, de a 2001. évi népszámlálás során magukat evangélikusnak valló testvéreink jelenthetik, akiknek fokozottabban szeretnénk szívükre helyezni ennek a gyakorlatilag semmibe sem kerülő gesztusnak a jelentőségét. Arra kell törekednünk, hogy ezek a felajánlások minél nagyobb számban biztosítva legyenek.- A történelmi egyházak esetében a különböző felmérések nagyjából hetven százalékra teszik a felekezeti hovatartozásukat számon tartók, de egyházfenntartó gyülekezeti tagsággal nem élők számát. Hogyan fog eljutni ez az üzenet azokhoz, akik legfeljebb nagy ünnepeken nyitnak be a templomukba?- Nagyon nem szeretném, ha kizárólag az 1%-ra való buzdítást hallaná meg templomainkban az, aki betér az Isten házába, de kétségtelen, hogy gyülekezeteink vezetői - presbiterek, lelkészek - sokat tehetnek azért, hogy a közösségükhöz lazábban kapcsolódók szívére helyezzék az egyházfenntartás eme módját. Másrészt nyilvánvaló, hogy „templomkerülő testvéreinket” a világi médiumokon keresztül, jó értelemben vett PR-tevékenység- gel kell megpróbálnunk mozgósítani, miként arra az elmúlt esztendőben a katolikus egyház jó példával szolgált.- Sokat hezitáltam, szerencsés dolog-e politikai, illetőleg anyagi vonatkozású témákkal indítanom ezt az „adventi beszélgetést". Megkerülni persze legalább ilyen nehéz lett volna, hiszen a világi sajtó az egyházakkal szinte kizárólag e két témával összefüggésben foglalkozik. Nem volt ez mindig így, de manapság mintha újra egyfajta egyházellenes közhangulat gerjesztését szorgalmaznák a szekulá- ris médiumok...- Nem a társadalom egésze egyházellenes, de kétségtelenül felerősödtek olyan hangok, amelyek emlékeztetnek bennünket a korábbi évtizedek egyházellenes támadásaira. A média többnyire csúsztatásokkal igyekszik rossz érveket egymás mellé illeszteni, amelyekkel azután - úgymond - „hangulatot kelt”. Jó példa erre az a média által mára sikeresen elterjesztett tévhit, hogy az egyházak túldotáltak, az egyházak állami támogatása túlméretezett. Én azt gondolom, hogy azoknak az egyházi ingatlanoknak az értéke, amelyek a rendszerváltás után is az állam tulajdonában maradtak - s amelyeknek ilyesformán a hozadéka is az államot illeti -, még mindig messze magasabb, mint az az összeg, amellyel az állam az egyes felekezeteket támogatja.

Másik oldalról pedig az állami dotációk döntő többsége olyan célt szolgál, amely az államtól átvállalt feladat. Tehát iskolafenntartás, kollégiumüzemeltetés, szociális tevékenység...

* * *- Közügyeinkről egészen személyes témára váltva, hadd tegyem fel most Püspök úrnak azt a kérdést, amellyel szívem szerint kezdeni szerettem volna ezt a beszélgetést. Felettébb kíváncsi volnék ugyanis arra, hogy Püspök úr milyen szépirodalmi művet, regényt olvasott utoljára?- ...Úgy két hete fejeztem be dr. Papp Lajos szívsebész Quo vadis, Domine? című könyvét, ami nagyon megfogott. Ez persze inkább tényregény, és bár tanúsíthatom, hogy nagyon szép, de talán mégsem szépirodalom. A névnapomra viszont kaptam „vegytiszta” szépirodalmat is. Ez egy két-három oldalas Móra-novellákból összeállított kötet, amelyből általában esténként olvasok el egyet-egyet. Feltételezi, hogy az Evangélikus Élet olvasóit érdekli az is, hogy mit láttam utoljára színházban vagy moziban?- Hetilapunk olvasóit természetesen minden érdekli, de ezekre azért nem gondoltam rákérdezni, mert amennyire én ismerem egyházunk vezetőinek munkaprogramját, gyanítom, hogy a kulturális, művészeti események többségén elöljáróink „hivatalból ” - püspöki minőségükben - vesznek részt. És őszintén szólva már a munkaprogram töredékének ismeretében is nehezemre esett feltételezni, hogy a szabadidőbe még egy kis szépirodalom is belefér...- Hát, ahogyan említettem, naponta legfeljebb két-három oldal... Tagadhatatlan, hogy már önmagában a püspöki hivatallal járó „szolgálati idő” mennyisége is megterhelő, szellemileg és fizikailag egyaránt. Próbára teszi egészségünket és idegrendszerünket is. Szigorúan számolva jó, ha háromhetente sikerül szert tennem egy fél szabadnapra, és ez bizony kevés.- A püspöki tisztség legalább három többletfeladatot ró betöltőjére. Elnök-püspökként lehet-e fontossági sorrendet felállítani e funkciók között?- A prioritásokat egy-egy konkrét ügy időlegesen megváltoztathatja, de számomra a gyülekezetekben végzett igehirdetés a legfontosabb. A lelkészek pásztorolásának feladatát említeném a második helyen, és csak legvégül az egyházkormányzással kapcsolatos teendőket, dacára annak, hogy ezek között kifejezetten elnök-püspöki feladat az állami szervekkel való kapcsolattartás.

E három „klasszikus püspöki funkciót” azonban számos egyéb munkaág egészíti ki. Mint például a külföldi testvéregyházakkal való kapcsolattartás, a hittudományi egyetemünkön folyó lelkészképzés figyelemmel kísérése, és hát a hivatalvezetés, az adminisztráció, egyfajta PR-tevékenység és így tovább.- Gratulálnom illenék a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnökévé történt közelmúltbeli megválasztásához, de attól tartok, hogy a négy évvel ezelőtt kialakított háromkerületes egyház-struktúra sem enyhített az elnök-püspök leterheltségén.- Valóban nem, de örömmel jelenthetem, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház püspökei között jó a munkakapcsolat, emberileg is harmonikus, testvéri a viszony. Hogy a feladatok megosztása enyhített volna bármelyikünk helyzetén? Erről nem tudok. De ne feledjük: a harmadik egyházkerület létrehozását alapvetően az is indokolta, hogy az ezredfordulóra intézményeink száma hirtelenjében hetvenre emelkedett, ami akár hetven új gyülekezetként is felfogható.

Ha már szóba került a feladatmegosztás, hadd hozzam szóba a hatalom elválasztásának Montes- quieu-elvét, amelynek a hatályos egyházi törvényeinkben történt érvényesítésével - a magam részéről - nem tudok egyetérteni. Sem teológiailag, sem egyházpolitikailag nem tartom szerencsésnek. Ez igen-igen megnehezítette a püspökök szolgálatát a gyülekezetekben. Túl azon, hogy Montesquieu ateista filozófus volt, szerintem nincs a világon még egy olyan egyház, ahol a hatalomelválasztást ilyen módon kodifikálták volna. Feladatokat természetesen el lehet különíteni; ahol személyi ütközések vannak, ott meg is kell ezt tenni, de az egyházvezetői jogosítványok” olyan mértékű szétválasztása, amilyen mértékben ez törvényeinkben történt, már csak egyházunk nagyságából következően sem volt célravezető. Most folynak ugyan tárgyalások a zsinat és a közgyűlés feladatkörének összevonásáról, de a püspöki jogkört ez csak közvetve érinti. Félreértés ne essék, nem magamnak szeretnék többletjogokat vindikálni, hiszen mire a törvény e szempontból történő újragondolása módosításokhoz vezethetne, addigra én már bizonyára nyugdíjban leszek. Mivel azonban szeretem egyházunkat, természetesen nem közömbös számomra, hogy a jövő miként alakul, s anélkül, hogy ki akarnám élezni ezt a kérdést, véka alá sem kívánom rejteni a véleményemet.- Legfontosabb feladataként Püspök úr a gyülekezetekben történő szolgálatot jelölte meg. Elnökpüspökként sokfelől kap meghívásokat, de - mint az Északi Egyházkerület püspöke - nyilván az északi kerület gyülekezeteiben érezheti igazán otthonosan magát. Önnel ellentétben azonban nekem olyankor is van alkalmam ellátogatni ezekbe a gyülekezetekbe, amikor „ nem zajlik bennük püspöklátogatás "...-Ne folytassa, tudom, mit akar kérdezni! Tisztában vagyok vele - szoktam is mondani -, hogy amikor püspök szolgál egy istentiszteleten, akkor többnyire a „bruttó gyülekezet” van jelen, és hát a résztvevők számából le kell vonni az áfát, akarom mondani legalább 25 százalékot. Az ünnepibb külsőségek azonban nem feltétlenül takarják el a gyülekezet nétköznapi gondjait, sőt. Másrészt a püspöklátogatások egyik célja éppen az, hogy hitük erősítése révén az egyházközséghez való kötődése is erősödjön azoknak, akiket vékonyabb szál fűzött a gyülekezethez. Az egy-két évközi püspöklátogatás ugyanakkor természetesen nem helyettesítheti a gyülekezet lelkészének egész évi lelkiismeretes munkáját.- Mennyire van Püspök úrnak tudomása arról, hogy milyen kép él egyházunk népében a személyéről, püspöki munkájáról?- A legtöbb gyülekezeti tagnak egész egyházunk működéséről szegényes az ismerete. Kevesen tudják, hogy mit csinál a zsinat, hogy mivel foglalkoznak bizottságaink. Híveink többsége valószínűleg azzal sincs tisztában, hogyan épül fel egyházunk struktúrája, és hogy abban milyen munkaágakon belül végezzük a szolgálatokat. Minderről bizonyára csak keveseknek van fogalmuk. De ezt nem tekintem valódi problémának. Hiszen az egyház a gyülekezeteiben kell, hogy éljen, a legfontosabb pedig az, hogy egyházunk tagjainak Istennel legyen élő kapcsolatuk, hogy legyen élő a hitük.

Az azért néha persze bosszant, máskor csak megmosolyogtat, amikor valaki úgy véli, hogy a püspök dolga csupán annyi, hogy hétfötől-szombatig felkészüljön a vasárnapi prédikációra, és el sem tudja képzelni, miért nem sikerül - esetleg két nap után sem - elérnie őt a hivatalában.

Azok a lelkészeink, akik maguk is tapasztalják, hogy híveik körében hamis kép él a püspöki tevékenységről, időnként megkérnek, ugyan beszéljek már gyülekezetükben arról, mi mindent csináltam az elmúlt héten. Akarja, hogy önnek is elmondjam?- Tudja Püspök úr, a terjedelmi korlátok... Éppen meg szerettem volna köszönni, hogy időt szakított erre a beszélgetésre...- Én viszont végezetül szeretném megragadni az alkalmat, hogy ezúton is meghitt adventét és áldott karácsonyt kívánjak az Evangélikus Élet olvasóinak és egyházunk minden hívének.

T. Pintér Károly