Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)

2004-12-19 / 51-52. szám

10. oldal - 2004. DECEMBER 19-26. ; Evangélikus Élek Karácsony vigíliája 1944-ben Jászlak és betlehemek A hatvan évvel ezelőtti sötét hétközna­pok után sötét ünnepnapok következtek. Karácsonykor kezdődött Budapest ost­roma. A Vörös Hadseregtől nem lehetett ünnepi kegyeletet várni, de az akkori magyar (?) kormány sem akart békessé­get a születés napjaira. Az előző hetek­ben rendszeresek voltak a kivégzések, és jutott belőlük az ünnep idejére is. December 24-én, karácsony vigíliáján akasztották fel Bajcsy-Zsilinszky Endrét, a nemzeti ellenállás zászlóhordozóját. Az ilyesmi még a fasiszta diktatúrák tör­ténetében is különleges esemény. A had­bíró, amikor valaki megkérdezte, hogy miért akkorra időzítette a kivégzést, a krónika szerint így felelt: „Nyugodtan akartam tölteni az ünnepeket.” Igaz, Jé­zust is ünnep előnapján ölték meg... A siralomházban evangélikus lelkész segített az elítéltnek a találkozásra való felkészülésben. Bajcsy-Zsilinszky az evangéliumban hívő ember lelkierejével várta a véget. Erős volt mindig, de ko­rábbi, önelvű gerincességéhez a hit biz­tonsága is társult. Egyes elbeszélések szerint a lelkész egészen addig az ajtóig kísérte őt, amely a börtönfolyosóról a ki­végzés színhelyéül szolgáló udvarra nyílt. Szörnyű művelet lehet az akasz­tás... A már zűrzavarossá vált helyzet­ben valószínűleg nem tudták előkeríteni a hivatásos ítélet-végrehajtót és segédeit, így a hóhérságot három katona vállalta - kevesebb pénzért, mint amennyi az álla­mi hóhérnak járt volna. Azt mondják, az egyik baka vállalta Júdás teljes sorsát: az árulás után az öngyilkosságot is. Mivel a halálos ítéletet különleges ka­tonai bíróság hozta, azt a „föhadügyér- nek” kellett jóváhagynia. Megtette. Az­tán eljött az az idő is, amikor őt állították A költő egyik legszebb versében, a nem sokkal a halála előtt írt Bach templomai­ban található a fenti sor. Harmincnégy éve, hogy fiatalon - negyvenhat évesen - itt hagyott bennünket. E lap hasábjain Szalatnai Rezső búcsúztatta. 2004 kará­csonyának első napján lenne nyolcvan­esztendős. ,Jézuska hozta” - olvashat­juk édesanyja emlékezésében. „Magyar költő volt, népe, nemzete sorsát élő és tisztán látó, akire felfigyel­tek mindenütt, ahol csak magyar köny­vet, verset olvasnak - írja a jeles kolozs­vári költő, Lászlóffy Aladár. - Nem tor­nyosult senki elé és senki fölé, önmaga­ként egyszer csak, méltán előtérbe ke­rült, és ott állt végig azok közt, akik megérdemlik a tiszteletet s a figyelmet a jelen magyar irodalmában.” A nyíregyházi tanítóképző egykori nö­vendéke, aki cserkésztábortüzek mellett a kodályi új Magyarországról álmodott, s aztán tanító lett a város környéki bokorta­nyák „fénybe törő” jegenyéjeként és a vi­lág legnagyobb evangélikus tantestületé­nek tagjaként. Később, a fővárosba kerül­ve is mindvégig szülőföldje szegényei­nek, kétkezi munkásainak képviselője, a „szeretni való kis magyarság” elkötele­zettje maradt, irodalomban és közéletben egyaránt. 1956-ban a forradalom mellé állt. Hitt, reménykedett abban, hogy az új világ sorsa jobbra fordul. A hatalom nemkívánatos személlyé nyilvánította őt. Sorra írta a kiábrándultság, a hiábavaló­ság énekeit. Később,. 1965-ben Kossuth- díjat kapott. A halála utáni évtizedekben újra méltatlanul bántak vele. Váci azonban „makacs halott”. Budai lakásának ablakából mintha ma is harmó- niumának zsoltárzengése hangzana. Nyolcvanévesen is „nyitott sebek érzé­kenységével” élő költő jár közöttünk, meghökkentő és kivételes könyvvel aján­dékozva meg ma is szép számú olvasóját. A Lobogó jegenyék - Váci Mihály isme­retlen naplója 1956 októberéből versei, vallomásai című kötet (Kőzdok Kiadó, bíróság elé, és őt akasztották fel, mint fa­siszta hazaárulót. Áldozatával ellentétben - katona létére - ő azonban gyáván visel­kedett. Felajánlotta szolgálatait - kegyel­mi kérvényben - az új hatalomnak. Egy jól értesült tollnok azt is megírta, hogy megpróbálta lekenyerezni a hóhért, hogy „emberséges” akasztásban legyen része. Bajcsy-Zsilinszky koporsóját 1945- ben a falujába szállították a nyugati vé­gekről, végig az országon. A lakosság útközben lerótta tiszteletét, ennek során evangélikus lelkész is szolgált. A kor­mány nemzeti hősként ismerte el Bajcsy-Zsilinszky Endrét, és „nemzetvé­delmi miniszter” posztumusz címet ado­mányozott neki. Talán szerencséje, hogy nem érte meg azt az időt, amikor a régit felváltó újabb diktatúra üldözni kezdte az antifasiszta ellenállás résztvevőit. Bá­torsága, szilárd jelleme akkor is a vesztét okozhatta volna. Nemzetéhez küldött végső üzenete így hangzik: „Legyen a magyar a jövőben gerinces!” Volt ok er­re a figyelmeztetésre. A mának is szól. Dr. Bán Ervin János Váci Mihály ismeretlen naplója 1956 októberéből, versei és vallomásai Budapest) még az életmű ismerőinek is meglepetés. Hiszen a benne bemutatott csodálatos napló, az összegyűjtött ’56-os versek - köztük kötetben eddig soha nem közölt írásokkal - egyaránt az újdonság erejével hatnak, s a hozzájuk kötődő-kap­csolódó reprezentatív vers- és prózaválo­gatással, továbbá a friss képmellékletek­kel együtt egészen új megvilágításba he­lyezik az életművet. Váci Mihály először áll előttünk teljes személyiségével, igazi arcával. A könyv elején Illyés Gyula val­lomással, Ratkó József pedig Jegenye, bodza című záróversével tiszteleg a barát és költőtárs emléke előtt. A kötetet e so­rok írója válogatta és szerkesztette, s írt hozzá sok új adattal, személyes emlékek­kel átszőtt előszót. Most a karácsonyfa alól vehetjük kéz­be az ünnepi kötetet. A felütött versek egyike sem jelenhetett meg a költő éle­tében. Tasnádi Gábor Néhány napja ismét meghívót dobott be a postás szerkesztőségünk postaládájá­ba, amely immár a tizenegyedik betlehe­mi jászol pályázat kiállításának megnyi­tójára invitált a Pataky Művelődési Köz­pont galériatermébe. „Vajon lehet-e újat alkotni erre a so­kadik pályázati alkalomra?” - fordult meg a fejemben, miközben a helyszínre igyekeztem. Ám ez alkalommal sem csalódtam, és lenyűgözve állapíthattam meg: az Úristen hihetetlen kreativitással áldotta meg az embert. Mint ismeretes, a több neves alapít­vány és egyesület által közösen meghir­detett pályázatra nemcsak hivatásos kéz­művesék nevezhettek be, hanem min­den, magában alkotókedvet érző sze­mély vagy csoport, életkortól függetle­nül. A művek alapanyagát és megalkotá­suk technikáját sem kötötte a kiírás, így felsorolni is nehéz volna, hányféle mó­don készültek el a Jézus születését meg­jelenítő, színvonalas alkotások. A Ma­Egy zöld tűlevelű - lehetőleg egy jege­nyefenyő -, valódi gyertyák lángja, szí­nes üveggömbök és boa. Mindezek a né­met otthonok karácsonyi hangulatának kellékei. A karácsonyfa feldíszítésének ötlete Németországból kiindulva terjedt el az egész világon. Először a bieder­meier idején, tehát a 19. század első fe­lében öltöztették díszbe a fenyőt Német­honban, és elsőként ugyancsak itt váltot­ta fel a fára aggatott almát és diót az üveggömb dísz. Ha kíváncsiak vagyunk e hagyomány eredetére, akkor felfede- zőutunk a türingiai Lauschába vezet. Kezdetben - mondják a néprajzkuta­tók - volt „a paradicsom fája”. Gyümöl­csöket (főként almát) akasztottak az ága­ira, és a középkorban azt a célt szolgálta, hogy karácsony idején emlékeztesse a templomba érkezőket az eljövendő örök élet távlataira. Dél-Németországban épp­úgy, mint a kelet-poroszországi Königs- bergben az évszázadok során újra meg új­ra találunk utalásokat arra, hogy a temp­lomokban, a tereken - karácsonyi szim­bólumként - örökzöldeket állítottak fel, és olajmécsesek vagy faggyúgyertyák se­gítségével világították meg őket. A ko­romképződés miatt azonban aligha lett volna elképzelhető, hogy a családok a lakószobában is karácsonyfát állítsanak. Luther és a karácsonyfa A napóleoni háborúk után támadt igény a német polgárokban a közmondásos „bie­dermeier meghittségre”, az idillre és a családi boldogságra. A sztearin (1818), majd a paraffin (1830 körül) - két olcsó, jól világító és kevéssé kormozó anyag - felfedezése a gyertyával díszített kará­csonyfát hamarosan a polgári otthonok elmaradhatatlan részévé tette az ünnep idejére. Nem sokkal később már a kéz­műves- és munkáscsaládok is átvették ezt a szokást. Utólag magát Luthert is kap­csolatba hozták a fenyőfával. A witten­bergi Luther-csamokban látható Carl Au­gust Schwerdgeburt 1843-ban készített acélmetszete, melynek címe Luther és családja Wittenbergben, 1536 karácso­nyán. A reformátor és felesége, Bóra Ka­talin, valamint gyerekei és munkatársa, Melanchthon mellett ott látható a gyer­tyákkal díszített karácsonyfa is. Ilyen és ehhez hasonló esetek vezettek oda, hogy egyes körökben az a téves elképzelés ter­jedt el, hogy a karácsonyfa a reformátori hit ismertetőjegyeinek egyike. Gyümölcsök helyett üveg Hogyan került az üveggömb a képbe? Erre a kérdésre a választ Türingiában, Lauschában kell keresnünk, ahol 1597 óta megszakítás nélkül folyik üveggyár­tás. „Mint annyi minden, ez is egy le­gendával kezdődött” - tudtuk meg Uwe gyarországról és a határon túlról érke­zett százkilencven alkotó közel három­száz kiállított műremeke között öröm­mel fedeztem fel evangélikus pályamű- veket is. így például a piliscsabai Fébé otthon és a szarvasi Vásártéri Napfény Evangélikus Óvoda műveit vagy a már több éve a díjazottak között lévő csömö­ri Kis Rozália csuhébetlehemesét. Az ingyenesen látogatható kiállítást 2005. január 14-ig lehet megtekinteni keddtől vasárnapig 10 és 18 óra között. A kiállított alkotásokról készített Betle­hemi képeskönyv - 2004 című fotóalbum a helyszínen is megvásárolható, vagy be­szerezhető a Magyar Kézművességért Alapítvány címén (1054 Budapest, Kál­mán Imre u. 20.). Ára: 30Ö0 Ft. B. Zs. (Pataky Művelődési Központ, Budapest X., Szent László tér 7-14. Megközelíthe­tő a 9-es busszal; a Blaha Lujza térről a 28-as villamossal; az Örs vezér teréről a 62-es vagy a 3-as villamossal.) Claassentől, a város üvegművészeti mú­zeumának igazgatójától. Eszerint egy szegény, helyi üvegművesnek nem ma­radt pénze arra, hogy megvegye a kará­csonyfa díszítéséhez szokás szerint használt almát és diót. De mert a gyere­keinek szenteste egy szépen felékesített fát kellett találniuk otthon, a díszeket el­készítette - üvegből. Az új díszek nagy. tetszést arattak nemcsak az üvegfúvó családjában, de az idegenek körében is. Új „trend” született. Hogy mindez valóban így történt-e vagy sem, nem tudhatjuk. Az viszont tény, hogy az első írásos „bizonyíték” szerint Lauschában 1848-ban készült először üveg karácsonyfadísz. Idővel egyre vékonyabb falú díszeket készítet­tek egyre változatosabb formákban: csil­lagok, madarak és más motívumok alakját kapták a díszek. Ez az új díszíté­si mód kezdetben leginkább a régióban vált ismertté. Mai szóhasználattal élve még hiányzott a ,jó marketing” ahhoz, hogy elterjedhessen egész Németország­ban, majd pedig szerte a világon. Karácsonyfa a háborúban Ekkor jött a német-francia háború (1870-71). A patriotizmus nemcsak Po­roszországban erősödött; az összes né­met tartomány egyesült erővel szállt szembe az „ősellenséggel”. A Párizs melletti versailles-i kastély hírneves ter­meiben, melyek falát Napóleon győzel­mét megörökítő képek díszítették, kór­házat alakítottak ki a sebesültek számá­ra. 1870 decemberében természetesen karácsonyi ünnepet is rendeztek itt a ka­tonáknak, magától értetődően gyertyák­kal ékesített fával. Hogy, hogy nem, a gyertyák mellett Lauschából származó üveggömbök is kerültek az ágakra... A Gartenlaube című népszerű folyó­irat és más sajtótermékek is fényképes tudósítást közöltek erről az eseményről. Az ezüstszínű üveggömbökön megsok­szorozódó csillogás olyannyira lenyű­gözte az olvasókat, hogy mindenki rög­vest ilyen fenyőfát akart látni a saját ott­honában is. A szegényesen elő üvegfú­vók a türingiai Lauschában nemsokára nem csupán mellékkeresetként, kis mennyiségben, hanem főállásban készí­tették az üveggömböket a karácsonyfák­ra. Hamarosan minden második ház la­kói üvegművességgel - főként karácso­nyi díszek készítésével - keresték meg mindennapi kenyerüket. A német példa iskolát teremtett: Amerikában hamar felfedezték ezt az új­fajta divatot, neves üzletházak emberei érkeztek az európai kontinensre. Az egyesült államokbeli Woolworth üzlet­lánc már 1880-tól szorgalmazta egy te­lephely létrehozását Sonnebergben. A helységben még egy saját irodaházat is építtettek. Az első világháború kitörésé­ig a karácsonyi üveggömb készítésének monopóliuma azonban a németországi Lauscha kezében maradt. Horogkereszt és Hitler-portré Ahogyan a karácsony egyre többet ve­szített keresztény tartalmából, és egyre inkább „családi és ajándékozási ünnep­pé” alakult át, úgy lazult a kapcsolat az üvegdísz és „a paradicsom fája” között. A háborús időkben - 1914 és 1918 kö­zött - zeppelinek és Hindenburg-portrék „tették szebbé” a fát, manapság pedig akár már mobiltelefon formájú díszt is vásárolhatunk. A nemzetiszocialista uralom - horogkeresztek és rovásjelek formájában - ugyancsak hátrahagyta a maga nyomait az üvegdíszeken. Claas- sen azt is elmesélte, hogy egy helybéli üvegfúvó a padláson, nagyapja hagyaté­ka között kutatva érdekes formára buk­kant. Ennek felhasználásával elkészítet­te a díszt, és meglepve tapasztalta, hogy az Hitlert ábrázolja. Ez a motívum felte­hetőleg azért nem terjedt el szélesebb körben, mert igencsak veszélyes lett vol­na, ha a gyerekek azt mesélték volna az iskolában, hogy otthon „felakasztották” a Führert... Ázsiai konkurencia Lauscha azon kevés üzemének, mely túlélte a rendszerváltoztatást, más német konkurens cégek mellett az olcsó ázsiai portéka csáberejével is meg kell küzde­nie. A karácsonyfadíszeket ugyan egész évben folyamatosan gyártják, de csak az esztendő néhány hetében, tehát egy igen-igen rövidke szezonban van rá ke­reslet. Lauschában - az üvegből készült karácsonyfadíszek őshazájában - azon­ban a vevők minden különleges kívánsá­gát teljesítik, legyen szó bármilyen for­májú vagy nagyságú üvegről. (Harald Krille írása nyomán. Fordította: Gazdag Zsuzsanna) „En őt szolgálom - az egyetlen teremtőt” Váci Mihály nyolcvanadik születésnapjára A karácsonyi üveggömbök története A türingiai Lauschából származó, gömb alakú karácsonyfadísz valójában a szükség szülötte Fotó: Bottá Dénes

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents