Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-12-19 / 51-52. szám
Milos József felvételei 200 4. DECEMBER 19-26. - 7. oldal Evangélikus Élet Newton paróka nélkül Interjú Bitskey Tiborral Newton parókával a kezében érkezik, inggallérja fodrokban omlik a kabátjára. Melegen megszorítja a kezemet, előkotor egy doboz cigarettát, majd senkivel össze nem téveszthető baritonján ennyit mond: „Parancsoljon!” Ahogy a szemébe nézek, már nem is Newtont látom, hanem Rákóczi hadnagyát, amint Baradlay Ödönné válik. Némi kutatás után észreveszem Cyranót, Rodrigót, Vronszkijt és István királyunkat is. És mindezek mélyén Bitskey Tibor néz vissza rám. Az Evangélium Színház színpadán épp Dürrenmatt fizikusai fojtogatják ápolónőiket, míg mi a társalgóban ülünk és beszélgetünk. Newton szerepében (Dürrenmatt: A fizikusok)- Önnek szívügye ez a színház. Miért?- Részben azért, mert evangélikus vagyok, és ez a színház a protestáns egyházak támogatásával született. Kezdetektől tagja vagyok a társulatnak, és az előadások nagy részében szerepet is kapok. Művészileg szép megoldást jelentett ez nekem a nyugdíjazásom után, és állandó munkát is. Másrészt gyönyörű lehetőség, hogy a kommersz zenés darabokat játszó színházak mellett mi komoly, tartalmas műveket állítunk színre. Sík Sándor István királya, amit már itt játszottam, életem legnagyobb színházi élménye volt. Pedig voltam én Cyrano, Rodrigo a Cidben és néma Levente is.- Rodrigo a kihagyott lehetőség. Annak idején egy francia rendező megkereste Önt az előadás után. és megkérdezte, hogy eljátszaná-e a Cidet Franciaországban is. Nemet mondott. Nem bánta meg?- Lehetetlen lett volna menni. Akkor harminc előadásom volt havonta, és kínos helyzetbe hoztam volna két színházat is. Ilyen hűtlenséget egy színész nem követhet el. Ezenkívül ófranciául kellett volna megtanulnom a darabot, ami egy francia színésznek is problémát okozott volna. Persze sajnáltam a kihagyott lehetőséget, de nem mentem.- Lehetett volna operaénekes is.- Hát igen. Lendvai Bandi bácsi, aki az Operaház művésze volt, teljesen elragadtatottan beszélt a hangomról. „Gyere, fiam, két és fél oktávod van, ha akarsz, tenor leszel, ha akarsz, basszus vagy bariton. Két év múlva országos hírű, négy év múlva világhírű énekest csinálok belőled!” mondta. A prózai színészséget a csúcson kellett volna abbahagynom. Pedig mehettem volna külföldre.- ’56-ban majdnem elment.- Az akkori barátnőmmel elhatároztuk, hogy megyünk. Azon az éjszakán megéltem a honvágy minden fájdalmát. Tudja, mihez lehet ezt leginkább hasonlítani? A nagyon nagy szerelmi csalódáshoz, amikor az embernek ég, sajog a lelke. El kell olvasni Márai Halotti beszédét, ő írja le a legpontosabban. Mit szenvedtem volna, ha elmegyek! Maradtunk. A lánynak kiújult egy régi fagyása, és nem tudott cipőt húzni.- Ön a fasori gimnáziumban érettségizett. Nem jelentett ez hátrányt az ötvenes években?- Amikor jelentkeztem a főiskolára, teljesen őszintén leírtam, hogy kiskereskedő az apám, és hogy egyházi iskolába jártam. Ennek ellenére fölvettek. Pedig sokszor még az is bűnnek számított, ha valakinek egyáltalán érettségije volt. Nagyon megtetszhettem valakiknek. Ez érezhető volt a felvételin is. Belekezdtem egy-egy versbe, de pár sor után mindig megállítottak.- Gondviselésként élte meg? Akkor nem. De életem során számtalanszor éreztem, hogy Isten a tenyerén hordoz. Voltak nagyon rossz pillanatok az életemben: szerelmi csalódások, a pályáról való félreál- lítás. És valahogy mindig jóra fordultak a dolgok. Amikor azt hittem, hogy valami rossz következik, akkor kiderült, hogy az a rossz azért történt, mert az volt a megoldása az életemnek. Volt egy nagyon profán, már szinte nevetséges esetem. Autóztam úgy tíz évvel ezelőtt, esett az eső, egy fillér se volt nálam, és bosszankodtam, mert valamit meg akartam venni. Egyszer csak megláttam az út szélén egy pénztárcát. Hiszek a csodákban.- Az sem lehetett véletlen, hogy ’56-ban Szabó Lóci (Szabó Lőrinc fia) lerángatta Önt a forradalmárok teherautójáról.- A Rákóczi úton jöttek az angyalföldi munkások, felismertek, és kiabáltak, hogy menjek velük a rádióhoz. Már másztam fel az autóra, amikor Lóci és a kedvesem lerángattak, majd bezártak a lakásba, nehogy elmenjek.- A rendszerváltozást hogyan élte meg?- Sok-sok reménykedéssel. Kicsit másképp képzeltük. Most már inkább azt remélem, hogy beindult egy lassú folyamat, és majd a gyerekeinknek, unokáinknak megadatik az, amire mi vágytunk: valami kiegyensúlyozott, szép, demokratikus és hazafias állapot. Amikor szabadon lehet élni és érvényesülni, nem rekesztünk ki senkit, és minket sem zárnak ki sehonnan.- Mivel telnek a napjai mostanában?- Sokat olvasok. Márait, Wass Albertet. Almaim már nincsenek, a legkisebb fiamat szeretném még felnevelni, aki most negyedéves a közgázon. És szeretnék még színházat játszani, hiszen jó erőben érzem magam. Mindig is sokat sportoltam, bár ebből mára már csak a reggeli torna maradt, de rosszul érzem magam, ha nem mozoghatok. Az elmúlt években felkértek, hogy játsszam az új Nemzetiben, a József Attila Színházban, az Új Színházban. A filmszerepek valahogy elmaradtak. Csak egy szűk kört hívnak oda, a magunkfajtát kirekesztik.- Elég későn kapott Kossuth-díjat.- Igen. Már elmúltam hetven, míg nagyon sok kolléga a harmincas éveiben megkapta. Volt egy szakmai hullámvölgyem, amikor félreállítottak a színházban. Akkor önálló előadóesttel jártam az országot. Már harminc évvel ezelőtt bemondták, hogy Bitskey Tibor Kossuth-díjas következik. A közönség megelőlegezte nekem. De nem voltam elkeseredve. A közönség szeretetét jelzi, hogy ezerötszázszor előadhattam ezt az estet. Ekkoriban mondtam gyakran Móra Ferenc Hegedű című versét, amely az ars poeticámmá vált. „Ma is, ami szép akad az utamba, lelket keresek én gyerekésszel abba, mindig apróra bontogatom, s a semmit mindig megsiratom.” A tartalom és a forma egysége. Ez a legfontosabb. Nem elég, ha valami szép, legyen tartalma is, szép mondanivalója is! Csak azokat a darabokat szeretem, amelyeknek a lényege előremutató, emberséges és nemes. Még akkor is, ha Newtont játszom... Nagyon fontos felhívni a figyelmet a tudó- ■ sok felelősségére! „Két és fél oldal van hát- - szólt be az ügyelő. Bitskey Tibor fejére igazította a parókát, és Newton daliás léptekkel távozott, hogy felelőssége teljes tudatában hátralévő életét egy elmegyógyintézetben töltse. Jánosi Vali Jókai Anna Kelenföldön Az elmúlt szombaton a kelenföldi evangélikus gyülekezet adventi szeretetvendégsé- gén Jókai Anna Kossuth-díjas író tartott előadást Ember a harmadik évezredben címmel. Személyes hangon szólt a család fontosságáról, arról, hogy mit jelent számára a haza, hogy mit jelent magyarnak lenni, illetve beszélt a „kivénhedt Európáról” és a globalizációról is. Az alkalmon elhangzott - többek között - az éppen két évvel ezelőtt íródott s azóta híressé vált vers, az „Ima Magyarországért” is. A köröndi fazekasság értékei a Vármegye Galériában Korond fazekasai „ olyan szabad székelyek. akik elvesztették földjeiket, és sem a jobbágy sorsot, sem a kivándorlást nem tartották magukhoz méltónak, inkább kézműves szakmát választottak. így szabadok is maradtak, és hazájukat sem kellett elhagyniuk. ” (Csömör Lajos) A messzi Észak-Hargita lábánál élő, dolgozó, de szívünkhöz mégis oly közel álló kedves művészcsalád munkáiban gyönyörködhetünk a Vármegye Galériában. A Páll család a 19. században költözött Székelypálfalváról Korondra, itt folytatva ősei fazekasmesterségét. Bo- kály, váza, fali gyertyatartó, pálinkáskorsó, étkészlet, Miska-pár, tejesfazék, csengő látható a sok, világhírűvé lett jellegzetes használati és emléktárgy között. Valamennyi a keleti magyarság, a székelyek fejlett esztétikai érzékét igazolja. Népművészet és szépség egy hittel teli család életvitelében. Idősebb Páll Lajos múlhatatlan érdeme a hagyományos színek és minták felelevenítése. Művészetének méltó folytatója Páll Antalné. Rózsa asszony munkáinak kedves kiegészítői a megvásárolha'tó apróságok, karácsonyfadíszek, csengők, keresztek, adventi koszorúk, kaspók. Páll Ágoston különleges kis karácsonyfái, kancsói, kályhacsempéi, horoszkópos lánca, Pál Domokos érdekes bögréi, tükrei, a farkas és a bárány figurája előtt sokan elidőztek. A kiállított tárgyak azt illusztrálták, hogy a felnövő nemzedék új szemlélete összefér az ősi művészettel. Az Erdély Művészetéért Alapítvány időszaki - s egyben időszerű - kiállítását Rákay Philip nyitotta meg. Megdöbbentő, szép szavaira sokáig fogunk emlékezni! Nehéz volt elkezdenie beszédét, hiszen amikor elvállalta a megnyitón való közreműködést, még úgy hitte, hogy december 9-én a vendéglátó és a kiállító az összetartozás és az igazság győzelme felett érzett örömmel ünnepelheti az adventi találkozást. Az Erdélyből küldött, a megnyitó közönsége előtt felolvasott két levélrészlet szinte biztató, megbocsátó sorait nem lehetett könny nélkül hallgatni. Mackó Mária szép éneke ugyancsak méltó volt a hangulathoz. Schelken Pálma (Vármegye Galéria, Budapest V, Vármegye u. 11. Nyitva: keddtől péntekig 10 és 18 óra között.)
