Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)

2004-12-19 / 51-52. szám

2. oldal - 2004. DECEMBER 19-26. Evangélikus Élet r wr r ELŐ VIZ Advent, szeretet (lKor 13,1-3) Amikor az ember kapcsolatba kerül - a missziókon keresztül - a széles világgal, és megismerkedik a földkerekségen gyakorolt különböző vallásokkal, ön­kéntelenül felmerül benne a kérdés: tud­ja-e valaki, hogy mi az igazság, ki tanít igazat, melyik a helyes út? Ezt akarja ki­fejezni a Gellért-hegy oldalában felállí­tott fekete gránit szoborcsoport. Négy életnagyságú emberalak - Buddha, Ekh- naton, Lao-ce és Jézus Krisztus - áll körben egy bolygónkat jelképező ki­csiny gömb fölött, jelezve, hogy az ő ta­nításuk, filozófiájuk hat a föld lakosaira. Érdekes ez az összeállítás. A világ ta­nítói egy csoportban. Szoborként egyfor­ma anyagból vannak alkotva, ugyanolyan magasak... De vajon egyenrangúak-e? Pál apostol közismert szeretethimnu- sza három részből áll; olyan, mint egy számyasoltár - írja Gyökössy Endre, és megmutatja, hogy az a szeretet, melyről szól, nem érzelem, nem tulajdonság: az a Szeretet maga Jézus. S a himnusz egyes szakaszai az adventról, a nagy­péntekről és a húsvétról szólnak. Olvas­suk majd így el ezt a gyönyörű alkotást, de most csak az „adventi” részt figyel­jük! Ha a szeretet szó helyett Jézust mondunk, így hangzik a himnusz: Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, Jézus pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cim­balom. És ha prófétáim is tudok, ha min­den titkot ismerek is, és minden bölcses­ségnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdít­hatok el. Jézus pedig nincs bennem: semmi vagyok. És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tüzhalálra szánom. Jézus pedig nincs bennem: sem­mi hasznom abból. Advent. A Jézus nélküli, de őt váró időszak. A tanítók, bölcselők, vallásala­pítók, próféták időszaka. A filozófusok ideje. Az angyalok nyelvén szóló, tudós, hívő, Istent kereső emberek ideje. A ké­sőbb sokszor mártírrá váló, különleges, „híres” emberek követők millióit vonz­zák magukhoz, tanaikhoz. De mi hasz­nuk származik ebből? Szeretet nélkül, Jézus Krisztus nélkül üres a teológia, a filozófia, a hit. Csak ő teszi teljessé a vi­lágot. Kell a tudomány, a bölcselet, a művészet és a hit, de Krisztus nélkül, a Szeretet nélkül semmit nem ér. A szoborcsoporttól távolabb még na­gyobb gránitalakok állnak. Ok nem Buddha vagy Lao-ce hívei: Krisztus-kö­vetők. Szent Ferenc, Gandhi áll ott. Jé­zus tanítványai. Ők megismerték, hogy Isten elküldte a szeretetét Jézusban, hogy ő legyen minden mindenekben. Számos tanulmányt írtak azokról, akik felismerték Jézusban az Isten fiát. Összehasonlítva őket sok szép gondola­tot is papírra lehetne vetni. De tovább nem jutnánk, mert egy a fontos: Jézus nagyobb, több, más. És amikor azt bi­zonygatják, hogy minden vallásban van valami szép vagy jó, vagy csak átfut a fejeden ez a gondolat, amikor Istent ke­reső embert látsz, jusson eszedbe: Jézus a Szeretet, és a Szeretet nélkül nincs semmi. Zinzendorf, Útmutatónk első szer­kesztője kétszázötven évvel ezelőtt egy­szer így prédikált: Istenhívők közössége, hányán vannak még nálatok, akik nem járnak Jézussal, és nem adták oda ma­gukat még egészen szelíd igájába? Gyertek mindnyájan, gyertek úgy, ahogy vagytok, egyetlen kivétel se legyen. Bűn­bocsánatot, békességet és örömöt kap­hattok tőle ajándékba. Testvérem, legyen ez az advent szá­modra is a megjelent Krisztus szereteté- nek megismerése, átélése. Bencze Imréné Egyházunk honlapja: www.lutheran.hu ADVENT NEGYEDIK VASÁRNAPJA Zárkózottság helyett mindent szétfeszítő öröm Zsolt 24,7-10 A zsoltár élményanyaga valószínűleg abból az időből származik, amikor Dá­vid visszavette a filiszteusoktól a zsák­mányul ejtett szövetségládát, és Jeruzsá­lembe vitette. Dávid városa nagy öröm­mel fogadta a hazatérő Urat: „így vitte el Dávid és Izráel egész háza az Úr lá­dáját örömrivalgással és kürtzengés­sel. ” (2Sám 6,15) Ez az öröm egészen odáig árad, hogy Dávid - átlépve min­den királyi protokollt - táncra perdül a láda előtt. Ennek meg is lett a következ­ménye: felesége, Míkal - látva ezt - „szívből megvetette őt”. Az adventi király érkezése ma is ajtó­nyitásra késztet bennünket: „Emeljétek föl fejeteket, ti kapuk, emelkedjetek föl, ti ősi ajtók, hogy bemehessen a dicső ki­rály!” Ahhoz, hogy ki merjük, ki akarjuk nyitni ajtóinkat, ma is meg kell kérdez­nünk: „Ki az a dicső király?" Az Újszö­vetség válasza másképp hangzik, mint bármelyik más vallás felelete. Az evangé­liumok egybehangzó tanúsága szerint ez a király nem várt gyermekként, egy fiatal jegyespár felhőtlen kapcsolatát felkavarva érkezik, hogy vőlegényt és menyasszonyt alkalmassá tegyen a szolgálatra. Sokan úgy várták őt, mint a harcok Istenét, aki végre rendet teremt ebben a kusza világ­ban. A fejsze már a fák gyökerén van! ­hirdeti Keresztelő János. Ha akarod, tüzet kérünk azokra, akik faji vagy vallási ala­pon elutasítanak téged! - érvelnek türel­metlenül a küldetés kudarcát feldolgozni képtelen tanítványok. Ugye, lesz a te ki­rályságodban is VIP-es belépő és hely, le­hetőleg miniszteri poszttal? - keresi a bel­ső, tanítványi kör a protekció kiskapuját. A Megváltó, a valóságos Isten és valósá­gos ember minden esetben elutasító vá­laszt ad. József is, Mária is felismeri he­lyét az üdvösség rendjében. Az indulato­san tülekedő tanítványok pedig irgalmas­ságot tanulnak, és a szolgálatban találják meg valódi helyüket. Ki ez a dicső király? A találékony isteni' szeretet meglepetése. A testet öltött Ige, az alázatos király. Érkezését nem előzik meg nagyhatalmi egyeztetések, nem érkeznek a helyszínre állig felfegyverkezett biztonsá­giak, hogy minden zegzugot átkutassanak, és megtervezzék a hatalmasság számára a menekülési útvonalat. Jöveteléről nem tu­dósítanak a világ hírügynökségei sem. Pár szerencsétlennek mondott pásztor és a szűk rokonság ámul csak a születését kísé­rő jeleken. És mégis ez a csendes, észre­vétlen érkezés adott új irányt az emberiség történetének. Ezért válhat ez az esemény mindent szétfeszítő örömmé. Mi ennek az örömnek a tartalma? A megszabadulás öröme. Az érkező király hozza el a valódi, belső, hitbeli szabadságot. A tartozását visszafizetni képtelen, de hitele elengedését esztelen jókedvvel fogadó adós öröme ez. A Jé­zus melletti „népszavazáson” háromszor is elbukó Péter könnyein át felcsillanó remény: nála van új kezdet. Az elfogadottság öröme. Életünk P. Tillich szerint tele van elfogadhatatlan eseményekkel. Emiatt létünket alapve­tően a szorongás határozná meg, ha nem hatna ellene az az elemi felismerés, hogy „engem, az elfogadhatatlant, még­is elfogad az Isten”. „Elítéled a bűnt, de megmented a bűnösöket” - hangzik a hit egyik legszebb tanúsága úrvacsorái li­turgiánkban. Még az egyes emberek oly­annyira eltérő személyisége sem a te­remtés „gyári hibája”, hanem Istenünk által elfogadott különbözőség. Az ad­venti érkező arra tanít, hogy így tekint­sünk önmagunkra és egymásra is. A szolgálat öröme. E. Berne szerint hétköznapjainkat játszmák alapján éljük meg. Ezekben minimum „nullszaldóra” törekszünk. A szerző szemléletes hason­lata szerint a játszmák során zsetonokat gyűjtünk, és ezeket beváltjuk a másiktól az alkalmas pillanatban. A dicső adven­ti király érkezése a játszmákon túli szol­gálatra késztet, hogy azt önfeledten vé­gezhessük. Ez az öröm szétfeszít minden keretet, nem ismer protokollt. Nem az anarchiát, hanem a szeretet jó rendjét képviseli. Az adventi vendég segítségével végiggon­dolhatjuk, hogy mit jelent ez az örömre alapozott élet. Zárkózottság helyett nyi­tottságot, amelyben sem Isten, sem az emberek elől nem kell kényszeresen bujkálnunk. Irigység helyett empátiát, amellyel örülni tudunk mások sikerei­nek is. Az ásatag konzervativizmus és a mindent aktuálisra váltó modernkedés közötti helyes arányt jelenti. A képmuta­tó ítélkezés és a mindent összemosó re­lativizmus között a bűnbocsánat örömét. IMÁDKOZZUNK! Minden elképzelésünket meghaladó módon érkezz hozzánk ma is, adventi királyunk! A szeretet, az irgalom és a részvét hiánya is mondatja velünk őse­ink gyönyörű fohászát: „Jöjj, népek Megváltója!” Győzelmeken, veresége­ken túl engedd megértenünk szerete­ted realitását. Add meg a hozzád tarto­zás gyógyító élményét és*azt, hogy már most megízlelhessük eljövendő orszá­god kibeszélhetetlen örömét. Ámen. Laborczi Géza Oratio oecumenica Istenünk, akit egyszülött Fiad szavára mennyei Atyának szólíthatunk, köszön­jük neked, hogy ma is szóltál hozzánk igéd által. Krisztus Urunk születésének ünnepe előtt könyörgünk, vigyázz ránk a karácsonyi készülődés forgatagában. Őrizd meg egyházadat attól, hogy em­beri elvárások oltárán áldozza fel az egyetlen és igazi kincset: az evangéliu­mot! Őrizd meg a lelkészeket attól, hogy az ünnepi készülődés, programszervezés sűrűjében eltévedve az igében való elmé­lyedést szem elől tévesszék! Te készítsd fel népedet: evangélikus felekezetűnket és az egész egyházat az igazi ünneplésre a veled való találkozásban! Óvj meg minket az általunk kitalált és munkált lát­szategységtöl, és egyesíts minket a Krisztusban való bizodalmas hit valósá­gos közösségében! Könyörgünk, áldd meg hazánkat, né­pünket. Te látod igazán, hány sebből vérzik, hiszen inkább emberekbe veti bi­zalmát, mintsem az élet beszédére hall­gatna. Te, aki áttörted az ég zárt ajtaját, törd át a nemzetünkre boruló sötétség súlyos felhőit, hogy végre ne csak a fo­gyasztás templomait keresse, hanem az élet beszéde után is sóvárogjon. Kérünk, hogy egyházunk és népünk vezetőinek adj bölcsességet, jó szándékot és felelős­ségtudatot a rájuk bízott feladathoz. Könyörgünk a családokért, hogy a testi és lelki élet hordozói és továbbadói lehessenek elmagányosodó világunk­ban. Könyörgünk a keresztény családo­kért, amelyekre különösen sokat bíztál. Tartsd meg őket hűségben, szeretetben, élő reménységben, hiszen nélküled sem­mit sem tehetnek, veled és általad vi­szont a legmélyebb szakadékból is lehet szabadulás! Könyörgünk a gyerekekért, az ifjúsá­gért. Hamis hitek és reménységek út­vesztőiben add szívükbe igaz útra állító igédet. Kérünk, hogy mi, felnőttek ne ri­asztó, hanem tehozzád vonzó példaként élhessünk előttük, velük. Könyörgünk azokért, akikre az ünne­pi napokban különösképp rátör az egye­düllét terhe: a magányosokért, betege­kért. Urunk, számodra még az is lehetsé­ges, hogy társukká szegődj. Adj szí­vünkbe irgalmat és tevékeny szeretetet irántuk! Mennyei Atyánk, a te akaratod szerint valókért könyörgünk, ezért hisszük és tudjuk, hogy mindezt megadod az Úr Jé­zus Krisztusért, ahogyan és amikor te jó­nak látod. Ámen. :••• SAROK <A 3 g O £ 3 3 LUTHER ÉS AZ ISTENTISZTELET 8. Mennyből jövök most hozzátok... Az elmúlt alkalommal arról esett szó, hogy Lu­ther számára milyen fontos volt a gyülekezeti éneklés. Mielőtt - következő számunkban - az énekszerző reformátorra figyelnénk, lapozzuk fel énekeskönyvünk első karácsonyi énekét (150.), és mélvedjünk el ebben a nagyszerű koráiban. Magam elé képzelem a wittenbergi templomot, ahol megszólal a gyülekezet erőteljes éneke, és az egyházban oly sok furcsaságot megélt emberek át­élik az új ének varázsát. Nemcsak a kedves, karácso­nyi hangulatot árasztó, de mégis határozott dallamot, hanem a betlehemi eseményeket felsoroló és annak mély biblikus értelmet adó magyarázatot is hallják. Hallják a saját hangjukon. Hallják az egész gyüleke­zet közös énekében. Micsoda változás! A régi karácsonyokon a pap la­tinul recitálta, esetleg a kórus énekelte, de a gyüleke­zet csak hallgatta az ünnep szövegeit és dallamait. Ta­lán értett, talán sejtett belőle valamit. Most azonban fülbemászó dallammal, saját anyanyelvén, sőt a kará­csonyi történetet magyarázva el is énekelheti. A dal­lam szárnyakat ad a szövegnek, a szöveg értelmet és mélységet a dallamnak. Az egyszerű ember és a társa­dalmi ranglétrán magasabban álló egyaránt sajátja­ként énekelte. S ez a közösség kibővült, bekapcsolód­va az első karácsonykor megszólaló angyalok karába. A maga korában többféle dallammal is megjelenő ének végül úgy rögzült és terjedt el, hogy Luther sa­ját szerzeménye volt a szöveg és a dallam is (a dal­lam tulajdonképpen Luther népdalátdolgozása). Ez a népszerű ének közel hozta egymáshoz a hivatalos karácsonyi rítust és az akkoriban igen népszerű kará­csonyi játékokat. Ezzel is közeledhetett a megújult istentiszteleti élet a nép gyakorlatához, szokásaihoz. „Ahogyan a vásári énekes az esti tánc közben a nép közé lép, hogy a messzi tájról származó hírt közölje, úgy lép az angyal karácsony éjszakáján a pásztorok közé. Ő nem egy, hanem a jó hírt hozza, az evangé­liumot.” (M Jenny) Az eredetileg tizenöt versszakos éneket mai éne­keskönyvünk hét strófára rövidítette. (Bár érdemes tudni, hogy az énekeskönyv 305. énekénél további négy versszakot találunk. Ez ugyan az úrvacsorái énekek közt áll, de kiderül, hogy a karácsony lénye­ge - tudniillik hogy Isten Jézusban emberré lett - mennyire összefügg az úrvacsorában látható, tapint­ható, ízlelhető, megtestesült Krisztussal.) Itt következhetne most a hivatalos és szakszerű elemzés, a zenei, teológiai értékelés. Mégsem ezzel folytatom. Arról szólok inkább, hogy magam miért szeretem oly nagyon ezt a sokszor énekelt evangélikus karácsonyi „slágert”. Miért nem érzem elcsépeltnek annyi év után sem, s miért több ez számomra a gyer­mekkori karácsonyokat visszaidéző nosztalgiánál? Mert szeretem a dallamát. Már az is prédikál. Fentről kezdődik, és lefelé indul. Éppen úgy, aho­gyan Isten egyszülött Fia is fentről érkezett, leszállt a mennyei trónról, emberré lett, lejött a földre. A lendülő dallam rögtön visszaszáll a magasba, hogy jelezze, a fönt és a lent összetartozik. Majd az öröm energiái viszik tovább, hogy végül az egyszerűen nagyszerű dúr dallam az alaphangra, nyugvópontjá­ra érkezzen vissza. Fülbemászó, de nem közhelysze­rű, nagy ívet hordozó, de motívumaiban is formás dallam. Luther szívéből és nagyszerű pedagógiai alapállásból (az evangéliumot a fölhöz s azon ke­resztül a szívhez kell vinni) fakadt a dal. Szeretem a szövegét is, nagyon szeretem. S úgy látom, a fordítók is szerették, hiszen - jó néhány for­dítást ismerek - számos költői „tolmácsot” megihle­tett. Több szál fonódik össze a költemény fonalában. Konzekvensen végigmondja a betlehemi történetet, hátterében felcsendül a beteljesedett prófétai ígéret, mellettük pedig mindig ott a lutheri magyarázat, sőt a biztatás: mit jelent mindez egyéni keresztény éle­tünk és az egyház élete számára. Ha már szubjektív a kép, akkor hadd legyen az a néhány kiemelés is egyéni, amelyet a Liturgikus sa­rok olvasóinak karácsonyi köszöntésül továbbadok. Az éneket meghatározzák az ellentétpárok. Látszat­békés, semmitmondó-ünnepes karácsonyunkat ezek rázhatják fel, és formálhatják igazi ünneppé: „Egy ár­tatlan kis csecsemő, / egész világ üdve lesz ő (...) Sze­génység a bölcsője, bár világ üdvözítője. ” Az inkamá- ció (testet öltés) csodája ez. (Ugyanerre a dallamra ír­va találjuk meg Luther másik karácsonyi énekét éne­keskönyvünk 154. számú darabjaként, s benne a ha­sonló mondatot: „Kit be nem foghat a világ, / Most Mária öleli át. Az Isten, ki alkot, teremt, / Mint gyermek köztünk megjelent. ”) Emberré lett, hogy mi Istenéi le­hessünk. Szegénnyé lett, hogy mi gazdagok lehessünk, lehajolt, hogy felemelhessen minket - folytathatnánk Luther gondolatait ma is. Az ellentétpárok feloldódnak Isten szeretetének karácsonyi valóságában. Luther ezt az evangéliumot tanítja, prédikáltatja, énekelteti. Az éneket átjárja az öröm. Érezzük minden sza­ván, mondatán. Az igazi, nem a másik nélkül, a má­sik kárára érzett öröm ez, amelyet világunk oly sokszor kínál. Nagy örömöt hirdetnek az angyalok az akkor is szomorú világban. Méltán ujjong a szí­vünk - nem alaptalanul. Nem csupán néhány kivá­lasztott exkluzív öröme ez. Mindent átfog, hiszen „ég-föld örül ma veletek". O jértek, mi is örvend­jünk” - hangzik a felkiáltás (a filippieket mindenko­ri örömre biztató Pállal összhangban), nehogy a lus­taság, a gondok, a lógó orrunk, a csak földre nézés elkeserítsen és elszomorítson bennünket. Vegyük észre az igazi karácsonyi ajándékot, s „lássuk, mit ad Istenünk 0 szent Fiában minekünk". Az éneket végigkíséri a biztatás. Az örvendezésen túl elsősorban arra buzdít, hogy megnyíljunk, mi, bezárkózó, sündisznó módjára könnyen tüskésedő, bizalmatlanságra hajlamos emberek. „Nyílj meg, szí­vem, fogadd be őt... ” S ha így történik, akkor nem lesz nehéz eleget tenni a felszólításnak: „Borulj le jászola előtti” Ez az igazi karácsonyi mozdulat... Örvendező, bizakodó, térdet hajtani tudó kará­csonyt kívánok a Liturgikus sarok minden kedves ol­vasójának! Hafenscher Károly (ifj.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents