Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)

2004-12-12 / 50. szám

2004. DECEMBER 12. - 9. oldal Evangélikus Élet A karácsony elmarad! A lányom meg a kabátja Egy szülői csendesnap gyümölcseiről Többen több ízben kérdezték már tőlem, hogy miért egyházi iskolába írattuk gyerekeinket. Általában azt válaszolom erre, hogy azért, mert így biztosítva lá­tom, hogy olyan elvek szerint nevelked­jenek, amelyeket mi kívánatosnak tar­tunk. Azért, mert ott hozzájuk hasonló gyerekekre találnak, akikkel szót érthet­nek. És azért is, mert olyan nevelői és szülői együtt gondolkodás veheti őket körül védelmező burokként, amelyre a mai elvadult, istentelen társadalomban hitem szerint szükségük lehet. Azt hiszem, aki részt vett a győri Pé- terfy Sándor evangélikus iskolában a novemberi szülői csendesnapon, hason­lóképpen gondolkodik, és örömmel vet­te ezt a kezdeményezést. Tanárként ma­gam is tapasztalom nap mint nap, hogy önmagában nem elég a nevelő igyekeze­te: ha nincs megfelelő szülői háttér, akár eredménytelen is lehet az iskolai lelki ráhatás. Édesanyák és édesapák jöttek össze ezen a szép őszi szombat délutánon, hogy tanúságot tegyenek hitükről és elkötele­zett szülői magatartásukról. A kezdőáhí­tat alkalmával Márk evangéliumából a gyerekek megáldását idéztük fel. Jézus így szól: .....aki nem úgy fogadja az Isten or­sz ágát, mint egy kisgyermek, semmikép­pen sem megy be abba. ” (Mk 10,15) Nyi­tottságot és alázatosságot tanulhatunk te­hát gyermekeinktől. Érezzük azt - hívta fel a figyelmünket Lacknemé Puskás Sára lelkész -, hogy nevelésük nem nyűg, köz­ben nem embert próbáló nehézségeket ol­dunk meg, nem lemondások sorát éljük át, hanem Isten országát építjük. Hálásak le­hetünk a Mindenhatónak azért, hogy ránk bízta ezt a szép feladatot. Az áhítat után két megrázó és ugyan­akkor lélekemelő előadásban volt ré­szünk. Először Ittzés János püspök tárt elénk megdöbbentő adatokat a magyar családok mai állapotáról, majd Mayer Zoltán tanár folytatta a püspök gondola­tait. Különböző családmodellek megjele­nésén keresztül szemléltette a hagyomá­nyos értékrendszer felbomlását. A család kívánatos felállását modellező rajzot hosszan szemléltük férjemmel együtt. Rá szemlátomást nagy hatást tett a kép, amelyen családja élén gyalogol a család­fő, pásztorbottal a kezében követve Jé­zust. Mögötte tódul a népes gyereksereg, akiket édesanyjuk próbál visszaterelget­ni a sorba, és felkarolja azokat, akik út­közben megbotlanak vagy elesnek. Jézus parancsa szerint az asszony tisztelje fér­jét, a férfi szeresse feleségét, a gyermek pedig szent, a jövő záloga. Aki egy gyer­meket megbotránkoztat, annak jobb lett volna meg sem születnie. Ilyen egyszerű számunkra a bibliai tanítás. Ócsai Zoltán lelkész önvizsgálatra is késztető áhítata a közös éneklés öröme után elgondolkodva tértünk haza, hogy megnézzük, gyermekeink nem dúlták-e fel a házat, amíg mi őróluk és saját szere­pünkről elmélkedtünk. Rögtön alkalmunk nyílt türelemre intenünk magunkat, de a meglepetést csak másnapra tartogatta az Úr. Ugyanis naponta megküzdök kamasz lányommal az öltözködést illetően. Nehe­zen tudom rábeszélni az időjárásnak meg­felelő ruházkodásra; még novemberben is kiskabátban szeretne az utcára menni. Hu- zakodunk, szó szót követ. Eddig féljem a konfliktuskerülés bölcs csöndjébe burko­lózva vonult vissza, amikor a „nők” perle­kedtek. Azt hiszem, ezen a reggelen azon­ban felrémlett lelki szemei előtt a csen­desnapon látott családfő szemléletes ábrá­ja, amint pásztorbottal a kezében őrködik a család nyugalma felett: legnagyobb bá­mulatomra fogta a vita tárgyát, vagyis a télikabátot, és ellenkezést nem tűrve lova- giasan feladta a kislányra, aki az eljárás során mukkanni sem mert. Hát itt tartunk, s remélem, lesz még tovább is... Kedves szülőtársak, legközelebb ta­lálkozzunk még többen a csendesnapon, és erősítsük egymást vállalt és megtisz­teltetésként kapott feladatunkban! Csizmadia Gertrud Nem beharangozás, csak ténymegállapí­tás: a karácsony elmarad. Ezt az ünnep­rontó mondatot azzal is ki lehetne egé­szíteni, hogy a karácsony az idén is el­marad. Ahogy tavaly és azelőtt és már azelőtt is elmaradt. Már évtizedek óta el­marad. A munkaszüneti nap nem marad el, csak a karácsony. December 25-26-án zárva lesznek a munkahelyek, nyitva lesznek a televíziók és a sörös- és boros­üvegek, a műanyag üdítőspalackok. Minden úgy lesz, ahogyan évtizedek óta. Lesz bevásárlási láz - már amennyi vásárlásra futja az egyre soványabb pénztárcákból -, lesz sorban állás és iz­gága türelmetlenkedés, káromkodás és zúgolódás. Lesz erdőből kivágott vagy kertekből lopott fenyőfa, amelyet majd karácsonyfának csúfolnak - ez ellen ma­ga a tűlevelű szeretne tiltakozni, de né­maságra ítéltetett, hogy szótlanul tűrje az emberi agressziót. Milyen furcsa: amikor az ember vág­ja, fűrészeli az örökzöld fenyőt, mintha csak a saját örök életét fűrészelné el. Mert a sok fenyőfának nem a piacon van a helye, egymásra halmozva; a fa szívós gyökerével gazdag talajba szeretne ka­paszkodni, felszívni az éltető tápanya­got... Ehelyett az ember baltával, csá­kánnyal, fűrésszel esik neki az élő fának - amelynek a tűlevelei tisztítják a leve­gőt és öli aa életet. Pusztít azért, hogy pár napig úgy tegyen, mintha ünnepelne. És ha majd elmúltak a munkaszüneti na­pok, utcára dobja a tűleveleit lepergető fát. Égett rajta gyertya... De minek is? Hiszen jobban világít a villany. Volt csil­lagszóró, szikrázott, jaj de szép... Mi­lyen szép játék a gyereknek. Karácsonykor az életről lenne szó, de a kivágott fenyőfák a halálról beszélnek némán. A karácsony elmarad. Mert ahol a halált hirdetik a kivágott, néma fák, ott nem lehet szó karácsonyról. Nem ez a karácsony! A karácsony elmarad. Csak az aján­dékvásárlás görcsei nem maradnak el; valamit mindenki igyekszik beszerezni, mert így illik, muszáj, ez a kikerülhetet­len kényszer. Még jó, hogy vannak ru­galmas üzletek, ahol majd becserélhető a felesleges zokni vagy a nyolcadik nyakkendő. A karácsony elmarad. Csak a nagyta­karítás nem marad el, a főzés, sütés és a mesterséges hangulat. CD-k és magnó- kazetták harsogják utcaszerte a műdalok erőltetetten édeskés dallamait, hogy lel­kűnkbe hazudjanak valami olyasmit, ami csak kommersz, mint a pálinka, íztelen, mint a pattogatott kukorica. Karácsony helyett technikai mütyürök, amelyek pár órányi működés után elromlanák. A karácsony elmarad, az ünnephez il­lő neurózis nem. A karácsony elmarad, a karácsonykor szokásos veszekedés nem. Minden meglesz, amit évek óta meg­szoktunk, sőt talán több is, mert ha nye­részkedésről van szó, kimeríthetetlen a fantázia. Lesz utcai lampion, zene és aranynak mondott kapu. Ki itt belépsz... Hova is lépsz be? A karácsony elmarad. Mert a kará­csony nem az, amit mi karácsonynak hi­szünk. Honnan is tudnánk, hogy egy latin szót mondunk szlávosan. Csak éppen ki­facsartuk a tartalmát, mint a narancsot, és csak az üres héj maradt az egészből. Messziről még narancsnak látszik, de ke­zünkbe véve látjuk, hogy kifacsart az egész, üres és íztelen. Messziről még a karácsony is karácsonynak látszik, mert villognak a fények, harsog a „Mennyből az angyal” rockosított változata... Messziről karácsonynak látszik, de kö­zelről kifacsart héj az egész, üres és ízte­len, és még a tévéműsor is unalmas. A latinok így mondták: inkarnáció! Magyarra így fordítottuk: megtestesü­lés. Szlávos csengéssel: karácsony. Já­nos evangéliuma nyomán azt mondjuk, hogy „ az Ige testté lett", azaz megszüle­tett a Megváltó. Boltokba rohangálás he­lyett a betlehemi jászlat kellene keresni, hogy meglássuk a csodát, és lelkűnkkel kellene hallani, hogy „dicsőség a ma­gasságban Istennek, és a földön békes­ség, és az emberekhez jóakarat”. A pásztorok nyomába kellene szegődnünk, akik halaszthatatlan teendőik közepette hallották meg az angyali éneket, s addig mentek, addig keresték a Megváltót, amíg csak meg nem találták, és le nem borultak előtte, hogy imádják őt. Nekik nem maradt el a karácsony! Vagy odaszegődhetnénk a tudós csil­lagászokhoz, akik asztronómiai tudásuk révén értették meg, hogy megszületett a Megváltó, és feltétlenül hódolni akartak neki királyi ajándékokkal, arannyal, tömjénnel, mirhával. Még a ravasz és sunyi politikus, Heródes király sem tud­ta őket megtéveszteni talmi ígérettel: ők tudós értelemmel figyeltek a csillagok világára, és felismerték lelkűk törvényét is. Számukra sem maradt el a karácsony! Csak akkor nem marad el a kará­csony, ha a nagyvilág és személyes éle­tünk Megváltóját köszöntjük a szent éj­szakán, s leborulva előtte felismerjük, hogy benne, vele és áltata az Isten szere- tete érkezett közénk. Ha felismertük, hogy mit hozott az Isten szeretete Jézus Krisztusban, akkor mégsem marad el a karácsony! Ribár János Egy „templomkerülő” iskolás védelmében „Kisunokám és legjobb barátnője nemrégiben pityeregve keresett fel. Elmesélték, hogy magyarórán a ta­nárnőjük istentiszteletről, templom­ról beszélgetett az osztállyal. Míg uno­kám mindenfélét mesélt nagy ünnepe­inkről, imatapasztalatairól, addig ba­rátnője nem tudott beszámolni hason­ló élményekről. Miután bevallotta, hogy nem vallásos, és szülei sem jár­nak templomba, a tanárnő így rea­gált: „Én ezzel a te helyedben nem di­csekednék!” Ez a rászólás nagyon fájt a lányoknak, és szerintem is sértő. He­lyeselhető-e, menthető-e egy ilyen ta­nári túlkapás?” Kedves nagymama! Véleményem szerint semmiképpen sem helyeselhető. De nem csupán azért, mert bántó a meg­fogalmazása, hanem azért sem, mert eszünkbe juttat egy korszakot, amikor a diktatúra nyomása alatt nekünk még azt kellett eltitkolnunk, hogy templomba já­runk. Nagyon kétségbeejtő volna, hogy mi, Isten kegyelméből hitre jutott embe­rek, ugyanúgy, mint a régi ideológia él­harcosai, külsődleges, azonosulást vár­nánk el azoktól, akik másképpen gon­dolkodnak, mint mi. Hogy menthető-e? Ez már nehezebb kérdés. Nem voltunk jelen, amikor az ominózus beszélgetés lezajlott, nem tud­juk, hogy a kiemelt mondat milyen szö­vegkörnyezetben hangzott el. Én a tanár­nő szavai mögött valamiféle neofita, új­donsült hitbuzgalmat sejtek. Elképzelhe­tő, hogy frissen megtért hívő, szívében az első szeretettel. Majd szétfeszíti az Istenre találás belső öröme, büszkesége. Misszio- nálni akar mindenáron, de még nincs elég tapasztalata az emberhalászat szolgálatá­ban, nem elég bölcs, nem elég körültekin­tő. Nyersesége mögött jó szándék lakozik. Elképzelhető, hogy ezt akarta sugallni: „Nincs semmi, amivel az Istenen kívül di­csekedhetnénk.” De nem jól fogalmazott. EvÉlet - LELKI SEGÉLY ROVATGAZ.DA: SZÓKÉNÉ BAKAY ■■F i 1 üBi BEATRIX X* T m ■ i Az sem lehetetlen, hogy gyerekkorá­ban őt is megszégyenítette valamelyik tanára - talán éppen az istenhite miatt -, és most tanítványán vett revánsot az el­szenvedett sérelmekért. Bizony a gúny életre szóló nyomokat hagy a gyerekek lelkében. Ha szeretetlenül leértékelik személyüket, ha igazságtalanul ítélik meg őket, nem érnek célt náluk, sőt ép­pen az ellenkező hatást váltják ki belő­lük. A dacos gyereknek pedig bezárul a szíve a tanítás előtt. A meggondolatlan magyartanárnő he­lyesebben tette volna, ha megköszöni a kislány őszinteségét, és hagyja, hogy ba­rátnője bizonyságtétele pendítse meg szívének húrjait. A gyereklélek nagyon rosszul viseli, ha hazug azonosulást kö­vetel meg tőle a felnőttek világa. Tudomásom szerint a gyerekek jogai­ról kötött egyezmény, melyet az Egye­sült Nemzetek Szervezetének tagorszá­gai - köztük Magyarország is - aláírtak, tiltja a gyermekek megszégyenítését, és kimondja, hogy a gyerekek számára biz­tosítani kell azt a jogot, hogy szabadon kinyilváníthassák véleményüket bármi­lyen téren. Istennek legyen hála, amiért a világ­nézetileg semleges állami iskolákban le­hetőség van a hitoktatásra, így azokat a gyerekeket is elérheti a lelkész vagy a hitoktató, akik nem tartanak közvetlen kapcsolatot a helyi gyülekezettel. A hit mégsem lehet soha bemagolt lecke, amelyet fel kell mondania a gyereknek; nem mondhatjuk, hogy egyest érdemel, ha rosszul „felelt” belőle. Hittanórákon is csupán bibliaismeretből, egyháztörté­netből lehet vizsgáztatni a nebulókat - hogy hitre jussanak, azért nagyon sokat kell imádkozni. Közhelyszerűen emlegetjük, de még­sem vesszük elég komolyan, hogy nem szavainkkal, hanem cselekedeteinkkel nevelünk. A hiteles keresztény szemé­lyiség ereje emel, de ha csak üres jelsza­vakat hangoztat valaki, az lelomboz. Szívből remélem, hogy kedves levélíró testvérem unokáját és kis osztálytársnő­jét azért nem kedvetlenítette el nagyon ez az eset. Jó lenne, ha megértő légkör­ben meg tudnák beszélni a történteket. Ha a barátnő szülei nem ellenzik, vigyék el őt egyszer magukkal a vasárnapi is­tentiszteletre. Szeretettel javaslom hit­ben járó kis unokája számára, hogy imádkozzon együtt osztálytársnőjével, és erősítse őt abban, hogy Isten végtelen szeretetéből rá is bőven árad az áldás. „ Vigyázzatok, hogy egyet se vessetek meg e kicsinyek közül, mert mondom nektek, hogy angyalaik mindenkor látják a mennyben az én mennyei Atyám ar­cát”- mondja Jézus (Mt 18,10), aki pél­daképként állítja a felnőttek elé a gyer­meki nyíltságot, bizodalmát és remény­séget; elénk, akiknek olyan sokszor kő­ből van a szívünk! Szeretettel: Szókéné Bakay Beatrix Leveleiket „Lelki segély” jeligével várjuk szerkesztőségünk címére. Kérjük, jelezzék, hozzájárulnak-e ahhoz, hogy a levelükre adott válasz lapunkban is megjelenjen. „Médianap" zárta múlt vasárnap a várpalotai egyházközség evangelizációs soro­zatát. Az Adventben élők témacímmel december 1. és 4. között tartott kora esti al­kalmakon - Tóth Attila helyi lelkész meghívására - Győri Gábor pestlőrinci és Sán­dor Frigyes miskolci lelkész szolgált. Vasárnap délelőtt Kendeh K. Péter hirdette az igét. A Pestújhely-Újpalotai Evangélikus Egyházközség lelkipásztora délután már el­sősorban mint a Luther Kiadó igazgatója vett részt a sorozatzáró szeretetvendégsé- gen, amelyen a hetilapunkat érintő kérdésekre T. Pintér Károly főszerkesztő válaszolt. HETI UTRAVALO Építsetek utat a pusztában az Úrnak! Az Úr jön hatalommal. (Ézs 40,3.10) Advent harmadik hetében az Útmutató reggeli igéiben az adventi hírnök, Keresztelő János életéről és szolgálatáról olvashatjuk Máté evangélista tudósításait. János Jézus előfutára és útkészítője volt, beteljesítve Ézsaiásnak, az Ószövetség evangélistájának jövendölését, aki a bűn fogságában élőknek hirdeti vezérigénk jó hírét: „Kiálts erős hangon, ki örömhírt viszel Jeruzsálemnek! (...) Itt van Istenetek! ” (Ézs 40,9) Keresz­telő János az Ószövetség utolsó prófétája volt, sőt Jézus értékelése szerint prófétánál is nagyobb. „O az, akiről meg van írva: íme, én elküldöm előtted követemet, aki el­készíti előtted a: utat. ” Mindnyájunknak szól az eljövendő adventi király figyelmez­tetése: .....boldog, aki nem botránkozik meg énbennem. ” (Mt 11,10.6) Pál is Krisz­tu s szolgája; az ő élete felett s Keresztelő János és a mi életünk felett is csak az eljö­vendő királynak van joga ítéletet mondani: „Egyáltalában ne ítéljetek azért addig, míg el nem jön az Úr. ” (1 Kor 4,5) János szó szerint ugyanazt hirdette, mint Jézus: „ Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa! ” - azaz Isten királyi uralma (Mt 3,2; lásd még: Mt 4,17). Luther szerint „úgy nem lehet megtérni, hogy cselekedete­immel akarok a bűnért eleget tenni s megfizetni. Az a megtérés, amikor hiszem Is­ten igéjét, amely vádol, hogy Isten előtt elkárhozott bűnös vagyok. És mégsem esem kétségbe, hanem Krisztusra hagyatkozom. (...) A legszentebb élet és legszebb cse­lekedet is kárhozatos, ha nem Krisztus él és cselekszik benne mindent. Tehát mind Krisztusra szorulunk, és kegyelméből kell részt könyörögnünk.” Ennek alapján ér­hetjük meg János felszólítását: Teremjetek hát megtéréshez illő gyümölcsöt!” (Mt 3,8) A két testvér példázata is azt tanítja, hogy csak az kerül Isten országába, aki cse- lekszi az Atya akaratát. „Mert eljött hozzátok János az igazság útján, de nem hitte­tek neki. ” (Mt 21,32) Ez volt Jézus véleménye a nép vezetőiről s a követről: „ Ő Il­lés, aki eljövendő volt. Akinek van fiile, hallja!” (Mt 11,14-15) Mária, az Úr szolgá­lóleánya meghallotta és jól értette a Gábriel angyal által elmondott üzenetet. Mi ezt a csodálatos testi eljövetelt így valljuk meg: „Hiszek a Jézus Krisztusban, Isten egy­szülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentiélektől, született Szűz Máriá­tól.” A kegyelembe fogadott Mária számára megerősítő jel volt a híradás Keresztelő János érkezéséről: „íme, a te rokonod, Erzsébet is fiút fogant öregségére, (...) mert az Istennek semmi sem lehetetlen. " (Lk 1,36.37) Pál üzenete mintegy összefoglalja legfontosabb teendőinket a Megváltó és szabadító eljövetelének várása idején: ne vessük meg Keresztelő János prófétai szolgálatát, örüljünk a Máriának adatott kije­lentésnek, s hálát adhatunk mindenért. így fogadhatjuk méltón ezt az „adventi” ál­dást: Maga pedig a békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, (...) a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére.” (IThessz 5,23) Kérhetjük a himnusszal: „Jöjj, népek Megváltója!” (EÉ 131,1) Garai András

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents