Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)

2004-12-12 / 50. szám

10. oldal - 2004. DECEMBER 12.

Szenteld meg az ünnepnapot - szenteld meg a hétköznapot

Oktatási intézményeink vezetői advent első vasárnapjától háromnapos konferencián találkoztak egymással, egyházunk lelkészeivel és vezetőivel Révfülöpön. A rohanó hétköznapok egyre sokasodó tennivalói közepette ezek a napok a spirituális és szellemi feltöltődést szolgálták.

Evangélikus Él*»*

Nyitottak vagyunk - résnyire

Nyitottak vagyunk, résnyire - így szólt a Deák téri gyülekezetben a reformáció ünnepére meghirdetett fotópályázat egyik díjnyertes (résnyire nyitott templomkaput ábrázoló) képének önkritikus címe megcélozva és valószínűleg szíven találva a gyülekezetét, s egyben az egyház apraját-nagyját. Mert hát nyitottak vagyunk-e?

Egyfelől: kidugjuk-e az orrunkat néha a világba? Kilépünk-e olykor a Deák térre, a főváros egyik legforgalmasabb csomópontjára? Eszrevesszük-e a koldusokat, az utcagyerekeket? Legalább néhanapján adunk-e nekik ételt, egy pohár forró teát? Vagy esetleg attól félünk, odaszoknak hozzánk? És legyintünk: nálunk ez nem divat, az utca a krisnásoké, a kisegyházaké. És fordítva: beengedjük-e a világot magunkhoz, felújított, szép templomunk falai közé? Megnyitjuk-e a kapukat a keresők, a békére vágyók előtt? Vagy csak értékeinket féltjük, és óvjuk a hely szellemét - az emberektől?

Ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztatták jó ideje a Deák téri gyülekezetei és lelkészeit. Végül ez év májusától szeptemberig nyitva állt a templom, hetente hétfőtől szombatig, napi négy órában. És ennek nem csupán a turisták örültek. A problémák pedig csak nem jöttek csőstül. A templomban az „őrzővédők” szerepét ellátó gyülekezeti tagok (főként nyugdíjasok és fiatalok) sem számoltak be az épületet elfoglalni szándékozó hajléktalanseregről, nem lopták el az oltárképet, nem kerültek graffitik a falakra. Igaz, egyszer eltűnt egy kisebb persely háromszáz forinttal. De ennyi talán belefér. Istennél bizonyára.

A „templomnyitási projekt” a tervek szerint jövőre bővített formában kaphat új erőre. Lehetne - német mintára - mindennap öt óra előtt öt perccel rövid áhítatokat tartani, énekléseket, beszélgetéseket szervezni. Az első lépést tehát megtettük. A Deák tér fölé erődítményként magasodó templomra néhányan talán már menedékként is tekintenek. Ám nem állhattunk

meg a küszöbön. A reformáció ünnepén kiléptünk a falak és a konvenciók mögül. Megpróbáltunk Insula Lutherana lenni. A kilenc órai istentiszteleten a Gryllus testvérek citerával, gitárral, furulyával reneszánsz légkört teremtettek. Ezptán az evangélikus fúvószenekar korátokat játszott a téren - a taktusok messzire hangzottak. A tizenegy órai istentiszteleten az orgonával felváltva kísérték az énekeket.

Délután megjelentek a színen a fiatalok. Az ifjúság Isten a metrón című - már a Szélrózsa találkozón is sikert arató - darabjában maga Isten biztat a világra való nyitottságra. Az eredetileg francia műben az Úr lejön a földre, és találkozik teremtményeivel. A fiatalok rendezésében, a 21. század Budapestjén a Déli pályaudvartól a Hősök teréig metrózva összefut plazacicával, hajléktalanokkal, egy magányos asszonnyal, kiábrándult tizenévesekkel, politizáló hivatalnokokkal. Van humora, mindenkihez van egy-két megértő szava, hiteles és optimista. Nem csak a templomban és a parókián érzi otthon magát. S talán mi sem. Ezt bizonyították - a már említett - Hogyan látjuk a reformáció egyházát ma? című fotó- és rajzpályázatra érkezett művek. Az ovisok rajzoltak, az idősebbek kattintgattak - s sokan kiléptek az utcákra, a városokba, falvakba, a természetbe.

Az ifjúság továbbgondolta a kérdést csákvári csendesnapjain. Mit jelent keresztényként élni? Mit jelent keresztényként a világban élni? Elbújni a problémák elől, melegedni a közös akolban, és együtt bégetni a többiekkel? Vagy felelősséget vállalni, és képviselni kereszténynek és nem kereszténynek, Isten minden gyermekének az ügyét? Feledni önérdeket és egzisztenciát? Azzá tenni az egyházat, aminek valójában lennie kellene: szolgálattá. Amely akkor és ott szolgál, ahol szükség van rá.

Bonhoeffer írta börtönnaplójában: „Az egyház csak akkor egyház, ha másokért él... Részt kell vennie az emberi társadalom e világi feladataiban, nem az uralkodás, hanem a segítés és a szolgálat szándékával.” Nem a templom, Isten a várunk.

Krug Emília

Egy norvég építőmester Magyarországon

Budapesten, a Lónyay utca 29. alatti palota bejáratánál november 23-án a Ferencvárosi Önkormányzat alpolgármestere emléktáblát avatott fel, amely Gre- gersen Gudbrand norvég építőmester életének és munkásságának állít emléket.

Érdemes szólni arról, ki is volt ő, milyen kapcsolatban volt Magyarországgal, és hogy miért kapott emléktáblát - ugyanis a történet rendkívül érdekes, és nagyon tanulságos.

A konferencia szervezője, Fabinyi Tamás teológiai tanár advent és a közelgő karácsony kapcsán az ünnepek köré csoportosította a programot. Izgalmas megközelítés volt, hogy a szolgálatok választott igéi, az előadások, a beszélgetések mind az ünnepi hírhozóknak, az angyaloknak a Bibliában és az életünkben betöltött szerepéről szóltak.

Az O- és Újszövetség „angyali” történetei, eseményei sorra elevenedtek meg. Józsefet álmában a megoldás angyala segítette, hogy elfogadja Máriát - Smi- déliusz Zoltán és Hafenscher Károly az esti áhítaton Jn 20,11-16 alapján felvázolta a hit igazi találkozásainak menetrendjét, a személyre, nekünk szóló vigasztalást. Az angyal az üres sírban a vigasztalás angyala.

Másnap egész délelőtt Fabinyi Tamás szolgált. Az áhítaton Fülöp és az etióp fő- ember találkozása (ApCsel 8,24) kapcsán a misszió angyalának üzenetéről beszélt. Sok a kereső ember, segítenünk kell nekik- hangsúlyozta. Előadásában az ünnep igazi tartalmáról, jelentőségéről szólt. Az ünnepet értelmezhetjük égi, asztrális, földi, agrárjellegű, illetve társadalmi eseményként. A különböző ünnepekben az a közös, hogy meghatározott időközönként ismétlődnek, mintegy „csomópontokat képeznek” az időben, így megállásra késztetnek. Az ünnep Istentől kapott ajándék - fejtette ki az előadó.

A kereszténység a hagyományos zsidó vallási és az évszakokhoz kötődő földi ünnepeket új tartatommal töltötte meg (pl. páskaünnep - úrvacsora), így ünnepeink lényege nem csupán a visszaemlékezés, hanem magukban hordozzák az örök élet dimenzióját is. De fel kell tennünk a kérdést: tudunk-e még ünnepelni?!

A következőkben a Biblia angyalai álltak a középpontban. Mind az Ó-, mind az Újszövetségben számtalan esemény szereplői ők. Szerepüket ismerjük- küldött, hírnök, közvetítő, szolgáló lelkek -, őket magukat azonban nem. A már korábban említettek mellett ismerünk pusztító angyalokat (egyiptomi szabadulás), értelmező angyalokat, akik Isten üzenetét lefordítják számunkra, kísértő, bukott angyalokat (Lucifer, pusztai megkísérlés), erősítő, vigasztaló angyalokat (negyven nap a pusztában, a Gecsemáné-kertben). A karácsonyi történetet végigkísérik az angyalok: Zakariás, Mária, József és a pásztorok egyaránt angyaloktól hallják az örömhírt. Hallgassunk mi is a szavukra! A legreménytelenebb helyzetekből is van kilábalás. Hallgassunk Jézus szavára, kövessük akaratát.

Isten angyalainak nincs szárnya - ez volt a délelőttöt záró riportfilm címe, melyben különböző korok angyalábrázolásait láthattuk, és a művészek vallomását is meghallgathattuk. Délután Szenteld meg az ünnepet címmel Szebik Imre püspök tartott előadást, folytatva a gondolatsort. A vallásosság nem az életünk egy szelete, hanem életforma. Az ünnep törvénye Istentől származik, lelki és szellemi feltöltődésre van szükségünk. Ezért fogadjuk el a pihenés ajándékát - hangsúlyozta.

Az utolsó délelőttön Korányi András teológiai tanár a munka megszenteléséről beszélt. Mi a munka? Megszentelt kötelesség vagy büntetés? - tette fel a kérdést. Az evangélium aktív keresztény munkát, szolgálatot kíván tőlünk. A munka az ember-isten kapcsolat fontos része - fejtette ki.

Ezután a résztvevők fórumbeszélgetésen vitathatták meg közös dolgainkat egyházunk vezetőivel. Az együtt töltött idő alkalmat adott szakmai kérdések - nagyobb és kisebb körben történő - megbeszélésére is Mihályi Zoltánná irányításával. Érezhető volt a feszültség az egyházi iskolákat ért támadások miatt. Ezért is volt megnyugtató és békességet sugárzó Isten üzenetét hallgatni, rá figyelni.

A záró istentiszteleten Gáncs Péter püspök szolgált. Zsid 13,1-8 alapján a szeretet három dimenziójáról beszélt: a testvéri, a vendég- és a szegények, elesettek iránti szeretetről. Az úrvacsora erősítette a résztvevők közötti testvéri közösséget. A konferencia végeztével mindnyájan feltöltődve, „adventre hangolva” térhettek haza Révfülöpről.

Jancsó Kálmánná

Gregersen Gudbrand 1824-ben született Norvégiában. Amikor felnőve kitanulta az ácsmesterséget, a kor szokásának megfelelően Európába indult, hogy tudását és tapasztalatait gyarapítsa. Lipcsén, Drezdán, Prágán keresztül érkezett Bécsbe, ahol kiderült, hogy az útiládájából ellopták személyes ingóságait. Ennek a szerencsétlen eseménynek a következménye, hogy Gudbrand Magyarországra indult. 1847-ben érkezett meg Pest-Budára, ahol munkalehetőséget keresett. Kézenfekvő volt, hogy a vasútépítkezésekbe kapcsolódjon be, hiszen ebben az időben Magyarországon is óriási lendülettel folytak a vasúthálózat kiépítésének munkálatai. Hamarosan meg is kapta első önálló feladatát: a Vág völgyében építhetett hidat. Az 1848-as forradalom kitörése nagy hatással volt a fiatal ácsra, hiszen egy olyan nép gyermeke volt, amely a 14. század óta dán elnyomatás alatt élt. Az 1814. évi norvég polgári forradalom is csupán a belügyek terén tudott önállóságot kivívni, az ország politikailag Svédországtól függött. Nem csodálkozhatunk tehát, hogy Gregersen Gudbrand önként jelentkezett a IV. mémökcsapatba. Itt mint utásztiszt szolgált. Paksnál az akkori viszonyokhoz képest rekordidő - harminchat óra - alatt épített fel egy pontonhidat.

A szabadságharc leverése után Itáliába menekült, de 1851-ben már újra Magyarországon tevékenykedett. Az 1865 óta működő cégét továbbfejlesztve 1888-ban bejegyeztette a Gregersen G. és Fiai Építő Vállalatot. Szakértelme mellett kiváló üzleti érzéke is volt; ennek köszönhetően vállalata egyszerre több nagyszabású híd- és vasútépítési megbízást is sikeresen teljesíteni tudott. A cég hamar hírnevet szerzett a vasúti

munkáival, amelyek az ország szinte minden pontján megtalálhatók; számtalan vasútvonal, pályaudvar és vasúti híd megépítése fűződik a nevéhez. így például az 1861-ben megnyílt, a Déli Vasút által épített Buda-Nagykanizsa vasútvonal, amelynek teljes vonalán Gregersen Gudbrand irányította számos műtárgy építését: a budai indóház, a nagykanizsai és székesfehérvári pályaudvar fogadócsamokai is az ő vezetésével készültek el. Az 1857-ben megnyílt Szolnok-Debrecen vasútvonallal egyidejűleg átadott szolnoki híd - Magyar1 ország leghosszabb vasúti fahídja - is Gregersen irányításával készült el. Az 512 méter hosszú, fa cölöpjármokon nyugvó, feszítőműves hídnak huszonnyolc ártéri és tíz meder feletti áthidalószerkezete volt. 1889-ben a faszerkezetet acélszerkezet váltotta fel, az építkezést az ekkorra már országos hírnévre szert tett Gregersen-építővállalat kivitelezte.

A vasútépítkezések mellett tanult mestersége, az ácsszakma és a hozzá kapcsolódó faipar volt vállalatának másik tartópillére. Fatelepei és asztalosáru- gyára révén az egyre növekvő Pest-Buda világvárossá alakításában is nagy szerepet játszott. Számos munkája között megtaláljuk az 1875-ben elkészült Népszínházát - a későbbi Nemzeti Színházat - is, amelynek asztalos- és ácsmunkáit Gregersen tervei alapján és az ő irányításával végezték. A Magyar Országos Központi Pénztár épületében a belső kiképzés, így a díszes ülésterem és a pénztári helyiségek faburkolatainak a kivitelezése is a Gregersen-cég nevéhez fűződik, miként az Országház és a Szépművészeti Múzeum épületasztalos- és ácsmunkái is. Az 1885-ben megnyílt országos iparkiállítás épületeinek egyharmadát is ez a cég építette meg. A rendkívül impozáns keleti pavilon, az iparcsarnok mellett saját pavilonját is felépítette, amelyet a korabeli sajtó a magyar ipar díszének nevezett. Amikor 1879 márciusában Szegedet elöntötte az árvíz, az újjáépítési munkálatokban Gregersen cége jelentős részt vállalt. Neve ekkor vált országosan ismertté; Szegeden végzett munkája elismeréséül kapta meg a nemesi címet, s válhatott belőle a Ferenc József-rend kitüntetettje.

Gregersen Gudbrand egész életét, életfelfogását, munkamorálját meghatározta lutheránus keresztény hite. Egész életében becsületesen dolgozott. A korabeli dokumentumok kiemelik, hogy nevéhez sohasem fűződtek tisztességtelen üzletek, a korban általánosnak számító panamák távol álltak tőle. Családja fontos és szilárd hátteret jelentett életében, feleségével, Sümegh Aloyziával tizenkét gyereket neveltek fel. Bár magyarul sohasem tanult meg jól, Magyarországon élt, ennek az országnak az építésén dolgozott. Ugyanakkor megmaradt norvégnak; amikor csak tehette, hazalátogatott. Az ő nevéhez fűződik a norvég műszaki felsőoktatás megteremtésének ötlete, amelynek megvalósításához pénzt is adományozott. Norvégiában királyok és miniszterelnökök fogadták, és megkapta a Szent Olav-rend kitüntetését. Nagy szerepet játszott a Magyarország és Norvégia közötti kapcsolat kialakításában; a Gregersen-palotában működött harminc éven át a norvég konzulátus, legkisebb fiának a vezetésével.

Voltak olyan idők, amikor Gregersen Gudbrand neve nem csengett jól a hatalom számára, mert a nagytőkés, gazdag iparosréteget testesítette meg. Abban, hogy munkássága, példamutató élete ismét általánosan ismertté váljon, fontos állomás emléktáblájának felállítása. Ugyanakkor több mint szimbolikus jelentőségű az, hogy az új Nemzeti Színházhoz vezető egyik sétány is Gregersen Gudbrand- nak, a Magyarországon hírnevet szerzett norvég építőmesternek a nevét viseli.

Sánta Anikó

Adventi zenés áhítat III. a zuglói evangélikus templomban (Bp. XIV.,

Lőcsei u. 32.) december 16-án, csütörtökön 18 órai kezdettel.

Műsoron: francia, spanyol, északnémet és magyar szerzők adventi orgonazenéje, valamint adventi kórustételek. Közreműködik Szilágyi Gyula (Portugália, Budapest) és a zuglói evangélikus gyülekezet énekkara. Vezényel Fekete Anikó.

Igét hirdet Szabóné Mátrai Marianna. A belépés díjtalan.

ISTENTISZTELETI REND

Budapesten, 2004. december 12.

I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) Balicza Iván; du. 6. (Schütz-est) Bence Imre; II., Hűvösvölgyi út 193., Fébé de. 10. Gyekiczky János; II., Modori u. 6. de. 3/4 11. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv.) Sztojanovics András; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. Donáth László; du. 5. Pikó Mózes; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Hokker Zsolt; Újpest, IV., Lebstiick M. u. 36-38. de. 10. (úrv.) Solymár Péter Tamás; Káposztásmegyer, IV. Tóth Aladár út 2—4. de. 9. (úrv.) Solymár Péter Tamás; V, Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Cselovszky Ferenc; de. 11. (úrv.) Gerőfi Gyuláné; du. 5. (szeretetvendégség) VII. Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; du. 4. (gitárzenés áhítat) Kézdy Péter; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/a de. 10. (szlovák, úrv.) Szpisák Attila; du. 6. (magyar, úrv.) Szpisák Attila; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. (úrv.) Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. (úrv.) Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. (úrv.) Smidéliusz András; Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamás; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de.

8. (úrv.) Blázy Árpád; de. 11. (úrv.) Btázy Árpád; du. 6. Győri Tamás; XI., Németvölgyi út 138. de.

9. Győri Tamás; Magyar tudósok krt. 3. (Egyetemi Lelkészség) du. 7. (adventi koncert a Bárkáért, fellép a Promise és a Szela) Gáncs Tamás; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) Balicza Iván; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (úrv.) Bácskai Károly; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Tóth-Szöllős Mihály; XIII., Erangepán u. 4L de. fél 9. Kendeh György; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamás; XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamás; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. (úrv.) Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV., Juhos u. 28. (kistemplom) de. 10. Bátovszky Gábor; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 11. de. 10. (úrv.) dr. Kamer Ágoston; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; du. 6. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Wiszkidenszky András; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Wiszkidenszky András; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Kosa László; Rákosliget, XVII., Gózon Gy. u. de. 11. Kosa László; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. (úrv.) Zászkaliczky Pál; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér I. de. 10. Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. (családi) Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. (úrv.) Endreffy Géza.

ADVENT 3. VASÁRNAPJÁN a liturgikus szín: lila. A vasárnap lekciója: Mt 11,2-10; az igehirdetés alapigéje: 5Móz 5,6a.7-10 vagy Ézs 12,1-3. ÉNEKEK: 140, 136.

Összeállította: Boda Zsuzsa