Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)

2004-02-08 / 6. szám

2. oldal - 2004. FEBRUÁR 8. ELŐ VIZ Egymás terhét hordozva Egymás terhét hordozni soha nem köny- nyű. Gondoljunk csak arra: bizony nem túl kényelmes dolog egy-egy munkát, feladatot átvállalni valakitől vagy fizetni valaki más helyett. De eszünkbe jutott-e már az, hogy a másik terhe mindig köny- nyebb, mint maga a másik ember? A kutyák és más kedvencek manap­ság oly divatos kultusza mögött az rejlik, hogy a kutyának alapvetően sokkal ki­sebbek az igényei és az elvárásai, mint a férjnek, a feleségnek, a gyermeknek vagy az idős embernek - és a kutya sok­kal hálásabb és hűségesebb. Az ember - a családtag is - sokszor hálátlan és hűt­len. Pál apostol ír arról, hogy az ember által jött be a világba a bűn. Ebből kö­vetkezik, hogy minden teremtmény kö­zött az ember tud a legkellemetlenebb és sokszor a leggonoszabb lenni. A modern kriminológia döbbenetes példákat hoz erre: csecsemőjét eldobó anya, szülő­gyilkos gyermek stb. Ma azért ritkulnak a házasságkötések, mert a házasság elsősorban nem csupán anyagi terhet jelent, hanem egy másik ember elhordozását is. Sokan fennhan­gon hirdetik: „Azóta szeretem az állato­kat, mióta ismerem az embereket.” Pe­dig e mögött a keserűségbe csomagolt gondolat mögött mélységes önzés rejlik. Pál azt mondja: „egymás terhét hor­dozzátok" (Gál 6,2), és ebben benne van az is, hogy hordozzátok el egymást. De ez nem „törvény”. Csak úgy valósulhat meg, ha a hívő emberben élni kezd Jé­zus, aki azért jött, hogy hordozza a világ bűnét. Tehát ő nem a szenteket akarja hordozni, nem a kedves, kellemes embe­reket, hanem a bűnösöket. Az evangéli­um nagy titkát Gerhardt Pál így fogal­mazza meg: „A Bárány hordja csendesen földiek minden vétkét. Vállalja tisztán, bűntelen Bűnösök bűnhődését.” (EÉ 370,1) A mások terhének hordozásáról szóló igét csak azok értik meg igazán, akik már találkoztak a bűnt elhordozó Krisz­tussal. Persze az is nagy dolog, ha pusztán emberi segítséget nyújtok, például vala­kit meglátogatok. Az illető beszél, me­sél, panaszkodik. Már egy órája hallga­tom, már mennem kellene, mégsem szakítom félbe... Kiönthette a szívét... Vagy talán orvoshoz kísérek valakit. O csak lassan tud menni. Én sietnék, de vállalom, hogy vele ballagok. Mindez szép és fontos. De az igazi se­gítség az, ha beszélek a Bárányról, aki az én terheimet is levette, és az ő terheit is át akarja vállalni. Jézus jól ismeri mindannyiunk terheit, magányosságát, betegségét, csalódásait. Egyedül neki van hatalma arra, hogy kiűzze szívünk­ből a keserűséget, a félelmeket. Csak ő tudja leoldani azokat a terheinket, ame­lyeket még magunknak sem vallunk be. Életünknek célt ad, és megajándékoz az örök élet reménységével. Gáncs Aladár A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának Építési és Műemléki Osztálya munkatársat keres. Elvárások: • Középfokú építőipari végzettség • Adminisztrációs munkában szerzett gyakorlat • Számítógép-használatban való jártasság • Önálló, szakszerű mun­kavégzés. A jelentkezéshez részletes szakmai önéletrajzán kívül csatolja a vég­zettségeit igazoló bizonyítványok fénymásolatát is. A jelentkezéseket február 10-ig várjuk a következő címre: Magyarországi Evangélikus Egyház, Titkárság, 1085 Budapest, Üllői út 24. vagy a 486-3554-es faxszámra. Evangélikus Élet HETVENED VASÁRNAPJA A hit az igaz istentisztelet Ézs 1,12-17 A kutatók szerint Ézsaiás próféta Kr. e. 740-ben kapta prófétai elhívását. Mint­egy száznegyven esztendővel a babiloni fogság előtt kezdte prédikálni, hogy Is­ten nemsokára kemény ítélettel sújtja Júda királyságát, ha a nép nem hagy fel azzal a bűnös életmóddal, amelyet a vi­rágzó vallási élet ellenére folytat. Fenye­gető hangú próféciákban beszél arról, hogy isten nem kenyerezhető le a temp­lom oltárán elégetett gazdag áldozatok­kal. Utolsó figyelmeztetésként tolmá­csolja Isten üzenetét: „Nem tűröm együtt a bűnt és az ünneplést!’’ Fliába tartják be kínos precizitással a mózesi törvény kultikus előírásait, ha semmibe veszik a második kőtábla parancsait, amelyek az embertárshoz való viszonyt szabályozzák. Ha gonoszul bánnak a ki­szolgáltatott helyzetben levőkkel, ha a megvesztegethető bírák kiforgatják tör­vényes jussukból az árvákat és özvegye­ket, ha az erőszakosakat nem fékezik meg a törvény eszközével, ha az állam működésének minden szintjén intézmé­nyesül a korrupció, akkor Istennek ter­hére van a királyi kincstárból finanszíro­zott templomi kultusz, hiszen a ráfordí­tott hatalmas összeg minden filléréhez a kisemmizettek könnye és vére tapad. Az ilyen „piszkos pénzből” fenntartott pap­ság hiába imádkozik naphosszat az ég felé kitárt kezekkel. Isten elfordítja az arcát, eltakarja tekintetét, és nem hall­gatja meg könyörgésüket. Nem csoda, hogy a kortársak nem is­merték el Ézsaiás prófétaságát, nem hit­ték, hogy ő valóban Isten igéit prédikál­ja. A maroknyi politikai ellenzék szó­szólójának tartották, sőt azzal gyanúsí­tották, hogy az ország külső ellenségei­vel kollaborál. Az állam és a vallás hiva­talos képviselői szüntelenül üldözték. A rabbinista hagyomány szerint vértanú- halállal fejezte be életét Manassé király uralkodása idején. Ez történeti adatokkal nem igazolható, még sincs rá semmi okunk, hogy kétségbe vonjuk. Tény ugyanis, hogy a babiloni fogságból ha­zatért nemzedék Ézsaiásra nemcsak mint nagy prófétára emlékezett, akinek fenyegető jövendölései rendre betelje­sültek, hanem nemzeti hősként is ünne­pelte őt, aki az Istenhez és a mózesi tör­vényhez való hűséget élete árán is előbbre valónak tartotta az uralkodóhoz és a papsághoz való hűségnél. Kézenfekvő lenne párhuzamot vonni az Ézsaiás korabeli vallási élet és az egy­ház mai helyzete között. Ma is megfon­tolandó a kérdés: csupán az egyház társa­dalmi presztízsének árt, ha támogatást fogad el a közvélemény megítélése sze­rint korrupt, a kiszolgáltatott rétegekkel szemben igazságtalanul kemény adó­prést alkalmazó államtól, vagy - mint Ézsaiás korában - Istennek is terhére van emiatt az egyház istentisztelete és imád­sága? Nem kívánom tompítani ennek a kérdésnek az élét, de amikor ma halljuk Isten figyelmeztető üzenetét: „Nem tű­röm együtt a bűnt és az ünneplést”, nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az Új­szövetség népe számára a bűn mibenlété­ről egyedül Jézus szava adhat eligazítást: „A bűn az, hogy nem hisznek énben- nem. ” (Jn 16,9) Istennek tehát minde­nekelőtt az olyan istentisztelet van terhé­re, amely nem az élő hit megnyilvánulá­sa. Ő egyedül attól az imádkozótói fordul el, akinek könyörgése nem hitből fakad. Manapság sok vita folyik egyházunk­ban az istentisztelet formájáról, a liturgi­áról. Ézsaiás a lényegre irányítja figyel­münket: az igaz istentiszteletért folyó küzdelem soha nem emberi tradíciók harca. Hit és hitetlenség feszül egymás­nak benne-. A megszokotthoz, a bejára­totthoz való görcsös ragaszkodás nem az élő hit jellegzetes megnyilvánulása. Az élő hit szabad a formáktól, ugyanakkor minden olyan formában képes megnyil­vánulni, amely az evangélium tanításá­val nem ellenkezik. „A bűn az, hogy nem hisznek énben- nem.” Jézus szava a mértékadó a temp­lom falain kívül folytatódó istentisztelet, a hétköznapi élet, más szóval a jó és rossz cselekedetek dolgában is. Isten előtt min­den olyan cselekedetünk rossz, amelyre nem a krisztusi lelkűiét indít. A világ sze­mében legjobb cselekedetünk is bűn, ha nem a bennünk lakó Krisztus vette hozzá kölcsön a kezünket. Mert egyedül Krisz­tus végezhet az Atya előtt kedves isten­tiszteletet. Ő az egyetlen igaz, ezért Isten csak az ő cselekedeteit fogadja el igaznak és jónak. De ahhoz, hogy Krisztus ben­nünk és általunk vihesse véghez a maga - Istentől előre elkészített - cselekedeteit, a legszorosabb közösségben kell élnünk vele. Ez csak a naponta megújuló élő hit­ben lehetséges. Az Újszövetségben ez a hit a bűn ellentéte. Erre az élő hitre kell naponta megtérnünk! Véghelyi Antal IMÁDKOZZUNK! Mindenható, örök Isten! Valljuk, hogy ideig való fenyítést és örök bün­tetést érdemiünk számtalan vétkün­kért, de hisszük, hogy irgalmad bűne­inknél is nagyobb. Kérünk, bocsáss meg nekünk, és add Szentlelkedet, hogy erejével józanul éljünk, testünk­kel, lelkűnkkel és minden erőnkkel té­ged szolgáljunk az Úr Jézus Krisztus által. Ámen. Oratio oecumenica Mennyei Atyánk! Köszönjük, hogy szent igédben ma is elénk álltái, és nem hagytál bennünket lelki táplálék nélkül, mert „nem csak kenyérrel él az ember”. Gondod van minden emberre és a világra, amelyet alkottál. Te­remtésedet szemlélve hadd nyíljon fel szemünk a cso­dálkozásra! Segíts felismernünk hatalmadat, amellyel ma is mindenek felett állsz, és a bűn rombolása ellené­re dicsőségesen uralkodsz mindenen. Segíts bennünket, hogy felismerjük akaratodat, és munkatársaidként vé­gezzük a ránk bízott szolgálatot. Légy mindazokkal, akikre a vezetés felelősségét bíztad. Add, hogy átérez­zék a tőled kapott feladat súlyát és felelősségét. Intsd őket igéd és lelkiismeretük által, hogy ne éljenek vissza hatalmukkal, hanem azzal minden embertársuk, a társa­dalom és az egész teremtett világ javára tudjanak élni. Urunk! Szavad, amely Igédben és az igehirdetésben eljut hozzánk, az élet szava. Kérünk egyházadért és mindazokért, akik egyházadban igédet hirdetik: adj ne­kik bölcsességet. Add, hogy mindig tisztán és igazán adják tovább a rájuk bízottaknak azt, amit Szentlelked által kijelentesz. Szent egyházad minden tagjának adj tiszta látást, bölcsességet és bátorságot ahhoz, hogy szóljanak, amikor szólni kell, és hallgassanak, amikor hallgatni kell. Ne engedd, hogy hamis tanítások fertőz­zék életünket és veled való kapcsolatunkat. Adj bölcsességet a pedagógusoknak és mindazok­nak, akikre a tanítás nehéz feladatát bíztad! Segítsd őket, hogy mindig megtalálják a rájuk bízottak szívé­hez vezető utat. Légy a tanulókkal is! Add, hogy böl­csen fogadják a feléjük áradó információkat. Segítsd őket, hogy meg tudják különböztetni azt, ami a javukra van, attól, ami árt. Őrizd meg őket a kísértések között, és ne engedd, hogy azokat, akiket a keresztség által gyermekeiddé fogadtál, elcsábítsa e világ fejedelme. Áldd meg a házastársakat és a családokat! Add, hogy betöltsék hivatásukat teremtett világodban. Segítsd, hogy tisztességgel és becsülettel végezzék munkájukat, egymást szeressék és becsüljék. Add békességedet is, hogy az ellentéteket, viszályokat a tőled kapott bölcses­séggel és világossággal tudják megoldani. Légy mindazok támasza, akik segítségre szorulnak. Légy társa az egyedül lévőknek, orvosa a betegeknek. Légy a haldoklók reménysége és a gyászolók vigasztalója. Erősítsd a bizonytalankodókat, és bátorítsd a kételkedőket. Szenteld meg és újítsd meg gyülekezetünket és egész anyaszentegyházadat, hogy sóként és világosságként éljen és szolgáljon a világban a te dicsőségedre és em­bertársaink javára az Úr Jézus Krisztus által. Ámen. Példaképek A deheroizálás korszakában élünk, ami­kor a történetkritikai vizsgálódások során szertefoszlanák az eszményképek: az ide­álokról is kiderül gyarlóságuk, a nagyok­ról kicsinységük. Persze ismerjük az ez­zel ellentétes igyekezetét is, amikor arra próbálnak rávenni minket, hogy mester­ségesen idealizált példaképeket köves­sünk. Az eredmény: fanatikus őrület vagy gúnyos mosoly. Az is előfordul, hogy va­laki rajongó lelkesedéssel keres magának ideált, aztán keserű csalódás éri. így vagy úgy, baj van a példaképek­kel. A legnagyobb probléma talán mégis az, hogy a példaképekkel együtt elveszí­tettük a biztos célt, a tudatos életirányt is. Sodródunk és sodortatunk. Rengeteg tétova, lődörgő embert láthatunk. Ebben a helyzetben szólít meg minket Péter apostol egyszerű szava: „Krisztus (...) példát hagyott rátok, hogy az ő nyomdo­kait kövessétek.” (lPt 2,21) Nem csak egy lelkes tanítvány rajongása ez, aki követendő példaképnek tekinti mesterét. Jézus maga is ezt mondta élete utolsó es­téjén: „Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegye­tek. ” (Jn 13,15) A történelem folyamán Jézus példáját is sokan megkérdőjelezték. Már a kortár­sak megpróbálkoztak Jézus deheroizálá- sával - azt híresztelték róla, hogy része­ges, eszelős, hogy az ördöggel cimborái­vá félrevezeti a népet és azóta is töb­ben megkísérelték megtörni nimbuszát. Ám Jézus példáját továbbra is emberek ezrei tartják vonzónak és követendőnek. Jézus azonban nemcsak példát adott nekünk, hanem az életét is odaadta ér­tünk, hogy életünk ne sodródjon céltala­nul. Kövessük az ő nyomdokait, hiszen ő célhoz juttatja életünket. Madocsai Miklós • •••SAROK—­MUSICA SACRA XIII. 3 g O O' 3 Vallomás a szent zenéről Mit jelent számomra a musica sacra? A válaszom egysze­rű és tömör: mindent. Az életet. A szent zene egész életutamat végigkíséri. Gyermekko­romban a templomban legelőször az orgonazene ragadott meg. Otthon apám harmóniumán próbáltam meg utánozni mindazt, amit ott hallottam. Első iskolai sikereim is a zené­hez fűződnek: hittanórán a korálokhoz második szólamot énekeltem, és ez a hittantanáromnak nagyon tetszett. Diák­köri keresetem a temetési kórusban való éneklésből, majd a fasori és Deák téri templomban való helyettesítésekből származott. A Lutherániában való éneklésnek fiatalkorom legnagyobb élményeit köszönhetem. Itt ismertem meg a fe­leségemet is. Abban az elhatározásomban, hogy a teológiá­ra jelentkeztem, nagy szerepe volt egyházzenei kötődésem­nek is. A teológián a kollégiumi ellátás díját harmóniumta- nítással váltottam ki. Cinkotai segédlelkészi szolgálatom legkedvesebb emlékei a gyülekezeti énekkarral való mun­kához és első orgonatervem megvalósulásához fűződnek. A zeneakadémia elvégzése után visszatértem a Lutherá- niához, amelynek negyven évig voltam zongora- és orgona­kísérője a próbákon és a szolgálatok során. Ekkortól vált igazi hivatásommá az egyházzene. Deák téri segédlelkész­ként és orgonistaként a két szolgálat összefonódott, és egyenrangúvá vált számomra. Bár idővel az egyházzenei szolgálat minden energiámat lekötötte, mégis úgy tekintet­tem e hivatásra, mint a lelkészi munka egyik formájára, mely éppen úgy Isten országát szolgálja, mint az igehirde­tés. Lelkészi elkötelezettséget érzek minden egyházzenei munkaterületen, legyen az orgonálás, kántorképzés, a teoló­gusok oktatása, a rádióban hallható evangélikus félórák ze­nei szerkesztése, orgonák istápolása, az új hangszerek szü­letése körüli bábáskodás, vagy kiadványok szerkesztése. Ezek a szolgálatok nem csupán életem keretét jelentik, ha­nem igazi tartalmát is. És mennyi lelki örömmel ajándékoz meg az Úr a szent zene szolgálata közben! Amikor látom a ragyogó gyer­mekszemeket, amint kezük alatt megszólal az orgonán az első korái. Amikor észreveszem, hogy a szent zene szerel­mesévé válik egy-egy fiatal, és boldogan választja azt élet­hivatásának. Amikor a gyülekezet megérti az orgona sza­vát, és ugyanazzal a lendülettel énekli a koráit, amilyennel az az én lelkemben megfogant. Nem is szólva azokról a pillanatokról, amikor egy-egy új hangszer először szólal meg úgy, ahogyan Isten kegyelméből megálmodhattam. Sokan mondták már: jó nekem, mert ha bánatom van, csak odaülök az orgonához, és eloszlik a gond. Sajnos ez nem így van. Ha hangszerhez ülök, csak gyakorlás céljából teszem, mert mindig van tanulnivalóm. Ez pedig fáradságos munka, fizikailag és szellemileg is megterhelő. Sok figyel­met kíván, és sok keserűséggel is jár, ha lassan érik meg a kezem alatt egy-egy mű. Valami más jelenti az örömöt. Az, hogy szolgálhatok a gyülekezetnek a megtanult orgonamű­vei, és a felcsendülő muzsika Isten magasztalására indítja a gyülekezetei. Ha ez megtörténik, megérzi az orgonapadon ülő. Nem volt hiábavaló a fáradság! És ugyanazt a csodála­tot érzem én is, mint a zsoltáros:,, micsoda az ember ”... Mi­csoda az ember, hogy Istentől kapott képességeit felhasz­nálva megépítette az orgonának nevezett bonyolult hang­szert; és milyen kincseket adott az Úr azoknak, akik megal­kották a nagyszerű prelúdiumokat, fantáziákat! Aki ebbe belegondol, csak leborulva imádhatja a Mindenhatót! De a musica sacrán keresztül még ennél is többet kapok az Úrtól: lelki kincseket. Az istentiszteleten egy lehetek szent gyülekezetével. Ez szeretetközösséget és hitközösséget is jelent. Az énekek a hitemet erősítik. El is szomorítanak, ha bűneimre mutatnak rá, de meg is vigasztalnak, ha bűnbocsá­natot hirdetnek. Felmelegítik a szívemet a Jézus iránti szere- tetre, és megerősítenek abban, hogy részese vagyok az örök életnek. Figyelmeztetnek arra: a mi énekünkkel együtt egy másik gyülekezet is énekel. A szentek gyülekezete, akik már az Úrhoz tértek. Micsoda kettős kórus! Ennek lehetek majd a részese - szeretteimmel együtt - magam is. Van-e ennél boldogabb élet? Számomra bizonyosan nincsen! Trajtler Gábor ♦

Next

/
Thumbnails
Contents