Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-12-12 / 50. szám
2. oldal - 2004. DECEMBER 12. Evangélikus Élet ELŐ VIZ ADVENT HARMADIK VASÁRNAPJA Domino-day Több hónapon át rakosgatták a dominóköveket különböző országok fiataljai. Terveztek, csoportosítottak, sebészhez illő nyugalommal vették kézbe és állít- gatták a dominókat napi 8-10 órán keresztül. Mind a négymillió-valahány- százezer dominónak megvolt az előre eltervezett helye. A fiatalok munkájának nem sok látszatja volt. Az óriás terepen előre megtervezett ábrák, alakzatok, tájképek, portrék, építmények, természeti jelenségek rajzolatai várták, hogy betöltsék őket dominókövekkel, de a felállított, élüket mutató téglácskák látványa még nem adott okot különösebb örömre. Ám a csapatok tagjai tudták, hogy közeledik az a nap, a Domino-day, amikor Mr. Domino kézbe veszi a dolgok irányítását. Addigra minden téglának a helyén kell állnia, méghozzá „borítótávolságnyira” szomszédjaitól. Sem túl közel, sem túl távol. Azt nem tudom, hogyan indult a másfél órás borulássorozat, mert a műsor elején nem tudtak rávenni a tévénézésre. De akárhogy is kezdődött, az indító löket hatására szépen egyenletesen és engedelmesen - mintha élnének - borultak a téglák. És leborulva a színük is látszott. A több ezer „megalázkodott” dominó gyönyörű ábrává állt össze, színekben, árnyalatokban, kontúrokban gazdag képpé. Másfél óráig tartott a borulássorozat. Szinte elmondhatatlan, minek lehettünk szemtanúi. A terep középvonalában felállított, artériának nevezett dominókígyó gondoskodott arról, hogy ha valahol megakad is a folyamat, az egész verseny azért ne álljon le: a következő elágazásnál ismét mozgásba hozta a köveket egy újabb csoda kirajzolódásáig. Az artériavonal biztosan működött; nem fordulhatott elő, hogy leálljon. És végül - bár voltak konok téglák, amelyek állva maradtak - a szurkolók elmondhatták: sikerült! Minden mozdulatnak értelme volt. A Domino-day hasonlatos lehet ahhoz a naphoz, amelyről nekünk, keresztényeknek bizonyosságunk van, amelyen - bár cseppet sem lesz játékos és mulatságos - „szurkolni” fogunk: Jézus visszajövetelének napjához. Az utóbbi vasárnapok igehirdetési alapigéi azt vetítik elénk, hogy egyszer minden borulni fog. A fizikai-biológiai világ összeomlása csupán kísérőjelensége lesz az emberi életek, lelkek lebomlásának, lelepleződésének. Most még állunk a helyünkön, vagyis helytállunk, de tudjuk, hogy a záró sípszó - vagy inkább trombitaszó - lebomlásra késztet. Akkor látszik majd sajátos színünk: minden ember, minden életmű egyéni árnyalata. Aminek most semmi értelmét nem látjuk, vagy csődtömegnek tartjuk, az akkor értelmet nyer. Talán hamis várakozás részemről, de úgy képzelem, hogy akkor majd végignézhetünk a történelmen. Mert megújult testünkkel abban a dimenzióban már képesek leszünk erre. Állunk majd, és alig hisszük, amit látunk. Mert mindennek értelme lesz. Minden földi eseménynek, népek fel- emelkedésének, hanyatlásának, csatáknak, járványoknak... Isten még azt is felhasználja sötét kontúrvonalként, amit eredetileg nem akart: halált, bűnt, vereséget. Nézzük majd, és úgy érezzük, mintha megállt volna az idő. És tényleg megállt. Egy vágyunk lesz csupán, hogy el ne induljon újra. Csak attól félek, nehogy valamelyikünk állva maradjon... Bálint Gyöngyi „Azt azonban, amennyire csak tudom, kihangsúlyozom, hogy a szentségekben való hitet hagyják meg a legfőbb jónak és annak az örökségnek, amellyel Isten kegyelmét elnyerjük. Ezután kell sok jót tennünk, egyedül Isten tiszteletére és felebarátaink javára, nem pedig azért, hogy ezekre hagyatkozzunk, mint a bűnök megfizetésére elegendőkre. Isten ingyen, szabadon adja a kegyelmét. ” Luther Márton: A bűnbánót szentségéről (Kozma Éva Mária fordítása) A szabadító Isten Ézs 12,1-3 Dávid király birodalma a fia, Salamon halála után (Kr. e. 930) kettészakadt. A két utódállam, Júda és Izrael kapcsolata nem volt felhőtlen. Királyaik többször háborút viseltek egymás ellen. Eközben a nép mindkét országrészben eltávolodott atyái hitétől, és az egy igaz Isten mellett vagy helyett a környező népek bálványait tisztelte. Izraelben előfordult, hogy a király hivatalosan is Baál kultuszával cserélte fel Mózes vallását. Közben mindkét királyságban éltek próféták, akik mindezért kilátásba helyezték Isten ítéletét. Ez Izraelen teljesedett be először, amikor 722-ben az asszírok feldúlták az országot, és fogságba hurcolták népét. Júda ekkor még megmenekült: az asszír seregek hosszú ostrom után megszégyenülve vonultak el Jeruzsálem alól. Ám egy nemzedékkel később, a babiloni támadás nyomán Júda népére is hetvenesztendei fogság várt. Az ő sorsuk mégsem volt olyan kilátástalan, mint az Izraelből elhurcolt törzseké. A babiloniak ugyanis egy csoportban, egy helyen telepítették le a fogságba hurcol- takat. Az asszírok azonban családonként szétszórták foglyaikat a hatalmas birodalom különböző tartományaiban. így az északi királyságból elvitt kilenc törzsnek nem maradt reménysége sem a hazatérésre, sem az egységes nemzetként való megmaradásra. Ézsaiás próféta mégis őket szólítja meg: „Azon a napon ezt mondod majd: Hálát adok neked. Uram, mert bár haragudtál rám, elmúlt haragod, és megvigasztaltál. íme. Isten az én szabadítom, bízom és nem rettegek, mert erőm és énekem az Úr, megszabadított engem. " Igaz, a próféta nem rejti véka alá - a kijelölt szakaszt megelőző versben olvashatjuk -, hogy ez a vigasztalás csak az Asszíriába hurcolt nép maradékának szól. Nem úgy lesz, mint Júda foglyainak a Babilonból való hazatérésekor: a szétszórt Izraelnek csak kicsiny töredéke térhet vissza. Bár Isten eljön népe szabadítására, megsemmisíti Asszíria hatalmát, az elhurcoltak többségét addigra sehol sem fogja találni, mert asszimilálódtak, beolvadtak az asszír birodalom népei közé. Ezzel - a ma fel nem olvasott - bevezetővel ez a vigasztaló prófécia figyelmeztetéssé, válik: eljön ugyan a szabadulás napja, a rendelt időben biztosan eljön a Szabadító, aki Isten maga, de addig a napig meg kell maradni. Csak azokat tudja kivezetni a legyőzött ellenség fogságából, csak azokat tudja kézen fogva hazavinni saját földjükre, akik megmaradtak az ő népének, akik még az övéi. Őket viszont mindenütt felkutatja, és közülük egyet sem hagy az ítéletre szánt idegen földön. Itt válik érthetővé a prófécia nekünk szóló üzenete. Isten Jézus Krisztus első eljövetele, földi működése, szenvedése, halála és föltámadása révén megteremtette az új szövetség népét, Isten eljövendő országának polgárságát. Második eljöveteléig azonban ennek a népnek - lelki értelemben - idegen földön, a vele ellenséges e világi környezetben kell élnie. Itt kell megmaradnia! Igaz, az ígéret mindenkinek szól, akit Jézus nevében megkereszteltek: egy napon Jézus újra el fog jönni dicsőségben, hogy övéit az egész földkerekségről összegyűjtse, és országába vezesse. A beteljesedésben mégis csak a „maradéknak” lesz része. Azoknak, akik kitartanak Jézus hitében, akik mindvégig az övéi maradnak. Ezért, noha Jézus akarata szerint övéinek egy ideig a világban kell élniük, sosem szabad hasonulniuk a világhoz, nem asszimilálódhatnak, nem olvadhatnak be. Közösségben könnyebb a megmaradás, magányos farkasként szinte lehetetlen. Tudta ezt Jézus is. Ezért hozta létre az egyház közösségét. Ebben a világban csak itt maradhatunk meg az övének. Ám az egyház közössége is alá van vetve a bűn kísértésének. Nem csak személyünkben fenyeget a veszély, hogy elkezdünk világiasan gondolkodni és élni. A történelemből leszűrhető tapasztalatok mutatják, hogy sajnos az egyház is képes elvilágiasodni. Képes rá, hogy erkölcsi kérdésekben, a hatalomhoz - és nem utolsósorban az anyagiakhoz - való viszony tekintetében átvegye a világ értékrendjét. De jaj az ilyen egyháznak! Még szerencse, hogy Jézus megígérte: visszajöveteléig a poklok kapui sosem fognak erőt venni egyházán; sosem fog tehát teljesen asszimilálódni és feloldódni a világban. De mint kísértés minden időben leselkedik rá ez a veszedelem. Ám Isten - miként eddig tette - ezután is mindig idejében közbelép, és mielőtt elnyelné egyházát a pokol kapuja, reformátorokat hív el és küld, akiknek a munkáját Szendéikével támogatja, így mindig voltak és lesznek, akik - mint „maradék” - meghallják az evangélium szavát, engedelmeskednek neki, és mindvégig Jézuséi maradnak. IMÁDKOZZUNK! Urunk, adventben a te jöveteledet várjuk. Hogy ne hiába keress minket, amikor megérkezel, kérünk, tarts ma tükröt egyházad elé és elénk is. Ha úgy találjuk, hogy inkább hasonulunk a világhoz, mint hozzád, ne engedd, hogy a tükröt törjük össze. Ehelyett teremtsd meg szívünkben a bűnbánat töredelmét, hogy újra megszülethess bennünk, és szállást vehess életünkben. Ámen. Véghelyi Antal Oratio oecumenica Mindenható örök Isten! Te látod mindannyiunk lelkét. Látod, hogy mennyi minden akarja elvonni a figyelmünket rólad. Hozzád könyörgünk csendességért, hogy adventi készülődésünk méltó lehessen tanítványi elhívásunkhoz. Hozzád könyörgünk azért is, hogy békesség legyen a családunkban, országunkban és szerte a világon. Kérjük Szentlelked erejét, hogy a te követeidként teremtsünk békét ott, ahová elhívtál és állítottál bennünket. Hozzád könyörgünk útmutatásért, mert csupán a magunk akaratára és elképzeléseire hagyatkozva nem tudunk eligazodni életünkben. Te vezess ki a zsákutcákból, te támogass, indíts embertársaink felé; adj erőt mulasztásaink, bűneink beismeréséhez, hogy megújulva terád figyelhessünk, igédből tájékozódhassunk. Segíts, hogy ne fogyjon el a türelmünk és a szeretetünk, hiszen sok a tennivalónk, és szüntelenül az idő szorításában kell boldogulnunk. De mit sem érnek a tettek, ha csak szokásból, kötelességből cselekedjük meg őket, s közben a legfontosabb, a szeretet hiányzik belőlünk. Hálát adunk szabadításodért, szeretett Fiad, Jézus Krisztus megváltó művéért, mely a te örök irgalmadat közvetíti felénk. Köszönjük, hogy megbocsátottál, és szüntelenül üdvösségünket munkálod. Köszönjük, hogy vigasztalásodat nyújtod igédben, hogy örvendezésre hívsz bennünket, rámutatsz, hogy a te gyermekeidként bátran tekinthetünk a jövőbe, és hogy a reménység gyermekei lehetünk. Köszönjük, hogy figyelmeztetsz arra, mit tett értünk Jézus Krisztus, és nem hagyod, hogy bárki megtévesszen minket. Köszönjük, hogy ma is van gyógyulás a testi, lelki betegségekből, erőtlenségekből. Ne engedd soha elfelejtenünk, hogy a te gondviselő kegyelmedre bátran alapozhatjuk a saját életünket és szeretteink életét egyaránt. Irgalmadba ajánljuk népünket, egyházunkat, mindazokat, akik a te nevedben munkálkodnak közöttünk. Irgalmadba ajánljuk a családokat, az időseket és a gyermekeket. Segíts, hogy mindig legyen elég időnk egymásra, hogy senki ne maradjon egyedül, belekeseredve gondjaiba! Kérjük Szentlelked erejét, hogy a várakozás idejét valódi bűnbánattal tölthessük, felkészítve lelkünket az Érkező fogadására és az ünnep fényességére. Hallgass meg minket a mi Urunk Jézus Krisztus érdeméért! Ámen. :••• SAROK ................ • LUTHER ÉS AZ ISTENTISZTELET 7. 3 £ 5 6 3 3 Luther és a gyülekezeti éneklés Sorozatunkban szólnunk kell Luther zenei, egyházzenei tevékenységéről is, hiszen az meghatározta az istentiszteletről való gondolkodását, a liturgia reformjával kapcsolatos intézkedéseit is. Először a gyülekezeti éneklésről olvashatunk, azután - lapunk karácsonyi számában - egy kedves Luther-ének üzenetéről, majd a reformátor énekszerzői munkásságáról esik szó. (H. K.) A keresztény istentiszteletben - bizonyos megszorításokkal - mindig voltak anyanyelvű énekek. A reformáció legjelentősebb változtatása, hogy Luther az anyanyelven énekelt gyülekezeti éneknek önálló helyet biztosított, ezáltal a gyülekezetei a liturgia szolgálattevőjévé, az istentisztelet aktív részesévé tette. Luther felfogásában a zene elsősorban Isten teremtménye, és csak másodsorban scientia vagy ars. Minden művészetet, de különösképpen a zenét annak a szolgálatában szerette volna látni, aki teremtette, és nekünk adta. Csak akkor látja értelmét, ha nem „holde Kunst”, tehát az érzékeinkre ható, gyönyörködtető dolog, hanem Krisztusra vonatkozik, a megváltás fölötti örömöt hirdeti - írta a Babst-éne- keskönyv (1545) előszavában. Már a Johann Walterral közösen elkészített énekeskönyvben (1524) is ezt hangsúlyozta: „Semmi másról ne akarjunk énekelni és beszélni, csak Jézus Krisztusról, a mi Megváltónkról, ahogy Pál írja lKor 2-ben.” 1523-24-ben Spala- tinhoz írt levelében felhívással fordult kortársaihoz: „Az a szándékom, hogy a próféták és az egyházatyák példája nyomán német zsoltárokat készítsek a népnek, vallásos énekeket, hogy az Isten igéje az éneken keresztül az emberek között maradjon. Ezért mindenütt költőket keresünk. (...) Kérlek téged, (...) hogy valamelyik zsoltárt formáld át énekké, ahogy az én példámat látod (Ach Gott, vom Himmel sieh darein - 12. zsoltár).” A Formula Missae-ben (1523) így nyilatkozott: „Azt akarom, hogy sok német énekünk legyen, amelyeket a nép a mise alatt vagy a Graduale, a Sanctus és az Agnus Dei mellett énekelhet. Mert ki kételkedik abban, hogy azokat az énekeket, amelyeket most a kórus énekel, (...) korábban az egész gyülekezet énekelte?” A Deutsche Messében (1526) már a részleteket is kidolgozta. „Az epistolára német éneket éneklünk: Nun bitten wir den Heiligen Geist (Jer, kérjük Isten áldott Szentleikét). (...) Az evangélium után az egész gyülekezet németül énekli a hitvallást: Wir glauben all an einen Gott (Mi valljuk: hiszünk Istenben).'" Tehát az énekek - szemben a középkori gyakorlattal, amelyben csak az istentisztelet kiegészítő részei lehettek - meghatározott, elhagyhatatlan liturgikus funkciót kaptak. (Luthertől függetlenül Nikolaus Decius is eljutott a liturgikus tételek strófás énekkel való helyettesítésének gondolatához, példa rá a ma is használt Gloria- és Agnus Dei-éneke: A menny Urának tisztelet - 43; Krisztus, ártatlan Bárány - 188.) Az alábbiakban tehát a Luther által átdolgozott liturgikus dallamokat, illetve a liturgikus dallamok helyett alkalmazott gyülekezeti énekeket tekintjük át. Vegyük sorra a mise állandó részeit. Luther Kyrie-áa\lámával énekeskönyvünk 99. oldalán, a 17., mindennapi istentiszteleti rendben találkozunk (Uram, irgalmazzl). A Credo, a mondott hitvallás helyettesítője lehet a 247. ének (Mi valljuk: hiszünk Istenben). A Sanctus, Isten szentségének dicsőítése Luthert önálló kompozíció írására ihlette: Jesaja, dem Propheten geschah. A mű a prófétai igeszakasz, Ézs 6,1^1 szó szerinti megzenésítése. Ezt az éneket már sem a német, sem a magyar énekeskönyvben nem találjuk meg, valószínűleg a strófa összetettsége, nehezen tanulható volta miatt. Az Agnus Dei Luther-féle változatát az énekeskönyv 78. oldalán, a 14. liturgiában találjuk (Krisztus, Isten Báránya). Glória-éneket Luthertől nem ismerünk, pontosabban van egy Glória- parafrázis: All Ehr und Lob soll Gottes sein (A menny Urának tisztelet dallamára), amelyet egy ideig neki tulajdonítottak, de kiderült, hogy nem az ő. műve. Luther egyéb énekeiről és azok jelentőségéről a sorozat folytatásában lesz szó, Ecsedi Zsuzsa Egy hívás - és valakit megajándékozott 06-81-330-220 KÁTÉ A HATÁRON TÚLRA - adományozóvonal A hívás díja 400 Ft + áfa. *
