Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-12-12 / 50. szám
Bottá Dénes felvételei 69 . ÉVFOLYAM 50. SZÁM 2004. DECEMBER 12. ADVENT HARMADIK VASÁRNAPJA ÁRA: 149 Ft ~ A TARTALOMBÓL Őrzője vagyok testvéremnek Bárka-karácsony Portrévázlat Korda Péterről Napos oldalak Libanoni anziksz Protestáns újságíróként a nagyvilágban Szeretet.éhség a Deák téren Csapda Érvényes, de eredménytelen volt a népszavazás. Az eleve leginkább valószínű forgatókönyv valósult tehát meg. Illetve a kórház-privatizáció esetében majdnem megvolt az igen győzelméhez szükséges kétmilliónál valamivel több szavazat: 1 millió 930 ezren szavaztak egyöntetűen. A másik igen is többséget kapott, de a másfél millió szavazat kevés volt az eredményességhez. Magam még a heves kampány kezdete előtt vállaltam véleményemet: a kettős állam- polgárság kedvezményes lehetőségére igen, az egészségügyi privatizáció leállítására nem. Hamarosan kiderült, hogy a Magyar Demokrata Fórum, amely tárgyilagos megítélés szerint a leginkább szakmai megközelítést alkalmazta, hasonló álláspontot foglalt el. A kormánypártok a két nemre, a legnagyobb ellenzéki párt a két igenre buzdított. A kettős állampolgárság ügyében kormányoldalon is voltak olyan meghatározó személyiségek, akik vagy az igent preferálták, vagy azt hangsúlyozták, hogy ezt a döntést mindenkinek a lelkiismeretére kell bízni. Bár az eredménytelenség mindig kudarc, a kérdés mégsem intézhető el egyszerűen ennyivel. Egyrészt a helyzet jobb annál, hogy egyértelműen kudarcról kellene beszélnünk - az eredmények többféle értékelésre is módot adnak. Másrészt viszont nem egyszerűen kudarcról van szó, inkább arról, hogy ismét nyilvánvalóvá vált az a csapdahelyzet, amelybe az egyre jobban polarizálódó politika miatt kerültünk. A népszavazás műfajának lényege, hogy a nép maga dönt, nem bízza ezt a parlamenti pártokra. Ezek természetesen állást foglalnak, orientálják a döntést, de csak egy bizonyos határig. Nos, a magyar politikai pártok túllépték ezt a határt: nem szempontokat adtak az állampolgárok döntéséhez, hanem az idő múlásával egyre határozottabban követelték meg saját táboruktól, hogy az utasításuk szerint szavazzon. Többszörös csapdahelyzet alakult ki: a saját vélemény, a lojalitás, az érzelmek, az érdekek konfliktusa. Valójában nehéz lenne megmondani, hogy a legnagyobb ellenzéki párt miért döntött úgy, hogy támogatja a tőle meglehetősen távol álló Munkáspárt népszavazási kezdeményezését a kórház-privatizáció ügyében. Ha ezt nem teszi, feltehetőleg alig lett volna támogatottsága ennek az ötletnek. Lévén, hogy időközben okafogyottá is vált az ügy - az Alkotmánybíróság megsemmisítette a vitatott törvényt -, nehezen érthető, hogy ugyanez a testület miért döntött mégis úgy, hogy van értelme a népszavazásnak. Sokan kérdezik, mi történik most. Semmi egyéb, mint hogy a két probléma visszakerül a parlament hatáskörébe. Az Országgyűlés számára most már igazi lecke a legjobb megoldás megtalálása. Közösen próbált enyhíteni a fővárosban élő hajléktalanok egy részének gondján múlt vasárnap a Deák téri evangélikus gyülekezet és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet. A lelkészi hivatal udvarán mintegy kétszáz adag meleg ételt osztottak szét az utcán élő rászorulók számára. A segélyakcióban a gyülekezet önkéntesei és a segélyszervezet munkatársai vettek részt. Az étel elkészítését a segélyszervezet vállalta, a gyülekezet pedig a vasárnapi istentisztelet perselypénzét ajánlotta fel a szervezet működésének támogatására. Az esti istentiszteleten Lehel László, a MOSZ lelkész igazgatója és Rácsok Balázs intézményvezető tartott előadást a segélyszervezet munkájáról. A rendhagyó alkalmon a Life for Christ nigériai gospel- együttes működött közre. (Lásd még a Nyitottak vagyunk... című írást lapunk 10. oldalán.) Biztos, hogy elfogult vagyok-vállalom - de úgy gondolom, hogy a kettős állampolgárság ügyében ugyanazt a törvényt kell megalkotni, amelyet akkor kellett volna, ha összegyűlt volna a kétmilliónál több igen szavazat. Presbiteriktatás Bécsben Egy élet a buszmegállóban? Kedves Testvérem, gondoltál már arra. hogy egy megállóban éled az életed? Észrevetted már, hogy - hol türelmesen. hol türelmetlenül - csak vársz, vársz „vágyaid villamosára", remélve, hogy majd csak megérkezik, és tovább visz egy örömtelibb, boldogabb állomásra? Advent van, a várakozás ideje. Csodálatos időszak - de csak ha van megérkezés! Isten azt akarja, hogy megérkezzünk. Szomorúan nézi a sok égre tekintő, várakozó embert, akik nem veszik észre, hogy az élet halad. Szomorúan nézi a sok,, lebetonozódott ” embert, akik, ahelyett hogy haladnának, ahelyett, hogy vele indulnánk útra - szüntelenül csak várakoznak. „ Majd ha leérettségiztem, majd ha meglesz a diplomám, a házastársam, az autóm, a házam, az egzisztenciám, a nyugdíjam, a Kossuth-díjam... ” Majd, majd, majd... Pedig Isten ebben a mostani, adventi időszakban is arra szólít fel, hogy most! Most gyere velem, most tedd meg velem az első lépést! Örülj az adventnek. de ne ragadj bele! Élvezd a várakozás izgalmát és meghittségét, de ne keverd össze a céllal! Tudd, hogy várakozásod nem maradhat örök várakozás. Dönteni és indulni kell! Hogy megérkezz! Deák László Egy közösség gyülekezetté válásának jogi feltételei között első helyen szerepel a gyülekezeti élet irányításáért felelős testület, a presbitérium megválasztása. Advent második vasárnapján D. Sze- bik Imre. a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke és Herwig Sturm, az Osztrák Evangélikus Egyház püspöke közös szolgálat keretében iktatta be az Ausztriai Magyar Evangélikus Gyülekezet elsőként megválasztott, hattagú presbitériumát Bécs belvárosában. Az Ausztriában élő háromszázezer fős evangélikussághoz tartozó mindössze másfél száz bécsi magyar evangélikus - és rajtuk kívül természetesen más felekezetűek - összegyűjtését, felkarolását és lelkigondozását több évtizeden keresztül Szépfalusi István evangélikus lelkész és felesége végezte. Halálukat követően tavaly feloszlott a lelkigondozói szolgálat. A kis létszámú gyülekezet újraszervezését és a presbitérium megválasztását előkészítő munkákat a jelenleg a bécsi teológián doktori disszertációját író Solymár Mónika evangélikus lelkésznő vállalta el. Az ünnepi istentiszteleten Szebik Imre igehirdetésében (Ézs 55,6-11) örömmel konstatálta: elindult a gyülekezet élete. „Advent annyit tesz: keresni az Urat. Aki hallgatja őt, az ige hangját hallja meg. Legyetek hát az ige keresői és követői!” - mondta a püspök. Ezután Szebik Imréné énekkel, Herwig Sturm pedig kézfogással köszöntötte az új presbitérium tagjait. Szebik Imre áldással erősítette meg a presbitereket most kezdődő szolgálatukban, köztük a gyülekezet felügyelőjét (kurátorát), Andorka Rudolfot. Az istentiszteletet követően a gyülekezet Kádár Sándor szabadkai orgonám üvész, egyházzenész koncertjén vett részt. Az alkalmat megtisztelte jelenlétével dr. Horváth István ausztriai magyar konzul is. Horváth-Hegyi Olivér A kormányoldal most bizonyíthatja, hogy valóban szívügye a határon túli magyarság sorsa, az ellenzék pedig számot adhat együttműködési készségéről. Nem kétséges, hogy a határon túliak közül sem értett mindenki egyet a Magyarok Világszövetsége kezdeményezésének időzítésével, talán magával a kérdésfeltevéssel sem, de ha már így alakult, ha már nem volt más alternatíva - mindenki az ügy mellé állt. Ezért is fontos, hogy ha nem sikerült is a népszavazás, s a kérdésben valódi megoldás szülessen. Nem volt rokonszenves, ahogyan a kormánypártok - a „nem”-re való biztatás hevében - messze eltúlozták az „igen”-nel kapcsolatban felmerült problémákat. Ez bizony növelte a megosztottságot, azok malmára hajtotta a vizet, akik éket kívánnak verni magyar és magyar közé. Hasonló kritika mondható el a nagyobb ellenzéki pártról a kórház-privatizációs igen kapcsán. Az egyszerűség kedvéért egy példával illusztráljuk ezt. Tragikomikus volt, amikor a párt egyik egészségpolitikusa a szülészeti klinika előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta: ha nem állítják le a privatizációt az egészségügyben, akkor egy műtétért több mint hatszázezer forintot kell majd fizetni. Ugyanis ma ennyibe kerül ez a beavatkozás a telki magánkórházban. Csak hát erről szó sincs! Az egészségügyben, ahol a szolidaritás elve ma is meghatározó a biztosítottak számára, a magánosítás esetén is ingyenes lenne az alapvető szolgáltatások igénybevétele. Külön díjat - miként ma is - a többletszolgáltatásokért (külön szoba, tévé stb.) kellene fizetnie a betegnek. Olyannyira közgazdasági és egészségügyi szakmai kérdés ez, hogy teljesen elhibázott dolog a népszavazás hatáskörébe utalni a róla való döntést. Nem is erről szólt a népszavazás. A kampányban úgy forgatták ki a kérdést, hogy az emberek számára így hangzott: akar-e fizetni az egészségügyi ellátásért? És az „igen” azt jelentette, hogy nem akar. Erre szavazott - érthetően - csaknem kétmillió ember. Felelőtlenség volt ez. Talán a kigondolok úgy vélték, könnyebb a két igen mellett szólni, az egyik erősíti a másikat. Csakhogy akik egzisztenciális félelemből nem szavazták meg a kettős állampolgárságot, elutasították - megint csak földhözragadt gondolkodás- móddal - a privatizációt is. A koncepció tehát nem jött be, nem lehet „büntetlenül” ijesztgetni (végül is mindkét oldal ezt tette) a népet. Nekünk természetesen önmagunkra nézve kell levonni a tanulságokat. Árnyaltabban kell képviselni álláspontunkat. Az egyházi vezetők helyezzenek súlyt arra, hogy politikai kérdésekben a véleményüket lehetőleg a saját álláspontjukként, ne pedig egyházi álláspontként fogalmazzák meg. Kivéve természetesen, ha testületi döntésről - püspöki körlevél, elnökségi, presbitériumi határozat stb. - van szó. Ami a konkrét ügyeket illeti, egyházunknak eddig is számos gyülekezete ápolt jó kapcsolatokat a határon túli magyarsággal. A népszavazás körüli viharok mintegy felszólítanak bennünket egyrészt arra, hogy itthon, illetve a külföldi kapcsolatainkat felhasználva igyekezzünk még aktívabban elősegíteni azt, hogy a határon túliak esélyei növekedjenek. Másrészt arra, hogy fokozzuk erőfeszítéseinket az egészségügyi centrum létrehozása érdekében. Ezzel járulhatunk hozzá ahhoz, hogy a sokszínű egészségügyben ne az anyagi háttér határozza meg a gyógyulás esélyét, a szociális biztonságot. Frenkl Róbert
