Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-11-14 / 46. szám
2004. NOVEMBER 14. - 7. oldal Evangélikus Élet „Édes kísértések” Gyanútlanul ülök a moziban - a filmre várva amikor hirtelen rám üvölt egy különös reklám. A legmodernebb hang- technika a lélegzetet is belém fojtja, nem hagyva esélyt sem a gondolkodásra, sem a választásra. Aztán egy érzéki hang a következő szavakkal csábít bűbájosán: Lustaság, bujaság, kapzsiság, falánkság, irigység, bosszú, hiúság. Édes kísértések. ” Ki hinné, hogy a vásznon eközben jégkrémek különböző fajtáit látjuk? Mert én talán még (rém)álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer majd a hét főbűnnel jégkrémet akarnak eladni nekem. Bár a bujaság már eddig is fontos és kitüntetett szereplője volt mindenfajta hirdetésnek, azért a főbűnökkel népszerűsíteni valamit: mégiscsak túlzás. Ez már egy kicsit sok(k). Persze legyinteni kellene most is: ugyan már, ez csak egy poén! Mert ha nem legyintünk, akkor valaki biztosan megjegyzi - mert előbb-utóbb valaki mindig megjegyzi -, hogy „ejnye, ezek a keresztények sosem értik a viccet!” A viccet történetesen értjük. Csak nem mindig szeretjük. Különösen nem akkor, amikor olyan fogalmakkal játszik a média, melyek nemcsak sértik a vallásos embereket, hanem kifejezetten veszélyesek. Ma a hét főbűnnel menő reklámozni, holnap már nyilván a test többi kívánsága lesz a vagány: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bálványimádás, varázslás, harag, önzés, széthúzás, gyilkosság, részegeskedés és ezekhez hasonlók (Gál 5,19-21). A legnagyobb baj ezekkel a „biblikus poénokkal”, hogy az ilyen trükkökkel kihúzzák a fogalmak méregfogát. Ha a jégkrémfajták neve azonos a főbűnökkel, akkor a szavak tartalma összemosódik: nevetségessé, bolondossá válnak. Új érzelmeket, új gondolatokat kötünk hozzájuk, eredeti jelentésük pedig teljesen feledésbe merül. (így például az irigységről nem egy önző, más javait és sikereit megkívánó ember jut majd az eszünkbe, hanem egy ízesítés.) Mi köze van a hét főbűnnek - a falánkságon kívül - az édességhez? Körülbelül annyi, mint Isten templomának a bálványokhoz (2Kor 6,16). Miért kozmetikázzák jópofává az ember visszataszító cselekedeteit, amelyekkel pokollá tesszük egymás életét? Nem állítom, hogy mindez azért történik, mert „holnap vége a világnak”. De annyit azért kérdeznék - ha már egyszer az alkotók ennyire ragaszkodnak a biblikus nyelvezethez -, hogy miért nem a Lélek kilenc gyümölcsével hirdetnek? Hiszen az a bűbájos, érzéki hang mondhatná azt is: „szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás... ” (Gál 5,22-24). Ördög tudja! De biztos, hogy nem azért választották inkább a főbűnöket, mert csak hét jégkrémfajta van. Andriska János Blaszfémia vagy épp ellenkezőleg: korunk fogyasztói szemléletének leleplezése? (Christian Sanladerer karikatúrája a Bajor Evangélikus Egyház Kann denn Kirche komisch sein? című kötetéből. Claudius Verlag, 2000). Apácák a gyerekszobában A kolostori élet mostantól beköltözik a gyerekszobákba. A Playmobil játékgyártó cég a közelmúltban ugyanis úgy döntött, hogy „apácákat” fog készíteni - egyedi, fekete rendi ruhát és keresztet viselő babákat dob a piacra. A nevezett játékgyártó nem először tesz kísérletet keresztény vonatkozású tárgyak forgalmazására. Árucikkei között számos „betlehem” és újabban Noé bárkája is szerepel. Az utóbbinak - vélhetően a sok állatfigura miatt - nagy sikere van a vevők körében. Forrás: Glaube und Heimat Szavak piacán Szavak, szavak, szavak. Áradnak, zubognak, ömlenek ránk mindenhonnan. Rám ordít a reklámfelirat, amelynek ez az „üzenete”: „Engem vegyél, én vagyok a legjobb, velem szép, egészséges, trendi leszel, nélkülem elveszett ember vagy.” Üvölt a fülembe a rádió, esténként a tévé harsogja a politikusok újabb és újabb mesés ígéreteit, melyeknek szavatossági ideje pár másodperc. Romlandó termék lett a szó! Észrevették már, milyen áporo- dott szag árad bizonyos mondatokból? Milyen lehangoló lenne végigmenni egy olyan végkiárusításon, amelyen díszes csomagolásban kínálnák nekünk anyanyelvűnk egyes szavait! Szépen megkomponált kirakatból harsogná a felirat: „50%-os leárazás! Alig használt szóösszetételek és tagmondatok féláron elvihetők!” Bent a boltban vállfákon, agyonkoptatottan lógnak a kifejezések. Ha a vásárlók között szétnéznénk, senkit nem érne meglepetés. Egyesek boldogan turkálnak könyé- kig a száz forint alatti szavak dobozában, és üdvözölt mosollyal emelnek ki efféle darabokat, mint „árleszállítás”, „olcsóbb lakáshitel”, „csökkenő munkanélküliség”, „növekvő fizetések”. Külön polcon tárolják a családi kiszerelésű szavakat: „vacsorára itt leszek”, „persze, drágám, én is szeretlek”. Az egyik sarokban ádáz harc dúl két vásárló között az „én soha nem csaltalak meg” és a „hűséges vagyok hozzád” feliratért. Odébb boldogan csap le valaki a „majd hívlak” és az „értesítjük a munkalehetőségről” című darabra. „Csak igényeseknek” felirat hirdeti az exkluzívabb árut: „holto- miglan-holtáiglan”, „Isten színe előtt fogadom”. Egy eldugott sarokban a felismerhetetlenségig elnyűt- ten bújnak meg a szent klisék: „a mi szívünkben”, a „te életedben is”, „szívünkben szétáradó szent öröm”. A boltból kijövök örömmel szorongatják olcsón vett szavaikat, és csak koptatják, koptatják tovább őket boldogan. Most joggal kérdezhetik, hogy miért nem örülök az ömlőkkel. Csak azért, mert inkább a sírókkal sírok. A megcsaltak, becsapottak, átvágot- tak ezreivel, százezreivel. Azokkal, akik a tizedik állásinterjú után is azt hallják, hogy „majd értesítjük”, azokkal, akik a megígért fizetés- emelés reményében megint nem érnek haza vacsorára. És szomorko- dom azokkal, akik hiába várják a holtomiglant ígérő párjukat, mert már megint közbejött valami a családi program idejére. Baj lenne a szavakkal? Nem, kérem, ők nem tehetnek semmiről; velünk, felhasználókkal van probléma. Milyen büszkék vagyunk arra, hogy remekül kinőttünk az állatvilágból, és nem átalljuk példaként említeni az emberi beszédet, amely a teremtett világban egyedül Isten és az ember privilégiuma. Emlékszik még valaki arra, hogy Isten a szavával teremtett, és amit alkotott, az igen jó? Mi is teremthetünk: viszályt, pletykát, hazugságot, megalázást, szidalmazást, boldogtalan kölköket és felnőtteket. De gyógyíthatunk, simogathatunk, dicsérhetünk, kiegyensúlyozott gyerekeket is nevelhetünk... A választás a miénk. Jánosi Vali Csillagok közelről és távolról 2. Elmélkedtem már arról, hogy a nagy távolság miatt valójában a csillagoknak csak a múltját látjuk, és hogy mi is csillagok vagyunk Isten számára, aki megőriz minket emlékezetében akkor is, amikor földi életünk véget ér. Tovább gondolkodtam ezen, és most más jutott eszembe a csillagokról. Ábrándos esti andalgásaink során olyan romantikus hangulatot keltenek bennünk az égen pislákoló pici fénypontok. Ez a romantika azonban menten szertefoszlana, ha bármelyiküknek is a közelébe kerülnénk. A gigantikus méretű, izzó gázgömbök ugyanis sokkal inkább félelmetesek, mint romantikusak. A csillagok tehát csak távolról szépek. Sőt inkább úgy kellene fogalmaznunk, hogy a csillagok csak messziről csillagok. Közelről valójában pokol, izzó tüzes kemence, végleges megsemmisülés mindegyikük. Kettős természet. Tisztes távolból romantika, közelről iszonyat és pusztulás. Igen, igen, pontosan arra gondolok, hogy az ember is ilyen kettős természettel bír. Ha innen nézzük, akkor Isten legcsodálatosabb, intelligens, szeretni és alkotni képes teremtménye, ha pedig máshonnan tekintjük, akkor a legostobább, legrémisztőbb és legkártékonyabb szörnyeteg, amely valaha is létezett a Földön. Ám ez az ellentmondásosság nem csak ebben a nagyon kézenfekvőnek tűnő erkölcsi értelemben igaz. Ami ugyanis kicsinek látszik messziről, az közelről hatalmas lehet, ugyanakkor ami távolról nagynak tűnik, arról kiderülhet, hogy valójában parányi. Diktátorok sofőrjei, ágyasai, bizalmasai tudnak csak arról, hogy a sokak által rettegett férfiú valójában csapnivaló szerető, fél a póktól és a repüléstől, zsebében mindig ott a kedvenc konyakját rejtő laposüveg, műfogsora van, ráadásul emésztési problémákkal küzd, és a beszédeit is mások írják. A képernyőn vagy az emelvényen oly hatalmasnak és tekintélyesnek látszó történelmi személyiség, ha közelről nézzük, valójában szánalmas kis pojáca. A pletykamagazinok előszeretettel csámcsognak a rivaldafényben tündöklő dívákon is, akikről köztudott, hogy smink és fényes göncök nélkül ugyanolyan átlagos külsejűek, mint bármelyik fiatal nő, aki percenként szembejön velünk az utcán. Ugyanez a jelenség azonban megfordítva is igaz lehet. Valakit távolról szemlélve jelentéktelennek látunk, vagy figyelemre sem méltatunk, ám ha a közelébe kerülünk, és megismerjük őt, kiderül, hogy hatalmas lélek lakozik benne, vagy sokkal vonzóbb, mint rivaldafényben, sminkkel az arcán. Nézzük először azt az esetet, amikor közelről kezdjük a szemlélést. Valakinek például van egy idegesítő szomszédja vagy egy nehéz természetű, zárkózott és mogorva kollégája, akivel már évek óta kerülgetik egymást. A közelség nem éppen szívderítő. Ám egyszer csak kiderül az illetőről, hogy zseniálisan fest, csodálatosan énekel, Guinness-rekordot dönt azzal, hogy betéve tudja a megyei telefonkönyv valamennyi adatát, netán igazi tudós feltaláló, aki páratlan gazdagságú lepkegyűjteménnyel rendelkezik, vagy éppen önfeláldozó életmentő - és mindezt csak az újságból tudom meg róla. Micsoda meglepetés! Ugyanez fordítva viszont úgy fest, hogy például egy kedves régi barátomról, akivel annyi meghitt órát töltöttem együtt, és oly sok titkomat osztottam meg, egyszer csak megtudom, hogy valójában csapnivaló szakember, kisebbségi érzését pedig azzal ellensúlyozza, hogy zsarnokoskodik a munkahelyi beosztottjaival. Törtető, pénzéhes és kisstílű; felfelé nyal, lefelé tapos - azaz pontosan olyan, amilyennek a barátomat legkevésbé sem tudtam volna elképzelni. „A hatalom elvette az eszét” - mondják sokszor. Én nem hiszek az ilyesmiben. Mert igaz ugyan, hogy két természet lakik bennünk, és az is igaz, hogy bizonyos helyzetek kedveznek rossz tulajdonságaink kibontakozásának, de az már nem igaz, hogy olyasmi is előtörhet az emberből bizonyos helyzetekben, ami eredetileg nem volt meg benne. Nem kenyerem a moralizálás, és igazából a lózungszerű nagy mondásokért sem vagyok oda, de azért ennek a gondolatmenetnek a végére kívánkozik egy kis tanulság. Valami ilyesmi: jó volna úgy élnünk, hogy akik ismernek minket - akár közelről, akár távolról -, ugyanolyannak lássanak mindenünnen. Vagy ha meglepetést is okozunk valahogyan - közeli vagy távoli nézőpontból -, az a csalódás mindig inkább kellemes legyen. Jó lenne tehát, ha ebben a dologban nem hasonlítanánk annyira az égi és földi csillagokhoz. Bartha István MHKiMMniaMMIIillliailllMMMMIMMMMMMHMHn Média-együttműködés Német-magyar együttműködési megállapodást írtak alá november 8-án az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. Ennek értelmében az erlangen-nürnbergi Friedrich Alexander Egyetem Publicisztikai Intézete, valamint az EHE képviselői kinyilvánították azon szándékukat, hogy a továbbiakban még intenzívebbé kívánják tenni az országaink és az intézményeink közötti kapcsolatokat. A megegyezést kézjegyével látta el (felvételünkön balról jobbra) Daniel Meier asszisztens, dr. Szabó Lajos rektor, Johanna Haberer, a publicisztikai intézet vezetője, valamint dr. Fabiny Tamás tanszékvezető. Fotó: Bedecs András
