Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)

2004-11-14 / 46. szám

8. oldal - 2004. NOVEMBER 14. Evangélikus Élet Három hamuban sült pogácsa még biztosan belefér... Az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület (EBBE) legközelebi havi találkozója november 11-én lesz. Áhítat: Győri Tamás lelkész. Előadás: Gyülekezet a Bibliában, zsinati törvényben és a gyakorlat­ban - Baranka György lelkész, Bálint József zenetanár, karvezető. Az alkalom 16 órakor kezdődik a Kelenföldi Evangélikus Egyházközség tanácstermében (Budapest XI., Bocskai út 10.). Csendesnap lesz az EBBE szervezésében november 20-án, szombaton 10 órai kezdettel Kelenföldön (Budapest XI., Bocskai út 10.). Téma: Jövőnk a hitvalló egyház. Igehirdetés: Győri Péter Benjámin lelkész. Előadás: Gémes István lelkész (Németország), ifj. dr. Fabiny Tibor egyetemi tanár. Úrvacsorái istentisztelet: Gémes István. Szerény ebédet biztosítunk. Nyílt napok lesznek az aszódi evangélikus gimnáziumban, november 9. és 12. között. Mindennap: 8.30- 9.30: általános tájékoztató, 9.30- 10.00: az intézmény bemuta­tása, 10 órától kötetlen beszélgetés, kérdé­sek megválaszolása. Cím: 2170 Aszód, Régész u. 34. A Protestáns Missziói Tanulmányi In­tézetben Világosságot a világnak cím­mel rendezett missziói blokkszeminá­rium első kurzusát sikeresen elvégzett hallgatók november 6-án délután ün­nepi hálaadó istentisztelet keretében vehették át oklevelüket. A hideg, ha­mar sötétedő novemberi estén jó volt beülni a fűtött templom padjaiba, és együtt örülni azokkal, akik egy év ta­nulás után, biblikus-missziológiai tu­dás birtokában „viszik majd tovább a világosságot”. Dr. Anne-Marie Koolnak, a PMTI igazgatójának köszöntő szavaival és dr Szűcs Ferencnek, a Károli Gáspár Refor­mátus Egyetem rektorának imádságával kezdődött meg a tanfolyamot záró, „bi­zonyítványosztó” istentisztelet, melyet családias hangulatban tartottak a Szil­ágyi Dezső téri református templomban. Egyházunk részéről Ittzés János, a Nyu­gati (Dunántúli), és Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke, valamint Ha­fenscher Károly országos irodaigazgató levélben küldte el pásztori biztatással te­li jókívánságait és köszöntését. Cselovszky Ferenc, a Deák téri evangé­likus gyülekezet lelkésze 2Kör 4,5-6 alap­ján hirdette az igét: „Mert nem önmagun­kat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Grat... " Az útnak induló, szolgálatot vál­laló testvéreknek három „hamuban sült po­gácsát”, három útravaló gondolatot adott át a lelkipásztor ezen az estén. Mindezt ab­ban a reményben, hogy az egy év alatt sok­sok tudással, ismerettel megrakott „tarisz­nyába” ennyi még biztosan belefér... Az első gondolat a Jézus-tanítványok mindenkori szolgálatának hogyanjára vo­natkozik. Ne önmagunkat hirdessük, bár­milyen nagy is a kísértés. Krisztusról, a világ világosságáról kell bizonyságot ten­nünk még akkor is, ha mi magunk egé­szen máshogy döntenénk, másként szól­nánk vagy cselekednénk, mint ő. A máso­dik útravaló a szolgálat mozgatórugóját helyezte a szívünkre. Magáért Jézusért szolgáljunk, és ne az emberek elismerésé­re szomjazzunk, amikor igét hirdetünk vagy misszióba indulunk. Egy bölcs egy­szer úgy fogalmazott: „Isten előtt borulj le, de az emberek előtt maradj állva” - megszívlelendő tanács ez ma is. A harma­dik „hamuban sült pogácsaként” a szolgá­lat célját adta át Cselovszky Ferenc. Mi lehet a missziói szolgálatra vállalkozó fia­talok célja ma, 2004-ben? Ami minden tanítványé, minden időben: Krisztus vi­lágosságot adó arcát kell eljuttatni a világ minden tájára, legelőször a világnak abba a számos sötét zugába, ahová még nem vi­lágíthatott be az evangélium fénye... - így zárta prédikációját a lelkész, miközben az Úr asztalára helyezte a harmadik, nagyon is valóságos pogácsát. Igehirdetése végén áldást, erőt kívánva bocsátotta útjukra a végzett hallgatókat. Az ünnepi hálaadó istentisztelet máso­dik részében került sor a várva várt pilla­natra, az oklevelek átvételére. Előtte dr. Hafenscher Károlyné ismertette a kurzus tananyagául szolgáló tankönyv, a Vilá­gosságot a világnak című munka kilenc­éves, fordulatos történetét. Minden könyvnek megvan a maga sorsa, így en­nek az idén tavasszal megjelent, javított, újonnan illusztrált kötetnek is. Az izgal­masan új missziói látásmódot közvetítő könyvet néhány éve Anne-Marie Kool vette először kézbe missziológiai tanul­mányai során, s a korábbi kurzusok hall­gatói lefordítva, kéziratos formában kap­ták kézbe. Az eredetileg World Christian címet viselő kötet jól forgatható, a szem­nek is kedves kézikönyve, tankönyve lesz a következő tanfolyamoknak is. A mun­káért, az eredményért egyedül Istené a di­csőség - zárta mondandóját dr. Hafensc- her Károlyné. Aaron Stevens amerikai - de magya­rul kiválóan beszélő - lelkész a kurzus legemlékezetesebb pillanatait idézte fel; előadóként hálát adott a hallgatók köré­ben töltött időért. Rámutatott a missziói lehetőségek sokféleségére, remélve, hogy minden hallgató megtalálja majd a neki rendelt munkaterületet. Az okleveleket átadó'Anne-Marie Kool a kilenc végzett közül hármat külön is be­mutatott a jelenlévőknek egy-egy „miniin­terjú” keretében. A hallgatóság például megismerkedhetett egy volt börtönőrrel, aki - az Isten útjai csodálatosak! - a bör­tönmisszióban találta meg hivatását. Mint elmesélte, egy büntetés-végrehajtási inté­zetbe kérte magát gyakor atra a kurzus ide­jén, ahol találkozott néhány fogva tartott „ismerőssel”. Azok csak nézték, nézték volt őrüket; nagyon ismerősnek tűnt az ar­ca. Végül megkérdezték tőle: „Mikor sza­badultál?” - azt hitték, valamikor együtt ültek... Börtönőrből misszionáriussá lett testvérünk így felelt a kérdésre: „Másfél éve szabadultam - a bűneimből...” A hálaadó istentiszteleten ki-ki sze­mélyre szóló áldást kapott, hogy vigye tovább a világosságot, és persze az ott­hon melegét, szeretetet, gondoskodását szimbolizáló „hamuban sült pogácsát”. Kőháti Dorottya Asszonysors a Lajtától keletre Beszélgetés B. Pintér Mártával és Mészárosáé Halász Judittal A címben jelzett témáról lapunk női olvasói minden bizonnyal órákig tud­nának mesélni. E sorok írójának azonban - egy német újságírói pályá­zatra készülvén - mindössze néhány hasábnyi hely adatott arra, hogy in­terjúalanyai segítségével „hozzászól­jon” e sokrétű témához. Vannak-e egyedi, jellemző vonásai a nők helyze­tének a Kárpát-medencében? Köze­lebbről abban az országban, amely­nek nyugati határaként mintegy más­fél évtizeddel ezelőtt még az oszt­rák-magyar folyót, a Lajtát emleget­tük - a „vasfüggöny” szinonimája­ként...? Elsőként a Magyarországi Evangélikus Egyház Női Missziói Osz­tályának vezetőjét, B. Pintér Mártát kérdeztem tapasztalatairól.- A rendszerváltást követő években Kelet-Közép-Európában az egyházak­nak az asszonyok között végzett munká­ja is intenzívebbé vált. Ön, ha jól tudom, egészen közelről szemlélhette a női mun­kaágat érintő változásokat.- Az adott rálátást e területre, hogy 1994 és 2000 között a Lutheránus Világ- szövetség Női Osztályának (Woman in Church and Society, WICAS) munkájá­ban vehettem részt mint kelet-közép-eu- rópai koordinátor. Kétségtelen, hogy a kilencvenes évek politikai fordulata nyomán az egyházi élet - így az asszo­nyok között végzett munka is - „kivi­rágzott”. A szocializmus éveiben legfel­jebb néhány „nőszövetségi csoport” mű­ködött titokban, kizárólag a templom fa­lain belül. A változások után az asszo­nyok végre hatékonyabban kapcsolód­hattak be a szolgálatba, például a gyer­mekmunka vagy a hitoktatás területén.- Hogyan lehetne e szempontból rövi­den jellemezni a kelet-közép-európai egyházak akkori és mai helyzetét?- Attól tartok, hogy az Ön által igé­nyelt tömörségre nem vállaikozhatom, viszont hadd mutassak rá egy jellemző aspektusra. A kommunista diktatúra alatt az egyes országok el voltak idege­nítve egymástól. Versenytársai voltunk egymásnak a tekintetben, hogy ki jobb vagy rosszabb a hatalom szemében. Ma bizonyos értelemben ismét versenyhely­zet alakult ki a régió országai között, legalábbis a jobb „uniós pozíciók”, a pá­lyázati lehetőségek megszerzéséért. Márpedig azokban a munkaágakban, amelyekben bizonyos értelemben állami feladatokból vállalunk magunkra, nem mondhatunk le az állami vagy uniós for­rások igénybevételéről.- A rendszerváltás után ránk köszön­tő szabadság sok esetben szabadosságot eredményezett, a társadalomban nagy­mértékű morális romlás következett be. Feltételezem, hogy a női misszió sem hagyhatja figyelmen kívül az új keletű negatív jelenségeket...- Számtalan jelét láthatjuk az értékek devalválódásának. A fiatalok például mind ritkábban merik vállalni a házas­sággal járó felelősséget. Ha mégis összekötik az életüket, akkor - anyagi okokra hivatkozva - legfeljebb egy gyermeket vállalnak. Sajnálatos módon a válások számát tekintve is az elsők kö­zött vagyunk, gyakori a családon belüli erőszak, és még sorolhatnám. Az egyhá­zaknak kötelességük mindent megtenni azért, hogy javuljon a helyzet. Egyre nyilvánvalóbb, hogy egy-egy felekezet önmagában nem tud alapvető változást elérni, csak ökumenikus összefogással orvosolhatjuk ezeket a problémákat, a kormányzati és a civil szféra illetékes intézményeivel karöltve.- Említette, hogy az egyházaknak kö­telességük fáradozni a körülmények ja­vításán. Ha jól tudom, létezik egy olyan, nőket segítő kezdeményezés, amelyet a régióban elsőként a magyar evangélikus egyház indított útjára.- Igen. Hazánkban az evangélikus egyház vállalta, hogy igyekszik na­gyobb gondot fordítani a gyermekeiket egyedül nevelő édesanyákra. A prog­ramban részt vevőkkel egész évben tart­juk a kapcsolatot, nyaranta pedig - a Ba­laton partján - egy-egy konferenciát szervezünk a Számukra, hogy ezzel is segítsük testi és lelki feltöltődésüket. Mint elmondták, sokat jelent számukra, hogy sorstársaikkal találkozhatnak, be­szélgethetnek. Megrendítően szép emlé­keim kötődnek ezekhez az alkalmakhoz. Szívszorító volt például, amikor egy harminchárom év körüli édesanya, aki tizenhárom éves fiával érkezett a ma­gyar tenger partjára, elmondta, hogy ő eddig nemhogy a Balatont nem látta még, de soha sehol nem nyaralt. * * * Egy evangélikus lelkésznő után a té­ma világi „ügyvivőjével”, Mészáros- né Halász Judittal, az Ifjúsági, Csa­ládügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium Nők és Férfiak Társa­dalmi Egyenlősége Igazgatóságának munkatársával beszélgettünk.- Egy szociológiai tanulmányban azt olvastam, hogy Magyarországon a nők voltak a rendszerváltás legnagyobb vesztesei. Egyetért ezzel a megállapítás­sal?- Ez csak egy szlogen. Sokan sokféle­képpen megszenvedték a társadalmi vál­tozásokat. Egyébként is, ha azt monda­nám, hogy a nők a legnagyobb veszte­sek, akkor rögvest felmerülne a kérdés, hogy kikhez képest azok. Az idősekhez képest? A gyerekekhez képest? Az úgy­nevezett genderpolitika, azaz a társadal­mi nemek politikája éppen azt jelenti, hogy minden egyes szakpolitikai terüle­ten össze kell hasonlítani a nők és férfiak helyzetét, és ennek megfelelő kiegyensú­lyozott intézkedéseket kell hozni. Tehát a nők és a férfiak helyzetét mindig egy­mással összehasonlítva elemezzük, le­gyen szó például a munkaerőpiacról, ok­tatási kérdésekről vagy másról.- Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lé­teznének a nőkkel kapcsolatos szociál-, valamint gazdaságpolitikai specifikumok.- Természetesen. A foglalkoztatásnál maradva: megcáfolhatatlan tény, hogy a nők kettős terhet cipelnek. A munkaidő után kezdetét veszi a „második mű­szak”, a fizetett után következik a fize- tetlen munka, a háztartással és a gyer­mekneveléssel kapcsolatos teendők ellá­tása. Igaz, hogy a férfiak fizetett munká­jának ideje naponta 104 perccel megha­ladja a nők fizetett munkaidejét, ellen­ben a nők fizetetlen munkája 170 perc­cel több, mint a férfiaké. Egy anya szempontjából nézve a családos élet to­vábbi hátránya még az is, hogy a szülés után emberi kapcsolatai beszűkülnek, korábban szerzett szakmai tudása meg­kopik. És bár ez nyílt diszkrimináció, mégis előfordulhat, hogy a gyes után nem veszik vissza a régi munkahelyére.- Ha cinikus akarnék lenni, azt is mondhatnám, nem csoda, hogy egyre több a szingli Magyarországon...- Nem értek egyet azzal, hogy növe­kedne az egyedülálló nők száma. Több köztük a nem házas, azaz élettársi kap­csolatban élő, mint korábban, de még mindig igaz, hogy a fiatal nők esetében nagyobb a házasodási hajlandóság, mint a fiatal férfiak között. Ez egyfelől a ve­lünk született női szerepből adódik, másrészt pedig az okozza, hogy a nők kiszolgáltatottabbak, mint a férfiak.- Kiszolgáltatottabbak? Milyen szem­pontból?- Elsősorban anyagilag. Az előző kér­déshez kapcsolódva azt is el kell monda­nom, hogy a magyar nőknek nem a csa­ládjuk vagy a karrierjük, hanem a csa­ládjuk és a munkahelyük között kell, ha nem is választaniuk, de egyfajta egyen­súlyt teremteniük. Nem elsősorban az egyre magasabb pozíció megszerzése a gyakoribb probléma, hanem a biztos ke­nyérkereset. Ami pedig a nők kiszolgál­tatottságát illeti: a vezető (tehát jól fize­tett) pozíciókat jóval nagyobb arányban töltik be férfiak. A nők általában azok­ban a foglalkozási ágakban vannak többségben, ahol a dolgozók szerényebb bérezésre számíthatnak (egészségügyi, oktatási szféra). Bár az 1957-ben megfo­galmazott római szerződés kimondja, hogy egyenlő munkáért egyenlő bért kell fizetni férfinak, nőnek egyaránt, ez a gyakorlatban nem történik meg. A nők átlagos bruttó keresete 19%-kal alacso­nyabb, mint a férfiaké.- A nők kettős terheire visszatérve: a Nyugaton egyre népszerűbb részmunka- idős foglalkoztatás nem jelenthetne egy­fajta megoldást?- Hazánkban ez a munkaszervezési mód még nem honosodott meg. Állami eszközökkel - járulék, adópolitika-job­ban kellene ösztönözni. Legyünk őszin­ték: sem a munkaadók, sem a munkavál­lalók nem érdekeltek abban, hogy ná­lunk is elterjedjen a pénzkeresetnek ez a formája. A kétkeresős családmodell azt jelenti, hogy a férfinak és nőnek is dol­goznia kell ahhoz, hogy el tudják tartani családjukat. Éppen ezért a munkanélkü­liség - érintse bármelyik felet - tragédia, melynek gyakori velejárója az alkohol, a családon belüli erőszak és az abortusz.- Összességében elég sötét képet fes­tett a magyar nők élet- és munkakörül­ményeiről. Milyen kiutat lát ebből a helyzetből?- A külső és belső változásokban re­ménykedem. A külső tényezők a követ­kezők: hazánk még 1982-ben csatlako­zott az ENSZ Nőjogi Egyezményéhez (CEDAW), az ebben foglalt irányelveket igyekszünk szem előtt tartani. Emellett 2004-től kezdve az új uniós államoknak- így hazánknak is - kötelező elkészíteniük az úgynevezett Nemzeti foglalkoztatási akciótervet. Ebben valamennyi tagállam kormányának tervszerűen, mindig egy évre előre meg kell határoznia, hogy mely intézkedések élveznek elsőbbséget. Ez is elősegítheti a foglalkoztatottság nö­velését. Az EU-s pályázatok szintén nagy segítséget jelenthetnek, bennük látom a hosszú távú fejlődés biztosítékát. A belső változás záloga a szemlélet megváltozá­sa, legyen szó akár a munkáról, akár a családról, akár a nőkről. Gazdag Zsuzsanna Bottá Dénes felvétele

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents